Kiss András: Változatok egy exponenciális függvényre

1. Milano Centrale

Két pont távolodásával
jelentésük is tágul:
az iksz érték növekedésével
a jelző fokozódik
(például: egyre „ jobban” hiányzol).
A nappalok túlfolynak a halmazukból,
az éjszakák egy pontba sűrűsödnek.
A függvény képlete mégis egyszerű:
számon kérni a szavakat.

2. Időzóna

Kettőnk között nyolcszázhúsz kilométer,
egy negyed időzóna.
Mikor én leomlok,
te már vízbe olvadsz,
s minden csobbanást egy második követ.
A vízgyűrűk képlete: iksz a négyzeten,
én pedig minden nappal nagyobb
területet veszítek el nélküled.
Te időnek, én térnek hívom,
a függvény eredményén nem változtat:
a végpont tükrözésével közelítünk egymáshoz.

Jo Carson: I Am Asking You to Come Back Home

I am asking you to come back home
before you lose the chance of seein’ me alive.
You already missed your daddy.
You missed your uncle Howard.
You missed Luciel.
I kept them and I buried them.
You showed up for the funerals.
Funerals are the easy part.

You even missed that dog you left.
I dug him a hole and put him in it.
It was a Sunday morning, but dead animals
don’t wait no better than dead people.

My mamma used to say she could feel herself
runnin’ short of the breath of life. So can I.
And I am blessed tired of buryin’ things I love.
Somebody else can do that job to me.
You’ll be back here then; you come for funerals.

I’d rather you come back now and got my stories.
I’ve got whole lives of stories that belong to to you.
I could fill you up with stories,
stories I ain’t told nobody yet,
stories with your name, your blood in them.
Ain’t nobody gonna hear them if you don’t
and you ain’t gonna hear them unless you get back home.

When I am dead, it will not matter
how hard you press your ear to the ground.

Tóth Krisztina: Homokóra

Az apróhirdetéseknél a bútorok közt
mindig kínálnak ingyen ágyakat.
Halottak feküdtek bennük, bár a hirdetők
azt szokták írni, költözés miatt.

Végül is nem hazudnak: aki egykor
a szenvedéstől kimélyült matracon
forgolódott, tényleg elköltözött már,
másféle ágyra váltva fekhelyét.

Szemérmes buzgalommal mutogatják
a jelentkező csóró, ifjú párnak,
hogy majdnem ép a támla és az ágyrács,
egy huzattal a matrac menthető…

Albérletekbe, szűk padlásszobába
utaznak gumipókkal lekötözve
az ágyak, aztán új életre kelnek,
és bennük újabb élőt nemzenek.

A kisszekrényen sárga fényű lámpa,
a takarón egy másik test nyoma.
Csak megfordítottak egy homokórát,
hogy átrendezhessék a színpadot.

De a zajok és kellékek hasonlók,
sírás megint, villanykapcsolgatás:
pelenka,vatta, krém, szivacs,
szivacs, pelenka, vatta, krém.

Tóbiás Krisztián: [részlet a Vasjani kötetből]

A vasok vasmegyéből valók
a józsefek józsefvárosból
a kossuthék meg bácskossuthfalváról
így van ez rendben mind
mindennek megvan a maga helye
a maga származása
odarakta az úristen ahová való
csak az ember fia az egy olyan állat
hogy elcsatangol mindenfelé
aztán meg alig lehet összeszedni őket
mint a birkákat
mikor megalszik a pásztor
azért nem kell szégyellni
ha azt mondják
isten barma
az az ember fia
olyannak csinálta az úristen
csak nem tetszik neki
oda van az írva a szívünkre aranybetűvel
hogy hová valók vagyunk
nehogy elvesszünk amikor névsorolvasás lesz
az utolsó ítélet napján
és a jézuskrisztus megítéli mindenkinek ami jár
akkor aztán majd belenéz a szívünkbe
és ha rozsdás vassá válnak az aranybetűk
beledob a pokolba
hogy beolvasszák a vasszívünket
és azzal patkolják majd
az ördögkölköket
a vasok vasmegyéből valók
a józsefek józsefvárosból
a kossuthék meg bácskossuthfalváról
mer’ odarakta őket az úristen
csak elmászkáltak mindenfelé
szanaszéjjel a nagyvilágba
de be van írva a szívükbe aranybetűkkel
odajegyezték ki hova való
legalább nem tudunk elveszni
és ha elfelejtjük
csukott szemmel belenézünk
és kiolvassuk hogy hova menjünk haza.

