Dimény H. Árpád: kislányomnak 2028-ba

még ma sem tudod, és akkor sem
fogsz ráébredni, hogy talán az egyetlen,
aki több száz kilométer távolságból is
megérzi, ha szomorú vagy, és
már hív is telefonon, az én vagyok,
mint ahogy most is, amikor 15 évesen,
az első komoly szerelmi csalódás után,
semmit se tudva, de már mégis mindent,
és anélkül, hogy kérdeznék bármit,
veszem a slusszkulcsot, autóba ülünk,
irány a kilátó, ahová telente jártunk,
mert édesanyád nem tud, de imád sízni,
és te nem kérdezed, hogy hová és miért,
de furcsán nézel, hiszen nyár közepén
ritkán megy az ember a felvonókhoz,
ilyenkor nem is működik, mert nincs szezon,
de ismerem a gondnokot, egy ötvenesért
megéri neki a fáradságot, szívesen beindítja,
és már röppenhetünk is fel, a csendbe,
a magas füvek fölé, a naphoz közelítve,
és bár már 15 vagy, még mindig túl fiatal,
hogy kimondd, micsoda szépség fölött
lógatjuk a lábunk, és a fekete szemceruza
ijesztően felnőttessé tesz, de ugyanúgy forgatod
a szemed, mint amikor hosszasan magyaráztuk,
miért nem örültünk, hogy későn jöttél haza,
és még mindig nem akarsz majd hinni
a szemednek, még azért sem akarod kimondani,
és talán a fejed is rázod, összeszorított ajkakkal,
dacosan, hogy mindez mit sem ér, de akkor majd
hirtelen érezni fogod, hogy én tudom,
és hogy nem kell mondanod semmit,
elég csak látnod a dús burjánzását a fáknak,
ahogy az ég felé törnek, ahogy az erdő fölött
a nap megvilágítja a felhőket, fényes fehér fodrukat,
és a madarakat, amiket irigyelhetnél, nem a repülést,
hanem a begyükben azt az apró szívet,
és nem azért, mert kevesebb fájdalom,
hanem mert hatalmas szabadság férhet el benne

Billy Collins: Teenager

Even a branch on an evergreen
may take an unexpected turn

up, down or sideways

and grow substantial

in some weird direction.

Danusha Laméris: Feeding the Worms

Ever since I found out that earth worms have taste buds
all over the delicate pink strings of their bodies,
I pause dropping apple peels into the compost bin, imagine
the dark, writhing ecstasy, the sweetness of apples
permeating their pores. I offer beets and parsley,
avocado, and melon, the feathery tops of carrots.

I’d always thought theirs a menial life, eyeless and hidden,
almost vulgar—though now, it seems, they bear a pleasure
so sublime, so decadent, I want to contribute however I can,
forgetting, a moment, my place on the menu.

Nádasdy Ádám: A szomorúság

A szomorúság hová tud szaladni?
Hová igyekszik? Hová menekül?
Élőlény, eszik, talán vacka is van,
éjszaka is hallom a szuszogását,
pedig nagyon keményen elzavartam,
mégis itt dekkol valahol közel.
Megkóstolja a csipszet, szendvicset,
érzem a könnyek ízét mindenen.
Befordulok egy sarkon, szembejön,
és akkorákat sóhajt, hogy megállok.
De minden rendben van, mondom neki,
menj el. Egy kicsit bírd ki egyedül.

Rudy Francisco: Instructions

Gather your mistakes,
rinse them with honesty
and self-reflection,

let dry until you

can see every choice

and the regret

becomes brittle,

cover the 

entire surface

in forgiveness,

remind yourself

that you are human

and this too

is a gift.

Brian Bilston: Searching for Christmas

is christmas in the bible
why does christmas make me cry

is christmas dinner tax deductible

do christmas elves ever die

christmas is a time for giving

christmas is a load of crap

christmas is a coming

and the geese are getting fat

can christmas pudding make you drunk

can christmas lights kill a cat

can christmas island crabs be eaten

is christmas skins coming back

christmas is a hippopotamus

christmas is a rocking time

christmas is a proper noun

christmas is a state of mind

can christmas trees smell of urine

is christmas celebrated in Peru

is chris packham related to jools holland

is christmas music bad for you

christmas is all around bill nighy

christmas is a time to share

christmas is just around the corner

christmas is in the air

Simon Réka Zsuzsanna: Szia, nagypapa!

Szia, nagypapa!
A kalapod még mindig a fogason lóg.
Nem tesszük el,

ígérem,

és a csillogó köveket is gyűjtöm még neked

a titkos dobozomba.

Az este a doboz nem volt a helyén,

újra belenéztél, ugye?

Nagymama azt mondja,

az angyalok mindig

észrevétlenül járnak-kelnek köztünk,

de én tudom,

hogy itt jártál,

és azt is tudom,

mindennap pont úgy hiányzunk neked odafent,

ahogy te nekünk idelent.

Kántor Péter: Táncoló kislány

Ötévesforma kislány, forog, szökdel,
megpördül maga körül, ugrik párat,

mintha nem létezne más senki, semmi,

táncol, észre se veszi a világot.

Ilyen boldog voltam-e valaha?

Ilyen boldog már sohase leszek!

Ötévesforma kislány a világ,

pörög, szökdécsel, és magában nevet.

Naomi Shihab Nye: Sometimes I pretend

I'm not me,
I only work for me.

This feels like

a secret motor

chirring inside my mind.

I think, She will be so glad

when she sees the homework

neatly written.

She will be relieved

someone sharpened pencils,

folded clothes.

Ada Limón: Joint Custody

Why did I never see it for what it was:
abundance. Two families, two different
kitchen tables, two sets of rules, two
creeks, two highways, two stepparents
with their fish tanks or eight tracks or
cigarette smoke or expertise in recipes or
reading skills. I cannot reverse it, the record
scratched and stopping to that original
chaotic track. But let me say, I was taken
back and forth on Sundays and it was not easy
but I was loved each place. And so I have
two brains now. Two entirely different brains.
The one that always misses where I’m not,
the one that is so relieved to finally be home.

Székely Szabolcs: Departure

Gurulós bőrönd zajára ébredek,

nyitva az ablak, hajnali három.

A kisszobában alszik a két gyerek

az IKEÁ-s emeletes ágyon.

Együtt raktuk össze. Három éve, négy?

Felhallatszik, mert nyitva az ablak,

a bőrönd a házunk előtt áll meg épp –

semmi baj, nevetve mondogattad,

amikor szentségeltem, mert szétesett,

mert rosszul csináltam, szitkozódtam,

elkészült mégis, végleg, felébredek,

nyitva az ablak, még mindig ott van,

segítesz tartani, mondtad – működött,

szeretsz, szeretlek, rosszul csinálom.

Mellettem alszol, hallom, hogyan zörög

tovább a bőrönd. Hajnali három.

Brian Bilston: Tense Christmas

I The Ghost of Christmas Past Perfect Progressive
Midnight. Awoken by a ghost.

I thought I must be raving.

But then he went and showed me

how badly I'd been behaving.

II The Ghost of Christmas Present Perfect Simple

The next night, a ghost again:

with a much more recent scene.

More evidence piling up

of how unpleasant I have been.

III The Ghost of Christmas Future Unreal Conditional

A final late-night ghostly vision.

But this one lacked the pain and strife.

I saw if I could be a kinder man,

I would create a better life.

Veszprémi Szilveszter: Berendezkedés valami megszokható jóhoz

Te mondtad ki először, de én gondoltam rá előbb,
hogy mostantól itt tudunk majd élni,
hogy: ez az otthonunk. Így mondtad.
Mint mikor a bunki határait jelöljük ki.
A földből ez a darab a miénk:
tisztítsd meg a cipőd, mielőtt bejössz, add meg a kódot,
amivel csak az ide tartozók bírnak,
és lépj a földre, amit a sajátunknak tartunk.
Ide rakom most ki a lepedőket, te a polcra
kiteszed az emlékeket, itt még táncolni is
marad hely, ha majd kivisszük az asztalt.
Az ágyat a fal mellé toljuk, az egyetlen sarokba,
ahová lehet, én alszom belül, odadobom a párnáimat.
Ez lett az első helyünk,
az első leülések kiosztják majd a foteleket,
étkezőszékeket is. Belakjuk, úgy döntöttünk.
Főzök egy teát.

Jász Attila: A semmittevés fontossága

Ülni a padon, nem csinálni semmit.
Nem menekülni, nem üldözni az időt.
(Se könyv, se mobil, se walkman. Se semmi.)
Csak ülni a padon, élvezni nagyon. A semmittevést.
Semmit sem csinálni tehát, mint egy ókori filozófus
vagy a hajléktalanok a parkokban. Csak várni az idő
javulását, türelmesen. Nem félni, nem remélni, nem
csapni be önmagunkat. Milyen nehéz.

Yesika Salgado: It Never Snows In Southern California

I wish Los Angeles had winters
the Hollywood sign covered with snow

ice on the roads, frozen water in the pipes

the ocean turned mush,

air too cold to fill anyone's lungs

reasons to say,

don't leave

the world is ending

and I have a bed

Billy Collins: Creative Writing

When I told a student
not to use single quotation marks

around lines of dialogue,

he told me that all our words

are already inside the quotation marks

that God placed around Creation.

Mesterházi Mónika: Prága

Először az arcizmaim
lazulnak el, aztán kimegy

a fejemből, hogy a magyar

nem a sehonnai ellentéte,

csak egy másik népnév.

Mintha tereket nyitnának

a koponyámban, szobákat,

ahová be lehet menni, leülni,

körüljárni, nem ellenőrzik.

A parban fák, egyáltalán,

mindenütt parkok és padok,

és fiatal emberek, kisgyerekekkel.

Egy család: elöl biciklin az apa,

aztán a maximum négyéves, ő is

kétkerekűn, végül babakocsiban

a kicsi, és görkorcsolyán tolja

az anya, repül az egész család.

Nyilván a vasárnapi arcuk ez.

De valaki más is, A parlamentben,

kezdi, és mintha csak nem akarná

tudtunkra adni a helyes elveket,

lehalkítja a hangját. Tisztára mintha

 az ember élhetne más igeidők

bűvöletében vagy szorongatásán

kívül , a jelenben is.

Lackfi János: Felszínen fehér bevonat

Létünk felszínén a finom, fehér bevonat,
hogy meghalunk, ez persze napjaink
élvezeti értékét egyáltalán nem befolyásolja,
no, ez már kapásból nem igaz, hogyne
befolyásolná, éppen ez befolyásolja
leginkább, ez teszi olyan kibírhatatlanul
fájóvá a legédesebb giroszízű csókot
hagymával és csípőssel vagy anélkül,
mert ha mindketten ettek belőle,
akkor már nem számít, mindketten
ettek az almából, mely szemre tetszetős
volt, ízre pedig élvezetes, éppen csak
a hatályos rendelkezések és szabályok
szerint fogyasztóvédelmi szempontból
táplálkozási célú felhasználása
ellenjavasolt.

Létünk felszínén a finom, fehér bevonat,
hogy meghalunk, ha abból a gyümölcsből
eszel, meghalsz, senki soha nem halt még
meg, ha előbb nem harapott bele az életbe,
ha nem tüdőzte le a dzsesszmuzsika fogvásító
rézillatát, ha nem kente be kezét magnéziával,
ne tapadjon annyira tornamutatvány közben,
a halál is átfordulás, az utolsó mutatvány,
kifordulunk önmagunkból vagy éppen
átfordulunk valódi magunkba, ilyenkor hasznos
a kezünkre kent fehér réteg, mely jellegzetes,
fanyar ízzel vonja be nyálkahártyánkat,
ez a bevonat lenne halotti anyakönyvi kivonatunk,
halálugrás, átfordulás, ahogy a rézfúvósok
hosszú rézcsövei tekerednek hangszerré,
aranyló bélalagút, melyben lüktet
a zene perisztaltikája.

