Karacs Andrea: Fóliázott szívek

A folpackos hasonlat egy csoporttársunk

gondolata volt, de mindannyian tudtunk

vele azonosulni, az orvosunk mosolygott

is, ahogy hallgatta. Amikor bemegyünk, fóliával

van körbetekerve, körbe- és körbetekergetve a

szívünk, a terápia pedig arról szól, hogy elkezdik

letekerni. A másik hasonlatot maga a doki mondta, 

a turmixgépeset. Bekapcsolják, valami felkavarodik,

majd az úszkáló dolgokkal folyik a munka.

A tumixgép zajától mindig el akartam menekülni, 

de a kórház falai nem engedtek, csak a sírás maradt.

Nagyon tud sírni az ember, amikor a levében 

valami nem akar leülepedni, de olyankor összebólint

orvos és asszisztens, egy réteg fólia lejött.

A napokban elkezdtem felfogni, hogy vége veled,

néha még magamra kapcsolom a közös turmixgépünket, 

és amikor a körülöttem úszkáló emlékekbe merülve

sírnom kell, tulajdonképpen örülök, mert azt jelzi,

már nincs agyonfóliázva a szívem.

Nagy Betti: Csend

Zörög az evőeszköz, csörögve ütődnek össze a tányérok,
zuhan egy talpas pohár a járólapra.
­Én választottam ezt a járólapot, te azt mondtad, jó lesz az olcsóbb is.
Én söpröm össze az üvegpohár szétfröccsent szilánkjait.
És én ülök itt tanácstalanul ezen a méregdrága járólapon.

Matthew Olzmann: Letter to the Person Who Carved His Initials into the Oldest Living Longleaf Pine in North America

Tell me what it’s like to live without
curiosity, without awe. To sail
on clear water, rolling your eyes
at the kelp reefs swaying
beneath you, ignoring the flicker
of mermaid scales in the mist,
looking at the world and feeling
only boredom. To stand
on the precipice of some wild valley,
the eagles circling, a herd of caribou
booming below, and to yawn
with indifference. To discover
something primordial and holy.
To have the smell of the earth
welcome you to everywhere.
To take it all in, and then,
to reach for your knife.

Brian Bilston: Roger’s Thesaurus

In order to grow, expand, widen
his lexicological corpus,
Roger bought, acquired, purchased
a synonymopedia, a thesaurus.

Soon, presently, without delay,
he no longer ran out of things to say,
speak, utter, express, articulate,
give voice to, pronounce, communicate.

This was all very well, fine, great,
wonderful, super, terrific
but his friends, mates, pals found him
boring, tedious, dull, soporific.

So let this be a warning,
an omen, a sign, a premonition,
it’s all very well to show learning,
education, knowledge, erudition,

but here’s a top tip, a hint,
a suggestion, some advice,
don’t ever let it stop you
from being concise,

brief, short, clear, pithy,
succinct, compendious, to the point,
compact, snappy, laconic.
Breviloquent.

Háy János: Levél

Kedves rossz,
csak azt kérem tőled,
hogy ne szeress,
és minél előbb hagyjál el,
ne szorongasd a gyomromat,
a torkomat, a szívemet,
ne gyere utánam
a konyhába, a fürdőszobába,
ne feküdj mellém az ágyba,
ne legyél a férjem,
a feleségem, a testvérem,
a kislányom, a kisfiam,
egyszerűen: menj el.

Kedves rossz,
én többé nem akarlak,
már lemondtam
rólad váláskor,
csak a gyerekek maradjanak,
de téged vihet,
jó, te mégis mellettem
döntöttél, de erre nem kértelek,
azt mondtad, veled
nem vagyok egyedül,
mert te mindig mellettem,
mert te mindig a nyomomban,
mert te segítesz a gáznál,
a mosogatónál, a felmosásban,
de én ezt nem akarom,
arra kérlek, hogy
most már hagyjál el.

Tudom, hogy sehová
nem mehetsz, mert
senki nem szeret,
nincs rokonod,
nem fogad be senki sem,
tudom, hogy hajléktalan leszel,
ott fogsz fagyoskodni az utcán,
még karácsonykor is, éjjel,
de vannak rendes emberek,
adnak ruhát és enned,
és vannak olyan szervezetek,
ahol nem nézik, milyen vagy,
akkor is segítenek, ha te vagy,
és mindenki tudja, hogy
semmit nem érdemelsz.
Mert ők általában szeretnek,
nem az egyes embert.
Elvisznek szállóra, és ott
mellé szegődhetsz valakinek,
esetleg annak, aki behozott,
és akkor hazamehetsz vele,
és ott megint jó körülmények
között élhetsz,
megkeserítheted valaki sorsát,
de engem, kérlek, hagyjál el.

