Drága élők és holtak,
ím, ezennel én vonulok vissza.
Én a sírvers maga.
Most még, utoljára,
megírom - e szegleten -
magam, magam, aztán kész:
ennyi.
Dolgoztam, szolgáltam -
volt gyilkosság, járvány, háború ezernyi.
Ebből lett elegem - van ilyen.
Többé ebben részt venni nem
kívánok, szóval, ezért és ezért:
a mai nappal fölmondok.
*
Létem értelméről így, immár kívülről,
a következőképpen nyilatkozom:
nem volt, nincs és nem is lesz soha,
kinek szólok, miért, és pláne ki beszél,
és ha szól, azt miért épp rímben teszi,
hogy létezem, semmi indoka.
*
Így hát most azt mondom,
viszlát, kézcsók, szeva,
visszavonulok
valami szeretetotthonba -
majd mesélek naphosszat
sok rajtam végzett kínrímről,
rosszul vésett betűről,
*
s mikor az ott töltött
nyugalmas napok után végleg elnémulok,
kérlek, ne beszéljetek helyettem,
sírkövemről így ekképp rendelkezem:
lehet tőlem fa, márvány, vagy andezit,
egy a lényeg - az isten szerelmére! -,
rá ne írjatok valamit!
2018. december 31., hétfő
2018. december 29., szombat
Gergely Ágnes: Fohász lámpaoltás előtt
Uram, óvj meg a tökéletességtől.
Mint vasalópokróc szélén az ékalakú
égésnyom: hagyd meg rajtam
hibáimat, kezed nyomát. E városban,
hol a két part egymást vicsorogva nézi,
rajzolj rám holland tulipánmezőt. S ha
tárgyaidra írod: „vigyázat, nagyfeszültség”,
helyezz el cinkosként áramkörödben. Olyan
ritkán látható az esthajnali csillag, régi
juhnyájak őre. Kumuluszok közt, a
szétragadt világban nem látjuk egymást.
Perzselt, pusztuló, zárlatos csontjaimban
őslények emlékezetével
add világítanom, míg besötétlik.
(1976)
Mint vasalópokróc szélén az ékalakú
égésnyom: hagyd meg rajtam
hibáimat, kezed nyomát. E városban,
hol a két part egymást vicsorogva nézi,
rajzolj rám holland tulipánmezőt. S ha
tárgyaidra írod: „vigyázat, nagyfeszültség”,
helyezz el cinkosként áramkörödben. Olyan
ritkán látható az esthajnali csillag, régi
juhnyájak őre. Kumuluszok közt, a
szétragadt világban nem látjuk egymást.
Perzselt, pusztuló, zárlatos csontjaimban
őslények emlékezetével
add világítanom, míg besötétlik.
(1976)
2018. december 28., péntek
Billy Collins: Old Man Eating Alone in a Chinese Restaurant
I am glad I resisted the temptation,
if it was a temptation when I was young,
to write a poem about an old man
eating alone at a corner table in a Chinese restaurant.
I would have gotten it all wrong
thinking: the poor bastard, not a friend in the world
and with only a book for a companion.
He'll probably pay the bill out of a change purse.
So glad I waited all these decades
to record how hot and sour the hot and sour
soup is here at Chang's this afternoon
and how cold the Chinese beer in a frosted glass.
And my book –– José Saramago's Blindness
as it turns out –– is so absorbing that I look up
from its escalating horrors only
when I am stunned by one of his gleaming sentences.
And I should mention the light
that falls through the big windows this time of the day
italicizing everything it touches ––
the plates and teapots, the immaculate tablecloths,
as well as the soft brown hair of the waitress
in the white blouse and short black skirt,
the one who is smiling now as she bears a cup of rice
and shredded beef with garlic to my favorite table in the corner.
if it was a temptation when I was young,
to write a poem about an old man
eating alone at a corner table in a Chinese restaurant.
I would have gotten it all wrong
thinking: the poor bastard, not a friend in the world
and with only a book for a companion.
He'll probably pay the bill out of a change purse.
So glad I waited all these decades
to record how hot and sour the hot and sour
soup is here at Chang's this afternoon
and how cold the Chinese beer in a frosted glass.
And my book –– José Saramago's Blindness
as it turns out –– is so absorbing that I look up
from its escalating horrors only
when I am stunned by one of his gleaming sentences.
And I should mention the light
that falls through the big windows this time of the day
italicizing everything it touches ––
the plates and teapots, the immaculate tablecloths,
as well as the soft brown hair of the waitress
in the white blouse and short black skirt,
the one who is smiling now as she bears a cup of rice
and shredded beef with garlic to my favorite table in the corner.
2018. december 27., csütörtök
Matt Mason: The Story of Ferdinand the Bull
Dad would come home after too long at work
and I’d sit on his lap to hear
the story of Ferdinand the Bull; every night,
me handing him the red book until I knew
every word, couldn’t read,
just recite along with drawings
of a gentle bull, frustrated matadors,
the all-important bee, and flowers—
flowers in meadows and flowers
thrown by the Spanish ladies.
Its lesson, really,
about not being what you’re born into
but what you’re born to be,
even if that means
not caring about the capes they wave in your face
or the spears they cut into your shoulders.
And Dad, wonderful Dad, came home
after too long at work
and read to me
the same story every night
until I knew every word, couldn’t read,
just recite.
and I’d sit on his lap to hear
the story of Ferdinand the Bull; every night,
me handing him the red book until I knew
every word, couldn’t read,
just recite along with drawings
of a gentle bull, frustrated matadors,
the all-important bee, and flowers—
flowers in meadows and flowers
thrown by the Spanish ladies.
Its lesson, really,
about not being what you’re born into
but what you’re born to be,
even if that means
not caring about the capes they wave in your face
or the spears they cut into your shoulders.
And Dad, wonderful Dad, came home
after too long at work
and read to me
the same story every night
until I knew every word, couldn’t read,
just recite.
2018. december 26., szerda
Kányádi Sándor: Mi lennék?
Tavasszal somfa lennék
talpig aranyban állva,
biztatón mosolyognék
a zsendülő világra.
Nyáron eperfa lennék,
tágas udvaron állnék,
aki alám ül, annak
jól fogna egy kis árnyék.
Ősszel almafa lennék,
piros almákat termő,
nem is csak egyetlen fa,
hanem almafa-erdő.
Ilyenkor télen aztán
gyertyán vagy fenyő lennék,
hogy aki fázik, égő
tüzemnél melegedjék.
talpig aranyban állva,
biztatón mosolyognék
a zsendülő világra.
Nyáron eperfa lennék,
tágas udvaron állnék,
aki alám ül, annak
jól fogna egy kis árnyék.
Ősszel almafa lennék,
piros almákat termő,
nem is csak egyetlen fa,
hanem almafa-erdő.
Ilyenkor télen aztán
gyertyán vagy fenyő lennék,
hogy aki fázik, égő
tüzemnél melegedjék.
2018. december 25., kedd
Billy Collins: Christmas Sparrow
The first thing I heard this morning
was a rapid flapping sound, soft, insistent—
wings against glass as it turned out
downstairs when I saw the small bird
rioting in the frame of a high window,
trying to hurl itself through
the enigma of glass into the spacious light.
Then a noise in the throat of the cat
who was hunkered on the rug
told me how the bird had gotten inside,
carried in the cold night
through the flap of a basement door,
and later released from the soft grip of teeth.
On a chair, I trapped its pulsations
in a shirt and got it to the door,
so weightless it seemed
to have vanished into the nest of cloth.
But outside, when I uncupped my hands,
it burst into its element,
dipping over the dormant garden
in a spasm of wingbeats
then disappeared over a row of tall hemlocks.
For the rest of the day,
I could feel its wild thrumming
against my palms as I wondered about
the hours it must have spent
pent in the shadows of that room,
hidden in the spiky branches
of our decorated tree, breathing there
among the metallic angels, ceramic apples, stars of yarn,
its eyes open, like mine as I lie in bed tonight
picturing this rare, lucky sparrow
tucked into a holly bush now,
a light snow tumbling through the windless dark.
was a rapid flapping sound, soft, insistent—
wings against glass as it turned out
downstairs when I saw the small bird
rioting in the frame of a high window,
trying to hurl itself through
the enigma of glass into the spacious light.
Then a noise in the throat of the cat
who was hunkered on the rug
told me how the bird had gotten inside,
carried in the cold night
through the flap of a basement door,
and later released from the soft grip of teeth.
On a chair, I trapped its pulsations
in a shirt and got it to the door,
so weightless it seemed
to have vanished into the nest of cloth.
But outside, when I uncupped my hands,
it burst into its element,
dipping over the dormant garden
in a spasm of wingbeats
then disappeared over a row of tall hemlocks.
For the rest of the day,
I could feel its wild thrumming
against my palms as I wondered about
the hours it must have spent
pent in the shadows of that room,
hidden in the spiky branches
of our decorated tree, breathing there
among the metallic angels, ceramic apples, stars of yarn,
its eyes open, like mine as I lie in bed tonight
picturing this rare, lucky sparrow
tucked into a holly bush now,
a light snow tumbling through the windless dark.
2018. december 24., hétfő
Szabó T. Anna: Talp
Mikor kezdtem az angyalban nem hinni,
s a felnőtteket vágytam rajtakapni
a rászedésen és a becsapáson
– miért hazudják, hogy a csoda: van?! -,
karácsony este mégis szólt a csengő
a titokzatos, bezárt nagyszobában.
Gyorsan körülnéztem: mindenki ott volt,
testvér, szülők, s a nagyszüleim – négyen.
Máig sem értem pontosan, mi történt.
Talán madzaggal húzhatták a csengőt,
vagy apám slisszolt körbe a lakáson,
át erkélyajtón, szobaablakon,
villámgyorsan, mert tudta, hogy gyanakszom –
vagy talán mégis maga volt az angyal?
Később hiába kérdezgettem őket:
elfelejtették. Nekem – csoda volt.
Most itt állok egy karácsonyfatalppal,
és a becsapás újabb technikáin
gondolkozom, hogy a gyerekeimnek
újrahazudhassam a csodát.
A nagyszülőké volt még ez a talp –
ki tudja, ők is kitől örökölték,
hány sunyi angyalt láthatott kimászni
csengőszókor a szobaablakon.
Ebben áll majd a gyertyás, ragyogó,
gyanta- és zöldszagú, angyalszagú
metafizikai bizonyíték.
Még mindig várom, hogy csengessenek,
közben kislisszolok a másik ajtón,
beállok a várakozók közé –
és csengetnek is, nem én csengetek –
betódulunk a fényes nagyszobába:
a család fája feldíszítve áll –
gyorsan körülnézek: mindenki itt van.
s a felnőtteket vágytam rajtakapni
a rászedésen és a becsapáson
– miért hazudják, hogy a csoda: van?! -,
karácsony este mégis szólt a csengő
a titokzatos, bezárt nagyszobában.
Gyorsan körülnéztem: mindenki ott volt,
testvér, szülők, s a nagyszüleim – négyen.
Máig sem értem pontosan, mi történt.
Talán madzaggal húzhatták a csengőt,
vagy apám slisszolt körbe a lakáson,
át erkélyajtón, szobaablakon,
villámgyorsan, mert tudta, hogy gyanakszom –
vagy talán mégis maga volt az angyal?
Később hiába kérdezgettem őket:
elfelejtették. Nekem – csoda volt.
Most itt állok egy karácsonyfatalppal,
és a becsapás újabb technikáin
gondolkozom, hogy a gyerekeimnek
újrahazudhassam a csodát.
A nagyszülőké volt még ez a talp –
ki tudja, ők is kitől örökölték,
hány sunyi angyalt láthatott kimászni
csengőszókor a szobaablakon.
Ebben áll majd a gyertyás, ragyogó,
gyanta- és zöldszagú, angyalszagú
metafizikai bizonyíték.
Még mindig várom, hogy csengessenek,
közben kislisszolok a másik ajtón,
beállok a várakozók közé –
és csengetnek is, nem én csengetek –
betódulunk a fényes nagyszobába:
a család fája feldíszítve áll –
gyorsan körülnézek: mindenki itt van.
2018. december 22., szombat
P. I. Filimonov: Huysmans
mikor kezdődik a ballépések láncolata?
mikor adod tudtára a nőnek, akit nem szeretsz, hogy nem szereted és nincs értelme tovább szenvedni?
mikor adod tudtára a nőnek, akit szeretsz, hogy lenne értelme megpróbálnotok?
mikor szeded össze az erődet, hogy otthagyd az elviselhetetlen munkahelyed?
mikor maradsz először vele csak azért, mert nincs kedved tovább keresni?
mikor mész egyetemre a „legkisebb ellenállás” elvét követve, csak azért, mert „ugyan mi máshoz értek”?
mikor nyom be a nagyi ismerősön keresztül egy kvázi elit iskolába?
mikor megy be apád, ahogyan írva vagyon (nem a te szent könyveidben) anyádhoz?
mikor száműzi sztálin a nagyszüleidet leendő lakóhelyedre?
mikor szüli meg ábrahám izsákot?
mikor mondanak ki a kezdetben valami igét? misztikusok és kabbalisták annak idején megírták,
hogy ha valamit az elején megfordítunk,
minden mást újra lehet csinálni, sőt újralátni,
újramondani, újrahallani, újragondolni és újraérezni.
szóval egi, anyátok,
egi!
-- Fordította: Kis Orsolya
mikor adod tudtára a nőnek, akit nem szeretsz, hogy nem szereted és nincs értelme tovább szenvedni?
mikor adod tudtára a nőnek, akit szeretsz, hogy lenne értelme megpróbálnotok?
mikor szeded össze az erődet, hogy otthagyd az elviselhetetlen munkahelyed?
mikor maradsz először vele csak azért, mert nincs kedved tovább keresni?
mikor mész egyetemre a „legkisebb ellenállás” elvét követve, csak azért, mert „ugyan mi máshoz értek”?
mikor nyom be a nagyi ismerősön keresztül egy kvázi elit iskolába?
mikor megy be apád, ahogyan írva vagyon (nem a te szent könyveidben) anyádhoz?
mikor száműzi sztálin a nagyszüleidet leendő lakóhelyedre?
mikor szüli meg ábrahám izsákot?
mikor mondanak ki a kezdetben valami igét? misztikusok és kabbalisták annak idején megírták,
hogy ha valamit az elején megfordítunk,
minden mást újra lehet csinálni, sőt újralátni,
újramondani, újrahallani, újragondolni és újraérezni.
szóval egi, anyátok,
egi!
-- Fordította: Kis Orsolya
2018. december 21., péntek
Billy Collns:The Future
When I finally arrive there—
and it will take many days and nights—
I would like to believe others will be waiting
and might even want to know how it was.
So I will reminisce about a particular sky
or a woman in a white bathrobe
or the time I visited a narrow strait
where a famous naval battle had taken place.
Then I will spread out on a table
a large map of my world
and explain to the people of the future
in their pale garments what it was like—
how mountains rose between the valleys
and this was called geography,
how boats loaded with cargo plied the rivers
and this was known as commerce,
how the people from this pink area
crossed over into this light-green area
and set fires and killed whoever they found
and this was called history—
and they will listen, mild-eyed and silent,
as more of them arrive to join the circle
like ripples moving toward,
not away from, a stone tossed into a pond.
and it will take many days and nights—
I would like to believe others will be waiting
and might even want to know how it was.
So I will reminisce about a particular sky
or a woman in a white bathrobe
or the time I visited a narrow strait
where a famous naval battle had taken place.
Then I will spread out on a table
a large map of my world
and explain to the people of the future
in their pale garments what it was like—
how mountains rose between the valleys
and this was called geography,
how boats loaded with cargo plied the rivers
and this was known as commerce,
how the people from this pink area
crossed over into this light-green area
and set fires and killed whoever they found
and this was called history—
and they will listen, mild-eyed and silent,
as more of them arrive to join the circle
like ripples moving toward,
not away from, a stone tossed into a pond.
2018. december 20., csütörtök
Kelsey Danielle: A Diary of Colors
My second grade teacher liked to ask us,
“How do you feel today, on a scale of one to ten?”
Ten always meant I’m super, thank you
and one was always not today, Mrs. MacAuley, not today.
But I never liked numbers, they would always
twist and rebel against my mind so I chose
to speak in colors instead.
January third – I am the color
of mint chocolate chip ice cream
but I’ve eaten all the chocolate chips.
I am calm.
February seventh – I am a bruise of
blues and violets today. I think it would
be best if I sat by the window.
These are unhappy colors.
April eleventh – I am turquoise, I am magenta,
I am every color in the rainbow.
