Dukay Nagy Ádám: A sírvers epitáfiuma

Drága élők és holtak,
ím, ezennel én vonulok vissza.
Én a sírvers maga.
Most még, utoljára,
megírom - e szegleten -
magam, magam, aztán kész:
ennyi.
Dolgoztam, szolgáltam -
volt gyilkosság, járvány, háború ezernyi.
Ebből lett elegem - van ilyen.
Többé ebben részt venni nem
kívánok, szóval, ezért és ezért:
a mai nappal fölmondok.
*
Létem értelméről így, immár kívülről,
a következőképpen nyilatkozom:
nem volt, nincs és nem is lesz soha,
kinek szólok, miért, és pláne ki beszél,
és ha szól, azt miért épp rímben teszi,
hogy létezem, semmi indoka.
*
Így hát most azt mondom,
viszlát, kézcsók, szeva,
visszavonulok
valami szeretetotthonba -
majd mesélek naphosszat
sok rajtam végzett kínrímről,
rosszul vésett betűről,
*
s mikor az ott töltött
nyugalmas napok után végleg elnémulok,
kérlek, ne beszéljetek helyettem,
sírkövemről így ekképp rendelkezem:
lehet tőlem fa, márvány, vagy andezit,
egy a lényeg - az isten szerelmére! -,
rá ne írjatok valamit!

Gergely Ágnes: Fohász lámpaoltás előtt

Uram, óvj meg a tökéletességtől.
Mint vasalópokróc szélén az ékalakú
égésnyom: hagyd meg rajtam
hibáimat, kezed nyomát. E városban,
hol a két part egymást vicsorogva nézi,
rajzolj rám holland tulipánmezőt. S ha
tárgyaidra írod: „vigyázat, nagyfeszültség”,
helyezz el cinkosként áramkörödben. Olyan
ritkán látható az esthajnali csillag, régi
juhnyájak őre. Kumuluszok közt, a
szétragadt világban nem látjuk egymást.
Perzselt, pusztuló, zárlatos csontjaimban
őslények emlékezetével
add világítanom, míg besötétlik.

 (1976)

Billy Collins: Old Man Eating Alone in a Chinese Restaurant

I am glad I resisted the temptation,
if it was a temptation when I was young,
to write a poem about an old man
eating alone at a corner table in a Chinese restaurant.

I would have gotten it all wrong
thinking: the poor bastard, not a friend in the world
and with only a book for a companion.
He'll probably pay the bill out of a change purse.

So glad I waited all these decades
to record how hot and sour the hot and sour
soup is here at Chang's this afternoon
and how cold the Chinese beer in a frosted glass.

And my book –– José Saramago's Blindness
as it turns out –– is so absorbing that I look up
from its escalating horrors only
when I am stunned by one of his gleaming sentences.

And I should mention the light
that falls through the big windows this time of the day
italicizing everything it touches ––
the plates and teapots, the immaculate tablecloths,

as well as the soft brown hair of the waitress
in the white blouse and short black skirt,
the one who is smiling now as she bears a cup of rice
and shredded beef with garlic to my favorite table in the corner.

Matt Mason: The Story of Ferdinand the Bull

Dad would come home after too long at work
and I’d sit on his lap to hear
the story of Ferdinand the Bull; every night,
me handing him the red book until I knew
every word, couldn’t read,
just recite along with drawings
of a gentle bull, frustrated matadors,
the all-important bee, and flowers—
flowers in meadows and flowers
thrown by the Spanish ladies.
Its lesson, really,
about not being what you’re born into
but what you’re born to be,
even if that means
not caring about the capes they wave in your face
or the spears they cut into your shoulders.
And Dad, wonderful Dad, came home
after too long at work
and read to me
the same story every night
until I knew every word, couldn’t read,
just recite.

Kányádi Sándor: Mi lennék?

Tavasszal somfa lennék
talpig aranyban állva,
biztatón mosolyognék
a zsendülő világra.