Mindent elvihetsz,
forint van a felső fiókban,
euró a középsőben,
van egy pár gyűrű,
családi ékszer, sokat érnek,
bármit elvihetsz,
hívjál költöztetőket,
nem bánom, de ha elmész,
talán még lesz néhány
szép évem, megérdemlem,
olyan sokáig szolgáltalak téged,
kedves rossz, csak arra kérlek,
hogy menj el, először
és utoljára, de végleg.

Maggie Smith: Reading the Train Book, I think of Lisa

In the board book there is a train, not a train
but a picture of a train on thick cardboard pages
my son fumbles to turn. In the book with a spine
gummed soft, there is no car parked beside the tracks
and no black-haired woman standing by the car
not parked beside the tracks. In the book
there is a train, each car its own color, one car
heaped high with coal, not coal but a drawing of coal.
See the engine, the neat cloud of steam above it,
not steam at all, and the engineer in his striped cap
smiling in the little window, not a window.
In the book there is no black-haired woman
on the tracks, not tracks. I am holding my son
who is holding the train book and waiting
for me to sing the long, happy sound, not happy
but a warning, doubled and doubled again.

Kégl Ildikó: tartósítás

az emlékek elfáradhatnak
nem bízhatunk mindent
a hyppokampuszra meg egy
bizonytalan szerverre olykor
vegyülettel kell tartósítani
azt amit megőriznénk a
pillanatot ami fagyizásnak
indult aztán hirtelen kezed a
kezemért nyúlt ösztönösen
és én először ijedtem
meg attól mennyire belevaló
lennél az életembe
ott a bodrogparti délutánban
ahogy rakoncátlan rezes
tincsemet a fülem mögé tetted
te és én akkor kezdődtünk el
ezekkel a semmiségekkel és még
nem tudjuk hol fejeződünk be
de most formalinba teszem
azt a szerdát négytől félhatig
tízliteres befőttes üvegbe
zárom az érintésedet
a bodrogot a málnafagyit
a pataki várkert öreg akácfáját
a kopott kovácsoltvas padon ülő téged
a válladon boldog magammal –
és lassan szétoszlik aggodalmam

Boda Magdolna: Szárító kötelek

a szemben lévő kertben
egy nő és egy férfi
a kötélről leszedett
száraz lepedőt hajtogatja
ahogy a sarkokat újra és
újra összefogják
mintha táncolnának
egy lépés előre
és csak fél hátra
egyre közelebb érnek
egymáshoz
mikor a nő karjára ölti
a fehér textilt
a férfi átöleli
zavartan felnézek

az én kötelemen
egy elnyűtt zöld póló
fakó virágokkal

Matthew Olzmann: Letter to a Bridge Made of Rope--

To the shepherd, herding his flock
through the gorge below, it must appear as if I walk
on the sky. I feel like that too: so little between me

and The Fall. But this is how faith works its craft.
One foot set in front of the other, while the wind
rattles the cage of the living, and the rocks down there

cheer every wobble, and your threads keep
this braided business almost intact saying: Don’t worry.
I’ve been here a long time. You’ll make it across.

Marie Howe: The Boy

My older brother is walking down the sidewalk into the suburban
summer night:
white T-shirt, blue jeans— to the field at the end of the street.

Hangers Hideout the boys called it, an undeveloped plot, a pit
overgrown
with weeds, some old furniture thrown down there,

and some metal hangers clinking in the trees like wind chimes.
He’s running away from home because our father wants to cut his hair.

And in two more days our father will convince me to go to him— you know
where he is— and talk to him: No reprisals. He promised. A small parade
of kids

in feet pajamas will accompany me, their voices like the first peepers
in spring.
And my brother will walk ahead of us home, and my father

will shave his head bald, and my brother will not speak to anyone the next
month, not a word, not pass the milk, nothing.

What happened in our house taught my brothers how to leave, how to walk
down a sidewalk without looking back.

I was the girl. What happened taught me to follow him, whoever he was,
calling and calling his name.