April thirtieth – I am gray, I am silent.
May first – I am orange, the color of melting
creamsicles on a beach in July.
June twelfth – I am as yellow as the school bus
that will bring me home to summer. I am free.
Twelve years later, I still use colors.
The winter makes me feel cobalt blue, the ocean
turns me a seafoam green. Violets and purples
leave me uneasy and scarlet is a fever of fury.
Some nights I drown in shades of navy, denim,
and cornflower but other nights I meditate in forests of
harlequin and shamrock.
But you,
you leave me a blinding white followed by a soft yellow:
the color of sunlight after a period of darkness.
“How do you feel today, on a scale of one to ten?”
Ten always meant I’m super, thank you
and one was always not today, Mrs. MacAuley, not today.
But I never liked numbers, they would always
twist and rebel against my mind so I chose
to speak in colors instead.
January third – I am the color
of mint chocolate chip ice cream
but I’ve eaten all the chocolate chips.
I am calm.
February seventh – I am a bruise of
blues and violets today. I think it would
be best if I sat by the window.
These are unhappy colors.
April eleventh – I am turquoise, I am magenta,
I am every color in the rainbow.
April thirtieth – I am gray, I am silent.
May first – I am orange, the color of melting
creamsicles on a beach in July.
June twelfth – I am as yellow as the school bus
that will bring me home to summer. I am free.
Twelve years later, I still use colors.
The winter makes me feel cobalt blue, the ocean
turns me a seafoam green. Violets and purples
leave me uneasy and scarlet is a fever of fury.
Some nights I drown in shades of navy, denim,
and cornflower but other nights I meditate in forests of
harlequin and shamrock.
But you,
you leave me a blinding white followed by a soft yellow:
the color of sunlight after a period of darkness.
2018. december 19., szerda
William Shakespeare: 102. szonett (by Papolczy)
Jaj, ne csináld már, hogyne szeretnélek!
Most csak azért, mert nem mondom folyton?
Ha untalan szól, bazári az ének,
Ezért van, hogy inkább magamba fojtom.
Igen, tudom, eleinte mondtam.
Ne hülyéskedj! Milyen beetetés?
A rigó is tavasszal szól; nyomban
Elhallgat, ha beérik a vetés.
De attól még a nyárnak sincs baja,
Nem reklamálsz a madárnál bután,
Nem hiányzik a csicsergés zaja,
Twixből is elég az ötödik után.
Nem szökken ajkamról örök öröm,
Nehogy kijöjjön a könyöködön.
-- Papolczy Péter fordítása
Szabó Lőrinc verziója:
Szerelmem, bár gyengült látszatra, nőtt;
Csak modora változott, ő soha;
Árú az érzés, melynek nagy becsét
Folyton zengi tulajdonosa.
Új volt szerelmünk, s még csak tavaszán,
Hogy annyit köszöntötte a dalom:
Így csattog nyárelőn a csalogány
S elhallgat az érettebb napokon;
Nem mintha nem volna oly szép a nyár,
Mint mikor a gyászdalt leste az éj,
De vad zenéje kertünk terhe már
S mézét veszti a túlgyakori kéj.
Kihagyok hát, mint a fülemile:
Fél dalom, hogy fárasztalak vele.
Most csak azért, mert nem mondom folyton?
Ha untalan szól, bazári az ének,
Ezért van, hogy inkább magamba fojtom.
Igen, tudom, eleinte mondtam.
Ne hülyéskedj! Milyen beetetés?
A rigó is tavasszal szól; nyomban
Elhallgat, ha beérik a vetés.
De attól még a nyárnak sincs baja,
Nem reklamálsz a madárnál bután,
Nem hiányzik a csicsergés zaja,
Twixből is elég az ötödik után.
Nem szökken ajkamról örök öröm,
Nehogy kijöjjön a könyöködön.
-- Papolczy Péter fordítása
Szabó Lőrinc verziója:
Szerelmem, bár gyengült látszatra, nőtt;
Csak modora változott, ő soha;
Árú az érzés, melynek nagy becsét
Folyton zengi tulajdonosa.
Új volt szerelmünk, s még csak tavaszán,
Hogy annyit köszöntötte a dalom:
Így csattog nyárelőn a csalogány
S elhallgat az érettebb napokon;
Nem mintha nem volna oly szép a nyár,
Mint mikor a gyászdalt leste az éj,
De vad zenéje kertünk terhe már
S mézét veszti a túlgyakori kéj.
Kihagyok hát, mint a fülemile:
Fél dalom, hogy fárasztalak vele.
2018. december 18., kedd
Rudy Francisco: Love Poem Medley
I want you to bite my lip until I can no longer speak
And then suck my ex girlfriend’s name out of my mouth just to make sure she never comes up in our conversations.
I’m going to be honest, I’m not really a love poet
In fact, every time I try to write about love my hands cramp… just to show me how painful love can be.
And sometimes my pencils break, just to prove to me that every now and then love takes a little more work than you planned
See I heard that love is blind so, I write all my poems in Braille
And my poems are never actually finished because true love is endless.
I always believed that real love is kind of like a super model before she’s air brushed;
It’s pure and imperfect, just the way that God intended.
See I’m going to be honest, I’m not a love poet
But if I was to wake up tomorrow morning and decide that I really wanted to write about love I swear that my first poem…
It would be about you.
About how I loved you the same way that I learned how to ride a bike: Scared
But reckless with no training wheels or elbow pads so my scars can tell the story of how I fell for you.
You see, I’m not really a love poet
But if I was I’d write about how I see your face in every cloud and your reflection in every window
You see I’ve written like a million poems hoping that somehow maybe someway you’ll jump out of the page and be closer to me
Because if you were here, right now
I would massage your back until your skin sings songs that your lips don’t even know the words to.
Until your heartbeat sounds like my last name and you smile like the Pacific ocean
I want to drink the sunlight in your skin.
If I was a love poet
I’d write about how you have the audacity to be beautiful
Even on days when everything around you is ugly
You see I’d write about your eyelashes and how they are like violin strings that play symphonies every time you blink.
If I was a love poet
I’d write about how I melt in front of you like an ice sculpture
Every time I hear the vibration in your voice so whenever I see your name on the caller ID my heart
It plays hop scotch inside of my chest.
Yo it climbs on to my ribs like monkey bars and I feel like a child all over again.
I know this sounds strange but every now and then I pray that God somehow turns you back into one of my ribs…
Just so that I would never have to spend an entire day without you.
I swear, I’m not a love poet
But if I was to wake up tomorrow morning and decide that I really wanted to write about love
My first poem it would be about you
And after all of that she was like, so how do you feel about me?
And I said, put it like this:
I want to be your ex boyfriend’s stunt man. I want to do everything that he never had the courage to do like… trust you.
I swear that when our lips touch I can taste the next sixty years of my life.
And some days I want to swallow stacks of your pictures just so you can be a part of me for a little bit longer.
If I could I would sample your smile and then I would let my heart beat
Do the bass line, we would create the greatest love song of all time
Whenever, we stand next to each other, love I was the only one made for you and you can be at last my Etta James
I’ll be oh child when you’re in pain or you could be candy coated drops of rain
Even though it never rains in Southern California
And together, we could be music.
And when my friends ask if you’re my girlfriend
I’ll say no.
She is my musician
And me… I’m her favorite song.
And then suck my ex girlfriend’s name out of my mouth just to make sure she never comes up in our conversations.
I’m going to be honest, I’m not really a love poet
In fact, every time I try to write about love my hands cramp… just to show me how painful love can be.
And sometimes my pencils break, just to prove to me that every now and then love takes a little more work than you planned
See I heard that love is blind so, I write all my poems in Braille
And my poems are never actually finished because true love is endless.
I always believed that real love is kind of like a super model before she’s air brushed;
It’s pure and imperfect, just the way that God intended.
See I’m going to be honest, I’m not a love poet
But if I was to wake up tomorrow morning and decide that I really wanted to write about love I swear that my first poem…
It would be about you.
About how I loved you the same way that I learned how to ride a bike: Scared
But reckless with no training wheels or elbow pads so my scars can tell the story of how I fell for you.
You see, I’m not really a love poet
But if I was I’d write about how I see your face in every cloud and your reflection in every window
You see I’ve written like a million poems hoping that somehow maybe someway you’ll jump out of the page and be closer to me
Because if you were here, right now
I would massage your back until your skin sings songs that your lips don’t even know the words to.
Until your heartbeat sounds like my last name and you smile like the Pacific ocean
I want to drink the sunlight in your skin.
If I was a love poet
I’d write about how you have the audacity to be beautiful
Even on days when everything around you is ugly
You see I’d write about your eyelashes and how they are like violin strings that play symphonies every time you blink.
If I was a love poet
I’d write about how I melt in front of you like an ice sculpture
Every time I hear the vibration in your voice so whenever I see your name on the caller ID my heart
It plays hop scotch inside of my chest.
Yo it climbs on to my ribs like monkey bars and I feel like a child all over again.
I know this sounds strange but every now and then I pray that God somehow turns you back into one of my ribs…
Just so that I would never have to spend an entire day without you.
I swear, I’m not a love poet
But if I was to wake up tomorrow morning and decide that I really wanted to write about love
My first poem it would be about you
And after all of that she was like, so how do you feel about me?
And I said, put it like this:
I want to be your ex boyfriend’s stunt man. I want to do everything that he never had the courage to do like… trust you.
I swear that when our lips touch I can taste the next sixty years of my life.
And some days I want to swallow stacks of your pictures just so you can be a part of me for a little bit longer.
If I could I would sample your smile and then I would let my heart beat
Do the bass line, we would create the greatest love song of all time
Whenever, we stand next to each other, love I was the only one made for you and you can be at last my Etta James
I’ll be oh child when you’re in pain or you could be candy coated drops of rain
Even though it never rains in Southern California
And together, we could be music.
And when my friends ask if you’re my girlfriend
I’ll say no.
She is my musician
And me… I’m her favorite song.
2018. december 17., hétfő
Lackfi János: Dühöngő
Becsapja az ajtót, duzzog mögötte hosszan,
tudja, hogy nem látom, mégis nagyon jól látom,
mintha üvegből lenne az a rozzant ajtó, előttem
van testtartása, az ágyon punnyad összeroskadva,
gúlát rakott kamasz-csontjaiból, már csak alá kell gyújtani,
párnát szorít a hasához, mintha terhes lenne, tudom,
hogy velem terhes, engem kell most megszülnie,
aki szültem, hát majd kivárom a vajúdást, van a
konyhában-fürdőszobában dolgom bőven, részben őmiatta,
aki tizenéve minden áldott nap meg kell szüljön engem,
akit tizenéve minden áldott nap meg kell szülnöm újra.
Mikor az az átkozott ajtó nagy nehezen megnyílik végre,
nála a lemez még mindig ugyanott van elakadva,
pedig a téma már akkor is csak ürügy volt, amikor bement,
belékapaszkodik, mint nadrágszárba tacskó, próbálgatja
az ellenállást, pedig csak tessék-lássék szólok közbe-közbe,
legyen valami, dühöngje ki magát, jót tesz az egészségnek,
ez is ugyanúgy hozzátartozik, mint a második ajtócsapódás.
Torkig vagyok már, nem elég, hogy főzök, mosok, vasalok
a nagyságos asszonyra, nem elég, hogy viselem rigolyáit,
még ezek az ajtócsapdosások is, egy szép napon arra jön majd
haza, hogy leszereltettem az egészet, nagy önállósága jelképét,
letesszük a konténer mellé, vigye, aki erre vágyik, kíváncsi
vagyok, attól fogva mit vagdosna vajon, labdát a falhoz,
könyvet a földhöz? Persze, hogy megbocsátok, ölelem át,
ne lássa, hogy a szemem telefutott könnyel, érzelmes öreglány,
tényleg miféle jelentősége van ilyenkor vitának, ajtónak,
csapkodásnak, hiszen a testünk éppoly szorosan tapad
egymáshoz, mint mikor ringattam, mint mikor őt vártam,
leválhat végre rólam, megszültük egymást, csak az a
kajla kilincsű, zsanérjain elferdült ajtó néz ki
egyre gyalázatosabban.
tudja, hogy nem látom, mégis nagyon jól látom,
mintha üvegből lenne az a rozzant ajtó, előttem
van testtartása, az ágyon punnyad összeroskadva,
gúlát rakott kamasz-csontjaiból, már csak alá kell gyújtani,
párnát szorít a hasához, mintha terhes lenne, tudom,
hogy velem terhes, engem kell most megszülnie,
aki szültem, hát majd kivárom a vajúdást, van a
konyhában-fürdőszobában dolgom bőven, részben őmiatta,
aki tizenéve minden áldott nap meg kell szüljön engem,
akit tizenéve minden áldott nap meg kell szülnöm újra.
Mikor az az átkozott ajtó nagy nehezen megnyílik végre,
nála a lemez még mindig ugyanott van elakadva,
pedig a téma már akkor is csak ürügy volt, amikor bement,
belékapaszkodik, mint nadrágszárba tacskó, próbálgatja
az ellenállást, pedig csak tessék-lássék szólok közbe-közbe,
legyen valami, dühöngje ki magát, jót tesz az egészségnek,
ez is ugyanúgy hozzátartozik, mint a második ajtócsapódás.
Torkig vagyok már, nem elég, hogy főzök, mosok, vasalok
a nagyságos asszonyra, nem elég, hogy viselem rigolyáit,
még ezek az ajtócsapdosások is, egy szép napon arra jön majd
haza, hogy leszereltettem az egészet, nagy önállósága jelképét,
letesszük a konténer mellé, vigye, aki erre vágyik, kíváncsi
vagyok, attól fogva mit vagdosna vajon, labdát a falhoz,
könyvet a földhöz? Persze, hogy megbocsátok, ölelem át,
ne lássa, hogy a szemem telefutott könnyel, érzelmes öreglány,
tényleg miféle jelentősége van ilyenkor vitának, ajtónak,
csapkodásnak, hiszen a testünk éppoly szorosan tapad
egymáshoz, mint mikor ringattam, mint mikor őt vártam,
leválhat végre rólam, megszültük egymást, csak az a
kajla kilincsű, zsanérjain elferdült ajtó néz ki
egyre gyalázatosabban.
2018. december 15., szombat
William Shakespeare: 3. szonett (by Papolczy)
Nézd a tükröt, szerénykedni nem cél,
Az arcod tesz túl csak a hajadon,
Megérett az idő, hogy utódot nemzél,
Legyen eggyel kevesebb hajadon.
Nincs az a nő, ki annyira dögös,
Hogy nemet mondjon déenesedre.
Mi van fontosabb, mint az örökös?
Az önszeretet? Semmi esetre.
Anyád tükre vagy; látva arcodat
Tudja, ő sem volt mindig vén mammut.
Így őrzi fiad ifjúságodat,
Mikor mamunak mondod a hamut.
A szingli lét ha jobb tetszik néked,
Profilképed őrzi csak emléked.
--Papolczy Péter fordítása
Ugyanaz Szabó Lőrinc fordításában:
Nézz tükrödbe, s mondd az arcnak, melyet látsz,
Most kell mását megszerkesztenie;
Ha most nem újítod, friss dísze elhágy:
Minket csalsz s anya-üdvöt ölsz vele.
Mert hol a szép, ki méhe parlagát
Elzárja férji szántásod előtt?
S a balga férfi, aki önmagát
Imádva, sírba öli a jövőt?
Anyád tükre vagy: édes tavaszát
Láthatja benned; s te is így fogod
Nézni vénséged ablakain át,
Bár ráncosan, mai arany korod.
De ha múlásnak szánod életed,
Halj magad, s képed együtt hal veled.
Az arcod tesz túl csak a hajadon,
Megérett az idő, hogy utódot nemzél,
Legyen eggyel kevesebb hajadon.
Nincs az a nő, ki annyira dögös,
Hogy nemet mondjon déenesedre.
Mi van fontosabb, mint az örökös?
Az önszeretet? Semmi esetre.
Anyád tükre vagy; látva arcodat
Tudja, ő sem volt mindig vén mammut.
Így őrzi fiad ifjúságodat,
Mikor mamunak mondod a hamut.
A szingli lét ha jobb tetszik néked,
Profilképed őrzi csak emléked.
--Papolczy Péter fordítása
Ugyanaz Szabó Lőrinc fordításában:
Nézz tükrödbe, s mondd az arcnak, melyet látsz,
Most kell mását megszerkesztenie;
Ha most nem újítod, friss dísze elhágy:
Minket csalsz s anya-üdvöt ölsz vele.
Mert hol a szép, ki méhe parlagát
Elzárja férji szántásod előtt?
