Iván Palacios Ocaña: One day, around 5

When I had finished the broth

the owner of the food stall came up to me.
I looked like a hungry man to her,
but I’m really just a sad and skinny one:

“If you want, you can order the main course,
young man. Don’t worry about the money.” I thanked her, embarrassed.
I didn’t want to be rude,
but the melancholy mammal I am eats just enough to not faint.

Outside,
the wind
knocked over a little metal sign.

The noise turned our heads and we saw that it was raining
on the opposite corner,
but not on ours.

The daughter of one of the cooks
went running to make sure
we weren’t dreaming. I followed her.
So did the owner, the cooks,
and the customers who were still around.
We stood there for two or three minutes, dry
watching the rain.

--translated by Noha Mazer

Eloise Klein Healy: The Lyric In A Time of War

for Sappho

Let my music be found wanting
in comparison
to yours (as it must)

let me be found loving
(as you were)
extravagantly the beautiful

let me find you
and the song (forever)
between us

in these terrible times

Váradi R. Szabolcs: [Azt mondtad ma...]

Azt mondtad ma
Hogy te már megbocsájtottál
Így nekem is elég nehéz lesz ezek
Után haragudnom
Elvettél valamit ami hozzám nőtt
Mára
Együtt éltünk jött velem a közértbe is
Meg presszóba is elkísért
Ha olykor betévedtem oda
Minden sor közt látni véltelek megbújni
Tudtam hogy igaza van
Ezt kell érezni mindenközben
Most meg itt állok
Nélküle
De nincs mese
Megbocsájtottál
És a te haragod sokkal előrébbvaló volt
Úgyhogy itt az idő nélküle lennem
Nekem is.

Linda Pastan: Faith

For Ira

With the seal of science
emblazoned
on your forehead,
like the old Good Housekeeping
Seal of Approval,
I believe what you tell me
about cells and molecules,
though I can't see them.

And though the language you speak
is full of numbers and symbols
I'll never understand;
though your tie is askew
and your hair unruly, still I believe
what you say about the size of the universe,
which is either expanding or contracting,
I've forgotten which already.

So if tomorrow you tell me
you made a small miscalculation,
that God indeed created the world
in 6 short days, then rested on the 7th,
that it was Eve who landed us
in all this trouble, I would believe you.
I would believe you
as I've always done before.

Erdős Virág: A Trabantfejű Nő

Ez itt a régi
kettes út, a
Vác felé menő,
emitt egy pompás sárkupac,
amott egy szép fa
nő,
a háttérben a lomha köd s a
Pólus Palace Hotel Göd,
s habár kevésbé feltűnő,
a kép sarkában ott ül ő:
a Trabantfejű Nő.

A Trabantfejű Nő kevéssé formatervezett,
de azt mondják, az út a cél,
akárhová vezet,
az a fő, hogy korrekt,
bátor,
nem fut el a problémáktól,
rögtön szól, ha vétkezett
(a betétlap pont elveszett, de
minden más, az rendezett),
s ha nem köhög a karburátor,
elmegy bárhová magától,
hazafelé hoz tejet,
csokit, kólát, kenyeret.

Az tény, hogy sokat fogyaszt, ámde csakis
Pepsi Maxot,
s ha minden kötél szakad, néha bekap egy
Xanaxot,
szív és gyújt és kipufog és helyt áll minden fronton,
s ha mégis minden összedől, még mindig ott a
Frontin,
a főnökével nem vitázik, nem kötekszik, és
ha teheti, hát kerüli az
összeütközést,
lengéscsillapítón él és
túlélésre hajt,
de egyre inkább képtelen bevenni a kanyart,
s ha időközben csődöt mond a
vértisztító
léböjt
kúra,
akkor itt már nem segít a
téli
gumi
garnitúra:
kipördül a padkára, és máris ott a bukfenc,
inni kezd és
hármasával szedi a Seduxent,
a férje lassan rá se néz, hiába minden áldozat,
a szexuális téren nyújtott
turbó
delux
változat,
a fék kopott,
a kaszni csúf,
a futóműve direkt randa,
nem csoda, hogy beelőz a
ford ká meg a
fiát panda,
visszasírja Zánkát meg a
jugó-magyar diszkót, de ha
társaságba keveredik,
megeszik a
disznók, úgyhogy
inkább fut,
meg szervizbe jár, mutatja a a szelepeket,
bowden-cserét reklamál,
meg légkondit,
meg szeretetet,
éjjelente fölriad, sír,
fészkelődik, izeg-mozog,
nem hagyják őt nyugodni az
elektromos
injektorok,
ami persze érthető,
ha beázik a pléhtető,
de az már pláne borzasztó,
hogy nem porlaszt a
porlasztó,
és ahelyett hogy egyetemre járatná a gyereket,
a hátsójából mindenféle
fittyfirittyet ereget,