Cecilia Woloch: Anniversary

Didn’t I stand there once,
white-knuckled, gripping the just-lit taper,
swearing I’d never go back?
And hadn’t you kissed the rain from my mouth?
And weren’t we gentle and awed and afraid,
knowing we’d stepped from the room of desire
into the further room of love?
And wasn’t it sacred, the sweetness
we licked from each other’s hands?
And were we not lovely, then, were we not
as lovely as thunder, and damp grass, and flame?

Leonard Cohen: I almost went to bed...

I almost went to bed
without remembering
the four white violets
I put in the button-hole
of your green sweater
and how i kissed you then
and you kissed me
shy as though I'd
never been your lover

Juhász Tibor: Ez nem az a környék

Mit tudom én, ez is egy törvény.
Annak, aki egy pékségben árul
mindennap, a minimálbérnél
az ingyen reggelikkel többért,
mást nem lehet mondani.
Egyszer lent, máskor meg valahol
máshol, mint most, az Erzsébet híd
korlátjának dőlve.

Ez is csak szerencse kérdése,
nyújtottam felé a flakont.
Savanykás házi bor volt,
nem is túl tiszta, bár ez,
ebben a tanácstalan éjszakában,
amúgy sem számított.

Pár óra múlva kezdett, ha így megy be,
valószínűleg nem talál másikat.
Egy tűzoltó húzott el alattunk,
szirénájával be-beborított minket is.
Biztos unatkozó tűzoltók szórakoznak,
mondta, ez nem az a környék.
És különben is, innen látnánk a tüzet.

Louise Glück: Snowdrops

Do you know what I was, how I lived? You know
what despair is; then
winter should have meaning for you.
I did not expect to survive,
earth suppressing me. I didn’t expect
to waken again, to feel
in damp earth my body
able to respond again, remembering
after so long how to open again
in the cold light
of earliest spring—
afraid, yes, but among you again
crying yes risk joy
in the raw wind of the new world.

Csordás Kata: '88 október

Nem gondoltad volna, hogy csak úgy
bele lehet futni a saját gyerekkorodba.
Egészen készületlenül ért.
Persze ehhez kell az avar fanyar szaga
alatt a nedves föld dúsabb illata.
Ahol a gyökerek közt férgek mozgolódnak
titkos birodalmukban.
Ha oda megint le lehetne ásni.
Ez a forró ősz, ami még sokáig
arról lesz nevezetes,
hogy most semmi nem tud kihűlni.
A fényes levelek zsírkrétával rajzolt foltjai.

Az óvodából kiszűrődő edénycsörömpölés
nem olyan, hanem pontosan ugyanaz.
És ettől boldog leszel, mint
a hamis nyártól megtévedt rovarok.
Nem bírsz elszakadni. Ráteszel
még egy kilométert. Aztán csak
még egyet.

Barukh: Zöld

kis barukhot lenyűgözte
hogy az amerikai filmekben
a szereplők kinyitják
hatalmas hűtőjük ajtaját
kivesznek belőle
egy dobozos tejet
és úgy
ahogy van
beleisznak

nagy kortyokkal
számolatlanul
önfeledten

olyan önfeledten
hogy kis barukh
azt gondolta
biztosan van még
legalább két liter tej
abban a nagy hűtőben

ez abban az időben volt
amikor kis barukh
úgy ment el vásárolni
a biciklijével
és egy bevásárlótáskával
a biciklije kormányán
hogy sosáná
húsz forintot adott neki
hogy abból hozzon
két liter tejet
és egy kiló kenyeret
a négytagú családnak

