Robley Wilson: I Wish in the City of Your Heart

I wish in the city of your heart
you would let me be the street

where you walk when you are most

yourself. I imagine the houses:

It has been raining, but the rain

is done and the children kept home

have begun opening the doors.

Réman Zsófia: A versek, amiket nem írtál meg

veled ellentétben remekül érzik magukat
egy párhuzamos univerzumban, talán
önsokszorozódni is megtanultak, és
már nekik is, mint mindenkinek, gyerekük születik.
A versek, amiket nem írtál meg, feltehetően
sikeresek, szellemesek, intertextuálisak és szexik,
te pedig fel kéne mutass valamit, de a nyomukat tudod csak,
reménykedsz, hogy hagytak a szemedben egy kis csillogást…
olcsó kocsmatrükk, ettől még senki nem visz haza.
A versek, amiket nem írtál meg, valahol biztos elmesélik
a hasadásokat a bőrödön, a lyukakat, amiken már átlátni,
hiába próbálod betömni vattával, falevéllel, papírral,
az összeforrt szemhéjat, ami mögött nem nyílik virág
(ilyenkor merre kell nézni, csak Pina Bausch tudja),
és a maradék soraikat már átpasszolták egy dalszövegbe,
szívem helyén két egymás felé fordított kérdőjel, fejemben felhős ég,
éneklik,
s te közben hiába gondolsz a versekre, amiket nem írtál meg,
hiányuk nem ösztönöz, hanem higanycseppekre bontja szét a tested,
hogy észrevétlenül gurulj szét az asztal alatt,
amíg a többiek befizetnek még egy körre.

Nádasdy Ádám: Túra közben

A mélység, a mélységes vonszolódás
a felszínen alig mutatkozik.
Hogy épp csak huszonnégy órára elég

az elterelés. Osztott figyelem.

Néha a belső csikorgás oly erős,

olyankor rendezkedni is nehéz.

De túra közben nem szabad megállni,

vagy pláne lepihenni, az csak ront

a helyzeten. A táj végül is szép,

az útitársak jót akarnak - mélyen,

mélyen vonszolódik csak valami,

agyonhallgatom, agyonverem.

Kántor Péter: Emléksorok egy szerelmes pékről

Volt az a szerelmes pék,
még a számítógép előtti korszakban,
amikor a szerzők gépelt kéziratokat küldtek postán,
vagy hoztak be személyesen a szerkesztőségekbe.
Egy délelőtt tizenegy óra tájban váratlanul
beállított a szerkesztőségbe egy fiatalember,
két karja mereven előrenyújtva,
felfelé fordított két tenyerén hatalmas,
lepkekönnyű fehér papírral letakart tálca,
tele frissen sült péksüteménnyel.
A szobát elöntötte a szerelem vanília-illata,
a rétesek és a friss túróspogácsák illata,
az örök boldogság őrült, bódító ígérete,
és az agyamon villámként átfutó sejtelem,
hogy a süteményekhez versek is tartoznak,
legalább egy tucat vers ennyi süteményhez.
A szerelem jön és megy, mint egy öntörvényű vadállat,
és versek tucatjait íratja szegény péklegényekkel,
akik nem tehetnek ez ellen semmit,
legfeljebb sütnek még egy tálca süteményt.
Elképzeltem egy kacér, lisztes képű lányt,
sűrű, barna haja kétoldalt copfba fogva,
mint egy-egy óriási, tömött diós kifli.

De az is lehet, hogy piszkafa a lába és pattanásos az arca,
csakhogy a pék mindezt nem látja, nem láthatja,
mert a szemét elvakítja a levegőben szálló porfelhő,
amit a szerelem küldött rá, és ami erősebb a hamszinnál.
Én voltam a versrovat vezetője,
én vettem át a tálca süteményt,
és a többire nem emlékszem, nem emlékszem,
a többire nem akarok emlékezni.
Még csak annyit szeretnék mondani,
hogy bárhogyan fordult is a szerelmes pék sorsa
ebben a gyorsan változó, kiszámíthatatlan világban,
amelyben a legtöbb dologról előbb-utóbb kiderül,
hogy nem pont olyan, amilyennek kezdetben mutatja magát,
más egy kicsit, vagy egészen más,
a költészet hatalma mégiscsak megkérdőjelezhetetlen,
akár szereti valaki a krémest, akár nem,
akár olvas verseket, akár nem,
és erre kár is több szót vesztegetni,
akár a diós a kedvence, akár a mákos.

