Szerhij Zsadan: Harminckét nap alkohol nélkül

A jó nap
rosszhír-mentes nap.

Néha milyen jól tudnak alakulni a dolgok -

se hírek, 

se irodalom.

Háromezer lépés a boltig,

a mélyhűtött csirkék,

mint a döglött bolygók,

édesen fénylenek a halálban.

Csak az ásványvíz 

kell,

nekem csak

ásványvíz kell,

a menedzserek mint

fagyott csirkék

kotlanak

az alkonyatban

a haszon

tojásain.

Háromezer lépés hazáig.

Csak kapaszkodni kell

az ásványvizes

üvegbe,

és számolni:

harminckét nap alkohol nélkül,

harminchárom nap alkohol nélkül,

harmincnégy nap alkohol nélkül.

Mindkét vállamon madár ül,

a bal oldali azt ismétli:

harminckét nap alkohol nélkül,

harminchárom nap alkohol nélkül,

harmincnégy nap alkohol nélkül.

De közbeszól a jobb oldali:

csak huszonnyolc nap, és szétesel,

csak huszonhét nap, és szétesel,

csak huszonhat nap, és szétesel.

És a bal oldali Krisztus vérét

issza ezüstcsészéből.

És a jobb oldali, az a prosztóbb,

valami szart,

valami mentes kólát.

Ráadásul mindkettő

az én kontómra 

iszik.

-- fordította Vonnák Diána

Billy Collins: Three for a Quarter

Just as you can tell the age of a tree
by the rings within it,

you can tell the vintage

of a country song

by the coin required

to play a tune on the jukebox.

Maya Angelou: Come. And Be My Baby

The highway is full of big cars
going nowhere fast
And folks is smoking anything that'll burn
Some people wrap theri lives around a cocktail glass
And you sit wondering
where you're going to turn.
I got it.
Come. And be my baby.

Some prophets say the world is gonna end tomorrow

But others say we've got a week or two

The paper is full of every kind of blooming horror

And you sit wondering

what you're gonna do.

I got it.

Come. And be my baby.

Kántor Péter: Az üres parkban

Nézem az üres padokat egymás mellett a parkban.
Mind olyan egyformák. Melyik volt a miénk?

Amelyik épp üres volt, és amelyikre árnyat vetett egy fa lombja.

A padok mögött felnézek a csupasz, csonkolt karokra.

Bejöttem ide a parkba ebben a félig tél-félig tavaszban.

Hűvös van, és nincs is mit mondanom. Sietek tovább.

Pedig most választhatnánk padot, ha volnál.

Hirtelen minden olyan régen volt már.

Rudy Francisco: Mess

On the day you couldn't hold yourself together anymore,
you called for me, voice carcking like two sets of knuckles
before an altercation.

I found you, looking like a damaged wine glass.
I hugged your shatter. I cut all of my fingers
trying to jigsaw puzzle you back together.

When it was over,

you looked at the stains on the carpet

and blamed me for making a mess.

Szerényi Szabolcs: Minden eldőlt

Elsőnek elhagytalak,
ezzel eldőlt minden,
de jött vele a többi.

Következett a lakás.
A kiskörúti, első közös.
Lefotóztam utoljára
ablakából a múzeumot,
majd elköltöztem.

A bicikli.
Egy lánynál éjszakázva
hagytam az Astorián,
reggel már csak egy
csonka lakat fogadott.

(Természetes, mégis
különös érzés,
ahogy az élet kevés,
valamelyest állandó darabja
lassan szanaszét hullik.)

Te, a lakás, a bicikli.
A korsón volt a sor.
Már egy másik lánnyal éltem,
amikor szilánkjaira tört.
Forró tea után engedtem
bele jéghideg csapvizet:
hajszálrepedések ezrei
rohantak át rajta,
s lassan a lefolyóba
morzsolta a vízsugár.

A málló szilánkokat
nézve arra gondoltam,
nem sokkal könnyebb ez,
mint veled maradni lett volna.

Fodor Balázs: Parittya

A szavak, mint a csillagok,
a homlokzaton átfénylenek.
Némelyikük rég halott,

mégis, barlangrajzot csipkéznek
az égre, ha megfelelően
fordítod a szextánst.