ez abban az időben volt
amikor magyarországon
csak zacskós tejet lehetett kapni

olyan zacskósat
amiből nemigen lehetett
menőn inni

amit gondosan
bele kellett tenni
egy műanyag tartóba
ki kellett vágni
az egyik sarkát
és úgy lehetett
belőle önteni

pohárba

az a gondosság
ahogyan a zacskós tejből
hozzá lehetett jutni a tejhez
minden volt
kis barukh számára
csak nem menő

a zacskós tej kinyitásáról
és az ehhez tartozó
gondosságról
barukhnak mindig
vered jut eszébe
pécsi nagymamája

az
ahogy vered nyitotta ki
a tejes zacskót
ugyanis
minden volt
csak nem menő

abban benne volt
a háború
a bujkálás
az éhezés

és a szeretet

és a háború
a bujkálás
az éhezés
és a szeretet
nem voltak menő dolgok
a tinédzser kis barukh számára

kis barukh
nagyon szerette veredet
és nagyon szerette a tejet
azzal sem volt gondja
ha pohárból kellett innia
főleg
akkor nem
ha tele volt a pohár
de azért úgy gondolta
hogy dobozból inni
mégiscsak sokkal menőbb
mint pohárból

a dobozból ivás
a bőséget és a szabadságot
jelentette a számára

azt a bőséget és szabadságot
amiben az ember számolatlanul
ihatja a kortyokat a tejből

azt a bőséget és szabadságot
amiben az ember önfeledten
fogyaszthat

az önfeledt
gondtalan
fogyasztás
volt a menőség csúcsa
kis barukh számára

az volt az álma
hogy egyszer
gazdag lesz
és akkor lesz egy hatalmas hűtője
és az mindig
tele lesz

tejjel

és gyümölcsjoghurttal

hogy bármikor kinyithassa
és bármikor kivehessen belőle
amikor csak kedve szottyan

az volt az álma
hogy egyszer
gazdag lesz
és akkor neki
soha nem kell majd
egyik forintot
a másik mellé tennie
ahogy a szüleinek
és a nagyszüleinek
kellett

kis barukh számára
a boldogság
egyet jelentett
az önfeledtséggel
és gondtalansággal

az önfeledtség
és gondtalanság
pedig egyet jelentett
a gazdagsággal

vagyis mindennel
ami nem vered

mindennel
ami nem a gondosság

nem a háború
nem a bujkálás
nem az éhezés
nem a szeretet

…….

sok év telt el azóta
hogy kis barukh
tele hűtőről
és gazdagságról
álmodozott

és ezalatt a sok év alatt
se kis barukh
se nagy barukh
nem lett gazdag soha

a hütője volt néhányszor tele

de gazdag soha nem volt

és olyan gazdag
olyan önfeledt-gondtalan fajta
már nem is lesz soha

mert azóta megtanulta
hogy azok a szereplők
azokban az amerikai filmekben
akik olyan számolatlanul
itták a kortyokat
a dobozból
annyi tejet
fogyasztottak
mintha négy föld bolygó
állna a rendelkezésükre

annyi tejet
annyi hamburgert
annyi benzint
és annyi műanyagot

mintha négy föld

állna
önfeledt
és gondtalan
fogyasztásuk rendelkezésére

bőségük és szabadságuk
rendelkezésére

és nem csak akkor
a nyolcvanas években
kilencvenes években
de azóta is

sőt

és nem csak ők
a szereplők

de háromszázötven millió
hús-vér honfitársuk is
és még legalább ugyanennyi
nyugat-európai

pedig nincs négy föld

csak egy van

és tegnapelőtt
barukhnak az a gondolata támadt
hogy a dolgok
összefüggenek

hogy az ami olyan
magnetikus erővel hatott rá
kis barukh korában

az erőforásokkal szembeni alázat
hiánya
volt

és
hogy ahogy ő
mindig
önfeledtebben
és gondtalanabbul
fogyasztott
mint ahogy
erőforrásai megengedték
volna

