Donald Justice: A Map of Love

Your face more than others’ faces

Maps the half-remembered places
I have come to while I slept—
Continents a dream had kept
Secret from all waking folk
Till to your face I awoke,
And remembered then the shore,
And the dark interior.

Vladimir Kovačič - A szerelem belépett a házba

A szerelem belépett a házba.
A zsalugáterek
tüstént lehúnyták nagy zöld szemüket.
Az árnyak a szobákban
megindultan sírva fakadtak.
A gerle csicsergett a kalitban.
Irígységtől sárgultak a fényképek.
A zongorában megzsodult egy húr.
Megremegtek a fikuszok,
mint a patakparti füzek.

A szerelem belépett a házba.
A ház olyan különös.
A házból elvitték mind
a volt és jövendő holtakat.
Mind furcsább a szerelem szállotta ház.
A kagyló már nem csendes, örömet zúg.
A ház csodálkozik. Mind jobban elpirul.
A poharak a tálalón megcsendülnek és borra várnak.
Puha a ház. Mindent moha lepett be.
A függönyök az ablakokban
vitorlák. Dagadoznak.
A ház puha. A ház bársonyos szelence.
Ékszer rejtezik benne. Drágakő.

A szerelem belépett a házba.
A tükrökben megbolydultak az árnyak.
A kályhák kedélyes medvék. Dörmögnek.
A könyvekben nevet a gondolat.
A szívek vernek. Vadul. Ütnek az órák.
A gyönyörittas szőnyegek
elnyelik a lépéseket,
mint torkos gyermek a cukorkát.
Hideglelős szélben zúgnak
a jegyenyék a ház előtt.
Útra! Útra fel!
A ház hajó. Tarka zászlókat aggat.
Útra! Útra fel! Útra fel!

--Fordította: Tótfalusi István

Börzsei Dávid: Rutin

Mint a metrón kihelyezett kuponok,
Miket senki nem vesz el, csak nézeget,
Beváltatlan szívem is úgy kuporog,
Őrizve kis ujjlenyomat-részedet.


Te vagy, ki levesz, és visszatesz rögvest,
Majd telefonján tovább tereferél,
S ezzel az alagútba szürkén fölfest
Egy sóhajt az Örs vezér tere felé.


Hiányod értelmet adott, pedig hát
Ez nem túl vidám, sőt inkább rezignált,
Vagy max ha kontextusából kiszednénk.


E hangzavarban néha azt kívánom,
A hangod bár' fent lenne a Spotifyon.
Akkor talán én is előfizetnék.

Matthew Olzmann: Letter to Larry Levis

As if by some unholy, digital sorcery, last week,
when I typed your last name into the internet,
my computer came back with,
"Did you mean to type Levi's®"? And I said,
"No, I meant Larry Levis." And my computer said,
"Did you mean to type Larry Levi's®"? And I said,
"Oh Lord, grant me the strength to bring no hammer
down through Thy machine." And my computer said,
"All Levi's Brand Apparel, on sale at select locations!"
And I said, "I give up." This must be
your more famous ancestor
who made clothing from bolts of the cloth
we now call "denim." In the early days, it was overalls
and popular among cowboys, miners and farmers.
Later, it was jeans and jackets and prevalent among
all who were alive. These new garments were praised
for their "durability," meaning: they could last.
What the hell lasts anymore? Some of your poems, I hope,
but definitely not the cities or rivers or roads we pave
from one end of the imagination to the other.
And not our names. Yours, for example, even now,
expunged and replaced as I type it. The clothing sold to me
by Larry Levi's eventually wears thin, won't endure.
These jeans, purchased forever ago, have holes.
One torn into the left knee. One in the right pocket
where I keep spare change. Everything falls through.
I walk away from the desk. In your name, I leave
this trail of nickels.

Jennifer Michael Hecht: History

Even Eve, the only soul in all of time
to never have to wait for love,
must have leaned some sleepless nights
alone against the garden wall
and wailed, cold, stupefied, and wild
and wished to trade-in all of Eden
to have but been a child.

In fact, I gather that is why she leapt and fell from grace,
that she might have a story of herself to tell
in some other place.