Fecske Csaba: A mumus

a mumus sehol van
azért olyan félelmetes
mert ha valahol volna
mondjuk az ágy alatt vagy a szekrényben
láthatnád hogy nem is olyan ijesztő
vagy ha mégis elfuthatnál előle
mert ha bátor nem is vagy
gyors az igen

Blythe Baird: Theories About The Universe

I am trying to see things in perspective.

My dog wants a bite of my peanut butter
chocolate chip bagel. I know she cannot
have this, because chocolate makes dogs
very sick. My dog does not understand this.
She pouts and wraps herself around my leg
like a scarf and purrs and tries to convince me
to give her just a tiny bit. When I do not give in,
she eventually gives up and lays in the corner,
under the piano, drooping and sad. I hope the
universe has my best interest in mind like I have
my dogs. When I want something with my whole
being, and the universe withholds it from me,
I hope the universe thinks to herself,

 
“Silly girl. She thinks this is what she wants, 

but she does not understand how it will hurt.”

Hajnal Éva: holnap újra kedd

kedden a madárbolt mellett jöttél haza
vásároltál egy madarat
kilyuggatott stanecliben pátyolgattad hazáig
az öreg kalitkába tetted
először riadtan kiáltozott
majd apró fejét forgatva ismerkedett új helyével
teljes összkomfortot teremtettél neki
gyakran beszélgettek
szinte megtanultál madárul

azon tűnődöm
milyen jó volna ha néha nekem is szórnál eleséget
veled szeretném oltani a szomjam
nélküled nem tudok repülni sem

két napja a madárkereskedésben lakom
otthonos kalitkát választottam magamnak
ezüstöt
mert az a kedvenc színed
először riadtan kiáltoztam kicsit
most apró fejemet forgatva ismerkedem új helyemmel
teljes összkomfort
reménykedem
holnap újra kedd

Székely Magda: Hályog

Ha hályog nőtt a szememen
hasítsd le róla Istenem
hadd lássam újra aki voltál
hol a fényesség hol az oltár

Wendy Cope: Favourite

When they ask me, 'Who's your favourite poet?'
I'd better not mention you,
Though you certainly are my favourite poet
And I like your poems too.

Ellen Bass: Sometimes, After Making Love

Sometimes, after making love, when
we lie in the lavender silence
and feel the blood slip
through our arteries and veins,
sliding through the capillaries, thin as
root hairs, bringing bliss to the most
remote outposts of our bodies, delivering
oxygen and proteins, minerals, all the rich
chemicals our cells crave and devour
as we have devoured each other. I
lie there as sound reasserts itself,
and listen to the soft ticking on the clock
and a foghorn, faint from the lighthouse,
a car door slams across the street,
and I want to say something to you,
but it's like trying to tell a dream,
when the words come out flat as
handkerchiefs under the iron and the listener
smiles pleasantly like a person who doesn't
speak the language and nods at everything.
It should be enough that we have
lived these hours breathing
each other's breath, catching it like
wind in the sails of our bodies.
It should be enough. And yet
I carry the need for speech, strung
on the filaments of my DNA like black pearls,
from the earliest times when
our ancestors must have lain still,
like us, in amazement
and groped for the first words.

Takács Zsuzsa: A Vak Remény gyöngülése

Találkozni akartam volna a Vak Reménnyel,
kértem, hogy mondjon egy alkalmas helyet.
Az Utolsó Ítélet terét, például, Budapesten, vagy
valamilyen süllyedő szigetet, ahonnan nem vezet
visszaút haza. Egy kristálygömb közepét. Egy éjjeli
menedékhelyet, ahol épp agyonütnek valakit.
Ismerje el, hogy reménykedése ostoba volt.
Hamis és gyomorforgatóan rózsaszín, akárcsak
ő maga. Szerettem volna vérig sérteni,
mert annyi évtizeden keresztül áltatott.

Hogy míg a többiek elestek, én talpon maradtam,
mivel a túlélésben van valami visszataszító.
Remegett és sápadt a mobil a kezemben,
annyira keményen beszéltem vele.
Te rohadt állat! – kiabálta a Hangom,
s a szememből közben hulltak az önsajnálat
könnyei. Szabadkozott, hogy nem ér rá.
Naponta százával érkeznek az enyémhez
hasonló segélyhívások hozzá, mondta.
És hogy az összeomlás szélén áll maga is.