ha meggondoljuk, nem is lehet
más szempontunk szinte,
csak a
károsanyag-kibocsátás
megengedett
szintje, úgyhogy
énszerintem akkor járunk el az ügyben helyesen, ha
nem hagyjuk a megfelelő
rubrikákat
üresen,
és ahelyett hogy beszélünk a lehetséges ártalomról,
megpróbáljuk villámgyorsan
kivonni a
forgalomból,
társadalmunk egészséges klímája a tét:
a Trabantfejű Nő szennyezi környezetét!

Markó Béla: Számadás előtt

Mert jól tudom, hogy lenne másik élet
és másik csillag, másik szerelem,
s hogy nincsen, aki megszabja nekem,
mit féljek, mire vágyjak, mit reméljek,

miféle kínban s szenvedélyben égjek,
kinek szemére függesszem szemem,
kinek kezétől gyúl ki testemen
a láz, miféle éjben él a lélek,

s miféle fényben fürdik boldogan,
mert nincs előre elrendelve semmi.
hogy kit kellene gyűlölni s szeretni,

s ha sorsa van, választott sorsa van
mindenkinek, hát lettem, ami lettem,
de nem azért, mert másként nem tehettem…

Steven Duong: Ordnance

At the museum, I learn I am as tall as some bombs (5'7"). The bombs
in question are dumb bombs, which means
they do not question gravity. They just
land where they land, bury what
they can. Placed in rows, they look something
like soldiers. Dumb soldiers. The placard explains
how all bombs used to be dumb, how the term
was coined retroactively by whoever made them
smart, taught them about lasers,
thermodynamics, critical theory, all the things
a contemporary bomb must know to
stay competitive in a growing field.
War was simpler when my dad lived here.
It was called Saigon then & the bombs were so dumb
they didn't even know it. All they had to do
was their jobs. Christ. This place has no damn
A/C. The casualties are colorized. The tourists
are foreigner than me, & Lennon serenades us
on a loop, asking us every three-and-a-half minutes
to imagine no possessions. My phone dings.
Take museum with salt, texts Ba. It's propaganda.
Fish sauce, I reply. I send him photos:
me standing in front of a nearly forgotten
apartment, an elementary school,
a wildlife sanctuary. I allow him to imagine me
happy. I tell him on Tuesday I fed mangoes
to a ten-year-old elephant. I do not tell him
it was recovering from a landmine blast.
I do not tell him his friend groped me last night
at the bar, & I definitely do not tell him I am
a communist. The world is a list of things
I keep from my father. Before I leave, I run
my hands over the shell of another
sleeping bomb. But I'm not the only one,
sings John. We're dumb as hell. Full of hurt.

Billy Collins: Fishing on the Susquehanna in July

I have never been fishing on the Susquehanna
or on any river for that matter
to be perfectly honest.

Not in July or any month
have I had the pleasure—if it is a pleasure—
of fishing on the Susquehanna.

I am more likely to be found
in a quiet room like this one—
a painting of a woman on the wall,

a bowl of tangerines on the table—
trying to manufacture the sensation
of fishing on the Susquehanna.

There is little doubt
that others have been fishing
on the Susquehanna,

rowing upstream in a wooden boat,
sliding the oars under the water
then raising them to drip in the light.

But the nearest I have ever come to
fishing on the Susquehanna
was one afternoon in a museum in Philadelphia

when I balanced a little egg of time
in front of a painting
in which that river curled around a bend

under a blue cloud-ruffled sky,
dense trees along the banks,
and a fellow with a red bandanna

sitting in a small, green
flat-bottom boat
holding the thin whip of a pole.

That is something I am unlikely
ever to do, I remember
saying to myself and the person next to me.