Andrij Ljubka: A legszebb

Jártam városokban, voltam múzeumokban,
Vándoroltam hegyek közt,
Néztem napfelkeltéket és napnyugtákat,
Láttam természeti csodákat,
Csodálkoztam festményeken,
Megálltam szobrok előtt,
Felnéztem az égre, a felhőkre,
Nem tudtam levenni a szemem az óceánról,
De a legszebb dolog, amit az életemben láttam –
A két fogkefénk, ahogy együtt pihentek a
Fürdőszobában, egy idegen város szállodájában,
Ahol először ébredtünk együtt.


Forró, áttetsző nyári levegő,
Cserzett bőröd és a forró szél,
Egy folyó, amelyben a víz melegebb volt
A lélegzetünknél.
Éjszaka csak a szúnyogok zümmögését
Lehetett hallani a nyögéseid mellett,
Aztán a meggyulladó cigarettavég,
Csendes beszélgetés.
A telefonok lemerültek másnap,
Egyedül maradtunk a fákkal, és
Mint kiderült, az egerekkel, akik
Este szétrágták a hátizsákomat és megettek
Minden ételt: kenyérmaradékot, hajdinát,
Egy csomag csipszet, kekszet és egy darab sajtot.
Csak egy doboz cigit hagytak.
Még jó, hogy az egerek nem cigiznek.
Horgásztam, te virágot szedtél,
Fehér szoknyát, fülbevalót és nyakláncot viseltél
Borostyánnal, valamilyen dallamokat dúdoltál,
Azt mondtad: furcsa, hogy Vivaldi írta a Négy évszakot,
És amikor megkérdeztem, miért, azt válaszoltad: nem tudom,
Csak furcsa, nem?
Igen, furcsa vagy.
És amikor lement a nap, néztük, milyen ügyetlenül
Gabalyodik bele a fák tetejébe.
És amikor a nyár véget ért, szétváltunk és
Soha többé nem láttuk egymást.


De a legszebb dolog, amit az életemben láttam –
A két fogkefénk, ahogy együtt pihentek a
Fürdőszobában, egy idegen város szállodájában,
Ahol először ébredtünk együtt.

-- fordította: Nagy Tamás 

Tracy K. Smith: The Universe as Primal Scream

5pm on the nose. They open their mouths
And it rolls out: high, shrill and metallic.
First the boy, then his sister. Occasionally,
They both let loose at once, and I think
Of putting on my shoes to go up and see
Whether it is merely an experiment
Their parents have been conducting
Upon the good crystal, which must surely
Lie shattered to dust on the floor.


Maybe the mother is still proud
Of the four pink lungs she nursed
To such might. Perhaps, if they hit
The magic decibel, the whole building
Will lift-off, and we'll ride to glory
Like Elijah. If this is it—if this is what
Their cries are cocked toward—let the sky
Pass from blue, to red, to molten gold,
To black. Let the heaven we inherit approach.


Whether it is our dead in Old Testament robes,
Or a door opening onto the roiling infinity of space.
Whether it will bend down to greet us like a father,
Or swallow us like a furnace. I'm ready
To meet what refuses to let us keep anything
For long. What teases us with blessings,
Bends us with grief. Wizard, thief, the great
Wind rushing to knock our mirrors to the floor,
To sweep our short lives clean. How mean


Our racket seems beside it. My stereo on shuffle.
The neighbor chopping onions through a wall.
All of it just a hiccough against what may never
Come for us. And the kids upstairs still at it,
Screaming like the Dawn of Man, as if something
They have no name for has begun to insist
Upon being born.

Takács Zsuzsa: Szeretik egymást

Az erkélyen a muskátlik közé
anyám paradicsomot is ültetett,
de nem akartak érni a kicsi, zöld gumók.
Erre vett a piacon egy fél kiló
méregdrága, piros paradicsomot.
A legszebbet kivitte megmutatni,
"ilyenek legyetek!", így szólt a gumóknak.
Apám nevetett, úgy néztek egymásra,
mint a szerelmesek.

Kemecsei Gyöngyi: Határaink

Egy lépésre vagyok a faltól.
Eddig jöttem el érted.

Elég távolra önmagamtól,
épp annyira, hogy féljek.
...és most nem mozdulok.

A lépésre várok.
Az egyetlenegyre,
amit tenned kell felém,
mielőtt megfordulok.

