Ellen Niit: Ha ismerlek gyerekkoromban

Ha ismerlek gyerekkoromban,
biztosan neked ajándékozom
sárga kis hólapátomat,
piros homoklapátomat,
s a csillagokkal telefestett
kék vödrömet,
minden pitypangtól aranypöttyös rétet,
a játszótereket, az ugróiskola krétanégyzeteit,
a fasor minden levelét, a néger gesztenyéket
és a leghosszabb csúszdát,
amit csak ismerek.
A hordókat csorgó ereszek alján,
feketén csillogó vizükkel,
feketén csilladozó, mély vizükkel,
a víz alatt lakó meséket is,
a víz meséit égről, fákról, felhővonulásról,
(a méIyben úsznak, mégis szédítő magasan!)
s arról a furcsa sajdulásról,
amely lehajló tarkómat súrolta,
mint egy madár,
vagy lélek,
vagy golyó.
És azt hiszem,
a sárga mackót,
a szegény, kopott orrú sárga mackót,
minden titkával együtt –
neked ajándékoztam volna azt is,
utána sírdogáltam volna,
magam sem értve:
a veszteségtől-e, vagy örömömben.

-- Fordította: Rab Zsuzsa

Végh Tamás: Megállok egy pillanatra

Öregszel. Érzed
Vénül körülötted a csend is.
Észrevétlenül apróbbakat lépsz.
Meg-megállsz séta közben,
Hallgatni a sarjadó fű neszét.
Átkarolnak a fák.
Csendesülő szívzörejed
Elrejti a lombsusogás.
A maradék idő a tiéd.

Blythe Baird: Too pissed to be sad anymore

I am sitting at home, voice low on the phone
with a sexual assault victims advocate.

She chirps,

The first thing

you need to know

is that you are

not alone.

I tell her, I know. 

That's what I've been

trying to tell you.

Weöres Sándor: Magadat gyógyítsd, ne a társadalmat

Magad szájába rakd az ételt,
erőddel ajándékozz minket.
Magadat, gondozd-fürdesd,
tisztaságoddal ajándékozz minket.
Amíg magadat nem gyógyítod,
ne gyógyítsd a társadalmat.
Amíg magadat meg nem mented,
ne mentsd meg az emberiséget.
Ha önmagát javítaná
száz ember,
ezer,
millió:
a mohók
hiába futkosnának,
a zsarnokok
zászlóért, fegyverért hiába kapkodnának,
puszta levegőt markolnának:
a társadalom meggyógyulna,
az emberiség megmaradna.

Franz Hodjak: Vers, telefon nélkül

A remény gyalog és mezítláb.
Te még el sem
indultál, de ő már
megérkezett. Fogadnunk
kell őt és támogatnunk,
sebzett lábát ápolnunk,
hogy el ne essen.
De ő csak megy, szakadatlan.
A legvégsőkig.
Hogy te elindulhass.

--Fordította: Halmosi Sándor

Joseph Fasano: For a Student Who Used AI to Write a Paper

Now I let it fall back
in the grasses.
I hear you. I know

this life is hard now.

I know your days are precious

on this earth.

But what are you trying

to be free of?

The living? The miraculous

task of it?

Love is for the ones who love the work.

Brian Bilston: Poem

These are tough times for poets.
With the re-introduction of rationing,

many poets are having to live on as little as five similes

and four ounces of metaphor per week.

Haikus have been reduced to twelve syllables.

Brexit has led to a shortage of French villanelles

and Dicilian octaves, while elegy prices

are set to increase by 50 per cent this winter.

Some poets have been forced to burn

their sonnets simply to stay warm;

many can no longer afford to give their poems

more imaginative titles.

And so, think of the poor poets, shivering

in their cedar-clad writing cabins,

wondering where their next rhyme will come from -

and should you have any spare iambs,

odd odes or spent pentameters,

rusting tin cantos or throwaway lines,

please donate them to a Word Bank near you.

Credit card payments will also be accepted at this time.


(on 8th January, 1940, food rationing was introduced in Britain)