2017. november 23., csütörtök

Richard Shelton: If I Were a Dog

I would trot down this road sniffing
on one side and then the other
peeing a little here and there
wherever I felt the urge
having a good time what the hell
saving some because it’s a long road


but since I’m not a dog
I walk straight down the road
trying to get home before dark

if I were a dog and I had a master
who beat me I would run away
and go hungry and sniff around
until I found a master who loved me
I could tell by his smell and I
would lick his face so he knew

or maybe it would be a woman
I would protect her we could go
everywhere together even down this
dark road and I wouldn’t run from side
to side sniffing I would always
be protecting her and I would stop
to pee only once in awhile

sometimes in the afternoon we could
go to the park and she would throw
a stick I would bring it back to her

each time I put the stick at her feet
I would say this is my heart
and she would say I will make it fly
but you must bring it back to me
I would always bring it back to her
and to no other if I were a dog

2017. november 22., szerda

Simon Márton: Dal helyett II

ha egyszer a konyhaasztalra dőlve
majd mélyen és üresen végre alszom
váratlan fáradva el ahogy legjobban szeretek
és majd csak a tévé ami lenémítva villog
mintha álmodna helyettem és hírek lesznek benne
valahol megint partra vetette magát
néhány bálna de majd nem nézi senki
ahogy a kép előterében a magányos riporter tátog
szürke víz mögötte tanácstalan környezetvédők
jól látszik hogy valaki lefekszik az egyik bálna mellé
szinte hozzábújik mint aki aludni készül
átlagos éjszaka lesz alszom én is végre
mert többé semmi sem jut eszembe rólad
csak marad a megírhatatlan szándék
hogy kéne de már nincs mit
így marad meg végül minden amit nem tudok
a bálnák se tudják miért csinálják csak kell
az érzések meg egyformák mint az állatok
ott a nagyobb vizek íze áll majd kék csomagolásban
az asztalon könyökömnél de eszembe sem jut többé
milyen sós is egy test látod már az is nevetség
ha csak vers marad belőled de akkor írni sem tudok már
fekszem csak hirtelen fáradva el mintha úszás után
mellettem hatalmas kék sötétség
és a parton kinn a vizek lakói mind
tehát a mélyben immár semmi sincs

2017. november 21., kedd

Kait Rokowski: A Good Day


Yesterday, I spent 60 dollars on groceries,
took the bus home,
carried both bags with two good arms back to my studio apartment
and cooked myself dinner.
You and I may have different definitions of a good day.
This week, I paid my rent and my credit card bill,
worked 60 hours between my two jobs,
only saw the sun on my cigarette breaks
and slept like a rock.
Flossed in the morning,
locked my door,
and remembered to buy eggs.
My mother is proud of me.
It is not the kind of pride she brags about at the golf course.
She doesn’t combat topics like, ”My daughter got into Yale”
with, ”Oh yeah, my daughter remembered to buy eggs”
But she is proud.
See, she remembers what came before this.
The weeks where I forgot how to use my muscles,
how I would stay as silent as a thick fog for weeks.
She thought each phone call from an unknown number was the notice of my suicide.
These were the bad days.
My life was a gift that I wanted to return.
My head was a house of leaking faucets and burnt-out lightbulbs.
Depression, is a good lover.
So attentive; has this innate way of making everything about you.
And it is easy to forget that your bedroom is not the world,
That the dark shadows your pain casts is not mood-lighting.
It is easier to stay in this abusive relationship than fix the problems it has created.
Today, I slept in until 10,
cleaned every dish I own,
fought with the bank,
took care of paperwork.
You and I might have different definitions of adulthood.
I don’t work for salary, I didn’t graduate from college,
but I don’t speak for others anymore,
and I don’t regret anything I can’t genuinely apologize for.
And my mother is proud of me.
I burned down a house of depression,
I painted over murals of greyscale,
and it was hard to rewrite my life into one I wanted to live
But today, I want to live.
I didn’t salivate over sharp knives,
or envy the boy who tossed himself off the Brooklyn bridge.
I just cleaned my bathroom,
did the laundry,
called my brother.
Told him, “it was a good day.”

2017. november 20., hétfő

Várady Szabolcs: A halottakkal

A halottakkal óvatos vagyok.
Nem tudom, tudják-e, hogy nincsenek.
Ahogy bejössz az ajtón, rám köszönsz –
hát nem ilyenek a kísértetek.
Mégis: nem csak én vagyok elfogódott.
Úgy teszünk, mintha. Mint a nagybeteg
az ágyban és az ágy szélén kuporgó
próbálja egymást megsegíteni:
oly hitelesen hiteltelenek!

Mennyi időd van? Mennyi van nekem?
Még ugyanolyan őszinte a szájad,
üdvözlő csókját nem csak mímeli.
Valamiképpen vágyhattam utánad.
A hóesésben elveszetten álltunk.
Milyen hideg van. Nem kel még a nap.
Szeretlek. Egyszer azt mondtad: szeretlek.
A hó elolvadt, téged eltemettek,
ez megmarad.

2017. november 18., szombat

Ady Endre: Megöltem egy pillangót

Megölök egy pillangót,
Óh, áldott isteni perc,
Szent kéje az ölésnek:
Minden gyűlöletemért
Hal meg e szines féreg.
Ki várja a holnapot:
Igy várja azt a holnap.
Vágjon elé a halál
Minden boldog mosolynak,
Szakadjon meg az erő,
Kezdetén nagy vívásnak,
Ne legyen víg lakoma
Az élet mindig másnak.
Tűz legyen minden arany,
Minden boldog csók méreg.
Szárnyad van, csapkodsz, örülsz?
Hát ezért öllek én meg.
S boldog vagyok, mert öltem.

2017. november 17., péntek

Charles Bukowski: this kind of fire

sometimes I think the gods
deliberately keep pushing me
into the fire
just to hear me
yelp
a few good
lines.

they just aren’t going to
let me retire
silk scarf about neck
giving lectures at
Yale.

the gods need me to
entertain them.

they must be terribly
bored with all
the others

and I am too.

and now my cigarette lighter
has gone dry.
I sit here
hopelessly
flicking it.

this kind of fire
they can’t give
me.

2017. november 16., csütörtök

Mary Oliver: Hurricane (and how to help those affected by Hurricane Harvey)

It didn’t behave
like anything you had
ever imagined. The wind
tore at the trees, the rain
fell for days slant and hard.
The back of the hand
to everything. I watched
the trees bow and their leaves fall
and crawl back into the earth.
As though, that was that.
This was one hurricane
I lived through, the other one
was of a different sort, and
lasted longer. Then
I felt my own leaves giving up and
falling. The back of the hand to
everything. But listen now to what happened
to the actual trees;
toward the end of that summer they
pushed new leaves from their stubbed limbs.
It was the wrong season, yes,
but they couldn’t stop. They
looked like telephone poles and didn’t
care. And after the leaves came
blossoms. For some things
there are no wrong seasons.
Which is what I dream of for me.

2017. november 15., szerda

Jónás Tamás: A nyolcadik napon

Szagom maradt az egyetlen, mit őrzök féltve még.
Hamis történetek között igaznak maradék.
Talán akad még mozdulat, mi jellemez, kiad.
Minden más elhagy, elmos, elken, megreped, szakad.
Túl szelíd szavak mögött bújok meg én, a vad.
Fáj, hogy nem vagy. Jobban fáj, hogy néha-néha vagy.

2017. november 14., kedd

Leonard Cohen: Report to R.S.B.

Peace did not come into my life.
My life escaped
          and peace was there.
Often I bump into my life,
trying to catch its breath,
pay a bill,
or tolerate the news,
tripping as usual
over the cables
          of someone’s beauty -
My little life:
so loyal,
so devoted to its obscure purposes -
And, I hasten to report,
doing fine without me.

2017. november 13., hétfő

Fodor Barbara: Romlott

Mostanában kényszeresen ellenőrizgetem
a jegeskávék szavatossági idejét,
mielőtt belekortyolnék valamelyikbe,
tüzetesen megvizsgálom
a kupakon a dátumot.
Nyelvedet mégis
élvezettel ízlelgettem,
amikor áttoltad a számba,
pedig szemmel láthatóan
romlott vagy.

2017. november 11., szombat

Pula Ferenc: Astoria

Eljátszod hogy milyen a kézfogása,
ahogy összenéztek a villamoson
és hogy vajon tud-e főzni,
vagy legalább azt az egyet
a család hova járhat nyaranta
– a barátnői biztos jójefek,
velük is meginnál egy kávét
csak úgy, szombat délután
az öccsét meg most vették fel filmszakra
és kölcsönkéri majd a jegyzeted,
a kutyája csak rád nem ugat
mikor ősszel összesöpröd a sok levelet
és egyik mama sem néz rád furán
a tetoválások miatt, az apja
csak ugrat, miután harmadjára is mattot ad
így telik el teled, nyarad
aztán csak recseg az a hangszóró,
végállomás, a sok válasz pedig
valahol a Kálvinon marad.

2017. november 10., péntek

Charles Bukowski: The History of One Tough MF

he came to the door one night wet thin beaten and
terrorized
a white cross-eyed tailless cat
I took him in and fed him and he stayed
grew to trust me until a friend drove up the driveway
and ran him over
I took what was left to a vet who said,”not much
chance…give him these pills…his backbone
is crushed, but is was crushed before and somehow
mended, if he lives he’ll never walk, look at
these x-rays, he’s been shot, look here, the pellets
are still there…also, he once had a tail, somebody
cut it off…”
I took the cat back, it was a hot summer, one of the
hottest in decades, I put him on the bathroom
floor, gave him water and pills, he wouldn’t eat, he
wouldn’t touch the water, I dipped my finger into it
and wet his mouth and I talked to him, I didn’t go any-
where, I put in a lot of bathroom time and talked to
him and gently touched him and he looked back at
me with those pale blue crossed eyes and as the days went
by he made his first move
dragging himself forward by his front legs
(the rear ones wouldn’t work)
he made it to the litter box
crawled over and in,
it was like the trumpet of possible victory
blowing in that bathroom and into the city, I
related to that cat-I’d had it bad, not that
bad but bad enough
one morning he got up, stood up, fell back down and
just looked at me.
“you can make it,” I said to him.
he kept trying, getting up falling down, finally
he walked a few steps, he was like a drunk, the
rear legs just didn’t want to do it and he fell again, rested,
then got up.
you know the rest: now he’s better than ever, cross-eyed
almost toothless, but the grace is back, and that look in
his eyes never left…
and now sometimes I’m interviewed, they want to hear about
life and literature and I get drunk and hold up my cross-eyed,
shot, runover de-tailed cat and I say,”look, look
at this!”
but they don’t understand, they say something like,”you
say you’ve been influenced by Celine?”
“no,” I hold the cat up,”by what happens, by
things like this, by this, by this!”
I shake the cat, hold him up in
the smoky and drunken light, he’s relaxed he knows…
it’s then that the interviews end
although I am proud sometimes when I see the pictures
later and there I am and there is the cat and we are photo-
graphed together.
he too knows it’s bullshit but that somehow it all helps.