Sierra DeMulder: How Naive I Have Been

Our midwife told us to have
a song ready to sing just in case

our daughter needs resuscitation

after birth. A song to call her in
while they work the physical:

the new and hesitant muscle, lungs

delicate as orchids. She said
it should be a song our baby knows,

heard before from inside

the softened bower,
sifted through skin like sunlight

sinking to the bottom of a pond.

How naive I have been -- the many
times I have said, art saves lives

and never meant like this.

Seres Rebeka: a felvétel visszanézhető az alábbi linken

két kézzel húzom fel reggel
a zoknit a lábamra,
csordultig töltöm
a bögrét kávéval
és hagyom, hogy hasson
a koffein az ereimben.
felöltözöm, megfésülködök,
arcot rajzolok magamnak,
mindig ugyanazt,
nehogy megijedjenek
az emberek tőlem.
percekkel korábban
érek ki a megállóba,
én várok a buszra,
fordítva úgyse működne,
a közösségi közlekedés
nem olyan figyelmes a
közösséggel, mint az vele.

pár perccel korábban érek be,
mint kezdődne a munkaidőm,
becsipogok, hogy dokumentálva
legyen a jelenlétem,
lepakolom a cuccom az asztalomhoz,
lemegyek beszélgetni a többiekhez,
felülök az asztalra a nyomtató mellé,
valaki köszön, valaki bókol,
valaki szó nélkül hagy, valaki siet,
mindenki teszi a dolgát és hagyja,
hogy a másik is végezhesse a sajátját.

pár perccel a munkaidőm lejárta után
lépek ki a raktár ajtaján kabátban,
hátizsákkal a hátamon,
kicsipogok, elköszönök,
integetek és pacsizok,
kitartást kívánok azoknak,
akik még maradnak.
hazamegyek, kipakolom a táskám,
elmosogatok, tele engedem a kádat,
egy kézzel húzom le a zoknimat,
a szennyeskosárba dobom,
belefekszem a kádba és hagyom,
hogy teljesen ellepjen a hab.
kiáztatom magamból a mai napot.

a felvétel visszanézhető az alábbi linken
minden nap 6 és 22 óra között.

Oravecz Imre: Milyen lesz?

Milyen lesz?
Milyen lesz a ház, hol éltünk,
milyen lesz a Golf, mellyel haza hoztalak a kórház szülészetéről,
milyen lesz a szobád, melyben aludtál,
milyen lesz a fürdőkád, amelyben fürösztöttelek,
milyen lesz az ágyadnál a fal, melyen ujjárnyékkutyámmal megnevettettelek,
milyen lesz kaga, elsô szód, melyet a kakukkfûre mondtál,
milyen lesz az emeleti lépcső, melyről leestél,
milyen lesz Heme és Szú, a plüssmajom és plüsskutya, kikkel aludtál,
milyen lesz első napszemüveged, melyben úgy festettél, mint egy kis Al Capone,
milyen lesz az A4-es papírlap, melyre először firkáltál, és melyet eltettem,
milyen lesz a madaras könyved, melyet ronggyá nézegettél,
milyen lesz földrajzi atlaszod kedvenc országoddal, Tuvaluval, melyről addig nem is tudtam,
milyen lesz a naprendszeres DVD-d, mellyel a csillagászkodást kezdted,
milyen lesz a távcsöved, mellyel először láttuk a Szaturnusz gyűrűjét,
milyen lesz a tunéziai papagájos fénykép, melyen még együtt van a család,
milyen lesz a piros harisnyanadrág, melyet egyszer tréfából a fejedre húztál,
milyen lesz Micimackód, kit utánad vittem, miután elvittek tőlem,
milyen lesz Bátor kutya, kitől sokáig féltél,
milyen lesz Cipő cica, ki mindig a hátadra akart telepedni,
milyen lesz a kezem, melyet elalvás elött fogtál,
milyen lesz a terasz, hol háromévesen pucéran glasszáltál,
milyen lesz a homokozó, melyben kagylókat formáztál,
milyen lesz az udvar, melynek lejtőjén legurultál,
milyen lesz a pázsit, melyet néha együtt nyírtunk,
milyen lesz a bambusz, melyről télen magadra ráztad a havat,
milyen lesz a konyhakert, hol zöld hagymaszárat rágtál,
milyen lesz a nádkunyhó, melyet barátunk, Gyula bácsi csinált neked,
milyen lesz a temető, hol sosem mulasztottad el megkeresni a nagyszüleid sírját,
milyen lesz a falu, melyről meséltem,
milyen lesz a határ, hol barangoltunk,
milyen lesz Darnó, hova legtöbbször elbicikliztünk,
milyen lesz a tó, hol horgásztunk,
milyen lesz az ég, mely fölénk borult,
milyen lesz a haza, melyet kaptál,
milyen lesz a világ, kisfiam,
milyen lesz neked, ha nagy leszel, és én már nem leszek?