Anne Michaels: I Dreamed Again

I dreamed again you were alive, and woke
certain it was your voice —
love is whisky, it is milk,
it is water don’t ever, you said in the dream,
think I’ve gone

I woke a little more, a moment or two,
then remembered. Memory makes it so. Keeps you
under the trees.

So I did not turn on the lamp
but lay until I felt again your warmth with mine
heard your voice in my hair

I lay there a long time,
forgetting

Brian Bilston: Today's Climate Forecast

And onto today’s climate forecast,
where we can expect to see a prolonged spell of inaction,
interspersed with patches of hazy promises
across many areas.

Over Westminster and other centres of government,
a build-up of hot air will cause inactivity
to soar to record levels over the coming days,
in spite of the high pressure.

Elsewhere, a front of chronic misinformation
will sweep in from the east,
bringing with it a band of climate change deniers
and the chance of scattered falsehoods,

while powerful gusts of idiocy and ignorance
look set to blow across social media.
Outbreaks of ‘We just got on with it in 1976’
and ‘It’s called the British summer, mate’ are likely.

In summary: unsettling.

Podmaniczky Szilárd: Szerelmes vers

Az elég öreg halak
Egy pillanattal korábban megérzik
Ha oxigénben szegényebb területre értek
Ha nincs tápanyag azon a környéken
Vagy ha háló közelít feléjük.


A növények érzelmei ennél sokkal kifinomultabbak
Mert egy helyben állva van idejük a részletes elemzésre.
A legszebb gondolataik abból az élményből fakadnak
Hogy ők az egyetlen kapcsolat ég és föld között
Ők képesek az univerzumból áradó energiát
Életük fejlődésére fordítani.


Az ember látja ezt
És úgy oldódik föl csodálatukban
Mint egy kanál cukor
A halak hátán hullámzó vízben.

James Tate: A New Lifestyle

People in this town drink too much
coffee. They’re jumpy all the time. You
see them drinking out of their big plastic
mugs while they’re driving. They cut in
front of you, they steal your parking places.
Teenagers in the cemeteries knocking over
tombstones are slurping café au lait.
Recycling men hanging onto their trucks are
sipping espresso. Dogcatchers running down
the street with their nets are savoring
their cups of mocha java. The holdup man
entering a convenience store first pours
himself a nice warm cup of coffee. Down
the funeral parlor driveway a boy on a
skateboard is spilling his. They’re so
serious about their coffee, it’s all they
can think about, nothing else matters.
Everyone’s wide awake but looks incredibly
tired.

Haász János: Elvinni minden fontosat

Ma hamarabb eljöhettünk az iskolából,
holnap már nem is kell menni.
Mégsem örültem neki.
Bogit olyan sokáig öleltem,
hogy elzsibbadt bele a szívem.
A táskámból mindent kipakolt anya,
füzet se kell, tankönyv se kell,
nem kell abból többé semmi.
Azt mondta, csak az igazán fontos
dolgokat rakjam el.
És én elraktam.
Az utolsó fotót apáról,
aki most a hazánkat védi.
Meg azt gyűrűt, amit rám hagyott
a dédi.
Meg Nudli urat, a plüss egeret,
amit Bogi adott, hogy tudjam, szeret.
Anya nem értette meg, hogy
ezek az igazán fontos dolgok,
nem a cipő vagy a váltás ruha.
Mert azt bárhol kaphatok,
de ha a lelkemet itt hagynám,
azt nem kapnám vissza soha.

Rusu Szidónia: otthon

amikor másodikat fordul a kulcs,
akkor kezdesz el sírni.
itt szabad.
az egyedüllakásban van valami szép,
hagyhatsz mosatlant úgy,
hogy senki sem aggódik a mentális
épséged miatt.
járhatsz meztelenül úgy, hogy
senki sem fél melléd feküdni.
és ha nincs tejed a reggeli
kávé mellé, bűntudat nélkül kortyolhatod.
a klotyón addig Tinderezhetsz,
amíg csak akarod.
énekelhetsz a zuhanyon túl is,
s az ágyneműcserét lehazudhatod,
valahányszor hazahozod
az új kedvesed.
itt szabad, előre fizetni villanyszámlát,
egyedül mosni bugyit,
s tartani kéretlen galambokat.
csak akkor kezdessz el sírni,
mikor másodikat fordul a kulcs.
tudod, itt szabad.