2017. november 9., csütörtök

Charles Bukowski: Balloons

I saw too many faces today
faces like balloons.

at times I felt like
lifting the skin
and asking,
“anybody under there?”

there are medical terms for
fear of height
for
fear of
enclosed spaces.

there are medical terms for
any number of
maladies

so
there must be a medical term
for:
“too many people.”

I’ve been stricken with
this malady
all my life:
there has always been
“too many people.”

I saw too many faces
today, hundreds of
them

with eyes, ears, lips,
mouths, chins and so
forth

and
I’ve been alone
for several hours
now

and
I feel that I am
recovering.

which is the good part
but the problem
remains
that I know I’m going to
have to go out there
among them
again.

2017. november 8., szerda

Ragnar Helgi Ólafsson: Bátorításként azoknak, akik nem találják magukat a saját idejükben (avagy: A jövőben #3)

A jövőben
mikor az időutazás már lehetséges lesz:
Az emberek ugyanúgy kocsmáznak majd,
de vissza-visszaugranak majd az időben cigizni egyet.
Sokaknak lesz munkája vagy gazdasága a saját jelen idejében
de a szabadidejükben más időkbe utaznak majd.
A jövőben
könnyen előfordulhat
— bizonyos estéken —
hogy éppen senki nem lesz ott.

-- Dunajcsik Mátyás fordítása

2017. november 7., kedd

Raymond Carver: Fear

Fear of seeing a police car pull into the drive.
Fear of falling asleep at night.
Fear of not falling asleep.
Fear of the past rising up.
Fear of the present taking flight.
Fear of the telephone that rings in the dead of night.
Fear of electrical storms.
Fear of the cleaning woman who has a spot on her cheek!
Fear of dogs I’ve been told won’t bite.
Fear of anxiety!
Fear of having to identify the body of a dead friend.
Fear of running out of money.
Fear of having too much, though people will not believe this.
Fear of psychological profiles.
Fear of being late and fear of arriving before anyone else.
Fear of my children’s handwriting on envelopes.
Fear they’ll die before I do, and I’ll feel guilty.
Fear of having to live with my mother in her old age, and mine.
Fear of confusion.
Fear this day will end on an unhappy note.
Fear of waking up to find you gone.
Fear of not loving and fear of not loving enough.
Fear that what I love will prove lethal to those I love.
Fear of death.
Fear of living too long.
Fear of death.

I’ve said that.

2017. november 6., hétfő

Pardi Anna: Ágak körül a virradat

Nem lehet egyetlen szív dobogásába
rejtőzve
kibírni az életet,
nem lehet minden este egyazon az úton
hazamenni,
s pihenni térni egyedül,
nem lehet minden reggel azzal kelni,
hogy elfogy az idő,
és nem marad utánunk senkisem,
nem lehet nem résztvenni, nem cselekedni,
valamilyen sorsot ki kell verekedni,
ki kell szenvedni
mindenkinek.

2017. november 4., szombat

Szegedi Fanni: Szét

A decemberi békítő tárgyalás után,
mivel a szülők álláspontja változatlan maradt,
kiküldték a hivatalos papírokat a házasság felbontásáról.
A gyerek felszaladt a levéllel a szobájába
és a karácsonyi csokoládés kalendáriumának
hátralévő tizenkét ablakát felszaggatta,
és a majdnem kéthetes várakozást
egyszerre tömte a szájába.
Mindig is érdekelte, hogy a szülők elválnak-e,
látott már ilyet a tévében, sokszor játszott
el a gondolattal, hogy egyszer az egyiknél,
másszor otthon aludjon, és egy idő után a család
nagyobb legyen.
Igen, mindig akart egy kistestvért, ami majdnem lett is,
de csak vaklárma volt, mert a szülő valójában felfázott,
az orvos ezt nézte félre, ami mondjuk érthető,
mert még a gyerek is tisztán látta az ultrahangos fotón
a körvonalakat.
Már hetek óta becsomagolta
a szülők ajándékát egy cipős dobozba, amit közösen Anyának és Apának
címzett képlékeny kézírásával.
Most mit csináljon?
Hogy válhat el egy doboz?

2017. november 3., péntek

Dennis O’Driscoll: Middle-Class Blues

He has everything.
A beautiful young wife.
A comfortable home.
A secure job.
A velvet three-piece suite.
A metallic-silver car.
A mahogany cocktail cabinet.
A rugby trophy.
A remote-controlled music centre.
A set of gold clubs under the hallstand.
A fair-haired daughter learning to walk.

What he is afraid of most
and what keeps him tossing some nights
on the electric underblanket,
listening to the antique clock
clicking with disapproval from the landing,
are the stories that begin:
He had everything.
A beautiful young wife.
A comfortable home.
A secure job.
Then one day.


2017. november 2., csütörtök

Clementine von Radics: Mouthful of Forevers

I am not the first person you loved.
You are not the first person I looked at
with a mouthful of forevers. We
have both known loss like the sharp edges
of a knife. We have both lived with lips
more scar tissue than skin. Our love came
unannounced in the middle of the night.
Our love came when we’d given up
on asking love to come. I think
that has to be part
of its miracle.
This is how we heal.
I will kiss you like forgiveness. You
will hold me like I’m hope. Our arms
will bandage and we will press promises
between us like flowers in a book.
I will write sonnets to the salt of sweat
on your skin. I will write novels to the scar
of your nose. I will write a dictionary
of all the words I have used trying
to describe the way it feels to have finally,
finally found you.

And I will not be afraid
of your scars.

I know sometimes
it’s still hard to let me see you
in all your cracked perfection,
but please know:
whether it’s the days you burn
more brilliant than the sun
or the nights you collapse into my lap
your body broken into a thousand questions,
you are the most beautiful thing I’ve ever seen.
I will love you when you are a still day.
I will love you when you are a hurricane.

2017. november 1., szerda

Faludy György: 1956. november

Az ég mint kormos, csillagtalan kürtő,
a lápföld sík és pőre.
Vagy százan vánszorgunk a Fertő mellett
és igyekszünk előre.

Mellettem kövér, szovjet tiszt civilben,
rumszag árad belőle.
Egy gyermek sír. Patakon gázolunk át,
s nem leszünk nedves tőle.

Majd: osztrák lámpák, mentőkocsik, szendvics,
mosolygó, piszkosszőke
járőr. Mögöttünk puskaszó, sötétség,

remények temetője.
Furcsa haza. Az ember fellélegzik,
mikor kiér belőle.

2017. október 31., kedd

Charles Greenley: Poetry Swimsuit Issue

Sounds like an unsexy idea at first,
Walt Whitman arching his back with a strategically placed leaf,
or Robert Frost on the road not taken, prancing in a g-string,
but the idea sells itself, handled the right way.

Imagine the typical swimsuit issue fare:
women running on wet sand in bikinis,
topless slovakian blondes self-censoring with their hands,

and if editors can choose women with
hourglass curves and watermelon cleavage
to represent the feminine ideal,

then the poetic version could forsake the big names,
an Olds, a Clifton, or a Dove,
and pick oiled, bronzed poets to help sales.
There must be a twenty-year-old brunette
with Barbie dimensions writing poetry somewhere,
even if it’s a limerick about the Cat in the Hat.

Imagine a poet at the bookstore,
dressed in nothing but anthologies.

Imagine a poet at the library in a two-piece,
holding her book upside down.

Imagine a poet leaning over a typewriter,
her top moist with ink.

And once the pictures are taken,
after the women have selected what poems
appear next to their photo spreads,
once the issue goes to press,

we’ll be able to pinpoint the moment
poetry became cumbersome words
men thumbed past to get back to gawking,
when poetry became popular,
for the same reason most everything else does.

2017. október 30., hétfő

Kiss Judit Ágnes: Ballada a szerelmek mulandóságáról

(Beatriz de Día hagyatékából)

Meguntam a szerelmet. Ostoba
játszadozás testekkel, birtoklással,
a fogadkozással, hogy nem, soha
nem hagylak el, hogy szép lassan belássad,
csak unalom maradt, csak megszokás,
vagy halálig a bűntudat lesz társad,
hogy elhagytad, bár valódi okát
nem a másikban, magadban találtad.

Egy nagy szerelem eltart három évig.
Az örök szerelem talán ötig.
De ha róla van szó, az ember mégis
elhiszi, hogy majd másként működik.
Lejár a szerelem szavatossága:
megízetlenül, megkeseredik,
s csak néznek a hajdani galambpárra,
ahogyan egymás húsát tépdesik.

Ha papír is volt, pláne esküvő,
hamar múlt lesz a nászút: Korfu, Capri,
és nem lehet elég édes cuvée
a mézeshetek mézét visszakapni.
Idegesít, pedig még meg se szólalt.
Te szólalsz meg, és rögtön áll a bál.
A gyűlölködés elnyel minden sóhajt,
és minden testi vágyat felzabál.

A válás meg tényleg óvodás játék:
az a tied lesz, de ez az enyém!
A sorsára a gyerek is úgy vár még,
mint egy bútor, könyv, konyhai edény.
Kit szerettél, halálos ellenséged
lehet, bíróság elé mész, pörölsz,
s ahogy minden rosszat feledtél régen,
most a szép emlék lesz, mit eltörölsz.
 

Ajánlás

Maradj egyedül. Az a tiszta helyzet.
Nem szenved tőled se társ, se gyerek.
Épp csak osztódni akartak a sejtek,
míg úgy érezted, szereted, szeret.
Az ember mégis hisz: bár torz, mi most van,
jön majd csoda. S e hitében konok.
Közben fut agyában az ősi program,
és tombolnak a győztes hormonok.

2017. október 28., szombat

Csillag Tamás: Életkép

Megbizonyosodtunk, hogy
nincs még reggel,
megbeszéltük, hogy rosszat álmodott.
Elmesélte, hogy a sárkány
elcsente a törpök aranykincseit.
Azt mondtam, tudom,
de szerintem egy bátor kisfiú holnap
biztosan segít visszaszerezni.
Aztán mindent megnéztünk,
nevén neveztük a lámpát,
a szőnyeget, a falimatricákat,
játékokkal teli dobozokat.
Azt hiszem, aminek tudjuk a nevét,
az körbebástyáz minket.
A biztonság kedvéért
felkapcsolt villannyal aludtunk.

