Rakovszky Zsuzsa: Egyirányú utca

De ami volt, az nem jön vissza többé soha. 

Az idő egyirányú utca.
Örökké zuhog a jelen, s örökké
száraz lábbal kelünk át rajta: a múlt fölissza
szempillantás alatt. Lábbal előre vissza
nem szökken a műugró a trambulinra, és nem
lesz már a csorba ép, a foltos újra tiszta,
de ha mégis lehetne, hogyha valami résen,
a kozmosz féregjáratain át
zuhannál fölfelé, míg eléred azt a pontot,
ahol elromlott minden, hogy fölfejtsd a hibás
szemig a múlt kötését, másként legyen, ne mint volt,
bölcsőjében fojtsd meg a zsarnokot, vagy
kivándorlásra bírd tulajdon nagyapádat,
vagy azon vedd magad észre: egyszer csak ott vagy
saját gyermekkorodban, épp vasárnap
dél van, most merik szét a húslevest,
s te fényes űrruhádban, dülledt üvegszemed
rájuk emelve, a jövendő elvetélt
embriója, merev térdekkel lépegetsz
feléjük, vagy csak egy hang, testetlen sürgetés
vagy tiltás oldaluknál, súgod: „Tedd!” vagy „Ne tedd!”
– az is hiába volna. Nem lehet
csak egy szálat kihúzni, ha nem az összeset,
olyan szorosra szőtt a múltak szövedéke.
Mint bulldózer tolja maga előtt
a voltak összessége a rákövetkezőt,
ami volt egyszer, annak nincsen sohase vége,
vétkes vagy áldozat: nem felejtesz, nem felejtek,
a sérelem sérelmet szül, a seb
sebezne, és nincsen, ki mint bokára ejtett
szoknyából vetkező, a múltjából kilépne,
s azt mondaná: „Igen, én ezt tettem veled,
ahogy mások velem: bocsáss meg érte!”
És ha lehetne, ha mégiscsak visszatérne,
ki már soha, megint csak gázszámlákról beszélne,
csöpögő vízcsapokról, s te is csak azt felelnéd,
amit akkor, s nem mondanád: „Ne menj még!
Fél életem viszed magaddal, hogyha elmégy!”

F. Douglas Brown: Make Out Sonnet

 The first time I saw two men kissing, I was six,

Living in 1970s LA. My mom took care

Of an elderly woman who found herself in a fix

And moved into a complex of all men, bare

Chested men, with cutoff jeans and tinted glasses.

My mother's friend gave me chocolates that matched

Her skin-this must be heaven. These sons' asses

Peeked out beneath their shorts, but watched

Over her better than mom. Took donations for heat,

A sofa and a new wig-all changed her mood.

They even did her laundry. They did sweet

Better than honey. Did family better than blood.

And between duties, two men always off alone

So desire, like the dishes, could also get done.

June Jordan: A Short Note to My Very Critical and Well-Beloved Friends and Comrades

 First they said I was too light

Then they said I was too dark

Then they said I was too different 

Then they said I was too much the same 

Then they said I was too young

Then they said I was too old

Then they said I was too interracial

Then they said I was too much a nationalist

Then they said I was too silly

Then they said I was too angry

Then they said I was too idealistic

Then they said I was too confusing altogether:

Make up your mind! They said. Are you militant

or sweet? Are you vegetarian or meat? Are you straight

or are you gay?

And I said, Hey! It's not about my mind.

Baranyi Ferenc: Csillagrománc

Éjszaka a kedvesemmel
szakajtóba gyűjtöttük a tófenékről
a visszatükrözött csillagokat
s a teli szakajtót egy topolyagallyra tettük.
Amíg alatta csókolóztunk:
vásott szellő kúszott fel sebesen a topolyafára
s a szakajtót kedvesemre borította.
Ahogy ott állt a lány
meztelenül és remekbe szabottan
a vállára, mellére záporozó csillagokkal:
szürke kis verébnek tűnt föl mellette
Évástól, Kleopátrástól,
Loreleyestől és Lollobrigidástól
a világ minden szépasszonya,
aki csak volt, van és lészen eljövendő
gyönyörűvé nehezíteni az életünket.

