Makó Ágnes: Nemet Mondani Tudók

Locker Dávid A Könnyen Barátkozók című versére

Ó, hogy irigyellek titeket, Nemet Mondani Tudók.
A nem csak úgy legördül ajkatokról,
mint az ötszázezredik Suzuki a gyártósorról.
Ötszázezer nem nektek semmiség,
nap mint nap gyakorolt mantra.
Bocs, de nem érek rá.
Nem, ezen a héten már nem fér bele.
Nem tudom korrepetálni a húgodat,
más dolgom van.
Milyen dolgom?
Nem, dehogy beteg a kutyám.
Nem a szomszéd nyomtatóját állítom be,
honnan veszed?
Csak haladni szeretnék az életemmel.


Ó, hogy irigyellek titeket, Nemet Mondani Tudók.
A nemetek laza és természetes,
minden begyakorolt póztól mentes.
Pontosan ismeritek a nemet,
befogtátok, megszelídítettétek,
szeretve használjátok.
Tudjátok, hogy semmi bántó nincs benne,
egyszerűen csak nem és kész.
Utána nincs hajnalig tartó önvád,
sötétbe meredő szemek.
Kipihenten ébredtek,
készen az aznapi elsőre:
nem viszem le a szemetet.
Csak én hiszem azt,
hogy a nem bűn,
a társadalom szövetének szaggatója,
az önzés melegágya,
a kapcsolatok instant sírásója.
Csak én hiszem azt,


hogy aki igenember,
azt várják, hívják, szeretik,
mert odamegy, megfőzi,
besegít, lemossa,
ápolja, meghallgat,
igen, persze,
még, még,
lelkesedése határtalan.
Ma kipróbálom a nullával osztást,
megkeresem a legközelebbi
Nemet Mondani Tudót,
becsalogatom,
elhintek neki néhány csalit,
megvárom, hogy kérjen,
és akkor odaköpök egy ordas nagy nemet.
Meglátjuk, összecsomósodik-e
a világegyetem.

Brian Bilston: I'm Dreaming of a (Statistically Improbable) White Christmas

I'm dreaming of a (statistically improbable) white Christmas,
just like the ones I've seldom known.

'Cos it's a great big Maybe,

the chance of snow is flaky,

as long-term data clearly shows.

I'm dreaming of a (meterologically unlikely) white Christmas.

The Met Office has let me down again.

In Jan or February,

it snows more readily,

let's hold off Christmas until then.

I'm dreaming of an (artificially constructed) white Christmas,

with every festive tale I read.

Curse you, Charles Dickens,

your snow falls and thickens

each Christmas morning, guaranteed.

I'm dreaming of an implausibly white Christmas,

meant in no racist sense at all.

I'm anti-prejudice

I'm no white supremacist,

I'm just begging snow to fall.

I'm experiencing a (disappointingly predictable un)white Christmas

There's not a single flake in sight.

But I keep on dreaming despite,

hoping one year Christmas will be wihte.

Judith Viorst: The Whole Truth

He always called her honey and
She always called him sweetie and

He always brought her flowers and

She always stroked his hair.

Their beautiful relationship was

What a marriage should be and

The rest of us regarded it with

Envy and despair.

She always called him lover and

He always called her baby and

She always praised his brilliance and

He always praised her wit.

No wife was more adoring and

No husband more devoted and

The rest of us were jealous I'm

Embarrassed to admit.

He always called her dearest and

She always called him darling and

He always hugged and kissed her and

She always held him tight.

They just announced they're filing for

Divorce tomorrow morning and

The news has filled the rest of us with

Absolute delight.

Simon Réka Zsuzsanna: Lánykabátorító húsvétra

Állj, ha mondom,
meg ne moccanj,

emeld fel a két kezed!

Ne vedd elő azt a kölnit,

meg ne próbálj csak egy csöppnyit,

erre szórni,

jól vigyázz!

Úgy öntelek nyakon vízzel,

kölniszagú haraggal,

mint ahogy az ürgét szokták

az Alföldön tavasszal.

José A. Alcántara: Divorce

He has flown headfirst against the glass
and now lies stunned on the stone patio,
nothing moving but his quick beating heart.
So you go to him, pick up his delicate
body and hold him in the cupped palms
of your hands. You have always known
he was beautiful, but it’s only now, in his stillness,
in his vulnerability, that you see the miracle
of his being, how so much life fits in so small
a space. And so you wait, keeping him warm
against the unseasonable cold, trusting that
when the time is right, when he has recovered
both his strength and his sense of up and down,
he will gather himself, flutter once or twice,
and then rise, a streak of dazzling
color against a slowly lifting sky.