Létünk felszínén a finom, fehér bevonat.
hogy meghalunk, mint bohóc arcán
a holtsápadt púder, utáltam mindig
a bohócok modorosságát, látszat-hülyeségét,
hogy lehet ilyen hülye valaki, hullasápadt
arcot kennek maguknak, vérpiros szájat
kennek maguknak, könnycseppet kennek
maguknak, de egyiket se gondolják komolyan,
se a sírást, se a röhögést, műhajuk van,
nem igaziak, én igazi bohóc akartam lenni,
nem szintetikus, olyan, aki nemcsak megjátssza
a halált és az életet, és közben nyafog
meg affektál, hanem tényleg meghal,
amikor meghal, és tényleg hersegteti
az életet, mint sörben sült csülök héját,
mint káposztatorzsát, mint grillázst,
akkor is, ha fogsora már inkább mű,
mint valódi, szilaj fogakkal harapni
minden percbe, horkantani, mint a ló,
szuszogni, mint sün, mordulni oroszlánként,
míg a végső sápadtság fehér bevonata
ki nem von a forgalomból.

Nádasdy Ádám: A figyelő szakasz

Én ledolgoztam a hátrányomat:
megtudtam mindenkiről szinte mindent,

pedig csak nézelődöm. Hosszú volt,

igaz, a figyelő szakasz: bátyám, a festő

tanított erre, kisfiú koromban.

Kivitt a nádasba, órákig ültünk

és nem történt semmi az égvilágon.

Folyton pofáztam, fizikailag

tapasztotta be, tenyérrel, a számat.

Úgyhogy csak ültem, sértődött fogakkal.

Hallgasd a csendet, mondta. Szigorú

kudarc volt ez: nem hallottam a csendet.

Sok szúnyogot, azt igen, a füleimben

a vér dobolását, a szavakat,

amiket nem engedett kilökni magamból

a túl nagy, kéjsóvár pontyok közé.

Bíró Tímea: minden rendben életem

minden rendben életem

akadozva megy le a leves
időnként abbahagyom
leteszem a kanalat hagyom
elmerülni a borsószemek között
azokra a nőkre gondolok akikbe
hetekkel ezelőtt megérkezett a hír
hogy anyák lesznek
borsónyi életet hordoznak
a testükben a szívük alatt
most pedig bombák robbannak
felettük a magasban

hogyan tudnám ezt elmagyarázni neked
két falat között rád mosolygok
széles vigyor a válasz nyelvöltögetéssel
hogyan tudnám ezt elmagyarázni neked

minden rendben életem

mert olyan nincs és mégis van
egy ember úgy dönt
hogy fegyverrel hadsereggel nekimegy
egy másik országnak
egy reggel úgy ébred fel
hogy ölni fog
hogy igen őt is anya szülte
és látod valahol mégis elveszett

minden rendben életem

ha azt mondom ilyenek a felnőttek
meg akarsz majd állni az időben
ha azt mondom gyerekes a viselkedése
túl korán szeretnéd kinőni a legszebb éveket

hosszú sorok a határátkelőhelyeken
rövid ebéd mert mennél a játékaidhoz
a szivárványos gyönyörbe
nők tenyerei a néhány hónapos életeken
a férfiak térdén a szinte kitapintható félelmen

se előttem se mögöttem
nem hullanak lövedékek
táncoltatom a mackót körbe-körbe
felhúzom zenél nevetsz
valaki tölt lő sebesít
reszkető szervek sejtek
tente tente tengerecske
ásítozik a lelked
ők alvás helyett menekülnek

erre nincs mentség
nincs magyarázat
csak tépelődik az ember a franciaágyban
a matracon a kanapén a vackán a járdaszigeten
kivési az álmot a fejéből az undor
a saját fajától

hogyan magyarázhatnám ezt meg neked

reggel vastag mosolyokkal simogatjuk
egymás arcát
de emberek kíméletlenül hosszú sora
ha néhány órára megpihent is
nem tudta kialudni a háborúból magát
mekkora bátorság kell lehunyni a szemed
egy bombarobbanás ébreszthet fel
mennyire kell fáradtnak lenni
hogy a görcsös félelem ellenére
lehunyd a szemed
egy bombarobbanás ébreszthet fel

beleveted magad a szokásos produkcióba
némelyik sikkantásodtól megijedsz
minden rendben életem
mivel nyugtat a nő akinek a gyereke
megfeszíti magát a sorban
tüntetőlegesen megáll
követeli az apját
a halál vagy a harc közül
melyik lehet a vigasztalóbb

a kijevi metróban csecsemő született
az elviselhetetlennek tűnő fájdalmakra
gondolok
hogy a nő a többiekre való tekintettel
némán tűrte vagy nem foglalkozott
a hangerővel
a méhösszehúzódásokra amik a világra
segítik az új életet
volt-e szülésznő a közelben
vagy mindent kizárólag ösztönösen
hányan néztek oda
hányan fordították el a fejüket
a baba felsírt-e a már napok óta
síró felnőttek között
mihez kezdtek a méhlepénnyel
a vér nyilván a többi közé keveredett

minden rendben életem

az otthon helyett hova mennek
az új családtaggal bővült
fényes hazaút helyett hova mennek
az óvóhely meddig óvóhely
lehet-e a fegyverropogások dallamában
eleget enni a tejtermeléshez
tente tente tengerecske
kell-e altatót dúdolni
vagy a puszta létezésben
kifárad a néhány napos lélek

magukra hagyott játékmackók
arcáról leesik a gombszem
a detonáció következtében
súlytalanul landol a műanyag
a szőnyegen
de mi van a szívvel
ha leválik hova essen

Rudy Francisco: I once held on to a grudge

for so long, I forgot how
the conflict actually started.

I let the anger build an

entire city in my hands,

and I was the mayor

for more years than

I'm comfortable admitting.

Since then, I've realized

that this kind of rage

is not worth its carry,

and forgiveness is a little

hard to find, but it's the only

town I want to live in.

It's quiet here

and real estate is cheaper.

Naomi Shihab Nye: So Much Happiness

It is difficult to know what to do with so much happiness.
With sadness there is something to rub against,
a wound to tend with lotion and cloth.
When the world falls in around you, you have pieces to pick up,
something to hold in your hands, like ticket stubs or change.

But happiness floats.
It doesn’t need you to hold it down.
It doesn’t need anything.
Happiness lands on the roof of the next house, singing,
and disappears when it wants to.
You are happy either way.
Even the fact that you once lived in a peaceful tree house
and now live over a quarry of noise and dust
cannot make you unhappy.
Everything has a life of its own,
it too could wake up filled with possibilities
of coffee cake and ripe peaches,
and love even the floor which needs to be swept,
the soiled linens and scratched records . . .

Since there is no place large enough
to contain so much happiness,
you shrug, you raise your hands, and it flows out of you
into everything you touch. You are not responsible.
You take no credit, as the night sky takes no credit
for the moon, but continues to hold it, and share it,
and in that way, be known.

Kántor Péter: Mi fáj? Gyere, mesélj!

esti séta

Jók voltak azok a régi slágerek!...

Hallgatlak, hallgatom, ahogy sorolod,

hogy mi olcsóbb a SPAR-ban, és mi olcsóbb

a most nyílt Penny Marketben,

hogy keletre terjeszkedik az Orbán-klán,

hogy ezek tényleg bármit megtehetnek!

Egy nagy üres stadion az egész ország!

És nem szűnik ez a makacs zsibbadás,

hiába a fizikoterápiás kezelések,

és milyen remekül bejött nekik még ez is,

ez az undorító uszítás a menekültek ellen!

Mondd, figyelsz te rám egyáltalán?

A Várból meg lehozzák a múzeumokat,

és beköltöznek az üres termekbe a patkányok.

A kullancsok is szóba jönnek futólag,

meg hogy mi legyen vasárnap az ebéd,

nem tudom, mi legyen vasárnap az ebéd,

nem, nem tudom, még meddig tarhat ez így.

Emlékszel azokra az őzekre este a parkban?

Az szép volt! És olyan váratlan, ugye?

Tegnap arra gondoltam, á, nem fontos.

Nem hallod?! Mondj valamit nekem!

De hát mit mondjak? Mit mondhatnék?

Te vagy a fény az éjszakában!

Jasmine Mans: Speak to Me of My Mother, Who Was She

Tell me about the girl
my mother was,

before she traded in

all her girl

to be my mother.

What did she smell like?

How many friends did she have,

before she had no room?

Before I took up so much

space in her prayers,

who did she pray for?

Peer Krisztián: Keserű pohár

Aki egynél többet akar lépni, menthetetlen elesik.
Aki kinyitja a szemét, mindent elveszít.

Amihez először érsz, odafagysz.

Ücsörögsz a kertben,

embermagasságú szemét.

Ébredés után pálinka.

Jobb lenne ébredés előtt.

A költészet nem segít,

ezt egy költőnél jobban senki nem tudja.

Hiába raksz reggel úgy-ahogy rendet,

elrontod éjszaka.

Fogaiddal tépnéd ki magadból a jót,

ha még lennének fogaid.

Egy élet elmúlt,

a helye fáj.

Jézus meg hol a kurva anyjában késik?

Leragadt a mennyországban?

Meddig kéreti még,

kétezer év eltelt,

ennyire jól érzi magát?

Majláth Ákos: Apránként

Van egy kövér kisfiú. Bennem ül.
Mint valami gyógyfürdőben.
Fürdőgatya, medenceszél, gombóc
fagyik, pokemonos törölköző.
Évek óta takargatja magát, eszik.
A tutti-frutti lassan végigfolyik az
állán. Érzi, ahogyan a törölköző
zsugorodik körülötte.
Igazgatja a textilt, közben
idegesen forgatja a fejét,
akár a ragadozó madarakat
sejtő rágcsálók.

Fáj nekem ez a kövér kisfiú.
Görcsöl a gyomrom tőle.
Abban bízom, hogy eltűnik
róla a törölköző,
aztán elolvad a fagyi,
aztán elolvad a kisfiú.
Sistereg a cukros
zsír a medence szélén.
Elpárolog, és én apránként
kilélegzem magamból.
Mint a klórszagot
egy nyugdíjazott úszómester.

Billy Collins: Headstones

If the dates show
the husband died
shortly after the wife--

first Gladys than Harry,

Betty followed by Tom--

the cause is often

gradual starvation

and not a broken heart.

Rudy Francisco: Horizon

I hope I haven't already driven
past my greatest moments.

I hope there is something

beautiful on the horizon

that's just as impatient as I am.

Something so eager,

it wants to meet me halfway.

A moment that is diligently

staring at its watch, trembling

with nervousness, frustrated,

and bursting at the seams, 

wondering what's taking me

so long to arrive.

Simon Réka Zsuzsanna: Márványkocka

Anya átzokogta a napot.

Apa hiába kért bocsánatot,

hiába próbálta vigasztalni,

sírva aludt el.

Egy összeragasztott papírt szorongatott a kezében,

amire nagymama halála előtt lejegyezte anyának

a márványkocka receptjét.

Apa reggel letépett ebből a papírból egy darabot

és ráírta:

tej,

kenyér,

tojás,

vaj,

cipőkrém,

alma,

wc-papír. 

Ellen Bass: Sleeping With you

Is there anything more wonderful?
After we have floundered

through our separate pain

we come to this. I bind myself to you,

like otters wrapped in kelp, so the current

will not steal us as we sleep.

Through the night we turn together,

rocked in the shallow surf,

pebbles polished by the sea.

