2017. szeptember 22., péntek

Gregory Corso: The Whole Mess … Almost

I ran up six flights of stairs
to my small furnished room  
opened the window
and began throwing out
those things most important in life

First to go, Truth, squealing like a fink:
“Don’t! I’ll tell awful things about you!”
“Oh yeah? Well, I’ve nothing to hide … OUT!”
Then went God, glowering & whimpering in amazement:  
“It’s not my fault! I’m not the cause of it all!” “OUT!”  
Then Love, cooing bribes: “You’ll never know impotency!  
All the girls on Vogue covers, all yours!”
I pushed her fat ass out and screamed:
“You always end up a bummer!”
I picked up Faith Hope Charity
all three clinging together:
“Without us you’ll surely die!”
“With you I’m going nuts! Goodbye!”

Then Beauty … ah, Beauty—
As I led her to the window
I told her: “You I loved best in life
… but you’re a killer; Beauty kills!”  
Not really meaning to drop her
I immediately ran downstairs
getting there just in time to catch her  
“You saved me!” she cried
I put her down and told her: “Move on.”

Went back up those six flights
went to the money
there was no money to throw out.
The only thing left in the room was Death  
hiding beneath the kitchen sink:
“I’m not real!” It cried
“I’m just a rumor spread by life … ”  
Laughing I threw it out, kitchen sink and all  
and suddenly realized Humor
was all that was left—
All I could do with Humor was to say:  
“Out the window with the window!”

2017. szeptember 21., csütörtök

David Shumate: A Hundred Years from Now

I’m sorry I won’t be around a hundred years from now. I’d like to
see how it all turns out. What language most of you are speaking.
What country is swaggering across the globe. I’m curious to know
if your medicines cure what ails us now. And how intelligent your
children are as they parachute down through the womb. Have
you invented new vegetables? Have you trained spiders to do your
bidding?
Have baseball and opera merged into one melodic sport?
A hundred years….My grandfather lived almost that long. The
doctor who came to the farmhouse to deliver him arrived in a
horse-drawn carriage. Do you still have horses?

2017. szeptember 20., szerda

Skobrák Máté: ameddig várlak

az éjszakába kavicsokat dobálok
figyelem ahogy a zavar
egyre táguló
körökben terjed
magamban rakom össze
ameddig várlak
az arcod

de bizonytalan
hogy hol kezdődik a sötét

hogy létezik-e többféle fekete

2017. szeptember 19., kedd

Charles Bukowski: Raw with Love

little dark girl with
kind eyes
when it comes time to
use the knife
I won’t flinch and
i won’t blame
you,
as I drive along the shore alone
as the palms wave,
the ugly heavy palms,
as the living does not arrive
as the dead do not leave,
i won’t blame you,
instead
i will remember the kisses
our lips raw with love
and how you gave me
everything you had
and how I
offered you what was left of
me,
and I will remember your small room
the feel of you
the light in the window
your records
your books
our morning coffee
our noons our nights
our bodies spilled together
sleeping
the tiny flowing currents
immediate and forever
your leg my leg
your arm my arm
your smile and the warmth
of you
who made me laugh
again.
little dark girl with kind eyes
you have no
knife. the knife is
mine and i won’t use it
yet.

2017. szeptember 18., hétfő

Szolcsányi Ákos: Segélykérés

Ülök, térdemet ölelve,
mint egy tojásdad nyakéken
a domború ábra.
Érzem a földet alattam és egy szúnyogot,
külön-külön, mint apám kedvenc fűszereit.
A harsány autók távolodnak.
Innen mindent látni,
hullámokat: a térdeim,
a dombtetők, a felhők vonalát.
Jó hely ez, uram. Ne add másnak.

2017. szeptember 17., vasárnap

Pál Dániel Levente: Ki viszi át a geekeket?

Gépem ha végleg lemerült,
hogy írok utolsó betűt?
Áramot ki ad, ha nincs áram?
Ha a törlést nem bírja már RAM?
Ki frissíti a jelszót, lángot?
És ki hoz újra biztonságot?
Ki szerel falban elégett
drótokat és vezetéket?
S versblogomnak kicsoda állít
retweetjeivel katedrálist?
Gépem ha végleg lemerült,
mi rajta volt, mind elmerült?
S ki viszi át a tartalmat metve
az adatbázist emlékezetbe?

2017. szeptember 16., szombat

Nyírfalvy Károly: Szélkelep

Az utca ma is megvan, tán csak a
neve más, hol apám kalapja
végigtáncolt az őszi szélben, sápadt
napfény csillant olykor a karimán, s
a fuldokló kacajjal, ahogy a
nemes főfödőt kergette jól indult
a reggel.
A kalap eltűnt az idő és a tér
selyemtengelyében, én pedig nem
hordok kalapot. Kalapban én nem
én vagyok. De apám sem lehetek.

2017. szeptember 15., péntek

Anne Alexander Bingham: It Is Enough

To know that the atoms
of my body
will remain

to think of them rising
through the roots of a great oak
to live in
leaves, branches, twigs
perhaps to feed the
crimson peony
the blue iris
the broccoli

or rest on water
freeze and thaw
with the seasons

some atoms might become a
bit of fluff on the wing
of a chickadee
to feel the breeze
know the support of air

and some might drift
up and up into space
star dust returning from

whence it came
it is enough to know that
as long as there is a universe
I am a part of it.

2017. szeptember 14., csütörtök

Jason Flatowicz: Forever

You said you’d
never fall down
the stairs again,
so I tripped you,
to remind you
there is no way
to control your
destiny as long
as I hold you
back, and that’s
why I flew away,
giving you time
to escape until
it was time for
us to meet
again, and we
will meet again,
over and over.

2017. szeptember 13., szerda

Hervay Gizella: Két vers

I.

Annyira kellesz, hogy - látod -
megtanultam hallgatni érted,
annyira kellesz, hogy
álmaimból könnyedén kilépek,
annyira kellesz,
hogy téged kereslek, nem a szerelmet,
gondolataidba vegyültem,
mint anyja könnyeibe a gyermek.

II.

Fáradt szemünkön összefogódzva guggol a szorongás.
El ne menekülj, mert most kezdjük csak látni egymást.
A mámor - rikító selyem volt csak - elszakadt -
téged szeretlek immár, nemcsak magamat.

2017. szeptember 12., kedd

C.S. Bhagya: On Rain

This is a poem about rain,
not you,
so you will forgive me
if I only refer to you in the oblique,
fleetingly,
between the L-shaped sounds
of water,
shadowy places,
and a cerise sky.
Sometimes,
when the night is deep
you are out on the streets
and I’m waiting for sleep,
I send out rain
to follow you,
lopsidedly, as if a kind
ghost, as if through an
hourglass
you were seeing
sand at a slant.
So if I open the window a little,
swaying against glass,
test the air
for a possibility of rain,
perhaps you will forget
how, sometimes,
rain is complicated,
rain can break you if it wants.
Who knew, one night
rain under streetlamps
would aspire to the condition
of glow-worms?
This rain is a letter,
how it pulses through,
angling words
out of the slow scent of raw earth,
sudden lights.
But this poem is rain,
on you.

2017. szeptember 11., hétfő

Böszörményi Zoltán: Soha véget nem érő szeretkezés

undorodom a megbízhatatlan korrupciótól
mely megrészegít öl butít és nyomorba dönt
a korrupció legyen bátor szellemes
legyen nemes gondolatébresztő
legyen képzelőereje
legyen olyan mint a tűzvész
pusztítson el mindent
hogy a mindent újra lehessen építeni
legyen megismételhető
a pozitív erők koncentrációja
ellene semmit se tehess
(az igazság úgyis értelmi nem érzelmi cselekedet)
a korrupció legyen indulatos lelkes urbánus
virágoztassa fel a köztársaságot
mellőzzön érvet közömbösséget ábrándot
legyen káprázatos csillogó mindent magával ragadó
mint egy megáradt dél-amerikai folyó
aforisztikus leleplező de indiszkrét
Delila ne törje meg soha Sámson erejét
Cicerót büntetlenül szabadjon olvasni
legyen végtelen gyönyör
soha véget nem érő szeretkezés
legyen Érosz
a látványosság kirakata
kegyetlen vágy a töprengés küszöbén
termékeny sivatag ragadozó növény
forró valóság a zsarnokság ellentéte
totális történelmi tévedés
emlékeztessen Tacitusra Rómára Jeruzsálemre
Arisztotelészre a mindenkori történelemre
szeresse Machiavellit az izgalmas perverzitást
imádja Kantot logikája ne satnyuljon el soha
a korrupció legyen szentimentális megnyerő
pártütők között a legvulgárisabb pártütő
a vadak vadja
közönyt üldöző
a biztos pont mely kifordítja sarkából a világot
(mert ki szereti a bizonytalanságot)

2017. szeptember 9., szombat

Horvath Veronika: felrémlő partok

az ágy alatt
 meddig rejtegetjük eldobozolt félemlékeinket?
van-e idő, mikor már nem úgy van? nem úgy, hogy beleszédülünk?
egy gyerekkar ereje elég, hogy beindítsa a búgócsigát. és csavar.
 széttép a bűntudat.
ma az feszít, hogy szidtam az istent. előtte, azóta soha.
egy ostoba játék miatt, tengerpartos volt az is. sós,
 mint az izzadtság a halántékomon.
felütik fejük a szégyenek.
óvodában egyszer rosszul mondtam anyukám vezetéknevét.
úgy tűnt, nem tudom. kísértenek, mint a fehér part, amiről
 álmodni szoktam. amin naphosszat
sétálok. és nincsenek. nincsenek lábnyomaim.
máskor van a homokban valami szürke is, valami homályos,
meg érzek egy kis húgyszagot. ilyenkor balaton. szalad a part.
 sorban homokvárak.
az egyikben én élek. van árok és híd is, erkély a bástyáimon.
és zászló. és én vagyok a mezítlábas is.
 mindennap földig rombolom.

2017. szeptember 8., péntek

Caitlyn Siehl: Do Not Fall in Love With People Like Me

Do not fall in love
With people like me.
people like me
will love you so hard
that you turn into stone
into a statue where people
come to marvel at how long
it must have taken to carve
that faraway look into your eyes

Do not fall in love with people like me
we will take you to
museums and parks
and monuments
and kiss you in every beautiful
place so that you can
never go back to them
without tasting us
like blood in your mouth

Do not come any closer.
people like me
are bombs
when our time is up
we will splatter loss
all over your walls
in angry colors
that make you wish
your doorway never
learned our name

do not fall in love
with people like me.
with the lonely ones
we will forget our own names
if it means learning yours
we will make you think
hurricanes are gentle
that pain is a gift
you will get lost
in the desperation
in the longing for something
that is always reaching
but never able to hold

do not fall in love
with people like me.
we will destroy your
apartment
we will throw apologies at you
that shatter on the floor
and cut your feet
we will never learn
how to be soft
we will leave.
we always do.

2017. szeptember 7., csütörtök

Sara Teasdale: Advice to a girl

No one worth possessing
Can be quite possessed;
Lay that on your heart,
My young angry dear;
This truth, this hard and precious stone,
Lay it on your hot cheek,
Let it hide your tear.
Hold it like a crystal
When you are alone
And gaze in the depths of the icy stone.
Long, look long and you will be blessed:
No one worth possessing
Can be quite possessed.

