Kránicz Szilvia: rajtakaplak

a fal innenső oldalán
figyellek
hátha rajtakaplak imádkozol
vagy falhoz simulva hallgatózol

megkeseredett gyümölcsök földjén járok
hátha rajtakaplak nyár
amint az utolsó édes alma illatát
szuszogod felém

éjszakánként megszököm otthonról
hátha rajtakaplak szél
ahogy elfeledett neveket
suttogsz fülembe

eltévedt utcatáblák alatt
arcokat fürkészek
hátha rajtakaplak
az utolsó tekinteteddel
megtartasz még a földön

Lucille Clifton: There is a girl inside

There is a girl inside.
She is randy as a wolf.
She will not walk away and leave these bones
to an old woman.
She is a green tree in a forest of kindling.
She is a green girl in a used poet.

She has waited patient as a nun
for the second coming,
when she can break through gray hairs
into blossom

and her lovers will harvest
honey and thyme
and the woods will be wild
with the damn wonder of it.

Kántor Péter: Minden időben

És ne vedd komolyan, amit dühömbe mondok,
hiszen nem gondolom komolyan, tudod jól!

De sose hagyd szó nélkül, ha olyat tennék,
ami rám nézve szégyen – s közvetve rád is!

Bár mindenki csak magáért felel:
te nem tehetsz rólam, én se rólad.

Mégis! Valahogy tükrözzük egymást,
ha nem is vagyunk egyformák, nem!

Te - te vagy, én pedig kezdettől – én.
Kérlek, ezt soha ne felejtsd el!

De a győzelmem a te győzelmed is,
és a bukásom, az is részed.

Ahogy minden elfáradásom,
részed minden feltámadásom.

De ne szólj bele a dolgaimba!
Ne írj nekem elő soha semmit!

És ne kérdezgess fölöslegesen,
de közömbös se légy, látszólag se!

Legyen egy mérleg a kezedben,
de ne tégy mérlegre mindig mindent!

Tudd néha behunyni a szemed,
de ne úgy, mintha a cinkosom volnál!

Mindazonáltal ne felejts el törődni velem,
ne felejts el aggódni értem!

Sírj, mert nincs gyógyszer a világra,
de ne vond meg tőlem a bizalmadat!

Mit tehetnél még értem, anyám?
Viselj el minden időben!

És égjen a villany az ablakodban,
mert néha éjszaka fölnézek.

Kiss Judit Ágnes: Kamaszvers hétfő reggel

Megint egy füstölő metrószerelvény,
megint gyalog, hiába nem szeretném,

hogy újra zsúfolt hétköznap legyen -

megint tömeg, és megint menni kell.

Vigasztalásod, szerencsétlen, mi lesz?

Táskazsebből egy szétnyomódott Snickers,

ami aztán a fogadba ragad.

És ekkor jön el az a pillanat,

hogy kiszállj, s mint egy 3D-s mozit,

úgy nézd az egészet. Ez ellazít,

s a mobilodon, ha ez nem elég,

keresel hozzáillő filmzenét,

hogy kívülállónak hihesd magad,

és elfelejtsd a rohadt igazat:

mindaz, amit az életednek hívtál,

csak vizelés előtt beakadt cipzár.

Kántor Péter: Az olvasószéken

D. A.-nak

Ül a konyhában,
ne valami óriási konyhát képzelj el,

és ne vacsoraidőt, hanem későbbet,

egy szokványos konyha, semmi különös,

de azért  van benne asztal, van pár szék.

Ül a legkényelmetlenebb széken.

Azért a legkényelmetlenebb széken,

mert azon szinte fáj ülni,

így azon tud a legtovább ébren maradni,

és olvasni. Mert muszáj olvasnia.

többet kéne olvasnia, de mindig elalszik.

Mindegy, hogy jó a könyv vagy rossz,

vers vagy próza, napló, vagy fikció,

ahogy kinyitja, rögtön lecsukódik a szeme.

A témák váltakoznak, csak a fáradtsága nem.

Ha most bemenne a szobába,

a szobájába, ahol a könyvespolca is van,

tele könyvekkel, amiket szeret, valaha szeretett,

és minden kényelmes, a dívány is, a szék is,

azonnal elaludna. Sokszor próbálta.

