Judith Viorst: Happiness (Reconsidered)

Happiness
Is a clean bill of health from the doctor,
And the kids shouldn't move back home for
more than a year,
And not being audited, overdrawn, in Wilkes-Barre,
in a lawsuit or in traction.

Happiness
Is falling asleep without Valium,
And having two breasts to put in my brassiere,
And not (yet) needing to get my blood pressure lowered,
my eyelids raised or a second opinion.

And on Saturday nights
When my husband and I have rented
Something with Fred Astaire for the VCR,
And we're sitting around in our robes discussing,
The state of the world, back exercises, our Keoghs,
And whether to fix the transmission or buy a new car,
And we're eating a pint of rum-raisin ice cream
on the grounds that
Tomorrow we're starting a diet of fish, fruit and grain,
And my dad's in Miami dating a very nice widow,
And no one we love is in serious trouble or pain,
And our bringing-up-baby days are far behind us,
But our senior-citizen days have not begun,
It's not what I called happiness
When I was twenty-one,
But it's turning out to be
What happiness is.

Dékány Dávid: Műanyag

saját kis műanyag világom egyik kereke kitört.
nem mozdul, csak vár,
hogy úgyis megjavítják.

talán önkéntes játék katonákat kéne hívni,
vagy színes, fonott sörényű pónikat,
hogy húzzanak tovább.

de nem fogok megszólalni.

búcsúszavak utóíze a számban.

minden olyan lassú, mint még sosem volt.
egy buborék óvatosan a felszínre kúszik,
egy parányi űr elveszik egy hatalmasban.

Háy János: Hogyan találjuk meg elveszett szerelmünket

Az a lány,
ott a buszmegállóban,
pont olyan, mint te vagy,
pont arra a buszra vár,
pont úgy fújja a szél a haját,
csak tíz évvel fiatalabb.

Az a lány,
ott az utcán,
pont olyan, mint te vagy,
a haja hosszú, szinte hosszabb,
pedig húsz évvel fiatalabb.

Az a lány,
ott az iskolánál,
pont olyan, mint te vagy,
a szeme teljesen, a haja még alig,
csak harminc évvel fiatalabb,
mellette a mamája,
ja igen,
az viszont te vagy.

William Ernest Henley: I Gave My Heart To A Woman

I gave my heart to a woman –
I gave it to her, branch and root.
She bruised, she wrung, she tortured,
She cast it under foot.
Under her feet she cast it,
She trampled it where it fell,
She broke it all to pieces,
And each was a clot of hell.
There in the rain and the sunshine
They lay and smouldered long;
And each, when again she viewed them,
Had turned to a living song.

Billy Collins: Evening Wind

is the title of one of Edward Hopper’s
black-and-white etchings,
which I spent some time looking at
in a gallery on the far west side of town.

Hopper could have called it
Totally Naked Woman Crawling
Into an Unmade Bed on All Fours,
for she does occupy the foreground fully,

so it was only later that I noticed
the curtains behind her being lifted
by what must be an evening wind.
Then I noticed that the woman appears

to be looking at those curtains,
her face hidden by the dark curtain of her hair.
Or is she looking beyond the curtains
at a jagged outline of city buildings,

topped with water tanks in silhouette?
It was not until I closed my eyes and imagined
her gradually falling asleep
after sliding naked under the covers

that I could see the evening wind,
not just the wind as revealed by the curtains,
but the invisible wind itself blowing
right through the room of this ingeniously titled drawing.

Papp-Für János: Valami mindig

soha nem sírt,
valami mindig
a szemébe ment.
összeszedte az
elnémult tányérokat,
elmosogatott, munkától
felhorzsolt körömágy,
bezöldültek a körmei.
arca állandó omlásveszély.
inkább elfordult és nem
akart a szemembe nézni.
azt mondta, hogy a
karikák a szeme alatt
a huzattól és a szemüveg
miatt vannak. a nehéz
ruhákkal kiment
az udvarra, és vissza
már kiszáradt lélekkel
mondta: a vacsora tálalva
van.

valahol.

Wislawa Szymborska: The Terrorist, He's Watching

The bomb in the bar will explode at thirteen twenty.
Now it's just thirteen sixteen.
There's still time for some to go in,
and some to come out.
The terrorist has already crossed the street.
The distance keeps him out of danger,
and what a view - just like the movies:
A woman in a yellow jacket, she's going in.
A man in dark glasses, he's coming out.
Teen-agers in jeans, they're talking.
Thirteen seventeen and four seconds.
The short one, he's lucky, he's getting on a scooter,
but the tall one, he's going in.
Thirteen seventeen and forty seconds.
That girl, she's walking along with a green ribbon in her hair.
But then a bus suddenly pulls in front of her.
Thirteen eighteen.
The girl's gone.
Was she that dumb, did she go in or not,
we'll see when they carry them out.
Thirteen nineteen.
Somehow no one's going in.
Another guy, fat, bald, is leaving, though.
Wait a second, looks like he's looking for something in his pockets and
at thirteen twenty minus ten seconds
he goes back in for his crummy gloves.
Thirteen twenty exactly.
This waiting, it's taking forever.
Any second now.
No, not yet.
Yes, now.
The bomb, it explodes.