Szakács Eszter: Alvók

Szabadnap. Olyan jó a csönd...
Üresek a szomszéd lakások.

Nincs sírás, futkosás, kiáltozás.

A gangon behunyt szemmel állok.

Vakítóan ég fent a nap ma!

Nem is kell látni. Minden tárgy ragyog.

Mintha fényből lenne a testem,

árnyékból, amit gondolok.

S árnyékból vannak mind az alvók,

kikkel a váltott időn osztozom:

amikor felébrednek bennem,

én úgy tudom, csak álmodom.

Mesterházi Mónika: Hidegfront

Éveket öregedtem
ezen az éjszakán,

mikor arra riadtam,

hogy esik az eső,

és hajléktalan vagyok.

Előtte valahol

egy színdarabban kellett

szöveget mondanom,

a szöveg nem volt nálam,

otthon volt, nem olvastam,

így kerültem a parkba.

Értesíteni

már nem lehetett senkit,

a telefon is

végképp kettéesett,

és nem volt más segítség,

mint újra felébredni,

felidézni, amit

előzőleg gondoltam

jövendő opciókról,

és hogy miért akartam

egy ilyen szép hangzású

szóba költözni épp,

mint a hajléktalanság.

Robert Bly: The Teapot

That morning I heard water being pured into a teapot.
The sound was an ordinary, daily, cluffy sound.

But all at once, I knew you loved me.

An unheard-of thing, love audible in water falling.

Rudy Francisco: Here I am today

A breath
that doesn't mind

repeating itself.

Living proof

that sometimes

you plan a funeral,

but a birthday party

shows up instead.

Kiss Judit Ágnes: Az utca embere

Itt, kérem, semmi látnivaló nincsen!
Minálunk, kérem, minden rendbe’ van.
A furcsa szagot meg lehetne szokni,
nem értem, mért nem élnek boldogan!

Aki teheti, halkan elszivárog,
a többi még halkabban meglapul,
hogy ne is tudjon észrevenni semmit,
ha kell, megsüketül és megvakul.

De ez a szag… az orr egész nap érzi,
kicsit szellentés, kicsit rothadás.
Néhány apróság el is sorvad tőle:
empátia meg szolidaritás.

Nem mérgező, kérem, túl lehet élni,
hisz itt vagyok! Van fölöttem tető,
van pálinka, olcsó a csirkefarhát,
csak ez a szag volna feledhető!

Beivódik ételbe és ruhába,
megszabadulni tőle nem lehet.
Mint egy radioaktív gombafelhő,
az ország fölött furcsa szag lebeg.

Blythe Baird: In the Shape of a Poem

This is an
apology

to all of
the wounds

I locked

in the cellar

of myself

to punish them

for refusing

to heal

in the shape

of a poem.

Veszprémi Szilveszter: Ergó

Ebbe a restibe egyedül mi járunk azért, mert van a csapon málnasör,
pedig kulturált hely, nem csak úgy, egy restihez képest,
hanem magában is: tiszta és tágas, fedett a dohányzója,
adnak poháralátétet kérés nélkül, és tiszta a hamutál.

Mindig leghátul ülünk, a dohányzóban, az A vágány felé,
nem kocsmabútorok vagyunk, itt nem szól R-GO a zenegépből,
nincs is zenegép, Cseh Tamás szól a netről,
mint egy tényleg restiben, ahol csapról hozzák a málnasört.

Szemben a két lány mindig ugyanabban a sarokban,
egymásra licitálva a szerelmet keresik, milyenazéletelnek,
mint egy Cseh Tamás dalban, bólogatnak,
milyen az élet, látjuk, milyen.

A fiatal vasutas nem mondana egy szót sem, ha nem kérdeznénk,
de bármit elmesél. Nem siet, de nem akar maradni.
A maradásban látja a magafajta kilátástalan jövőt.
Ezer ördög lakik a szívében a kocsmáros szerint.

Mi nem megyünk az állomásról sehova, ahogy tulajdonképpen senki,
sőt kerülünk is azért, hogy itt legyünk. Ez nem az a restizős állomás,
nem vár soká senki, hacsak nem boldog életet és kesernyés málnasört,
itt legalább tudjuk, egész pontosan, mit akarhatunk.

Szlukovényi Katalin: Fülledt erózió

A badacsonyi kilátóhoz vezető tanösvényen
ötödmagunkkal a házasságról beszélgettünk,
attól tartok, kicsit meg is sértődtél, amikor
állóvízhez hasonlítottam, pedig alattunk,
ameddig a szem ellát, fenségesen
és hétköznapin terült el a Balaton,
partján termékeny borvidék és tanúhegyek.
Az ösvény mentén táblák magyarázták
a földtörténetet, amin épp jártunk:
a tó kialakulásának előzményeit,
a Pannon-tengert, ahol négymillió éve
feltört az izzó magma, és létrehozta
a vulkáni kúpokat; amikor érintkezett
a víz és a láva, heves robbanások
szórták szét a törmeléket, és a gyűrűs sáncok
mélyében lávatavak keletkeztek. Idővel
a szél meg a víz lekoptatta a tájat,
s a jégkorban megsüllyedt területen
tizenvalahányezer éve kialakult két tavacska,
medencéjük egymásba kapcsolódott,
s ezüst halak fickándoztak mélyükön,
noha a vízszint még soká erősen ingadozott.
Kemény bazalttakarójuk alatt a tanúhegyek
máig őrzik az első fellángolások nyomát,
és a rétegekből nagyjából kimutatható,
hogy ki, mit, mikor, kivel és miért, bár
a részletekről ma is heves viták folynak.
Sokáig mentünk, jegyzeteltem, szerettem volna
minél több anyagot beépíteni, közös
éveink termékeny üledékét, de mind
lassabban áradt, nem is a gondolat,
inkább az érzés, megdermedt, mint a lávapárnák,
amikre leültünk pihenni, végül csak komótosan
figyeltem, fészkéről a gólya: már nem az erdőt
és nem is a fát láttam, hanem levelek
fonákján ezüstösen áramló szelet.
.

Linda Pastan: The Art of Pain

The pain we feel reading
mere words in a book
clings to us like static

on a cold day. The road

a woman walks in the last chapter

twists away from her happiness,

and the pain follows

wherever we go, haunting us

with its mute footsteps--the ghost

of pain we have known

and of pain to come.

Small explosions

of grief in a sonnet sequencé;

another fracture of innocence:

these are templates into which our lives

must fit themselves, moving shadows

the sun makes, rising and going down

on every page, as evening settles

into all the unswept corners

of the world.

Brian Bilston: On ‘;..p’[[[[[[[[[[[[[;’;////////////////////////3,’

Upon returning to my desk,
having left it temporarily in search of biscuits,
I discovered my cat had written a poem
on my laptop.

It was called ‘;..p’[[[[[[[[[[[[[;’;////////////////////////3,’
and constituted one of her more difficult pieces,
but it was the kind of poem
which rewarded repeat reading.

I was struck by its experimental structure:
the absence of line breaks,
indeed, not one single space between any
of the poem’s 10,000 or so characters.

One of the work’s central motifs –
‘jjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkk’ –
was, by turns, unsettling and comforting,
while the symbolism of ‘###################’,

hinted at our 21st century preoccupation with social media.
And who could not be moved by that devastating final line,
its message of hope piercing the heart like an arrow:
‘`````````5555=======================’.

Tatev Chakhian: Útmutató kezdő futóknak

Kiszállunk a luxuskocsikból
és szaladunk a fákhoz
lábizmainkat erősítve,
amik (valamiért) nem tartanak elég szilárdan a földön.

Törzsünk vastagabb, mint a fák dereka,
szél kócolja hajunkat,
mégsem fészkelnek oda madarak.
Éppúgy
kitörnek kalitkáikból, szárnyalnak a fák hegyére.

Háromszor hetente, másfél órán át,

a madarak gyakrabban mégis,

gondoljuk hátra sem nézve,

valakinek ügyelnie kell a szökést

valakinek elég erősnek kell lennie,

valakinek talpon kell maradnia.

--Fordította: Kali Kinga

Brian Bilston: How to Avoid Mixing Your Metaphors

It’s not rocket surgery.
First, get all your ducks on the same page.
After all, you can’t make an omelette
without breaking stride.

Be sure to watch what you write
with a fine-tuned comb.
Check and re-check until the cows turn blue.
It’s as easy as falling off a piece of cake.

Don’t worry about opening up
a whole hill of beans;
you can always burn that bridge when you come to it,
if you follow where I’m coming from.

Concentrate! Keep your door closed
and your enemies closer.
Finally, don’t take the moral high horse:
if the metaphor fits, walk a mile in it.

Nádasdy Ádám: A szüneti csend

A szünet nehezen volt elviselhető,
jött a valóság.
Amíg dolgozni kellett, boldog izzadás,

röpít a teendő: nem létezem, csak dolgozom.

Süket csönd hirtelen, kis tanári szoba,

semmi lazítás.

Kötéltáncos a talajon: kínosan szilárd minden.

Lengeni kéne.

Vagy ellenkezőleg: bebetonozva lenni,

boldog párkapcsolat, sajtszagú délután,

sűrű rokonság. De én szabad vagyok!

Elolvasatlanul növekvő tudomány:

vádol az asztal.

Tea kéne, de meg se mozdul a rezsó,

vagy rossz a kábel - azt is egy sarokban találtam,

ostrom előtti.

Őrjítően hosszú, nagy, félórás szünet,

töltve a pisztoly.

Egy másik ilyen, messze, mereven,

ott fekszik, hanyatt, mert túl okos volt.

Lám, jobb szorongani. És még sokat tanulni.

Édes a lecke.

Kántor Péter: Óda a publikumhoz

Ó, te áhított! Te magasztalt!
Te csodaszörny! Te dzsungel majma!
Te királykisasszony a toronyban!

Szüzek szüze! Bordély madamja!

Te vak! Te süket! Te gyomzabáló!

Te hűtlen, te mindig más babája!

Te tátott száj! Te kipirult arc!

Te tizenkét gyermekes árva!

Te homályos, párás tekintet!

Te el-elakadó lélegzet!

Te vörös tenyere a tapsnak!

Aki mindig mást kényeztet!

Te alvajáró! Te idétlen!

Pörgőcsiga! Vásári csörgő!

Te pislákoló fény a sötétben! -

Rólad álmodozik a költő.

Andrea Gibson: Diagnosis

I suffer
from unrequited self love.
I love myself, but I don't

love myself

back.

Mary Oliver: The Poetry Teacher

The university gave me a new, elegant
classroom to teach in. Only one thing,
they said. You can't bring your dog.
It's in my contract, I said. (I had
made sure of that.)

We bargained and I moved to an old
classroom in an old building. Propped
the door open. Kept a bowl of water
in the room. I could hear Ben among
other voices barking, howling in the
distance. Then they would all arrive—
Ben, his pals, maybe an unknown dog
or two, all of them thirsty and happy.
They drank, they flung themselves down
among the students. The students loved
it. They all wrote thirsty, happy poems.

Peer Krisztián: Bűntudat-barométer

Jobban jártam, hogy meghaltál,
mintha szakítottunk volna.

Sokan ajánlottak pénzt.

Emlékszel, mire tanítottalak:

százat kérünk, ötvennek örülünk,

nekünk nemhogy nem szégyen a kérés,

de mindenki eleve tartozik,

aki élvezte már a társaságunkat.

A bántalmazó kapcsolat

örökre titokban marad.

Az aprós üveg is újra telik,

ahogy az életem.

Megálltam egy ujjnyival az alja előtt.

Mégse jó eltüzelni,

a széttépett dobozokat tavasszal

a papírgyűjtő gyerekeknek adom.