2017. szeptember 6., szerda

Bánki Benjámin: istenbácsi nem pislog


jófej ez az istenbácsi
nagy távcsöve lehet
vagy csak simán tökéletes
nem tudom de lát minket
az biztos mert tegnap
nem írtunk földrajz dogát
pedig Pali bácsi beígérte
és ha ő beígér valamit

jófej ez az istenbácsi
tökre nincs baj vele
mert nem készültem semmit
hacsak Julcsi nem készülés
hiszen a szemében
mintha égkék kőzetrétegek
vetődtek volna egymásra
de tudom ez tavalyi anyag
Julcsi meg nagyon is idei
a földrajz doga is idei
méghozzá csillagászat
mit tehettem volna

jófej ez az istenbácsi
mert vagy nem érdekelte a dolog
vagy becsukta a szemét
a nagy távcsövet
és hagyta hadd fedezzem fel
a szerelem ismeretlen tájait
a ködöt meg csak elhessegette
volt doga nincs doga

jófej ez az istenbácsi
biztos van egy terve arra is
ha Julcsi nemet mond a mozira

jófej ez az istenbácsi
de mégiscsak távcsöve van
(valamit csak tanultam)
hogy a saját egét kémlelje
csillagokat amikor épp pislognak

2017. szeptember 5., kedd

Krista Lukas: Would It Be So Wrong

to suggest that he move
next door? I don’t want him
gone altogether, neither can I stand
him underfoot. It might be ideal
to holler over the fence,
invite him to dinner.
We’d sit together on the patio, eat
asparagus from his garden,
grilled shrimp under the setting sun,
then kiss the grease from our lips,
maybe more. After,
he’d go home
and watch basketball at full volume,
while I soak in the tub listening to Coltrane.
Then, wearing pajamas, hair uncombed,
I’d curl up in my own living
room with Robert Frost or People
and the cat, the quiet,
the light of a single lamp.

2017. szeptember 4., hétfő

Tóth Dominika: mióta folyókat rajzolsz

tudod, békére találok
a hangok között a fejemben.
mióta folyókat rajzolsz
körém, nem is halványodom.

mióta folyókat rajzolsz
körém, megtanultam úszni.
nem is halványodom,
ha szemedben lakhatom.

ha szemedben lakhatom,
békére találnak a hangok
a fejemben. folyókat rajzolok
köréd, megtanultál úszni.
azóta sem láttalak.

2017. szeptember 2., szombat

Nagy Tamás: Valamilyen magyarázat

Amikor anyám magzatvize elfolyt,
én szabadnapot vettem ki. Fényes
őszi reggel volt, határozott tervekkel.
A fájások délután jöttek meg,
de apámmal – aki akkor épp a család
kenyerét kereste – csak estére értek
a kórházba. Hiábavaló vizsgálódás:
csendes voltam, mint egy tégladarab,
nem hallottak. Hívják a papot –
mondta a nővér orosz akcentussal.
Akkor jelent meg az első
ősz hajszál apám halántékán,
aki nem tudhatta, hogy Papp doktor
nem kenetet, hanem életet fog adni.
Persze, szép összeg ellenében,
hisz már a szülőszoba előtt
megtudakolta a páciens állapotát,
csak épp nem az egészségügyit.
A szike hideg volt, mint az altató
csendje. Suta mozdulataimat látva
az aggódás vékonyabb lett apám
hajszálainál. Fentről oltalmazó szempár
nézett rám, azért került az a bizonyos
cédula is a csuklómra a bokám helyett.
Tizenöt év telt el, mire megtudtam:
van valamilyen magyarázat arra,
hogy mindenhonnan elkések.

2017. szeptember 1., péntek

Mark Nepo: Behind the thunder

I keep looking for one more teacher,
only to find that fish learn from water
and birds learn from sky.
If you want to learn about the sea,
it helps to be at sea.
If you want to learn about compassion,
it helps to be in love.
If you want to learn about healing,
it helps to know of suffering.
The strong live in the storm
without worshipping the storm.

2017. augusztus 31., csütörtök

Faith Shearin: Birds And Bees

When my daughter starts asking I realize
I don't know which, if any, birds
have penises. I can't picture how swans

do it. I'm even confused about bees:
that fat queen and her neurotic workers,
her children grown in cells. I'm worried

by turtles and snakes: their parts hidden
in places I have never seen. How do they
undress? Long ago, awash in college

boyfriends, I knew a little about sex.
I understood the dances and calls,
the pretty plumage. Now, I am as ignorant

as a child. We have gone to the library
to find books though I know sex
is too wild for words. The desire to be

kissed is the desire to live forever
in the mouth of pleasure. My God
I can never tell my daughter the truth.

It is a secret the way spring is a secret,
buried in February's fields. It is a secret
the way babies are a secret: hidden

by skin or egg, their bodies made of darkness.

2017. augusztus 30., szerda

Závada Péter: Tán

tán csak a törődés fals varázsa
hinni: valakinek jó, ha vagy
tán csak azért van szükséged másra
hogy szerethetőnek tudd önmagad

tán rátalálni sosem akartál
az se bántott volna, ha nem leled
most, hogy könnyedén tiéd lehetne, tán
fontosabb az, hogy elveszítheted

így többé magadat nem kell okold
mert ezt a játszmát senki sem nyeri

tán az bánt, hogy igazán tiéd se volt
s mégis sikerült elveszíteni

2017. augusztus 29., kedd

Cecilia Woloch: Hex

I shut that black wing from my heart. That bad bad bird.
I slam the light. Wrong love, it flaps, wrong love.
I slit the curtains of my eyes. If one more death makes room for one more death, I’ve died enough.
I’ve died in rooms that bird screeched through, the blood-tipped feathers in my hands. The years of longing in its craw. The little claws like dangling hooks that ruined my nakedness for good.
Wrong love, it flaps, wrong love. I wave my arms to make it go.
As if the sky could take it back.
As if my heart, that box of shadows, could be locked against itself.

2017. augusztus 28., hétfő

Dukay Nagy Ádám: Rejtőzködő életmód

Éjszaka virágzanak a kezeid.

Amikor elernyednek tagjaidban a bowdenek,
ujjaid síkötései meglazulnak
magad alá húzott,
sovány lábfejeid körül,
és ökleid görcséből
kifeslenek a gyűrt szirmok.

Amíg tested előfizetője
átmenetileg nem kapcsolható,
természetes élőhelyeden bujkálsz —
ott, ahol soha senkinek
nem sikerül lencsevégre kapnia.

2017. augusztus 26., szombat

Jónás Tamás: Szógyász

Kifejezetten pénzbe kerül itt minden.
Csak én maradtam ingyen.
A postaláda csapda, nyüszítenek a szórólapok.
Ők is ingyen vannak. Én is ingyen vagyok.
Szóval: én és a szórólapok.

Engem kifejezetten ki lehet használni.
Levethető vagyok, mint a szandál, mi
nt a test az erkélyről.
Március óta lemondtam a testkéjről.
Szóval: március óta az erkélyről.

Kifejezetten befejezetlen akarom hagyni ezt a költeményt.
De kerekedik, mint has, ha felcsinálták a hölgyeményt.
Jó lenne kitenni szűrét a hiánynak.
De hiányodnak semmi, semmi nem árthat.
Szóval: semmi a hiánynak.

Iránynak ennyi.

2017. augusztus 25., péntek

Robert Frost: Lodged

The rain to the wind said,
'You push and I'll pelt.'
They so smote the garden bed.
That the flowers actually knelt,
And lay lodged - though not dead.
I know how the flowers felt.

2017. augusztus 24., csütörtök

Karina Borowicz: Amaryllis

Something with feathers
or possibly fangs
is curled up, raw
munching the starch
inside the bulb
in the dark drawer

or a flower waits
in the papery egg
that crackles like an onion
petals collecting themselves
in the yolk, composing
themselves from the red
and yellow glints that fall
on its shell as it drowses
by the windowsill

then, when it finally opens
there is no snake springing
from the cave of the clay pot
no sharp-shinned hawklet
building a nest laced with bones
on the cliff of my kitchen shelf

when the red fist defiantly opens
there's nothing
but opening

2017. augusztus 23., szerda

Imre Flóra: Maradványok

Az októberi szél meghozta hát
az ilyenkor szokásos hideget.
Feltisztult ég, csíramentes világ.
Tavaly a csönd még tele volt veled.

Vajon azóta formás, könnyű lábad
milyen város kövezetét tapossa,
s az ujjaid milyen tárgyakon járnak?
Kire világít arcod csipkebokra?

S ha látnálak is, mi maradt belőled,
s belőlem mi? És abból, hogy szerettél?
Csak a szavak, s a szégyen íze főleg.
A lélek előbb rothad el a testnél.

2017. augusztus 22., kedd

Izumi Shikibu: [although the wind...]

Although the wind
blows terribly here,
the moonlight also leaks
between the roof planks
of this ruined house.

--translated by Jane Hirshfield

2017. augusztus 21., hétfő

Gyurkovics Tibor: Áldás

Megadatott még úgy szeretnem,
ahogy még sosem szerettem,
hogy kitárom az ablakot,
és látom hogy a nap ragyog.
Hogy bedől a fény a szobámba,
a szemembe, szívembe, számba,
és én magam is ragyogok.
Megadatott.
Szikrázik, száguld rejtekem
lopódzik be a naplemente,
mielőtt lebukik a nap,
arany sisakban lássalak.
Téged, akit még úgy szeretnem
megadatott, ahogy nem szerettem
senkit se, talán csak Istent,
ki benned végül is fölismert:
hogy fény vagyok, hogy szép vagyok,
s övé vagyok.

2017. augusztus 19., szombat

Baranyi Ferenc: Staccato

Amíg csupán lopjuk magunknak egymást:
csak lopott holmi lesz, mi rég miénk,
vezekelünk a rég megérdemelt nász
visszaeső kis bűnözőiként,
akié vagy, elvesz naponta tőlem,
s ha néha visszakaplak egy napig:
megint sután, csak félig-ismerősen
puhatolom felejtett titkaid,
heteken át, míg várom folytatását
egy-két lopott órának, meglopok
minden varázst, mit új találkozás ád,
mert úgy kezdjük mi egyre újra, hogy
már messze vagy, mikor megérkezel.
Karomba kaplak s mégsem érlek el.

2017. augusztus 18., péntek

Ada Limón: How To Triumph Like A Girl

I like the lady horses best,
how they make it all look easy,
like running 40 miles per hour
is as fun as taking a nap, or grass.
I like their lady horse swagger,
after winning. Ears up, girls, ears up!
But mainly, let’s be honest, I like
that they’re ladies. As if this big
dangerous animal is also a part of me,
that somewhere inside the delicate
skin of my body, there pumps
an 8-pound female horse heart,
giant with power, heavy with blood.
Don’t you want to believe it?
Don’t you want to tug my shirt and see
the huge beating genius machine
that thinks, no, it knows,
it’s going to come in first.

2017. augusztus 17., csütörtök

Pat Schneider: I was mean to you today

Things were difficult
and I was impatient.
You were trying to explain
why I must reorganize the files
on my computer, why
they all have to have project numbers,
why I can't put them
where they've always been,
what the tax consultant said,
what you need for your report
to the Board of Directors,
and it boiled down to my files
have to be re-filed, and they
have to have titles with no more
than twelve letters to leave room
for project numbers,
and I said, Well, dammit.
And you said, Don't talk like that.

You sounded pained
and I was mean to you.
I was bored and tired
and mad, and you were
trying hard. Later,
I went out in the rain.
I went to the mall
and bought us both really
expensive pillows. Down
pillows with 100 per cent
cotton covers, 400 thread count.
I have lusted after them for years,
ever since Mama told me
that she asked Grandma,
who was 86 and dying,
"If you could have anything
in the world, what would it be?"
and Grandma answered,
"A down pillow" and Mama
didn't have enough money.
I bought two down pillows for us all,
to say, I'm sorry.

