2018. január 18., csütörtök

Kiss Gabriella: Mindennapi dolog

Mint vékony karcolások rajza ablak felszinén,
Ha arrébb lépek, új körívet ír elém a fény,
Úgy jársz köröttem szüntelen, úgy járlak körbe én.

Vagy szürke borsot vízre szórok, s lágy sziget marad,
Majd paprikát, és rőt szeme mind szerteszét szalad,
Úgy állok néha félszegen, úgy hinted rám magad.

Mert két darabnyi, mégis egy a göngyölt zoknipár,
Mint tükröződik egymáson a villa és kanál,
Tán így vagyok határod én, s te így nekem határ.

2018. január 17., szerda

Ana Blandiana: A határ

Úgy keresem a rossz legelejét,
ahogy gyerekkoromban az eső szélét.
Lélekszakadva rohantam, hogy elérjek oda,
és lekuporodva
megpillanthassam végre a határt:
egyik oldalán esik, a másikon nem.
De az eső mindig elállt,
mielőtt felfedezhettem volna határait,
és újra eleredt,
mielőtt megtudtam, meddig tart a derűs ég.
Nem ér semmit felnőttnek lenni.
Fejvesztve szaladok most is
a hely felé,
ahol leülhetnék egy percre figyelni
a választóvonalat jó és rossz között.
De a rossz mindig eláll,
mielőtt felfedezhetném határait,
aztán újra égszakadás-földindulás,
mielőtt megtudnám, meddig tart a jó.
Keresem a rossz legelejét
ezen a földön, rendre
hol borús, hol napos időben.

2018. január 16., kedd

Charles Bukowski: The Aliens

you may not believe it
but there are people
who go through life with
very little
friction or
distress.
they dress well, eat
well, sleep well.
they are contented with
their family
life.
they have moments of
grief
but all in all
they are undisturbed
and often feel
very good.
and when they die
it is an easy
death, usually in their
sleep.
you may not believe
it
but such people do
exist.
but I am not one of
them.
oh no, I am not one
of them,
I am not even near
to being
one of
them
but they are
there
and I am
here.

2018. január 15., hétfő

Tamási József: Én

újból és újból
elkövetni ugyanazt a hibát
nem vall túlzott bölcsességre
de ha nem ezt tenném néha
az nem is Én lennék
hanem valaki más
mondjuk Te

2018. január 13., szombat

Petz György: Hülye minden régész

hülye minden régész és logikátlan; abból indul ki, amit lát:
 volt egy jó cipőm és volt egy rossz. A rosszat szekrénybe
 tettem, kínkeservvel olykor, ha fölvettem reprezentálni
 egy-egy kivégzésre, esküvőre, színházba, temetésemre;
 bezzeg a jót viseltem mindenhová, még tán aludni is
 abban mentem; ronggyá hordtam, úgy szerettem – és hol
 a nyoma? Semmi lett. A régész ezer év múlva szekrényt lel,
 örül, enyém volt, rájön arra is – Jé, egy névtelen, korának
 reprezentáns senkije, amit róla megtudok, egy kort lefed!
 És túr, és kurtafarkú, a szekrény is már szétrohadt, örül:
- Megállapítom: egykoron fekete lakkcipőben járt az efféle,
 logikusan következtethetek gerincére és végbelére, hallani
 vélem lépteit, ahogy a konstrukciós hibán kompenzál,
 gyámoltalan volt, nem lázadó, megmaradt a látszatnál,
 mazoch alkat, szinte közösségi ember, fontos e cipő
az emberiségnek. Marha! mondanám neki, hát nem látja:
 amit látunk, s megvan – sosem szerették, undor tartósítja.
 Nem tudom, milyen kor jön majd, teista, ateista – mindegy,
 de tudom: akit nem találnak – szerette isten és elhasználta.

2018. január 12., péntek

Amanda J. Nelson (grade 6): Erasers

Sometimes I wish I had an eraser,
not a normal one,
this one would erase differently,
erase the past,
like the night my family and I were sitting in the living room
watching a thriller, but our minds weren’t on it.
I was reading a good book, as always.
There were two tents in the background
which we planned to sleep in.
Popcorn was on my mother’s lap,
my little sister was doing a puzzle
and eating popcorn.
A perfect evening
ruined
with only a phone call.
My mom almost didn’t answer
but in the end she did.
I wish she hadn’t, although it wouldn’t have helped in the least.
Me, sitting in the background
while my father’s girlfriend was busy telling my mother
that my father died.
Too many drugs.
30 seconds changed my life.
That day turned out to be the worst in my whole life.
No erasers. Too bad.

2018. január 11., csütörtök