Már ki lennénk pakolva -

most írunk új egyéves szerződést.

Berendezkedtem.

Olyan, mintha az összes szeretetet,

ami neked jutott volna,

én kapnám meg az itteniektől egyben,

ahogy te öt napban

fájdalomból ötven-hatvan évet.

Köztük ezt is.

Krisztus a tudója.

Mikor negyvenkettő leszel, én majdnem hatvan.

Ideális életkor egy szép szívrohamhoz.

Nem én vállaltam,

hogy egyedül maradok. Ellenkezőleg.

Eleve több lapból játszom:

se az örökké nem ugyanaz kettőnknek,

se egy év. Mert hányból.

És most már, hogy elaltattalak,

térjünk vissza a pénzre.

Meddig őrizzem a szobád?

Billy Collins: Mute potato

Before introducing it to a pot
of boiling water,

I caught a medium-size
Idaho potato

staring up at me

with several of its many eyes.

Mesterházi Mónika: Sápadt arccal

Seamus Heaney-nek

Ahonnan már semmi nincs,

vagy ahonnan a természet kezdődik,

a falu szélén, a temetőben álltunk,

kora tavaszi kontúrok között,

éppen mint négy éve,

tehetetlenül,

tanúi legfeljebb, de semmiképp

nem megállítói vak gyűlöletnek,

kéjes rosszindulatnak -

Nem jajgatás és sírás,

hallgatás és keserűség kísérte

a fiatal nagyapát.

Ahogy rálőttek más ártatlanok után

a kisgyerekre, az apára,

és nem történt semmi,

megértette a teste, hogy a tudat

hiába vár, bőrszín van, nem igazság, 

és megadta magát -

Némán álltunk, sápadt arccal,

a homoktalaj puffanásai felett

szaggatott madárhangok szóltak,

a fényes, tágas égen

ívben, rendben, kiáltozva

hazaérkeztek a vadludak.

Lackfi János: Romania libera

Német, olasz, francia
felségjelzésű autókban,

magyar kisbuszokon

ereszkednek hazafelé szavazók:

tarka pólókon ugrabugrálnak

nagy birkabetűk,

ujjak közt marokba 

befelé világló cigaretták,

gesztikulálva röpdöső

lapáttenyerek.

A helyi tévén a zöldzakós,

vállán korpacsillagok

a rendjelek, a zakó Armani,

a korpa helyi, mondja,

megássa a csatornát,

egész Ejrópáig fog érni,

esküszik, no persze,

törlibajszát öregapám,

majd pont ez ássa meg,

abba a zakóba, fordítva is állna

az ásó a kezében, 

majd pont Ejrópáig,

azoknak is épp a mi szarunk kell.

Most meg a kékzakós, gallérjára

ráül a tokája, zakója Gucci,

tokája helybeli zsír,

ő becsatolná a kábeltévét,

az égi csatornát, ez se mászott

létrára még, le is dőlne alatta,

simítja bajszát öregapám,

hadd ömöljön

be a kürtőn a világ szarja.

Megoszlik a magyarság komplex,

sodorni cigarettát,

pityókát lecsírázni,

vendég cserélkezik be az ajtón,

koppantani pohárt.

Mondják, majd csinálnak

tűzbiztos cigarettát,

eldobva elalszik magától,

csinálnak a szilvához rostát,

mekkora szem melyik kategóriás,

úgy kelletik szedni,

a rosta likán átfelé:

leszünk majd szedve ráncba.

Szavazócédulámat

úgy engedem el

az urna rése fölött,

mintha szakadék

peremén lógva

a sziklát:

jöhet a szabadesés.

Rudy Francisco: Page

It just sits there, with a mouth

full of entitlement, staring at you

and wondering why it is still

not a masterpiece.

Rudy Francisco: Afterwards

One time, while I was
running errands, my car

decided to change occupations.

I assume it saw a couch

and said, "I wanna try that,"

which is to say it stopped moving

at an intersection

during rush hour.

I had it towed to a mechanic,

and he said, "it's something small,

come back in an hour."

60 minutes later, I was driving to

my next destination. Now I know 

there is something after the breakdown.

Szabó T. Anna: [Halottak napja, szép eperfa...]

Halottak napja, szép eperfa:
a sárga, sárga perc egésze,
behallatszik az őszi zápor
s a hulló levél percegése.

Hályogos, álmos, lassú reggel,
kint sár és síró cinke-lelkek,
a magot várják, amivel majd
a nagy sötétben áttelelnek.

Kint madár-hozta lángoló fa,
sok síri gyertya kénes fénye,
bent félhomály, az óra perceg,
a múlásnak nincs soha vége,

de nézd: a fa! A sárga, sárga!
A kert arany avarban ázik,
de kigyúl végső méltósága
és sötétünkig bevilágít.

Robley Wilson: I Wish in the City of Your Heart

I wish in the city of your heart
you would let me be the street

where you walk when you are most

yourself. I imagine the houses:

It has been raining, but the rain

is done and the children kept home

have begun opening the doors.

Réman Zsófia: A versek, amiket nem írtál meg

veled ellentétben remekül érzik magukat
egy párhuzamos univerzumban, talán
önsokszorozódni is megtanultak, és
már nekik is, mint mindenkinek, gyerekük születik.
A versek, amiket nem írtál meg, feltehetően
sikeresek, szellemesek, intertextuálisak és szexik,
te pedig fel kéne mutass valamit, de a nyomukat tudod csak,
reménykedsz, hogy hagytak a szemedben egy kis csillogást…
olcsó kocsmatrükk, ettől még senki nem visz haza.
A versek, amiket nem írtál meg, valahol biztos elmesélik
a hasadásokat a bőrödön, a lyukakat, amiken már átlátni,
hiába próbálod betömni vattával, falevéllel, papírral,
az összeforrt szemhéjat, ami mögött nem nyílik virág
(ilyenkor merre kell nézni, csak Pina Bausch tudja),
és a maradék soraikat már átpasszolták egy dalszövegbe,
szívem helyén két egymás felé fordított kérdőjel, fejemben felhős ég,
éneklik,
s te közben hiába gondolsz a versekre, amiket nem írtál meg,
hiányuk nem ösztönöz, hanem higanycseppekre bontja szét a tested,
hogy észrevétlenül gurulj szét az asztal alatt,
amíg a többiek befizetnek még egy körre.

Nádasdy Ádám: Túra közben

A mélység, a mélységes vonszolódás
a felszínen alig mutatkozik.
Hogy épp csak huszonnégy órára elég

az elterelés. Osztott figyelem.

Néha a belső csikorgás oly erős,

olyankor rendezkedni is nehéz.

De túra közben nem szabad megállni,

vagy pláne lepihenni, az csak ront

a helyzeten. A táj végül is szép,

az útitársak jót akarnak - mélyen,

mélyen vonszolódik csak valami,

agyonhallgatom, agyonverem.

Kántor Péter: Emléksorok egy szerelmes pékről

Volt az a szerelmes pék,
még a számítógép előtti korszakban,
amikor a szerzők gépelt kéziratokat küldtek postán,
vagy hoztak be személyesen a szerkesztőségekbe.
Egy délelőtt tizenegy óra tájban váratlanul
beállított a szerkesztőségbe egy fiatalember,
két karja mereven előrenyújtva,
felfelé fordított két tenyerén hatalmas,
lepkekönnyű fehér papírral letakart tálca,
tele frissen sült péksüteménnyel.
A szobát elöntötte a szerelem vanília-illata,
a rétesek és a friss túróspogácsák illata,
az örök boldogság őrült, bódító ígérete,
és az agyamon villámként átfutó sejtelem,
hogy a süteményekhez versek is tartoznak,
legalább egy tucat vers ennyi süteményhez.
A szerelem jön és megy, mint egy öntörvényű vadállat,
és versek tucatjait íratja szegény péklegényekkel,
akik nem tehetnek ez ellen semmit,
legfeljebb sütnek még egy tálca süteményt.
Elképzeltem egy kacér, lisztes képű lányt,
sűrű, barna haja kétoldalt copfba fogva,
mint egy-egy óriási, tömött diós kifli.

De az is lehet, hogy piszkafa a lába és pattanásos az arca,
csakhogy a pék mindezt nem látja, nem láthatja,
mert a szemét elvakítja a levegőben szálló porfelhő,
amit a szerelem küldött rá, és ami erősebb a hamszinnál.
Én voltam a versrovat vezetője,
én vettem át a tálca süteményt,
és a többire nem emlékszem, nem emlékszem,
a többire nem akarok emlékezni.
Még csak annyit szeretnék mondani,
hogy bárhogyan fordult is a szerelmes pék sorsa
ebben a gyorsan változó, kiszámíthatatlan világban,
amelyben a legtöbb dologról előbb-utóbb kiderül,
hogy nem pont olyan, amilyennek kezdetben mutatja magát,
más egy kicsit, vagy egészen más,
a költészet hatalma mégiscsak megkérdőjelezhetetlen,
akár szereti valaki a krémest, akár nem,
akár olvas verseket, akár nem,
és erre kár is több szót vesztegetni,
akár a diós a kedvence, akár a mákos.

Billy Collins: Carbon dating

He tried it once
as a last resort

but most of the women 

were a million years old.

Rudy Francisco: Ouch

Yesterday, I injured myself
and the explanation didn't make sense.

I said, "Well, I was walking..."
and that was the end of the story.

At this age,
my body is a stranger that I
keep meeting over and over again.

The words "I am" are slowly
transforming into "I used to be"

because every year,
the past tense finds a larger house
inside the neighborhood of my
everyday vernacular.

I am slowly realizing that
when the skeleton is new
and the bones are vibrant,

they coerce the mind into
thinking the days will pass,
but the flesh will not.

Peer Krisztián: Táncdal

Szemed és füled vagyok erre a világra,
zeném, szemüvegem,

életelixírem,

csodás kompromisszumom.

Neked tetszeni.

Pont szemnek és fülnek azonban használhatatlan.

Hiszen szemem, amerre sejtelek,

a semmibe néz,

és fülemben a vér dobol,

minden egyszerre szól - 

ugye vagy valahol, ugye vagy valahol.

Nem látni szeretnék,

csak látni szeretnélek.

Rudy Francisco: My parents

were in a long distance
relationship for over 30 years,
and they lived in the same house.

I learned you can
be right next to someone but

also 1,000 miles away from

them without asking geography

its opinion.

Often, the space between 2 people

can be measured by the number

of times they look at each other

and feel nothing.

Mesterházi Mónika: Magyarország 2008-ban

1.

A falu szélén, az anya-

természet és a civilizáció

határán egy (vagy több)

hős ember önvédelemből

vagy eszméi védelmében

robbanószerkezetet dob

egy kisház lakóira,

vagyis demokratikusan

véleményt nyilvánít.

2.

Odabent gyerek alszik,

öreg, cigány, beteg,

kisebbnél is kisebbség:

álmában is veszélyes

a fajtiszta társadalomra.

3.

Szemtanúk híján

a közmegbecsült

gyanúsítottak mellett

- együttérzésük jeléül -

aláírásokat gyűjtenek,

pártatlanul követelik

az áldozatokat

leleplező igazságot.

4.

Ám a magára adó

gondolkodó

a szavát nem emeli fel,

egy petíciót nem ír alá

akárkivel -

minek is jelezné,

hogy legalább figyel.

Lackfi János: Nagyi szerelme

A szerelem senkinek se
Kegyelmez.

Nekem pölö a nagymamám

Szerelmes.

Szemlézi a másik nemet,

De másképp,

Világom s az ő világa

Tükörkép.

Ki MÁR házas, nem jön szóba

Énnálam,

Ki MÉG házas, arra legyint

Sommásan.