2017. október 27., péntek

Ha Jin: Missed Time

My notebook has remained blank for months
thanks to the light you shower
around me. I have no use
for my pen, which lies
languorously without grief.

Nothing is better than to live
a storyless life that needs
no writing for meaning—
when I am gone, let others say
they lost a happy man,
though no one can tell how happy I was.

2017. október 26., csütörtök

Jeanann Verlee: Good Girl

Every morning I sit at the kitchen table over a tall glass of water swallowing pills.
(So my hands won’t shake.) (So my heart won’t race.) (So my face won’t thaw.)
(So my blood won’t mold.) (So the voices won’t scream.) (So I don’t reach for
knives.) (So I keep out of the oven.) (So I eat every morsel.) (So the wine goes
bitter.) (So I remember the laundry.) (So I remember to call.) (So I remember the
name of each pill.) (So I remember the name of each sickness.) (So I keep my
hands inside my hands.) (So the city won’t rattle.) (So I don’t weep on the bus.) (So
I don’t wander the guardrail.) (So the flashbacks go quiet.) (So the insomnia
sleeps.) (So I don’t jump at car horns.) (So I don’t jump at cat-calls.) (So I don’t
jump a bridge.) (So I don’t twitch.) (So I don’t riot.) (So I don’t slit a strange man’s
throat.)

2017. október 25., szerda

Tóbiás Krisztián: Milyen szép is lenne...

Milyen szép is lenne
ha a színek nem egyforma sebességgel
terjednének
hanem a sötétebbtől
a világosabbig lassulva
egyre lassabban
szép lenne
leszállnál a vonatról
és először meglátnám a pupilládat
két fekete pontot
a fehéren világító
kőzúzalékból
összelapátolt vasúti töltésen
majd a hajad
szálanként tűnnének elő
a tincsek
a sötétebbtől az egyre világosabbig
majd megérkezne a szemöldököd
és az anyajegyeid
a kis barna pöttyök
amiket már többször is megpróbáltam
feltérképezni
valószínű hogy rendszerezni kellene őket
egyszer s mindenkorra
mindet egytől egyig
lejegyzetelni
bemérni
tycho brahe temérdek füzetet teleírt
csillagkoordinátákkal
úgy kellene nekem is lejegyezni téged
minden egyes pöttyöd
majd előtűnik karod
arcod
bokád
ahol lebarnultál
a vonat ablakán keresztül
a naptól
és végül fehér ruhádat látnám meg
a szálai közé berakódott korom
már régóta sejtetett valamit
valamikor a pupillád
és a hajad sötétebb szálai között
tűntek fel
mint egy régi karcos filmen
a fénylő pontok
csak sejteni lehetett mindeddig
hogy valami lesz még ott
valami volt még ott
és csak most
mielőtt még teljes egészében meglátnálak
derülne ki
hogy fehér ruhában utaztál
a vagonok közt
kormos falak közt
hófehér ruhában
milyen szép is lenne
folyamatosan érkeznél
színről színre
és ha elmennél
mire eltűnnél
már kezdődhetne is elölről az egész
gyönyörű lenne
ülnék az állomáson
a kényelmetlen padon
ahol várok rád
minden nap
és nézném amint
előtűnsz
eltűnsz
előtűnsz
eltűnsz …

2017. október 24., kedd

Rupi Kaur: to fathers with daughters

every time you
tell your daughter
you yell at her
out of love
you teach her to confuse
anger with kindness
which seems like a good idea
till she grows up to
trust men who hurt her
cause they look so much
like you.

2017. október 23., hétfő

Jász Attila: Utólagos temetés

(milyenségi szertartás)

el akartam temetni magamban valahogy
ezt a felzaklató történetet. lezárni. mert
a megoldást nem tudjuk meg soha. az igaz

ságot. mi is történt valójában. ezért inkább
a szépet akartam megmutatni. a sok gyönyör
ű képet. rajtuk keresztül őt. benne volt mind

egyikben. ő volt a kép. ha a modell nem is min
dig. amikor fa volt, azt szerettem legjobban. ha
egyszer majd valamikor fa leszek: miatta teszem

2017. október 21., szombat

Csapó Angéla: Szerkesztve

Egymást rajzoltuk, mint Escher
képén a kezek. S most lehet ezt is:
kiradírozod belőlem, amit szerettél,
s eltűnik belőled az, hogy szerettelek.
Üres lap az arcod és az arcom.
Egymást tagadó radírnyomok.

2017. október 20., péntek

Turi Tímea: A nők testvérisége

Néha én vagyok erősebb, néha ő.
Elkapjuk a csokrot egymás esküvőjén:
elválunk, házasodunk, és elválunk újra,
furcsa sormintáink futnak egymás mellett.

Néha ő tűnik erősnek, néha más,
néha felülkerekedik, néha téved,
néha én tévedek. De komoly dolgokról
tudod, nem beszélünk. Mert ismerjük egymást,

pontosan ismerjük. Tudjuk, mitől szorul
ökölbe a gyomor. Egyek vagyunk mi
a boldog aggódásban, egyek a várásban,
egyek a magányban.

Ismeretlen mondataink fűznek egybe,
ismeretlen vállainkkal tartjuk egymást,
elkapjuk a csokrot egymás esküvőjén.
Néha ő erősebb, néha viszont pont én.

2017. október 19., csütörtök

Denver Butson: Tuesday 9:00 AM

A man standing at the bus stop
reading the newspaper is on fire
Flames are peeking out
from beneath his collar and cuffs
His shoes have begun to melt

The woman next to him
wants to mention it to him
that he is burning
but she is drowning
Water is everywhere
in her mouth and ears
in her eyes
A stream of water runs
steadily from her blouse

Another woman stands at the bus stop
freezing to death
She tries to stand near the man
who is on fire
to try to melt the icicles
that have formed on her eyelashes
and on her nostrils
to stop her teeth long enough
from chattering to say something
to the woman who is drowning
but the woman who is freezing to death
has trouble moving
with blocks of ice on her feet

It takes the three some time
to board the bus
what with the flames
and water and ice
But when they finally climb the stairs
and take their seats
the driver doesn’t even notice
that none of them has paid
because he is tortured
by visions and is wondering
if the man who got off at the last stop
was really being mauled to death
by wild dogs.

2017. október 18., szerda

2017. október 17., kedd

Louis McKee: What Cowboys Know About Love

Last night on the sports channel
I watched the rodeo.
Those cowboys have it right;
the best and the beauty of it.
You cannot win, so you ride
for as long as you can and enjoy it.
When you dismount,
whether it be on your own or not,
it won’t look pretty. You’ll limp off.
But you’ll feel good; your heart
will be pounding like it never has,
and walking away, one crazy step
after another, your ears will ring
with the loud approval
of those who never felt so good.

2017. október 16., hétfő

Tamási József: valamikor

valamikor
talán holnap
talán még ma este
de lehet
hogy csak
egy hónap múlva
vagy később
nem tudom
hogy mikor
bezárom az ajtót
magam mögött
úgy se jössz

2017. október 14., szombat

Petri György: Horatiusnak rossz napja van

A szeretettel nem tudok mit kezdeni – – –
Tartsanak el, és hízelegjenek,
de ugyanakkor hagyjanak békén,
küldjenek pénzt postán.
Azt is unom, hogy hízelegjenek.
Veszitsenek el nagyobb összeget az utcán,
amit én majd véletlenül megtalálok.
Legyenek elragadtatva tőlem a hátam mögött,
hogy én tényleg egészen véletlenül visszahalljam
valakitől, aki nem is tudja, hogy rólam beszél.
Irassák rám a házukat, és haljanak meg.

2017. október 13., péntek

Ed Pilolla: Favorite Mug

Your day is like your favorite mug.
You fill it with the necessary stuff
to survive in this world.
Those days
let me be the seasoning.
Other days I get to fill it with your favorite brew
as well as mine,
vanilla and chai leaves and
inside jokes
and a dollop of raw honesty
and honey.

I will gently blow on your day
when it's too hot,
cup my hands to share in this warmth
and fill it with spirits along the way.
Never will I leave your mug
on the countertop with coffee grounds
at the bottom for days.

Don't judge me by my propensity to blast Van Halen
or how I casually enter the bathroom
to brush my teeth while you're peeing
and not pick up on that unhappy look on your face.
Judge me instead by how I thread my fingers through the handle
of your day,
lift the rim of your world to my lips
and drink in your story.

2017. október 12., csütörtök

Charles Bukowski: The Genius of the Crowd

there is enough treachery, hatred violence absurdity in the average
human being to supply any given army on any given day

and the best at murder are those who preach against it
and the best at hate are those who preach love
and the best at war finally are those who preach peace

those who preach god, need god
those who preach peace do not have peace
those who preach love do not have love

beware the preachers
beware the knowers
beware those who are always reading books
beware those who either detest poverty
or are proud of it
beware those quick to praise
for they need praise in return
beware those who are quick to censor
they are afraid of what they do not know
beware those who seek constant crowds for
they are nothing alone
beware the average man the average woman
beware their love, their love is average
seeks average

but there is genius in their hatred
there is enough genius in their hatred to kill you
to kill anybody
not wanting solitude
not understanding solitude
they will attempt to destroy anything
that differs from their concepts
not being able to create art
they will not understand art
they will consider their failure as creators
only as a failure of the world
not being able to love fully
they will believe your love incomplete
and then they will hate you
and their hatred will be perfect

like a shining diamond
like a knife
like a mountain
like a tiger
like hemlock

their finest art

2017. október 11., szerda

Gergely Ágnes: A filozófus férj

Házassága második napján
beleúnva a drága börtön
gyönyörébe, így szólt Kovács úr:
– Mi végre vagyunk a Földön?
Kovácsné, megértő hitestárs,
a konyhában egy gödröt ásott,
– Mi végre? – szólt ő is busongva,
és beletemeté Kovácsot.

2017. október 10., kedd

Billy Collins: Breathless

Some like the mountains, some like the seashore,
Jean-Paul Belmondo says
to the camera in the opening scene.

Some like to sleep face up,
some like to sleep on their stomachs,
I am thinking here in bed–

some take the shape of murder victims
flat on their backs all night,
others float face down on the dark waters.

Then there are those like me
who prefer to sleep on their sides,
knees brought up to the chest,

head resting on a crooked arm
and a soft fist touching the chin,
which is the way I would like to be buried,

curled up in a coffin
in a fresh pair of cotton pajamas,
a down pillow under my weighty head.

After a lifetime of watchfulness
and nervous vigilance,
I will be more than ready for sleep,

so never mind the dark suit,
the ridiculous tie
and the pale limp hands crossed on the chest.