Billy Collins: Carbon dating

He tried it once
as a last resort

but most of the women 

were a million years old.

Rudy Francisco: Ouch

Yesterday, I injured myself
and the explanation didn't make sense.

I said, "Well, I was walking..."
and that was the end of the story.

At this age,
my body is a stranger that I
keep meeting over and over again.

The words "I am" are slowly
transforming into "I used to be"

because every year,
the past tense finds a larger house
inside the neighborhood of my
everyday vernacular.

I am slowly realizing that
when the skeleton is new
and the bones are vibrant,

they coerce the mind into
thinking the days will pass,
but the flesh will not.

Peer Krisztián: Táncdal

Szemed és füled vagyok erre a világra,
zeném, szemüvegem,

életelixírem,

csodás kompromisszumom.

Neked tetszeni.

Pont szemnek és fülnek azonban használhatatlan.

Hiszen szemem, amerre sejtelek,

a semmibe néz,

és fülemben a vér dobol,

minden egyszerre szól - 

ugye vagy valahol, ugye vagy valahol.

Nem látni szeretnék,

csak látni szeretnélek.

Rudy Francisco: My parents

were in a long distance
relationship for over 30 years,
and they lived in the same house.

I learned you can
be right next to someone but

also 1,000 miles away from

them without asking geography

its opinion.

Often, the space between 2 people

can be measured by the number

of times they look at each other

and feel nothing.

Mesterházi Mónika: Magyarország 2008-ban

1.

A falu szélén, az anya-

természet és a civilizáció

határán egy (vagy több)

hős ember önvédelemből

vagy eszméi védelmében

robbanószerkezetet dob

egy kisház lakóira,

vagyis demokratikusan

véleményt nyilvánít.

2.

Odabent gyerek alszik,

öreg, cigány, beteg,

kisebbnél is kisebbség:

álmában is veszélyes

a fajtiszta társadalomra.

3.

Szemtanúk híján

a közmegbecsült

gyanúsítottak mellett

- együttérzésük jeléül -

aláírásokat gyűjtenek,

pártatlanul követelik

az áldozatokat

leleplező igazságot.

4.

Ám a magára adó

gondolkodó

a szavát nem emeli fel,

egy petíciót nem ír alá

akárkivel -

minek is jelezné,

hogy legalább figyel.

Lackfi János: Nagyi szerelme

A szerelem senkinek se
Kegyelmez.

Nekem pölö a nagymamám

Szerelmes.

Szemlézi a másik nemet,

De másképp,

Világom s az ő világa

Tükörkép.

Ki MÁR házas, nem jön szóba

Énnálam,

Ki MÉG házas, arra legyint

Sommásan.

Bemutatom szüleimnek

Jelöltem,

Ő meg izgul párja miatt

Előttem.

Félek, mit szól anyósjelölt

Ha meglát,

Fél, hogy párja gyermekei

Leszólják.

Halogatom az esküvőt

Rettegve,

Ő sürgeti, mert az idő

Fogy egyre.

Révbe érek, ha összeköt

Házasság,

Nála akkor fordul majd fel

A világ.

Otthonunkat díszítjük tur-

Békolva,

Ők két lakást gyúrnak eggyé:

Tébolyda.

Fű-fa csodál engem, helyre

Menyecskét,

Az ő frigye nagypapához

Hűtlenség.

Cuki, ahogy a főzéssel

Bajlódom,

Nála botrány két fénykép a 

Komódon.

Látom magam, gyámolatlan

Nyulacskát,

Kéne tőle pár kupica

Bátorság.