Csak nézőpont kérdése,
hogy félreértsük egymást,
és a tömegvonzás

kérlelhetetlenül maga felé
rántson, vagy megkerülve hajítson
keresztül perspektívákon.

Alberto Rios: Teodoro Luna's Two Kisses

Mr. Teodoro Luna in his later years had taken to kissing
His wife
Not so much with his lips as with his brows.
This is not to say he put his forehead
Against her mouth--
Rather, he would lift his eyebrows, once, quickly:
Not so vigorously he might be confused with the villain
Famous in the theaters, but not so little as to be thought
A slight movement, one of accident. This way
He kissed her
Often and quietly, across tables and through doorways,
Sometimes in photographs, and so through the years themselves.
This was his passion, that only she might see. The chance
He might feel some movement on her lips
Toward laughter.

Alberto Rios: Refugio's Hair

In the old days of our family,

My grandmother was a young woman

Whose hair was as long as the river.

She lived with her sisters on the ranch

La Calera--The Land of the Lime--

And her days were happy.

But her uncle Carlos lived there too,

Carlos whose soul had the edge of a knife.

One day, to teach her to ride a horse,

He made her climb on the fastest one,

Bareback, and sit there

As he held its long face in his arms.

And then he did the unspeakable deed 

For which he would always be remembered:

He called for the handsome baby Pirrín

And he placed the child in her arms.

With that picture of a Madonna on horseback

He slapped the shank of the horse’s rear leg.

The horse did what a horse must,

Racing full toward the bright horizon.

But first he ran under the álamo trees

To rid his back of this unfair weight:

This woman full of tears

And this baby full of love.

When they reached the trees and went under,

Her hair, which had trailed her,

Equal in its magnificence to the tail of the horse,

That hair rose up and flew into the branches

As if it were a thousand arms,

All of them trying to save her.

The horse ran off and left her,

The baby still in her arms,

The two of them hanging from her hair.

The baby looked only at her

And did not cry, so steady was her cradle.

Her sisters came running to save them.

But the hair would not let go.

From its fear it held on and had to be cut,

All of it, from her head.

From that day on, my grandmother 

Wore her hair short like a scream,

But it was long like a river in her sleep. 

Dékány Dávid: (vírus)

megfertőztél de
ne gyógyíts - most lettem én
is szív pozitív

Witter Bynner: At The Touch Of You

At the touch of you,
As if you were an archer with your swift hand at the bow,
The arrows of delight shot through my body.

You were spring,
And I the edge of a cliff,
And a shining waterfall rushed over me.

Jan Twardowski: Siessünk

Siessük szeretni az embereket
olyan gyorsan mennek el
cipő marad utánuk meg süket telefon
csak ami nem fontos az cammog, mint a tehén
ami igazán fontos, oly gyors hirtelen történik,
utána a csend normális, egészen kibírhatatlan,
mint a tisztaság, amely legegyszerűbben
a kétségbeeséstől születik
amikor valakire gondolunk nélküle maradván

Ne légy nyugodt, hogy van időd
mert a bizonyosság bizonytalan,
elveszi érzékenységünket, mint minden szerencse
úgy jár egyszerre a kettő, mint a pátosz és a humor
mint két szenvedély,
mely egynél mindig gyengébb,
oly hamar mennek el,
mint júliusban elhallgató sárgarigó
mint egy esetlen hang
vagy egy ügyetlen meghajlás
becsukják szemüket, hogy lássanak igazán
nagyobb kockázat egyébként megszületni,
mint meghalni
mindig túl keveset és túl későn szeretünk

Ne írj róla túl gyakran,
de írj egyszer s mindenkorra,
és olyan leszel, mint a delfin szelíd erős

Siessünk szeretni az embereket,
oly gyorsan mennek el,
és azok meg, akik nem mennek el,
nem mindig térnek vissza
hisz soha nem tudni a szerelemről,
hogy az első az utolsó,
vagy hogy az utolsó - első