2017. augusztus 16., szerda

Lackfi János: Retorziók

Hányszor mondja még nekem,
hogy köszönjek annak a bácsinak,
akinek én megátalkodottan
sosem köszönök.
Mindig mondja,
hogy többször nem mondja,
hogy köszönjek annak a bácsinak,
akinek én megátalkodottan
sosem köszönök,
máskülönben most már
retorziók lesznek.
Olyanok lesznek a retorziók,
hogy legalább még két,
nem, három vagy négy olyan
bácsinak is köszönnöm kell
naponta többször, akiknek
kimondottan utálok köszönni,
és ha nekik is konzekvensen,
ismétli, konzekvensen
elmulasztok köszönni,
hát nem jövünk zavarba,
hozzáveszünk még
egy pár ilyen bácsit,
nem is gondolnám,
mennyi ilyen bácsi
szaladgál a világban,
és ha továbbra is renitens
magatartást tanúsítok,
hát egy szép napon arra ébredek,
hogy a világ összes undok bácsijának
köszönnöm kell szép sorban,
ha akarom, ha nem,
egész napom rámegy
a köszöngetésre,
le fogok fogyni,
beesett lesz az arcom, és
térdig lóg a nyelvem a köszöngetéstől,
úgyhogy még mindig
messze a legjobb üzletet kötöm,
ha itt, most, azonnal
köszönök, mondja,
ennek az egyetlen
tetves, rohadt, hányadék bácsinak.

2017. augusztus 15., kedd

2017. augusztus 14., hétfő

Kiss Judit Ágnes: Tangó lemondó

Csak az az ócska kiskocsma ne fájna.
Csak az a kép ne, amit felidéz.
Csak ne volna oly édesbús emlék ez,
amin az ember hosszan elidőz.

A hiányod még most is ott a pultnál,
nyár volt, fehér ing, rajtam kék ruha,
és szinte testi jelenlétté sűrít
a vágy, hogy újra eljussak oda,

hogy ott álljunk a foltos bádogpultnál,
kezünkben egy-egy pohár Unicum,
az én arcom Mária Magdolnáé,
a tied arany hátterű ikon.

Most nincs nyár,
és lehet, hogy már nem is lesz,
csak ez a bágyadt, elkésett tavasz,
az Unicumról átszoktam a Nextre,
hisz jön a majd a következő pasas,

de addig virágzó fák látványával
égetem ki az agyamból a képet,
a fájót, hogy az ócska kiskocsmában...
szóval próbállak felejteni téged.

2017. augusztus 12., szombat

Szabó T. Anna: Ajándék

Az óvodából hazafelé mentünk,
ma velünk jött a fiaim barátja,
és hallom, hogy a két nagyobb beszélget:
„A Dávid azt mondta, hogy Isten meghalt!”
„Ezt Nietzsche mondta” kontráztam rá rögtön,
de rákérdeztek, és nem hagyták abba,
és ahogy próbáltam meggyőzni őket,
hogy mégsem olyan halott az az Isten,
a fiam előállt a legvégső érvvel:
„Ha meghalt, honnan az a sok ajándék?”

Sunyítottam, és megszólalt a másik:
"Karácsonykor? Azt az anyukám adja!
Meglestem: ő volt! Láttam csomagolni!”
Az enyém nem hagyta: “Nálunk jött az angyal!
Mindenki kint volt, de bent csengetett!”

Megrémültem, hogy egyszer rajtakapnak,
és megdől ez a tuti istenérv,
és kapkodva filozofálni kezdtem,
bizonykodtam, hogy mégsem ez a fontos,
mégsem az angyal, de maga az Isten,
míg lassanként meggyőztem magamat:
egy halott isten mégse csomagolja
a magba a fát, magzatba az embert,
a folyóba a holnapi folyót,
nem rejti el a gyertyába az égést,
az almába a gravitációt,
nem vonhat minket híg aranyba reggel,
nem díszítget fel mindent gondosan
hóval, virággal, felleggel, gyerekekkel –

pedig úgy lessük, vágyjuk rajtakapni,
eltanulni a bevált trükköket,
mert Nietzsche mondta, és Dávid is mondta,
és holtbiztos, hogy csalás az egész.

2017. augusztus 11., péntek

Donald Hall: The Master

Where the poet stops, the poem
begins. The poem asks only
that the poet gets out of the way.
The poem empties itself
in order to fill itself up.
The poem is nearest the poet
when the poet laments
that it has vanished forever.
When the poet disappears
the poem becomes visible.
What may the poem choose,
best for the poet?
It will choose that the poet
not choose for himself.

2017. augusztus 10., csütörtök

Ella Wheeler Wilcox: The World's Need

So many gods, so many creeds,
So many paths that wind and wind,
While just the art of being kind,
is all the sad world needs.

2017. augusztus 9., szerda

Anna Kamieńska: Doctor Edith Stein

Doctor Edith Stein from Breslau
flew out of a chimney at Auschwitz
on the ninth of August
of the year one thousand nine hundred
forty-two

She was going up straight and enormous into the sky
like the pillar of smoke from Abel's offering

She was silent
the best pupil of Husserl
who understood even before the master
that one should stop playing the philosopher
when God approaches

She went in silence
the wise sister Teresa Benedicta of the Cross
when two brown-shirt archangels
rattled on the door of the convent calling
Doctor Edith Stein

Did a short cry burst from her breast
when they tore off the black veil
of the one betrothed to the Lamb

Great Sister
I'd like to ask you so many quastions
especially when the grace of meaning
deserts the pages of days
and the leaves even of wise books

Why do you answer me stubbornly
with a simple writing of smoke
and I still afraid to understand

2017. augusztus 8., kedd

Rupi Kaur: Our souls are mirrors

god must have kneaded you and i
from the same dough
rolled us out as one on the baking sheet
must have suddenly realized
how unfair it was
to put that much magic in one person
and sadly split that dough in two
how else is it that
when i look in the mirror
i am looking at you
when you breathe
my own lungs fill with air
that we just met but we
have known each other our whole lives
if we were not made as one to begin with

2017. augusztus 7., hétfő

Jónás Tamás: Csak várlak

várlak csak várlak és azt remélem
nem áll az idő csak minden héten
meg-megpihen úgy öt-hat napra
hogy magamra hagyjon és ne magadra
várlak csak várlak a terek unnak
nyitva a szemem bár minden szunnyad
nézlek és várlak és nem beszélek
nem adlak ki a pletykás reménynek
várlak és várlak és nem kérdezlek
mikor kellene már megérkezned
mikor indultál és nem mert fájna
felém indultál vagy más irányba
várlak csak várlak már neved sincsen
hagyom a koldust hogy megérintsen
hagyom a szagát hogy belémszálljon
nincs ruha rajtam te vagy a ruhámon
várlak csak várlak még hit sem kell ehhez
kitartásom is sikert feltételez
várlak és nem tudom mihez kezdek
ha megszépül arcom a tenyerednek

Fecske Csaba: Másik meder

amit mondtál bár igaznak tűnt
és szépnek is főleg szépnek talán
nem kellett volna mondanod
mert így más mederbe terelted
ezt az egészet pedig nyilvánvaló
a természet vájta meder az igazi
szabad folyást enged a dolgoknak
és én most bizonytalan vagyok nagyon
bizonyos mértékben szomorú is holott
örülnöm kéne szavaidnak melyek önkéntelenül
szakadtak ki belőled vagy számító meggondolás
után gurítottad elém őket a boldogság ígéretével
a boldogság gyönyörű légvár amibe megilletődötten
lép be az ember hogy egy pillanatra elidőzzön a
cikornyás díszletek között de mondd mi egy pillanat
mi egy könnyedén meggondolatlanul
szélnek eresztett mondat

2017. augusztus 5., szombat

Markó Anita: Estékben-rítus

Vannak sose múlók.
Dolgok, amiket újra és újra rágok.
A gittegylet minden tagja én vagyok.
Egyre íztelenedsz a fogak alatt,
és néha már magam
mögé köplek az utcán.
De te évek múltán is maradsz,
közhely leszel, és estékben-rítus,
mert így szokás, hogy magam
mellé rakjalak az ágyon.
Észre sem veszem,
az üveg szélén a gittet kapargatom,
véresek a körmeim, amikor lefekszem,
pedig már régen jól vagyok.
Kilátástalan a túl sokat tapogatott ablak.
Vannak sose múlók.

2017. augusztus 4., péntek

Derek Walcott: Earth

Let the day grow on you upward
through your feet,
the vegetal knuckles,

to your knees of stone,
until by evening you are a black tree;
feel, with evening,

the swifts thicken your hair,
the new moon rising out of your forehead,
and the moonlit veins of silver

running from your armpits
like rivulets under white leaves.
Sleep, as ants

cross over your eyelids.
You have never possessed anything
as deeply as this.

This is all you have owned
from the first outcry
through forever;

you can never be dispossessed.

2017. augusztus 3., csütörtök

Rupi Kaur: [when my mother says i deserve better]

when my mother says i deserve better
i snap to your defense out of habit
he still loves me i shout
she looks at me with defeated eyes
the way a parent looks at their child
when they know this is the type of pain
even they can't fix
and says
it means nothing to me if he loves you
if he can't do a single wretched thing about it

2017. augusztus 1., kedd

Kim Addonizio: Like that

Love me like a wrong turn on a bad road late at night,
with no moon and no town anywhere
and a large hungry animal moving heavily through the brush in the ditch.
Love me with a blindfold over your eyes and the sound of rusty water
blurting from the faucet in the kitchen,
leaking down through the floorboards to hot cement.
Do it without asking,
without wondering or thinking anything, while the machinery’s
shut down and the watchman’s slumped asleep before his small TV
showing the empty garage, the deserted hallways,
while the thieves slice through the fence with steel clippers.
Love me when you can’t find a decent restaurant open anywhere,
when you’re alone in a glaring diner
with two nuns arguing in the back booth, when your eggs are greasy
and your hash browns underdone.
Snick the buttons off the front of my dress
and toss them one by one into the pond where carp lurk just
beneath the surface,
their cold fins waving.
Love me on the hood of a truck no one’s driven
in years, sunk to its fenders in weeds and dead sunflowers;
and in the lilies, your mouth on my white throat,
while turtles drag their bellies through slick mud,
through the footprints of coots and ducks.
Do it when no one’s looking, when the riots begin and the planes open up,
when the bus leaps the curb and the driver hits the brakes and the pedal sinks to the floor,
while someone hurls a plate against the wall and picks up another...

Love me like a freezing shot of vodka, like pure agave, love me
when you’re lonely, when we’re both too tired to speak,
when you don’t believe in anything...
Listen, there isn’t anything, it doesn’t matter; lie down
with me and close your eyes, the road curves here,
I’m cranking up the radio
and we’re going,
we won’t turn back as long as you love me,
as long as you keep on doing it

exactly like that.

2017. július 31., hétfő

Kormányos Ákos: Paraván mögött

ketten írjuk ezt a verset,
te onnan,
a paraván mögül lüktetéseddel,
és én, a választón innen
teljes valómmal,
mert ott vagy,
nem látlak, de érezlek.
játszótérnek használlak,
ahogy a levegő apró molekulái
másznak légcsöved létráin,
véred plazmája, játszik a körhintán,
ahogy gondolataid kergetik egymást,
egyre gyorsabban és gyorsabban.
tudom hogy ott vagy,
és te is tudod, hogy én itt,
hallgatod, amint szívem libikókázik
játszótereden, ahogy vágyakozik utánad.
csak árnyad látom innen,
de többet tudok tested működéséről
mint aki ezt a falat közénk húzta,
megakadályozván, hogy a sejtjeim
közötti résbe sejtjeid behatoljanak,
de szemeim folyton bőrünk határait fürkészik,
ezt a finom, varázslatos paravánt,
hogy átlátszó szövetein
néha napján
megpillanthassanak.