Nyáron eperfa lennék,
tágas udvaron állnék,
aki alám ül, annak
jól fogna egy kis árnyék.

Ősszel almafa lennék,
piros almákat termő,
nem is csak egyetlen fa,
hanem almafa-erdő.

Ilyenkor télen aztán
gyertyán vagy fenyő lennék,
hogy aki fázik, égő
tüzemnél melegedjék.

Billy Collins: Christmas Sparrow

The first thing I heard this morning
was a rapid flapping sound, soft, insistent—

wings against glass as it turned out
downstairs when I saw the small bird
rioting in the frame of a high window,
trying to hurl itself through
the enigma of glass into the spacious light.

Then a noise in the throat of the cat
who was hunkered on the rug
told me how the bird had gotten inside,
carried in the cold night
through the flap of a basement door,
and later released from the soft grip of teeth.

On a chair, I trapped its pulsations
in a shirt and got it to the door,
so weightless it seemed
to have vanished into the nest of cloth.

But outside, when I uncupped my hands,
it burst into its element,
dipping over the dormant garden
in a spasm of wingbeats
then disappeared over a row of tall hemlocks.

For the rest of the day,
I could feel its wild thrumming
against my palms as I wondered about
the hours it must have spent
pent in the shadows of that room,
hidden in the spiky branches
of our decorated tree, breathing there
among the metallic angels, ceramic apples, stars of yarn,
its eyes open, like mine as I lie in bed tonight
picturing this rare, lucky sparrow
tucked into a holly bush now,
a light snow tumbling through the windless dark.

Szabó T. Anna: Talp

Mikor kezdtem az angyalban nem hinni,
s a felnőtteket vágytam rajtakapni
a rászedésen és a becsapáson
– miért hazudják, hogy a csoda: van?! -,
karácsony este mégis szólt a csengő
a titokzatos, bezárt nagyszobában.
Gyorsan körülnéztem: mindenki ott volt,
testvér, szülők, s a nagyszüleim – négyen.

Máig sem értem pontosan, mi történt.
Talán madzaggal húzhatták a csengőt,
vagy apám slisszolt körbe a lakáson,
át erkélyajtón, szobaablakon,
villámgyorsan, mert tudta, hogy gyanakszom –
vagy talán mégis maga volt az angyal?
Később hiába kérdezgettem őket:
elfelejtették. Nekem – csoda volt.

Most itt állok egy karácsonyfatalppal,
és a becsapás újabb technikáin
gondolkozom, hogy a gyerekeimnek
újrahazudhassam a csodát.
A nagyszülőké volt még ez a talp –
ki tudja, ők is kitől örökölték,
hány sunyi angyalt láthatott kimászni
csengőszókor a szobaablakon.

Ebben áll majd a gyertyás, ragyogó,
gyanta- és zöldszagú, angyalszagú
metafizikai bizonyíték.
Még mindig várom, hogy csengessenek,
közben kislisszolok a másik ajtón,
beállok a várakozók közé –
és csengetnek is, nem én csengetek –

betódulunk a fényes nagyszobába:
a család fája feldíszítve áll –
gyorsan körülnézek: mindenki itt van.

P. I. Filimonov: Huysmans

mikor kezdődik a ballépések láncolata?
mikor adod tudtára a nőnek, akit nem szeretsz, hogy nem szereted és nincs értelme tovább szenvedni?
mikor adod tudtára a nőnek, akit szeretsz, hogy lenne értelme megpróbálnotok?
mikor szeded össze az erődet, hogy otthagyd az elviselhetetlen munkahelyed?
mikor maradsz először vele csak azért, mert nincs kedved tovább keresni?
mikor mész egyetemre a „legkisebb ellenállás” elvét követve, csak azért, mert „ugyan mi máshoz értek”?
mikor nyom be a nagyi ismerősön keresztül egy kvázi elit iskolába?
mikor megy be apád, ahogyan írva vagyon (nem a te szent könyveidben) anyádhoz?
mikor száműzi sztálin a nagyszüleidet leendő lakóhelyedre?
mikor szüli meg ábrahám izsákot?
mikor mondanak ki a kezdetben valami igét? misztikusok és kabbalisták annak idején megírták,
hogy ha valamit az elején megfordítunk,
minden mást újra lehet csinálni, sőt újralátni,
újramondani, újrahallani, újragondolni és újraérezni.
szóval egi, anyátok,
egi!