Bemutatom szüleimnek

Jelöltem,

Ő meg izgul párja miatt

Előttem.

Félek, mit szól anyósjelölt

Ha meglát,

Fél, hogy párja gyermekei

Leszólják.

Halogatom az esküvőt

Rettegve,

Ő sürgeti, mert az idő

Fogy egyre.

Révbe érek, ha összeköt

Házasság,

Nála akkor fordul majd fel

A világ.

Otthonunkat díszítjük tur-

Békolva,

Ők két lakást gyúrnak eggyé:

Tébolyda.

Fű-fa csodál engem, helyre

Menyecskét,

Az ő frigye nagypapához

Hűtlenség.

Cuki, ahogy a főzéssel

Bajlódom,

Nála botrány két fénykép a 

Komódon.

Látom magam, gyámolatlan

Nyulacskát,

Kéne tőle pár kupica

Bátorság.

Bármit teszünk, két világunk

Tükörkép,

Ilyen kártyákkal játszik az

Öröklét.

Billy Collins: Dog

 When she runs in her sleep,

eyelids twitching,

legs churning sideways on the floor,

I wonder if she's chasing

a squirrel or being chased

by an angry farmer waving a rake.

Rudy Francisco: Good Morning

Get out of bed.
The day has been
asking about you.

It dragged the sun into your
room this morning,

pulled an entire disco of light
through your curtains,

hoping that all of this gleam
would be enough to get your attention.

This is how today says,
notice me.

Vajda Boróka: idegenforgalom

vannak férfiak akik zsebre teszik a lenyugvó napot
vannak akik a késeket megfenik
vannak akik nem szaggatják le a szirmokat
vannak férfiak akik őzekkel beszélgetnek
akik mellett nem félsz apád árnyékától
vannak akik a huzatban hagyják nedveiket
akik félelem nélkül leszólítanak
akik belefeledkeznek a szavak értelmébe
akik ha bogozgatják szálaikat nem sértik meg a tiédet
vannak akik bámulják a holdat és nem gondolnak semmire
vannak akik rád gondolnak de nem vallják be senkinek

vannak nők akik a napból néznek le a földre
vannak akik őzhúst vágnak fenetlen késekkel
vannak akik olyan mélyre ültetik bájaikat, hogy nem érnek meg őszig
vannak démonok akik magukat őzre szelidítik
vannak nők akik apáikkal kibékültek
akik nem vetik meg az ágyat minden reggel
vannak akik csak azért mennek közterekre, hogy valaki végre leszólítsa őket
akik belefeledkeznek a szavak hangzásába
akik nem értik miért kell szakítani, ha holtomiglan lehet bogozni
vannak akik bámulják a holdat és sírnak
vannak nők akik magukra és rád egyszerre gondolnak

nem tudni hol vannak ők
hova járnak holdat nézni, mikor mennek őzet vágni
hogy miért nem tudnak találkozni, nem tudni

Linda Pastan: "Wat Does Poetry Save You From?"

From the pale silence
of morning and the din
of afternoon.

From the flight into darkness

of those I continue

to love.

From my inarticulate body

and the syllables

that clog my mouth.

From having to say

"nothing" when a stranger

assks me what I do.

From my worst sins.

From the failure

of any other absolution.

Papp Gréta: holnap temetnek

ne áss mély gödröt, félek a sötétben,
és nem szeretem, ha fentről néznek.
ejts egy magot a tenyerembe,
lazán szórd rá a földet,
hadd legyen valami belőlem,
ami tovább bírja,
ami engedi, hogy ápold,
ami hagyja, hogy szeresd,
szidd és megöleld.
betakarni engem ráérsz holnap.

Kiss Judit Ágnes: Húsvét

A hetesen, a szokásos tömegben,
fülledt emberszag, ahogy csúcsidőben
mindig, az arcok évgyűrűi mentén,
még rá se néztem, máris felismertem,
talán az illat volt, mi megütött
a sok fanyarra izzadt hús között,
az illat, amit bárhogy is keresgélj,
nem érezhetsz soha egy emberen,
aztán a keze a kapaszkodón
lett ismerős, a többit nem tudom.

Hogyan tapostam a lábára végül,
mint egy trampli, úgy értem, teljes súllyal,
szóval pont olyan lúzerként, mint szoktam,
hogy fékezés volt inkább, vagy kanyar,
nem emlékszem. Már-már szóra nyitottam
a szám, megelőzött, hogy semmi baj,
és mosolygott, mint kire nem zuhant
hatvan kiló, vagy több is, azt hiszem,
jó régóta nem álltam mérlegen;
legyinthetsz rá, hogy nem túl nagy kaland,
de rám mosolygott, a szemembe nézett,
hogy már nem is szégyelltem az egészet,
és átélhettem ott a hetesen,
hogy Isten újra megbocsát nekem.

Mark Leidner: Having ‘Having a Coke with You’ with You

You asked me if I knew the poem “Having a Coke with You”
I said I vaguely remembered it but didn’t really
so you recited it in its entirety. We were walking
from somewhere up by City Hall down toward South Street
and the whole time you were reciting it I was wondering
“Was that the last line of the poem?” after each line
and each time I thought that, I thought it even more
because as the poem got longer the fact that you were reciting it
from memory became incrementally harder to believe
until about two-thirds of the way through the poem
I stopped thinking about how long it was and just started listening
which I had been, but only a little, because of all that. Anyway
then I started listening to it completely, believing
the poem itself to be the sole reason you were reciting it
but as soon as you finished you started to talk about how
you used to think that that poem was just about how
liberatingly banal being in love with someone was
but then you said you’d started to think more recently
it was more about the idiocy of caring about art at all
when you could spend all that energy caring about someone
you loved instead, and you said you were wondering where
I stood on that question now that I had heard the poem
and I was as struck by the question as I was stunned
that you could so casually recite such a long good poem
and that you hadn't even recited it primarily to solicit
appreciation for your recitation so much as to ask
what I thought about what you had thought about it
then, versus how you thought about it now, and this was
when I knew I wanted to be with you forever.

Brian Bilston: The Caveman's Lament

me think about her when sun rises
me think about her when sun sets

me say to her how much me love her

she tell me love invent not yet

me make cave all warm and cosy

me lie bearskin on cave floor

me play song of love on bone flute

she choose cave of Tim next door

me no more go out hunt mammoth

me throw spear too short or long

me sit in cave me paint her picture

she say me got perspective wrong

me cook meal to show me love her -

diplodocus with fried beans -

she say food anachronistic

me not know what this means

stone age mighty hard for lovers

yet rub two flints look what you get

small sparks lead to big inferno

but she say love invent not yet

homo unrequitus

Nádasdy Ádám: Derengése vetült

Kezdettől róla szólt, az ő hiányát
csapkodtam légycsapóval, lapjaimra

az ő derengése vetült, mintha az ablak

előtt állt volna, téglavörös ingben.

Aztán a kapcsolat, így, tőle ezt a szót

nem szerettem. Lángolt a sok levél,

de juszt se írtam le, pedig kapcsolat volt.

Róla szólt minden, görbe volt a háta,

ezt se mondtam, és fázott szüntelen.

A napra ment, lüktetett, mint a béka.

Szívtam az áporodott levegőjét,

szellőztettem a fojtó kisszobát.

Rudy Francisco: Mama Saba asks

"What's the word for that
in English?"

And there I am, 

trying to catch the breeze

with a butterfly net.

I fumble through

the only language I know

and find everything

but an answer.

Eventually, I give up and say,

"I don't think there is one."

English is the shiniest hammer

I own, but it's also

the only thing in my toolbox.

I use it all the time,

but there is so much

it cannot do.

Kántor Péter: Mutass nekem

Mutass nekem egy olyan utcát,
egy olyan utcát vagy teret,
ahol harminchat évesen
sétálhatok megint veled.

Mutass nekem, mutass nekem
száz métert, vagy csak hatvanat,
ahol úgy futok, mint a szélvész,
s mögöttem mindenki elmarad.

Mutasd nekem, mutasd nekem
anyám ahogy rám mosolyog,
évek telnek el, évtizedek,
és én még mindig álmodozok.

Mutass nekem egy széles folyót,
azt a széles folyót, amit úgy ismerek,
ül a partján egy ősöreg ember,
ül a partján egy kisgyerek.

Peer Krisztián: Őrzés, ellenőrzés

Vegyél fel papucsot,
szárítsd meg a hajad.

Meghűlsz és meghalsz, szegény.

Végig bagatellizáltam,

azt hittem, azt kell.

Volt egy csúnya vihar,

legalább lemaradtál.

A Flop is meghízott télre.

Kár, hogy nem együtt látjuk

a havat, amit küldtél.

Mesélek róla a botnak,

aki az első telét éli túl.

Belőled diófa lesz,

azt felismernéd, és ad is valamit.

Elsuttogom a lombjaidnak,

amit azóta megtudtam rólad.

Remélem, nem adják tovább.

Billy Collins: The Naked Eye

There was no eye lid
to cover the naked eye

so she covered herself

with some scenery,

a meadow she liked to look at

when the other eye wasn't looking

Rudy Fransisco: Water

When I was six years old,
my brother and my cousins
tried to teach me how to swim.

They did this by throwing me into a pool.
Immediately, my arms became two skinny brown flailing distress signals.

I think I heard my brother say,
"If he dies, I'm going to be in so much trouble."
I remember them pulling me from the jaws
of the liquid beast before it could devour me whole.
That was the day I almost lost my life.

To anyone brave enough to love me,

Do you know the human body is approximately
sixty percent water? When I walk into a room
full of people, all I see is an ocean.

Mesterházi Mónika: Hideg

A szélvihar benyitott a fűtetlen szobába,
és nyitva hagyta maga mögött az ajtót.
Pár napig a résen húzott be a hideg.
Mit keresett ott az a barátka poszáta?
Egy vándormadár télen? Lent feküdt
fénytelen szemmel az erkélyajtó előtt,
semmi madármelegsége nem maradt,
de még elbillent a feje a tenyeremben.
Mennyi minden, mennyi elképzelhetetlen
rossz tolakszik hirtelen a fűtött szobákba is,
váll és nyak dermed tehetetlenségbe,
ingerült rosszkedv minden mozdulatban,
és ha az ékes hangú, akit elrejt
nyáron egyetlen zöld levél,
a fekete sapkás, bolyhos tollú
vendég betéved, váratlan, apró
örömforrás, azt is későn látjuk,
ha már fekszik némán a hideg küszöbön.

Naomi Shihab Nye: What Kind of Fool Am I?

He sang with abandon,
combing his black, black hair.

Each morning in the shower,

first in Arabic, rivery ripples

of song carrying him back

to his first beloved land,

then in English, where his repertoire

was short. No kind at all!! we'd shout,

throwing ourselves into the brisk arc

of his cologne for a morning kiss.

But he gave us freedom to be fools

if we needed to, which we certainly 

would later, which we all do now and then,

perhaps a father's greatest gift-

that blessing.

