Véssey Miklós: Lerakódik

Időnk nagy részét azzal töltjük,
hogy szinten tartjuk a környezetünket,
ha pár napig elfelejtünk szellőztetni reggel,
akkor a plafon sarkában megjelenik a penész,
ha elfelejtjük időben levinni a szemetet,
akkor nyomban eláraszt minket a mocsok,
ha nem szedjük ki a lefolyóból a hajszálakat,
akkor egy hónap alatt teljesen eldugul,
ráadásul minden megoldás csak időszakos,
mert nem lehet végleg kitakarítani
vagy elmosogatni örökre,
az apokalipszist nem tudjuk megállítani,
de ha odaállunk a kerítéshez,
és mindig csak azt az egy zombit lőjük le,
amelyik a szűk résen bejut,
akkor a túlerő ellenére évtizedekig is élhetünk,
csakhogy a káosz belülről is támad,
mert ha nem érek hozzád elég gyakran,
akkor lerakódik az izmaimban valami,
amitől egyre nehezebben mozdulok feléd,
vagy ha egy ideig nem beszélgetünk,
szép lassan behálózzák szájunkat a neheztelés
alattomos pókjai, olvastam valahol,
hogy a penészgombáktól sem lehet megszabadulni,
minden lakásban ott várakoznak a levegőben,
egyedül a páratartalomtól függ,
hogy megtapadnak-e a falon.

Naomi Shihab Nye: Sifter

When our English teacher gave
our first writing assignment of the year,
become a kitchen implement
in 2 descriptive paragraphs, I did not think
butcher knife or frying pan,
I thought immediately
of soft flour showering through the little holes
of the sifter and the sifter's pleasing circular
swishing sound, and wrote it down.
Rhoda became a teaspoon,
Roberto a funnel,
Jim a muffin tin
and Forrest a soup pot.
We read our paragraphs out loud.
Abby was a blender. Everyone laughed
and acted giddy but the more we thought about it,
we were all everything in the whole kitchen,
drawers and drainers,
singing teapot and and grapefruit spoon
with serrated edges, we were all the
empty cup, the tray.
This, said our teacher, is the beauty of metaphor.
It opens doors.
What I could not know then was how being a sifter
would help me all year long.
When bad days came
I would close my eyes and feel them passing
through the tiny holes.
When good days came
I would try to contain them gently
the way flour remains
in the sifter until you turn the handle.
Time, time. I was a sweet sifter in time
and no one ever knew.

Halmai Tamás: A legkisebb szegényangyal

Ment a legkisebb szegényangyal,
és vele ment az út,
és útitársa lett a hajnal,
a torony és a kút,

a sivatag, a kert, a tenger,
az erdő és a rét,
vitte az éneklő terekkel
hallgatag életét,

ment a legkisebb szegényangyal,
hogy királyfi legyen,
vagy királylány, vagy mese habbal,
masni a szíveden.

Csukás István: Visszatért húsz kiló

Visszatért húsz kiló Csukás István,
szuszogva töltjük ki a nadrágot.
Mivel is köszöntsem, a cukrot nem szeretjük,
férfinak meg nem szoktak adni virágot.

Sört emelek hát, most már úgyis mindegy,
faggatom fölénnyel, mivel ő a kisebb:
hol jártál testem szabad, csavargó része,
milyen ördögöt féltél és milyen istent?

Milyen angyal dajkált és milyen álmot
sugdosott a vakon elenyésző sejtek
csillagporként szállongó tömegébe, s üres
zsebébe milyen világűrnyi Hiány rejtett?

Mert semmi sem történik véletlen,
kicsi s nagy ugyanaz távcsőnek két vége –
mindegy, hogy melyik felén leskelődünk,
belelátunk szorongva Isten kiürült szemébe.

Ilyen volt születésem? S ilyen lesz, mondd,
ilyen egyszerű s könnyű majd a halálom?
Nem vissza-visszatérő részletekben, egyszerre
tűnünk el, s ásít még egy utolsót a hiányom.