-- Fordította: Kis Orsolya 

Billy Collns:The Future

When I finally arrive there—
and it will take many days and nights—
I would like to believe others will be waiting
and might even want to know how it was.
So I will reminisce about a particular sky
or a woman in a white bathrobe
or the time I visited a narrow strait
where a famous naval battle had taken place.
Then I will spread out on a table
a large map of my world
and explain to the people of the future
in their pale garments what it was like—
how mountains rose between the valleys
and this was called geography,
how boats loaded with cargo plied the rivers
and this was known as commerce,
how the people from this pink area
crossed over into this light-green area
and set fires and killed whoever they found
and this was called history—
and they will listen, mild-eyed and silent,
as more of them arrive to join the circle
like ripples moving toward,
not away from, a stone tossed into a pond.

Kelsey Danielle: A Diary of Colors

My second grade teacher liked to ask us,
“How do you feel today, on a scale of one to ten?”
Ten always meant I’m super, thank you
and one was always not today, Mrs. MacAuley, not today.
But I never liked numbers, they would always
twist and rebel against my mind so I chose
to speak in colors instead.

January third – I am the color
of mint chocolate chip ice cream
but I’ve eaten all the chocolate chips.
I am calm.

February seventh – I am a bruise of
blues and violets today. I think it would
be best if I sat by the window.
These are unhappy colors.

April eleventh – I am turquoise, I am magenta,
I am every color in the rainbow.

April thirtieth – I am gray, I am silent.

May first – I am orange, the color of melting
creamsicles on a beach in July.

June twelfth – I am as yellow as the school bus
that will bring me home to summer. I am free.

Twelve years later, I still use colors.
The winter makes me feel cobalt blue, the ocean
turns me a seafoam green. Violets and purples
leave me uneasy and scarlet is a fever of fury.
Some nights I drown in shades of navy, denim,
and cornflower but other nights I meditate in forests of
harlequin and shamrock.

But you,
you leave me a blinding white followed by a soft yellow:
the color of sunlight after a period of darkness.

William Shakespeare: 102. szonett (by Papolczy)

Jaj, ne csináld már, hogyne szeretnélek!
Most csak azért, mert nem mondom folyton?
Ha untalan szól, bazári az ének,
Ezért van, hogy inkább magamba fojtom.
Igen, tudom, eleinte mondtam.
Ne hülyéskedj! Milyen beetetés?
A rigó is tavasszal szól; nyomban
Elhallgat, ha beérik a vetés.
De attól még a nyárnak sincs baja,
Nem reklamálsz a madárnál bután,
Nem hiányzik a csicsergés zaja,
Twixből is elég az ötödik után.
Nem szökken ajkamról örök öröm,
Nehogy kijöjjön a könyöködön.

-- Papolczy Péter fordítása


Szabó Lőrinc verziója:

Szerelmem, bár gyengült látszatra, nőtt;
Csak modora változott, ő soha;
Árú az érzés, melynek nagy becsét
Folyton zengi tulajdonosa.
Új volt szerelmünk, s még csak tavaszán,
Hogy annyit köszöntötte a dalom:
Így csattog nyárelőn a csalogány
S elhallgat az érettebb napokon;
Nem mintha nem volna oly szép a nyár,
Mint mikor a gyászdalt leste az éj,
De vad zenéje kertünk terhe már
S mézét veszti a túlgyakori kéj.
Kihagyok hát, mint a fülemile:
Fél dalom, hogy fárasztalak vele.