2017. július 29., szombat

Lackfi János: Menekülős

Ha egy nő végzet asszonyát játszik,
ha fekete a rúzsa, a körme,
a szeme köré festett panda-karika,
ha zsilettpengét nyalogat,
ha véres csókjával üldöz,
szerelmeskedés közben pedig belekarmol
a nyaki ütőeredbe, hagyd a dagadt
ruhákat másra, Hadybandi, végy egy
pecabotot a legmenőbb szaküzletben,
fogd a demizsont, a csalit, a fülhallgatót,
irány a legközelebbi horgásztó,
menekülj!
Ha egy nő csillogó szemmel részletezi,
hogy már látja maga előtt a jövőt,
megírta hetekre előre a szuper
szexifitnesz étrendet és edzéstervet,
olyanok lesztek, mint két izmostestű,
izzó tekintetű, vadóc ősember,
akik lihegve hemperegnek a párducbőrön,
és szikrázik lényük minden atomja,
tedd le konyakodat, vakard meg sörhasadat,
ne lapozz tovább Spinoza gondolataiban,
csapj fel az idegenlégióba, töröld identitásodat,
menekülj!
Ha egy nő azzal fogad, hogy milyen jól
átrendezte az egész lakást, anyukád már látta,
és oda volt meg vissza, mert ugyan kinek van még
ilyen cuki, házias menye, mindenhol ezek a
leárazottan vett, ízléses kis nippek,
mámoros illatot lehelő potpurrik,
szárított rózsák, könnycseppes bohócmaszkok,
a falon meg szájjal-lábbal festő művészek
színpompás alkotásai, semmi cécó,
keresd meg az első űrállomást,
hiszen jól tudod, van már egy
lakható exobolygó.

2017. július 28., péntek

Hal Sirowitz: Why There Are No More Miracles

God would perform miracles in the old days,
Father said, but nowadays if he set a bush
on fire, like he did for Moses, the fire department
would rush to put it out. The newspapers
would send our photographers. There’d be
an investigation. A reward would be given
to help find the arsonist. Some innocent person
would get blamed. God has enough people
believing in him. Why does He need
all that commotion for the sake of a few more?

2017. július 27., csütörtök

Richard Donnelly: The Movies

I can’t make love to you
the way you want me to
I can’t be George Clooney
or Bradley Cooper
that would be impossible
and not because I can’t do
what they might do
it would be impossible because
I can’t look like them
I can’t drop the lights
stand thirty feet tall before
a rapt audience and say
I know why you love me
and it’s me

2017. július 26., szerda

Krusovszky Dénes: A hazavezető út

A titkot, amit évek óta
őrzök, nem bírom tovább
magamban tartani,
szívem erdejét elhagyták
az állatok, és ebben
a hideg városban nem
találom a hazavezető utat.

2017. július 25., kedd

David Wagoner: A Snap Quiz in Body Language

We can’t hear what they’re saying, but that man
is holding that woman in his arms. Your assignment
is to deduce their thoughts from what they do.
They’ve left no apparent space between their bodies.
It could be called a close embrace, but notice
her arms are at her sides, her hands relaxed,
her face impassive, while he’s whispering
something in her ear. His upper torso
is tilted slightly forward. Hers is yielding
but not in a way suggesting sweet surrender.
Is this a seduction scene? Is she being held
for questioning? Should she call a lawyer?
He’s looking into her eyes now. How wide open
would you say they are? What does he see in them?
If he were to let her go, class, what would she do?

2017. július 24., hétfő

Ferencz Mónika: Kilenc gyűrű

Néztem a Tiszát és világos lett,
a letehetetlen súly,
amit Pestről Szegedre cipeltem,
valójában én vagyok.

Két madár szállt a vízre,
mellettük egy-egy kavics gyűrűzött,
a négy szárny megrebbent.

Csak a Tiszát néztem.
Elviselhetetlennek tűnt az érzés,
hogy valakihez vagy valamihez
még ezeknél a borús hullámzásba
vissza-vissza kacsázó köveknél is
jobban ragaszkodom.

2017. július 22., szombat

Turi Tímea: Akiket megsértettem

Nem is az, hogy elhagytam, de kopaszodik!
Elhagytam, és velem együtt nem hagyta el az idő.
Nála maradt, kényeztette, jól tartotta,
és meghizlalta azokat, akiket hátrahagytam.
És közben mégis itt maradt velem.
A szemem alatt betűk nélküli sorok nyoma,
senki se olvassa el.
Férfiak, akiket megsértettem.
Összeköt minket és hizlal a naptár,
fogyunk.

2017. július 21., péntek

Anna Kamieńska: Conscience

You are alone with yourself
It’s not true
A whole court is with you
A prosecutor and a counsel for the defense
They quarrel about you
Guilty not guilty
Guilty says the prosecutor
You admit he is right
It’s natural
But the counsel for the defense
Talks quite sensibly too
The head turns from side to side
And only you don’t know
What to think of yourself
Always sentence yourself to death
And grant a reprieve
Finally you get bored
With the game of conscience
Sleep
In the morning God
Will give you back your soul
Freshly mended and laundered
Let’s just hope
You won’t get somebody else’s

-- translated by  Grazyna Drabik & David Curzon

2017. július 20., csütörtök

Leonard Gasparini: The Photograph of My Grandfather Reading Dante

Every evening
He would sit for hours
In his old wooden rocking chair,
With a glass of homemade red wine,
The Divina Commedia in his lap,
And a snuffbox on the table beside him.

Under a floorlamp whose orange lampshade
Haloed his balding head,
My mother's father, Luigi,
Would immerse himself in profundities.

And while the rest of my family played
Briscola or listened to the radio,
I would watch my grandfather reading
Dante sotto voce. He was once
Photographed without
Even knowing it.

2017. július 19., szerda

Áfra János: Nem készül

házak szürkülnek el,
ha pislogok, és azért sem
nézek rá, mert rám néz,
nem leszek senkinek az idéző-
jele, most is csak magunkat
zárjuk le, aztán felállunk és nem
tekintünk körül, érzelmesen
karol, könyörtelenül, mégsem
talál bennem elég ölelésre,
szívószálban lassulna így a lélek,
szemekben olvad ennyi nem,
azt mondja, nem úgy érti,
miközben az sem tiszta még,
az úgyot én hogy értsem,
de jövőre, ha majd kevesebbet
félek, lehet, hogy ki fogunk esni
egymásból, el kell magunkat
különítenem, mert ami nem
múlik el, az nincsen.

2017. július 18., kedd

Kim Addonizio: The Moment

The way my mother bent to her car door, fumbling the keys,
taking forever it seemed
to find the right one, line it up with the lock and feebly push it in
and turn,
the way she opened the door so slowly, bending a bit more, easing
herself finally into the leather seat - She'd hurt her ribs, she
explained, but it wasn't injury
that I saw, not the temporary setback that's followed by healing,
the body's tenacious renewal;
I saw for the first time old age, decline, the inevitable easing
toward death. Once in the car, though,
settled behind the wheel, backing out and heading for the steady
traffic on the highway,
she was herself again, my mother as I'd always known her: getting
older, to be sure,
in her seventies now, but still vital, still the athlete she'd been all
her life; jogging, golf,
tennis especially - the sport she'd excelled at, racking up
championships - they were as natural
to her as breath. All my life she'd been the definition of grace, of a
serenely unshakable confidence
in the body; impossible ever to imagine her helpless, frail, confined
to walker or wheelchair.
She was humming now as she drove, that momentary fumbling
erased, no trace of it.
No acknowledgment of pain, of the ache she must be feeling
in her side. My mother
refused all that, she would go on refusing it. She peered ahead at
the busy road, the past all but forgotten -
somewhere behind us griefs, losses, terrible knowledge, but ahead
of us a day we'd spend together,
we were going there now, while there was still time, non of it was
going to be wasted.

2017. július 17., hétfő

Kemény Lili: Jelentés a türannosznak

Arcadiában, a galantéria
és kecsesség idilli földjén
fölállítottuk az első
traktorgyárat.

Atlantiszban, a bölcsesség
és a mágia ősi városában
beindítottuk az első
szappanoperát.

Betlehemből, az egyes számú
tiltott zónából folyton szökést
kísérelnek meg a… csak tudnánk,
hogy kicsodák!

2017. július 15., szombat

Jávor László: Miattad éltem millió évig

A szemeid olyanok mint az anyámé
Ha homlokomon megpihennek
A szádat is a szádat is
Ilyennek álmodtam ilyennek
Miattad éltem millió évig
Mint moszat a tenger alatt
Gyíkok és polipok másztak át rajtam
Megérte megtaláltalak
Miattad ébredek minden reggel
Miattad nézek a tükörbe
Miattad szeretem a madarakat
Miattad szeretem önmagamat
Miattad veszek lélegzetet
És gyermeket ölbe
Miattad éltem millió évig
Mint moszat a tenger alatt
Hogy öled gejzíres katlanában
Megöljön egy pillanat

2017. július 14., péntek

Emily Dickinson: To Make a Prairie

To make a prairie it takes a clover and one bee,
one clover, and a bee.
And revery.
The revery alone will do,
if bees are few.

2017. július 13., csütörtök

Andrea Gibson: Gravity

We wear our traumas
the way the guillotine
wears gravity.
Our lovers' necks
are so soft.

2017. július 12., szerda

Charles Bukowski: Nehéz nekik

néhány egyetemi tanár
úgy véli, nyers, durva, nyilvánvaló,
ismétlésekbe bocsátkozó és trágár vagyok
és ez gyakran igaz,
néha szándékosan
de nem kellene evvel
törődniük,
vannak barátaik,
társaik, hasonmásaik
akik nekik tetsző
verseket írnak.
de miért tőrnek
ellenem
kritikus esszéikkel
ez az amit furcsának
találok.
bár én sem szeretem az ő
írásaikat,
színtelenek,
erőltetettek, elcsépeltek
egy századdal lemaradtak a
kortól
de
én nem kritizálom
őket
csak abbahagytam olvasásukat
nem gyűlölöm őket,
nem érdekel hány könyvük
jelenik meg és, hogy ki olvassa
vagy nem olvassa
őket.
ők mégis nagyon aggódnak
létezésem és
hatalmas olvasótáborom miatt,
és majdnem hisztérikusan
elkeseredettek
hogy néhány helyen
komoly befolyással rendelkező,
egyéni írónak
tartanak.
Próbálok erről nem tudomást venni, ők
miért nem?
Ha helyet akarnak maguknak az
irodalom történetben,
rendben van, az övéké lehet.
én beleszarok.
én csak a saját munkámat
akarom
elvégezni.
ezt választom
a következő sorra öszpontosítok és az
utána következőre.
amit ők csinálnak és hogy kik ők
és mit akarnak
mit mondanak, mit
írnak
engem nem érdekel
és, szerencsétlenségükre
más
élőt, haldoklót vagy most
születőt is alig, ha
ha.

-- ismeretlen fordító (sehogyse találom, ki volt)

2017. július 11., kedd

Mark O'Brien: Love Poem to No-One in Particular

let me touch you with my words
for my hands lie limp as empty gloves
let my words stroke your hair
slide down your back
and tickle your belly
for my hands, light and free flying as bricks
ignore my wishes and stubbornly refuse to carry out my quietest desires
let my words enter your mind
bearing torches
admit them willingly into your being
so they may caress you gently
within

2017. július 10., hétfő

Wisława Szymborska: Néhány szó a lélekről

Van lelkünk, van.
Ám egyikünknek sincs folyton-folyvást
és mindig.
Nap nap után,
esztendő esztendőre is
eltelhet nélküle.
Olykor csak a gyermekkor
félelmeiben, rajongásában
telepszik meg egy időre.
Olykor csak a felismerésben,
hogy megöregedtünk.
Csak elvétve segédkezik
olyan keserves tennivalóknál,
mint bútorokat tologatni,
bőröndöket cipelni vagy
órákig gyalogolni egy szűk cipőben.
Űrlapok kitöltésekor
vagy húsdarálás idején
rendszerint szabadnapos.
Ezer beszélgetésünkből
egyben ha részt vesz,
és még ez sem törvényszerű,
hiszen többre tartja a csendet.
Ha testünk szaggatni kezd és kínozni,
lopva távozik a szolgálatból.
Válogatós fajta:
nem szívesen lát minket tömegben,
a fölényért vívott harcunktól és
zavaros ügyeinktől a hideg kirázza.
Az öröm s a bánat előtte
nem két külön érzés.
Csupán ha egybekapcsolódnak,
lesz jelenvalóvá számunkra.
Bátran számíthatunk rá,
ha végképp elbizonytalanodtunk,
és mindent tudni akarunk.
Az anyagi világ tárgyai közül
az ingaóra a kedvence és
a tükör, mely akkor is szorgoskodik,
ha senki felé nem pillant.
Honnan toppan elő s faképnél
mikor hagy ismét, nem árulja el –
ám hogy megkérdezzük, feltétlen elvárja.
Úgy fest tehát, hogy egyfelől
szükségünk van rá,
de valami okból neki is
szüksége lehet ránk.