David Hernandez: Dear Proofreader

You’re right. I meant “midst,” not “mist.”
I don’t know what I was stinking,
I mean thinking, soap speaks intimately
to my skin every day. Most days.
Depending if darkness has risen
to my skull like smoke up a chimney floe.
Flue. Then no stepping nude
into the shower, no mist turning
the bathroom mirror into frosted glass
where my face would float
coldly in the oval. Picture a caveman
encased in ice. Good. I like how
your mind works, how your eyes
inside your mind works, and your actual eyes
reading this, their icy precision, nothing
slips by them. Even now I can feel you
hovering silently above these lines,
hawkish, Godlike, each period
a lone figure kneeling in the snow.
That’s too solemn. I would like to send
search parties and rescue choppers
to every period ever printed.
I would like to apologize to my wife
for not showering on Monday and Tuesday.
I was stinking. I was simultaneously
numb and needled with anxiety,
in the midst of a depressive episode.
Although “mist” would work too,
metaphorically speaking, in the mist of,
in the fog of, this gray haze that followed me
relentlessly from room to room
until every red bell inside my head
was wrong. Rung.

Althea Davis: Kinder Than Man

And God
please let the deer
on the highway
get some kind of heaven.
Something with tall soft grass
and sweet reunion.
Let the moths in porch lights
go someplace
with a thousand suns,
that taste like sugar
and get swallowed whole.
May the mice
in oil and glue
have forever dry, warm fur
and full bellies.
If I am killed
for simply living,
let death be kinder
than man.

Csukás István: Hová tűnt húsz kiló

Hová tűnt húsz kiló Csukás István,
egy éve még megvolt, fénykép van róla,
ennyin már érdemes eltöprengeni, hús
a húsomból: mennyországba vagy pokolba?

Mert az is egy nagy kérdés, a legnagyobb:
vajon ment vele arányosan ugyanannyi lélek?
És honnan hiányzik, ha hiányzik,
hogyan mérjem meg, hol van az a mérleg?

És ami eltűnt, hús és lélek, ugyan
a jobbik részem volt vagy a rosszabbik,
fölösleges volt és azért tűnt el, netán
aki itt maradt, én vagyok fölösleges itt?

Én voltam az a húsz kiló is, hiszen
amit megettem, magammá változtattam át!
De most mi történt, ami tőlem elvette,
az micsoda és mivé hizlalja magát?

A semmi dagad és felcsinált hasában
ott kucorog ez a bizonyos húsz kiló,
várva, hogy végleg megszűnjön, e fordított
születésre e felnőttből készült embrió?

Így múlok el, részletekben, kilónként?
S míg élek, beszélhetek-e múlt időben
magamról? Abbahagyom, még belezavarodom,
mert amúgy maradt ám belőlem bőven!

Gregory Orr: Available Now: Archaic Torsos of Both Sexes

Though I'm modest as most,
I couldn't help noticing
certain parts of the statues
have been polished
to a high sheen
by passing hands
as the centuries passed.
If it's a form of worship
it's not much odder
or more perverse
than the saint's stone toe
kissed to a stub by fervent lips.

And even though Plato
suspected art almost as much
as he suspected the body's curves,
he did assert Desire
could lead to the True
and Beautiful.
Therefore
I choose to believe that mortals
pausing here to cup a marble
breast or buttock
were doing their best
to grasp the Ideal—
and their foolish gestures
made it shine more brightly.

Enesey Diána: Mások lakta részeid

Hazatérni, az nehéz,
levetni a nap szennyesét,

önmagad után kotorászni -

fiókok mélyén, könyvek

között. Majd a zuhany alatt

úgyis kiázik minden,

ami benned nem maradhat.

Mintha napközben hozzád tapadnának

mások, illatok, hajszálak,

idegen ujjak rajtad felejtett

nyomai, a rád száradt érintések.

Mintha sokan laknának rajtad,

olykor fészket is építenek

múlhatatlan szavaikkal benned.

Ha szó vagy tekintet akad beléd,

az kitörölhetetlen, lemoshatatlan,

nem fakul, mint egy folt,

folytonos jelenedbe költözik a múlt.

Hiába érsz haza utána százszor,

végleg megtapadt lelkeden,

mint az a szőke hajszál egy fekete kabáton.

Kányádi Sándor: Álmodó

Várost álmodtam ide én;
fölraktam, itt van: az enyém.

Utat álmodtam, kész az út;
fürkészem: milyen messze fut?

Fényről álmodtam: fény ragyog.
És álmodtam egy ablakot,

ahonnan majd a végtelen
tavaszi eget nézhetem.

Megvan végre az ablakom,
van szobám, ahol lakhatom,

van alázatos szőnyegem,
naponta többször ehetem.