Úgyhogy marad a konyha,

a legkényelmetlenebb szék a konyhában,

az olvasószék.

Este van, egy fárasztó nap után,

amikor még azért olvasni kéne egy kicsit,

szeretne is olvasni, meg volna is mit.

De az ő munkája olyan, valami olyasféle,

mint egy nagy óceánjáró kapitányáé,

ott az a sok fedélzet tele válogatott utasokkal,

és ő szeretné, ha mind jól érezné magát,

ráadásul még az útirány is az ő gondja, pedig,

pedig hát mi is az útirány? tudja egyáltalán valaki?

van ilyen? valószínűleg nincs, illetve ha mégis lenne, 

az nem is útirány, hanem valami elképzelés

az óceánról, aminek a felszíne óránként változik.

Közben egy kicsit kijjebb tolja a fenekét a szék sarkára,

hogy jobban fájjon, hogy jobban érje a hideg,

a nedves szél, a hullámokból felfröccsenő feketeség,

és amikor épp egy madár cserreg valahol egy fa tetején,

lassan elengedi magát, oldalt dől, és lehajlik a feje.

Francesca Bell: In Plain Sight

By fourteen, I had transformed,
body gone from tight-fisted to extravagant.

The boys, too, had changed. Their voices creaked like screen doors,

then slammed into tones of full-grown men.

They called from car windows and sidewalks,

Big-breasted woman, I love you!

One I liked brought a friend to my door who chortled,

You're right. Her teeth are terrible, but her tits are fantastic.

No blouse would boutton over my excess.

Nothing in the lingerie department could contain me.

The special-order minimizer cost me fifty babysitting hours

and was unyielding as a harness. I believe in brazenness,

but no power was ever greater then feeling the tremble

in a surprised boy's fingers after I removed that bra.

Oh, my God, one said. I had no idea.

Turi Tímea: [Tartsd tőlem távol a dolgokat]

Tartsd tőlem távol a dolgokat,
vidd tőlem el egész messze
azt, ami megsebezhet,

azt, ami megölelhet.

Túl sok lett itt az örvény,

futóhomokon járok,

hatalmas víz fölött siklok,

egy hangárban kiabálok.

Ami itt van, kérlek, vidd el.

A színpadra tedd fel őket.

A könyvekbe zárd be őket.

A hangokba rejtsd el őket.

A szerelem legyen a másé,

formáljon másokat mássá.

A földrengés legyen máshol.

Az öregség történjen máskor.

Uram, mint a fenséges Nap,

legyél forró, legyél hatalmas,

de annyira is legyél távol:

nem kell a dél, elég a hajnal.

Ne féljek, ne fázzak, ne fájjak,

legyen távol az én házam

mindentől. És olyan távol,

ha nem muszáj, add, ne is lássam,

ne kelljen látnom a foltokat -

lehetne könnyű, de nem lesz.

Tartsd tőlem távol a dolgokat,

vidd el őket egész messze.

Simon Réka Zsuzsanna: Én szívesen

Eszti azt mondta,
utálja a vasárnapi ebédet,
mert olyankor összeül a család,
és az unokatestvérei kiabálva kergetik egymást
a nagymamája asztala körül.
Én szívesen cserélnék Esztivel,
mert nekem nincs nagymamám,
akinél körbekiabálhatnám
a vasárnapi ebédet.

Andrea Gibson: No Such Thing as the Innocent Bystander

Silence rides shotgun
wherever hate goes

Victoria Chang: It is March

In the upper leaves,
it is already next month.

I am still writing

yesterday's poems, waiting for

clarity to come.

But yesterday is clotting,

next month won't come down.

How do I live in the past

but write about tomorrow?

Christian Morgenstern: Vice versa

A rét gyepén ül egy nyuszi.
Nem látja senki, azt hiszi.

Ám Zeiss-féle távcsövön át
A szomszéd dombról odalát

S a tapsifülest figyelemmel
És buzgón fürkészi egy ember.

Őt viszont messziről egy Úr
Nézi szelíden, szótlanul.

--fordította: Havasi Attila