W. S. Merwin: Elegy

Who would I show it to

Billy Collins: Picnic, Lightning

It is possible to be struck by a

meteor or a single-engine plane while
reading in a chair at home. Pedestrians
are flattened by safes falling from
rooftops mostly within the panels of
the comics, but still, we know it is
possible, as well as the flash of
summer lightning, the thermos toppling
over, spilling out on the grass.
And we know the message can be
delivered from within. The heart, no
valentine, decides to quit after
lunch, the power shut off like a
switch, or a tiny dark ship is
unmoored into the flow of the body's
rivers, the brain a monastery,
defenseless on the shore. This is
what I think about when I shovel
compost into a wheelbarrow, and when
I fill the long flower boxes, then
press into rows the limp roots of red
impatiens -- the instant hand of Death
always ready to burst forth from the
sleeve of his voluminous cloak. Then
the soil is full of marvels, bits of
leaf like flakes off a fresco,
red-brown pine needles, a beetle quick
to burrow back under the loam. Then
the wheelbarrow is a wilder blue, the
clouds a brighter white, and all I
hear is the rasp of the steel edge
against a round stone, the small
plants singing with lifted faces, and
the click of the sundial as one hour
sweeps into the next.

Ughy Szabina: Te mit vinnél magaddal?

Pénzt, konzervet, egy flakon vizet?
Takarót, bakancsot,
nyári ruhát, egy váltás fehérneműt?
A diplomáid, néhány családi fotót,
a nagyapád hegedűjét, amit rád hagyott,
mobilt és töltőt?
A kutyád, de a macskán már elgondolkodnál?
Egy almát a kerti almafáról?
A gyerek plüssjátékait,
de csak azt, ami nélkül nem bír elaludni?
Öngyújtót, kést, hátha szükség lesz rá?
Ne gondolkozz, pakolj gyorsan,
indulni kell, nincs sok időd,
már itt van, dübörög alatta a föld,
és végül elvesz tőled mindent,
amire eddig azt mondtad: enyém.

Fatimah Asghar: Pluto Shits on the Universe

On February 7, 1979, Pluto crossed over Neptune’s orbit and became the eighth planet from the sun for twenty years. A study in 1988 determined that Pluto’s path of orbit could never be accurately predicted. Labeled as “chaotic,” Pluto was later discredited from planet status in 2006.

Today, I broke your solar system. Oops.

My bad. Your graph said I was supposed

to make a nice little loop around the sun.

Naw.

I chaos like a motherfucker. Ain’t no one can

chart me. All the other planets, they think

I’m annoying. They think I’m an escaped

moon, running free.

Fuck your moon. Fuck your solar system.

Fuck your time. Your year? Your year ain’t

shit but a day to me. I could spend your

whole year turning the winds in my bed. Thinking

about rings and how Jupiter should just pussy

on up and marry me by now. Your day?

That’s an asswipe. A sniffle. Your whole day

is barely the start of my sunset.

My name means hell, bitch. I am hell, bitch. All the cold

you have yet to feel. Chaos like a motherfucker.

And you tried to order me. Called me ninth.

Somewhere in the mess of graphs and math and compass

you tried to make me follow rules. Rules? Fuck your

rules. Neptune, that bitch slow. And I deserve all the sun

I can get, and all the blue-gold sky I want around me.

It is February 7th, 1979 and my skin is more

copper than any sky will ever be. More metal.

Neptune is bitch-sobbing in my rearview,

and I got my running shoes on and all this sky that’s all mine.

Fuck your order. Fuck your time. I realigned the cosmos.

I chaosed all the hell you have yet to feel. Now all your kids

in the classrooms, they confused. All their clocks:

wrong. They don’t even know what the fuck to do.

They gotta memorize new songs and shit. And the other

planets, I fucked their orbits. I shook the sky. Chaos like

a motherfucker.

It is February 7th, 1979. The sky is blue-gold:

the freedom of possibility.

Today, I broke your solar system. Oops. My bad.