úgy fogyaszt
önfeledtebben
és gondtalanabbul
az egész világ
mint ahogy
erőforrásai megengednék

barukh mindig úgy gondolta
hogy sikertelen volt
amikor megpróbált
magának
egy amerikai vagy nyugat-európai
jólétet teremteni

csak tegnapelőtt értette meg
hogy nem
nem volt sikertelen
nagyon is sikeres volt

hiszen éppen
ugyanolyan fenntarthatatlan
fogyasztási szokásokat
alakított ki
mint amilyeneket
az amerikaiak és a nyugat-európaiak

a különbség csak annyi
hogy barukh szokásainak
elsősorban a saját pénztárcája
látta kárát
míg az amerikai
és nyugat-európai jólétnek
egy egész bolygó
és az egész emberiség

és tegnapelőtt
barukh arra gondolt
hogy bármennyire is
nem tűntek menőnek
vered gondos mozdulatai
ahogy kinyitotta a tejes zacskót
és kiöntötte belőle a tejet egy pohárba

ez a jövő
vered a jövő

a háború
a bujkálás
az éhezés
amerika és nyugat-európa
kapuit döngeti

és át fogja szakítani őket

és
a háború
a bujkálás
és az éhezés
amerika és nyugat-európa
napi realitása lesz

egy tizenhat éves svéd kislány
áthajózott az atlanti-óceánon
egy autóbusz méretű napelemes hajón
hogy felhívja a figyelmet arra
hogy ő és a generációja
bele fog pusztulni
az önfeledt és gondtalan fogyasztásba

barukh tegnapelőtt pedig
arra gondolt
hogy the green is the new gold
hogy a zöld az új arany
és hogy vered gondossága
és az erőforrásokkal szembeni alázata
az új menő

a világ
erőforrásaival
szembeni alázat

a mi
rendelkezésünkre álló
véges
erőforrásokkal
szembeni alázat

a végességgel szembeni alázat

saját
végességünkkel
szembeni

alázat

Gregory Orr: [No postmortems, please...]

No postmortems, please.
The world is immortal.
The world renews itself.

What about poems and songs --
Do they perish?
Maybe they only
Vanish awhile.
Maybe they go underground
To gather some other
Knowledge and come back
In another form:

New words, a new melody,
Yet somehow
The same beloved,
Singing the same song.

Linda Pastan: Vermilion

Pierre Bonnard would enter
the museum with a tube of paint
in his pocket and a sable brush.
Then violating the sanctity
of one of his own frames
he'd add a stroke of vermilion
to the skin of a flower.
Just so I stopped you
at the door this morning
and licking my index finger, removed
an invisible crumb
from your vermilion mouth. As if
at the ritual moment of departure
I had to show you still belonged to me.
As if revision were
the purest form of love.

Ilies Renáta: Korosodó

tegyen hamis ígéretet,
hogy engem majd jobbá tehet.
rajta kívül nincsen másom.
nevessen az elmúláson.
ketten feküdjünk a hőre,
lassan lágyuló időre.
s ha a halál sírva jön el,
ő legyen, ki sírba ölel.

Richard Jones: After Work

Coming up from the subway
into the cool Manhattan evening,
I feel rough hands on my heart—
women in the market yelling
over rows of tomatoes and peppers,
old men sitting on a stoop playing cards,
cabbies cursing each other with fists
while the music of church bells
sails over the street,
and the father, angry and tired
after working all day,
embracing his little girl,
kissing her,
mi vida, mi corazón,
brushing the hair out of her eyes
so she can see.

Cosmin Perţa: Brain map

Mindenkinek vannak pillanatai,
amikor komolyan gondolkodik és tisztán látja
a mélységet.

Mindenki félni kezd a tehetetlenségtől,
az előre megfontolt kudarctól,
a vékony vonaltól a valami és a semmi közt.

Egy kísérlethez agytérképet készítettem
és feljegyeztem az agy apró részeire:
itt van a hely, ahol megtanulok örülni,

itt a hely, ahol sírok, itt a hely, ahol mielőbb meg akarok halni,
itt a hely, ahol a túlélésre gondolok,
itt a hely, ahol iszom és cigizek,

itt a hely, ahol nem értem, miért írok,
itt a hely, ahol sajnálom, itt a hely, ahol azt kívánom,
hogy valami más lettem volna,

itt a hely, ahol van egy házam, itt a hely, ahol
nincs már semmim, itt a hely, ahol emlékszem az első csókra,
itt a hely, ahol szeretek, itt a hely, itt vagy te.