Lower me down in my slumber,
tucked into myself
like the oldest fetus on earth,

and while the cows look over the stone wall
of the cemetery, let me rest here
in my earthy little bedroom,

my lashes glazed with ice,
the roots of trees inching nearer,
and no dreams to frighten me anymore.

2017. október 9., hétfő

Kiss Judit Ágnes: Se megírni, sem elhallgatni

Ha már közhely, végképp közhely legyen
meg- vagy körülírni, mit jelent nekem,
hogy belém szivárogtál a repedéseken
át, és ha magamban, benned lépkedek.

Érintésedet, mint szájpadlás a nyelvét,
jól ismerem, nedvesen és vakon
jársz bennem, s ha változnék, éppúgy megéreznéd,
mint nyelv a szájban
a láthatatlan, apró hólyagot.

Amíg az őrület fejem fölött kering,
mint a hold a föld körül (bele akar
zuhanni, csak folyton melléesik,
egyszer te magyaráztad így nekem),
nem tart meg más, csak vers és szerelem.

Bár szeretnélek jobban vagy kevésbé,
ne így, ne ilyen kiszolgáltatottan.
Aki kötődik, mindig az a gyengébb,
én meg, mint a fagyöngy, úgy rá szoktam
nőni arra, akit szeretek,
hát veled szemben sosem győzhetek.

Se megírni sem elhallgatni nem megy,
hogy rád feszítve, rád szögezve lenni
milyen megadás, milyen küzdelem;
a vergődést, mint a vadállat
a csapdában, és amit semmi
nem csillapít: vágyat és bosszúvágyat.
Meztelen vagyok és fegyvertelen.

Mint keretéből a képet, próbálom
ezt a verset a formából
kifeszegetni, ne legyen se rím,
se mérték, ha ilyen mértéktelen
a kötődés, talán a szerelem,
de hiába. Úgy visszaránt a jambus,
mint ebet a lánc (így tán nem harap) –
a szabadság nekem túl nagy falat.

Hát leszek rab, és leszek áldozat,
még látszat sincs, még meg se tudlak csalni,
mélyemben zakatolsz, mint a vonat
az alagútban. Hallgatom, hagyom.
Belülről ismersz, mint edényt a víz,
és nem tehetek semmit ellened,
csak függök rajtad, akár egy kereszten,
ahogy a versem függ a rímein.
Lázadni vagy feladni egyre megy,
aki vagyok, az győzött, én elestem,
fegyvertelen és meztelenül állok,
s a mindig felbuggyanó kívánságot,
hogy elfelejtselek örökre, sem
megélni, sem megírni nem merem.

2017. október 7., szombat

Gergely Ágnes: Szeretek várni rád

Eső kering az utcán, s idebent
a lámpa körül gyűrűzik a csend,
ahogy ülök és várlak.
Nincs más világ: magamba búvom el.
Ilyenkor nem hiszem, hogy látni kell,
ilyenkor óriás vagyok,
aki elég magának,
lebegek fönn, a csont-palack felett
és az sem érdekel,
hogy kerek szemmel figyelnek a tárgyak.

Ülök és várlak.
Mióta várok így?

Emlékszem, meggyűltek az évek,
feltornyosult a megvárattatás,
közben mosoly fürösztgetett, közelség,
jószó, szívesség és kézfogás,
lassanként gyanús lettem önmagamnak
s előrebukván a jövő felé
(hogy ki jön még és ki az, aki nem jön)
belémfagyott a maradék lehellet
és meggyűlöltem, akit várni kellett –

és most eszméletem hideg falára
kikönyökölve nézek innét,
s mint az igazi boldogok,
a tétovázó ifjúságra
s a lépteidre gondolok.

Te vagy bennem a bizonyosság,
az önvédelem és a gőg,
a különbség, az azonosság,
a fejtartás mások előtt.
Ha jössz, a padló is megéled,
körvonalat kap a világ,
a tárgyak előrefeszülnek,
türelmük szétveti az ajtót,
lebiccenő fejem fölött
a lámpa lélegző virág,
jaj, nézd, hogy szeretek,
szeretek várni rád,

nézd, én, az egykori csavargó,
hogy ülök itt, nyugalmi lázban,
e mozdulatlan mozdulásban,
ülök és várlak, várlak –
állj meg! egy perccel előbb, mint belépsz,
még felmutatlak a világnak.

2017. október 6., péntek

Ronald Koertge: Sidekicks

They were never handsome and often came
with a hormone imbalance manifested by corpulence,
a yodel of a voice or ears big as kidneys.

But each was brave. More than once a sidekick
has thrown himself in front of our hero in order
to receive the bullet or blow meant for that
perfect face and body.

Thankfully, heroes never die in movies and leave
the sidekick alone. He would not stand for it.
Gabby or Pat, Pancho or Andy remind us of a part
of ourselves,

the dependent part that can never grow up,
the part that is painfully eager to please,
always wants a hug and never gets enough.

Who could sit in a darkened theatre, listen
to the organ music and watch the best
of ourselves lowered into the ground while
the rest stood up there, tears pouring off
that enormous nose.

2017. október 5., csütörtök

Sarah Kay: “B” (If I Should Have a Daughter)

If I should have a daughter, instead of mom, she’s going to call me Point B,

because that way she knows that no matter what happens,
at least she can always find her way to me.

And I am going to paint the Solar Systems on the backs of her hands,
so she has to learn the entire universe before she can say ‘Oh, I know that like the back of my hand’

And she’s going to learn that this life will hit you,
hard,
in the face,
wait for you to get back up, just so it can kick you in the stomach
but getting the wind knocked out of you is the only way to remind your lungs how much they like the taste of air.

There is hurt, fear that cannot be fixed by band aids or poetry
so the first time she realizes that Wonder Woman isn’t coming
I’ll make sure she knows she does not have to wear the cape all by herself
because no matter how wide you stretch your fingers,
your hands will always be too small to catch all the pain you want to heal.

Believe me, I’ve tried

And baby, I’ll tell her, don’t keep your nose up in the air like that
I know that trick, I’ve done it a million times
You’re just smelling for smoke so you can follow the trail
back to a burning house so you can find the boy who lost everything in the fire
to see if you can save him.

Or else find the boy who lit the fire in the first place to see if you can change him
But I know she will anyway, so instead, I’ll always keep an extra supply of chocolate
and rainboots nearby.

Because there is no heartbreak that chocolate can’t fix.
Ok, there’s a few heartbreaks that chocolate can’t fix,
but that’s what the rainboots are for because rain will
wash away everything if you let it.

I want her to look at the world through the underside of a glass bottomed boat
To look through a microscope at the galaxies that exist on the pinpoint of a human mind
Because that’s the way my mom taught me.

That there’ll be days like this
that there’s be days like this my mama said
When you open your hands to catch, and wind up with only blisters and bruises.
When you step out of the phone booth and try to fly

And the very people you want to save are the ones standing on your cape
When your boots will fill with rain and you’ll be up to your knees in disappointment
and those are the very days you have all the more reason to say thank you

because there’s nothing more beautiful than the way the ocean refuses to stop
kissing the shoreline no matter how many times it is sent away.

You will put the win in winsome … lose some
You will put the star in starting over and over.

And no matter how many landmines erupt in a minute
be sure your mind lands on the beauty of this funny place called life.
And yes, on a scale from one to overtrusting, I am pretty damn naive.

But I want her to know that this world is made out of sugar.
It can crumble so easily.
But don’t be afraid to stick your tongue out and taste it.
Baby, I’ll tell her, remember your mama is a worrier
and your papa is a warrior.

And you’re the girl with small hands and big eyes who never stops asking for more.
Remember that good things come in threes and so do bad things and
always apologize when you’ve done something wrong

but don’t you ever apologize for the way your eyes refuse to stop shining,
your voice is small but don’t ever stop singing.

And when they finally hand you a heartache,
when they slip war and hatred under your door and offer you handouts on street corners
of cynicism and defeat, you tell them that
they
really ought to meet your mother.

2017. október 4., szerda

Nádasdy Ádám: A tavon át

Dobol, mint csendes basszus a tavon át,
nincs dallama és nincs harmóniája
a távollétednek, csak üt, belül,
a szívben, koponyában, ingben, gatyában,
megmarkol váratlanul, ha befordulok
az előszobába, odaszögez a dobolás,
nincs szava, nincs üzenete
a távollétednek, csak súlya van,
dobol, kopog távoli koponyánkon,
ujjbegyeim a semmibe, puhán
cirógatnak, ahogy befordulok
az előszobába, szagolgatom
a pulóveredet, a tavon át
úszol felém, csak most, most meg ne fulladj.

2017. október 3., kedd

Charles Bukowski: Lost

they say that hell is crowded, yet,
when you’re in hell,
you always seem to be alone.
& you can’t tell anyone when you’re in hell
or they’ll think you’re crazy
& being crazy is being in hell
& being sane is hellish too.

those who escape hell, however,
never talk about it
& nothing much bothers them after that.
I mean, things like missing a meal,
going to jail, wrecking your car,
or even the idea of death itself.

when you ask them,
“how are things?”
they’ll always answer, “fine, just fine…”

once you’ve been to hell and back,
that’s enough
it’s the greatest satisfaction known to man.

once you’ve been to hell and back,
you don’t look behind you when the floor creaks
and the sun is always up at midnight
and things like the eyes of mice
or an abandoned tire in a vacant lot
can make you smile
once you’ve been to hell and back.

2017. október 2., hétfő

Turi Tímea: Minden mondat

Bizonyos szavak csak utólag sértenek, mint
a nem várt udvarlás. Olyan megszokhatatlan
a másnemű figyelme: zavaró a bók, a társasági,
a formaság mindig olyan hazug, és zavaró a bók,
ha elmarad. Az őszinteség pedig megsebez.
Minden, amit kimondok, másik ajtó.
Mindent megkésve rontok el, mintha minden
mondat csak az én hibáimról beszélne,
és árulás volna, ha mégsem így.

2017. szeptember 30., szombat

Závada Péter: A véletlenek logisztikája

Legyen a reggelek zajos redőnye.
Szobám, mikor aranyba burkolózik.
A lomha fény, hogy sarkait beszője
az asztaltól a fiókos komódig.

Legyen a gang, az udvar téglalapja.
A kovácsoltvas korlát görbe rácsa.
Ahogy a csupasz fal mentén haladva
az omladozó bérházat bejárja.

Legyen a glett alatt a kábel - miért ne?
A szomszéd nő, aki csak álmában józan.
A frissen mázolt ajtófélfa kékje,
a sárga csekk a lépcsőfordulóban.