Then I blinked and moved on
to other American scenes
of haystacks, water whitening over rocks,

even one of a brown hare
who seemed so wired with alertness
I imagined him springing right out of the frame.

Parti Nagy Lajos: Drótváz zöld

A nézésed még szétragyog,
még szétgurul a sóhaj,
kopogásod még én vagyok,
kórházruhád, hűs lázlapod,
a mankó és a hónalj,
a távolságot itt hozom
egy kockasajtnyi rádióban,
de mozog lábam, két kezem,
beszélek, tehát vétkezem,
hol tér van és idő van,
s hiába ráz a zokogás,
ha tovább élek nálad,
hisz e világon semmi más
nem fogja, mert a semmi: más,
nem fogja vers halálod.

Eamon Grennan: Endangered Species

Out the living-room window
I see the two older children burning
household trash under the ash tree
in wind and rain. They move
in slow motion about the flames,
heads bowed in concentration
as they feed each fresh piece in, hair
blown wild across their faces, the fire
wavering in tongues before them
so they seem creatures
half flame, half flesh,
wholly separate from me. All of a sudden

the baby breaks slowly down
through the flexed branches of the ash
in a blaze of blood and green leaves,
an amniotic drench, a gleaming liver-purple
slop of ripe placenta, head first
and wailing to be amongst us. Boy and girl
look up in silence and hold gravely out
flamefeathered arms to catch her,
who lands on her back in their linked
and ashen hands. Later,
when I take her in my arms

for a walk to that turn on the high road
where the sea always startles, I can see
how at intervals she's thunderstruck
by a scalloped green leaf, a shivering
jig of grassheads, or that speckled bee
that pushes itself among
the purple and scarlet parts
of a fuchsia bell. And her eyes are on fire.

Henry Normal: A ház nagyon más

A ház nagyon más, mióta elmentél

A tűzhely fortyog – engem hibáztat
A tévé kétségbeesetten bekapcsolva maradt
Néha azért rajtakapom: kifelé bámul az ablakon
A mosatlan újra a saját magánya felett sopánkodik
Csak ül ott egyedül s ezt mormogja: „Miért? Miért?”
A függönyök számlálják a napokat
Semmi nem beszélget velem az üres házban
Azt hiszem, a karosszéked kimúlt
A vízforraló először még próbált kedveskedni nekem
De tudod, milyen a figyelemszűrője
A növényeknek még nem mondtam el
Azt hiszik csak nyaralni mentél
A fürdőszoba nagyon hiányol
Alig látom mostanában
Még mindig nem képes elhinni, hogy itt hagytad
A hálószoba rám sem pillant
Azóta, hogy távoztál, ki sem nyitotta a szemét.
Mást sem akarnak csak aludni, aludni
Szebb időkre emlékezni
Álmokba belefeledkezni
Olyan, mintha minden egyre könnyebb volna
De éjjel
Hallom, ahogy a lepedőt könnyesre zokogják a párnák.

--Fordította Thurzai Zsöni

Kovács András Ferenc: Hajnali csillag peremén

Hajnali csillag peremén

Várjuk a reggelt, te meg én:
Harmatozó fény a házunk,
Mélybe kalimpál a lábunk.

Vacsoracsillag peremén
Lessük az estét, te meg én?
Elsuhanó fény a házunk,
Reszket a mélyben a lábunk.

Földre bukó fény: te meg én.
Éjbe hunyó fény: te meg én.
Lobban a sóhaj-uszályunk:
Csönd cirpelget utánunk.

Katie Peterson: Pleasure

I remembered what it was like,

knowing what you want to eat and then making it,
forgetting about the ending in the middle,
looking at the ocean for
a long time without restlessness,
or with restlessness not inhabiting the joints,
sitting Indian style on a porch
overlooking that water, smooth like good cake frosting.
And then I experienced it, falling so deeply
into the storyline, I laughed as soon as my character entered
the picture, humming the theme music even when I'd told myself
I wanted to be quiet by some freezing river
and never talk to anyone again.
And I thought, now is the right time to cut up your shirt.