Rudy Francisco: Love Poem Medley

I want you to bite my lip until I can no longer speak
And then suck my ex girlfriend’s name out of my mouth just to make sure she never comes up in our conversations.
I’m going to be honest, I’m not really a love poet
In fact, every time I try to write about love my hands cramp… just to show me how painful love can be.
And sometimes my pencils break, just to prove to me that every now and then love takes a little more work than you planned
See I heard that love is blind so, I write all my poems in Braille
And my poems are never actually finished because true love is endless.
I always believed that real love is kind of like a super model before she’s air brushed;
It’s pure and imperfect, just the way that God intended.
See I’m going to be honest, I’m not a love poet
But if I was to wake up tomorrow morning and decide that I really wanted to write about love I swear that my first poem…
It would be about you.

About how I loved you the same way that I learned how to ride a bike: Scared
But reckless with no training wheels or elbow pads so my scars can tell the story of how I fell for you.
You see, I’m not really a love poet
But if I was I’d write about how I see your face in every cloud and your reflection in every window
You see I’ve written like a million poems hoping that somehow maybe someway you’ll jump out of the page and be closer to me
Because if you were here, right now
I would massage your back until your skin sings songs that your lips don’t even know the words to.

Until your heartbeat sounds like my last name and you smile like the Pacific ocean
I want to drink the sunlight in your skin.
If I was a love poet
I’d write about how you have the audacity to be beautiful
Even on days when everything around you is ugly
You see I’d write about your eyelashes and how they are like violin strings that play symphonies every time you blink.

If I was a love poet
I’d write about how I melt in front of you like an ice sculpture
Every time I hear the vibration in your voice so whenever I see your name on the caller ID my heart
It plays hop scotch inside of my chest.
Yo it climbs on to my ribs like monkey bars and I feel like a child all over again.
I know this sounds strange but every now and then I pray that God somehow turns you back into one of my ribs…
Just so that I would never have to spend an entire day without you.

I swear, I’m not a love poet
But if I was to wake up tomorrow morning and decide that I really wanted to write about love
My first poem it would be about you
And after all of that she was like, so how do you feel about me?
And I said, put it like this:
I want to be your ex boyfriend’s stunt man. I want to do everything that he never had the courage to do like… trust you.
I swear that when our lips touch I can taste the next sixty years of my life.
And some days I want to swallow stacks of your pictures just so you can be a part of me for a little bit longer.
If I could I would sample your smile and then I would let my heart beat
Do the bass line, we would create the greatest love song of all time
Whenever, we stand next to each other, love I was the only one made for you and you can be at last my Etta James
I’ll be oh child when you’re in pain or you could be candy coated drops of rain
Even though it never rains in Southern California
And together, we could be music.

And when my friends ask if you’re my girlfriend
I’ll say no.
She is my musician
And me… I’m her favorite song.

Lackfi János: Dühöngő

Becsapja az ajtót, duzzog mögötte hosszan,
tudja, hogy nem látom, mégis nagyon jól látom,
mintha üvegből lenne az a rozzant ajtó, előttem
van testtartása, az ágyon punnyad összeroskadva,
gúlát rakott kamasz-csontjaiból, már csak alá kell gyújtani,
párnát szorít a hasához, mintha terhes lenne, tudom,
hogy velem terhes, engem kell most megszülnie,
aki szültem, hát majd kivárom a vajúdást, van a
konyhában-fürdőszobában dolgom bőven, részben őmiatta,
aki tizenéve minden áldott nap meg kell szüljön engem,
akit tizenéve minden áldott nap meg kell szülnöm újra.
Mikor az az átkozott ajtó nagy nehezen megnyílik végre,
nála a lemez még mindig ugyanott van elakadva,
pedig a téma már akkor is csak ürügy volt, amikor bement,
belékapaszkodik, mint nadrágszárba tacskó, próbálgatja
az ellenállást, pedig csak tessék-lássék szólok közbe-közbe,
legyen valami, dühöngje ki magát, jót tesz az egészségnek,
ez is ugyanúgy hozzátartozik, mint a második ajtócsapódás.
Torkig vagyok már, nem elég, hogy főzök, mosok, vasalok
a nagyságos asszonyra, nem elég, hogy viselem rigolyáit,
még ezek az ajtócsapdosások is, egy szép napon arra jön majd
haza, hogy leszereltettem az egészet, nagy önállósága jelképét,
letesszük a konténer mellé, vigye, aki erre vágyik, kíváncsi
vagyok, attól fogva mit vagdosna vajon, labdát a falhoz,
könyvet a földhöz? Persze, hogy megbocsátok, ölelem át,
ne lássa, hogy a szemem telefutott könnyel, érzelmes öreglány,
tényleg miféle jelentősége van ilyenkor vitának, ajtónak,
csapkodásnak, hiszen a testünk éppoly szorosan tapad
egymáshoz, mint mikor ringattam, mint mikor őt vártam,
leválhat végre rólam, megszültük egymást, csak az a
kajla kilincsű, zsanérjain elferdült ajtó néz ki
egyre gyalázatosabban.