Mi kell még – kérdik -, nem elég?
Örülök persze – szólanék,

de csak a fejem ingatom.
Állok némán – és álmodom.

Brian McGackin: This Is Just To Say

I have finished
the beer
which was in
the icebox

and which
you were probably
saving
for Friday

Forgive me
this girl came over
so sweet
so hot

Władysław Szlengel: Die kleine Bahnstation Treblinka

Die Strecke Tłuszcz - Warsawa
fährt man von Warschau-Ost

immer den Schienen nach

und immer gradeaus.

Manchmal beträgt die Fahrtzeit

fünf Stunden fünfundvierzig,

doch manchmal zieht die Reise

sich bis ans Lebensende.

Die Bahnstation ist winzig,

man sieht drei Tannen stehen

und eine schlichte Aufschrift

Hier Bahnstation Treblinka.

Hier gibt es keinen Imbiss,

nichts Süßes, Mandarinen,

kein Buch und keine Zeitung,

nichts gibt es - nur Treblinka.

Nicht mal ein Kassenhäuschen,

auch keinen Kofferträger,

selbst für Millionen kriegst du

hier keine Rückfahrkarte.

Hier wartet keiner, schwenkt

kein Mensch sein Taschentuch,

nur schiere Stille tränkt

die Luft mit ödem Gruß.

Und der Signalmast schweigt,

die Tannen stehn und schweigen,

es schweigt die schwarze Aufschrift

Bahnstation Treblinka.

Nur hängt von früher noch

(mit Sicherheit Reklame)

ein rostig altes Schild

                            Kocht mit Gas

Novák Éva: Meta

A hozzánk tartozó(?) férfiak,
akik néha mögöttünk járnak,
mert előreengednek udvariasan,
nem számolnak egy apró tényezővel,
ha szembe jövő nőkre bámulnak
némiképp cinkosan, sejtetve, hogy
az idegen nő tetszik nekik, de
előttük halad a másik,
aki persze ebből mit sem láthat,
aki csak lépked itt akadálynak,
de sajnos most ki nem kerülhető,
pedig mi minden történhetne, ha
nem választanának el,
nem takarnának el hátak,
írják a szembe jövő nők arcára
tekintetükkel, számunkra félreértés nélkül
leolvashatóan, pontosan,
meg sem torpanunk már, nehogy
megbotoljon a hozzánk tartozó(?) férfi,
lépkedünk tovább,
egyforma hosszúságú léptekkel, szabályosan.

Falcsik Mari: Nem te vagy

Csak úgy lehetsz magad:
a rád rakódott családi sarat
vállald és meghaladd:
Hisz mint egy ház, egy földdarab:
a tiéd - de nem te vagy.

Kemény István: Úti dal

A vadludak is mást terveztek őszre
Összeálltak mégis, és utaznak
Nem akartam hallgatózni rájuk
Nem akartam semmit, ami már volt
Ahol voltam, ott már csomagolnak
Ahol leszek, nem vár oda senki
Ahol vagyok, a köd visszagágog
El akarlak hagyni mindörökre.

Novák Éva: Tükörben

Önfelismerésre képes
az összes emberszabású majom,
a delfin, a szürkepapagáj,
az elefánt, a szarka.
Én /ÉN/ mikor ismerek végre
a tükörben magamra?

Brian Bilston: Advert Calendar

There are times when I despair
at how the Christmas season

has become so commercialised.

Only this morning, while drying

my Days Like These mug (£12.99 -
available through my Etsy shop)

with my new festive tea towel

(featuring my poem about failing to water

my Christmas tree - p.48),

it made me sad to think about how

we seem to have lost the true meaning

of Christmas, whatever it is.

And that topic was very much

the inspiration behind my new series

of stunning decorative wall plates

(20% discount for orders before 24/12)

containing short poems about love,

kindness, and thinking of others.

On the subject of which, if you have

an elderly relative or younger sibling,

some kind of friend or intelligent pet,

or maybe you just want to brighten

the existence of a random stranger

you chance upon in the street,

it may interest you to know

I have a range of edible cake toppers,

depicting my face in a series

of contemplative expressions, 

which can be placed  on your bakes

for that added 'wow' factor,

and available now for just £7.99,

or free with the purchase

of a signed copy of this poem.