Lackfi János: Én persze, te persze

Én persze boldog vagyok, te persze nem vagy boldog,
én persze élem világomat, a te életed nem élet,
én persze kicsattanok az édességtől, te persze savanyodol befelé.
Én persze megtaláltam a férfit, néha fafejű, néha kicsit büdös,
de az enyém, te pedig nem találtad meg, nem szagolod,
nem huzakodol vele, nem bújsz hozzá.
Én persze szültem gyereket, kiszakadt belőlem,
hús a húsomból, vér a véremből, nem haltam bele,
maradt bennem hús-vér éppen elég,
belőled nem szakadt ki hús, nem folyt ki vér.
Én persze a férjjel együtt kaptam házat, autót,
együtt megyünk nyaralni, jól keres ám egy férj,
ha tudnád, melyik piacon árulják az ilyen
jól működő férjeket, oda mennél, de nem tudod.
Én persze a győztesek diadalmas fölényével
fogadom állandó lamentálásodat, lefogadom,
hogy ennek így semmi értelme, az életed
egy siralomház, benne ücsörögsz beroskadtan,
mint egy roggyant támlájú szék. Ülsz, mint egy
tépéscsináló, saját sebeidet kötözgeted,
egyre több tépés kell, mert egyre több a seb,
ahogy elvakarod mindet. Mondd meg igaz
lelkedre, hát nem neked is egyszerűbb
lenne várni a gyógyulást, és tág orrlikakkal
szívni be a levegő hársfateáját, lelegelni
szemmel a kertek zöldjét, részegen szürcsölni
a napfény felhőhabos sörét, nem egyszerűbb
lenne mohón és önzőn lerabolni a világot,
mint egy török horda? – szegezem szívednek
nem igazságosan, de nem is igazságtalanul
szerzett boldogságom zászlós kopjáját.

Dimény H. Árpád: Szemrehányás

nem lehet könnyű dolgod, Uram,
ha azon merengsz, mennyivel boldogabb lennék,
ha csak egy pillanatig is láthatnám a jövőm változó képkockáit.
furdal a lelkiismereted, amikor jobb híján
azt nézed, ahogy késő este fáradtan kiszállok az autóból,
bezárom a kaput, és enni adok a kutyának és a macskáknak,
majd alig várom, hogy mindenki lefeküdjön,
elcsendesedjen a ház, aztán szépen belealszom
valami semmitmondó filmbe,
majd másnap ugyanúgy.

nem lehet könnyű, hiszen te azt is tudod,
hogy mi történt volna akkor,
ha elsőre sikerül az egyetemi felvételim,
és hogy a szobatársam hatására
olyan magas szintre pörgetem irodalmi karrierem,
hogy a versesköteteim először angol nyelven jelennek meg,
és csak azután magyarul,
ami a jelenlegi életemhez mérten több mint
ötvenszázalékos minőségi javulást jelentene
mindenféle skálán, nagy árat fizetnél érte, tudom,
plusz egy-egy szög szeretett fiad lábfejébe, tenyerébe

de te tudod, hogy nagylelkű vagyok,
határozottan elutasítanám ezt a lehetőséget.
láthatod, hogy a feleségemet is
igyekszem megkímélni a napi csalódásoktól,
hadd szentelhesse teljes figyelmét,
gondoskodását a gyerekekre
ugye, uram, te nem hasonlítanád a feleségem
ahhoz a másik nőhöz,
akivel az egyetemi évek után ismerkedtem meg,
fájna nekem, ha kiderülne,
hogy a vele folytatott beszélgetéseket
sokkal többre értékelnéd
mint azokat, amikhez most szokva vagy.

arra már gondolni sem tudok, hogyan éreznéd magad,
tudva, hogy egy másik férfi, aki szintén sorba állt érte,
de valamilyen oknál fogva, talán gyávább volt,
vagy lovagiasabb, de beelőztem,
hogy az a férfi sokkal több örömet szerezne neki, mint
amennyit én valaha is adni tudok, még a legjobb napjaimon is,
amikor igazán próbálkozom.

fogadjunk, hogy álmatlan éjszakáid vannak,
nyugtalanul forgolódsz a különféle
lehetséges életeim miatt, hogy mi lehetett volna, ha.
és lám, csak ez van, és ezen már nem változtathatsz,
mert megtörtént, úgy marad még azután is,
ha megszűnök létezni, mert előfordulhat, hogy
a terveiddel ellentétben, megfázok,
mert vékonyabban öltözve megyek ki tüzelőért
a hajnali hidegbe,
és ezzel csak úgy eltékozlok tizenöt évet,
amit te lépésről lépésre
gondosan megterveztél,
hogy kárpótolj a korábbiakért

tudom, ezért ültettél papírhoz,
nem akartál kényszeríteni semmire,
csak megmutattad, hogy te sem vagy sokkal bölcsebb,
és jobb se semmivel,
mint az az egyetemi barátom,
aki a szobatársam is lehetett volna,
akivel már évek óta nem beszéltem,
akinek most levelet írok az életről,
nyilván erről, amelyikről beszélhetek,
amelyiknek te is tanúja vagy,
amelyről úgy tudom,
hogy egyedül én választottam.

Naomi Shihab Nye: Torn Map

Once
by mistake
She tore a map
in half.
She taped it back
but crookedly.
Now all the roads
ended in water.
There were mountains
right next to her hometown.
Wouldn’t that be nice
if it were true?
I’d tear a map
and be right next
to you.

Louise Glück: The Mountain

My students look at me expectantly.
I explain to them that the life of art is a life
of endless labor. Their expressions
hardly change; they need to know
a little more about endless labor.
So I tell them the story of Sisyphus,
how he was doomed to push
a rock up a mountain, knowing nothing
would come of this effort
but that he would repeat it
indefinitely. I tell them
there is joy in this, in the artist's life,
that one eludes
judgement, and as I speak
I am secretly pushing a rock myself,
slyly pushing it up the steep
face of a mountain. Why do I lie
to these children? They aren't listening,
they aren't deceived, their fingers
tapping at the wooden desks--
So I retract
the myth; I tell them it occurs
in hell, and that the artist lies
because he is obsessed with attainment,
that he perceives as the summit
at that place where he will live forever,
a place about to be
transformed by his burden: with every breath,
I am standing at the top of the mountain.
Both my hands are free. And the rock has added
height to the mountain.

Lackfi János: Az emberekkel csak a baj van

Aki ennyi gyereket vállal,
az az ilyenek szekerét tolja.
Akinek egy gyereke sincsen,
az az olyanok szekerét tolja.
Aki kirakja a magyar zászlót,
az tutira kirekesztő.
Aki nem tesz ki magyar zászlót,
az tutira berekesztő.
Akinek van sok pénze,
biztos valakitől lopta.
Akinek nincs sok pénze,
tudom, ki lopta el tőle.
Aki az élet jogáért küzd,
biztos maradi állat.
Aki a nők jogaiért küzd,
szétveri a családot.
Aki élvezni meri az életet,
ostoba, nem tudja, mi megy itt.
Aki utálja az életet,
az kerékkötő fanyalgó.
Mindenki mögött áll valaki,
ezért mindenki nagyon gyanús.
Hogy az emberek csak úgy élnek,
csinálnak, amit csinálnak,
hisznek, amiben hisznek,
az teljességgel kizárt,
az teljességgel kizárt.

Naomi Shihab Nye: Always Bring a Pencil

There will not be a test.
It does not have to be
a Number 2 pencil.

But there will be certain things—
the quiet flush of waves,
ripe scent of fish,
smooth ripple of the wind’s second name—
that prefer to be written about
in pencil.

It gives them more room
to move around.

Nádasdy Ádám: Totálplán

Hátrálok, hátha meglátok valami egészet.
Széles tablót, tőlem függetlenül készet.
Ráncolt homlokot, rámszegezett,
számonkérően szúrós szemet.
Aztán merev tarkóval állok. Belebuktam.
Átéreztem, hogy mennyiféle út van,
de nem indultam egyiken se, izmos karra
vártam, hogy kinyújtva mutassa: arra.
És mutatták, többen, hogy merre van szerintük,
én mentem, szúrós fenyő és szelíd bükk
között. Ha bátor nem is voltam, de kitartó,
sőt hűséges, és alig volt panaszszó
a számon. Baj, tudom, hogy mindez így volt.
Nem vagyok hős, csak számottevő színfolt
azon a széles tablón, jó mellékalak.
Erdők, vadállatok, folyók, halak,
sűrű az én világom, társakkal teli,
nem tudom, hogy kell-e fényleni.

Kántor Péter: Denkmal

Wien, Albertinaplatz

Mint egy földhöz lapuló, széles hátú kutya,

öreg, szakállas bécsi zsidó

négykézláb a kockakövön.

1938-ban, az Anschluss után,

fogkefével pucolta a bécsi járdát,

mosolygó járókelők nézegették.

1988-ban bronzba öntötték.

Kisgyerekek lovagoltak rajta: Gyia, paci!

Muszáj volt szögesdrótot rakni rá.

Öreg, szakállas bécsi zsidó,

most már nem kell aggódnod,

véd téged a szögesdrót.

Nikki Giovanni: Housecleaning

i always liked housecleaning
even as a child
i dug straightening
the cabinets
putting newspaper on
the shelves
washing the refrigerator
inside out
and unfortunately this habit has
carried over and i find
i must remove you
from my life

Saeed Jones: Alive at the End of the World

The end of the world was mistaken
for just another midday massacre
in America. Brain matter and broken
glass, blurred boot prints in pools
of blood. We dialed the newly dead
but they wouldn’t answer. We texted,
begging them to call us back, but
the newly dead don’t know how to
read. In America, a gathering of people
is called target practice or a funeral,
depending on who lives long enough
to define the terms. But for now, we
are alive at the end of the world,
shell-shocked by headlines and alarm
clocks, burning through what little love
we have left. With time, the white boys
with guns will become wounds we won’t
quite remember enduring. “How did you
get that scar on your shoulder?” “Oh,
a boy I barely knew was sad once.”

Peer Krisztián: Félteni magadtól

(Levél Kanadába)

Hogy tönkretennéd, ha hozzáérnél?
Ő az erősebb anyag.
Te meg a keményebb, ami majd szétreped.

Megemelkedik a fa körül az aszfalt.
Alkalmazkodik, pedig nem is él.
Titkoltam egy pillanatig is,
hogy én sem?
Minek simogatsz, amikor dicsekszem?
Szereted a vesztes ügyeket?

Adtam olvasnivalót a repülőre,
igyekszem nem gondolni a jövőre,
folyton kapcsolatban vagyunk,
csak nem egyszerre ébren.

De hazajössz,
akkor majd lesz időnk mindenre.
Mióta megegyeztünk,
idő úgyis csak azóta van.
Múltam meg azért,
mert mutatom.

Ez a szerelem,
ha nem venném észre.
Mire válaszolsz, alszom.
Hogy a Six Feet Undert
újranéztem veled,
az is egy vallomás.

Raymond Carver: The Pipe

The next poem I write will have firewood
right in the middle of it, firewood so thick
with pitch my friend will leave behind
his gloves and tell me, “Wear these when you
handle that stuff.” The next poem
will have night in it, too, and all the stars
in the western hemisphere; and an immense body
of water shining for miles under a new moon.
The next poem will have a bedroom
and living room for itself, skylights,
a sofa, a table and chairs by the window,
a vase of violets cut just an hour before lunch.
There’ll be a lamp burning in the next poem;
and a fireplace where pitch-soaked
blocks of fir flame up, consuming one another.
Oh, the next poem will throw sparks!
But there won’t be any cigarettes in that poem.
I’ll take up smoking the pipe.

Csák Gyöngyi: Ciklus szerint

Csak úgy jön,
ciklus szerint beesik,
szédül a vérszegény szobától,
nem győzi telegyömöszölni fénnyel.

Csak úgy jön,
színezni a hamuszín napokat,
csontokba lopni meleget,
verscsatornában elvezetni
a szívről olvadó jeget…

Ha végleg kilép innen,
vállára bizalmasan
ki teszi a kezét,
ki marasztalja
egy halk szeretlekkel?

Mesterházi Mónika: (Ne haragudj)

NE HARAGUDJ! NEM AKARTAM
kiabálni veled, és főleg nem azért,

mert ezt-azt intézek, és a terhemre vagy -

most olvastam fel neked, "a tizenkét kilós

kisfiú teste fogta fel az első 18 sörétet".