William Shakespeare: 3. szonett (by Papolczy)

Nézd a tükröt, szerénykedni nem cél,
Az arcod tesz túl csak a hajadon,
Megérett az idő, hogy utódot nemzél,
Legyen eggyel kevesebb hajadon.
Nincs az a nő, ki annyira dögös,
Hogy nemet mondjon déenesedre.
Mi van fontosabb, mint az örökös?
Az önszeretet? Semmi esetre.
Anyád tükre vagy; látva arcodat
Tudja, ő sem volt mindig vén mammut.
Így őrzi fiad ifjúságodat,
Mikor mamunak mondod a hamut.
A szingli lét ha jobb tetszik néked,
Profilképed őrzi csak emléked.
--Papolczy Péter fordítása





Ugyanaz Szabó Lőrinc fordításában:

Nézz tükrödbe, s mondd az arcnak, melyet látsz,
Most kell mását megszerkesztenie;
Ha most nem újítod, friss dísze elhágy:
Minket csalsz s anya-üdvöt ölsz vele.
Mert hol a szép, ki méhe parlagát
Elzárja férji szántásod előtt?
S a balga férfi, aki önmagát
Imádva, sírba öli a jövőt?
Anyád tükre vagy: édes tavaszát
Láthatja benned; s te is így fogod
Nézni vénséged ablakain át,
Bár ráncosan, mai arany korod.
De ha múlásnak szánod életed,
Halj magad, s képed együtt hal veled.

Billy Collins: Oh My God

Not only in church
and nightly by their bedsides
do young girls pray these days

Wherever they go,
prayer is woven into their talk
like a bright thread of awe

Even at the pedestrian mall
outbursts of praise
spring unbidden from their glossy lips.

Nayyirah Waheed: Three

‘no’
might make them angry
but
it will make you free.
— if no one has ever told you, your freedom is more important than their anger.

*

and i said to my body. softly. ‘i want to be your friend.’ it took a long breath. and replied ‘i have been waiting my whole life for this.’

*

If
the ocean
can calm itself,
so can you.
We
are both
salt water
mixed with
air.

*

Tandori Dezső: cím nélkül

Széthulltam arra
az egy darabra, ami
mindig is voltam

Michael Blumenthal: Desire

Paris, May 2005

Let’s just say I seem to be enjoying these three chicken drumsticks
far more than the young man doing sit-ups just across the lawn

beside his girlfriend here at the Jardin de Reuilly is enjoying himself:
after all, he’s huffing and puffing, and I’m sitting here, devouring

my chicken, basking in the spring sun, but now he’s rolling over,
it’s push-ups he’s doing, push-ups right on top of his girlfriend,

and the push-ups are getting slower and slower, just as my chicken
is disappearing, and, before long, the push-ups stop altogether, he’s

merely lying there on top of her, and he seems, even from a distance,
much happier than when he was doing push-ups, then he suddenly

sits up, looks up at the heavens, and stares (with an expression
of pure longing) over at me. Oh, he seems to be saying,