S a balga férfi, aki önmagát
Imádva, sírba öli a jövőt?
Anyád tükre vagy: édes tavaszát
Láthatja benned; s te is így fogod
Nézni vénséged ablakain át,
Bár ráncosan, mai arany korod.
De ha múlásnak szánod életed,
Halj magad, s képed együtt hal veled.
2018. december 14., péntek
Billy Collins: Oh My God
Not only in church
and nightly by their bedsides
do young girls pray these days
Wherever they go,
prayer is woven into their talk
like a bright thread of awe
Even at the pedestrian mall
outbursts of praise
spring unbidden from their glossy lips.
and nightly by their bedsides
do young girls pray these days
Wherever they go,
prayer is woven into their talk
like a bright thread of awe
Even at the pedestrian mall
outbursts of praise
spring unbidden from their glossy lips.
2018. december 13., csütörtök
Nayyirah Waheed: Three
‘no’
might make them angry
but
it will make you free.
— if no one has ever told you, your freedom is more important than their anger.
*
and i said to my body. softly. ‘i want to be your friend.’ it took a long breath. and replied ‘i have been waiting my whole life for this.’
*
If
the ocean
can calm itself,
so can you.
We
are both
salt water
mixed with
air.
*
might make them angry
but
it will make you free.
— if no one has ever told you, your freedom is more important than their anger.
*
and i said to my body. softly. ‘i want to be your friend.’ it took a long breath. and replied ‘i have been waiting my whole life for this.’
*
If
the ocean
can calm itself,
so can you.
We
are both
salt water
mixed with
air.
*
2018. december 12., szerda
2018. december 11., kedd
Michael Blumenthal: Desire
Paris, May 2005
Let’s just say I seem to be enjoying these three chicken drumsticks
far more than the young man doing sit-ups just across the lawn
beside his girlfriend here at the Jardin de Reuilly is enjoying himself:
after all, he’s huffing and puffing, and I’m sitting here, devouring
my chicken, basking in the spring sun, but now he’s rolling over,
it’s push-ups he’s doing, push-ups right on top of his girlfriend,
and the push-ups are getting slower and slower, just as my chicken
is disappearing, and, before long, the push-ups stop altogether, he’s
merely lying there on top of her, and he seems, even from a distance,
much happier than when he was doing push-ups, then he suddenly
sits up, looks up at the heavens, and stares (with an expression
of pure longing) over at me. Oh, he seems to be saying,
I sure wish I had some chicken
Let’s just say I seem to be enjoying these three chicken drumsticks
far more than the young man doing sit-ups just across the lawn
beside his girlfriend here at the Jardin de Reuilly is enjoying himself:
after all, he’s huffing and puffing, and I’m sitting here, devouring
my chicken, basking in the spring sun, but now he’s rolling over,
it’s push-ups he’s doing, push-ups right on top of his girlfriend,
and the push-ups are getting slower and slower, just as my chicken
is disappearing, and, before long, the push-ups stop altogether, he’s
merely lying there on top of her, and he seems, even from a distance,
much happier than when he was doing push-ups, then he suddenly
sits up, looks up at the heavens, and stares (with an expression
of pure longing) over at me. Oh, he seems to be saying,
I sure wish I had some chicken
2018. december 10., hétfő
Turbuly Lilla: Péntek 13; hibaüzenet
Most, hogy a múltkori vihar végzett
a hordozható telefonnal,
elővettem a hat éve nem használt régit,
hátha működik még,
ha nem is kihangosítható.
És tényleg: lehet vele telefonálni,
van benne ébresztőóra meg üzenetrögzítő,
és telefonkönyv sosem hívott nevekkel.
Csak a feliratot nem értem a kijelzőn:
„az űr üres”.
Nem szól róla a használati utasítás,
és hiába akarom kitörölni,
minden bekapcsolásnál újra feltűnik.
Mintha Isten egy telefonkijelzőn
üzenné meg, hogy nem létezik.
a hordozható telefonnal,
elővettem a hat éve nem használt régit,
hátha működik még,
ha nem is kihangosítható.
És tényleg: lehet vele telefonálni,
van benne ébresztőóra meg üzenetrögzítő,
és telefonkönyv sosem hívott nevekkel.
Csak a feliratot nem értem a kijelzőn:
„az űr üres”.
Nem szól róla a használati utasítás,
és hiába akarom kitörölni,
minden bekapcsolásnál újra feltűnik.
Mintha Isten egy telefonkijelzőn
üzenné meg, hogy nem létezik.
2018. december 8., szombat
Markó Béla: Egyirányú
Előre megmondtam, hogy ezzel a kutyatartással
be fogunk menni egy egyirányú utcába,
mert amikor felelősséget vállalunk
például egy kanáriért, egy aranyhörcsögért,
tengerimalacért vagy kismacskáért,
már úgy értem, külön-külön, nem egyszerre,
hiszen egyébként a macska megenné
a tengerimalacot, aranyhörcsögöt és kanárit,
és ha még a kutyát is ideszámítom,
az meg halálra hajkurászná a macskát,
szóval lehet ugyan vállalni a felelősséget,
de abból kihátrálni többé nem lehet,
hiába unja meg az ember a kutyáját, macskáját
tengerimalacát, aranyhörcsögét, kanáriját,
mert vége a felhőtlen tengerparti nyaralásnak,
ha ráhagytad egy szomszédra a kutyádat,
és közben azon aggodalmaskodsz,
hogy vajon Árpi bácsi megetette-e reggel,
és Erzsike néni adott-e neki még vizet este,
nem beszélve a simogatásról, ami pótolhatatlan,
a megunt játékot fel lehet tenni a polcra,
a divatjamúlt ruhát be lehet akasztani a szekrénybe,
vagy oda lehet adni egy hajléktalannak,
ám a kutyaszeretetet, ha már magadra vetted,
nem lehet félretenni, és nem lehet
beakasztani semmiféle szekrénybe,
nem lehet betenni a mélyhűtőbe sem,
nem lehet abbahagyni egy időre,
mint a félig kiolvasott könyvet,
gondolod meg hát, barátom, mire vállalkozol,
ennek az utcának a bejáratához
ki van téve a tábla, hogy egyirányú,
megfordulni vagy hátratolatni tilos,
itt mindig csak előre lehet menni,
hiszen ez tulajdonképpen a szeretet utcája,
bár fogalmam sincs, miért szeretjük
ezt a koszos, büdös, folyton megbolhásodó,
a kutya-, madár- és lódoktor bácsi elől
a kertvégi bokrokba menekülő dögöt,
aki hízelegve a kezünket nyalogatja,
amikor végül is nyakon csípjük.
be fogunk menni egy egyirányú utcába,
mert amikor felelősséget vállalunk
például egy kanáriért, egy aranyhörcsögért,
tengerimalacért vagy kismacskáért,
már úgy értem, külön-külön, nem egyszerre,
hiszen egyébként a macska megenné
a tengerimalacot, aranyhörcsögöt és kanárit,
és ha még a kutyát is ideszámítom,
az meg halálra hajkurászná a macskát,
szóval lehet ugyan vállalni a felelősséget,
de abból kihátrálni többé nem lehet,
hiába unja meg az ember a kutyáját, macskáját
tengerimalacát, aranyhörcsögét, kanáriját,
mert vége a felhőtlen tengerparti nyaralásnak,
ha ráhagytad egy szomszédra a kutyádat,
és közben azon aggodalmaskodsz,
hogy vajon Árpi bácsi megetette-e reggel,
és Erzsike néni adott-e neki még vizet este,
nem beszélve a simogatásról, ami pótolhatatlan,
a megunt játékot fel lehet tenni a polcra,
a divatjamúlt ruhát be lehet akasztani a szekrénybe,
vagy oda lehet adni egy hajléktalannak,
ám a kutyaszeretetet, ha már magadra vetted,
nem lehet félretenni, és nem lehet
beakasztani semmiféle szekrénybe,
nem lehet betenni a mélyhűtőbe sem,
nem lehet abbahagyni egy időre,
mint a félig kiolvasott könyvet,
gondolod meg hát, barátom, mire vállalkozol,
ennek az utcának a bejáratához
ki van téve a tábla, hogy egyirányú,
megfordulni vagy hátratolatni tilos,
itt mindig csak előre lehet menni,
hiszen ez tulajdonképpen a szeretet utcája,
bár fogalmam sincs, miért szeretjük
ezt a koszos, büdös, folyton megbolhásodó,
a kutya-, madár- és lódoktor bácsi elől
a kertvégi bokrokba menekülő dögöt,
aki hízelegve a kezünket nyalogatja,
amikor végül is nyakon csípjük.
2018. december 7., péntek
Billy Collins: This Little Piggy Went To Market
is the usual thing to say when you begin
pulling on the toes of a small child,
and I have never had a problem with that.
I could easily picture the piggy with his basket
and his trotters kicking up the dust on an imaginary road.
What always stopped me in my tracks was
the middle toe -- this little piggy ate roast beef.
I mean I enjoy a roast beef sandwich
with lettuce and tomato and a dollop of horseradish,
but I cannot see a pig ordering that in a delicatessen.
I am probably being too literal-minded here --
I am even wondering why it's called "horseradish."
I should just go along with the beautiful nonsense
of the nursery, float downstream on its waters.
After all, Little Jack Horner speaks to me deeply.
I don't want to be the one to ruin the children's party
by asking unnecessary questions about Puss in Boots
or, again, the implications of a pig eating beef.
By the way, I am completely down with going
"Wee wee wee" all the way home,
having done that many times and knowing exactly how it feels.
pulling on the toes of a small child,
and I have never had a problem with that.
I could easily picture the piggy with his basket
and his trotters kicking up the dust on an imaginary road.
What always stopped me in my tracks was
the middle toe -- this little piggy ate roast beef.
I mean I enjoy a roast beef sandwich
with lettuce and tomato and a dollop of horseradish,
but I cannot see a pig ordering that in a delicatessen.
I am probably being too literal-minded here --
I am even wondering why it's called "horseradish."
I should just go along with the beautiful nonsense
of the nursery, float downstream on its waters.
After all, Little Jack Horner speaks to me deeply.
I don't want to be the one to ruin the children's party
by asking unnecessary questions about Puss in Boots
or, again, the implications of a pig eating beef.
By the way, I am completely down with going
"Wee wee wee" all the way home,
having done that many times and knowing exactly how it feels.
2018. november 2., péntek
Billy Collins: Bathtub Families
is not just a phrase I made up
though it would have given me pleasure
to have written those words in a notebook
then looked up at the sky wondering what they meant.
No, I saw Bathtub Families in a pharmacy
on the label of a clear plastic package
containing one cow and four calves,
a little family of animals meant to float in your tub.
I hesitated to buy it because I knew
I would then want the entire series of Bathtub Families,
which would leave no room in the tub
for the turtles, the pigs, the seals, the giraffes, and me.
It's enough just to have the words,
which alone make me even more grateful
that I was born in America
and English is my mother tongue.
I was lucky, too, that I waited
for the pharmacist to fill my prescription,
otherwise I might not have wandered
down the aisle with the Bathtub Families.
I think what I am really saying is that language
is better than reality, so it doesn't have
to be bath time for you to enjoy
all the Bathtub Families as they float in the air around your head.
though it would have given me pleasure
to have written those words in a notebook
then looked up at the sky wondering what they meant.
No, I saw Bathtub Families in a pharmacy
on the label of a clear plastic package
containing one cow and four calves,
a little family of animals meant to float in your tub.
I hesitated to buy it because I knew
I would then want the entire series of Bathtub Families,
which would leave no room in the tub
for the turtles, the pigs, the seals, the giraffes, and me.
It's enough just to have the words,
which alone make me even more grateful
that I was born in America
and English is my mother tongue.
I was lucky, too, that I waited
for the pharmacist to fill my prescription,
otherwise I might not have wandered
down the aisle with the Bathtub Families.
I think what I am really saying is that language
is better than reality, so it doesn't have
to be bath time for you to enjoy
all the Bathtub Families as they float in the air around your head.
2018. november 1., csütörtök
Kim Addonizio: What the Dead Fear
On winter nights, the dead
see their photographs slipped
from the windows of wallets,
their letters stuffed in a box
with the clothes for Goodwill.
No one remembers their jokes,
their nervous habits, their dread
of enclosed places.
In these nightmares, the dead feel
the soft nub of the eraser
lightening their bones. They wake up
in a panic, go for a glass of milk
and see the moon, the fresh snow,
the stripped trees.
Maybe they fix a turkey sandwich,
or watch the patterns on the TV.
It’s all a dream anyway.
In a few months
they’ll turn the clocks ahead,
and when they sleep they’ll know the living
are grieving for them, unbearably lonely
and indifferent to beauty. On these nights
the dead feel better. They rise
in the morning, and when the cut
flowers are laid before their names
they smile like shy brides. Thank you,
thank you, they say. You shouldn’t have,
they say, but very softly, so it sounds
like the wind, like nothing human.
see their photographs slipped
from the windows of wallets,
their letters stuffed in a box
with the clothes for Goodwill.
No one remembers their jokes,
their nervous habits, their dread
of enclosed places.
In these nightmares, the dead feel
the soft nub of the eraser
lightening their bones. They wake up
in a panic, go for a glass of milk
and see the moon, the fresh snow,
the stripped trees.
Maybe they fix a turkey sandwich,
or watch the patterns on the TV.
It’s all a dream anyway.
In a few months
they’ll turn the clocks ahead,
and when they sleep they’ll know the living
are grieving for them, unbearably lonely
and indifferent to beauty. On these nights
the dead feel better. They rise
in the morning, and when the cut
flowers are laid before their names
they smile like shy brides. Thank you,
thank you, they say. You shouldn’t have,
they say, but very softly, so it sounds
like the wind, like nothing human.
2018. október 31., szerda
Lackfi János: Kegyeletsértő
Nekem
egy halott ne mondja meg, hogy mit csináljak,
nekiláttam a lakásnak, csak úgy bűzlött a jelenlététől,
a legapróbb tárgy is maszatos volt az ujjlenyomatától,
a kamra televolt majd-valamire-jó-lesz-még
dolgokkal, soha semmire nem voltak jók,
és most már nem is lesznek, tizenkét
szemeteszsákra való cuccot ganajoztam ki,
és vittem le a kukákhoz, ott végezte a
szemüveggyűjteménye, melynek minden retkes
darabjához más szempár szükségeltetik,
a működésképtelen tranzisztoros rádiók garmadája,
a kábelek és elromlott lámpák, a nyeletlen kések és a
pengétlen késnyelek, a kép nélküli keretek és a
keretezetlen képek (nincs kettő, amelyik passzolna egymáshoz),
a kiszáradt töltőtollak, melyekbe nem lehet tintát kapni,
az üres öngyújtók, melyeket sehol nem töltenek újra,
a kilyukadt zoknik, amelyeknek stoppolásával
semmi értelme rontani a szemet, mikor öt pár
kínai zoknit kapsz egy ezresért, és ha már itt tartunk,
az alma, körte, gomba, rumbatök formájú stoppolófák
arzenálja, melyeken csak azért sem foltozok soha
kínai zoknit, egy csomó olyan kütyü és szerkentyű
és vízicsoda, amelyeknek létezéséről nem is tudtam,
de nem is akartam tudni, amelyek hasznáról
fogalmam sincs, de nem is akarok fogalmat alkotni,
válogatás nélkül szórtam a zacskókba az egész
hóbelevancot, egy hörcsögmódra leélt élet kellékeit,
és komolyan, úgy, de úgy megkönnyebbültem,
mikor mindentől megszabadultam, csak arra
eszméltem fel, hogy a házmester rázogatja a vállamat,
mit bőgök itt a kukára borulva.
nekiláttam a lakásnak, csak úgy bűzlött a jelenlététől,
a legapróbb tárgy is maszatos volt az ujjlenyomatától,
a kamra televolt majd-valamire-jó-lesz-még
dolgokkal, soha semmire nem voltak jók,
és most már nem is lesznek, tizenkét
szemeteszsákra való cuccot ganajoztam ki,
és vittem le a kukákhoz, ott végezte a
szemüveggyűjteménye, melynek minden retkes
darabjához más szempár szükségeltetik,
a működésképtelen tranzisztoros rádiók garmadája,
a kábelek és elromlott lámpák, a nyeletlen kések és a
pengétlen késnyelek, a kép nélküli keretek és a
keretezetlen képek (nincs kettő, amelyik passzolna egymáshoz),
a kiszáradt töltőtollak, melyekbe nem lehet tintát kapni,
az üres öngyújtók, melyeket sehol nem töltenek újra,
a kilyukadt zoknik, amelyeknek stoppolásával
semmi értelme rontani a szemet, mikor öt pár
kínai zoknit kapsz egy ezresért, és ha már itt tartunk,
az alma, körte, gomba, rumbatök formájú stoppolófák
arzenálja, melyeken csak azért sem foltozok soha
kínai zoknit, egy csomó olyan kütyü és szerkentyű
és vízicsoda, amelyeknek létezéséről nem is tudtam,
de nem is akartam tudni, amelyek hasznáról
fogalmam sincs, de nem is akarok fogalmat alkotni,
válogatás nélkül szórtam a zacskókba az egész
hóbelevancot, egy hörcsögmódra leélt élet kellékeit,
és komolyan, úgy, de úgy megkönnyebbültem,
mikor mindentől megszabadultam, csak arra
eszméltem fel, hogy a házmester rázogatja a vállamat,
mit bőgök itt a kukára borulva.