Louis Jenkins: The Big Bang

When the morning comes that you don't wake up,

what remains of your life goes on as some kind of
electromagnetic energy. There's a slight chance you
might appear on someone's screen as a dot. Face it.
You are a blip or a ping, part of the background noise,
the residue of the Big Bang. You remember the Big
Bang, don't you? You were about 26 years old, driving
a brand new red and white Chevy convertible, with
that beautiful blond girl at your side. Charlene, was
her name. You had a case of beer on ice in the back,
cruising down Highway number 7 on a summer
afternoon and then you parked near Loon Lake just
as the moon began to rise. Way back then you said to
yourself, "Boy, it doesn't get any better than this," and
you were right.

Dsida Jenő: Mese, mese, mátka

A fűz a vizen áthajolt.

Szép zöldhajú szűz mátka volt,
vállán veréb ült, néha tíz.
Alant suhant, rohant a víz,
mint egy bolondos, bő regény,
hűtlen, makrancos vőlegény.

A felhő könnyű, ritka volt,
s az ég sötétkék tintafolt,
és csók a szél, mely átoson
a füstbe süppedt városon.

És akkor lopva jöttem én
a nyári lanka szőnyegén –
de sarkantyúm volt, rézveret,
az pengett s minden észrevett.

Egyszerre metsző lett a szél,
mint a süvöltő, fent acél,
az ég szuroksötétre vált,
a fűz letört, a víz megállt…

Tony Hoagland: Coming and Going

My marriage ended in an airport long ago.

I was not wise enough to cry while looking for my car,

walking through the underground garage;
jets were roaring overhead, and if I had been wise

I would have looked up at those heavy-bellied cylinders
and seen the wheelchairs and the frightened dogs inside;

the kidneys bedded in dry ice and Styrofoam containers.
I would have known that in synagogues and churches all over
town

couples were gathering like flocks of geese
getting ready to take off, while here the jets were putting down

their gear, getting ready for the jolt, the giant tires
shrieking and scraping off two

long streaks of rubber molecules,
that might have been my wife and I, screaming in our fear.

It is a matter of amusement to me now,
me staggering around that underground garage,

trying to remember the color of my vehicle,
unable to recall that I had come by cab--

eventually gathering myself and going back inside,
quite matter-of-fact,

to get the luggage
I would be carrying for the rest of my life.

Gámentzy Eduárd: Egy délután

Borostás reggelek után,

Jöttek a jólfésült napok.
Kopogtatott egy délután
Valaki, csomagot hozott.
Fizettem, mindig fizetni kell!
Hozta a tisztított ruhát,
Hogy felvehessem a tegnapok
- Kivasalt kényszerzubbonyát.

Gámentzy Eduárd: Nyiss ajtót

Tetovált mosolyod mögé bújsz,

S hogy ne ismerjen senki rád,
Kifested magad álmaiddal.
Lelked mélyén üres szobád
Magányát hordozod riadtan.

Ahogy a fák az alkonyatban,
Tűnnél el láthatatlanul.
Nem hiszel nekem, de rád találok!
Kimondva, kimondatlanul,
Szavaim érthetővé válnak,
Lesznek mondatok, verssorok.
-Suttogok neked, ... s ha hallanád
Nyiss ajtót! ...-Én kopogtatok.

Dan Gerber: Marriage

When you are angry it’s your gentle self

I love until that’s who you are.
In any case, I can’t love this anger any more
than I can warm my heart with ice.
I go on loving your smile
till it finds its way back to your face.

Marilyn Robertson: On Reading a Poem by Phillis Levin

I laughed out loud this morning.

I was reading a poem called The Buzzard
and it took me through ice storms,
evacuation routes, terrible winds—
an ominous landscape.
But where is the buzzard, I wondered,
and how is he going to navigate
toward breakfast in this gale?
I got to the end where a neighbor’s shovel
scraping the walk made you reconsider
the meaning of your life,
and still no bird had shown up.
Not even a canary.
Did I miss something?
I turned back the page to read it again
and saw it was called The Blizzard.
How interesting life can be
when you mistake one thing for another.

Hervay Gizella: Nagyanyám

Én azt hittem, a tányérok csengve énekelnek

körülötte,
megszólította a vasaló, a kimosott ruha,
lobogtak a tiszta ingek, felszálltak könnyen,
vele együtt ő is,
bólogattak a bolygók,
szép volt, szerették a tárgyak,
körülölelte a víz, az ég;
csak akkor volt szomorú,
ha üresen körülzárta a konyha;
az abrosz kockái határolták napjait,
ellenségesen sorakoztak a polcon
az üres lábosok, üvegek;
csöndben elmosogatott,
s a tiszta tányérokkal
leborította fájdalmait.
Két összeborított tányér közé
egész élete belefért.