Tóth Krisztina: Kelet-európai triptichon

I.

Nevünket mondja a hangosbemondó
és mi felpattanunk. Nevünket
rosszul írják és rosszul ejtik,
de mi készségesen mosolygunk.
A szállodákból elhozzuk a szappant,
az állomásra túl korán megyünk.
Nehéz bőrönddel, bő nadrágban
mindenütt ténfereg egy honfitársunk.
Velünk mennek a vonatok rossz irányba,
és ha fizetünk, szétgurul az apró.
Határainkon félünk, azokon túl
eltévedünk, de felismerjük egymást.
Felismerjük a világ túlfelén is
a lámpaláztól átizzadt ruhát.
Alattunk áll meg a mozgólépcső, szakad le
a teli szatyrok füle, és mikor
távozunk, megszólal a riasztó.
Bőrünk alatt, mint egy sugárzó ékszer
ott a bűntudat mikrochipje.

II.

Tudom, hol laksz, ismerem azt a várost.
Ismerem azt a fekete vízesést.
Anyád a tetőre járt napozni,
nyáron a bányatóban fürödtetek.
Ismerem azt a láb nélküli embert
aki a kapualjban lakik,
ismerem azt az országot, ismerem
vonatait, sírását, klór egét,
savas esőit, lassú havazását,
túlöltöztetett, sápadt csecsemőit.

Tudom, hol laksz. Hiába élsz akárhol,
csonkolt akácok szegélyezte út
kísér álmodban, hogyha hazagondolsz.
Ünnep múltán, mikor mint túl nehéz
halottat, lábánál fogva vonszolják a fát,
megállsz, nézed, ahogy többihez lökik.
Tudom, mit látsz. Emberi testek kusza halmát
kinyújtott, sárga karjukon egy-egy
ottfelejtett ékszerrel: kék-arany
kifosztott szaloncukorpapírral.

III.

A nevem Alina Moldova.
Kelet-Európából jöttem,
magasságom 170 centiméter,
várható életkorom 56 év.
Fogaimban amalgámtömést,
szívemben öröklött szorongást hordok.
Angolomat nem értik,
franciámat nem értik,
akcentus nélkül
csak a félelem nyelvét beszélem.

A nevem Alina Moldova.
Szívbillentyűm őrizetlen sorompó,
ereimben mérgek keringnek,
várható életkorom 56 év.
Tíz éves fiamat elbírom,
szerzek lisztet, mozgó vonatra szállok.
Megüthetsz, rázogathatsz,
csak a fülbevalóm zörög,
mint levált alkatrész
a még forgó motorban.

Baranyi Ferenc: Könyörgés apátiáért

Add, Uram,
hogy a szemem pillája se rezdüljön attól,
hogy kiverik a szemem,
és ne forduljon fel a gyomrom akkor,
amikor gyomorszájon vágva földre esem,
add, Uram,
hogy a véremtől részegülőknek
egészségükre kívánjam az italt,
s ne vegyem a szívemre, ha a szívembe lőnek -
közönyömet a néphit hőstetté növeli majd.

De azt sose hagyd, Uram,
hogy ölbetett kezekkel nézzem bárhol,
ha mindezt olyanok sérelmére teszik,
akiknek kínjából és pusztulásából
erkölcsi erőt senki se merít,
énnekem már, Uram,
van elég erőm a beletörődésre, de az ő
csorbult igazságérzetüket nézni gyenge vagyok,
legyen hát miattuk mindig kötelező
visszaütni, amikor én már
nem is akarok.

Ellen Bass: Bringing Flowers to Salinas Valley State Prison

When Mr. H saw the little meadow blooming
on the steel table, he bowed to the starry faces of jasmine.
This is the first flower I’ve smelled in twenty years.
And when I slid each man a bouquet in a paper cup
Mr. M said, I’ll have such a short time with these.
We spoke, then, about Beauty and Loss,
the great themes of poetry.
And when our time was done
and the guard said they had to leave the flowers,
most of the men acquiesced. But Mr. S
insisted he had, as a Native American, rights
to his rituals--sage, sweet corn, tobacco—
and no one could stop him—it was the law--
from taking these sacred plants back to his cell.
Then he raised his cup and drank
the water the flowers were drinking
and a small wind stirred in that windowless room
as we watched Mr. S quietly bite
the heads off the Peruvian lilies,
crushing their pink sepals and the gold
inner petals flecked with maroon, swallowing
the silvery filaments, their dark
pollen-laden anthers, his mouth frothing with blossoms.