2018. október 30., kedd
Richard Schiffman: Horned Toads
If they were about a thousand times bigger,
no one would think them cute anymore;
their unswerving reptilian stare might appear
life-threatening rather than goofy and endearing.
As it is, their antediluvian rock-like posture,
leathery dorsal spines, ashen-scaled underbelly,
general lack of elan vital, not to mention ambition,
good looks and animal magnetism, disqualify them
from the World Wildlife Fund’s list of charismatic species.
Still, they soldier on with all the squat charm of armored
vehicles hunched between a bayonet yucca and a mountain sage
awaiting lunch, or to become some raptor’s lunch--
whatever the next roll of the Darwinian dice ordains.
Poster children of the food chain, they never complain,
just do their lizard pushups, swivel turret heads-- then wait.
The toughest muscle in their body is the heat-seeking missile
of the tongue. If you mess with horned toads, they’ll spit blood
in your eyes. With two pinholes for ears, they can hear an ant
scurry from a foot away. Dust-colored, cold-blooded, gumby boy
pterodactyls from the bottom of nature’s cracker jack box
hugging their square inch in the sun.
no one would think them cute anymore;
their unswerving reptilian stare might appear
life-threatening rather than goofy and endearing.
As it is, their antediluvian rock-like posture,
leathery dorsal spines, ashen-scaled underbelly,
general lack of elan vital, not to mention ambition,
good looks and animal magnetism, disqualify them
from the World Wildlife Fund’s list of charismatic species.
Still, they soldier on with all the squat charm of armored
vehicles hunched between a bayonet yucca and a mountain sage
awaiting lunch, or to become some raptor’s lunch--
whatever the next roll of the Darwinian dice ordains.
Poster children of the food chain, they never complain,
just do their lizard pushups, swivel turret heads-- then wait.
The toughest muscle in their body is the heat-seeking missile
of the tongue. If you mess with horned toads, they’ll spit blood
in your eyes. With two pinholes for ears, they can hear an ant
scurry from a foot away. Dust-colored, cold-blooded, gumby boy
pterodactyls from the bottom of nature’s cracker jack box
hugging their square inch in the sun.
2018. október 29., hétfő
Molnár Krisztina Rita: Marokkó-pálcikák
Egymásra hullott dolgaim
felszedhetők-e végleg úgy,
ne sértse egy a másikat,
lélegzetvisszafojtva kell
egyszerre egyet venni fel,
a többi ne billenjen el,
s hogy bordáim közt szeles szívem
ne toporogjon dühösen,
szelíden egyet egyre csak,
ne sértse meg a másikat,
míg csöndben énekelgetem
gyönyörű assisi énekem:
„Ne sokat tégy, de azt jól,”
üdvözülni nem attól
fogsz, ha sokat –keveset,
innen oda, onnan át
és jó napot, jó éjszakát
felszedhetők-e végleg úgy,
ne sértse egy a másikat,
lélegzetvisszafojtva kell
egyszerre egyet venni fel,
a többi ne billenjen el,
s hogy bordáim közt szeles szívem
ne toporogjon dühösen,
szelíden egyet egyre csak,
ne sértse meg a másikat,
míg csöndben énekelgetem
gyönyörű assisi énekem:
„Ne sokat tégy, de azt jól,”
üdvözülni nem attól
fogsz, ha sokat –keveset,
innen oda, onnan át
és jó napot, jó éjszakát
2018. október 27., szombat
Yvon Givert: Nagy kört rajzolt...
Nagy kört rajzolt a földre,
némelyek napnak holdnak nézték
mások földgolyónak
megint mások krumplinak
olyan is volt ki pornak
semmi egyébnek
a nagy lábujja így bepiszkolódván
a patakhoz ment, hogy lemossa
meglátta arcát a vízben
gömbölyű volt
nap hold
föld
krumpli
vagy csak egy kis felkavart
víz
-- Lackfi János fordítása
némelyek napnak holdnak nézték
mások földgolyónak
megint mások krumplinak
olyan is volt ki pornak
semmi egyébnek
a nagy lábujja így bepiszkolódván
a patakhoz ment, hogy lemossa
meglátta arcát a vízben
gömbölyű volt
nap hold
föld
krumpli
vagy csak egy kis felkavart
víz
-- Lackfi János fordítása
2018. október 26., péntek
Billy Collins: Baby Listening
According to the guest information directory,
baby listening is a service offered by this seaside hotel.
Baby listening—not a baby who happens to be listening,
as I thought when I first checked in.
Leave the receiver off the hook
the directory advises,
and your infant can be monitored by the staff,
though the staff, the entry continues,cannot be held responsible for the well-being
of the baby in question.
Fair enough, someone to listen to the baby.
But the phrase did suggest a baby who is listening,
lying there in the room next to mine
listening to my pen scratching against the page,
or a more advanced baby who has crawled
down the hallway of the hotel
and is pressing its tiny, curious ear against my door.
Lucky for some of us,
poetry is a place where both are true at once,
where meaning only one thing at a time spells malfunction.
Poetry want to have the baby who is listening at my door
as well as the baby who is being listened to,
quietly breathing by the nearby telephone.
And it also wants the baby
who is making sounds of distress
into the curved receiver lying in the crib
while the girl at reception has just stepped out
to have a smoke with her boyfriend
in the dark by the great sway and wash of the North Sea.
Poetry wants that baby, too,
even a little more than it wants the others.
baby listening is a service offered by this seaside hotel.
Baby listening—not a baby who happens to be listening,
as I thought when I first checked in.
Leave the receiver off the hook
the directory advises,
and your infant can be monitored by the staff,
though the staff, the entry continues,cannot be held responsible for the well-being
of the baby in question.
Fair enough, someone to listen to the baby.
But the phrase did suggest a baby who is listening,
lying there in the room next to mine
listening to my pen scratching against the page,
or a more advanced baby who has crawled
down the hallway of the hotel
and is pressing its tiny, curious ear against my door.
Lucky for some of us,
poetry is a place where both are true at once,
where meaning only one thing at a time spells malfunction.
Poetry want to have the baby who is listening at my door
as well as the baby who is being listened to,
quietly breathing by the nearby telephone.
And it also wants the baby
who is making sounds of distress
into the curved receiver lying in the crib
while the girl at reception has just stepped out
to have a smoke with her boyfriend
in the dark by the great sway and wash of the North Sea.
Poetry wants that baby, too,
even a little more than it wants the others.
2018. október 25., csütörtök
Terri Kirby Erickson: Hospital parking lot
Headscarf fluttering in the wind,
stockings hanging loose on her vein-roped
legs, an old woman clings to her husband
as if he were the last tree standing in a storm,
though he is not the strong one.
His skin is translucent—more like a window
than a shade. Without a shirt and coat,
we could see his lungs swell and shrink,
his heart skip. But he has offered her his arm,
and for sixty years, she has taken it.
stockings hanging loose on her vein-roped
legs, an old woman clings to her husband
as if he were the last tree standing in a storm,
though he is not the strong one.
His skin is translucent—more like a window
than a shade. Without a shirt and coat,
we could see his lungs swell and shrink,
his heart skip. But he has offered her his arm,
and for sixty years, she has taken it.
2018. október 24., szerda
William Jay Smith: A padló és a plafon
Nyár volt vagy tél volt vagy bármilyen évszak,
A Padló s a Plafon oly boldog, nonécsak,
Egy fura kicsi házban, a piac fele,
A Padló felnézett, a Plafon meg le.
A Padló a Plafonnak strucctollas díszt,
És egymásnak serpenyős szalonna-ízt,
És túrót is vettek és paszulyból fezt,
És ebédre százféle délicatesse-t.
S a tornácra tavasszal kiültek ők,
És dalra fakadtak a spinét előtt,
Ha felsírt a Padló, hogy: „Ah, je vous aime!”
A Plafon csak rátett: „Szeretem! szeretem!"
És múltak az évek, nincs dolguk egyéb,
És sorjában jött a sok gyönyörűség,
S egy este, a szalonna zsírja felett,
A Padló a Plafonnal összeveszett.
A magasból lenézett jól a Plafon,
És fenséggel kiáltott: „Ön alacsony!”
A Padló meg vigyorgott fenyegetőn:
„Csak fecsegjen tovább, és bereped ön!"
Így feküdtek, és míg a Padló henyélt,
A Plafon csak fölkapta rőt köpenyét,
S a neogót szék mellett lábujjhegyen,
És asztaltól lépcsőig végigmegyen,
És kabátot, kalapot magára szed,
És elrohan ő - Padló, agyő! -
És elrohan ő, és nem jön elő,
És elrohan ő, és nyomaveszett!
Egy fura kicsi házban, a piac fele,
A redőny felkornyad, a falak meg le,
S a szobában vadrózsák őrjöngenek,
De nincs kinek nyílni - hát akkor minek?
Mert mit ér a Padló, ha átüt a gyom
A kéményen, ablakon, ácsolaton?
Mert mit ér a Padló, kit magánya nyom?
És mit ér a Plafon, ha elszállt a Plafon?
--fordította: Gergely Ágnes
A Padló s a Plafon oly boldog, nonécsak,
Egy fura kicsi házban, a piac fele,
A Padló felnézett, a Plafon meg le.
A Padló a Plafonnak strucctollas díszt,
És egymásnak serpenyős szalonna-ízt,
És túrót is vettek és paszulyból fezt,
És ebédre százféle délicatesse-t.
S a tornácra tavasszal kiültek ők,
És dalra fakadtak a spinét előtt,
Ha felsírt a Padló, hogy: „Ah, je vous aime!”
A Plafon csak rátett: „Szeretem! szeretem!"
És múltak az évek, nincs dolguk egyéb,
És sorjában jött a sok gyönyörűség,
S egy este, a szalonna zsírja felett,
A Padló a Plafonnal összeveszett.
A magasból lenézett jól a Plafon,
És fenséggel kiáltott: „Ön alacsony!”
A Padló meg vigyorgott fenyegetőn:
„Csak fecsegjen tovább, és bereped ön!"
Így feküdtek, és míg a Padló henyélt,
A Plafon csak fölkapta rőt köpenyét,
S a neogót szék mellett lábujjhegyen,
És asztaltól lépcsőig végigmegyen,
És kabátot, kalapot magára szed,
És elrohan ő - Padló, agyő! -
És elrohan ő, és nem jön elő,
És elrohan ő, és nyomaveszett!
Egy fura kicsi házban, a piac fele,
A redőny felkornyad, a falak meg le,
S a szobában vadrózsák őrjöngenek,
De nincs kinek nyílni - hát akkor minek?
Mert mit ér a Padló, ha átüt a gyom
A kéményen, ablakon, ácsolaton?
Mert mit ér a Padló, kit magánya nyom?
És mit ér a Plafon, ha elszállt a Plafon?
--fordította: Gergely Ágnes
2018. október 23., kedd
Kim Barney: Sailing Around The World With Billy Collins
It's amazing how his thoughts bounce everywhere,
from the shaded lamp on the nightstand
to the bare bulb in the ceiling above
and then to the salt and pepper
shakers in the kitchen and wondering
if they are good friends.
Who else would talk to the fish
that he is eating in the restaurant
and express sympathy for the fish's plight?
Who else would have a dog
that has been put to sleep come back
and tell the owner that he never liked him?
Who else could have poem titles like
"Hippos on Holiday", "Building with its Face
Blown off", or "The Flight of the Statues"?
His poems don't even rhyme,
at least most of the time, so I'm trying
to figure out why I like them so much.
from the shaded lamp on the nightstand
to the bare bulb in the ceiling above
and then to the salt and pepper
shakers in the kitchen and wondering
if they are good friends.
Who else would talk to the fish
that he is eating in the restaurant
and express sympathy for the fish's plight?
Who else would have a dog
that has been put to sleep come back
and tell the owner that he never liked him?
Who else could have poem titles like
"Hippos on Holiday", "Building with its Face
Blown off", or "The Flight of the Statues"?
His poems don't even rhyme,
at least most of the time, so I'm trying
to figure out why I like them so much.
2018. október 22., hétfő
Kányádi Sándor: Felemás őszi ének
építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra s újra
amit lerombol benned a
nappalok háborúja
ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat nélküled
föl újra nem loboghat
nevetségesen ismerős
minden mit mondtam s mondok
nehéz nyarunk volt itt az ősz
s jönnek a téli gondok
már csak magamat benned és
magamban téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak
építsd föl újra s újra
amit lerombol benned a
nappalok háborúja
ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat nélküled
föl újra nem loboghat
nevetségesen ismerős
minden mit mondtam s mondok
nehéz nyarunk volt itt az ősz
s jönnek a téli gondok
már csak magamat benned és
magamban téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak
2018. október 20., szombat
Karafiáth Orsolya: Holdfény-szonetta
Van úgy, hogy ennél nincs jobb állapot:
árnyékát ismeri és mégse bánja.
Változzon úgy, ahogy csak én tudok –
könnyű moonlight könnyed fogyatkozása.
Hogy néha tánc lesz, észre sem veszem.
Felkér, megpörget – mesecina – mondja.
Szemében épp fel-felvillan szemem –
átjózanít szédültebb kábulatba.
Ha néha Mondschein, hűvös, szűkszavú,
de parttalan a megszabott mederben.
Zene s mégis egy újabb válaszút,
mert hallgatás, mert hárfa, brácsa egyben.
Csak annyit enged, hogy még érthetem.
A Hold nyelvén szól tisztán, fényesen.
árnyékát ismeri és mégse bánja.
Változzon úgy, ahogy csak én tudok –
könnyű moonlight könnyed fogyatkozása.
Hogy néha tánc lesz, észre sem veszem.
Felkér, megpörget – mesecina – mondja.
Szemében épp fel-felvillan szemem –
átjózanít szédültebb kábulatba.
Ha néha Mondschein, hűvös, szűkszavú,
de parttalan a megszabott mederben.
Zene s mégis egy újabb válaszút,
mert hallgatás, mert hárfa, brácsa egyben.
Csak annyit enged, hogy még érthetem.
A Hold nyelvén szól tisztán, fényesen.
2018. október 19., péntek
Billy Collins: The Flight of the Statues
The ancient Greeks…. used to chain
their statues to prevent them from fleeing.
--Michael Kimmelman
It might have been the darkening sky
that sent them running in all directions
that afternoon as the air turned a pale yellow,
but were they not used to standing out
in the squares of our city
in every kind of imaginable weather?
Maybe they were frightened by a headline
on a newspaper that was blowing by
or was it the children in their martial arts uniforms?
Did they finally learn about the humans
they stood for as they pointed a sword at a cloud?
Did they know something we did not?
Whatever the cause, no one will forget
the sight of all the white marble figures
leaping from their pedestals and rushing away.
In the parks, the guitarists fell silent.
The vendor froze under his umbrella.
A dog tried to híde in his owner's shadow.
Even the chess players under the trees
looked up from their boards
long enough to see the bronze generals
dismount and run off, leaving their horses
to peer down at the circling pigeons
who were stealing a few more crumbs from the poor.
2018. október 18., csütörtök
Anne Carson: God’s Justice
In the beginning there were days set aside for various tasks.
On the day He was to create justice
God got involved in making a dragonfly
and lost track of time.
It was about two inches long
with turquoise dots all down its back like Lauren Bacall.
God watched it bend its tiny wire elbows
as it set about cleaning the transparent case of its head.
The eye globes mounted on the case
rotated this way and that
as it polished every angle.
Inside the case
which was glassy black like the windows of a downtown bank
God could see the machinery humming
and He watched the hum
travel all the way down turquoise dots to the end of the tail
and breathe off as light.
Its black wings vibrated in and out.
On the day He was to create justice
God got involved in making a dragonfly
and lost track of time.