Mascha Kaléko: "Take it easy!"

Tehk it ih-si, sagen sie dir.
Noch dazu auf englisch.
"Nimm's auf die leichte Schulter!"

Doch, du hast zwei.
Nimm's auf die leichte.

Ich folgte diesem populären
Humanitären Imperativ.
Und wurde schief.
Weil es die andre Schulter
Auch noch gibt.

Man muß sich also leider doch bequemen,
Es manchmal auf die schwerere zu nehmen.

Mary Oliver: I Did Think, Let’s Go About This Slowly

I did think, let's go about this slowly.
This is important. This should take
some really deep thought. We should take
small thoughtful steps.

But, bless us, we didn't.

Kállai Katalin: Háború, mehet

A háború? Az mehet.
Csak ne legyen atom.
(kivéve az atomjaira bomlott test)
Ne legyen vegyi meg biológiai.
Járulékos veszteség mehet.
(mehet?)
Civil ne haljon meg.
(meghal)
Akkor mi ez?
Mi is?
Vagy csak ti?
Szerintem tartsuk be a háború szabályait.
Azzal (ha jól értem)
Minden rendben lesz.

Andrea Gibson: Wellness Check

In any moment,
on any given day,
I can measure
my wellness
by this question:

Is my attention on loving,
or is my attention on
            who isn't loving me?

Kemény István: A Leglassúbb Teve tánca

és jöttek
jöttek
az események:
esemény
újabb esemény
újabb esemény
újabb esemény
és egy
karavánra
hasonlítottak.
de nem is
hasonlítottak:
pontosan
az voltak
így együtt:
karaván.
külön-külön
pedig
tevékre
hasonlítottak
az események:
esemény
újabb esemény
mind egy-egy
tevére.
és ez így ment
legalább
ezerszer
ezerszer
tízezer éve.
de olykor
történt
valami
egy-egy
tevével:
váratlanul
megtorpant és
táncolni kezdett:
egyet előre
majd kettőt
hátralépett
és újra előre
és megint hátra
és körbefordult
és még kettőt
hátralépett.
és oldalra egyet
és vissza kettőt
és mosolygott.
és bevallom
hogy én
aki szintén
teve voltam
és a karaván
ritmusa
szerint
születtem
és éltem:
esemény
újabb esemény
most
irigy lettem
erre a másik
tevére
hogy ő
meg meri tenni
amit én nem.
azt hittem
most majd
megöljük
együtt
mert feltart
minket
de más történt:
az információ
végigfutott
rajtunk
előre és hátra
vagy körbe:
a Leglassúbb táncol!
táncol valahol
megint!
és mi
igazodtunk
a Leglassúbb
Tevéhez:
megálltunk
hogy legyen helye,
hadd táncolja ki
magát.
és ő bizony
kiállt
a sorból
beügetett
középre és
ott táncolt
tovább
a figyelemtől
ráncolva
a homlokát
és ezt a kis dalt
énekelte közben:
„egy lépés előre:
előfutár vagyok
két lépés hátra:
utóvéd.
én vagyok
a karaván
leglassúbb
tevéje.
szeretnek
és én meg
ahelyett
hogy jobban
szedném a lábam
táncolok."

Vígh Krisztina: A ház

Egyszer rajzoltam egy házat,
semmi különös,
kémény, ablakok, kis kert,
teljesen szokványos.
Régóta laktunk benne,
a falakra rásárgult a közöny.
A függönyökben itt-ott még
kapaszkodott anyám sóhaja,
a sarokban titokká kövülve
térdeltek az esti hallgatások.
Dohos szaga is volt, meg minden.
Sokáig őrizgettem, egészen
belegyűrődött a lelkembe.
Az idén lomtalanításkor kiteszem,
darabokra tépni még mindig nem tudom.