Legyen a porszemek jobbkéz-szabálya.
A lüktetés, amint a ház szívében
egy bonyolult fűtőrendszer kazánja
éppen vizet pumpál át a verőéren.

Holdfényes éjszakák áramszedője.
Szerelmektől szikrázó idegpálya.
Nem létező véletlenek előre
megtervezett, precíz logisztikája.

2017. szeptember 29., péntek

Jeffrey Harrison: Enough

It’s a gift, this cloudless November morning
warm enough for you to walk without a jacket
along your favorite path. The rhythmic shushing
of your feet through fallen leaves should be
enough to quiet the mind, so it surprises you
when you catch yourself telling off your boss
for a decade of accumulated injustices,
all the things you’ve never said circling inside you.
It’s the rising wind that pulls you out of it,
and you look up to see a cloud of leaves
swirling in sunlight, flickering against the blue
and rising above the treetops, as if the whole day
were sighing, Let it go, let it go,
for this moment at least, let it all go.

2017. szeptember 28., csütörtök

Samuel Menashe: Rue

For what I did
And did not do
And do without
In my old age
Rue, not rage
Against that night
We go into,
Sets me straight
On what to do
Before I die—
Sit in the shade,
Look at the sky

2017. szeptember 27., szerda

Nagy Izabella: mindennapjaink

sétáltam a könnyű nyárban
és arra gondoltam
hol lehet s merre járhat
s miért nem hozza
a sors
az élet
vagy bárki más
elém
mikor olyan furcsán
össze tudok futni bárkivel
az utcán
csak épp vele nem
várakozik bennem
a forró augusztus

2017. szeptember 26., kedd

Rumi: [Be crumbled...]

Be crumbled.
So wild flowers will come up where you are.
You have been stony for too many years.
Try something different.
Surrender.

2017. szeptember 25., hétfő

László Noémi: Kirakat

Nem szeretni – azt hogyan lehet.
Lebontani a féltett perceket,
miközben vissza és előre hat
a mindentakarás: a kirakat
bezúzott üvegét képzelem el,
középen gyűrött papiros hever,
szeretlek – villog rajta a jövő –
és ami átvitte az üvegen: a kő.

Ezután hogyan mondjam el: szeretlek?
Úgy gondolom, mindenki retteg
kőtől, papírtól, üvegtörmeléktől,
a bűvös szóra megdermed a légkör,
az összes áramlat rendre lefagy.
Mert ha szeretlek, mindenem te vagy,
s lennék örökké én is mindened,
bár sokkal hamarabb kiismered,

akárcsak én, és rádöbbenünk: semmi;
és ezt a semmit kell híven szeretni.
És ezt a semmit öltöztetjük át,
mint jobb sorsot megért próbababát,
újabb és újabb látványterv szerint,
de évről évre silányabb a szint,
pont, mint enyém most, éppen ennyire.
Bukunk a semmire.

2017. szeptember 23., szombat

Michel Deguy: Szükség van egy olvasóra

Szükség van egy olvasóra egy mozdulatra egy papírra
Egy tükörre Te arc vagy üres lapom homorulatom
Én vagyok az anyag hogy te az űr lehess A felszín
Amelyen megakad a kéz Az öböl amelyben kiéleződik
a víz
Gyökér melyben reszket a föld A te fehéred az én feketém
Nehézségeim odva a fehér lap hogy az a rajz
Lehessek mi sosem leszek Ábécéskönyvem
Kötése vagy Levegő voltam hogy meg ne fulladj
Méhsejt hogy te boltív lehess


--fordította: Somlyó György) 

2017. szeptember 22., péntek

Gregory Corso: The Whole Mess … Almost

I ran up six flights of stairs
to my small furnished room  
opened the window
and began throwing out
those things most important in life

First to go, Truth, squealing like a fink:
“Don’t! I’ll tell awful things about you!”
“Oh yeah? Well, I’ve nothing to hide … OUT!”
Then went God, glowering & whimpering in amazement:  
“It’s not my fault! I’m not the cause of it all!” “OUT!”  
Then Love, cooing bribes: “You’ll never know impotency!  
All the girls on Vogue covers, all yours!”
I pushed her fat ass out and screamed:
“You always end up a bummer!”
I picked up Faith Hope Charity
all three clinging together:
“Without us you’ll surely die!”
“With you I’m going nuts! Goodbye!”

Then Beauty … ah, Beauty—
As I led her to the window
I told her: “You I loved best in life
… but you’re a killer; Beauty kills!”  
Not really meaning to drop her
I immediately ran downstairs
getting there just in time to catch her  
“You saved me!” she cried
I put her down and told her: “Move on.”

Went back up those six flights
went to the money
there was no money to throw out.
The only thing left in the room was Death  
hiding beneath the kitchen sink:
“I’m not real!” It cried
“I’m just a rumor spread by life … ”  
Laughing I threw it out, kitchen sink and all  
and suddenly realized Humor
was all that was left—
All I could do with Humor was to say:  
“Out the window with the window!”

2017. szeptember 21., csütörtök

David Shumate: A Hundred Years from Now

I’m sorry I won’t be around a hundred years from now. I’d like to
see how it all turns out. What language most of you are speaking.
What country is swaggering across the globe. I’m curious to know
if your medicines cure what ails us now. And how intelligent your
children are as they parachute down through the womb. Have
you invented new vegetables? Have you trained spiders to do your
bidding?
Have baseball and opera merged into one melodic sport?
A hundred years….My grandfather lived almost that long. The
doctor who came to the farmhouse to deliver him arrived in a
horse-drawn carriage. Do you still have horses?

2017. szeptember 20., szerda

Skobrák Máté: ameddig várlak

az éjszakába kavicsokat dobálok
figyelem ahogy a zavar
egyre táguló
körökben terjed
magamban rakom össze
ameddig várlak
az arcod

de bizonytalan
hogy hol kezdődik a sötét

hogy létezik-e többféle fekete

2017. szeptember 19., kedd

Charles Bukowski: Raw with Love

little dark girl with
kind eyes
when it comes time to
use the knife
I won’t flinch and
i won’t blame
you,
as I drive along the shore alone
as the palms wave,
the ugly heavy palms,
as the living does not arrive
as the dead do not leave,
i won’t blame you,
instead
i will remember the kisses
our lips raw with love
and how you gave me
everything you had
and how I
offered you what was left of
me,
and I will remember your small room
the feel of you
the light in the window
your records
your books
our morning coffee
our noons our nights
our bodies spilled together
sleeping
the tiny flowing currents
immediate and forever
your leg my leg
your arm my arm
your smile and the warmth
of you
who made me laugh
again.
little dark girl with kind eyes
you have no
knife. the knife is
mine and i won’t use it
yet.

2017. szeptember 18., hétfő

Szolcsányi Ákos: Segélykérés

Ülök, térdemet ölelve,
mint egy tojásdad nyakéken
a domború ábra.
Érzem a földet alattam és egy szúnyogot,
külön-külön, mint apám kedvenc fűszereit.
A harsány autók távolodnak.
Innen mindent látni,
hullámokat: a térdeim,
a dombtetők, a felhők vonalát.
Jó hely ez, uram. Ne add másnak.

2017. szeptember 17., vasárnap

Pál Dániel Levente: Ki viszi át a geekeket?

Gépem ha végleg lemerült,
hogy írok utolsó betűt?
Áramot ki ad, ha nincs áram?
Ha a törlést nem bírja már RAM?
Ki frissíti a jelszót, lángot?
És ki hoz újra biztonságot?
Ki szerel falban elégett
drótokat és vezetéket?
S versblogomnak kicsoda állít
retweetjeivel katedrálist?
Gépem ha végleg lemerült,
mi rajta volt, mind elmerült?
S ki viszi át a tartalmat metve
az adatbázist emlékezetbe?

2017. szeptember 16., szombat

Nyírfalvy Károly: Szélkelep

Az utca ma is megvan, tán csak a
neve más, hol apám kalapja
végigtáncolt az őszi szélben, sápadt
napfény csillant olykor a karimán, s
a fuldokló kacajjal, ahogy a
nemes főfödőt kergette jól indult
a reggel.
A kalap eltűnt az idő és a tér
selyemtengelyében, én pedig nem
hordok kalapot. Kalapban én nem
én vagyok. De apám sem lehetek.

2017. szeptember 15., péntek

Anne Alexander Bingham: It Is Enough

To know that the atoms
of my body
will remain

to think of them rising
through the roots of a great oak
to live in
leaves, branches, twigs
perhaps to feed the
crimson peony
the blue iris
the broccoli

or rest on water
freeze and thaw
with the seasons

some atoms might become a
bit of fluff on the wing
of a chickadee
to feel the breeze
know the support of air

and some might drift
up and up into space
star dust returning from

whence it came
it is enough to know that
as long as there is a universe
I am a part of it.

2017. szeptember 14., csütörtök

Jason Flatowicz: Forever

You said you’d
never fall down
the stairs again,
so I tripped you,
to remind you
there is no way
to control your
destiny as long
as I hold you
back, and that’s
why I flew away,
giving you time
to escape until
it was time for
us to meet
again, and we
will meet again,
over and over.

2017. szeptember 13., szerda

Hervay Gizella: Két vers

I.

Annyira kellesz, hogy - látod -
megtanultam hallgatni érted,
annyira kellesz, hogy
álmaimból könnyedén kilépek,
annyira kellesz,
hogy téged kereslek, nem a szerelmet,
gondolataidba vegyültem,
mint anyja könnyeibe a gyermek.

II.

Fáradt szemünkön összefogódzva guggol a szorongás.
El ne menekülj, mert most kezdjük csak látni egymást.
A mámor - rikító selyem volt csak - elszakadt -
téged szeretlek immár, nemcsak magamat.

2017. szeptember 12., kedd

C.S. Bhagya: On Rain

This is a poem about rain,
not you,
so you will forgive me
if I only refer to you in the oblique,
fleetingly,
between the L-shaped sounds
of water,
shadowy places,
and a cerise sky.
Sometimes,
when the night is deep
you are out on the streets
and I’m waiting for sleep,
I send out rain
to follow you,
lopsidedly, as if a kind
ghost, as if through an
hourglass
you were seeing
sand at a slant.
So if I open the window a little,
swaying against glass,
test the air
for a possibility of rain,
perhaps you will forget
how, sometimes,
rain is complicated,
rain can break you if it wants.
Who knew, one night
rain under streetlamps
would aspire to the condition
of glow-worms?
This rain is a letter,
how it pulses through,
angling words
out of the slow scent of raw earth,
sudden lights.
But this poem is rain,
on you.