--Zsille Gábor fordítása

2017. július 8., szombat

Borbély Szilárd: A számítógép este

Vannak azok a pillanatok este amikor
az ember fáradt már bármit csinálni.
Csak ül csendben. Még nem álmos, de
nem is friss. Olvas néhány Kosztolányi

sort lélekről, őszről, titokzatos megállókról,
elmúló időről. Mert az idő is olyan, mint
az élet: csupán a testen hagy nyomot.
A tudatban, a lélekben, vagy a nyelv

viszonyrendszerében. Nem is tudom. Valaki
kinéz az ablakon, hogy távol a csillagok
vajon mit is csinálnak. Elgondolkodik azon,

hogy a föld és a csillagok közt élt ő. Fél
elaludni. Mint a gyerek este, kifogást
keres. Amíg táncol a képernyőkímélő.

2017. július 7., péntek

Eavan Boland: The Necessity for Irony

On Sundays,
when the rain held off,
after lunch or later,
I would go with my twelve year old
daughter into town,
and put down the time
at junk sales, antique fairs.

There I would
lean over tables,
absorbed by
lace, wooden frames,
glass. My daughter stood
at the other end of the room,
her flame-colored hair
obvious whenever—
which was not often—

I turned around.
I turned around.
She was gone.
Grown. No longer ready
to come with me, whenever
a dry Sunday
held out its promises
of small histories. Endings.

When I was young
I studied styles: their use
and origin. Which age
was known for which
ornament: and was always drawn
to a lyric speech, a civil tone.
But never thought
I would have the need,
as I do now, for a darker one:

Spirit of irony,
my caustic author
of the past, of memory,—

and of its pain, which returns
hurts, stings—reproach me now,
remind me
that I was in those rooms,
with my child,
with my back turned to her,
searching—oh irony!—
for beautiful things.

2017. július 6., csütörtök

Billy Collins: The Country

I wondered about you
when you told me never to leave
a box of wooden, strike-anywhere matches
lying around the house because the mice

might get into them and start a fire.
But your face was absolutely straight
when you twisted the lid down on the round tin
where the matches, you said, are always stowed.

Who could sleep that night?
Who could whisk away the thought
of the one unlikely mouse
padding along a cold water pipe

behind the floral wallpaper
gripping a single wooden match
between the needles of his teeth?
Who could not see him rounding a corner,

the blue tip scratching against a rough-hewn beam,
the sudden flare, and the creature
for one bright, shining moment
suddenly thrust ahead of his time—

now a fire-starter, now a torchbearer
in a forgotten ritual, little brown druid
illuminating some ancient night.
Who could fail to notice,

lit up in the blazing insulation,
the tiny looks of wonderment on the faces
of his fellow mice, onetime inhabitants
of what once was your house in the country?

2017. július 5., szerda

Bertók László: Kert

(1)
Az eb egyszer csak
úgy tett, mint aki sántít.
Sajnos, megfogtad.

(2)
Az elfelejtett
félelem kísértete
járja a kertet.

(3)
Kőben a szellem,
ágaskodik a semmi
a semmi ellen.

(4)
A fájdalomban
részenként szól a test, de
az egész ott van.

(5)
Hogy romlik benne,
ő maga jelentgeti:
a bomló elme.

(6)
Hatvanöt év mi?
Hogy a hatvanadiktól
nem kell már félni?

(7)
Évszázad? Ezred?
Örökkévalóság, ha
van még egy perced.

(8)
Boldog karácsony,
húsz század pelenkái
lógnak a rácson.

(9)
Mikor a poklok
fenekére érsz, jössz rá,
hogy a menny megvolt.

2017. július 4., kedd

Linda Pastan: I Am Learning to Abandon the World

I am learning to abandon the world
before it can abandon me.
Already I have given up the moon
and snow, closing my shades
against the claims of white.
And the world has taken
my father, my friends.
I have given up melodic lines of hills,
moving to a flat, tuneless landscape.
And every night I give my body up
limb by limb, working upwards
across bone, towards the heart.
But morning comes with small
reprieves of coffee and birdsong.
A tree outside the window
which was simply shadow moments ago
takes back its branches twig
by leafy twig.
And as I take my body back
the sun lays its warm muzzle on my lap
as if to make amends.

2017. július 3., hétfő

Rónay György: Ars poetica

Csak tartani a tollat mozdulatlan,
s várni, míg saját súlyától lecsöppen
róla a vers.
És beissza a föld.

2017. július 1., szombat

Csapó Angéla: négysorosok

1.

Ma béke van. Nincs is kedvem
szóval karcolni szét.
Vagyok a világban, mint a sejt a testben,
s közben fölöttem tintát old az ég.

2.

A japánbirs megint elvirágzott.
Az almafa fehérlik most, épp, mint tavaly.
Nincsen rés sehol sem. Amit érzek,
nem tűri semmi meg sehol.

2017. június 30., péntek

Elinor Wylie: Pretty Words

Poets make pets of pretty, docile words:
I love smooth words, like gold-enamelled fish
Which circle slowly with a silken swish,
And tender ones, like downy-feathered birds:
Words shy and dappled, deep-eyed deer in herds,
Come to my hand, and playful if I wish,
Or purring softly at a silver dish,
Blue Persian kittens fed on cream and curds.
I love bright words, words up and singing early;
Words that are luminous in the dark, and sing;
Warm lazy words, white cattle under trees;
I love words opalescent, cool, and pearly,
Like midsummer moths, and honied words like bees,
Gilded and sticky, with a little sting.

2017. június 29., csütörtök

Susan Browne: In the Art Gallery

The painting of flowers
next to the painting of flames,
and I remember that time, years ago,
when the psychiatrist said, "You feel too much,
you are too sensitive, take these,"
giving me a bottle of pills.  I took them
to the beach, watched light become flame
on the water, and along the ragged cliffs,
small flowers like blue stars,
the world a painting
I couldn't live in.
I opened the bottle, then put it down,
pills spilling on the sand.
Waves carried the flames
and didn't mind the burning,
the arising from and disappearing
into the vastness.  I swam,
let the waves take me,
then treaded water, looking at the sky,
a silver tray full
of the most beautiful nothing.
I swam back, the water was black,
I could sink beyond caring,
but I wanted to live,
to be there
with the beauty and the burning
and let it be too much.

2017. június 28., szerda

Villányi László: Akkor

Ha csak akkor látlak először, s csak
annyit, hogyan guggolsz le a kiskutyához,
aki megállt előtted, s felkínálta magát;
ha csak kezedet látom, a simogatást,
amilyen gyengédséggel játszanak ujjaid
a kutya testén, megszeretlek már akkor is.

2017. június 27., kedd

Linda Gregg: Kept Burning and Distant

You return when you feel like it,
like rain.  And like rain you are tender,
with the rain's inept tenderness.
A passion so general I could be anywhere.
You carry me out into the wet air.
You lay me down on the leaves
and the strong thing is not the sex
but waking up alone under the trees after.

2017. június 26., hétfő

Agnieszka Osiecka: A félelem

A félelemben
mintha otthon lennék.
Ismerek minden kapcsolót,
mélyedést,
zugot.
Hallom a felvonót.
Telefonom is van.
Csupán a kijárati ajtó
nincs sehol.

--Dabi István fordítása

2017. június 24., szombat

Dékány Dávid: Szinkópa

Csak két hónapja ismerlek,
de ha összeadnánk a perceket, amikor hiányoztál,
abból egy évszak is kijönne.
Ezt egyszer hajnalban, részegen,
egy aluljáró lépcsőjén ülve meg is írtam neked,
először felkiáltójellel a végén,
de azt töröltem inkább,
nehogy felébresszen.

2017. június 23., péntek

Ella Wheeler Wilcox: Worth While

It is easy enough to be pleasant,
When life flows by like a song,
But the man worth while is one who will smile,
When everything goes dead wrong.

For the test of the heart is trouble,
And it always comes with the years,
And the smile that is worth the praises of earth
Is the smile that shines through tears.

It is easy enough to be prudent,
When nothing tempts you to stray,
When without or within no voice of sin
Is luring your soul away;

But it's only a negative virtue
Until it is tried by fire,
And the life that is worth the honor of earth
Is the one that resists desire.

By the cynic, the sad, the fallen,
Who had no strength for the strife,
The world's highway is cumbered to-day;
They make up the sum of life.

But the virtue that conquers passion,
And the sorrow that hides in a smile,
It is these that are worth the homage on earth
For we find them but once in a while.

2017. június 22., csütörtök

Ted Kooser: A Rainy Morning

A young woman in a wheelchair,
wearing a black nylon poncho spattered with rain,
is pushing herself through the morning.
You have seen how pianists
sometimes bend forward to strike the keys,
then lift their hands, draw back to rest,
then lean again to strike just as the chord fades.
Such is the way this woman
strikes at the wheels, then lifts her long white fingers,
letting them float, then bends again to strike
just as the chair slows, as if into a silence.
So expertly she plays the chords
of this difficult music she has mastered,
her wet face beautiful in its concentration,
while the wind turns the pages of rain.

2017. június 21., szerda

Kiss Judit Ágnes: Kárpedíem

Az a tény, hogy
megöregszel,
nem ijeszt, ha
belegondolsz?
Csupa ránc lesz
bababőröd,
napozáskor
ki akarná
olajokkal
kenegetni?

Nyakad ívét
se leled majd,
ki se látszik
a tokából.
Derekad meg
ha a hájból
igyekeznél
kikutatni,
feladod, mert
belefáradsz.

Ne habozz hát,
ne hivatkozz
az erényre,
gyere, vetkőzz,
hogy a tested
simogassa,
vegye kézbe,
akinek kell.
Hiszen elszáll,
ami szép volt
s mi marad meg?
Csak az emlék.

2017. június 20., kedd

Rebecca Baggett: Testimony

(for my daughters)
 
I want to tell you that the world
is still beautiful.
I tell you that despite
children raped on city streets,
shot down in school rooms,
despite the slow poisons seeping
from old and hidden sins
into our air, soil, water,
despite the thinning film
that encloses our aching world.
Despite my own terror and despair.
 
I want you to know that spring
is no small thing, that
the tender grasses curling
like a baby's fine hairs around
your fingers are a recurring
miracle. I want to tell you
that the river rocks shine
like God, that the crisp
voices of the orange and gold
October leaves are laughing at death,
 
I want to remind you to look
beneath the grass, to note
the fragile hieroglyphs
of ant, snail, beetle. I want
you to understand that you
are no more and no less necessary
than the brown recluse, the ruby-
throated hummingbird, the humpback
whale, the profligate mimosa.
I want to say, like Neruda,
that I am waiting for
"a great and common tenderness",
that I still believe
we are capable of attention,
that anyone who notices the world
must want to save it.