Inkább ne beszélj magadról, inkább csendben folytasd
a projektjeid. Inkább hallgass teljesen. Inkább egyáltalán ne beszélj.
Inkább ne is léteznél. Inkább kezdenél valami jót az életeddel.

Ezt már nem írtam fel az agytérképemre. És nem
ambícióhiányról vagy erőtlenségről van szó. És képzelődésről
vagy tévesztésről sincs szó,

hanem egy óriási madárról, aki szárnyával a teljes eget
kitakarja felettünk,
egy éles rikoltásról, ami betölti füleid, az első óráktól kezdve,
az elhagyatottságról,

a felébredésről egy világban, amit csak részlegesen ismersz,
amire nem bírsz rákapcsolódni, amivel nem tudsz kommunikálni,
ami folyton vár valamire. Valamire, amit te már nem adhatsz meg.

Sosem tudtál megadni.
Nem rólam vagy rólad van szó, hanem százakról, mint te vagy én,
nem a hiányomról és a tehetetlenségemről, és a meg nem értésemről,

és az alkalmazkodóképtelenségemről és a frusztrációmról és a fájdalmamról és
a szerelmemről és a félelmemről és a nyugalmamról.
Hanem arról, amit már nem tudok kifejezni.

Sok idővel ezelőtt,
valahol egy vonaton
azt mondta valaki:

Amikor úgy érzed, nem bírod,
nézz a világra,
mintha ebből a vonatablakból néznéd.

Készítettem magamnak egy agytérképet,
és feljegyeztem apró részeire
mindenféle félelmeket.

Egyik részre azt írtam kicsiben,
olvashatatlanul,
itt van a hely, ahová nem térek vissza soha.

--Fordította: André Ferenc 

Kőrizs Imre: Portrék

Jack London emlékének

Nem tudom, a költő elképzeli-e az olvasóit.
Gondolom, akkor már régen rossz.

Mondjuk negyven körüli, elvált, értelmiségi nő,
két nagy kamasz gyerekkel,
használt Fiat Pandával,
hátul elfér a cselló is.
(Hogy tud ilyen poros lenni belül egy autó,
amit használnak?)

Magányos nő, ugyanolyan korú,
aki az egyik térdét maga alá húzva ül a széken,
amikor éjjelenként az ezoterikus webshopján dolgozik,
és ettől megfájdul a lába,
de még sokkal rosszabb lesz, amikor egy orvos
méregdrága injekciókkal majdnem teljesen tönkreteszi.

Janus Pannonius például
egy újabb ikonográfiai feltételezés szerint
úgy nézett ki, mint egy kidobóember.
És Krúdy Gyula is elég behemót volt.

A költőt, akiről tulajdonképpen sose képzelegtél,
azt mondod, nem ilyennek képzelted.
Ha mégis megpróbáltad volna,
akkor fogadjunk, hogy a fejedben lévő fantomképrajzolóval
több hajat tetettél volna az ő fejére.
Hogy, mondjuk úgy, azért mindenhol legyen haja.
Talán több huncutságot a szemébe.
Valahogy több férfiasságot.
Egyáltalán, vonzónak képzelted volna.

De hát a vonzó költő giccs,
mint az éneklő kutya.

Mert a költők nem vonzóak,
őszintén szólva inkább elég kretének, a maguk módján –
ahogy különben az olvasóik is.
Igaz, mivel eleve többen vannak,
az olvasók között biztos több a vonzó,
vagyis egy költőnek leginkább
olvasóként van esélye vonzóságra.

Persze aztán lehet, hogy minden összejön:
az olvasó, ám kopasz költő is az olvasójával,
és akkor a hajhiány,
sőt, az újabban megfigyelhető szakállból is fakadó
leninarcúsági probléma sem jelent gondot,
sőt, a stylist még rá is játszhat egy kelleténél

másfél számmal kisebb, orosz anarchista szemüveggel:
kész is a B-kategóriás New York-i film,
már csak őszi lombozat és egy kutya kell hozzá.