2017. szeptember 11., hétfő

Böszörményi Zoltán: Soha véget nem érő szeretkezés

undorodom a megbízhatatlan korrupciótól
mely megrészegít öl butít és nyomorba dönt
a korrupció legyen bátor szellemes
legyen nemes gondolatébresztő
legyen képzelőereje
legyen olyan mint a tűzvész
pusztítson el mindent
hogy a mindent újra lehessen építeni
legyen megismételhető
a pozitív erők koncentrációja
ellene semmit se tehess
(az igazság úgyis értelmi nem érzelmi cselekedet)
a korrupció legyen indulatos lelkes urbánus
virágoztassa fel a köztársaságot
mellőzzön érvet közömbösséget ábrándot
legyen káprázatos csillogó mindent magával ragadó
mint egy megáradt dél-amerikai folyó
aforisztikus leleplező de indiszkrét
Delila ne törje meg soha Sámson erejét
Cicerót büntetlenül szabadjon olvasni
legyen végtelen gyönyör
soha véget nem érő szeretkezés
legyen Érosz
a látványosság kirakata
kegyetlen vágy a töprengés küszöbén
termékeny sivatag ragadozó növény
forró valóság a zsarnokság ellentéte
totális történelmi tévedés
emlékeztessen Tacitusra Rómára Jeruzsálemre
Arisztotelészre a mindenkori történelemre
szeresse Machiavellit az izgalmas perverzitást
imádja Kantot logikája ne satnyuljon el soha
a korrupció legyen szentimentális megnyerő
pártütők között a legvulgárisabb pártütő
a vadak vadja
közönyt üldöző
a biztos pont mely kifordítja sarkából a világot
(mert ki szereti a bizonytalanságot)

2017. szeptember 9., szombat

Horvath Veronika: felrémlő partok

az ágy alatt
 meddig rejtegetjük eldobozolt félemlékeinket?
van-e idő, mikor már nem úgy van? nem úgy, hogy beleszédülünk?
egy gyerekkar ereje elég, hogy beindítsa a búgócsigát. és csavar.
 széttép a bűntudat.
ma az feszít, hogy szidtam az istent. előtte, azóta soha.
egy ostoba játék miatt, tengerpartos volt az is. sós,
 mint az izzadtság a halántékomon.
felütik fejük a szégyenek.
óvodában egyszer rosszul mondtam anyukám vezetéknevét.
úgy tűnt, nem tudom. kísértenek, mint a fehér part, amiről
 álmodni szoktam. amin naphosszat
sétálok. és nincsenek. nincsenek lábnyomaim.
máskor van a homokban valami szürke is, valami homályos,
meg érzek egy kis húgyszagot. ilyenkor balaton. szalad a part.
 sorban homokvárak.
az egyikben én élek. van árok és híd is, erkély a bástyáimon.
és zászló. és én vagyok a mezítlábas is.
 mindennap földig rombolom.

2017. szeptember 8., péntek

Caitlyn Siehl: Do Not Fall in Love With People Like Me

Do not fall in love
With people like me.
people like me
will love you so hard
that you turn into stone
into a statue where people
come to marvel at how long
it must have taken to carve
that faraway look into your eyes

Do not fall in love with people like me
we will take you to
museums and parks
and monuments
and kiss you in every beautiful
place so that you can
never go back to them
without tasting us
like blood in your mouth

Do not come any closer.
people like me
are bombs
when our time is up
we will splatter loss
all over your walls
in angry colors
that make you wish
your doorway never
learned our name

do not fall in love
with people like me.
with the lonely ones
we will forget our own names
if it means learning yours
we will make you think
hurricanes are gentle
that pain is a gift
you will get lost
in the desperation
in the longing for something
that is always reaching
but never able to hold

do not fall in love
with people like me.
we will destroy your
apartment
we will throw apologies at you
that shatter on the floor
and cut your feet
we will never learn
how to be soft
we will leave.
we always do.

2017. szeptember 7., csütörtök

Sara Teasdale: Advice to a girl

No one worth possessing
Can be quite possessed;
Lay that on your heart,
My young angry dear;
This truth, this hard and precious stone,
Lay it on your hot cheek,
Let it hide your tear.
Hold it like a crystal
When you are alone
And gaze in the depths of the icy stone.
Long, look long and you will be blessed:
No one worth possessing
Can be quite possessed.

2017. szeptember 6., szerda

Bánki Benjámin: istenbácsi nem pislog


jófej ez az istenbácsi
nagy távcsöve lehet
vagy csak simán tökéletes
nem tudom de lát minket
az biztos mert tegnap
nem írtunk földrajz dogát
pedig Pali bácsi beígérte
és ha ő beígér valamit

jófej ez az istenbácsi
tökre nincs baj vele
mert nem készültem semmit
hacsak Julcsi nem készülés
hiszen a szemében
mintha égkék kőzetrétegek
vetődtek volna egymásra
de tudom ez tavalyi anyag
Julcsi meg nagyon is idei
a földrajz doga is idei
méghozzá csillagászat
mit tehettem volna

jófej ez az istenbácsi
mert vagy nem érdekelte a dolog
vagy becsukta a szemét
a nagy távcsövet
és hagyta hadd fedezzem fel
a szerelem ismeretlen tájait
a ködöt meg csak elhessegette
volt doga nincs doga

jófej ez az istenbácsi
biztos van egy terve arra is
ha Julcsi nemet mond a mozira

jófej ez az istenbácsi
de mégiscsak távcsöve van
(valamit csak tanultam)
hogy a saját egét kémlelje
csillagokat amikor épp pislognak

2017. szeptember 5., kedd

Krista Lukas: Would It Be So Wrong

to suggest that he move
next door? I don’t want him
gone altogether, neither can I stand
him underfoot. It might be ideal
to holler over the fence,
invite him to dinner.
We’d sit together on the patio, eat
asparagus from his garden,
grilled shrimp under the setting sun,
then kiss the grease from our lips,
maybe more. After,
he’d go home
and watch basketball at full volume,
while I soak in the tub listening to Coltrane.
Then, wearing pajamas, hair uncombed,
I’d curl up in my own living
room with Robert Frost or People
and the cat, the quiet,
the light of a single lamp.

2017. szeptember 4., hétfő

Tóth Dominika: mióta folyókat rajzolsz

tudod, békére találok
a hangok között a fejemben.
mióta folyókat rajzolsz
körém, nem is halványodom.

mióta folyókat rajzolsz
körém, megtanultam úszni.
nem is halványodom,
ha szemedben lakhatom.

ha szemedben lakhatom,
békére találnak a hangok
a fejemben. folyókat rajzolok
köréd, megtanultál úszni.
azóta sem láttalak.

2017. szeptember 2., szombat

Nagy Tamás: Valamilyen magyarázat

Amikor anyám magzatvize elfolyt,
én szabadnapot vettem ki. Fényes
őszi reggel volt, határozott tervekkel.
A fájások délután jöttek meg,
de apámmal – aki akkor épp a család
kenyerét kereste – csak estére értek
a kórházba. Hiábavaló vizsgálódás:
csendes voltam, mint egy tégladarab,
nem hallottak. Hívják a papot –
mondta a nővér orosz akcentussal.
Akkor jelent meg az első
ősz hajszál apám halántékán,
aki nem tudhatta, hogy Papp doktor
nem kenetet, hanem életet fog adni.
Persze, szép összeg ellenében,
hisz már a szülőszoba előtt
megtudakolta a páciens állapotát,
csak épp nem az egészségügyit.
A szike hideg volt, mint az altató
csendje. Suta mozdulataimat látva
az aggódás vékonyabb lett apám
hajszálainál. Fentről oltalmazó szempár
nézett rám, azért került az a bizonyos
cédula is a csuklómra a bokám helyett.
Tizenöt év telt el, mire megtudtam:
van valamilyen magyarázat arra,
hogy mindenhonnan elkések.

2017. szeptember 1., péntek

Mark Nepo: Behind the thunder

I keep looking for one more teacher,
only to find that fish learn from water
and birds learn from sky.
If you want to learn about the sea,
it helps to be at sea.
If you want to learn about compassion,
it helps to be in love.
If you want to learn about healing,
it helps to know of suffering.
The strong live in the storm
without worshipping the storm.

2017. augusztus 31., csütörtök

Faith Shearin: Birds And Bees

When my daughter starts asking I realize
I don't know which, if any, birds
have penises. I can't picture how swans

do it. I'm even confused about bees:
that fat queen and her neurotic workers,
her children grown in cells. I'm worried

by turtles and snakes: their parts hidden
in places I have never seen. How do they
undress? Long ago, awash in college

boyfriends, I knew a little about sex.
I understood the dances and calls,
the pretty plumage. Now, I am as ignorant

as a child. We have gone to the library
to find books though I know sex
is too wild for words. The desire to be

kissed is the desire to live forever
in the mouth of pleasure. My God
I can never tell my daughter the truth.

It is a secret the way spring is a secret,
buried in February's fields. It is a secret
the way babies are a secret: hidden

by skin or egg, their bodies made of darkness.

2017. augusztus 30., szerda

Závada Péter: Tán

tán csak a törődés fals varázsa
hinni: valakinek jó, ha vagy
tán csak azért van szükséged másra
hogy szerethetőnek tudd önmagad

tán rátalálni sosem akartál
az se bántott volna, ha nem leled
most, hogy könnyedén tiéd lehetne, tán
fontosabb az, hogy elveszítheted

így többé magadat nem kell okold
mert ezt a játszmát senki sem nyeri

tán az bánt, hogy igazán tiéd se volt
s mégis sikerült elveszíteni

2017. augusztus 29., kedd

Cecilia Woloch: Hex

I shut that black wing from my heart. That bad bad bird.
I slam the light. Wrong love, it flaps, wrong love.
I slit the curtains of my eyes. If one more death makes room for one more death, I’ve died enough.
I’ve died in rooms that bird screeched through, the blood-tipped feathers in my hands. The years of longing in its craw. The little claws like dangling hooks that ruined my nakedness for good.
Wrong love, it flaps, wrong love. I wave my arms to make it go.
As if the sky could take it back.
As if my heart, that box of shadows, could be locked against itself.

2017. augusztus 28., hétfő

Dukay Nagy Ádám: Rejtőzködő életmód

Éjszaka virágzanak a kezeid.

Amikor elernyednek tagjaidban a bowdenek,
ujjaid síkötései meglazulnak
magad alá húzott,
sovány lábfejeid körül,
és ökleid görcséből
kifeslenek a gyűrt szirmok.

Amíg tested előfizetője
átmenetileg nem kapcsolható,
természetes élőhelyeden bujkálsz —
ott, ahol soha senkinek
nem sikerül lencsevégre kapnia.