--Fordította: Sajgó Szabolcs

Novák Éva: Magánérzet

Úgy érzem magam a világban,
mint elhagyott vidámpark
nyikorgó óriáskerekén, egyedül, éjszaka.
Úgy érzem magam, mint a próféták
pusztába kiáltott beszédének
egyik fölösleges kötőszava.
Úgy érzem magam, mint lezárt borítékban
lapuló jóslat, szúette szekrény fiókjának
mélyén, amit nemsokára tűzre vetnek.
Úgy érzem magam, mint aki semmilyen
gyülekezethez nem tartozott, mégis eretnek.
Úgy érzem magam, mint az utolsó bölény,
áttörhetetlen kerítésű karámban.
Úgy érzem magam, mintha az anyám
lennék a nagymamámban.
Úgy érzem magam, mint letört ágú,
pulzálva gyengülő fényű csillag.
Úgy érzem magam, mint az idegen,
akinek szótárban kell megnéznie,
mit jelent az a szó, hogy holnap.

Crystal Wilkinson: Witness

I’m convinced that if you could

have seen my grandmother

standing in the doorway

waiting for him to come home from the fields,

if you’d smelled that spectacular evening thick

with sweat & felt the pulsing of the stars, if

you’d borne witness

to the animals’ moans echoing in the holler

that night, if you just could have seen the

hair rise up

on granddaddy’s arm like that, like

offerings to god, when his elbow touched

hers, if you could have seen

her longing dissipate just a little as he came

through the door smelling like a day’s work, you

should have seen them close enough to breathe

the same air while not even touching.

(He smiled at her without smiling.) If you could

have seen them watching me watch them, then

you’d know how much i love you. If you could

have heard her say, You want some supper?

We got pie. 

Naomi Shihab Nye: A Valentine for Ernest Mann

You can't order a poem like you order a taco.

Walk up to the counter, say, "I'll take two"

and expect it to be handed back to you

on a shiny plate.

Still, I like your spirit.

Anyone who says, "Here's my address,

write me a poem," deserves something in reply.

So I'll tell you a secret instead:

poems hide. In the bottoms of our shoes,

they are sleeping. They are the shadows

drifting across our ceilings the moment

before we wake up. What we have to do

is live in a way that lets us find them.

Once I knew a man who gave his wife

two skunks for a valentine.

He couldn't understand why she was crying.

"I thought they had such beautiful eyes."

And he was serious. He was a serious man

who lived in a serious way. Nothing was ugly

just because the world said so. He really

liked those skunks. So, he reinvented them

as valentines and they became beautiful.

At least, to him. And the poems that had been hiding

in the eyes of the skunks for centuries

crawled out and curled up at his feet.

Maybe if we reinvent whatever our lives give us

we find poems. Check your garage, the odd sock

in your drawer, the person you almost like, but not quite.

And let me know.

Szabó T. Anna: Úgy írni verset

Úgy írni verset, mintha szó és forma
nem titkolná el, hogy mi van mögötte,
mintha a semmi partra nem sodorna,
csak elringatna minket mindörökre,

úgy írni, mintha nem létezne Isten,
és hirdetni, hogy semmi se szent,
és sátán sincs hogy pokolra segítsen,
jóság és szépség semmit sem jelent,

mert a világot, akárcsak a pernyét,
a semmi jeges szele fújja szét,
úgy írni, mintha nem parancsra tennéd,

szélzúgást írni, lassú gyászzenét -
úgy írni verset, akárha a nemlét
élőbb és igazabb lenne, mint a lét.

Robert Bly: After a Freind's Death

It must be summer. Push the dock out,
Bring the canoe down, find your old
Books—bird books, Hawthorne. Drive
To Gooseberry. Even in the Swedish islands,

Summer comes. They pull the linen off chairs,
Bring out the blue dishes, write some poems.
Say again: “It must be summer.”
Even though people die, it must be summer.

For Orrin

Rabindranath Tagore: Ahol a szellem...

Ahol a szellem nem ismer félelmet
és emelt fővel jár az ember,
ahol szabad a tudás, és ahol a világ
széjjel nem törött, szoros,
válaszfalak-szabdalta törmelékké;
ahol a szó forrása a mély-mély igazság;
ahol a lankadatlan feltörekvés
a tökély felé nyújtja karját;
ahol az értelem tiszta folyója
még nem veszített utat
a holt megszokás homok-sivatagában;
ahol eszünket Te irányítod
az önmagát kibontakoztató gondolat és cselekedet,
a szabadságnak e mennyországa felé;
engedd Atyám, felébredni hazámat.