Bármit teszünk, két világunk

Tükörkép,

Ilyen kártyákkal játszik az

Öröklét.

Billy Collins: Dog

 When she runs in her sleep,

eyelids twitching,

legs churning sideways on the floor,

I wonder if she's chasing

a squirrel or being chased

by an angry farmer waving a rake.

Rudy Francisco: Good Morning

Get out of bed.
The day has been
asking about you.

It dragged the sun into your
room this morning,

pulled an entire disco of light
through your curtains,

hoping that all of this gleam
would be enough to get your attention.

This is how today says,
notice me.

Vajda Boróka: idegenforgalom

vannak férfiak akik zsebre teszik a lenyugvó napot
vannak akik a késeket megfenik
vannak akik nem szaggatják le a szirmokat
vannak férfiak akik őzekkel beszélgetnek
akik mellett nem félsz apád árnyékától
vannak akik a huzatban hagyják nedveiket
akik félelem nélkül leszólítanak
akik belefeledkeznek a szavak értelmébe
akik ha bogozgatják szálaikat nem sértik meg a tiédet
vannak akik bámulják a holdat és nem gondolnak semmire
vannak akik rád gondolnak de nem vallják be senkinek

vannak nők akik a napból néznek le a földre
vannak akik őzhúst vágnak fenetlen késekkel
vannak akik olyan mélyre ültetik bájaikat, hogy nem érnek meg őszig
vannak démonok akik magukat őzre szelidítik
vannak nők akik apáikkal kibékültek
akik nem vetik meg az ágyat minden reggel
vannak akik csak azért mennek közterekre, hogy valaki végre leszólítsa őket
akik belefeledkeznek a szavak hangzásába
akik nem értik miért kell szakítani, ha holtomiglan lehet bogozni
vannak akik bámulják a holdat és sírnak
vannak nők akik magukra és rád egyszerre gondolnak

nem tudni hol vannak ők
hova járnak holdat nézni, mikor mennek őzet vágni
hogy miért nem tudnak találkozni, nem tudni

Linda Pastan: "Wat Does Poetry Save You From?"

From the pale silence
of morning and the din
of afternoon.

From the flight into darkness

of those I continue

to love.

From my inarticulate body

and the syllables

that clog my mouth.

From having to say

"nothing" when a stranger

assks me what I do.

From my worst sins.

From the failure

of any other absolution.

Papp Gréta: holnap temetnek

ne áss mély gödröt, félek a sötétben,
és nem szeretem, ha fentről néznek.
ejts egy magot a tenyerembe,
lazán szórd rá a földet,
hadd legyen valami belőlem,
ami tovább bírja,
ami engedi, hogy ápold,
ami hagyja, hogy szeresd,
szidd és megöleld.
betakarni engem ráérsz holnap.

Kiss Judit Ágnes: Húsvét

A hetesen, a szokásos tömegben,
fülledt emberszag, ahogy csúcsidőben
mindig, az arcok évgyűrűi mentén,
még rá se néztem, máris felismertem,
talán az illat volt, mi megütött
a sok fanyarra izzadt hús között,
az illat, amit bárhogy is keresgélj,
nem érezhetsz soha egy emberen,
aztán a keze a kapaszkodón
lett ismerős, a többit nem tudom.

Hogyan tapostam a lábára végül,
mint egy trampli, úgy értem, teljes súllyal,
szóval pont olyan lúzerként, mint szoktam,
hogy fékezés volt inkább, vagy kanyar,
nem emlékszem. Már-már szóra nyitottam
a szám, megelőzött, hogy semmi baj,
és mosolygott, mint kire nem zuhant
hatvan kiló, vagy több is, azt hiszem,
jó régóta nem álltam mérlegen;
legyinthetsz rá, hogy nem túl nagy kaland,
de rám mosolygott, a szemembe nézett,
hogy már nem is szégyelltem az egészet,
és átélhettem ott a hetesen,
hogy Isten újra megbocsát nekem.