2017. június 19., hétfő

Jászberényi Sándor: Minden rendben

A négyes-hatos villamosra vártam.
Hallgattam: az éjjel elterült lazán,
s fel se tűnt a kölcsön bőrkabátban,
hogy fagyni kezdett és elkékült a szám.
A villamos meg csak nem akart jönni.
"Nem baj" - gondoltam. "Nincs vonaljegyem.
Nem vár senki. Nincs mivel törődni -
Esetleges, mi történhet velem."
A körút mellett minden bérlakásban
az összes alvó fogcsikorgatott,
s összeadta szépen önmagában,
hogy álmából levesbe aznap mit rakott.
Gyalog sétáltam egészen hazáig.
Fázni kezdtem. A körút gyorsított velem,
figyeltem szedált országom, hogy ásít,
majd tűnődtem, hogy mit jelent nekem.

Az én hazám nem hordoz pluszjelentést,
de megmondja, hogy súlyom hány kiló,
hogy nem vagyok eléggé jó keresztény,
és nem vagyok eléggé jó zsidó.
Hogy bárhogy élek, nem lesz semmi könnyebb -
Vágyam sincs, hogy szívem hajtsa szét.
Nehézkes, átizzadt érdekek jelölnek,
és én vagyok már minden csőcselék.
Az utcán, hogyha bárki szembejönne,
amit szeretne, azt tehet velem,
bevett dolog, hogy így jutunk mi többre -
akárki megkap áfamentesen.
Hazaérek. Minden növényem él még.
A bérlakás szelíden rám köszön.
A boldogságot nézem még a tévén -
Van tiszta ágyam, van néhány söröm.

2017. június 17., szombat

Tandori Dezső: Egyetlen

Ha már kibírod
egyetlen emberrel: az
már csak magad légy.

Csak kettőn múlik
minden némaság. Sosem
egyetlen szájon.

2017. június 16., péntek

James Henry Leigh Hunt: Abou Ben Adhem

Abou Ben Adhem (may his tribe increase!)
Awoke one night from a deep dream of peace,
And saw, within the moonlight of his room,
Making it rich, and like a lily in bloom,
An angel writing in a book of gold:-
Exceeding peace had made Ben Adhem bold,
And to the presence in the room he said,
'What writest thou?' - The vision raised its head,
And with a look made of all sweet accord,
Answered 'The names of those who love the Lord.'
'And is mine one?' said Abou. 'Nay, not so,'
Replied the angel. Abou spoke more low,
But cheerly still; and said 'I pray thee then,
Write me as one that loves his fellow-men.'
The angel wrote, and vanished. The next night
It came again with a great wakening light,
And showed the names who love of God had blessed,
And lo! Ben Adhem's name led all the rest.

2017. június 15., csütörtök

Denise Levertov: The Fountain

Don't say, don't say there is no water
to solace the dryness at our hearts.
I have seen

the fountain springing out of the rock wall
and you drinking there. And I too
before your eyes

found footholds and climbed
to drink the cool water.

The woman of that place, shading her eyes,
frowned as she watched-but not because
she grudged the water,

only because she was waiting
to see we drank our fill and were
refreshed.

Don't say, don't say there is no water.
That fountain is there among its scalloped
green and gray stones,

it is still there and always there
with its quiet song and strange power
to spring in us,

up and out through the rock.

2017. június 14., szerda

Vér Georgina Mirtill: óvóhely

emlékszem egyszer éjszaka hátat
fordítottál álmodban és én csak néztem
ahogy félelmeid tarajos hegycsúcsokként
emelkednek a gerinced mentén akkor
értettem meg igazán hogy a közösen
eltöltött időben nem mindig csupán az én
perifériáimra utazunk hogy benned is addig
ismeretlen helyeket fedezünk fel minden
alkalommal hogy azzal a paneltetők közötti
csókkal egymásba nyitottunk vészkijáratot
és hogy ennyi év után is lerombolhatatlan
óvóhelyed vagyok

2017. június 13., kedd

Maggie Anderson: Heart Labor

When I work too hard and then lie down,
even my sleep is sad and all worn out.
You want me to name the specific sorrows?
They do not matter.  You have your own.
Most of the people in the world
go out to work, day after day,
with their voices chained in their throats.
I am swimming a narrow, swift river.
Upstream, the clouds have already darkened
and deep blue holes I cannot see
churn up under the smooth flat rocks.
The Greeks have a word, paropono,
for the complaint without answer,
for how the heart labors, while
all the time our faces appear calm
enough to float through in the moonlight.

2017. június 12., hétfő

Tony Hoagland: Migration

This year Marie drives back and forth
from the hospital room of her dying friend
to the office of the adoption agency.

I bet sometimes she doesn't know
what threshold she is waiting at --

the hand of her sick friend, hot with fever;
the theoretical baby just a lot of paperwork so far.

But next year she might be standing by a grave,
wearing black with a splash of
banana vomit on it,

the little girl just starting to say Sesame Street
and Cappuccino latte grande Mommy.
The future ours for a while to hold, with its heaviness --

and hope moving from one location to another
like the holy ghost that it is.

2017. június 10., szombat

Dékány Dávid: Banánzöld

Kihangosítottalak, a telefon az arcomon,
alapvetően nincs igazad, de nem szólok közbe,
részeg vagy, kábé egy hónapja nem beszéltünk,
és most igazából mindegy is, mit mondasz,
csak ne tedd le,
mert tudni akarom, hogy épségben hazaérsz.
A banánzöld talpú cipődben vagy, hallom,
minden lépésednél nyikorog,
akár az elhasznált ablaktörlő lapátok,
és ettől még az eső illatát is érzem,
mint amikor megálltunk annál a benzinkútnál.

És tudom, hogy még mindig ott van
az ágyad fölött kifeszítve a zászló,
amit március 8-án éjjel találtunk az utcán,
és amiről azóta sem derült ki,
hogy melyik országé, de álmodban
sokszor még ma is az uralkodói vagyunk.

Tudom, hogy rám gondolsz,
amikor a víz csak annyira sekély,
hogy a lábad még épp leér az iszapig.
Amikor szavannán élő állatokat látsz
lufiból hajtogatva, vagy egy héliumos palackot.

És rám gondolsz, ha belélegzel egy hópelyhet,
vagy amíg eső után átpakolod a csigákat
a járda túloldalára, a sövény biztonságába.

Előttem védetlen vagy, mint egy tárgy,
amit az éjszakai tengerparton
vagy egy koncert utáni, üres stadionban találok.

Mert tudom, hogy azóta senki sem használhatja
a csészét, amit egy elegáns kávézóból loptunk -
abból én ittam mindig, ha nálatok voltam.

Tudom, nemrég valaki másnak
megmutattad az első verset, amit rólad írtam
mert szerinted pontosan olyan, mint ti ketten,
aztán eszedbe jutott az a reggel, amiről szól,
eszedbe jutottam én,
és azóta hiába keres, nem állsz vele szóba.

Tudom, hogy szeretsz.
És hogy a nálad, sőt rajtad hagyott
pulóveremben jársz futni a parkba,
hajnalban, ha nem tudsz aludni.

És még ma is vitákat nyersz a mondattal,
hogy Volo sine brassica purpurea!,
mert latin szállóigének hiszik,
néha ráadásul Catullusnak hazudod,
pedig mi fordítottuk le, és igazából azt jelenti,
hogy Lilakáposzta nélkül kérem!
- azt mindig utáltad a gyrosban.

Közben hazaértél,
felismerem a kapu nyitásának hangját,
aztán a lépteidet a második emeletre,
most meg a villanykapcsolót.
Végig nem figyeltem, hogy miről beszélsz,
pedig ha rajtad múlik, még órákon át folytatod,
mert azóta sem mondtad le a díjcsomagot,
amivel akár napokig beszélhetnénk ingyen.
De nem fogunk.
Mert most leteszem.

2017. június 9., péntek

Trevor Hewett: The patchwork woman

Mid-afternoon, in fading Autumn light:
lank-haired, green-shoed, in a flesh-coloured plastic mac,
red skirt and gingham shirt, the patchwork woman
drifts past me to the crossing on my right.
A skirl of brakes attracts my eye. She stands
half way across the road, stock-still. Her hands
hang at her sides, her face is calm but her eyes
betray her. There, in a navy blue sedan,
throttle revving, sits a modern man:
mid-thirties, wearing matching suit and tie
and haircut. Angry, staring, hurried, late,
he grips the wheel and mutters liquid hate.
The car strains like the pole car on the grid
but still she stands and, with a frightened smile,
mouths “Thank you” and then shuffles on her way,
not seeing what her gratitude just did -
for he has melted and is smiling too.
His eyes pursue her as she wanders through
the shoppers in her pink, distinctive mac;
never looking back.

2017. június 8., csütörtök

Edna St Vincent Millay: I think I should have loved you presently (Sonnet IX)

I think I should have loved you presently,
And given in earnest words I flung in jest;
And lifted honest eyes for you to see,
And caught your hand against my cheek and breast;
And all my pretty follies flung aside
That won you to me, and beneath your gaze,
Naked of reticence and shorn of pride,
Spread like a chart my little wicked ways.
I, that had been to you, had you remained,
But one more waking from a recurrent dream,
Cherish no less the certain stakes I gained,
And walk your memory’s halls, austere, supreme,
A ghost in marble of a girl you knew
Who would have loved you in a day or two.

2017. június 7., szerda

Majláth Ákos: Érintő

Úgy képzeltem,
koncentrikus körök leszünk.
Te a kisebb, én aki átölel.
Valahogy mégis
rajtam kívül estél.
Épp, hogy egy
közös érintőnk van,
de az pont elég.
Majd rajta keresztül húzok
origóból origóig
egy vektort.
Irányok és normák nélkül,
centrális egyenest.
Nálam van a kezdőpontod,
szólj rám, ha megtaláltad,
hol végződödöm.

2017. június 6., kedd

Hal Sirowitz: Reusing Words

Don’t think you know everything,
Father said, just because you’re good
with words. They aren’t everything.
I try to say the smallest amount possible.
Instead of using them indiscriminately
I try to conserve them. I’m the only one
in this household who recycles them. I
say the same thing over & over again,
like “Who forgot to turn out the lights?
Who forgot to clean up after themselves
in the bathroom?” Since you don’t listen
I never have to think of other things to say.

2017. június 5., hétfő

Tóth Krisztina: Altató

Ezüst cipőben jár a Hold
Kigyúl a légi lámpabolt
Ott fönn lakik mind aki volt
Kék függönyön sok égi folt

Aki volt annak ott van ágya
Ágya fejénél ég a lámpa
Feje alatt a párna felhő
Mikor fény gyúl az árnya megnő

Itt lenn is árnyékok a fák
Aki elalszik messze lát
Aki ott fönn van messze néz
Csurog le ránk a lámpaméz

2017. június 3., szombat

Dékány Dávid: hat haiku

észre se vegyél.
nem akarok zavarni,
csak jöttem menni.

*

nézem: karomon
hangya mászik – keresgél,
és észre sem vesz.

*

esernyőd alatt
vacogva várjuk a buszt -
bár sose jönne!

*

most, hogy eszembe
jutottál, nem is tudom,
mire gondoljak…

*

bízd az időre.
ne erősködj – ne próbálj
békét szítani.

*

mielőtt elmész,
hunyd be magad mögött jól
a szemeimet.

2017. június 2., péntek

Laura Kasischke: Things That Have Changed Since You Died

We can talk to one another on telephones
in banks, in cars, in line. No more
sitting on the floor
attached to a cord
while everybody listens.
No more
standing outside the booth
in the cold, fingering
an adulterous dime. We

send each other mail without stamps.
Watch television without antennas.
Wear seatbelts, smoke less, and never
on a bus, never
in the lobby while we’re waiting
for the lawyer to call on us.

Nowhere now, a typewriter ribbon.
Quaintly the record album’s scratch and spin.
Our groceries, scanned.
Pump our own gas.
Take off our shoes
before boarding our plane.
Those towers: Gone. And Pluto’s
no longer a planet:
Forget it.
I could go on

and on, but you’re still dead
and nothing’s any different.