Izsó Zita: Halleves

Elindult felém, és én tudtam,
hogy ez mit jelent.
Hallevest akartam főzni,
de gyorsan kikapcsoltam a tűzhelyet,
nehogy megégessem magam,
ha elesek.
És közben kiabált,
hogy már megint mindenkivel szóba álltam,
a mosolyom illetlen,
mint egy nyitva hagyott slicc,
és ő hiába forgatja egyfolytában a kereplőt,
nem tudja távol tartani a terméstől az angyalokat,
túl jó vagyok mindenkihez,
így neki semmi sem marad.

Nagyon pici volt a konyhánk,
mint minden túl korán kimondott vallomás,
ketten már alig tudtunk benne megmozdulni.
Ő csak közeledett, én meg felkaptam egy kést,
apróra kellett vágnom a zöldségeket,
hogy jók átfőjenek, mert rossz volt a foga,
beletörhetett volna azokba a kemény szavakba,
amiket a fejemhez vágott,
ha nem ízlett neki az ebéd.

És akkor belerohant.
Az orvos szerint szúrtam,
de én nem emlékszem.
Csak álltam ott késsel a kezemben,
és arra gondoltam,
hogy a piacon is megmondták,
ez a kés nem darabolásra való,
ki fog csorbulni,
ahogy próbálom elvágni a gyökereimet,
és nem lesz pénzem, hogy újat vegyek,
és nem lesz mivel felaprítanom mindazt,
amit a gyerekek miatt le kell nyelnem,
és akkor hogy fogják mindezt elviselni.

Kihívtam a mentőt,
mert tántorogni kezdett,
nagyra nyílt a szeme,
mintha most először látta volna meg
a körülötte lévő embereket,
mintha most kezdte volna megtölteni a külvilág,
ahogy a víz a léket kapott hajót,
amitől szépen lassan oldalra dől.

Alig vérzett,
először azt hittem, csak egy karcolás,
arra gondoltam,
még jó, hogy vettem citromot a halhoz,
azzal majd gyorsan kiszedem a szőnyegből,
különben lesz rá oka, hogy.

Közben berohantak a kertből a gyerekek,
azt mondták, megijedtek attól, hogy kiabáltam,
már azt hitték, én haltam meg.

És most már nem tudok beszélni,
mintha nyers zöldségdarabokkal tömtem volna ki a szám,
képtelenség megrágni őket,
mert nincsenek elég apróra vágva,
és nem főttek meg rendesen.

Sokan együtt éreznek velem,
de én titokban attól félek, hogy felmentenek,
és azt mondják, íme, a szabadság.
Elmehetek,
de meg kell tanulnom újra járni,
és hiába kapaszkodom,
megbillen a közös otthonunkban a szék
és eltörik a bot,
szétmállik a lábam alatt a talaj,
minden puhának és gyengének bizonyul,
mert most, hogy nincs itt,
egyre képlékenyebb körülöttem világ,
már nem tudom, hol vannak a falak,
úgy érzem magam,
mint a zacskóban szállított halak,

és nem tudom mindezt megbeszélni senkivel,
csak magamat vádolom,
és csupa jó dolgokat álmodok vele,
olyanokat, amik sosem történtek meg,
például, hogy megsimogatja a karom, és azt mondja,
soha nem evett még ilyen finomat, a világ összes íze,
egy egész Atlantisz süllyedt el az én hallevesemben,
és tovább kanalazza az elmerült civilizációt,
a sövénnyel határolt kertet, fehérre meszelt házat,
a boldognak indult életünk.

Falcsik Mari: Lehet-e

valakiket összehord
az események szele
mint az evangéliumban

és onnantól együtt hömbölögnek
mint az ördögszekér
aztán eláll a szél és széthullik a csomó

képlet ez - csak épp az eseteit
ahogy a miénket is
nagyon sajátos részletek gazdagítják

- és ha én aki élek
és beszélni mégiscsak tudok
nem mondom el őt?

mindenki történet
ha meghal lezárul
és ott van egyben: föl lehet fogni egészben

de látni csak akkor
ha valakibe belevésődött
aki elmeséli aztán

de hogy lehet befogadni teljesen
és hogy lehet elmondani
a másik életét