Clint Smith: No More Elegies Today

Today I will
write a poem
about a little girl jumping rope.
It will not be a metaphor
for dodging bullets.
It will not be an allegory
for skipping past despair.
But rather about the
back & forth bob of her head
as she waits for the right moment
to insert herself
into the blinking flashes
of bound hemp.
But rather about her friends
on either end of the rope who turn
their wrists into small
flashing windmills cultivating
an energy of their own.
But rather about the way
the beads in her hair bounce
against the back of her neck.
But rather the way her feet
barely touch the ground,
how the rope skipping across
the concrete sounds
like the entire world is giving
her a round of applause.

Böröczki Mihály: Ahogy-valahogy

Ahogy finom kezeddel rám cirógatsz,

ahogy nem félek érted semmitől,
ahogy az egyből mindig milliót adsz,
ahogy kiráncigálsz a bármiből,
valahogy így esik a fény hajadra,
valahogy így ér szemedig a távol,
valahogy így kezd szavam a szavadba,
valahogy így jön, megy minden magától.

Baka István: Hajnaltól reggelig

E szép és otthonos világban

derűsen csillognak a kések,...
s a hajnal csodaszép - ezért is
nem mulasztják el a szegények.
A holddal áradt vizeket
kihűlt szellőcske gyűri ráncba,
az ág közt óvakodva leng
a jóllakott szemek parázsa.
A fák csupasz magányukat
emelgetik: párjuk szerelmét,
s egymásnak vetett vállukat
összetartja a meztelenség.
Most én is így állok veled,
e szép világ magába békít,
aludj csak, majd felkeltelek,
mire a csillogás megérik.

Stephanie Burt: Prayer for Werewolves

Someone will probably love you for who you are.
   If not, you’ll still find friends,
friends who, given time, or given warning,
   will probably gather around you, hold your hands,
and wrap you in soft coats and blankets till the violence
   inside your body ends.

Someone will probably love you for who you are,
   not just for who you labor to be.
Maybe you’re lost in your skin today. Maybe you’re burning
   and wish you could tear it all off. Please don’t. You are variously
a marvel, an athlete, a wilderness, a source of warmth
   and a way to learn from fear.

When you have claws, your claws are yours, your ears
   bristle and are yours; your irises
are citrine, pure, and yours. They let you see
   through smog and pine thickets and into the future, where
you need no chains to feel secure,
   and someone will probably love you for who you are:

then you will know each other’s scents
   and nuzzle or lope together. But for
now, you have friends,
   who are not going anywhere. Please
stay here.

Linda Pastan: Love Poem Again

there are times when
anything feels
like a love poem

standing on line at the post office
for instance
waiting to lick

a stamp
I will buy with
the last loose

change in my pocket
(my own dna
anointing

the envelope)
so I can send you
this message

Bella István: Utóirat egy szerelemhez

Reggeledik odakünn és bennem

lassan felkél a Nap.
Kirajzolódik arcod, és szerelmem
lepkéi kirajzanak a fényre,
hol a tollászkodó bánat,
késő madár, az égbehamvasul,
s megőrzi a magányt, mit magának
se mond az ember, csak így, hangtalanul.

Rudy Francisco: Here I am today

A breath
that doesn't mind
repeating itself.

Living proof
that sometimes
you plan a funeral,

but a birthday party
shows up instead.

Füzesi Magda: Metamorfózis

Én azt hittem, enyém a tenger,

amelynek mélyén a gyöngy terem.
Én önpusztító gyötrelemmel
e kincset vágytam szüntelen.

Lebuktam ím és fölmerültem,
szorítva gyöngyház álmokat.
Megsebzett szívvel, szelídülten,
felnőtt lettem egy perc alatt.

Böszörményi Zoltán: A némaság határán

Hullámot hullámra ír a tenger.

Csapkodó szárnyak fenn a fellegek.
Megállnak a némaság határán,
bántja őket a lelkiismeret.