Mark Leidner: Having ‘Having a Coke with You’ with You

You asked me if I knew the poem “Having a Coke with You”
I said I vaguely remembered it but didn’t really
so you recited it in its entirety. We were walking
from somewhere up by City Hall down toward South Street
and the whole time you were reciting it I was wondering
“Was that the last line of the poem?” after each line
and each time I thought that, I thought it even more
because as the poem got longer the fact that you were reciting it
from memory became incrementally harder to believe
until about two-thirds of the way through the poem
I stopped thinking about how long it was and just started listening
which I had been, but only a little, because of all that. Anyway
then I started listening to it completely, believing
the poem itself to be the sole reason you were reciting it
but as soon as you finished you started to talk about how
you used to think that that poem was just about how
liberatingly banal being in love with someone was
but then you said you’d started to think more recently
it was more about the idiocy of caring about art at all
when you could spend all that energy caring about someone
you loved instead, and you said you were wondering where
I stood on that question now that I had heard the poem
and I was as struck by the question as I was stunned
that you could so casually recite such a long good poem
and that you hadn't even recited it primarily to solicit
appreciation for your recitation so much as to ask
what I thought about what you had thought about it
then, versus how you thought about it now, and this was
when I knew I wanted to be with you forever.

Brian Bilston: The Caveman's Lament

me think about her when sun rises
me think about her when sun sets

me say to her how much me love her

she tell me love invent not yet

me make cave all warm and cosy

me lie bearskin on cave floor

me play song of love on bone flute

she choose cave of Tim next door

me no more go out hunt mammoth

me throw spear too short or long

me sit in cave me paint her picture

she say me got perspective wrong

me cook meal to show me love her -

diplodocus with fried beans -

she say food anachronistic

me not know what this means

stone age mighty hard for lovers

yet rub two flints look what you get

small sparks lead to big inferno

but she say love invent not yet

homo unrequitus

Nádasdy Ádám: Derengése vetült

Kezdettől róla szólt, az ő hiányát
csapkodtam légycsapóval, lapjaimra

az ő derengése vetült, mintha az ablak

előtt állt volna, téglavörös ingben.

Aztán a kapcsolat, így, tőle ezt a szót

nem szerettem. Lángolt a sok levél,

de juszt se írtam le, pedig kapcsolat volt.

Róla szólt minden, görbe volt a háta,

ezt se mondtam, és fázott szüntelen.

A napra ment, lüktetett, mint a béka.

Szívtam az áporodott levegőjét,

szellőztettem a fojtó kisszobát.

Rudy Francisco: Mama Saba asks

"What's the word for that
in English?"

And there I am, 

trying to catch the breeze

with a butterfly net.

I fumble through

the only language I know

and find everything

but an answer.

Eventually, I give up and say,

"I don't think there is one."

English is the shiniest hammer

I own, but it's also

the only thing in my toolbox.

I use it all the time,

but there is so much

it cannot do.

Kántor Péter: Mutass nekem

Mutass nekem egy olyan utcát,
egy olyan utcát vagy teret,
ahol harminchat évesen
sétálhatok megint veled.

Mutass nekem, mutass nekem
száz métert, vagy csak hatvanat,
ahol úgy futok, mint a szélvész,
s mögöttem mindenki elmarad.

Mutasd nekem, mutasd nekem
anyám ahogy rám mosolyog,
évek telnek el, évtizedek,
és én még mindig álmodozok.

Mutass nekem egy széles folyót,
azt a széles folyót, amit úgy ismerek,
ül a partján egy ősöreg ember,
ül a partján egy kisgyerek.

Peer Krisztián: Őrzés, ellenőrzés

Vegyél fel papucsot,
szárítsd meg a hajad.

Meghűlsz és meghalsz, szegény.

Végig bagatellizáltam,

azt hittem, azt kell.

Volt egy csúnya vihar,

legalább lemaradtál.

A Flop is meghízott télre.

Kár, hogy nem együtt látjuk

a havat, amit küldtél.

Mesélek róla a botnak,

aki az első telét éli túl.

Belőled diófa lesz,

azt felismernéd, és ad is valamit.