2017. augusztus 26., szombat

Jónás Tamás: Szógyász

Kifejezetten pénzbe kerül itt minden.
Csak én maradtam ingyen.
A postaláda csapda, nyüszítenek a szórólapok.
Ők is ingyen vannak. Én is ingyen vagyok.
Szóval: én és a szórólapok.

Engem kifejezetten ki lehet használni.
Levethető vagyok, mint a szandál, mi
nt a test az erkélyről.
Március óta lemondtam a testkéjről.
Szóval: március óta az erkélyről.

Kifejezetten befejezetlen akarom hagyni ezt a költeményt.
De kerekedik, mint has, ha felcsinálták a hölgyeményt.
Jó lenne kitenni szűrét a hiánynak.
De hiányodnak semmi, semmi nem árthat.
Szóval: semmi a hiánynak.

Iránynak ennyi.

2017. augusztus 25., péntek

Robert Frost: Lodged

The rain to the wind said,
'You push and I'll pelt.'
They so smote the garden bed.
That the flowers actually knelt,
And lay lodged - though not dead.
I know how the flowers felt.

2017. augusztus 24., csütörtök

Karina Borowicz: Amaryllis

Something with feathers
or possibly fangs
is curled up, raw
munching the starch
inside the bulb
in the dark drawer

or a flower waits
in the papery egg
that crackles like an onion
petals collecting themselves
in the yolk, composing
themselves from the red
and yellow glints that fall
on its shell as it drowses
by the windowsill

then, when it finally opens
there is no snake springing
from the cave of the clay pot
no sharp-shinned hawklet
building a nest laced with bones
on the cliff of my kitchen shelf

when the red fist defiantly opens
there's nothing
but opening

2017. augusztus 23., szerda

Imre Flóra: Maradványok

Az októberi szél meghozta hát
az ilyenkor szokásos hideget.
Feltisztult ég, csíramentes világ.
Tavaly a csönd még tele volt veled.

Vajon azóta formás, könnyű lábad
milyen város kövezetét tapossa,
s az ujjaid milyen tárgyakon járnak?
Kire világít arcod csipkebokra?

S ha látnálak is, mi maradt belőled,
s belőlem mi? És abból, hogy szerettél?
Csak a szavak, s a szégyen íze főleg.
A lélek előbb rothad el a testnél.

2017. augusztus 22., kedd

Izumi Shikibu: [although the wind...]

Although the wind
blows terribly here,
the moonlight also leaks
between the roof planks
of this ruined house.

--translated by Jane Hirshfield

2017. augusztus 21., hétfő

Gyurkovics Tibor: Áldás

Megadatott még úgy szeretnem,
ahogy még sosem szerettem,
hogy kitárom az ablakot,
és látom hogy a nap ragyog.
Hogy bedől a fény a szobámba,
a szemembe, szívembe, számba,
és én magam is ragyogok.
Megadatott.
Szikrázik, száguld rejtekem
lopódzik be a naplemente,
mielőtt lebukik a nap,
arany sisakban lássalak.
Téged, akit még úgy szeretnem
megadatott, ahogy nem szerettem
senkit se, talán csak Istent,
ki benned végül is fölismert:
hogy fény vagyok, hogy szép vagyok,
s övé vagyok.

2017. augusztus 19., szombat

Baranyi Ferenc: Staccato

Amíg csupán lopjuk magunknak egymást:
csak lopott holmi lesz, mi rég miénk,
vezekelünk a rég megérdemelt nász
visszaeső kis bűnözőiként,
akié vagy, elvesz naponta tőlem,
s ha néha visszakaplak egy napig:
megint sután, csak félig-ismerősen
puhatolom felejtett titkaid,
heteken át, míg várom folytatását
egy-két lopott órának, meglopok
minden varázst, mit új találkozás ád,
mert úgy kezdjük mi egyre újra, hogy
már messze vagy, mikor megérkezel.
Karomba kaplak s mégsem érlek el.

2017. augusztus 18., péntek

Ada Limón: How To Triumph Like A Girl

I like the lady horses best,
how they make it all look easy,
like running 40 miles per hour
is as fun as taking a nap, or grass.
I like their lady horse swagger,
after winning. Ears up, girls, ears up!
But mainly, let’s be honest, I like
that they’re ladies. As if this big
dangerous animal is also a part of me,
that somewhere inside the delicate
skin of my body, there pumps
an 8-pound female horse heart,
giant with power, heavy with blood.
Don’t you want to believe it?
Don’t you want to tug my shirt and see
the huge beating genius machine
that thinks, no, it knows,
it’s going to come in first.

2017. augusztus 17., csütörtök

Pat Schneider: I was mean to you today

Things were difficult
and I was impatient.
You were trying to explain
why I must reorganize the files
on my computer, why
they all have to have project numbers,
why I can't put them
where they've always been,
what the tax consultant said,
what you need for your report
to the Board of Directors,
and it boiled down to my files
have to be re-filed, and they
have to have titles with no more
than twelve letters to leave room
for project numbers,
and I said, Well, dammit.
And you said, Don't talk like that.

You sounded pained
and I was mean to you.
I was bored and tired
and mad, and you were
trying hard. Later,
I went out in the rain.
I went to the mall
and bought us both really
expensive pillows. Down
pillows with 100 per cent
cotton covers, 400 thread count.
I have lusted after them for years,
ever since Mama told me
that she asked Grandma,
who was 86 and dying,
"If you could have anything
in the world, what would it be?"
and Grandma answered,
"A down pillow" and Mama
didn't have enough money.
I bought two down pillows for us all,
to say, I'm sorry.

2017. augusztus 16., szerda

Lackfi János: Retorziók

Hányszor mondja még nekem,
hogy köszönjek annak a bácsinak,
akinek én megátalkodottan
sosem köszönök.
Mindig mondja,
hogy többször nem mondja,
hogy köszönjek annak a bácsinak,
akinek én megátalkodottan
sosem köszönök,
máskülönben most már
retorziók lesznek.
Olyanok lesznek a retorziók,
hogy legalább még két,
nem, három vagy négy olyan
bácsinak is köszönnöm kell
naponta többször, akiknek
kimondottan utálok köszönni,
és ha nekik is konzekvensen,
ismétli, konzekvensen
elmulasztok köszönni,
hát nem jövünk zavarba,
hozzáveszünk még
egy pár ilyen bácsit,
nem is gondolnám,
mennyi ilyen bácsi
szaladgál a világban,
és ha továbbra is renitens
magatartást tanúsítok,
hát egy szép napon arra ébredek,
hogy a világ összes undok bácsijának
köszönnöm kell szép sorban,
ha akarom, ha nem,
egész napom rámegy
a köszöngetésre,
le fogok fogyni,
beesett lesz az arcom, és
térdig lóg a nyelvem a köszöngetéstől,
úgyhogy még mindig
messze a legjobb üzletet kötöm,
ha itt, most, azonnal
köszönök, mondja,
ennek az egyetlen
tetves, rohadt, hányadék bácsinak.

2017. augusztus 15., kedd

2017. augusztus 14., hétfő

Kiss Judit Ágnes: Tangó lemondó

Csak az az ócska kiskocsma ne fájna.
Csak az a kép ne, amit felidéz.
Csak ne volna oly édesbús emlék ez,
amin az ember hosszan elidőz.

A hiányod még most is ott a pultnál,
nyár volt, fehér ing, rajtam kék ruha,
és szinte testi jelenlétté sűrít
a vágy, hogy újra eljussak oda,

hogy ott álljunk a foltos bádogpultnál,
kezünkben egy-egy pohár Unicum,
az én arcom Mária Magdolnáé,
a tied arany hátterű ikon.

Most nincs nyár,
és lehet, hogy már nem is lesz,
csak ez a bágyadt, elkésett tavasz,
az Unicumról átszoktam a Nextre,
hisz jön a majd a következő pasas,

de addig virágzó fák látványával
égetem ki az agyamból a képet,
a fájót, hogy az ócska kiskocsmában...
szóval próbállak felejteni téged.

2017. augusztus 12., szombat

Szabó T. Anna: Ajándék

Az óvodából hazafelé mentünk,
ma velünk jött a fiaim barátja,
és hallom, hogy a két nagyobb beszélget:
„A Dávid azt mondta, hogy Isten meghalt!”
„Ezt Nietzsche mondta” kontráztam rá rögtön,
de rákérdeztek, és nem hagyták abba,
és ahogy próbáltam meggyőzni őket,
hogy mégsem olyan halott az az Isten,
a fiam előállt a legvégső érvvel:
„Ha meghalt, honnan az a sok ajándék?”

Sunyítottam, és megszólalt a másik:
"Karácsonykor? Azt az anyukám adja!
Meglestem: ő volt! Láttam csomagolni!”
Az enyém nem hagyta: “Nálunk jött az angyal!
Mindenki kint volt, de bent csengetett!”

Megrémültem, hogy egyszer rajtakapnak,
és megdől ez a tuti istenérv,
és kapkodva filozofálni kezdtem,
bizonykodtam, hogy mégsem ez a fontos,
mégsem az angyal, de maga az Isten,
míg lassanként meggyőztem magamat:
egy halott isten mégse csomagolja
a magba a fát, magzatba az embert,
a folyóba a holnapi folyót,
nem rejti el a gyertyába az égést,
az almába a gravitációt,
nem vonhat minket híg aranyba reggel,
nem díszítget fel mindent gondosan
hóval, virággal, felleggel, gyerekekkel –

pedig úgy lessük, vágyjuk rajtakapni,
eltanulni a bevált trükköket,
mert Nietzsche mondta, és Dávid is mondta,
és holtbiztos, hogy csalás az egész.

2017. augusztus 11., péntek

Donald Hall: The Master

Where the poet stops, the poem
begins. The poem asks only
that the poet gets out of the way.
The poem empties itself
in order to fill itself up.
The poem is nearest the poet
when the poet laments
that it has vanished forever.
When the poet disappears
the poem becomes visible.
What may the poem choose,
best for the poet?
It will choose that the poet
not choose for himself.

2017. augusztus 10., csütörtök

Ella Wheeler Wilcox: The World's Need

So many gods, so many creeds,
So many paths that wind and wind,
While just the art of being kind,
is all the sad world needs.