(A kutya azonban nem énekelhet.)

Anton Korteweg: Upon request

That I love you, I want to finally
have that written down, now that
you ask. Because I love you and
not just sometimes, given
the four thousand days and nights.

That it seems as if you hardly
have grown older, that
you sometimes gaze into the distance
as if love struck, that
your hands are still beautiful, further
than this I'd rather not go.

That I sometimes look for your cheek
and not your lips.

Mikael de Lara Co: On the Necessity of Longing

Let me tell you about longing.
Let me presume that I have something
new to say about it, that this room,
naked, its walls pining for clocks,
has something new to say
about absence. Somewhere
the crunch of an apple, fading
sunflowers on a quilt, a window
looking out to a landscape
with a single tree. And you
sitting under it. Let go,
said you to me in a dream,
but by the time the wind
carried your voice to me,
I was already walking through
the yawning door, towards
the small, necessary sadnesses
of waking. I wish
I could hold you now,
but that is a line that has
no place in a poem, like the swollen
sheen of the moon tonight,
or the word absence, or you,
or longing. Let me tell you about
longing. In a distant country
two lovers are on a bench, and pigeons,
unafraid, are perching beside them.
She places a hand on his knee
and says, say to me
the truest thing you can.
I am closing my eyes now.
You are far away.

Turi Tímea: Meridián

Mindannyian most érünk be.
Most érünk be, és elbukunk.
Szétnézünk, és a gerincünk roppan,
a hangunk furcsán cseng, idegen hangunk.
Istenem, mennyi munka van abban,
hogy végre nem azok vagyunk, akik régen,
hogy végre azok vagyunk, akik lenni akartunk
(akkor is, hogyha nem vettük észre):
fiatal felnőttek a büszkeségben.
Istenem, hideg a bizonyosság,
hogy a tétova mozdulatok végül beértek,
hogy beértünk mindannyian,
hogy egyszerre értünk,
hogy most értünk be –
és most elbukunk.

Kellam Ayres: His Hand

punched the fridge, an old 1950s model, avocado green
and stocky—hadn’t worked for days—the freezer dribbling
its melted frost onto the floor, the chicken breasts
he’d pounded into cutlets rotting under two inches of water.
He’d broken the first two fingers, jammed his thumb,
cracked the knuckle above his wedding band,
and with no ice around he ran the tender mess
under the sink’s cool tap and wept;
the hand so badly swollen the doctor slipped a pair
of small metal snippers under the gold band and cut it off.
It was all coming apart—he made sure of that.
At home, his hand was wrapped tight, each finger
taped to the next for support—as if one broken thing
can be made whole by another.

Barukh: Három hónap

barukh egyik legtraumatikusabb
gyerekkori élménye az volt
amikor joszef egyszer
nem beszélt vele

három
hónapig

kis barukh
tizenhét éves volt
és összevitatkozott joszeffel

összeveszekedett

valamin

valamin
ami fontos volt

de nem
olyan
fontos

joszef mondott valamit
mire kis barukh nekitámadt
mire joszef visszatámadt
mire egymásnak feszültek

érvek is
és érzelmek is

nem értettek egyet

és nem tudtak
dűlőre jutni

mindketten
meg voltak győződve arról
hogy nekik van igazuk

és joszef
megbántódott
és megharagudott
és elkezdett nem beszélni
kis barukhhal

és amikor kis barukh látta
hogy joszef nem beszél vele
akkor ő sem beszélt joszeffel

először csak a vita napján

aztán másnap reggel sem

kis barukh így ment el iskolába
joszef így ment el dolgozni

kis barukh nem sokkal azelőtt
ment át egy másik iskolába
nem érezte magát magabiztosnak

mondjuk
soha nem érezte magát magabiztosnak

délután hazamentek
az iskolából és a munkából
és továbbra sem beszéltek

sosáná nem viselte jól a csendet

mind joszefnél
mind kis barukhnál
kampányolni kezdett
hogy kezdjenek el beszélni
egymással

joszef azt mondta sosánának
hogy csak akkor kezd beszélni
kis barukhhal
ha kis barukh
bocsánatot kér tőle

kis barukh azt mondta sosánának
hogy nem kér bocsánatot
mert nincs miért
bocsánatot kérnie