Hal Sirowitz: Getting Through to Your Therapist

Your therapist is always going to take
your side, Mother said, because you're

her patient. So if I wanted my side

to be heard, I'd have to get my own therapist.

Then my therapist could call yours

& tell her my complaints about you.

I heard doctors listen to one another

more than they listen to ordinary people.

But I couldn't afford to do that,

because we've already been paying for yours.

Nadányi Zoltán: Ma kedvetlen voltál

Ma kedvetlen voltál,
kérdeztem, mi lelt.
Körben minden asztal
csak miránk figyelt.

Te azt mondtad: semmi.
Gyufaszálakat
tördeltél. Ez aztán
rám is átragadt.

Hallgatagon ültünk,
gyufatördelők.
Fájt, hogy nem szeretsz már
úgy, mint azelőtt.

De szólnál csak egy szót,
jó volna megint.
És nem és nem és nem.
És rám se tekint.

Hozzád hasonlított
egy belebbenő
csipkeruhás, karcsú,
aranyszőke nő.

Megállt a bejárat
két oszlopa közt.
Én úgy megörültem.
Azt hittem, te jössz.

Richard Hugo: Letter to Simic from Boulder

Dear Charles: And so we meet once in San Francisco and I learn
I bombed you long ago in Belgrade when you were five.
I remember. We were after a bridge on the Danube
hoping to cut the German armies off as they fled north
from Greece. We missed. Not unusual, considering I
was one of the bombardiers. I couldn't hit my ass if
I sat on the Norden or rode a bomb down singing
The Star Spangled Banner. I remember Belgrade opened
like a rose when we came in. Not much flak. I didn't know
about the daily hangings, the 80,000 Slavs who dangled
from German ropes in the city, lessons to the rest.
I was interested mainly in staying alive, that moment
the plane jumped free from the weight of bombs and we went home.
What did you speak then? Serb, I suppose. And what did your mind
do with the terrible howl of bombs? What is Serb for "fear"?
It must be the same as in English, one long primitive wail
of dying children, one child fixed forever in dead stare.
I don't apologize for the war, or what I was. I was
willingly confused by the times. I think I even believed
in heroics (for others, not for me). I believed the necessity
of that suffering world, hoping it would learn not to do
it again. But I was young. The world never learns. History
has a way of making the past palatable, the dead
a dream. Dear Charles, I'm glad you avoided the bombs, that you
live with us now and write poems. I must tell you though,
I felt funny that day in San Francisco. I kept saying
to myself, he was on the ground that day, the sky
eerie mustard and our engines roaring everything
out of the way. And the world comes clean in moments
like that for survivors. The world comes clean as clouds
in summer, the pure puffed white, soft birds careening
in and out, our lives with a chance to drift on slow
over the world, our bomb bays empty, the target forgotten,
the enemy ignored. Nice to meet you finally after
all the mindless hate. Next time, if you want to be sure
you survive, sit on the bridge I'm trying to hit and wave.
I'm coming in on course but nervous and my cross hairs flutter.
Wherever you are on earth, you are safe. I'm aiming but
my bombs are candy and I've lost the lead plane. Your friend, Dick.

Kjell Heggelund: Tolerancia

A te isteneid nem az én isteneim
A te igazságod nem az én igazságom
A te magányod sem az én magányom

De a te magányodnak is értéke van

A te isteneid is el vannak itt könyvelve
Számon tartják a te igazságodat is

Nem kell hát kétségbeesned

-- fordította: Sulyok Vince

Haász János: Kilátó

Amikor még otthon laktunk,
és nem itthon,
sokszor elmentünk a kilátóba.

Itthon is kellene keresni egyet.

Mert anya szerint az egész olyan

kilátástalan.

Saradha Soobrayen: I will unlove you

I will unlove you and become hollow,
undo every feeling from its hold.

I will restrict blood flow and circulate the cold,
deflate my heart and become shallow.

I will numb my tongue and choose not to swallow,
tie up my larynx, let love go untold.

I will scrub sensation from every fold.
and squeeze the tenderness from my marrow,

But will I still be your Saradha tomorrow?
What becomes of us when love lets go?

Judith Viorst: To a Middle-Aged Friend Considering Adultery with a Younger Man

It's hard to be devil-may-care
When there are pleats in your derrière
And it's time to expose what your panty hose 

        are concealing.
And although a husband's fond eyes
Make certain allowances for your thighs,
Young lovers might look less benignly at what 

        you're revealing.

It's hard to surrender to sin

While trying to hold your stomach in

And hoping your blusher's still brightening up 

        your complexion,

And hoping he isn't aware

As he runs his fingers through your dark hair,

That you've grown unmistakably gray in a whole

        other section.

It's hard to experience bliss

When sinus intrudes on every kiss

And when, in the tricky positions, your back

        starts to hurt you.

And when you add all it entails

To teach him what turns you on and what fails,

You might want to reconsider the virtues of

        virtue.