Kathy Fagan: School

These days, just before dawn, I find myself
asking Mom if I can stay home from school.
I teach school now and Mom is dead, but
when I was a kid and said I didn't want to go,
she wouldn't make me. She'd pass a cool palm
over my forehead and get on with her day.
Sometimes we'd nap together, but mostly she
went to her job and I'd be alone all day.
I don't remember what I did, and she never
once asked me, never once asked why
I wanted to stay home, and so I didn't ask
myself. She must have trusted me, or not
much cared, which may be trust's result.
I stayed home because some days it felt
perilous to be seen, and other days it felt
perilous not to be, and these mornings it is
so much both that I do not tell my students
or family because I think they must trust me,
and because I think they don't much care
whether I'm alone all day with them or not.

Lucille Clifton: November 1, 1975

My mother is white bones
in a weed field
on her birthday.
She who would be sixty
has been sixteen years
absent at celebrations.
For sixteen years of minutes
she has been what is missing.
This is just to note
the arrogance of days
continuing to happen
as if she were here.

Romhányi József: Egy boldogtalan sünnek panaszai a halovány Holdnál

Sanyarú sors, te szabtad rám gúnyámat,

céltábláját az emberek gúnyának.
Engem senki nem cirógat, becézget,
mert a bőröm egy kicsit recézett.
Hogy irigylem a nercet, a hódokat!
Nekik kijár elismerés, hódolat.
Hányszor kértem a bennfentes rókától,
hogy legyen az én ügyemben prókátor.
Könyörögtem: szólj a szűcsnek bátyuska,
protezsálj be prémesállat státusba,
vagy vegyen be legalábbis bélésnek.
De hiába! Nem enged a kérésnek.
Értékemért agyon sose csapnának,
nem kellek én se muffnak, se sapkának…
Így kesergett sündörögve, bujkálva,
míg egy fakír nem került az útjába.
Az felkapta, gyönyörködve vizsgálta:
- Jössz a szöges ágyamra, te kispárna!

Andrea Gibson: Instead of Depression

try calling it hibernation.
Imagine the darkness is a cave
in which you will be nurtured
by doing absolutely nothing.
Hibernating animals don't even dream.
It's okay if you can't imagine
spring. Sleep through the alarm
of the world. Name your hopelessness
a quiet hollow, a place you go
to heal, a den you dug,
Sweetheart, instead
of a grave.

Nikolaus Lenau: Az ég gyásza

Az ég arcán egy gondolat: sötéten
egy felhő száll át, gyászos és komor;
mint nagybeteg ágyán a láz hevében,
hánykolódik a szélben a bokor.

A menny bosszúsan, tompán fölmorajlik,
nehéz pillái megvonaglanak -
Így rebben a szem, ha sírásra hajlik,
s fakó fény lobban a pillák alatt.

A láp hidege a síkságra árad,
a puszta fölött pára kavarog;
az ég utána gondol bánatának,
és kiejti kezéből a napot.

--Fordította: Rónay György

Nikolaus Lenau: Téli éjszaka

1

A levegő jég és üveg,
megyek, a hó ropog alattam;
gőzt fúvok, szakállam zizeg;
tovább, tovább csak szakadatlan!

Hogy hallgat az ünnepi táj!
Holdfény hull az öreg fenyőkre,
s mintha vonzaná a halál,
úgy ejti ágát mind a földre.

Dermedj át, fagy, a szivemen,
hogy dúló, vad tüze megálljon
és végre bent is csönd legyen,
mint itt az éjszakai tájon.

-- Fordította: Szabó Lőrinc


2

Farkas vonít, s a tar berek
az éj nyugalmát fölriasztja
- mint anyját éhes kisgyerek -,
sürgetné: lesz véres falatja?

Rohanva hó-pusztákon át,
a szél fákat bőszülve zúgat,
veszettre nyargalná magát,
ébredj, szivem, s jajgasd ki búdat!

S halottaid hadd keljenek,
sok kínod is: bús éji horda,
hadd kapják el viharszelek,
észak zord népe hadd sodorja!

--Fordította: Áprily Lajos 

Kyle Tran Myhre: Voting as Fire Extinguisher

When the haunted house catches fire:
a moment of indecision.

The house was, after all, built on bones,
and blood, and bad intentions.

Everyone who enters the house feels
that overwhelming dread, the evil
that perhaps only fire can purge.

It's tempting to just let it burn.

And then I remember:
there are children inside.