így telt a vita utáni nap

aztán a következő
aztán a következő
aztán a következő
aztán a következő
aztán a következő
aztán a következő
aztán a következő
aztán a következő
aztán a következő
aztán a következő…

két hónap
kb

egy lakásban laktak
joszef
sosáná
kis barukh
és kis barukh testvére
ugyanazokat a helyiségeket használták
de joszef és kis barukh
nem beszélt egymással
nem is nagyon néztek egymásra
csak kerülgették egymást némán

sosáná nagyon rosszul viselte a csendet

mind joszefnek
mind kis barukhnak
könyörgött
hogy kezdjenek beszélni

de joszef feltétele nem változott
és kis barukh nem akart
bocsánatot kérni

nem sokkal a vita előtt történt
hogy kis barukh jelentkezett
a cambridge-i egyetem
angol nyelvvizsgájára

előtte már volt
egy sikertelen nyelvvizsga-kísérlete
szóval rengeteg tanulással
gyakorlással
és szorongással
készült a második kísérletre

úgy gondolta
hogy joszef tudja
mi játszódik le benne
a nyelvvizsgával kapcsolatban
és hogy legkésőbb
a nyelvvizsga előtt
majd fog hozzá szólni
valamit

eljött
a nyelvvizsga előtti nap
és kis barukh nagyon várta
hogy joszef szóljon hozzá

valami biztatót

kis barukh nem várt megbocsátást

nem várt kedvességet

csak valami közhelyes jókívánságot

hogy hajrá

vagy csak egy pillantást

legalább

de nem kapta meg

este

és nem kapta meg reggel sem

kis barukh nyelvvizsgájának reggelén
joszef úgy ment el dolgozni
hogy rá sem nézett kis barukhra

akkor
azon a reggelen
győzte le joszef kis barukhot

akkor
azon reggelen
nyerte meg a vitát joszef

akkor
azon reggelen
kis barukhban
összetört valami

hit

valami
kimondatlan
meggyőződés

hogy minden vita
és nézeteltérés ellenére

joszef ismeri és szereti őt

kis barukh azon reggelen
szembesült azzal
hogy joszef
csak feltételekkel
szereti

és kis barukh
elvesztette
a maradék önbizalmát is

nem csak az utcai önbizalmát
ami soha nem is volt neki
de a kozmikus önbizalmát is

ami abból a hitből táplálkozott
hogy ő
kis barukh
feltételek nélkül is
szerethető

legalább a szülei által

így aztán
nem sokkal
a nyelvvizsga után
amikor sosáná odament
kis barukhhoz
és azt mondta neki
hogy ő
mármint sosáná
belebetegszik
és belepusztul
ebbe a csendbe
akkor másnap
kis barukh
egy feltételek nélkül
nem szerethető kis barukh
odament joszefhez
és bocsánatot kért tőle

valamiért
amiért
az a kis barukh
aki még azt hitte
hogy szerethető
feltételek nélkül is
nem tudott volna bocsánatot kérni

Hevesi Judit: Másnap

Bal láb, jobb, felül, kávéfőző be
erkélyajtó ki, levegő.
Az eszem, a lelkiismeretem,
és az újra jelentkező éjszakai álmaim szerint
ezt nem szabadna folytatni.
Lefőtt a kávé. Mellé banán, narancs.
Esik. A kocsidban maradt a kurva ernyő.
Fogmosás,
kedd van, olyankor szódabikarbónát is használok.
Alapozó, púder, pirosító, szempillaspirál
mára boldog arcot rajzolok.
Vizes haj. Hármasmetró.
Megint elfeledkeztem a hevederzárról.
BKV-szag. Átszállás a Kálvinon,
jegyeket bérleteket, kérjük
Ha holnap elmondanám neki,
és ő ettől szenvedne,
attól te kevésbé sérülnél?
készítsék elő.
Igen.
Munka, sms, emailek, telefon.
Otthon újabb elindított mosás.
Azóta minden nap tiszta ágynemű.
Gyakori szellőztetés
(még mindig itt az illatod).
A tegnap este tanulsága,
hogy őszinte voltam ahelyett,
hogy elhallgattam volna valamit.
Hajnal egy, futni indulok.
Tusolás,
hátha lemállik minden érintkezési felület.