2017. augusztus 9., szerda

Anna Kamieńska: Doctor Edith Stein

Doctor Edith Stein from Breslau
flew out of a chimney at Auschwitz
on the ninth of August
of the year one thousand nine hundred
forty-two

She was going up straight and enormous into the sky
like the pillar of smoke from Abel's offering

She was silent
the best pupil of Husserl
who understood even before the master
that one should stop playing the philosopher
when God approaches

She went in silence
the wise sister Teresa Benedicta of the Cross
when two brown-shirt archangels
rattled on the door of the convent calling
Doctor Edith Stein

Did a short cry burst from her breast
when they tore off the black veil
of the one betrothed to the Lamb

Great Sister
I'd like to ask you so many quastions
especially when the grace of meaning
deserts the pages of days
and the leaves even of wise books

Why do you answer me stubbornly
with a simple writing of smoke
and I still afraid to understand

2017. augusztus 8., kedd

Rupi Kaur: Our souls are mirrors

god must have kneaded you and i
from the same dough
rolled us out as one on the baking sheet
must have suddenly realized
how unfair it was
to put that much magic in one person
and sadly split that dough in two
how else is it that
when i look in the mirror
i am looking at you
when you breathe
my own lungs fill with air
that we just met but we
have known each other our whole lives
if we were not made as one to begin with

2017. augusztus 7., hétfő

Jónás Tamás: Csak várlak

várlak csak várlak és azt remélem
nem áll az idő csak minden héten
meg-megpihen úgy öt-hat napra
hogy magamra hagyjon és ne magadra
várlak csak várlak a terek unnak
nyitva a szemem bár minden szunnyad
nézlek és várlak és nem beszélek
nem adlak ki a pletykás reménynek
várlak és várlak és nem kérdezlek
mikor kellene már megérkezned
mikor indultál és nem mert fájna
felém indultál vagy más irányba
várlak csak várlak már neved sincsen
hagyom a koldust hogy megérintsen
hagyom a szagát hogy belémszálljon
nincs ruha rajtam te vagy a ruhámon
várlak csak várlak még hit sem kell ehhez
kitartásom is sikert feltételez
várlak és nem tudom mihez kezdek
ha megszépül arcom a tenyerednek

Fecske Csaba: Másik meder

amit mondtál bár igaznak tűnt
és szépnek is főleg szépnek talán
nem kellett volna mondanod
mert így más mederbe terelted
ezt az egészet pedig nyilvánvaló
a természet vájta meder az igazi
szabad folyást enged a dolgoknak
és én most bizonytalan vagyok nagyon
bizonyos mértékben szomorú is holott
örülnöm kéne szavaidnak melyek önkéntelenül
szakadtak ki belőled vagy számító meggondolás
után gurítottad elém őket a boldogság ígéretével
a boldogság gyönyörű légvár amibe megilletődötten
lép be az ember hogy egy pillanatra elidőzzön a
cikornyás díszletek között de mondd mi egy pillanat
mi egy könnyedén meggondolatlanul
szélnek eresztett mondat

2017. augusztus 5., szombat

Markó Anita: Estékben-rítus

Vannak sose múlók.
Dolgok, amiket újra és újra rágok.
A gittegylet minden tagja én vagyok.
Egyre íztelenedsz a fogak alatt,
és néha már magam
mögé köplek az utcán.
De te évek múltán is maradsz,
közhely leszel, és estékben-rítus,
mert így szokás, hogy magam
mellé rakjalak az ágyon.
Észre sem veszem,
az üveg szélén a gittet kapargatom,
véresek a körmeim, amikor lefekszem,
pedig már régen jól vagyok.
Kilátástalan a túl sokat tapogatott ablak.
Vannak sose múlók.

2017. augusztus 4., péntek

Derek Walcott: Earth

Let the day grow on you upward
through your feet,
the vegetal knuckles,

to your knees of stone,
until by evening you are a black tree;
feel, with evening,

the swifts thicken your hair,
the new moon rising out of your forehead,
and the moonlit veins of silver

running from your armpits
like rivulets under white leaves.
Sleep, as ants

cross over your eyelids.
You have never possessed anything
as deeply as this.

This is all you have owned
from the first outcry
through forever;

you can never be dispossessed.

2017. augusztus 3., csütörtök

Rupi Kaur: [when my mother says i deserve better]

when my mother says i deserve better
i snap to your defense out of habit
he still loves me i shout
she looks at me with defeated eyes
the way a parent looks at their child
when they know this is the type of pain
even they can't fix
and says
it means nothing to me if he loves you
if he can't do a single wretched thing about it

2017. augusztus 1., kedd

Kim Addonizio: Like that

Love me like a wrong turn on a bad road late at night,
with no moon and no town anywhere
and a large hungry animal moving heavily through the brush in the ditch.
Love me with a blindfold over your eyes and the sound of rusty water
blurting from the faucet in the kitchen,
leaking down through the floorboards to hot cement.
Do it without asking,
without wondering or thinking anything, while the machinery’s
shut down and the watchman’s slumped asleep before his small TV
showing the empty garage, the deserted hallways,
while the thieves slice through the fence with steel clippers.
Love me when you can’t find a decent restaurant open anywhere,
when you’re alone in a glaring diner
with two nuns arguing in the back booth, when your eggs are greasy
and your hash browns underdone.
Snick the buttons off the front of my dress
and toss them one by one into the pond where carp lurk just
beneath the surface,
their cold fins waving.
Love me on the hood of a truck no one’s driven
in years, sunk to its fenders in weeds and dead sunflowers;
and in the lilies, your mouth on my white throat,
while turtles drag their bellies through slick mud,
through the footprints of coots and ducks.
Do it when no one’s looking, when the riots begin and the planes open up,
when the bus leaps the curb and the driver hits the brakes and the pedal sinks to the floor,
while someone hurls a plate against the wall and picks up another...

Love me like a freezing shot of vodka, like pure agave, love me
when you’re lonely, when we’re both too tired to speak,
when you don’t believe in anything...
Listen, there isn’t anything, it doesn’t matter; lie down
with me and close your eyes, the road curves here,
I’m cranking up the radio
and we’re going,
we won’t turn back as long as you love me,
as long as you keep on doing it

exactly like that.

2017. július 31., hétfő

Kormányos Ákos: Paraván mögött

ketten írjuk ezt a verset,
te onnan,
a paraván mögül lüktetéseddel,
és én, a választón innen
teljes valómmal,
mert ott vagy,
nem látlak, de érezlek.
játszótérnek használlak,
ahogy a levegő apró molekulái
másznak légcsöved létráin,
véred plazmája, játszik a körhintán,
ahogy gondolataid kergetik egymást,
egyre gyorsabban és gyorsabban.
tudom hogy ott vagy,
és te is tudod, hogy én itt,
hallgatod, amint szívem libikókázik
játszótereden, ahogy vágyakozik utánad.
csak árnyad látom innen,
de többet tudok tested működéséről
mint aki ezt a falat közénk húzta,
megakadályozván, hogy a sejtjeim
közötti résbe sejtjeid behatoljanak,
de szemeim folyton bőrünk határait fürkészik,
ezt a finom, varázslatos paravánt,
hogy átlátszó szövetein
néha napján
megpillanthassanak.

2017. július 29., szombat

Lackfi János: Menekülős

Ha egy nő végzet asszonyát játszik,
ha fekete a rúzsa, a körme,
a szeme köré festett panda-karika,
ha zsilettpengét nyalogat,
ha véres csókjával üldöz,
szerelmeskedés közben pedig belekarmol
a nyaki ütőeredbe, hagyd a dagadt
ruhákat másra, Hadybandi, végy egy
pecabotot a legmenőbb szaküzletben,
fogd a demizsont, a csalit, a fülhallgatót,
irány a legközelebbi horgásztó,
menekülj!
Ha egy nő csillogó szemmel részletezi,
hogy már látja maga előtt a jövőt,
megírta hetekre előre a szuper
szexifitnesz étrendet és edzéstervet,
olyanok lesztek, mint két izmostestű,
izzó tekintetű, vadóc ősember,
akik lihegve hemperegnek a párducbőrön,
és szikrázik lényük minden atomja,
tedd le konyakodat, vakard meg sörhasadat,
ne lapozz tovább Spinoza gondolataiban,
csapj fel az idegenlégióba, töröld identitásodat,
menekülj!
Ha egy nő azzal fogad, hogy milyen jól
átrendezte az egész lakást, anyukád már látta,
és oda volt meg vissza, mert ugyan kinek van még
ilyen cuki, házias menye, mindenhol ezek a
leárazottan vett, ízléses kis nippek,
mámoros illatot lehelő potpurrik,
szárított rózsák, könnycseppes bohócmaszkok,
a falon meg szájjal-lábbal festő művészek
színpompás alkotásai, semmi cécó,
keresd meg az első űrállomást,
hiszen jól tudod, van már egy
lakható exobolygó.

2017. július 28., péntek

Hal Sirowitz: Why There Are No More Miracles

God would perform miracles in the old days,
Father said, but nowadays if he set a bush
on fire, like he did for Moses, the fire department
would rush to put it out. The newspapers
would send our photographers. There’d be
an investigation. A reward would be given
to help find the arsonist. Some innocent person
would get blamed. God has enough people
believing in him. Why does He need
all that commotion for the sake of a few more?

2017. július 27., csütörtök

Richard Donnelly: The Movies

I can’t make love to you
the way you want me to
I can’t be George Clooney
or Bradley Cooper
that would be impossible
and not because I can’t do
what they might do
it would be impossible because
I can’t look like them
I can’t drop the lights
stand thirty feet tall before
a rapt audience and say
I know why you love me
and it’s me

2017. július 26., szerda

Krusovszky Dénes: A hazavezető út

A titkot, amit évek óta
őrzök, nem bírom tovább
magamban tartani,
szívem erdejét elhagyták
az állatok, és ebben
a hideg városban nem
találom a hazavezető utat.

2017. július 25., kedd

David Wagoner: A Snap Quiz in Body Language

We can’t hear what they’re saying, but that man
is holding that woman in his arms. Your assignment
is to deduce their thoughts from what they do.
They’ve left no apparent space between their bodies.
It could be called a close embrace, but notice
her arms are at her sides, her hands relaxed,
her face impassive, while he’s whispering
something in her ear. His upper torso
is tilted slightly forward. Hers is yielding
but not in a way suggesting sweet surrender.
Is this a seduction scene? Is she being held
for questioning? Should she call a lawyer?
He’s looking into her eyes now. How wide open
would you say they are? What does he see in them?
If he were to let her go, class, what would she do?

2017. július 24., hétfő

Ferencz Mónika: Kilenc gyűrű

Néztem a Tiszát és világos lett,
a letehetetlen súly,
amit Pestről Szegedre cipeltem,
valójában én vagyok.

Két madár szállt a vízre,
mellettük egy-egy kavics gyűrűzött,
a négy szárny megrebbent.

Csak a Tiszát néztem.
Elviselhetetlennek tűnt az érzés,
hogy valakihez vagy valamihez
még ezeknél a borús hullámzásba
vissza-vissza kacsázó köveknél is
jobban ragaszkodom.