It was about two inches long
with turquoise dots all down its back like Lauren Bacall.
God watched it bend its tiny wire elbows
as it set about cleaning the transparent case of its head.
The eye globes mounted on the case
rotated this way and that
as it polished every angle.
Inside the case
which was glassy black like the windows of a downtown bank
God could see the machinery humming
and He watched the hum
travel all the way down turquoise dots to the end of the tail
and breathe off as light.
Its black wings vibrated in and out.
2018. október 17., szerda
Gravold Endre: Apológia
Minden álmom színesre festett,
messzire gurult üveggolyó.
Idővel egyre szelídebb leszek,
hiába vagyok megvadítható.
Már többet hallgatok, mint ítélek,
bár súllyal se több, mint éllel a szó.
Vasfog az idő az ember szívének,
ha minden színjáték megtanulható.
Hát eljátszom azt, hogy ennyire vittem.
A bűneim közül semmit se bánok.
Már átéltem mindent, amiben hittem:
az tesz emberré, hogy újra hibázok.
messzire gurult üveggolyó.
Idővel egyre szelídebb leszek,
hiába vagyok megvadítható.
Már többet hallgatok, mint ítélek,
bár súllyal se több, mint éllel a szó.
Vasfog az idő az ember szívének,
ha minden színjáték megtanulható.
Hát eljátszom azt, hogy ennyire vittem.
A bűneim közül semmit se bánok.
Már átéltem mindent, amiben hittem:
az tesz emberré, hogy újra hibázok.
2018. október 16., kedd
Robert Frost: Dust Of Snow
The way a Crow
Shook down on me
The dust of snow
From a hemlock tree
Has given my heart
A change of mood
And saved some part
Of a day I had rued.
Shook down on me
The dust of snow
From a hemlock tree
Has given my heart
A change of mood
And saved some part
Of a day I had rued.
2018. október 15., hétfő
Kabai Csaba: Áttétek
Ongán is volt ilyen az ég biztos
volt hogy így sütött a hold és
a felhőknek épp ily mintázata volt
De az ég Nagy-Britannia
felett csakis ilyen lehetett
Ilyen volt biztos azon az esten
Londonból hová halála elől menekültem
Skócia felé tartottam éppen
Bérelt autóm egy kissé leharcolt volt
és leharcolt kissé az ég
Idegen nyelven csacsogott a hold
Csak ámultam hogy itt is ilyen
Az autó egy mozgó szürke folt és
a jobb oldali kormány miatt néha
úgy éreztem hogy igazából ő vezet
én ülök némán az utasülésen
Aztán Ongát is mint Nagy-Britanniát
egy legyintéssel hagytam ott
Emléknek mindkét kabáton még ott a folt
Ongán is épp ilyen este volt mint most
Másnap vitt apám kezelésre
a váróba sakkot hozott és
párszor nyerni hagyott
mert a kezelésen az én
vereségem volt megszokott
A püffedt hold azóta is kéken
hoz szigorú vezéráldozatot
Épp úgy mint Ongán régen
Nem sejthettem még nem hogy
hét év múlva én hallgatom az ő orvosát
és lefizetem hogy ne mondjon igazat
Persze ha más nem az idétlen gesztus
ahogy átvette elárulta mi várható
de hát én akkor is csak a holdat néztem
magam se hittem hogy az a boríték
megold bármit ami meg nem oldható
A hófehér kórtermi ajtó előtt pedig
eszembe jutott ahogy nyolcvanhatban vagy
hétben egy éjjel télen kivitt minket a tébolyult
hóesésbe és mint abban a hóesésben
éppoly tanácstalan-tétlen álltam
a jéghideg kórházi ajtó előtt
honnan naponta toltak tovább valakit
kinek tartozása már épp nem ide tartozik
Ez is Onga ez is London ez is Skócia
mindenkinek gondolom tartania kell valahova
legalábbis mindenhol volt – vendégnek
haldoklónak – egy tisztaszoba
Tudhattam volna hogy Ongán is ugyanaz a hold
volt hogy így sütött a hold és
a felhőknek épp ily mintázata volt
De az ég Nagy-Britannia
felett csakis ilyen lehetett
Ilyen volt biztos azon az esten
Londonból hová halála elől menekültem
Skócia felé tartottam éppen
Bérelt autóm egy kissé leharcolt volt
és leharcolt kissé az ég
Idegen nyelven csacsogott a hold
Csak ámultam hogy itt is ilyen
Az autó egy mozgó szürke folt és
a jobb oldali kormány miatt néha
úgy éreztem hogy igazából ő vezet
én ülök némán az utasülésen
Aztán Ongát is mint Nagy-Britanniát
egy legyintéssel hagytam ott
Emléknek mindkét kabáton még ott a folt
Ongán is épp ilyen este volt mint most
Másnap vitt apám kezelésre
a váróba sakkot hozott és
párszor nyerni hagyott
mert a kezelésen az én
vereségem volt megszokott
A püffedt hold azóta is kéken
hoz szigorú vezéráldozatot
Épp úgy mint Ongán régen
Nem sejthettem még nem hogy
hét év múlva én hallgatom az ő orvosát
és lefizetem hogy ne mondjon igazat
Persze ha más nem az idétlen gesztus
ahogy átvette elárulta mi várható
de hát én akkor is csak a holdat néztem
magam se hittem hogy az a boríték
megold bármit ami meg nem oldható
A hófehér kórtermi ajtó előtt pedig
eszembe jutott ahogy nyolcvanhatban vagy
hétben egy éjjel télen kivitt minket a tébolyult
hóesésbe és mint abban a hóesésben
éppoly tanácstalan-tétlen álltam
a jéghideg kórházi ajtó előtt
honnan naponta toltak tovább valakit
kinek tartozása már épp nem ide tartozik
Ez is Onga ez is London ez is Skócia
mindenkinek gondolom tartania kell valahova
legalábbis mindenhol volt – vendégnek
haldoklónak – egy tisztaszoba
Tudhattam volna hogy Ongán is ugyanaz a hold
2018. október 13., szombat
Karafiáth Orsolya: Bestseller
A cselekmény magától szövődött:
szerelmi posvány, alig fejlődő jellemek.
Helyszínünk állandó, csak semmi vadregény –
lapozgatsz félig telt oldalak között.
Emelt hang a földhözragadt helyzetekhez:
ennyi baklövés szinte már stílusbravúr.
Keresem a pontot, ahol még nem paródia,
ahonnan még minden visszafordítható.
Kaland, játék, kockázat – ez már egy új
regény. A miénk még füzetnyi sem lett,
eladási listák élén nem pompázhatott.
A végét – mit mondjak – jól összecsaptad.
A zárójeleket mind nekem kellett bezárni,
a terjesztést, forgalmazást azonban rád hagyom.
szerelmi posvány, alig fejlődő jellemek.
Helyszínünk állandó, csak semmi vadregény –
lapozgatsz félig telt oldalak között.
Emelt hang a földhözragadt helyzetekhez:
ennyi baklövés szinte már stílusbravúr.
Keresem a pontot, ahol még nem paródia,
ahonnan még minden visszafordítható.
Kaland, játék, kockázat – ez már egy új
regény. A miénk még füzetnyi sem lett,
eladási listák élén nem pompázhatott.
A végét – mit mondjak – jól összecsaptad.
A zárójeleket mind nekem kellett bezárni,
a terjesztést, forgalmazást azonban rád hagyom.
2018. október 12., péntek
Billy Collins: Adage
When it’s late at night and branches
are banging against the windows,
you might think that love is just a matter
of leaping out of the frying pan of yourself
into the fire of someone else,
but it’s a little more complicated than that.
It’s more like trading the two birds
who might be hiding in that bush
for the one you are not holding in your hand.
A wise man once said that love
was like forcing a horse to drink
but then everyone stopped thinking of him as wise.
Let us be clear about something.
Love is not as simple as getting up
on the wrong side of the bed wearing the emperor’s clothes.
No, it’s more like the way the pen
feels after it has defeated the sword.
It’s a little like the penny saved or the nine dropped stitches.
You look at me through the halo of the last candle
and tell me love is an ill wind
that has no turning, a road that blows no good,
but I am here to remind you,
as our shadows tremble on the walls,
that love is the early bird who is better late than never.
are banging against the windows,
you might think that love is just a matter
of leaping out of the frying pan of yourself
into the fire of someone else,
but it’s a little more complicated than that.
It’s more like trading the two birds
who might be hiding in that bush
for the one you are not holding in your hand.
A wise man once said that love
was like forcing a horse to drink
but then everyone stopped thinking of him as wise.
Let us be clear about something.
Love is not as simple as getting up
on the wrong side of the bed wearing the emperor’s clothes.
No, it’s more like the way the pen
feels after it has defeated the sword.
It’s a little like the penny saved or the nine dropped stitches.
You look at me through the halo of the last candle
and tell me love is an ill wind
that has no turning, a road that blows no good,
but I am here to remind you,
as our shadows tremble on the walls,
that love is the early bird who is better late than never.
2018. október 11., csütörtök
Charles Bukowski: All that
the only things I remember about
New York City
in the summer
are the fire escapes
and how the people go
out on the fire escapes
in the evening
when the sun is setting
on the other side
of the buildings
and some stretch out
and sleep there
while others sit quietly
where it’s cool.
and on many
of the window sills
sit pots of geraniums or
planters filled with red
geraniums
and the half-dressed people
rest there
on the fire escapes
and there are
red geraniums
everywhere.
this is really
something to see rather
than to talk about.
it’s like a great colorful
and surprising painting
not hanging anywhere
else.
New York City
in the summer
are the fire escapes
and how the people go
out on the fire escapes
in the evening
when the sun is setting
on the other side
of the buildings
and some stretch out
and sleep there
while others sit quietly
where it’s cool.
and on many
of the window sills
sit pots of geraniums or
planters filled with red
geraniums
and the half-dressed people
rest there
on the fire escapes
and there are
red geraniums
everywhere.
this is really
something to see rather
than to talk about.
it’s like a great colorful
and surprising painting
not hanging anywhere
else.
2018. október 10., szerda
Parti Nagy Lajos: Csigabú
A bánatot, mit tán ma érez,
mint brummogó, halk őszi hangot,
idomítgassa a kezéhez,
gyúrjon belőle kis harangot,
csigát, lovat, s ne kérje számon,
a búanyag rém furcsa jószág,
egy formátlan szomorúságon
cseppet sem segít a valóság.
De hogyha átöleli szépen,
megdédelgeti az ölében,
s csinál a búból búbabát,
tükörbe néz a hülye bánat,
s mert a bánat egy hiú állat,
elvigyorogja tán magát.
mint brummogó, halk őszi hangot,
idomítgassa a kezéhez,
gyúrjon belőle kis harangot,
csigát, lovat, s ne kérje számon,
a búanyag rém furcsa jószág,
egy formátlan szomorúságon
cseppet sem segít a valóság.
De hogyha átöleli szépen,
megdédelgeti az ölében,
s csinál a búból búbabát,
tükörbe néz a hülye bánat,
s mert a bánat egy hiú állat,
elvigyorogja tán magát.
2018. október 9., kedd
Faith Shearin:Natural Disasters
During natural disasters two enemy animals
will call a truce, so during a hurricane
an owl will share a tree with a mouse
and, during an earthquake, you might find
a mongoose wilted and shivering
beside a snake. The bear will sit down
in a river and ignore the passing salmon
just as the lion will allow the zebra
to walk home without comment.
I love that there are exceptions.
At funerals and weddings, for example,
the aunts who never speak nod
politely to one another. When my mother
was sick even the prickly neighbors
left flowers and cakes at our door.
will call a truce, so during a hurricane
an owl will share a tree with a mouse
and, during an earthquake, you might find
a mongoose wilted and shivering
beside a snake. The bear will sit down
in a river and ignore the passing salmon
just as the lion will allow the zebra
to walk home without comment.
I love that there are exceptions.
At funerals and weddings, for example,
the aunts who never speak nod
politely to one another. When my mother
was sick even the prickly neighbors
left flowers and cakes at our door.
2018. október 8., hétfő
Vas István: Februári jegyzetek
Hosszú utakat járok meg naponta
És egyszer sem találkozom veled.
Befújja a szél törött ablakomba,
Hogy nem lehet, hogy nem lehet.
*
Kályha még mindig nincs. A kezem átfagy,
Lávás agyamban terjed a hideg,
És megértem a szél konok szavát, hogy
Nincsen értelme semminek.
*
Fölébredek a hosszú éjszakában:
Oly értelmetlen, hogy nem vagy velem.
Fázom, éhes vagyok, romantikátlan.
Nem csalom magam: nem a szerelem
Hiányzik most, csak hogy veled lehessek.
És szeretnék egy-két szót váltani
Veled, mielőtt holt agyamnak esnek
Mélyebb szivem hiéna álmai.
*
Pest felszabadult romjai.
Jaj, nem tudok ujjongani.
És egyszer sem találkozom veled.
Befújja a szél törött ablakomba,
Hogy nem lehet, hogy nem lehet.
*
Kályha még mindig nincs. A kezem átfagy,
Lávás agyamban terjed a hideg,
És megértem a szél konok szavát, hogy
Nincsen értelme semminek.
*
Fölébredek a hosszú éjszakában:
Oly értelmetlen, hogy nem vagy velem.
Fázom, éhes vagyok, romantikátlan.
Nem csalom magam: nem a szerelem
Hiányzik most, csak hogy veled lehessek.
És szeretnék egy-két szót váltani
Veled, mielőtt holt agyamnak esnek
Mélyebb szivem hiéna álmai.
*
Pest felszabadult romjai.
Jaj, nem tudok ujjongani.
2018. október 6., szombat
Garai Gábor: Nem azért…
Nem azért zaboláz fegyelmem,
mert a szenvedély elhagy engem,
nem azért csöndes bennem a harag,
mert vágyaim is lustán nyugszanak;
nem azért áll őrt éberen az ész,
mert az indulat szunnyad s elenyész,-
de azért hajt a fegyelem
korlátokon át s tereken,
de azért lobban szenvedélyem,
hogy ki élni segít éljen;
hogy ne pólyálja puha paplan
a nyugalomtól nyughatatlant;
hogy a tagadó tétovázzon,
szégyen-könnyétől bőrig ázzon;
hogy ki szeret engem-szeressen
hüséggel próbált szerelemben…
Aztán majd úgyis elmegyek.
Tettem mit tennem lehetett.
Függök a felhők lepke-szárnyán.
Villám hasít szét, nem szivárvány.
mert a szenvedély elhagy engem,
nem azért csöndes bennem a harag,
mert vágyaim is lustán nyugszanak;
nem azért áll őrt éberen az ész,
mert az indulat szunnyad s elenyész,-
de azért hajt a fegyelem
korlátokon át s tereken,
de azért lobban szenvedélyem,
hogy ki élni segít éljen;
hogy ne pólyálja puha paplan
a nyugalomtól nyughatatlant;
hogy a tagadó tétovázzon,
szégyen-könnyétől bőrig ázzon;
hogy ki szeret engem-szeressen
hüséggel próbált szerelemben…
Aztán majd úgyis elmegyek.
Tettem mit tennem lehetett.
Függök a felhők lepke-szárnyán.
Villám hasít szét, nem szivárvány.
2018. október 5., péntek
Billy Collins: Tension
“Never use the word suddenly just to
create tension.”
—Writing Fiction
Suddenly, you were planting some yellow petunias
outside in the garden,
and suddenly I was in the study
looking up the word oligarchy for the thirty-seventh time.
When suddenly, without warning,
you planted the last petunia in the flat,
and I suddenly closed the dictionary
now that I was reminded of that vile form of governance.
A moment later, we found ourselves
standing suddenly in the kitchen
where you suddenly opened a can of cat food
and I just as suddenly watched you doing that.
I observed a window of leafy activity
and, beyond that, a bird perched on the edge
of the stone birdbath
when suddenly you announced you were leaving
to pick up a few things at the market
and I stunned you by impulsively
pointing out that we were getting low on butter
and another case of wine would not be a bad idea.
Who could tell what the next moment would hold?
Another drip from the faucet?
Another little spasm of the second hand?
Would the painting of a bowl of pears continue
to hang on the wall from that nail?
Would the heavy anthologies remain on their shelves?
Would the stove hold its position?
Suddenly, it was anyone’s guess.
The sun rose ever higher.
The state capitals remained motionless on the wall map
when suddenly I found myself lying on a couch
where I closed my eyes and without any warning
began to picture the Andes, of all places,
and a path that led over the mountain to another country
with strange customs and eye-catching hats
suddenly fringed with little colorful, dangling balls.
create tension.”