2017. június 1., csütörtök

Wendell Berry: A Spiritual Journey

And the world cannot be discovered by a journey of miles,
no matter how long,
but only by a spiritual journey,
a journey of one inch,
very arduous and humbling and joyful,
by which we arrive at the ground at our feet,
and learn to be at home.

2017. május 31., szerda

Gyukics Gábor: körhinta

a vége ha megvan
idővel az eleje is megérkezik
közben sok minden elmarad
észre sem veszed amint eltűnik
a céllövöldés
a törökméz- a tűzifa- és a sárgabélűdinnye-árus
és az
akit nem akartál
elveszíteni

2017. május 30., kedd

Trevor Hewett: Sceptic

It is comforting, of course, after a death
to receive the skilled words of a priest. This one
shines with the serenity of clear purpose
and of certainty.
Something composes him, elevates him to
levels of knowing that I should not question.
He draws upon deep reservoirs of wisdom
that must, surely, be
beyond his experience, at twenty-six.
I’ll grant that he’s a decent, virtuous man,
but his sure, complete and perfect certainty
is what troubles me.
His rejection of all possibilities,
except the truth he holds, is illogical
and, in other circumstances, might be dubbed
pathological.

2017. május 29., hétfő

Simon Márton: Ősz

És akkor kimásztál az ágyból az éjszaka közepén,
a pizsamádon csillagok, a hátad mögött pótléknak kevés,
tapétának sok posztereken boldog, izzadt emberek,
és elindultál kifelé az utcalámpa hideg fényénél kettévágott,
a szétdobált, hallgató játékokkal teli semmin,
ki a fekete folyosóra, ott csendben felhúztad az első kezedbe
akadó cipőd, csak az ajtón kilépve vetted észre,
hogy az ünneplős az, és a kihalt, szürke kerten át a süket diófa alatt,
a kutyaólt megkerülve egyenesen a telek végében
álló épülethez mentél, egészen a palatetőből épített kerítés
végéig, ott a bejárat, a hold kit érdekel, az új építésű disznóólakhoz,
be a leghátsóba, az ajtajában megálltál, megfordultál és felnéztél
a még szinte frissen gyalult szemöldökfán
lógó hatalmas éticsigára, amit te szögeltél fel oda
aznap délután egyetlen óriási szöggel és két ütéssel,
aztán megkerested az ól sarkában hagyott meszes, horpadt
bádogvödröt, az ajtóhoz húztad, megfordítottad, felálltál
rá, hogy az arcod tenyérnyi távolságban is alig legyen
tőle, és a csillagos pizsamádban és az ünneplő cipődben
a szemöldökfában megtámaszkodva a fel nem oldható
sötétségben azt suttogtad neki, szeress.

2017. május 27., szombat

Áfra János: A te másságodban

A te honvágyad,
a te utazásaidban,
a te családod,
a te otthonodban,
a te tested,
a te szobádban,
a te imáid,
a te templomodban,
a te nyugalmad,
a te faludban,
a te mozdulataid,
a te sétáidban,
a te szépséged,
a te erdődben,
a te illatod,
a te kertedben,
a te védettséged,
a te lélegzetedben,                
a te akaratod,
a te magányodban,
a te csended,
a te vágyaidban,
a te életed,

ahol nincs hely
egy magamfajta
idegennek.

2017. május 26., péntek

David Ignatow: For Yaedi

Looking out the window at the trees
and counting the leaves,
listening to a voice within
that tells me nothing is perfect
so why bother to try, I am thief
of my own time.  When I die
I want it to be said that I wasted
hours in feeling absolutely useless
and enjoyed it, sensing my life
more strongly than when I worked at it.
Now I know myself from a stone
or a sledgehammer.

2017. május 25., csütörtök

Sara Teasdale: Faults

They came to tell your faults to me,
They named them over one by one;
I laughed aloud when they were done,
I knew them all so well before, --
Oh, they were blind, too blind to see
Your faults had made me love you more.

2017. május 24., szerda

Szabó T. Anna: Pordal

Ha gyorsvonat az életed,
és menetrend szerint halad,
nem bánod és nem élvezed,
hogy minden élmény elmarad,
ha látsz mezőt és kék hegyet
és várakat és házakat
és szélsörényes réteket
és messze sziklaszálakat,
ha nélküled fut minden el,
de elfordulsz és rálegyintesz,
mint akit már nem érdekel,
mint aki untig látta mindezt -
mindegy, hogy hol jársz, szállj ki gyorsan,
érezd, hogy nem vagy még halott:
mezítlábazz a meleg porban,
indulj tovább gyalog.

2017. május 23., kedd

Nizar Quabbani: When I Love

When I love
I feel that I am the king of time
I possess the earth and everything on it
and ride into the sun upon my horse.

When I love
I become liquid light
invisible to the eye
and the poems in my notebooks
become fields of mimosa and poppy.

When I love
the water gushes from my fingers
grass grows on my tongue
when I love
I become time outside all time.

When I love
all the trees
run barefoot toward me…

2017. május 22., hétfő

Székely Magda: Eső

Zuhogott szakadatlanul,
hullott a tetőkre, falakra,
örök esőben ragyogott
a szeretők fedetlen arca.
És kapualjtól kapualjig,
padtól padig, heteken át,
fölöttük ég nehezedett,
testükön ázott nagykabát.
Az üres erdők, a hidak,
és minden utca velük ázott,
köröskörül emeletek,
fűtött falak, száraz lakások.
Nekik csak a végállomások,
csak a lakatlan ligetek,
csak a lehulló ragyogás,
csak az eső, csak a hideg.
A kályha mind kihűl bizony,
s kihűl az emberek lakása,
de fennmarad, akár a hold,
fedetlen arcuk ragyogása.

2017. május 20., szombat

Baranyi Ferenc: Ne hagyja az isten

Már nem vetem meg. Már csak szánom őket.
A megvásárolt együttműködőket,
a megfélemlített hunyászkodókat,
a lankadatlan buzgalmú nyalókat.

Szánom őket, mivel infláció van:
harminc ezüst nem összeg euróban,
a megfélemlítők is berezelnek
s szaros hátsón kisiklanak a nyelvek.

A megvetés nem mindig megalázás,
dacot szülhet, a rosszért hős kiállást,
de megbélyegzett lesz a szánalomtól,
ki hitványságát mentegetve hódol.

Elkeserít az elprédált jövendő,
túl sok a szánandó, a megvetendő,
én már az Úristent csak arra kérem:
ne hagyja, hogy megútáljam a népem.

2017. május 19., péntek

Wayne Myers: Storm's over


The raging storm is over
the wind has ceased to moan
the rain has stopped
the penny's dropped
the air as still as stone

I spent a year crying
another year in hell
and now at last
the storm has passed
I'm ringing like a bell

I'm standing on the threshold
at last, of being free
all unspoken
spells now broken
lost to memory

I feel a spring a-coming
where all will be reborn
the seed inside
these tears I cried
and calm after the storm

2017. május 18., csütörtök

Wendy Cope: Flowers

Some men never think of it.
You did. You'd come along
And say you'd nearly brought me flowers
But something had gone wrong.

The shop was closed. Or you had doubts -
The sort that minds like ours
Dream up incessantly. You thought
I might not want your flowers.

It made me smile and hug you then.
Now I can only smile.
But look, the flowers you nearly brought
Have lasted all this while.

2017. május 17., szerda

Christian Morgenstern: Az unikornis

Unikornis már nem terem;
Ma pusztán étterem,

Hol esténként vidám kör ül
A törzsasztal körül.

Ki tudja! Egyszer te meg én
Úgy járunk, mint e lény:

Csak vendéglőként létezünk
(tiszta szellemmé így leszünk),

S az „Ember”-be fog járni a
vidám kompánia…

-- fordította: Havasi Attila

2017. május 16., kedd

Robert Louis Stevenson: My Bed Is A Boat

My bed is like a little boat;
Nurse helps me in when I embark;
She girds me in my sailor's coat
And starts me in the dark.

At night, I go on board and say
Good night to all my friends on shore;
I shut my eyes and sail away
And see and hear no more.

And sometimes things to bed I take,
As prudent sailors have to do;
Perhaps a slice of wedding cake,
Perhaps a toy or two.

All night across the dark we steer;
But when the day returns at last,
Safe in my room, beside the pier,
I find my vessel fast.

2017. május 15., hétfő

Simon Márton: Nyár

Az eltévedt golyó, ami egy nyári estén, ahogy sétálsz vissza
a nyaraló felé a partról, az erdő szélén, az az eltévedt golyó
nem kérdezi meg, hogy vagy. Hibátlan alkony, szőlőhegy,
földút, csalános, még zene is valahonnan, de az eltévedt golyó
nem lát és nem hall. Az eltévedt golyó nem azért jön, hogy
olcsó és egészségtelen dolgokat egyen veled bódékban, és nem olvas
a hasadra fekve magazinokat a strandon, amiknek a címlapján
az áll, NEM VAGYUNK EGYEDÜL. Nem kanalazza ki a szíved,
nem visz iskolába, nem sír, nem köp az egészre, nem hódíthatod meg.
Csak jön, a néma csalánoson, a beláthatatlan földúton, az alkonyaton át.
Az eltévedt golyó nem dől el hajnalban nyitott ablaknál, kék bugyiban,
keresztbe az ágyon, a szájából nem lóg egy alig égő cigaretta. Nem
mondja, hogy ne aggódj, a zenészek is csak 2-3-szor szerelmesek életükben,
csak kénytelenek mindig szerelmes dalokat írni, mert az fogy jól,
és nem sóhajt, hogy ne törődj semmivel, mert a többségnek úgyis mindegy,
nekik elég lenne bizonyos szavakat véletlenszerűen összedobálni, azt is megennék,
az eltévedt golyó nem. Nem nyomja el utána a csikket egy üres kávéscsészében,
és nem alszik el. Nem beszél álmában verebekről. Nem áll
meg a levegőben, nem csillan meg rajta a nap, csak egy simítás balról,
és annyi, dörrenés, röppálya sehol, semmi mese, hogy milyen útja volt
a halántékodig, az eltévedt golyó az nem, az csak jön és.

2017. május 13., szombat

Kálnay Adél: Kérdés

Lehet-e jónak lenni egy rossz világban,
sétálni télen kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra fácánra,
koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki,
kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba,
békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni,
tökéletesre lelni egy madár dalában…
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?

2017. május 12., péntek

Leo Dangel: In Memoriam

In the early afternoon my mother
was doing the dishes. I climbed
onto the kitchen table, I suppose
to play, and fell asleep there.
I was drowsy and awake, though,
as she lifted me up, carried me
on her arms into the living room,
and placed me on the davenport,
but I pretended to be asleep
the whole time, enjoying the luxury—
was too big for such a privilege
and just old enough to form
my only memory of her carrying me.
She's still moving me to a softer place.

2017. május 11., csütörtök

Carrie Shipers: Mother Talks Back to the Monster

Tonight, I dressed my son in astronaut pajamas,
kissed his forehead and tucked him in.
I turned on his night-light and looked for you
in the closet and under the bed. I told him

you were nowhere to be found, but I could smell
your breath, your musty fur. I remember
all your tricks: the jagged shadows on the wall,
click of your claws, the hand that hovered

just above my ankles if I left them exposed.
Since I became a parent I see danger everywhere—
unleashed dogs, sudden fevers, cereal
two days out of date. And even worse

than feeling so much fear is keeping it inside,
trying not to let my love become so tangled
with anxiety my son thinks they’re the same.
When he says he’s seen your tail or heard

your heavy step, I insist that you aren’t real.
Soon he’ll feel too old to tell me his bad dreams.
If you get lonely after he’s asleep, you can
always come downstairs. I’ll be sitting

at the kitchen table with the dishes
I should wash, crumbs I should wipe up.
We can drink hot tea and talk about
the future, how hard it is to be outgrown.