Szabolcsi Viktória: Reggeli hírek

a világ leghíresebb részecskegyorsítójából
szenzációs eredményeket közöltek. ütközéskor egyes
parányi részecskék úgy bomlanak még parányibb
részeikre, ahogyan az a fizika ismert kölcsönhatásait
összesítő standard modell szerint nem lenne
lehetséges. a parányi részecske egyik részéből
több keletkezik, mint a másikból. a természet
szimmetriájába vetett hitünk ismét szertefoszlik.
annyi mindenben kellett csalódnunk már.
álmatlanul forgolódunk, húzgáljuk magunkra
a takarókat, de mindig kilóg valahol egy láb,
egy testrész. a relativitáselmélet nem fér össze
a kvantummechinkával, akárhogy igazgatjuk
őket egymásra. a világegyetemben megtalálható
összes anyag és energia kevesebb mint öt
százalékát ismerjük. évtizedek óta keressük a sötét
anyagot alkotó részecskét vagy nem-részecskét,
hegyek alá vájt alagutakban, óceánfenéken álló
detektorokban, őserdőkben álló teleszkópokkal,
elképzelhetetlenül drága részecskegyorsítókban.
de a sötét anyag bujkál előlünk. nem vagyunk
egyebek, mint alkimisták. és ha ez nem lenne
elég, az univerzum meg csak tágul és tágul,
feszíti szét valami energia, és egyre több űr
lesz körülöttünk. erről még annyit sem tudunk,
mint a sötét anyagról. csak, hogy van, és hogy úgy
néz ki, még a gravitáció sem tehet ellene semmit.
menthetetlenül szét fogja szórni a világot,
és mi az egészből soha semmit nem értettünk.

Eörsi István: Sírfelirat

Vacog rajtam a takaró
Milyen régóta láz a ráz
Sepri a házmestert a hó
Szavasszal lesz a tavazás


Barátomon lóg a kötél
Lila gyümölcs helye fején
Nem ok de ok ratatata
Mért volt ilyen demokretén


Kövér horgászt fog egy keszeg
Hajnali hatkor alkonyul
Rázza a lomb a sós szelet
A gyász szívemtől elszorul

Mary Oliver: Almost a Conversation

I have not really, not yet, talked with otter
about his life.

He has so many teeth, he has trouble
with vowels.

Wherefore our understanding
is all body expression —

he swims like the sleekest fish,
he dives and exhales and lifts a trail of bubbles.
Little by little he trusts my eyes
and my curious body sitting on the shore.

Sometimes he comes close.
I admire his whiskers
and his dark fur which I would rather die than wear.

He has no words, still what he tells about his life
is clear.
He does not own a computer.
He imagines the river will last forever.
He does not envy the dry house I live in.
He does not wonder who or what it is that I worship.
He wonders, morning after morning, that the river
is so cold and fresh and alive, and still
I don't jump in.

David Whyte: The House of Belonging

I awoke
this morning
in the gold light
turning this way
and that

thinking for
a moment
it was one
day
like any other.

But
the veil had gone
from my
darkened heart
and I thought

it must have been the quiet
candlelight
that filled my room,

it must have been
the first easy rhythm
with which I breathed
myself to sleep,

it must have been
the prayer I said
speaking to the otherness
of the night.

And
I thought
this is the good day
you could meet your love,

this is the black day
someone close
to you could die.

This is the day
you realize
how easily the thread
is broken
between this world
and the next

and I found myself
sitting up
in the quiet pathway
of light,

the tawny
close grained cedar
burning round
me like a fire
and all the angels of this housely
heaven ascending
through the first
roof of light
the sun has made.

This is the bright home
in which I live,
this is where
I ask
my friends
to come,
this is where I want
to love all the things
it has taken me so long
to learn to love.

This is the temple
of my adult aloneness
and I belong
to that aloneness
as I belong to my life.

There is no house
like the house of belonging.

Tóth Csilla: Holnap

az ember végül teszi a dolgát
és nem roppan meg és nem lesz kövület,
teát főz, köszön a szomszédnak, nevet,
felveszi a könyvet, amit tegnap az asztalon
hagyott, elpakolja a kimosott ruhát,
kertészkedik,
ilyeneket tesz az ember, ha megrendül
benne valami
valamit tesz ember, ha ilyen külön idők
járnak odakint
aládúcolja a holnapot, kávét iszik