--Fordította: Radó György

Ingrid Sjöstrand: Van hozzá közöd?

Van hozzá közöd,
mit csinálok?
És hogy mit gondolok?
Van hozzá közöm,
mit csinálsz?
És hogy mit gondolsz?
Van közünk egymáshoz?
Hozzám, hozzád, mindenkihez,
aki véletlenül épp itt él
épp most,
és akin múlik,
hogy mi lesz a világból?
Van közünk egymáshoz,
talán, igen.

Percy Bysshe Shellby: Music

Music, when soft voices die,
Vibrates in the memory --

Odours, when sweet violets sicken,

Live within the sense they quicken.

Rose leaves, when the rose is dead,

Are heaped for the bloeved's bed?

And so thy thoughts, when thou art gone,

Love itself shall slumber on.

Katie Farris: Outside Atlanta Cancer Care

I return to this point of wonder:

what kind of animal began to stand
on such small feet? And only two?
What vertical absurdity!
What upright madness!

Perhaps we were imitating the trees--
lifting our arms,
wishing for roots--

and then forgot to set ourselves

back down on four, more

                                        rational feet--

our longing grew our fingers longer,

twigs into branches--

for if you long hard enough,

do you not find fruit

in your palms?

I return to this point of wonder.

Fekete Anna: Háromlábú székek

Egy szék a kávézóban.
Mennyi minden színtere
volt már. Világraszóló
barátságok és virágzó
szerelmek köttettek,
vékony aranyfonálon
függő érzelmek szakadtak
el mindörökre. Örömök,
bánatok. Mind betöltik azt
a füstös, kávézacc illattal,
tükrökkel tarkított teret,
ahol annyiszor találtunk
vissza egymáshoz, újra,
meg újra, nem törődve
az elkopott idővel. Köztünk
semmi nem változott,
a nappalok és éjszakák
a rohanó világhoz igazodva
váltották egymást, de
mi hárman csak ülünk
azokon a székeken és
észre sem vesszük, hogy
arcunkra mély rác került,
s kisgyermekként meséljük
egymásnak a nap eseményeit.

Alex Dimitrov: I'm Lonely and I Love It

I could call up Michael who I slept with recently
or James before him. I could go to another 

this or that downtown and act a mess

in my best jeans. I could pretend

something really terrible happened

and cry, and make everyone bum me one cigarette

after another.I'm in Paris,

sorry I can't talk right now.

That's a great lie, a great line.

When really, here I am boys!

On my bed and in my underwear

doing absolutely nothing.

Playing with my hair,

playing sad ridiculous pop songs.

Let's face it, I'm lonely.

I'm lonely and I love it.
 

Finy Petra: a sóhajok sorsa

a könnycseppeket lepréselem és albumba gyűjtöm,
a sóhajokat fiókba tuszkolom,
a vállrándítások helye a fogason van,
a mosolyokat, gondoltam, kiteszem a falra,
a sikolyoknak pedig csak az éjjeliszekrényen maradt hely,
közvetlenül az ébresztőóra mellett.

Bíró Krisztián: Időben mérni

Kibonthatod a hajad. Mintha ezt
az egész várost a szélcsenden kívül
nem tartaná össze semmi sem.
Amit most csinálunk, azt keleten
kintsuginak hívják, nekünk nincs rá
szavunk. Ha jobban körülnézünk,
errefelé minden tekintet, minden
érintés, még talán az égbolt is
ugyanilyen vonalakból áll össze,
mi mégsem tudjuk megnevezni.
Ha most néznél a szemembe, látnád,
hogy gyerekkorom óta búvóhelyet
kerestem két szemlehunyás között.
És nem attól féltem, hogy egyszer
számon kéred rajtam az évszakokat,
amik a markunkban roppantak szét,
hanem attól, hogy előbb-utóbb
engem is csak időben fogsz mérni.
De ha most néznék a szemedbe,
megnyugodnék. Mi bizonyítaná
jobban az összetartozást ezeknél a
törésvonalaknál?