—Writing Fiction
Suddenly, you were planting some yellow petunias
outside in the garden,
and suddenly I was in the study
looking up the word oligarchy for the thirty-seventh time.
When suddenly, without warning,
you planted the last petunia in the flat,
and I suddenly closed the dictionary
now that I was reminded of that vile form of governance.
A moment later, we found ourselves
standing suddenly in the kitchen
where you suddenly opened a can of cat food
and I just as suddenly watched you doing that.
I observed a window of leafy activity
and, beyond that, a bird perched on the edge
of the stone birdbath
when suddenly you announced you were leaving
to pick up a few things at the market
and I stunned you by impulsively
pointing out that we were getting low on butter
and another case of wine would not be a bad idea.
Who could tell what the next moment would hold?
Another drip from the faucet?
Another little spasm of the second hand?
Would the painting of a bowl of pears continue
to hang on the wall from that nail?
Would the heavy anthologies remain on their shelves?
Would the stove hold its position?
Suddenly, it was anyone’s guess.
The sun rose ever higher.
The state capitals remained motionless on the wall map
when suddenly I found myself lying on a couch
where I closed my eyes and without any warning
began to picture the Andes, of all places,
and a path that led over the mountain to another country
with strange customs and eye-catching hats
suddenly fringed with little colorful, dangling balls.
2018. október 4., csütörtök
William Stafford: Freedom
Freedom is not following a river.
Freedom is following a river
though, if you want to.
It is deciding now by what happens now.
It is knowing that luck makes a difference.
No leader is free; no follower is free--
the rest of us can often be free.
Most of the world are living by
creeds too odd, chancy, and habit-forming
to be worth arguing about by reason.
If you are oppressed, wake up about
four in the morning; most places
you can usually be free some of the time
if you wake up before other people.
Freedom is following a river
though, if you want to.
It is deciding now by what happens now.
It is knowing that luck makes a difference.
No leader is free; no follower is free--
the rest of us can often be free.
Most of the world are living by
creeds too odd, chancy, and habit-forming
to be worth arguing about by reason.
If you are oppressed, wake up about
four in the morning; most places
you can usually be free some of the time
if you wake up before other people.
2018. október 3., szerda
Kántor Péter: Emléksorok egy szerelmes pékről
Volt az a szerelmes pék,
még a számítógép előtti korszakban,
amikor a szerzők gépelt kéziratokat küldtek postán,
vagy hoztak be személyesen a szerkesztőségekbe.
Egy délelőtt tizenegy óra tájban váratlanul
beállított a szerkesztőségbe egy fiatalember,
két karja mereven előrenyújtva,
felfelé fordított két tenyerén hatalmas,
lepkekönnyű fehér papírral letakart tálca,
tele frissen sült péksüteménnyel.
A szobát elöntötte a szerelem vanília-illata,
a rétesek és a friss túróspogácsák illata,
az örök boldogság őrült, bódító ígérete,
és az agyamon villámként átfutó sejtelem,
hogy a süteményekhez versek is tartoznak,
legalább egy tucat vers ennyi süteményhez.
A szerelem jön és megy, mint egy öntörvényű vadállat,
és versek tucatjait íratja szegény péklegényekkel,
akik nem tehetnek ez ellen semmit,
legfeljebb sütnek még egy tálca süteményt.
Elképzeltem egy kacér, lisztes képű lányt,
sűrű, barna haja kétoldalt copfba fogva,
mint egy-egy óriási, tömött diós kifli.
De az is lehet, hogy piszkafa a lába és pattanásos az arca,
csakhogy a pék mindezt nem látja, nem láthatja,
mert a szemét elvakítja a levegőben szálló porfelhő,
amit a szerelem küldött rá, és ami erősebb a hamszinnál.
Én voltam a versrovat vezetője,
én vettem át a tálca süteményt,
és a többire nem emlékszem, nem emlékszem,
a többire nem akarok emlékezni.
Még csak annyit szeretnék mondani,
hogy bárhogyan fordult is a szerelmes pék sorsa
ebben a gyorsan változó, kiszámíthatatlan világban,
amelyben a legtöbb dologról előbb-utóbb kiderül,
hogy nem pont olyan, amilyennek kezdetben mutatja magát,
más egy kicsit, vagy egészen más,
a költészet hatalma mégiscsak megkérdőjelezhetetlen,
akár szereti valaki a krémest, akár nem,
akár olvas verseket, akár nem,
és erre kár is több szót vesztegetni,
akár a diós a kedvence, akár a mákos.
még a számítógép előtti korszakban,
amikor a szerzők gépelt kéziratokat küldtek postán,
vagy hoztak be személyesen a szerkesztőségekbe.
Egy délelőtt tizenegy óra tájban váratlanul
beállított a szerkesztőségbe egy fiatalember,
két karja mereven előrenyújtva,
felfelé fordított két tenyerén hatalmas,
lepkekönnyű fehér papírral letakart tálca,
tele frissen sült péksüteménnyel.
A szobát elöntötte a szerelem vanília-illata,
a rétesek és a friss túróspogácsák illata,
az örök boldogság őrült, bódító ígérete,
és az agyamon villámként átfutó sejtelem,
hogy a süteményekhez versek is tartoznak,
legalább egy tucat vers ennyi süteményhez.
A szerelem jön és megy, mint egy öntörvényű vadállat,
és versek tucatjait íratja szegény péklegényekkel,
akik nem tehetnek ez ellen semmit,
legfeljebb sütnek még egy tálca süteményt.
Elképzeltem egy kacér, lisztes képű lányt,
sűrű, barna haja kétoldalt copfba fogva,
mint egy-egy óriási, tömött diós kifli.
De az is lehet, hogy piszkafa a lába és pattanásos az arca,
csakhogy a pék mindezt nem látja, nem láthatja,
mert a szemét elvakítja a levegőben szálló porfelhő,
amit a szerelem küldött rá, és ami erősebb a hamszinnál.
Én voltam a versrovat vezetője,
én vettem át a tálca süteményt,
és a többire nem emlékszem, nem emlékszem,
a többire nem akarok emlékezni.
Még csak annyit szeretnék mondani,
hogy bárhogyan fordult is a szerelmes pék sorsa
ebben a gyorsan változó, kiszámíthatatlan világban,
amelyben a legtöbb dologról előbb-utóbb kiderül,
hogy nem pont olyan, amilyennek kezdetben mutatja magát,
más egy kicsit, vagy egészen más,
a költészet hatalma mégiscsak megkérdőjelezhetetlen,
akár szereti valaki a krémest, akár nem,
akár olvas verseket, akár nem,
és erre kár is több szót vesztegetni,
akár a diós a kedvence, akár a mákos.
2018. október 2., kedd
Emma Lazarus: The new Colossus
Not like the brazen giant of Greek fame,
With conquering limbs astride from land to land;
Here at our sea-washed, sunset gates shall stand
A mighty woman with a torch, whose flame
Is the imprisoned lightning, and her name
Mother of Exiles. From her beacon-hand
Glows world-wide welcome; her mild eyes command
The air-bridged harbor that twin cities frame.
“Keep, ancient lands, your storied pomp!” cries she
With silent lips. “Give me your tired, your poor,
Your huddled masses yearning to breathe free,
The wretched refuse of your teeming shore.
Send these, the homeless, tempest-tost to me,
I lift my lamp beside the golden door!”
With conquering limbs astride from land to land;
Here at our sea-washed, sunset gates shall stand
A mighty woman with a torch, whose flame
Is the imprisoned lightning, and her name
Mother of Exiles. From her beacon-hand
Glows world-wide welcome; her mild eyes command
The air-bridged harbor that twin cities frame.
“Keep, ancient lands, your storied pomp!” cries she
With silent lips. “Give me your tired, your poor,
Your huddled masses yearning to breathe free,
The wretched refuse of your teeming shore.
Send these, the homeless, tempest-tost to me,
I lift my lamp beside the golden door!”
2018. október 1., hétfő
2018. szeptember 29., szombat
Nagy István Attila: Minden ablak
Egyedül úszom az éjszakában-
alattam, fölöttem a csillagok-,
téged kereslek a világegyetem
eltakart zugaiban.
De magába zárt
a féltékeny kozmosz,
szemedet csillagnak akarja,
hajad új tejútként ragyog,
fogsorod csillagképpé változott.
Hajnalban kitárok
minden ablakot:
fényeddel megtelik
a szívem.
alattam, fölöttem a csillagok-,
téged kereslek a világegyetem
eltakart zugaiban.
De magába zárt
a féltékeny kozmosz,
szemedet csillagnak akarja,
hajad új tejútként ragyog,
fogsorod csillagképpé változott.
Hajnalban kitárok
minden ablakot:
fényeddel megtelik
a szívem.
2018. szeptember 28., péntek
Billy Collins: Hippos on Holiday
is not really the title of a movie
but if it were I would be sure to see it.
I love their short legs and big heads,
the whole hippo look.
Hundreds of them would frolic
in the mud of a wide, slow-moving river,
and I would eat my popcorn
in the dark of a neighborhood theatre.
When they opened their enormous mouths
lined with big stubby teeth
I would drink my enormous Coke.
I would be both in my seat
and in the water playing with the hippos,
which is the way it is
with a truly great movie.
Only a mean-spirited reviewer
would ask on holiday from what?
but if it were I would be sure to see it.
I love their short legs and big heads,
the whole hippo look.
Hundreds of them would frolic
in the mud of a wide, slow-moving river,
and I would eat my popcorn
in the dark of a neighborhood theatre.
When they opened their enormous mouths
lined with big stubby teeth
I would drink my enormous Coke.
I would be both in my seat
and in the water playing with the hippos,
which is the way it is
with a truly great movie.
Only a mean-spirited reviewer
would ask on holiday from what?
2018. szeptember 27., csütörtök
Jim Harrison: Peonies
The peonies, too heavy with their beauty,
slump to the ground. I had hoped
they would live forever but ever so slowly
day by day they’re becoming the soil of their birth
with a faint tang of deliquescence around them.
Next June they’ll somehow remember to come alive again,
a little trick we have or have not learned.
slump to the ground. I had hoped
they would live forever but ever so slowly
day by day they’re becoming the soil of their birth
with a faint tang of deliquescence around them.
Next June they’ll somehow remember to come alive again,
a little trick we have or have not learned.
2018. szeptember 26., szerda
Devecseri Gábor: Egy vidám nap után
Nem kérek öröklétet én:
nem kérem, ami nincs.
Tudom: a mai nap, szegény,
már elszállt, árnya sincs.
Ha azt várnám: tartson tovább,
várhatnám hasztalan.
A mai nap elszállt, szegény,
de amíg volt, nem volt szegény,
évezredek örömeit
sűrítette – és egy kicsit
marad haláltalan;
tűntében is így tart tovább,
s mert tűnten itt van, nem szegény,
s nem hívom hasztalan.
Iszonyú jól érzem magam.
Nem kérek öröklétet én:
nem kérem, ami van.
nem kérem, ami nincs.
Tudom: a mai nap, szegény,
már elszállt, árnya sincs.
Ha azt várnám: tartson tovább,
várhatnám hasztalan.
A mai nap elszállt, szegény,
de amíg volt, nem volt szegény,
évezredek örömeit
sűrítette – és egy kicsit
marad haláltalan;
tűntében is így tart tovább,
s mert tűnten itt van, nem szegény,
s nem hívom hasztalan.
Iszonyú jól érzem magam.
Nem kérek öröklétet én:
nem kérem, ami van.
2018. szeptember 25., kedd
William Stafford: Our Story
Remind me again—together we
trace our strange journey, find
each other, come on laughing.
Some time we’ll cross where life
ends. We’ll both look back
as far as forever, that first day.
I’ll touch you—a new world then.
Stars will move a different way.
We’ll both end. We’ll both begin.
Remind me again.
trace our strange journey, find
each other, come on laughing.
Some time we’ll cross where life
ends. We’ll both look back
as far as forever, that first day.
I’ll touch you—a new world then.
Stars will move a different way.
We’ll both end. We’ll both begin.
Remind me again.
2018. szeptember 24., hétfő
Dékány Dávid: Dal az A-húrhoz
Indulnál, de még nem engedlek haza.
Majd csak akkor, ha már annyira fáradt leszek,
hogy a távozásod után rögtön elalszom,
és nem marad időm gondolkodni.
Nemsoká feljön a Nap, téged már várnak,
de rajtam ne kérj számon semmit,
a te döntésed volt, hogy inkább nekik hiányozz.
Innentől a titkod vagyok,
és nem beszélsz majd rólam, még a legjobbaknak sem,
és tudod jól, hogy mostantól csak mellettem vagy biztonságban.
Ismerek egy erdőt, aminek lombja ugyanolyan kék,
mint a pulóvered.
Ott fogunk tüzet gyújtani fűrészporból és raklapokból
szövetségünk évfordulóján.
Most pedig mehetsz.
Vidd a gitártokot,
abban hoztad a ruháidat meg a fogkefédet, mert elszakadt a táskád.
És mikor legközelebb jössz, írunk egy közös számot,
az lesz a címe, hogy Dal az A-húrhoz,
mert az A-húr hangja bíborvörös,
mint első áldozatunk koporsójának bélése vagy a legszebb ünnepek.
És persze dehogy fogok elaludni rögtön.
Csak nem akarlak kikísérni az állomásra,
nem akarom látni azt a sok búcsúzkodó embert,
nekem már egy chatelés utolsó néhány hangulatjele is nehéz,
egyszerűen túl önző vagyok az ilyesmihez.
És nem akarok az állomásról egyedül hazasétálni,
mert a hirdetőoszlopok egy romantikus vígjáték plakátjaival vannak tele.
Egyenként kéne letépnem az összeset,
és a sarki utazási iroda katalógusán is
túl tökéletesre retusálták azt a párt
ahhoz, hogy ne törjem be a kirakat üvegét.
Szóval most inkább fürdök, legalább egy órát,
de előtte még sokáig bámulom
azt a két láda diót az egyik földszinti lakás előtt.
A fáradtság miatt úgy hallom, hogy bentről szólsz,
pedig csak a te hangodon folyik a víz,
lassan, mint az első tavaszi metszéskor elvérző diófák nedve.
Majd csak akkor, ha már annyira fáradt leszek,
hogy a távozásod után rögtön elalszom,
és nem marad időm gondolkodni.
Nemsoká feljön a Nap, téged már várnak,
de rajtam ne kérj számon semmit,
a te döntésed volt, hogy inkább nekik hiányozz.
Innentől a titkod vagyok,
és nem beszélsz majd rólam, még a legjobbaknak sem,
és tudod jól, hogy mostantól csak mellettem vagy biztonságban.
Ismerek egy erdőt, aminek lombja ugyanolyan kék,
mint a pulóvered.
Ott fogunk tüzet gyújtani fűrészporból és raklapokból
szövetségünk évfordulóján.
Most pedig mehetsz.
Vidd a gitártokot,
abban hoztad a ruháidat meg a fogkefédet, mert elszakadt a táskád.
És mikor legközelebb jössz, írunk egy közös számot,
az lesz a címe, hogy Dal az A-húrhoz,
mert az A-húr hangja bíborvörös,
mint első áldozatunk koporsójának bélése vagy a legszebb ünnepek.
És persze dehogy fogok elaludni rögtön.
Csak nem akarlak kikísérni az állomásra,
nem akarom látni azt a sok búcsúzkodó embert,
nekem már egy chatelés utolsó néhány hangulatjele is nehéz,
egyszerűen túl önző vagyok az ilyesmihez.
És nem akarok az állomásról egyedül hazasétálni,
mert a hirdetőoszlopok egy romantikus vígjáték plakátjaival vannak tele.
Egyenként kéne letépnem az összeset,
és a sarki utazási iroda katalógusán is
túl tökéletesre retusálták azt a párt
ahhoz, hogy ne törjem be a kirakat üvegét.
Szóval most inkább fürdök, legalább egy órát,
de előtte még sokáig bámulom
azt a két láda diót az egyik földszinti lakás előtt.
A fáradtság miatt úgy hallom, hogy bentről szólsz,
pedig csak a te hangodon folyik a víz,
lassan, mint az első tavaszi metszéskor elvérző diófák nedve.