Marge Piercy: Right To Life

A woman is not a basket you place
your buns in to keep them warm. Not a brood
hen you can slip duck eggs under.
Not the purse holding the coins of your
descendants till you spend them in wars.
Not a bank where your genes gather interest
and interesting mutations in the tainted
rain, any more than you are.

You plant corn and you harvest
it to eat or sell. You put the lamb
in the pasture to fatten and haul it in to
butcher for chops. You slice the mountain
in two for a road and gouge the high plains
for coal and the waters run muddy for
miles and years. Fish die but you do not
call them yours unless you wished to eat them.

Now you legislate mineral rights in a woman.
You lay claim to her pastures for grazing,
fields for growing babies like iceberg
lettuce. You value children so dearly
that none ever go hungry, none weep
with no one to tend them when mothers
work, none lack fresh fruit,
none chew lead or cough to death and your
orphanages are empty. Every noon the best
restaurants serve poor children steaks.
At this moment at nine o’clock a partera
is performing a table top abortion on an
unwed mother in Texas who can’t get
Medicaid any longer. In five days she will die
of tetanus and her little daughter will cry
and be taken away. Next door a husband
and wife are sticking pins in the son
they did not want. They will explain
for hours how wicked he is,
how he wants discipline.

We are all born of woman, in the rose
of the womb we suckled our mother’s blood
and every baby born has a right to love
like a seedling to sun. Every baby born
unloved, unwanted, is a bill that will come
due in twenty years with interest, an anger
that must find a target, a pain that will
beget pain. A decade downstream a child
screams, a woman falls, a synagogue is torched,
a firing squad is summoned, a button
is pushed and the world burns.

I will choose what enters me, what becomes
of my flesh. Without choice, no politics,
no ethics lives. I am not your cornfield,
not your uranium mine, not your calf
for fattening, not your cow for milking.
You may not use me as your factory.
Priests and legislators do not hold shares
in my womb or my mind.
This is my body. If I give it to you
I want it back. My life
is a non-negotiable demand.

Charles Bukowski: The Secret

don’t worry, nobody has the
beautiful lady, not really, and
nobody has the strange and
hidden power, nobody is
exceptional or wonderful or
magic, they only seem to be
it’s all a trick, an in, a con,
don’t buy it, don’t believe it.
the world is packed with
billions of people whose lives
and deaths are useless and
when one of these jumps up
and the light of history shines
upon them, forget it, it’s not
what it seems, it’s just
another act to fool the fools
again.

there are no strong men, there
are no beautiful women.
at least, you can die knowing
this
and you will have
the only possible
victory.

Imre Flóra: Elbontották a parkot is

elbontották a parkot is a téren
ahol szerettük egymást, nyoma vész
a térbeli környéknek észrevétlen
halványul álom és emlékezés

a test, a test is már régen nem az
kicserélődtek lassacskán a sejtek
rég elvirágzott már az a tavasz
ki tanúskodik, ha te elfelejted

csak a szavak maradtak, csak azok
csak ez a mondhatni, költői vágy
a megfogalmazás, mit elhagyott

a testmeleg csupán, a puszta tény
valakik szerették egymást, de már
csak a névmás mondja, hogy te meg én

Adam Zagajewski: In a Strange City

The faint, almost fantastic
scent of the Mediterranean,
crowds on streets at midnight,
a festival begins,
we don't know which.
A scrawny cat slips
past our knees,
gypsies eat supper
as if singing;
white houses beyond them,
an unknown tongue.
Happiness.