Jameson Fitzpatrick: A Poem for Pulse

Last night, I went to a gay bar
with a man I love a little.
After dinner, we had a drink.
We sat in the far-back of the big backyard
and he asked, What will we do when this place closes?
I don't think it's going anywhere any time soon, I said,
though the crowd was slow for a Saturday,
and he said—Yes, but one day. Where will we go?
He walked me the half-block home
and kissed me goodnight on my stoop—
properly: not too quick, close enough
our stomachs pressed together
in a second sort of kiss.
I live next to a bar that's not a gay bar
—we just call those bars, I guess—
and because it is popular
and because I live on a busy street,
there are always people who aren't queer people
on the sidewalk on weekend nights.
Just people, I guess.
They were there last night.
As I kissed this man I was aware of them watching
and of myself wondering whether or not they were just.
But I didn't let myself feel scared, I kissed him
exactly as I wanted to, as I would have without an audience,
because I decided many years ago to refuse this fear—
an act of resistance. I left
the idea of hate out on the stoop and went inside,
to sleep, early and drunk and happy.
While I slept, a man went to a gay club
with two guns and killed forty-nine people.
Today in an interview, his father said he had been disturbed
recently by the sight of two men kissing.
What a strange power to be cursed with:
for the proof of men's desire to move men to violence.
What's a single kiss? I've had kisses
no one has ever known about, so many
kisses without consequence—
but there is a place you can't outrun,
whoever you are.
There will be a time when.
It might be a bullet, suddenly.
The sound of it. Many.
One man, two guns, fifty dead—
Two men kissing. Last night
I can't get away from, imagining it, them,
the people there to dance and laugh and drink,
who didn't believe they'd die, who couldn't have.
How else can you have a good time?
How else can you live?
There must have been two men kissing
for the first time last night, and for the last,
and two women, too, and two people who were neither.
Brown people, which cannot be a coincidence in this country
which is a racist country, which is gun country.
Today I'm thinking of the Bernie Boston photograph
Flower Power, of the Vietnam protestor placing carnations
in the rifles of the National Guard,
and wishing for a gesture as queer and simple.
The protester in the photo was gay, you know,
he went by Hibiscus and died of AIDS,
which I am also thinking about today because
(the government's response to) AIDS was a hate crime.
Now we have a president who names us,
the big and imperfectly lettered us, and here we are
getting kissed on stoops, getting married some of us,
some of us getting killed.
We must love one another whether or not we die.
Love can't block a bullet
but neither can it be shot down,
and love is, for the most part, what makes us—
in Orlando and in Brooklyn and in Kabul.
We will be everywhere, always;
there's nowhere else for us, or you, to go.
Anywhere you run in this world, love will be there to greet you.
Around any corner, there might be two men. Kissing.

Macuo Basó: Tél

Tél. Magány. Béke.
Neked-dőlök, kopott, meg-
hitt ajtófélfám.

David Budbill: What Is June Anyway?

After three weeks of hot weather and drought,
we've had a week of cold and rain,
just the way it ought to be here in the north,
in June, a fire going in the woodstove
all day long, so you can go outside in the cold
and rain anytime and smell
the wood smoke in the air.

This is the way I love it. This is why
I came here almost
fifty years ago. What is June anyway
without cold and rain
and a fire going in the stove all day?

Gyurkovics Tibor: Tartályok

Széttörnek a cserépedények
belül, valahol legbelül
s én meredek a csonka égnek
összeilleszthetetlenül.

Váradi R. Szabolcs: [Bent vagy tudom...]

Bent vagy
Tudom
Itt velem szuszogsz
pedig most minden zárva van
Egyre-másra jönnek az üzenetek
Hogy hova nem lehet már
Hogy meddig azt ki tudja
Mondják se ki se be
Pedig ha tudnák te
Már milyen régóta szívkaranténomba’ vagy
Neked is veszem a levegőt
mikor jó mélyre szívom időnként
csak figyelmesek látják
a periódust oly messze vannak
a mélyvételek egymástól direkt
Kérdezik is olykor hogy mit sóhajtozok
Annyit tán baj van
Pedig dehogy pont hogy –
csak időnként ki kell szellőztetni
A szívet
Kell a friss impulzus
Hogy meg ne fulladj odabent.