Elsuttogom a lombjaidnak,

amit azóta megtudtam rólad.

Remélem, nem adják tovább.

Billy Collins: The Naked Eye

There was no eye lid
to cover the naked eye

so she covered herself

with some scenery,

a meadow she liked to look at

when the other eye wasn't looking

Rudy Fransisco: Water

When I was six years old,
my brother and my cousins
tried to teach me how to swim.

They did this by throwing me into a pool.
Immediately, my arms became two skinny brown flailing distress signals.

I think I heard my brother say,
"If he dies, I'm going to be in so much trouble."
I remember them pulling me from the jaws
of the liquid beast before it could devour me whole.
That was the day I almost lost my life.

To anyone brave enough to love me,

Do you know the human body is approximately
sixty percent water? When I walk into a room
full of people, all I see is an ocean.

Mesterházi Mónika: Hideg

A szélvihar benyitott a fűtetlen szobába,
és nyitva hagyta maga mögött az ajtót.
Pár napig a résen húzott be a hideg.
Mit keresett ott az a barátka poszáta?
Egy vándormadár télen? Lent feküdt
fénytelen szemmel az erkélyajtó előtt,
semmi madármelegsége nem maradt,
de még elbillent a feje a tenyeremben.
Mennyi minden, mennyi elképzelhetetlen
rossz tolakszik hirtelen a fűtött szobákba is,
váll és nyak dermed tehetetlenségbe,
ingerült rosszkedv minden mozdulatban,
és ha az ékes hangú, akit elrejt
nyáron egyetlen zöld levél,
a fekete sapkás, bolyhos tollú
vendég betéved, váratlan, apró
örömforrás, azt is későn látjuk,
ha már fekszik némán a hideg küszöbön.

Naomi Shihab Nye: What Kind of Fool Am I?

He sang with abandon,
combing his black, black hair.

Each morning in the shower,

first in Arabic, rivery ripples

of song carrying him back

to his first beloved land,

then in English, where his repertoire

was short. No kind at all!! we'd shout,

throwing ourselves into the brisk arc

of his cologne for a morning kiss.

But he gave us freedom to be fools

if we needed to, which we certainly 

would later, which we all do now and then,

perhaps a father's greatest gift-

that blessing.

Lackfi János: Én persze, te persze

Én persze boldog vagyok, te persze nem vagy boldog,
én persze élem világomat, a te életed nem élet,
én persze kicsattanok az édességtől, te persze savanyodol befelé.
Én persze megtaláltam a férfit, néha fafejű, néha kicsit büdös,
de az enyém, te pedig nem találtad meg, nem szagolod,
nem huzakodol vele, nem bújsz hozzá.
Én persze szültem gyereket, kiszakadt belőlem,
hús a húsomból, vér a véremből, nem haltam bele,
maradt bennem hús-vér éppen elég,
belőled nem szakadt ki hús, nem folyt ki vér.
Én persze a férjjel együtt kaptam házat, autót,
együtt megyünk nyaralni, jól keres ám egy férj,
ha tudnád, melyik piacon árulják az ilyen
jól működő férjeket, oda mennél, de nem tudod.
Én persze a győztesek diadalmas fölényével
fogadom állandó lamentálásodat, lefogadom,
hogy ennek így semmi értelme, az életed
egy siralomház, benne ücsörögsz beroskadtan,
mint egy roggyant támlájú szék. Ülsz, mint egy
tépéscsináló, saját sebeidet kötözgeted,
egyre több tépés kell, mert egyre több a seb,
ahogy elvakarod mindet. Mondd meg igaz
lelkedre, hát nem neked is egyszerűbb
lenne várni a gyógyulást, és tág orrlikakkal
szívni be a levegő hársfateáját, lelegelni
szemmel a kertek zöldjét, részegen szürcsölni
a napfény felhőhabos sörét, nem egyszerűbb
lenne mohón és önzőn lerabolni a világot,
mint egy török horda? – szegezem szívednek
nem igazságosan, de nem is igazságtalanul
szerzett boldogságom zászlós kopjáját.