2018. szeptember 22., szombat
Sajgó Szabolcs: a csend betölt
betölt mindent
a csend
eget földet
tűzhányót
motorzúgást
gyermeksírást
madárdalt
délutáni napfényt
holdtalan éjszakát
az áldozat áldozatát
s szíve mélyét a gyilkosnak
betölt óvodát iskolát
elhanyagolt sírkeresztet temetőt
a Titok egész kertjét betölti
mind a világágyásokat
túl a Tejúton és innen
a csend a csendet betölti
minden zugát
hallod-e
add Uram
hogy ne legyek süket
a csend
eget földet
tűzhányót
motorzúgást
gyermeksírást
madárdalt
délutáni napfényt
holdtalan éjszakát
az áldozat áldozatát
s szíve mélyét a gyilkosnak
betölt óvodát iskolát
elhanyagolt sírkeresztet temetőt
a Titok egész kertjét betölti
mind a világágyásokat
túl a Tejúton és innen
a csend a csendet betölti
minden zugát
hallod-e
add Uram
hogy ne legyek süket
2018. szeptember 21., péntek
Billy Collins: Greek and Roman Statuary
The tip of the nose seemed the first to be lost,
then the arms and legs,
and later the stone penis if such a thing were featured.
And often an entire head followed the nose
as it might have done when bread
was baking in the side streets of ancient Rome.
No hope for the flute once attached
to the lips of that satyr with the puffed-out cheeks,
nor for the staff the shepherd boy once leaned on,
the sword no longer gripped by the warrior,
the poor lost ears of the sleeping boy,
and whatever it was Aphrodite once held in her severed hand.
But the torso is another story—
middle man, the last to go, bluntly surviving,
propped up on a pedestal with a length of pipe,
and the mighty stone ass endures,
so smooth and fundamental, no one
hesitates to leave the group and walk behind to stare.
And that is the way it goes here
in the diffused light from the translucent roof,
one missing extremity after another—
digits that got too close to the slicer of time,
hands snapped off by the clock,
whole limbs caught in the mortal thresher.
But outside on the city streets,
it is raining, and the pavement shines
with the crisscross traffic of living bodies—
hundreds of noses still intact,
arms swinging and hands grasping,
the skin still warm and foreheads glistening.
It’s anyone’s guess when the day will come
when there is nothing left of us
but the bare, solid plinth we once stood upon
now exposed to the open air,
just the wind in the trees and the shadows
of clouds sweeping over its hard marble Surface.
then the arms and legs,
and later the stone penis if such a thing were featured.
And often an entire head followed the nose
as it might have done when bread
was baking in the side streets of ancient Rome.
No hope for the flute once attached
to the lips of that satyr with the puffed-out cheeks,
nor for the staff the shepherd boy once leaned on,
the sword no longer gripped by the warrior,
the poor lost ears of the sleeping boy,
and whatever it was Aphrodite once held in her severed hand.
But the torso is another story—
middle man, the last to go, bluntly surviving,
propped up on a pedestal with a length of pipe,
and the mighty stone ass endures,
so smooth and fundamental, no one
hesitates to leave the group and walk behind to stare.
And that is the way it goes here
in the diffused light from the translucent roof,
one missing extremity after another—
digits that got too close to the slicer of time,
hands snapped off by the clock,
whole limbs caught in the mortal thresher.
But outside on the city streets,
it is raining, and the pavement shines
with the crisscross traffic of living bodies—
hundreds of noses still intact,
arms swinging and hands grasping,
the skin still warm and foreheads glistening.
It’s anyone’s guess when the day will come
when there is nothing left of us
but the bare, solid plinth we once stood upon
now exposed to the open air,
just the wind in the trees and the shadows
of clouds sweeping over its hard marble Surface.
2018. szeptember 20., csütörtök
Anna Akhmatova: Why then do we not despair?
Everything is plundered, betrayed, sold,
Death's great black wing scrapes the air,
Misery gnaws to the bone.
Why then do we not despair?
By day, from the surrounding woods,
cherries blow summer into town;
at night the deep transparent skies
glitter with new galaxies.
And the miraculous comes so close
to the ruined, dirty houses --
something not known to anyone at all,
but wild in our breast for centuries.
-- translated by Stanley Kunitz with Max Hayward
Death's great black wing scrapes the air,
Misery gnaws to the bone.
Why then do we not despair?
By day, from the surrounding woods,
cherries blow summer into town;
at night the deep transparent skies
glitter with new galaxies.
And the miraculous comes so close
to the ruined, dirty houses --
something not known to anyone at all,
but wild in our breast for centuries.
-- translated by Stanley Kunitz with Max Hayward
2018. szeptember 19., szerda
Polgár Teréz Eszter: Altató
Nem kell félni a manóktól,
boszorkányok sincsenek.
A sufniban sem szökött rabok
csörgetnek bilincseket –
csak a szél zúg,
rázza-veri ajtóhoz a lakatot;
aludj, szépen!
Nem járkálnak zombik
s más rémalakok.
Miska bácsi árnyát látod,
igen, kissé imbolyog…
Dehogy kísért! Hogy bántana?!
Tavaly csokit is hozott,
mikor ő volt a Mikulás.
Nem, krampusz sincs! Sem óriás.
Aludj most már! Itt vagyok.
boszorkányok sincsenek.
A sufniban sem szökött rabok
csörgetnek bilincseket –
csak a szél zúg,
rázza-veri ajtóhoz a lakatot;
aludj, szépen!
Nem járkálnak zombik
s más rémalakok.
Miska bácsi árnyát látod,
igen, kissé imbolyog…
Dehogy kísért! Hogy bántana?!
Tavaly csokit is hozott,
mikor ő volt a Mikulás.
Nem, krampusz sincs! Sem óriás.
Aludj most már! Itt vagyok.
2018. szeptember 18., kedd
Faith Shearin: Suicides
There was the one who walked into a river
with her pockets full of stones and the one
who started her car with the garage door closed,
determined to drive herself elsewhere.
The youngest went into the kitchen
and placed her head where she had
so often placed chickens or hams.
These were the women whose voices
I carried in my backpacks, whose books
moved with me from one city to another
and, one day, I realized I had outlived
all of them. I was sad that they could
not describe the other world,
that they offered no map to old age.
Was it dangerous to write? I began
to walk more carefully beside rivers,
to eat cold food, to let someone else
back the car out of the driveway.
with her pockets full of stones and the one
who started her car with the garage door closed,
determined to drive herself elsewhere.
The youngest went into the kitchen
and placed her head where she had
so often placed chickens or hams.
These were the women whose voices
I carried in my backpacks, whose books
moved with me from one city to another
and, one day, I realized I had outlived
all of them. I was sad that they could
not describe the other world,
that they offered no map to old age.
Was it dangerous to write? I began
to walk more carefully beside rivers,
to eat cold food, to let someone else
back the car out of the driveway.
2018. szeptember 17., hétfő
Dékány Dávid: Meztelenül
Kétszer láttalak meztelenül.
Először egy osztálykiránduláson,
öltözés közben lestelek meg.
Az első napon még együtt gereblyéztük össze
a gólyákat a szántóföldekről.
Aztán a rozsban fekve figyeltük,
ahogy egy sugárhajtású repülő
átlépi a hangsebességet.
A harmadikon megtanultam, hogy a száraz moha
a rácsorduló vértől is kizöldül,
a negyediken pedig már bosszúból akartam
újrakezdeni a tájat,
átrendezni az alkatrészeit,
egy erdő jelölt és jelöletlen fáit,
a turistaösvényt szakadékba
vagy különösen veszélyes állatok barlangjához terelni.
Kétszer láttalak meztelenül.
Először egy osztálykiránduláson,
másodszor tegnap este,
egy pornófilmben.
Nehéz elhinni, hogy amiben eltévedve
egyszer sötétedésig bolyongtunk,
az most valahány tonna
leveleitől, gallyaitól és élővilágától megfosztott,
méretre fűrészelt ipari nyersanyag.
Nehéz elhinni, hogy ez ugyanaz az égbolt,
mint aminek az aljára rágót ragasztottunk egyszer,
és hullámosra száradt tőle
a félfamentes szürkület.
Először egy osztálykiránduláson,
öltözés közben lestelek meg.
Az első napon még együtt gereblyéztük össze
a gólyákat a szántóföldekről.
Aztán a rozsban fekve figyeltük,
ahogy egy sugárhajtású repülő
átlépi a hangsebességet.
A harmadikon megtanultam, hogy a száraz moha
a rácsorduló vértől is kizöldül,
a negyediken pedig már bosszúból akartam
újrakezdeni a tájat,
átrendezni az alkatrészeit,
egy erdő jelölt és jelöletlen fáit,
a turistaösvényt szakadékba
vagy különösen veszélyes állatok barlangjához terelni.
Kétszer láttalak meztelenül.
Először egy osztálykiránduláson,
másodszor tegnap este,
egy pornófilmben.
Nehéz elhinni, hogy amiben eltévedve
egyszer sötétedésig bolyongtunk,
az most valahány tonna
leveleitől, gallyaitól és élővilágától megfosztott,
méretre fűrészelt ipari nyersanyag.
Nehéz elhinni, hogy ez ugyanaz az égbolt,
mint aminek az aljára rágót ragasztottunk egyszer,
és hullámosra száradt tőle
a félfamentes szürkület.
2018. szeptember 15., szombat
Szabó T. Anna: Hold-dal
1.
az öleléstől sütött még a testem
felkeltem mellőled a bodzaízű
derengésben az erkélyre kimentem
Egy ágyon mikor
fejem hátravetve
hagytam, hadd szálljon arcomba a vér
miközben te miközben a te nyelved
a lihegésem vad nyelvét beszélte
hagytam, hadd szálljon arcomba a vér
miközben te miközben a te nyelved
a lihegésem vad nyelvét beszélte
láttam hogy
fenn az utca túlfelén
a tető alatt kariatida
tartja fején a lemenő napot
vak sorsistennő vár becsukott szemmel
hogy roppant forróságát ránk gurítsa
a tető alatt kariatida
tartja fején a lemenő napot
vak sorsistennő vár becsukott szemmel
hogy roppant forróságát ránk gurítsa
2.
sütött a hold
és te már elaludtálaz öleléstől sütött még a testem
felkeltem mellőled a bodzaízű
derengésben az erkélyre kimentem
levágott hajad
ott volt még kupacban
bizsergetően körülvette lábam
lapult akár egy éjszakai állat
még meg is mozdult ahogy rajta álltam
bizsergetően körülvette lábam
lapult akár egy éjszakai állat
még meg is mozdult ahogy rajta álltam
a meztelen fény
átütött egészen
a hajad szurkált ahogy beletúrtam
tested a testem minden részed részem
legyél a jövőm ha voltál a múltam
a hajad szurkált ahogy beletúrtam
tested a testem minden részed részem
legyél a jövőm ha voltál a múltam
már annyi
elmúlt hajszálak a percek
amit megéltünk mind levedlik rólunk
kihűl a test és kilép a sötétbe
pár marék por lesz minden ami voltunk
amit megéltünk mind levedlik rólunk
kihűl a test és kilép a sötétbe
pár marék por lesz minden ami voltunk
de ott a
múltunk minden holdsütésben
egymásra vetít minket mint az álom
hogy por a porban hulltában is éljen
hogy test a testbe mindig visszajárjon
egymásra vetít minket mint az álom
hogy por a porban hulltában is éljen
hogy test a testbe mindig visszajárjon
2018. szeptember 14., péntek
Billy Collins: Ballistics
When I came across the high—speed photograph
of a bullet that had just pierced a book —
the pages exploding with the velocity —
I forgot all about the marvels of photography
and began to wonder which book
the photographer had selected for the shot.
Many novels sprang to mind
including those of Raymond Chandler
where an extra bullet would hardly be noticed.
Nonfiction offered too many choices —
a history of Scottish lighthouses,
a biography of Joan of Arc and so forth.
Or it could be an anthology of medieval literature,
the bullet having just beheaded Sir Gawain
and scattered the band of assorted pilgrims.
But later, as I was drifting off to sleep,
I realized that the executed book
was a recent collection of poems written
by someone of whom I was not fond
and that the bullet must have passed through
his writing with little resistance
at twenty—eight hundred feet per second,
through the poems about his childhood
and the ones about the dreary state of the world,
and then through the author’s photograph,
through the beard, the round glasses,
and that special poet’s hat he loves to wear.
of a bullet that had just pierced a book —
the pages exploding with the velocity —
I forgot all about the marvels of photography
and began to wonder which book
the photographer had selected for the shot.
Many novels sprang to mind
including those of Raymond Chandler
where an extra bullet would hardly be noticed.
Nonfiction offered too many choices —
a history of Scottish lighthouses,
a biography of Joan of Arc and so forth.
Or it could be an anthology of medieval literature,
the bullet having just beheaded Sir Gawain
and scattered the band of assorted pilgrims.
But later, as I was drifting off to sleep,
I realized that the executed book
was a recent collection of poems written
by someone of whom I was not fond
and that the bullet must have passed through
his writing with little resistance
at twenty—eight hundred feet per second,
through the poems about his childhood
and the ones about the dreary state of the world,
and then through the author’s photograph,
through the beard, the round glasses,
and that special poet’s hat he loves to wear.
2018. szeptember 13., csütörtök
Matthew Rohrer: Poem
You called, you're on the train, on Sunday,
I have just taken a shower and await
you. Clouds are slipping in off the ocean,
but the room is gently lit by the green
shirt you gave me. I have been practicing
a new way to say hello and it is fantastic.
You were so sad: goodbye. I was so sad.
All the shops were closed but the sky
was high and blue. I tried to walk it off
but I must have wlked in the wrong direction.
I have just taken a shower and await
you. Clouds are slipping in off the ocean,
but the room is gently lit by the green
shirt you gave me. I have been practicing
a new way to say hello and it is fantastic.
You were so sad: goodbye. I was so sad.
All the shops were closed but the sky
was high and blue. I tried to walk it off
but I must have wlked in the wrong direction.
2018. szeptember 12., szerda
Lackfi János: Mobiletűdök
1. Most
Most nem hallom, mert egy alagútba értem,
most nem tudunk beszélni, mert éppen fizetek,
most meg fog szakadni, mert metrózom éppen,
most leteszem, mert furcsán néznek rám a népek,
most éppen itt vagyok, te hol vagy?
Most nem hallom, mert egy alagútba értem,
most nem tudunk beszélni, mert éppen fizetek,
most meg fog szakadni, mert metrózom éppen,
most leteszem, mert furcsán néznek rám a népek,
most éppen itt vagyok, te hol vagy?
Most
szaggatott, mert megy a rádió,
most nem hallom, túl hangos a busz motorja,
most esküvőn vagyok, a pap csak mondja-mondja,
most elfogja a térerőt az aluljáró betonja,
most éppen hol voltál, hol nem voltál!
most nem hallom, túl hangos a busz motorja,
most esküvőn vagyok, a pap csak mondja-mondja,
most elfogja a térerőt az aluljáró betonja,
most éppen hol voltál, hol nem voltál!
Most mindenki
énrám bámul, te is tudod, hogy én is,
most beszélhetnénk, de akkor mikor ebédelek meg,
most kihangosítalak, hogy hallják apuék is,
most leteszlek, mert a másikon keresnek,
most éppen vagyok, aki vagyok!
most beszélhetnénk, de akkor mikor ebédelek meg,
most kihangosítalak, hogy hallják apuék is,
most leteszlek, mert a másikon keresnek,
most éppen vagyok, aki vagyok!
Most nem
alkalmas, figyelj, egy gólpasszt kapok épp,
most engem csinálnak, a fodrásznál ülök,
most én volnék a betelefonáló húszezerért,
most még nyugodtan, de mindjárt lemerülök,
most éppen nem vagyok, ki voltam egykoron!
most engem csinálnak, a fodrásznál ülök,
most én volnék a betelefonáló húszezerért,
most még nyugodtan, de mindjárt lemerülök,
most éppen nem vagyok, ki voltam egykoron!
Most tegyük le,
anyukám, bejött a főnököm,
most nem fogadok hívást, mert szandálban vagyok,
most elutasítalak, mert növesztem a hajam,
most bújj el a zsebemben, hallgasd, hogy mit makog,
most tudom, te ki vagy. Ja, hogy én ki vagyok?
most nem fogadok hívást, mert szandálban vagyok,
most elutasítalak, mert növesztem a hajam,
most bújj el a zsebemben, hallgasd, hogy mit makog,
most tudom, te ki vagy. Ja, hogy én ki vagyok?
2. Hallod?
Hallod? Ez a
harang! Egy barokk műremek!
Hallod? A vízesés, rég voltam itt veled!
Hallod? Kirándulunk, igen, a madarak.
Hallod? A mi dalunk! Fájdítsam a szived?
Hallod? A vízesés, rég voltam itt veled!
Hallod? Kirándulunk, igen, a madarak.
Hallod? A mi dalunk! Fájdítsam a szived?