És akkor azt nyilatkozza ez az ember,

hogy egy csirke is igenis értékes, ilyesmiért

nyugodtan lehet ölni, húsz perc másoridőt

engednek neki, és ügyvédurazzák, te meg

elszúrod idegeségedben a saját aláírásod, 

és én kiabálok veled, mert ebben az országban

egy szentség van, az adminisztráció,

és elszúrsz egy hivatalos papírt, amit 

nem látsz, amely igazolja, hogy nem látsz.

Értsd már meg, hogy nem veled van bajom, 

téged szeretlek, és ne haragudj! Bocsáss meg.

Randall Mann: Pantoum

If there is a word in the lexicon of love,
it will not declare itself.
The nature of words is to fail
men who fall in love with men.

It will not declare itself,
the perfect word. Boyfriend seems ridiculous:
men who fall in love with men
deserve something a bit more formal.

The perfect word? Boyfriend? Ridiculous.
But partner is . . . businesslike—
we deserve something a bit less formal,
much more in love with love.

But if partner is businesslike,
then lover suggests only sex,
is too much in love with love.
There is life outside of the bedroom,

and lover suggests only sex.
We are left with roommate, or friend.
There is life, but outside of the bedroom.
My friend and I rarely speak of one another.

To my left is my roommate, my friend.
If there is a word in the lexicon of love,
my friend and I rarely speak it of one another.
The nature of words is to fail.

Yesika Salgado: My Depression Has Questions

and if he loves you, what is next?
will you warn him about all your crying?

        it happens too often to ignore

        he will be telling you something

        about a coworker and suddenly   

        there it is

the river behind your grandmother's house

winding down your face, your throat, your lap

are you going to ask if he can swim?

or will you wait,

hoping he drowns

like the rest?

Lackfi János: A titkok titka

Az „ofiszban“ odafenn,
Bumsztaratta pukk!
Hatodik emeleten,
Bumsztaratta pukk!
Négy nyakkendő, vasalt ing,
Néha elröppen egy... hang,
Bumsztaratta pukk!

Ilyenkor a férfi már
Bumsztaratta pukk!
Zavarában mit csinál?
Bumsztaratta pukk!
Humort vegyít a kínba –
Légelszívó elszívja,
Bumsztaratta pukk!

Osztályozzák zaj szerint,
Bumsztaratta pukk!
Szagát leltárba szedik,
Bumsztaratta pukk!
Hogy mit ettek, sorolják,
Ez ám férfi-mulatság,
Bumsztaratta pukk!

Ám van “ofisz” odalenn,
Bumsztaratta pukk!
Negyedik emeleten,
Bumsztaratta pukk!
Zümmög két szép képernyő,
Kiskosztümben két kis nő,
Bumsztaratta pukk!

Azon jár a férfiagy,
Bumsztaratta pukk!
Vajon hogyha ők... fognak,
Bumsztaratta pukk!
Eljátsszák, hogy nincs semmi?
Ők is szoktak viccelni?
Bumsztaratta pukk!

Nőkkel ilyen nem esik?
Bumsztaratta pukk!
Tán fenekük nincs nekik?
Bumsztaratta pukk!
Vagy csak rajta nincs már lyuk?
Női vécét bezárjuk?
Bumsztaratta pukk!

Hiába is kérdezem,
Bumsztaratta pukk!
Józanul vagy részegen,
Bumsztaratta pukk!
Rejtélyes mosolyt kapok,
Titok marad a titok,
Bumsztaratta pukk!

Maggie Smith: Stonefish

There are fish in the black trenches
of the sea that look like rocks.
Their poison shouldn’t trouble me.
They are so deep, we’ll never touch.
But I think of them. If it is paranoid
to believe there is a trench in me
the doctors haven’t dragged,
a cave no one’s plumbed with light,
then fine, I’m paranoid. But whatever
plaques and tangles, whatever cells
wait deadly with their terrible hunger
must be disguised. You should know
the most venomous fish lives
in the shallows. It also looks like a rock.

Skobrák Máté: Mintha semmi

én már csak arra
emlékszem hogy fázunk
mint a reggelek

hogy állsz és állok
és várod hogy
szeresselek

hogy vársz
én már csak arra

hogy téged mintha semmi
a hideg sem zavarna.

Karacs Andrea: A szeretet mintha

A szeretet valami olyasmi lehet, mint
amikor egy szobatársammal ültünk
egymás mellett a kórházi ágyamon, és
azt mondta, „te nem vagy rossz lány”,
így mondta, „lány”, pedig már elmúltam
harminc, mintha tudta volna, hogy akkor
is ezt akartam hallani, amikor lány voltam,
majd a térdnacis pizsamámból kilógó
lábaimra nézett, mintha azt a logikai
következtetést akarná sugallni, ha
nem vagyok rossz lány, nem kellene
összekarcolgatnom magamat, én is
csak bámultam lefelé, az ágyról lelógó
lábaimra, és úgy éreztem, mintha
pont azért csináltam volna, hogy
valaki valami ilyesmit mondjon.

Wendy Cope: Being Boring

'May you live in interesting times.' Chinese curse

If you ask me 'What's new?', I have nothing to say
Except that the garden is growing.
I had a slight cold but it's better today.
I'm content with the way things are going.
Yes, he is the same as he usually is,
Still eating and sleeping and snoring.
I get on with my work. He gets on with his.
I know this is all very boring.

There was drama enough in my turbulent past:
Tears and passion - I've used up a tankful.
No news is good news, and long may it last.
If nothing much happens, I'm thankful.
A happier cabbage you never did see,
My vegetable spirits are soaring.
If you're after excitement, steer well clear of me.
I want to go on being boring.

I don't go to parties. Well, what are they for,
If you don't need to find a new lover?
You drink and you listen and drink a bit more
And you take the next day to recover.
Someone to stay home with was all my desire
And, now that I've found a safe mooring,
I've just one ambition in life: I aspire
To go on and on being boring.

Billy Collins: Cheerios

One bright morning in a restaurant in Chicago
as I waited for my eggs and toast,
I opened the Tribune only to discover
that I was the same age as Cheerios.

Indeed, I was a few months older than Cheerios
for today, the newspaper announced,
was the seventieth birthday of Cheerios
whereas mine had occurred earlier in the year.

Already I could hear them whispering
behind my stooped and threadbare back,
Why that dude’s older than Cheerios
the way they used to say

Why that’s as old as the hills,
only the hills are much older than Cheerios
or any American breakfast cereal,
and more noble and enduring are the hills,

I surmised as a bar of sunlight illuminated my orange juice.

Nagy Rita: Mintha érezném

A kisfiúról jut eszembe, a mozgólépcsőre előttem száll fel,
nem is róla, a dínós nadrágjáról,
hogy nekem is lehetne lassan.
Ő meg én, újratanulhatnánk a dínók neveit,
minden dínós lenne, az ágynemű, a ruhák, a tornazsák.
Bennem tanulná meg, milyen közelről ismerni valakit,
és én lehetnék az első, akit elhagy végérvényesen.
Felszállunk a metróra. Leülök vele szemben.
Elképzelem, hogy rúg. A hasamhoz érek,
úgy teszek, mintha, és végig a várandós nők
fensőbbséges, boldog tekintetével nézek körbe.
Egy hétig így utazom, kicsit kitolom a hasam,
ráteszem a két kezem, úgy teszek, mintha
érezném, hogy rúg.
Kiérve az aluljáróból nem gyújtani rá,
a gondolatot nem megölni. Ez a legnehezebb.

Brian Bilston: Plaything

Ken sits around in his pants all day,
not knowing what to do with himself,
while he waits for her to come home.

She shouts goodbye every morning
before she heads out through the door,
space suit on, helmet in hand.

Ken’s enlightened as the next man doll,
but ever since she got that job with NASA,
his frozen smile is wearing thin,

and not even an afternoon flipping
plastic burgers on his summer grill playset
can restore the sheen to his moulded hair.

He thought she’d got this career stuff
out of her system after he’d hidden
her last outfit – brown boots, khaki shorts

and red safety hat with headlamp detail –
but regrets now he didn’t disappear
her tools, too, because he feels like a fossil,

and it’s only a matter of time
before she comes for him with
her palaeontologist’s hammer and chisel.

Lator László: Ágakban, erekben, levelekben

Szél jön. Eső jön. Fellegek
zavaros folyama hömpölyög.
Üveges sugarak hasogatják
hajnali tájon a ködöt.

Hegyek testében egyre mélyebb
árkokat szaggat a vihar.
Bozót burjánzik televényben
mohón ölelő karjaival.

Homályos, párás üregek,
gyökerek kemény szoritása,
keserű nedvek erjedése,
csírák örökös pattogása,

türemlik, árad, kihasad
burkából e növényi lét,
magát tápláló vad tenyészet
sodrában remeg a vidék.

Szikár növények növekednek.
Gyér szavainknak ága nő.
Ágban, erekben, levelekben,
héjában őriz az idő.

Petri György: A seb

Mint fűszál széle, papír éle:
alattomosan ejt sebet
ez a csupa-él Mindenféle:
alig vérzik; lassan heged.

Tóth Csilla: Jelige: valami egyszerűt

Szeretnék egy jókedvű csapattal együtt
egy nagyon jókedvű dolgot létrehozni,
nem viccelek,
ez nekem most nagyon hiányzik,
egy jókedvű csapat, akik nevetünk
és akarunk valami nagyszerűt,
egy jókedvű dolgot,
egy hősies elázás nélkülit,
valami felhőfakasztót, mégis,
valami otrombaságtól menteset,
valami könnyedén egetrengetőt,
szégyentelenül hétköznapit
és arcpirítóan egyszerűt,
valami hátsószándék nélkülit.
Ha tudják, miről beszélek,
kérem, jelentkezzenek.

Kovács András Ferenc: Augusztusi sóhajtás

Rövidülnek napok, órák,
csak az ég mély tüze kékebb,
s a kezedben ki-kigyúl tán
a pipacsláng, ha letépted.

Fogy a nyár - szép lobogással
fut a fény, megtör az árnyon...
Jön az éj, leng a tücsökhang -
hova tűntél, kicsi lányom?

Karacs Andrea: Fóliázott szívek

A folpackos hasonlat egy csoporttársunk

gondolata volt, de mindannyian tudtunk

vele azonosulni, az orvosunk mosolygott

is, ahogy hallgatta. Amikor bemegyünk, fóliával

van körbetekerve, körbe- és körbetekergetve a

szívünk, a terápia pedig arról szól, hogy elkezdik

letekerni. A másik hasonlatot maga a doki mondta, 

a turmixgépeset. Bekapcsolják, valami felkavarodik,

majd az úszkáló dolgokkal folyik a munka.

A tumixgép zajától mindig el akartam menekülni, 

de a kórház falai nem engedtek, csak a sírás maradt.

Nagyon tud sírni az ember, amikor a levében 

valami nem akar leülepedni, de olyankor összebólint

orvos és asszisztens, egy réteg fólia lejött.

A napokban elkezdtem felfogni, hogy vége veled,

néha még magamra kapcsolom a közös turmixgépünket, 

és amikor a körülöttem úszkáló emlékekbe merülve

sírnom kell, tulajdonképpen örülök, mert azt jelzi,

már nincs agyonfóliázva a szívem.

Nagy Betti: Csend

Zörög az evőeszköz, csörögve ütődnek össze a tányérok,
zuhan egy talpas pohár a járólapra.
­Én választottam ezt a járólapot, te azt mondtad, jó lesz az olcsóbb is.
Én söpröm össze az üvegpohár szétfröccsent szilánkjait.
És én ülök itt tanácstalanul ezen a méregdrága járólapon.