I sure wish I had some chicken

Turbuly Lilla: Péntek 13; hibaüzenet

Most, hogy a múltkori vihar végzett
a hordozható telefonnal,
elővettem a hat éve nem használt régit,
hátha működik még,
ha nem is kihangosítható.
És tényleg: lehet vele telefonálni,
van benne ébresztőóra meg üzenetrögzítő,
és telefonkönyv sosem hívott nevekkel.
Csak a feliratot nem értem a kijelzőn:
„az űr üres”.
Nem szól róla a használati utasítás,
és hiába akarom kitörölni,
minden bekapcsolásnál újra feltűnik.
Mintha Isten egy telefonkijelzőn
üzenné meg, hogy nem létezik.

Markó Béla: Egyirányú

Előre megmondtam, hogy ezzel a kutyatartással
be fogunk menni egy egyirányú utcába,
mert amikor felelősséget vállalunk
például egy kanáriért, egy aranyhörcsögért,
tengerimalacért vagy kismacskáért,
már úgy értem, külön-külön, nem egyszerre,
hiszen egyébként a macska megenné
a tengerimalacot, aranyhörcsögöt és kanárit,
és ha még a kutyát is ideszámítom,
az meg halálra hajkurászná a macskát,
szóval lehet ugyan vállalni a felelősséget,
de abból kihátrálni többé nem lehet,
hiába unja meg az ember a kutyáját, macskáját
tengerimalacát, aranyhörcsögét, kanáriját,
mert vége a felhőtlen tengerparti nyaralásnak,
ha ráhagytad egy szomszédra a kutyádat,
és közben azon aggodalmaskodsz,
hogy vajon Árpi bácsi megetette-e reggel,
és Erzsike néni adott-e neki még vizet este,
nem beszélve a simogatásról, ami pótolhatatlan,
a megunt játékot fel lehet tenni a polcra,
a divatjamúlt ruhát be lehet akasztani a szekrénybe,
vagy oda lehet adni egy hajléktalannak,
ám a kutyaszeretetet, ha már magadra vetted,
nem lehet félretenni, és nem lehet
beakasztani semmiféle szekrénybe,
nem lehet betenni a mélyhűtőbe sem,
nem lehet abbahagyni egy időre,
mint a félig kiolvasott könyvet,
gondolod meg hát, barátom, mire vállalkozol,
ennek az utcának a bejáratához
ki van téve a tábla, hogy egyirányú,
megfordulni vagy hátratolatni tilos,
itt mindig csak előre lehet menni,
hiszen ez tulajdonképpen a szeretet utcája,
bár fogalmam sincs, miért szeretjük
ezt a koszos, büdös, folyton megbolhásodó,
a kutya-, madár- és lódoktor bácsi elől
a kertvégi bokrokba menekülő dögöt,
aki hízelegve a kezünket nyalogatja,
amikor végül is nyakon csípjük.

Billy Collins: This Little Piggy Went To Market

is the usual thing to say when you begin
pulling on the toes of a small child,
and I have never had a problem with that.
I could easily picture the piggy with his basket
and his trotters kicking up the dust on an imaginary road.

What always stopped me in my tracks was
the middle toe -- this little piggy ate roast beef.
I mean I enjoy a roast beef sandwich
with lettuce and tomato and a dollop of horseradish,
but I cannot see a pig ordering that in a delicatessen.

I am probably being too literal-minded here --
I am even wondering why it's called "horseradish."
I should just go along with the beautiful nonsense
of the nursery, float downstream on its waters.
After all, Little Jack Horner speaks to me deeply.

I don't want to be the one to ruin the children's party
by asking unnecessary questions about Puss in Boots
or, again, the implications of a pig eating beef.
By the way, I am completely down with going
"Wee wee wee" all the way home,
having done that many times and knowing exactly how it feels.