Hallod?
Mentőkocsi, most viszik el mamát.
Hallod? A kisfiam, annyi mindent gagyog!
Hallod? Csenget a szán, megjött a Mikulás!
Hallod? A víz csobog, épp a slózin vagyok!
Hallod? A kisfiam, annyi mindent gagyog!
Hallod? Csenget a szán, megjött a Mikulás!
Hallod? A víz csobog, épp a slózin vagyok!
Hallod? Jobban
van ám! Mondd meg neki, apu!
Hallod? Káprázatos ez a meccshangulat!
Hallod? Hogy zeng az ég! Soha ilyen vihart!
Hallod? Így üdvözöl, Buksi neked ugat!
Hallod? Káprázatos ez a meccshangulat!
Hallod? Hogy zeng az ég! Soha ilyen vihart!
Hallod? Így üdvözöl, Buksi neked ugat!
Hallod? Most
tüntetünk, és erősek vagyunk!
Hallod? Ez az anyád, éppen osztja az észt!
Hallod? Egy pávián: nem hinném én sem el!
Hallod? Lejátszom a hangod, ahogy beszélsz!
Hallod? Ez az anyád, éppen osztja az észt!
Hallod? Egy pávián: nem hinném én sem el!
Hallod? Lejátszom a hangod, ahogy beszélsz!
3. Figyelj!
Figyelj, ha
most leteszed,
kapsz külön csengőhangot,
amit hacsak meghallok,
már tiszta ideg leszek.
kapsz külön csengőhangot,
amit hacsak meghallok,
már tiszta ideg leszek.
Figyelj, ha
most leteszed,
legalább ki ne kapcsolj,
egyél, igyál vagy pancsolj,
hallani akarom az életed.
legalább ki ne kapcsolj,
egyél, igyál vagy pancsolj,
hallani akarom az életed.
Figyelj, ha
most leteszed,
az irtó nagy parasztság,
annyi tahó mobilozik manapság,
ez kultúra kérdése, veszed?
az irtó nagy parasztság,
annyi tahó mobilozik manapság,
ez kultúra kérdése, veszed?
Figyelj, ha
most leteszed,
ha meghallom a kattanást,
kinyomlak, mint egy pattanást,
és többé fel nem veszem.
ha meghallom a kattanást,
kinyomlak, mint egy pattanást,
és többé fel nem veszem.
4. Csörögj rám!
Csörögj rám,
elég egyszer,
a kabátomban hagytam,
vagy elnyomja a paplan,
mindegy, ez jó lesz tesztnek.
a kabátomban hagytam,
vagy elnyomja a paplan,
mindegy, ez jó lesz tesztnek.
Csörögj rám,
elég egyszer,
nem veszem fel, na látod,
csak így meglesz a számod,
el is mentettem, nesztek.
nem veszem fel, na látod,
csak így meglesz a számod,
el is mentettem, nesztek.
Csörögj rám,
elég egyszer,
külföldön nagyon drága,
bár az egész világra
a legjobb csomag, asszem.
külföldön nagyon drága,
bár az egész világra
a legjobb csomag, asszem.
Csörögj rám,
elég egyszer,
benne van a naptáram,
mindenkinek a száma,
lenémítottam, persze.
benne van a naptáram,
mindenkinek a száma,
lenémítottam, persze.
Csörögj rám,
elég egyszer,
múltkor sírtam, azt hittem,
tisztára, hogy Úristen:
az életem veszett el.
múltkor sírtam, azt hittem,
tisztára, hogy Úristen:
az életem veszett el.
2018. szeptember 11., kedd
Jonathan Aaron: Skills
Blondin made a fortune walking back and forth
over Niagara Falls on a tightrope—blindfolded,
or inside a sack, or pushing a wheelbarrow, or perched on stilts,
or lugging a man on his back. Once, halfway across,
he sat down to cook and eat an omelette.
Houdini, dumped into Lake Michigan chained
and locked in a weighted trunk, swam back to the boat
a few moments later. He could swallow more than a hundred needles
and some thread, then pull from between his lips
the needles dangling at even intervals.
I can close my eyes and see your house
explode in a brilliant flash, silently,
with a complete absence of vibration. And when I open them again,
my heart in my mouth, everything is standing
just as before, but not as if nothing had happened.
over Niagara Falls on a tightrope—blindfolded,
or inside a sack, or pushing a wheelbarrow, or perched on stilts,
or lugging a man on his back. Once, halfway across,
he sat down to cook and eat an omelette.
Houdini, dumped into Lake Michigan chained
and locked in a weighted trunk, swam back to the boat
a few moments later. He could swallow more than a hundred needles
and some thread, then pull from between his lips
the needles dangling at even intervals.
I can close my eyes and see your house
explode in a brilliant flash, silently,
with a complete absence of vibration. And when I open them again,
my heart in my mouth, everything is standing
just as before, but not as if nothing had happened.
2018. szeptember 10., hétfő
Jean Anouilh: A tücsök
A tücsök zengte
dalát
Egész nyáron át,
Kaszinókban és mulatókban,
S mire fúdogálni kezdett az őszi szellő,
Gyűlt kis vagyona, elegendő.
Játszott ő jobbra, játszott balra valóban
Sok műintézményt bejárt.
Most már csak biztosítani kellett tőkéje hozamát.
Egész nyáron át,
Kaszinókban és mulatókban,
S mire fúdogálni kezdett az őszi szellő,
Gyűlt kis vagyona, elegendő.
Játszott ő jobbra, játszott balra valóban
Sok műintézményt bejárt.
Most már csak biztosítani kellett tőkéje hozamát.
Így hát a
rókához sietett,
Kinek mestersége az uzsorakölcsön,
S aki meglátva, hogy az agyonpúderezett,
Művész mily nyafka, gyermeteg,
Vérszemet kapott, markát dörzsölte rögtön.
– Drága Hölgyem – ömlengett –, Öné és a művészeké
Minden hódolatom!
A pénz, hogy úgy mondjam, a lét
Alantas velejárója, fájdalom.
Nélküle meg nem lehetünk,
Az emberi sors ily zordon!
Vele vesződni kell nekünk!
Ám ez legyen az én gondom.
Sajna, nem vagyok lírai alkat,
Mint ön, ki oly emelkedett,
A pénzgondot nekem, méltatlannak
Adja csak át, művészetét így nem fakítja meg!
Géniuszát fel ne aprózza,
A korlátlan felhatalmazást ha most
Aláfirkantja hamarost,
A többi pusztán ócska próza.
Higgye el, hölgyem – szólt nyájas mosollyal – szívem szerint
A múzsák oltárán áldoznék magam is szünetlen.
Kinek mestersége az uzsorakölcsön,
S aki meglátva, hogy az agyonpúderezett,
Művész mily nyafka, gyermeteg,
Vérszemet kapott, markát dörzsölte rögtön.
– Drága Hölgyem – ömlengett –, Öné és a művészeké
Minden hódolatom!
A pénz, hogy úgy mondjam, a lét
Alantas velejárója, fájdalom.
Nélküle meg nem lehetünk,
Az emberi sors ily zordon!
Vele vesződni kell nekünk!
Ám ez legyen az én gondom.
Sajna, nem vagyok lírai alkat,
Mint ön, ki oly emelkedett,
A pénzgondot nekem, méltatlannak
Adja csak át, művészetét így nem fakítja meg!
Géniuszát fel ne aprózza,
A korlátlan felhatalmazást ha most
Aláfirkantja hamarost,
A többi pusztán ócska próza.
Higgye el, hölgyem – szólt nyájas mosollyal – szívem szerint
A múzsák oltárán áldoznék magam is szünetlen.
Nyújtotta a
papírt. – Na ne röhögtessen! –
A tücsök rá fagyosan tekint.
A mézes-mázos róka úr
Látja a festett szempárt villogni pengemód vadul.
– Ha ajtaján bekopogtam ma,
Hát csak mert tudom, uzsorakamattal dolgozik,
És szeretném, ha a pénzem fialna,
Ismerem pontosan a százalékait.
Nekem is megvan a magamé. Majd egy kicsit
Rátesz, hogy önnek is megérje.
Nekem fontos a vagyonom növekedése.
Holnap felkeresi ügyvédem, a vipera,
A szerződéskötést vele kell majd megtárgyalnia.
Merengve ellenőrizte sminkjét legott,
Elegánsan vállára vetve
Rókairha villogott,
(A róka úgy tett, mint ki észre se vette),
S mielőtt távozott, a művésznő így rebegett:
– Csak szegényeknek adja ki pénzemet
(A róka ekkor újra bizakodni kezdett!)
– Ugyanis – összegezte a tücsök bájmosollyal szájszegletén –,
Mint hallom, fizetésképtelenség esetén,
Ha árvereznek,
Az ő ingóságaikon lehet túladni könnyedén.
A tücsök rá fagyosan tekint.
A mézes-mázos róka úr
Látja a festett szempárt villogni pengemód vadul.
– Ha ajtaján bekopogtam ma,
Hát csak mert tudom, uzsorakamattal dolgozik,
És szeretném, ha a pénzem fialna,
Ismerem pontosan a százalékait.
Nekem is megvan a magamé. Majd egy kicsit
Rátesz, hogy önnek is megérje.
Nekem fontos a vagyonom növekedése.
Holnap felkeresi ügyvédem, a vipera,
A szerződéskötést vele kell majd megtárgyalnia.
Merengve ellenőrizte sminkjét legott,
Elegánsan vállára vetve
Rókairha villogott,
(A róka úgy tett, mint ki észre se vette),
S mielőtt távozott, a művésznő így rebegett:
– Csak szegényeknek adja ki pénzemet
(A róka ekkor újra bizakodni kezdett!)
– Ugyanis – összegezte a tücsök bájmosollyal szájszegletén –,
Mint hallom, fizetésképtelenség esetén,
Ha árvereznek,
Az ő ingóságaikon lehet túladni könnyedén.
Róka mester
magát nagy cinikusnak tartotta,
Ám most fejet hajtott. Zenét tanul azóta.
Ám most fejet hajtott. Zenét tanul azóta.
-- Lackfi János
fordítása
2018. szeptember 8., szombat
Lackfi János: Varázs
A cipész
kitárta az ablakot, ujjongás
fogta el, hiszen a pézsmaszagú
lábbelik, az orrvásító csirizek és komisz,
harapós kis szegek világából immár a
határtalan vonzásába libbenhetett,
tarka pillangószárnyai nőttek,
minden egyes szín izzását érezte a bőrén,
nem is gondolta, hogy repülni ilyen féktelen,
bár rövid ideig tartó gyönyörűség.
A tűzoltó lélekszakadva loholt az utcán,
hiszen a mellkasa közepén hatalmas,
vérlucskos üreg tátongott: a szíve
egyszer csak kapta magát, és kiugrott
a helyéről, most ott fut a poros utcán,
kapják el, emberek, nem látják, ahogy
pattog, öklömnyi húscsomó, de nekem
a legfontosabb, muszáj követnem,
a malomtó fele tart.
A harangozó mindig sejtette, hogy
a kiszáradt patakmeder terméketlen
sziklaágya előbb-utóbb vízzel telik fel,
hatalmas áradástól részegülten fortyog,
tengerré duzzad, csak nagyanyónak volt
régen ilyen mérhetetlen, kövér dunyhája,
amelynek öblébe gyerekkorában mindig
mélyen bevackolódhatott. Mikor a kócos
vén boszorkány meghalt,
így hívták őt faluszerte, az emberek
az unoka eszelős zokogásával
mit sem törődve az udvarra vonszolták
és elégették a kicsi ház minden holmiját,
a molykukacokkal teli dunnák úgy sziporkáztak,
mint a borkén, de most itt ez a hatalmas,
örvénylő, kékes duzzanat, a harangozó
borzongó bőrét pikkelyek lepik el,
légszomja támad, és tudja, csak
odalenn tud majd egy igazán mélyet
szippantani.
A pék dagasztó keze aránytalanra nyúlik,
mintha borosüveg torzító lencséjén
keresztül nézne rá valaki, már eléri a fák tetejét,
mindig is szerette volna markába fogni
a madarakat, ezeket a lüktető, borzas
gombócokat, ni, hogy fészkelődnek,
de hogy valakinek így nyúlhat a karja,
arra egyszerűen nem számítottak,
nem bántlak titeket, nem értitek, ti buták,
gömbölygeti, majd égbe hajigálja őket a pék.
Mígnem aztán éles fájdalom kezdi szaggatni
a húsát, nyilván az előbb simogatott
sasfióka szülei azok, elviselhetetlenül
éles érzés, és elviselhetetlenül távoli,
egyszerűen nem tudja közelebb
hajtogatni magához ormótlan karját,
a tésztát akarta felszelni megfelelő porciókra,
a teste maga is tészta, megkelt, fehéres,
tohonya anyag, nagyon-nagyon furcsa
és vörhenyes így darabokra szelve.
A mentők összeszedték a szanaszét
heverő hullákat és hörgő sebesülteket,
a rendőrök tanácstalanul hümmögve
jegyzeteltek, vajon ha valóban az a
finomra őrölt, zsáknyi varázslógomba-por
tehet az egészről, amelyet a pékség
polcán találtak, ugyan miféle ámokfutással
vagy összeesküvés-elmélettel magyarázható
a dolog, ugyan ki vetemedett volna arra,
hogy ekkora pusztítással kísérletezzen
egy ilyen ártalmatlan terepen?
fogta el, hiszen a pézsmaszagú
lábbelik, az orrvásító csirizek és komisz,
harapós kis szegek világából immár a
határtalan vonzásába libbenhetett,
tarka pillangószárnyai nőttek,
minden egyes szín izzását érezte a bőrén,
nem is gondolta, hogy repülni ilyen féktelen,
bár rövid ideig tartó gyönyörűség.
A tűzoltó lélekszakadva loholt az utcán,
hiszen a mellkasa közepén hatalmas,
vérlucskos üreg tátongott: a szíve
egyszer csak kapta magát, és kiugrott
a helyéről, most ott fut a poros utcán,
kapják el, emberek, nem látják, ahogy
pattog, öklömnyi húscsomó, de nekem
a legfontosabb, muszáj követnem,
a malomtó fele tart.
A harangozó mindig sejtette, hogy
a kiszáradt patakmeder terméketlen
sziklaágya előbb-utóbb vízzel telik fel,
hatalmas áradástól részegülten fortyog,
tengerré duzzad, csak nagyanyónak volt
régen ilyen mérhetetlen, kövér dunyhája,
amelynek öblébe gyerekkorában mindig
mélyen bevackolódhatott. Mikor a kócos
vén boszorkány meghalt,
így hívták őt faluszerte, az emberek
az unoka eszelős zokogásával
mit sem törődve az udvarra vonszolták
és elégették a kicsi ház minden holmiját,
a molykukacokkal teli dunnák úgy sziporkáztak,
mint a borkén, de most itt ez a hatalmas,
örvénylő, kékes duzzanat, a harangozó
borzongó bőrét pikkelyek lepik el,
légszomja támad, és tudja, csak
odalenn tud majd egy igazán mélyet
szippantani.
A pék dagasztó keze aránytalanra nyúlik,
mintha borosüveg torzító lencséjén
keresztül nézne rá valaki, már eléri a fák tetejét,
mindig is szerette volna markába fogni
a madarakat, ezeket a lüktető, borzas
gombócokat, ni, hogy fészkelődnek,
de hogy valakinek így nyúlhat a karja,
arra egyszerűen nem számítottak,
nem bántlak titeket, nem értitek, ti buták,
gömbölygeti, majd égbe hajigálja őket a pék.
Mígnem aztán éles fájdalom kezdi szaggatni
a húsát, nyilván az előbb simogatott
sasfióka szülei azok, elviselhetetlenül
éles érzés, és elviselhetetlenül távoli,
egyszerűen nem tudja közelebb
hajtogatni magához ormótlan karját,
a tésztát akarta felszelni megfelelő porciókra,
a teste maga is tészta, megkelt, fehéres,
tohonya anyag, nagyon-nagyon furcsa
és vörhenyes így darabokra szelve.
A mentők összeszedték a szanaszét
heverő hullákat és hörgő sebesülteket,
a rendőrök tanácstalanul hümmögve
jegyzeteltek, vajon ha valóban az a
finomra őrölt, zsáknyi varázslógomba-por
tehet az egészről, amelyet a pékség
polcán találtak, ugyan miféle ámokfutással
vagy összeesküvés-elmélettel magyarázható
a dolog, ugyan ki vetemedett volna arra,
hogy ekkora pusztítással kísérletezzen
egy ilyen ártalmatlan terepen?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)