Matthew Olzmann: Letter to the Person Who Carved His Initials into the Oldest Living Longleaf Pine in North America

Tell me what it’s like to live without
curiosity, without awe. To sail
on clear water, rolling your eyes
at the kelp reefs swaying
beneath you, ignoring the flicker
of mermaid scales in the mist,
looking at the world and feeling
only boredom. To stand
on the precipice of some wild valley,
the eagles circling, a herd of caribou
booming below, and to yawn
with indifference. To discover
something primordial and holy.
To have the smell of the earth
welcome you to everywhere.
To take it all in, and then,
to reach for your knife.

Brian Bilston: Roger’s Thesaurus

In order to grow, expand, widen
his lexicological corpus,
Roger bought, acquired, purchased
a synonymopedia, a thesaurus.

Soon, presently, without delay,
he no longer ran out of things to say,
speak, utter, express, articulate,
give voice to, pronounce, communicate.

This was all very well, fine, great,
wonderful, super, terrific
but his friends, mates, pals found him
boring, tedious, dull, soporific.

So let this be a warning,
an omen, a sign, a premonition,
it’s all very well to show learning,
education, knowledge, erudition,

but here’s a top tip, a hint,
a suggestion, some advice,
don’t ever let it stop you
from being concise,

brief, short, clear, pithy,
succinct, compendious, to the point,
compact, snappy, laconic.
Breviloquent.

Háy János: Levél

Kedves rossz,
csak azt kérem tőled,
hogy ne szeress,
és minél előbb hagyjál el,
ne szorongasd a gyomromat,
a torkomat, a szívemet,
ne gyere utánam
a konyhába, a fürdőszobába,
ne feküdj mellém az ágyba,
ne legyél a férjem,
a feleségem, a testvérem,
a kislányom, a kisfiam,
egyszerűen: menj el.

Kedves rossz,
én többé nem akarlak,
már lemondtam
rólad váláskor,
csak a gyerekek maradjanak,
de téged vihet,
jó, te mégis mellettem
döntöttél, de erre nem kértelek,
azt mondtad, veled
nem vagyok egyedül,
mert te mindig mellettem,
mert te mindig a nyomomban,
mert te segítesz a gáznál,
a mosogatónál, a felmosásban,
de én ezt nem akarom,
arra kérlek, hogy
most már hagyjál el.

Tudom, hogy sehová
nem mehetsz, mert
senki nem szeret,
nincs rokonod,
nem fogad be senki sem,
tudom, hogy hajléktalan leszel,
ott fogsz fagyoskodni az utcán,
még karácsonykor is, éjjel,
de vannak rendes emberek,
adnak ruhát és enned,
és vannak olyan szervezetek,
ahol nem nézik, milyen vagy,
akkor is segítenek, ha te vagy,
és mindenki tudja, hogy
semmit nem érdemelsz.
Mert ők általában szeretnek,
nem az egyes embert.
Elvisznek szállóra, és ott
mellé szegődhetsz valakinek,
esetleg annak, aki behozott,
és akkor hazamehetsz vele,
és ott megint jó körülmények
között élhetsz,
megkeserítheted valaki sorsát,
de engem, kérlek, hagyjál el.

Mindent elvihetsz,
forint van a felső fiókban,
euró a középsőben,
van egy pár gyűrű,
családi ékszer, sokat érnek,
bármit elvihetsz,
hívjál költöztetőket,
nem bánom, de ha elmész,
talán még lesz néhány
szép évem, megérdemlem,
olyan sokáig szolgáltalak téged,
kedves rossz, csak arra kérlek,
hogy menj el, először
és utoljára, de végleg.

Maggie Smith: Reading the Train Book, I think of Lisa

In the board book there is a train, not a train
but a picture of a train on thick cardboard pages
my son fumbles to turn. In the book with a spine
gummed soft, there is no car parked beside the tracks
and no black-haired woman standing by the car
not parked beside the tracks. In the book
there is a train, each car its own color, one car
heaped high with coal, not coal but a drawing of coal.
See the engine, the neat cloud of steam above it,
not steam at all, and the engineer in his striped cap
smiling in the little window, not a window.
In the book there is no black-haired woman
on the tracks, not tracks. I am holding my son
who is holding the train book and waiting
for me to sing the long, happy sound, not happy
but a warning, doubled and doubled again.

Kégl Ildikó: tartósítás

az emlékek elfáradhatnak
nem bízhatunk mindent
a hyppokampuszra meg egy
bizonytalan szerverre olykor
vegyülettel kell tartósítani
azt amit megőriznénk a
pillanatot ami fagyizásnak
indult aztán hirtelen kezed a
kezemért nyúlt ösztönösen
és én először ijedtem
meg attól mennyire belevaló
lennél az életembe
ott a bodrogparti délutánban
ahogy rakoncátlan rezes
tincsemet a fülem mögé tetted
te és én akkor kezdődtünk el
ezekkel a semmiségekkel és még
nem tudjuk hol fejeződünk be
de most formalinba teszem
azt a szerdát négytől félhatig
tízliteres befőttes üvegbe
zárom az érintésedet
a bodrogot a málnafagyit
a pataki várkert öreg akácfáját
a kopott kovácsoltvas padon ülő téged
a válladon boldog magammal –
és lassan szétoszlik aggodalmam

Boda Magdolna: Szárító kötelek

a szemben lévő kertben
egy nő és egy férfi
a kötélről leszedett
száraz lepedőt hajtogatja
ahogy a sarkokat újra és
újra összefogják
mintha táncolnának
egy lépés előre
és csak fél hátra
egyre közelebb érnek
egymáshoz
mikor a nő karjára ölti
a fehér textilt
a férfi átöleli
zavartan felnézek

az én kötelemen
egy elnyűtt zöld póló
fakó virágokkal

Matthew Olzmann: Letter to a Bridge Made of Rope--

To the shepherd, herding his flock
through the gorge below, it must appear as if I walk
on the sky. I feel like that too: so little between me

and The Fall. But this is how faith works its craft.
One foot set in front of the other, while the wind
rattles the cage of the living, and the rocks down there

cheer every wobble, and your threads keep
this braided business almost intact saying: Don’t worry.
I’ve been here a long time. You’ll make it across.

Marie Howe: The Boy

My older brother is walking down the sidewalk into the suburban
summer night:
white T-shirt, blue jeans— to the field at the end of the street.

Hangers Hideout the boys called it, an undeveloped plot, a pit
overgrown
with weeds, some old furniture thrown down there,

and some metal hangers clinking in the trees like wind chimes.
He’s running away from home because our father wants to cut his hair.

And in two more days our father will convince me to go to him— you know
where he is— and talk to him: No reprisals. He promised. A small parade
of kids

in feet pajamas will accompany me, their voices like the first peepers
in spring.
And my brother will walk ahead of us home, and my father

will shave his head bald, and my brother will not speak to anyone the next
month, not a word, not pass the milk, nothing.

What happened in our house taught my brothers how to leave, how to walk
down a sidewalk without looking back.

I was the girl. What happened taught me to follow him, whoever he was,
calling and calling his name.

Fecske Csaba: A mumus

a mumus sehol van
azért olyan félelmetes
mert ha valahol volna
mondjuk az ágy alatt vagy a szekrényben
láthatnád hogy nem is olyan ijesztő
vagy ha mégis elfuthatnál előle
mert ha bátor nem is vagy
gyors az igen

Blythe Baird: Theories About The Universe

I am trying to see things in perspective.

My dog wants a bite of my peanut butter
chocolate chip bagel. I know she cannot
have this, because chocolate makes dogs
very sick. My dog does not understand this.
She pouts and wraps herself around my leg
like a scarf and purrs and tries to convince me
to give her just a tiny bit. When I do not give in,
she eventually gives up and lays in the corner,
under the piano, drooping and sad. I hope the
universe has my best interest in mind like I have
my dogs. When I want something with my whole
being, and the universe withholds it from me,
I hope the universe thinks to herself,

 
“Silly girl. She thinks this is what she wants, 

but she does not understand how it will hurt.”

Hajnal Éva: holnap újra kedd

kedden a madárbolt mellett jöttél haza
vásároltál egy madarat
kilyuggatott stanecliben pátyolgattad hazáig
az öreg kalitkába tetted
először riadtan kiáltozott
majd apró fejét forgatva ismerkedett új helyével
teljes összkomfortot teremtettél neki
gyakran beszélgettek
szinte megtanultál madárul

azon tűnődöm
milyen jó volna ha néha nekem is szórnál eleséget
veled szeretném oltani a szomjam
nélküled nem tudok repülni sem

két napja a madárkereskedésben lakom
otthonos kalitkát választottam magamnak
ezüstöt
mert az a kedvenc színed
először riadtan kiáltoztam kicsit
most apró fejemet forgatva ismerkedem új helyemmel
teljes összkomfort
reménykedem
holnap újra kedd

Székely Magda: Hályog

Ha hályog nőtt a szememen
hasítsd le róla Istenem
hadd lássam újra aki voltál
hol a fényesség hol az oltár

Wendy Cope: Favourite

When they ask me, 'Who's your favourite poet?'
I'd better not mention you,
Though you certainly are my favourite poet
And I like your poems too.

Ellen Bass: Sometimes, After Making Love

Sometimes, after making love, when
we lie in the lavender silence
and feel the blood slip
through our arteries and veins,
sliding through the capillaries, thin as
root hairs, bringing bliss to the most
remote outposts of our bodies, delivering
oxygen and proteins, minerals, all the rich
chemicals our cells crave and devour
as we have devoured each other. I
lie there as sound reasserts itself,
and listen to the soft ticking on the clock
and a foghorn, faint from the lighthouse,
a car door slams across the street,
and I want to say something to you,
but it's like trying to tell a dream,
when the words come out flat as
handkerchiefs under the iron and the listener
smiles pleasantly like a person who doesn't
speak the language and nods at everything.
It should be enough that we have
lived these hours breathing
each other's breath, catching it like
wind in the sails of our bodies.
It should be enough. And yet
I carry the need for speech, strung
on the filaments of my DNA like black pearls,
from the earliest times when
our ancestors must have lain still,
like us, in amazement
and groped for the first words.

Takács Zsuzsa: A Vak Remény gyöngülése

Találkozni akartam volna a Vak Reménnyel,
kértem, hogy mondjon egy alkalmas helyet.
Az Utolsó Ítélet terét, például, Budapesten, vagy
valamilyen süllyedő szigetet, ahonnan nem vezet
visszaút haza. Egy kristálygömb közepét. Egy éjjeli
menedékhelyet, ahol épp agyonütnek valakit.
Ismerje el, hogy reménykedése ostoba volt.
Hamis és gyomorforgatóan rózsaszín, akárcsak
ő maga. Szerettem volna vérig sérteni,
mert annyi évtizeden keresztül áltatott.

Hogy míg a többiek elestek, én talpon maradtam,
mivel a túlélésben van valami visszataszító.
Remegett és sápadt a mobil a kezemben,
annyira keményen beszéltem vele.
Te rohadt állat! – kiabálta a Hangom,
s a szememből közben hulltak az önsajnálat
könnyei. Szabadkozott, hogy nem ér rá.
Naponta százával érkeznek az enyémhez
hasonló segélyhívások hozzá, mondta.
És hogy az összeomlás szélén áll maga is.

Sierra DeMulder: How Naive I Have Been

Our midwife told us to have
a song ready to sing just in case

our daughter needs resuscitation

after birth. A song to call her in
while they work the physical:

the new and hesitant muscle, lungs

delicate as orchids. She said
it should be a song our baby knows,

heard before from inside

the softened bower,
sifted through skin like sunlight

sinking to the bottom of a pond.

How naive I have been -- the many
times I have said, art saves lives

and never meant like this.