2018. február 19., hétfő

Tóth Krisztina: A házitündér

A százéves Weöres Sándornak

Porcica, porcica, látszol,
mint eszelős takarítok,
felmosok és kisikálok,
nappalim ablaka villog.
Feltakarítom a padlót,
írom a dalt a Weöresre,
mártom a rongyot a vízbe,
tunkolom újra a földre.
Hullik a hó is a kertre,
elpihen őszi levélen,
nem jut idő soha másra,
nem jut a versre se régen.
Kellene hagyni a francba,
jöjjön a Bóbita-dal most,
szállj ide, Szárnyati Géza,
légy a lapát, a domestos!
Porcica, porcica, látszol,
költeni kéne, de nem megy,
s felmerül újra a kérdés,
ülhet-e két lovat egy segg.

2018. február 17., szombat

Molnár Krisztina Rita: Mindegymi-kor

Kit érdekel, hogy mit gondolok erről?
Mert úgyis mindenki maga marad.
Ekkorra nagyjából már minden eldől.
Kávézom, s nézem a madarakat.

Még mindig jobb, mint ha köldököt néznék,
vagy kapkodnék félve ide-oda,
riadtan keresném, hogy hol a vészfék.
Így meg jut minden napra egy csoda.

Madarak, gyerekek, férfiak és nők,
nyüzsög a lét vagy csendbe merül
- főleg, ha eljövök végre a géptől -,
a képernyő tükrében egy cinke ül.

A ráncok? A vágás? Az ősz hajszálak?
Azt hiszem, már őket is szeretem.
Egy romlandó test, amit használtak,
míg benne laktak. Ez ennyit jelent.

Na, megyek, mert dolgom azért akad még,
sőt, bővebben, mint hogy kedvem szerint.
Írni, meg főzni, míg nem hív a nemlét.
A fák arany keze míg meg nem int.

2018. február 16., péntek

Molly Fisk: Violence Fractal

First it’s locations you’ve never heard of, then far-away places
you haven’t been. Then countries you’ve traveled to, but not
that city, and not in a long time. Slowly, a tulip unfurling red petals,
it’s Paris, Rio, Toronto. And Florida, where your grandmother lived
and you flew for a visit, age 12. Frogs on the window screen croaking
all night. Las Vegas is just one state over. So far no one you know,
but now it’s people your friends can name: a daughter’s schoolmate’s
psychologist mother. This week a bike path, a Walmart in Denver
where Ellen still lives and your favorite niece, but no one we know
shops at Walmart, do they? Soon, though. It’s only a question of numbers
and luck. It will be someone you liked but lost touch with, a boyfriend,
a roommate. Then someone you love. And then you.

2018. február 15., csütörtök

Dana Gioia: Entrance (After Rilke)

Whoever you are: step out of doors tonight,
Out of the room that lets you feel secure.
Infinity is open to your sight.
Whoever you are.
With eyes that have forgotten how to see
From viewing things already too well-known,
Lift up into the dark a huge, black tree
And put it in the heavens: tall, alone.
And you have made the world and all you see.
It ripens like the words still in your mouth.
And when at last you comprehend its truth,
Then close your eyes and gently set it free.

2018. február 14., szerda

Sztyepan Scsipacsov: Tudjátok-e?

Tudjátok-e, a szerelem mit ér,
s hogy megkettőzik értékét az évek?
A szerelem nem sóhaj, sétatér,
nem holdvilág, padok, beszélgetések.
Lesz benne minden: hó, latyak, vihar -
az életet is együtt kell szeretni.
A szerelem, az olyan, mint a dal.
S azt hiszitek, könnyű jó dalt szerezni?

(Vas István fordítása)

2018. február 13., kedd

Galway Kinnell: Another Night in the Ruins: 7

How many nights must it take
one such as me to learn
that we aren't, after all, made
from that bird that flies out of its ashes,
that for us
as we go up in flames, our one work
is
to open ourselves, to be
the flames?

2018. február 12., hétfő

Papolczy Péter: Tápértékelés

Mélyen tisztelt gyártó!
Igazán nem ártó
szándékkal rovom e sorokat,
ki asztalt borogat,
velem nem rokonlélek,
én inkább mesélek.

Történt hát, hogy az önök nevével ellátott
félkilós száraz ebtápot
vásároltam egy boltban.
Hogy a bolt hol volt, vagy hol van,
levelemnek tárgyát nem képezi,
hisz az ottani serény kétkezi
dolgozókon nem bukott, és nem is állt,
mi itt most vizsgálatért kiált.

A tápot hazavittem egyenest,
gondolván, a kutyám este majd egyen ezt.
Ám ahogy hét óra tájban az etető tálban
szinültig áll a sok golyó,
négylábú barátom modorán azt látom,
e vacsora számára sokkoló.
Felborzolta szálkás szőrét,
és látszott, hogy egy árva őrét
magától a csemegére nem szánna.
Szemével közölte: ha csak számba
veszem e rusnya falatokat,
hát menten lehányom a falatokat.
Az eset namármost azért elgondolkodtató,
mert tacskóm ínyencnek korántsem mondható.
A sok tárgynak, fájdalom, se száma, se szeri,
mi eledelüket imígyen kenterbe veri.
Engedtessék meg, hogy felsoroljam őket,
tán nem sértem meg vele a termékfejlesztőket.

Cipőtalp, kabátgomb, famentes rajzlapok,
cellux és golyóstoll, üdítős kupakok,
fakéreg, hóvirág, gesztenye, dália,
árvácska, földgöröngy, mókusfekália.
A fülhallgatómnak szilikon betétje,
A bérelt símaszknak is ugrott a letétje.
Hajgumi, habszivacs, ceruza, kis lakat,
Nincs mi nem ehető, ha törik, ha szakad.
Fogyasztott labdákat, kicsiket, nagyokat,
de van, amit nem nyel le, ám szívesen nyalogat:
asztal- és széklábak, párnák és matracok,
szótárak, naptárak, földrajzi atlaszok,
zománcos szemölcs egy cserépvaránuszon,
és – maradjon közöttünk – nem épp tar ánuszom.

Mindezek fényében számomra meglepő,
hogy termékük eszerint kevésbé megnyerő,
mint szerves és szervetlen anyagok serege,
mit le sem meózott tesztek tömkelege.

Remélem soraim kedvüket nem szegik,
a díjnyertes bukét hamar kikeverik.