2018. május 19., szombat

Kántor Péter: A járdaszélen

Egyszer te
máskor én
ülünk a járdaszélen
azon a bizonyos járdaszélen
padon, kövön, kővé vált széken.

És az istennek se, nem
nem akaródzik felállni
nem akaródzik hazamenni
hova? minek? miért?
újrakezdeni, befejezni.

És aki látja, a másik
a másik gondolatban menekül
fut árkon-bokron
nem érti, érti
cigarettát, tüzet kotor elő.

Ilyenkor nincsenek bírók
nincs közönség
van, aki száz mázsát emel
van, aki háromszázat
nem gyullad ki se piros, se fehér lámpa.

2018. május 18., péntek

Clint Margrave: To the Student Who Asked Why He Earned a ‘C’ on an Essay about Love

Because love has its own grammar,
its own sentences,
some that run-on too long,
others just fragments.
It uses a language
not always appropriate
or too informal,
and often lacks clarity.

Love is punctuated all wrong,
changes tenses abruptly,
relies heavily
on the first person,
can be redundant,
awkward,
full of unnecessary repetition.

Every word is compounded.
Every phrase, transitional.

Love doesn’t always know the difference
between lie and lay,
its introductions sometimes
lack a well-developed thesis,
its claims go unfounded,
its ad-hominem attacks
call in question
its authority.

With a style that’s inconsistent,
a voice either too critical
or too passive,
love is a rough draft
in constant need of revision,
whose conclusion
rarely gives any sense
of closure,
or reveals the lingering
possibilities of a topic
that always expects high praise,
and more often than not
fails to be anything
but average.

2018. május 17., csütörtök

Jane Hirshfield: My Species

even
a small purple artichoke
boiled
in its own bittered
and darkening
waters
grows tender,
grows tender and sweet

patience, I think,
my species

keep testing the spiny leaves

the spiny heart

2018. május 16., szerda

Mesterházy Balázs: Soha nem látott bálnák hangja 10. [A nyár utolsó napján még megnéztem]

Nagyon beúsztam, jó messzire a parttól, és mielőtt elindultam volna kifelé,
alaposan megnéztem a még éppen hogy látszó fasort.
A nyár utolsó napja volt, tudtam, hogy holnap már nem úszom,
és tudni lehetett, hogy a fákat jövő héten kivágják, lakópark
épül a helyükre. Vagyis tudni lehetett, hogy ezt, így, ezt a képet,
most látom utoljára, és nem is lehet majd többet visszajönni hozzá.
Eszembe jut még, kifelé úszva, hogy egy idő után
így lesz ez majd minden dologgal,
és már nem a dolgok változása miatt.

2018. május 15., kedd

James Croal Jackson: Getting Sober

If I don’t watch it, this lake
is vodka and I won’t care I don’t
know how to swim. Getting sober
is like that. I go out into the world
and look you in the eyes and say
I’m fine. I’m having a good time
and you go on never knowing
I was half-underwater, that
there was a monster trying
to make its way to the surface
and I had to push him down.

2018. május 14., hétfő

Izsó Zita: Minden házból elviszik a lányokat

Apám puszta kézzel töri fel a jeget a mosdótálban,
hogy le tudja tisztítani rólam a vért.
Miközben a szakadt ruhámban próbálom
eltakarni előle a mellemet, ordít,
hogy ő megmondta, ne a havazást bámuljuk,
hanem zárkózzunk be a pincébe, míg haza nem ér,
mert a katonák minden házból elviszik a lányokat.
Utoljára akkor kiabált így,
amikor meg akartuk lepni azzal, hogy fánkot készítünk,
de véletlenül bekapcsolva hagytuk a sütőt, és majdnem leégett a ház.
Bárcsak elpusztult volna akkor az otthonunk.
Akkor most nem lennének falak, amibe apám
addig üti öklét, míg véres nem lesz,
és miközben kirángatták, nem koppant volna a küszöbön
a húgom feje.

2018. május 12., szombat

Kántor Péter: Az üvegfal előtt

Egy hétköznap este volt,
felszaladtatok látogatóba,
közel is laktunk, meg aztán
volt egy kis felhozni való tészta is,
együtt néztük a híradót,
egy kicsit beszélgettünk, nem sokat,
hogy miről, arra már nem emlékszem,
csak mikor elmentetek, már mentetek,
egyszer csak mintha tegnap lett volna,
olyan tökéletesen tisztán láttam
azt a kórházi termet az üvegfallal,
ahol ötéves koromban skarlátosan
álltam az üvegfal előtt szó nélkül,
és néztem, ahogy mentek, mentek el,
mi pedig maradunk, sok beteg gyerek.