2017. május 10., szerda

2017. május 9., kedd

Gerald Bullett: Footnote to Tennyson

I feel it when the game is done
I feel it when I suffer most
‘Tis better to have loved and lost
Than ever to have loved and won.

2017. május 8., hétfő

Finy Alexandra: Angyal a bukóra nyitott ablakon

A C épület hetedik emeletén egy angyal
hintázott a bukóra nyitott ablakon.
Később kicsukták: a légkondi csak akkor működik,
ha minden ablak zárva kilincsre.
Csigolyáról csigolyára egyenesítette ki a hátát,
szárnya nincs még, csak az éles lapockacsúcs,
mégis ráérősen és valahogy kecsesen rugaszkodott el,
kérges nyaka körül borzolta csak fel a tollait.

Lifttel jött vissza, szerzett belépőkártyát is.
Kezében szorongatta, nem tudta, hova tűzze,
teste pihetollakkal volt tele, hisz most kezdi növeszteni
újra szárnyait, s a kérget se sikerült levedleni még.
Mindig belül kellene lennie, de nem bírja.
Óránként 10 perc talán neki is jár.
Most amúgy is nehezebb, itt az átalakulás, és
melegriadó is van, csak jövő hét közepére jöhet enyhülés.

A takarítóknak rejtvényeket rajzol a monitor mögé a porba.
A túlórázóknál az asztal szélére kuporodik, és
guggolva ringatja az asztalt,
hogy a nyikorgásnak ritmusa legyen, és dúdol,
hogy a monitor zúgásának dallama legyen,
és a képernyőre tapadt arcra ráfúj néha:
egy gondolatot vagy csak hogy pislogjon, ha látja,
hogy a percenkénti pislogások száma
már megint nyolc alá csökkent.

2017. május 6., szombat

Lackfi János: Egérút

Pontosan tudom,
a lakás mely pontján
bukkansz fel
a következő pillanatban,
és mit fogsz mondani,
valamit a házról,
egy régóta esedékes
orvosi vizsgálatról,
valami gyerekkori emléket,
melyet még sosem meséltél,
s most hirtelen nagyon intenzíven
ugrott felszínre benned.
Számod ott van a mobilomban,
sehogy se visz rá a lélek,
hogy kitöröljem,
akár fel is hívhatnám,
de tudom, nem fog csörögni,
a fiókban hever, lemerült rég,
végül is annyi,
mintha megint itthon
hagytad volna,
minek tartjuk, minek fizetjük akkor,
ennyi erővel élhetnénk
még mindig gyerekkorunkban,
amikor nem léteztek
efféle kütyük,
s képzelet kellett,
hogy elhiggyük arról,
aki eltávozott, hogy ott van,
ahová menni készült.
Naponta többször hívnálak,
olykor el is jutok a legelső körig,
villámgyorsan fellapozlak
a névjegyzékben, majd
ólmos fáradtsággal
veszem tudomásul,
hogy lépre mentem,
hogy magamnak kell eldönteni,
mit vásároljak, rájönni, hova
is kell mennem, s hogy
nem tudom elmesélni, ami
éppen történt,
végül nem hívlak,
hátha épp ledőltél pihenni,
nagyon rád fér.
Azért ez nem így működik,
remélem, tudod, éppenséggel
én is kiléphettem volna
a kettőnk életéből csak úgy,
egyik pillanatról a másikra,
de nem tettem, igaz,
még mindig megtehetem,
veszem a kalapom,
és akkor itt maradsz szépen,
lesel, mint a moziban,
mint például én most.
Különben meg nem is
mész te sehová,
egy lépést se tovább,
és olyan törékeny jéghártya
a jelen, olyan könnyen roppan
hogy rögvest visszaránt
minden, ami eddig történt.
A jövő, az egyenesen
nincsen is, merő agytorna,
kihuny, mire jelen lesz belőle,
s máris múltként
csimpaszkodik bokánkba.
Tetszik, nem tetszik,
innen nincs menekvés,
nem számít, anyakönyvi
kivonatok mit mondanak,
boncolási jegyzőkönyvek
mit hazudnak, hiába
próbál bárki kioperálni
téged belőlem,
már szétterjedtél az egész
szervezetemben,
csak hiszed, hogy egérutat
nyertél ilyen olcsó trükkel,
mint a meghalás.

2017. május 5., péntek

Nina Cassian: Youthing

It’s like the process of aging.
Just a process.
Your hair starts to grow wilder,
your skin gets smoother,
your appetites increase.
Suddenly, you sing in the shower and in the rain,
you discover a plant you’ve never seen before
and you munch it.
What’s that tiny star on your left temple?
Maybe a bird scratched it with tender claws
to prod you into flying.
And then, that dialogue with the moon
keeps you awake,
and then, that dream of death
becomes more and more remote
— or is it the other way around?

2017. május 4., csütörtök

Kate Knapp: Seeing, in Three Pieces

Somehow we must see
through the shimmering cloth
of daily life, its painted,
evasive facings of what to eat,
to wear? Which work
matters? Is a bird more
or less than a man?

*

There have been people
who helped the world. Named
or not named. They weren't interested
in what might matter,
doubled over as they were
with compassion. Laden
branches, bright rivers.

*

When a bulb burns out
we just change it--
it's not the bulb we love;
it's the light.

2017. május 3., szerda

Lackfi János: Maradós

Ha egy nő állítja, ki nem állhatja a magyaros
ételeket, csak hát egy-két gerezd fokhagyma
elűzi a rontást, az álmot is megkönnyíti,
a savanyított változatnak amúgy sincs
szaga, ugye, édes, bólints helyeslően,
fütyülj a lakásban felhőző penetráns
illatra, hisz mentolos fogkrémmel vegyülve
még pikáns is, vesd magad a forró csók
édes-savanyú mártásába, pekingi csirke,
és maradj!
Ha egy nő azt visítja, ő nem hisztis,
sose volt az, és ki ne merd még egyszer
ejteni ezt a szót előtte, csak egyszerűen
nincs egy rohadt gönce, amit felvegyen,
mégse blamálhat téged azzal,
hogy úgy jelenik meg társaságodban,
mint egy hajléktalan, ruhásszekrényei
tartalmát vasvillával szórd a kandallóba,
hadd legyen igaza, s míg a kormos
rongyok közt turkál zokogva,
vedd be magad garázsodba egy rekesz sörrel,
egy tubus autófényezővel és egy szarvasbőrrel,
zárd kettőre az ajtót, torlaszold el a bejáratot,
és maradj!
Ha egy nő személyi bankárnak néz,
üzend meg csinos titkárnőddel,
hogy a főnök sajnos fontos tárgyaláson ül,
a kért összeg meg az ön számláján sajnos
nem áll rendelkezésre, dugd a matrac
alá a pénzkötegeket és maradj!
Ha egy nő kikiabál a fürdőszobából,
hogy egy perc, és kész vagyok,
tedd le a tarisznyát a hamuban sült
pogácsával, harmadik fiú, telepedj
a fotelba kényelmesen, gyújts rá
egy virginiára, bontsd fel a jubileumra
kapott pure malt whiskyt, tölts, üsd
fel a Háború és békét, olvass elmélyülten,
hallgasd végig Bach kantátáit Sir John
Elliot Gardinerrel, nézd végig tévén
a focivébét, hívd meg barátaidat,
részegedjetek le a sárga földig,
s ha ekkor az hangzik a zárt ajtó
mögül, hogy már csak egy pillanat,
maradj!
Ha egy nő esküszik rá, hogy egy
izmos férfi farán szerinte rendkívül jól mutat
a valódi selyem bokszernadrág,
ne kérdezz rá, honnan tudja,
reménykedj a kásás filmekben
és George Clooney-ban, igazítsd meg
a vágásba becsípődött, márkátlan kínai
alsógatyódat, és maradj!
Ha egy nő egy kicsit távolságtartó veled,
mert ismeri Doktor Jekyllt és Mister Hide-ot
egyaránt, és ha nem érsz haza időre,
az már gyanús, ha nem is telefonálsz,
az nagyon gyanús, ha mobilod hatvankilenc,
érted, hatvankilenc, mondjam szótagolva?
hat-van-ki-lenc sikertelen hívás után
sem kapcsolható, az már botrány,
s amenyiben van pofád ezek után
mosolyogva beállítani, puszit adni,
és feltenni a hogy-vagy-szívem? kérdést,
igazán nincs mit csodálkozni,
hogy a nő minden válasza a hálószoba
becsattanó, kulcsra záródó ajtaja,
vonj hát vállat, végülis ez a legbiztosabb
módja a fogamzásgátlásnak, feküdj a pamlagra,
és maradj!
Ha egy nő azt mondja, csak érted él, tudd,
hogy ez azt jelenti, ebbe bele fogsz halni,
és maradj!

2017. május 2., kedd

Holly Hughes: Mind Wanting More

Only a beige slat of sun
above the horizon, like a shade pulled
not quite down.  Otherwise,
clouds.  Sea rippled here and
there.  Birds reluctant to fly.
The mind wants a shaft of sun to
stir the grey porridge of clouds,
an osprey to stitch sea to sky
with its barred wings, some dramatic
music: a symphony, perhaps
a Chinese gong.

But the mind always
wants more than it has --
one more bright day of sun,
one more clear night in bed
with the moon; one more hour
to get the words right; one
more chance for the heart in hiding
to emerge from its thicket
in dried grasses -- as if this quiet day
with its tentative light weren't enough,
as if joy weren't strewn all around.

2017. május 1., hétfő

Murányi Zita: meg kell hallani

meg kell hallani itt a csöndet
ahogy a fűszálak csörögnek
és talpig fehér gyászban hervad a gyöngyvirág
a hó alatt szunnyadó tavaszi tájat
a halkuló partitúrákat
ahol húrként feszül a törzs
és a gallyakkal utolsót roppan a szélhegedű
a zene mögött a gyérülő réteket
az elvesztett lombot a bokros
füstöt a téglából rakott
kéményeken egy másik világot
ahol valamikor majd csak elkezdődhet az élet
meg kell hallani az élesedő neszeket
odabenn a csikorgó telet hagyni hogy mélyebb
pusztítást végezzen amikor
helyet csinálunk magunkban a fény születésének.

2017. április 29., szombat

Oláh András: hétköznapi kudarcaink

nemrég még világot sem kellett
gyújtanom hogy lássalak
magammá öleltelek s mindennap
légszomjjal küszködtünk
mire tarka derűbe fordult a reggel
aztán egyre szűkebb lettél
befelé fordulva bűvészkedtél
feleleteket kerestél én kérdéseket –
csiklandó illat maradtál
aki ha szívem sötétkamrájában előhívom
bekéredzkedik az álmaimba néha

2017. április 28., péntek

Carmi Soifer: Writing/Prose

Afraid it sounds too much like poetry,
I start again climbing four hundred steps
in a foreign clime looking at views.
A woman descending tells me,
Be careful; they will knock you on the head 
and take your gold.
Fearing they will not recognize
I wear no gold chains, I nonetheless
climb the stairs again and again.

2017. április 27., csütörtök

Paul Mitchell: Conversation at the Publishing House

               Poor cultures can afford poetry, wealthy cultures can’t – Les Murray

Who’s that on the phone?
          I think it’s that poet again
He wanted something, didn’t he, I wrote it down–
          Our publishing guidelines—
Tell him no one’s funding poetry
Tell him poetry strained a back muscle
Tell him poetry attempted a double
somersault with pike, landed on its belly
Tell him my bra strap’s loose
Tell him your shirt’s too tight
Tell him there’s a lot of competition
Words aren’t cheap
toads have warts
and ice-cream shouldn’t be left
in the car at the supermarket—
He’s just hung up . . . 
Has he? Bloody poets