Jill McDonough: Accident, Mass. Ave.

I stopped at a red light on Mass. Ave.
in Boston, a couple blocks away
from the bridge, and a woman in a beat-up
old Buick backed into me. Like, cranked her wheel,
rammed right into my side. I drove a Chevy
pickup truck. It being Boston, I got out
of the car yelling, swearing at this woman,
a little woman, whose first language was not English.
But she lived and drove in Boston, too, so she knew,
we both knew, that the thing to do
is get out of the car, slam the door
as hard as you fucking can and yell things like What the fuck
were you thinking? You fucking blind? What the fuck
is going on? Jesus Christ! So we swore
at each other with perfect posture, unnaturally angled
chins. I threw my arms around, sudden
jerking motions with my whole arms, the backs
of my hands toward where she had hit my truck.

But she hadn’t hit my truck. She hit
the tire; no damage done. Her car
was fine, too. We saw this while
we were yelling, and then we were stuck.
The next line in our little drama should have been
Look at this fucking dent! I’m not paying for this
shit. I’m calling the cops, lady. Maybe we’d throw in a
You’re in big trouble, sister, or I just hope for your sake
there’s nothing wrong with my fucking suspension, that
sort of thing. But there was no fucking dent. There
was nothing else for us to do. So I
stopped yelling, and she looked at the tire she’d
backed into, her little eyebrows pursed
and worried. She was clearly in the wrong, I was enormous,
and I’d been acting as if I’d like to hit her. So I said

Well, there’s nothing wrong with my car, nothing wrong
with your car … are you OK? She nodded, and started
to cry, so I put my arms around her and I held her, middle
of the street, Mass. Ave., Boston, a couple blocks from the bridge.
I hugged her, and I said We were scared, weren’t we?
and she nodded and we laughed.

Ingrid Sjöstrand - Ha volna apukám

Ha volna apukám,

ő lenne a legerősebb.
Kocsival járna,
és a kocsiajtó hangosan becsapódna,
mikor hazajön.
Pipázna,
és benzinszaga volna,
és minden este hancúrozna velem.
Aztán újságot olvasna,
vagy kiabálna velem: Mi lesz így belőled, te kölyök?
Volna egy hatalmas télikabátja,
és abban elbújnék előle.
Ha volna apukám.

Anna Akhmatova - Megjöttél

Sárga fény ömlik, este lett.

Áprilisi szelíd fuvalmak.
Megjöttél. Késtél éveket,
most mégis örömmel fogadlak.

Ülj mellém, húzódj közelebb,
mosolyogj - nézd csak, itt van,
lapozd a kis kék füzetet:
versek, gyermekkoromban írtam.

Bocsásd meg árnyék-életem,
mely napverőn is volt örök tél.
És bocsásd végre meg nekem:
sokakról hittem, hogy te jöttél.

--Fordította: Rab Zsuzsa

Maggie Smith: Stitches

Twice they opened me
and twice, after sewing me shut,

                they said the thread would dissolve,
                they said my body would dissolve

the thread. But see how frugal
I’ve become, saving every stitch

                for future alterations and repairs.
                Any woman with my blood

saves—is a saver. When given one
sheet of paper, my daughter

                cuts out the heart she wants
                and keeps the scraps for stars,

snowflakes, flowers. Twice
they cut babies from my body,

                but the body remains.
                See how nothing is wasted.

The more they cut, the more I have.

Tom Simon: Sunshine

We would tell jokes
We would talk abut our childhoods
Talk about current events

I was always giving him
My stupid ideas
About what I thought should be done
In the administration or
Different views on things

I think back on it
And he always made me smile
When I was with him

It was a lot of—
He was sunshine

Aureliu Busuioc - Holdsugarak

A mély mezőkön
a szélben táncoló köleshez hasonlóan
összezárt szempilláid közé
kéredzkednek a holdsugarak.
A szíved a fülét
a szerelem felé fordítja
hogy hallja:
nem a tücsök zenél,
az örökkévalóság.


--Fordította: Dabi István