Judith Viorst: Open House

Everyone is coming to our party.
Everyone, that is, except the Stones,
Who stopped being the Stones when she tarted saying that
    the trouble with America was the CIA and the FBI and

    the exploitation of lettuce growers and Indians, and

He started saying the trouble was not enough tennis courts, but

Everyone else is coming to our party,

Everyone, that is, except the Hoyts,

Who stopped being the Hoyts when they started saying that

    just because a husband and wife are sexually unfaithful

    doesn't mean that they're being unfaithful emotionally, but

Everyone else is coming to our party,

Everyone, that is, except the Kings,

Who stopped being the Kings when she decided that

    every time she told him soemthing sensitive and deep

    he didn't get it, and

He decided that every time he told her something funny

    she didn't get it, but

Everyone else is coming to our party,

Everyone, that is, except the Youngs,

Who stopped being the Youngs when she started law school,

And he started saying the house is never clean,

And she started saying why don't you clean it yourself,

And he started saying that women should clean and

    men should go to law school, but

Everyone else is coming to our party,

Everyone, that is, except the Clarks,

Who stopped being the Clarks when she decided to seek inner peace

    through wheat germ and meditation, and

He decided to seek inner peace through Gay Lib, but

Everyone else is coming to our party,

Everyone, that is, except the Greens,

Who stopped being the Greens when they sold their house and

    moved to the country to rediscover each other, and re-

    discovered they didn't agree about garlic. Or Woody Allen.

    Or Scrabble, her father, cloth napkins, or psychoanalysis.

    Or when is the music so loud that it's giving you headaches.

    Or when is a room so ice-cold that your fingers get numb, but

Everyone else is coming to our party.

I hope we'll be there.

Simon István: Modern családi kör

Négyen vannak: férj, feleség
és két gyerek, a két kicsi.

Reggel ötkor kész az ebéd.

Az apa magával viszi.

Az asszony hétre megy (Közért-

alkalmazott), gyerekeit

fölpakolja - egy bölcsődét

keres meg és egy napközit.

Kifárasztja a villamos,

elég gond a család, gyerek.

Hányszor késő éjszaka mos.

Mégis megy - kell a kereset.

És dolgoznak; jár a fűrész,

a férje bútorasztalos,

ő pénztáros; ragyog a pénz

kezében, s összead, szoroz.

Olykor, ha kevés a vevő,

gondolatban szépet mível:

eljátszik homokkeverő,

totyogó gyerekeivel.

Férje, míg tűnődve megáll

s elszív egy görbe kosutot,

egyszerre észreveszi, már

a városon végigfutott,

zöld-tetejű, zord homlokú

paloták, bankházak fölött.

S így, amíg csahol a gyalu,

kasszába hulló pénz csörög:

valahol - vajh, ki tudja, hol,

ki sejti, meddig és mitől? -

nagy ívben, láthatatlanul

húzódik a családi kör.

Judith Viorst: Leonard the Liberated Husband

Leonard the liberated husband,
Who was first on his block

With revolution,

Universal love,

Astrology,

Ecology,

And euthanasia,

Is finished with macho

And girlie magazines

And is currently

Washing dishes,

Waxing floors,

Relating to women as

Genuine human beings,

Deploring rape

And other oppressive conditions

And insisting that his wife pursue

Personhood,

Ph.D's,

Sexual bliss,

Greater respect from truck drivers,

And highly paid executive positions.

Whether she wants to,

Or not.

William Shakespeare / Papolczy Péter: 3. szonett

Nézd a tükröt, szerénykedni nem cél,
Az arcod tesz túl csak a hajadon,
Megérett az idő, hogy utódot nemzzél,

Legyen eggyel kevesebb hajadon.

Nincs az a nő, ki annyira dögös,

Hogy nemet mondjon DNS-edre.

Mi van fontosabb, mint az örökös?

Az önszeretet? Semmi esetre.

Anyád tükre vagy; látva arcodat

Tudja, ő sem volt mindig vén mamut.

Így őrzi fiad ifjúságodat,

Mikor mamunak mondod a hamut.

    A szinglilét ha jobban tetszik néked,

    Profilképed őrzi csak emléked.

--Papolczy Péter átiratában

Mesterházi Mónika: A 2016-os év

Ahogy két feladat közt, de mégis
fák és madarak társaságában leültem,

kicsit beleolvadtam már erkélyestül a tájba,

és megállt egy autó bőgő motorral odalent,

és a srác hosszan pakolt ki-be szerszámokat,

végül egy minigázpalackkal visszaült,

és az öngyújtójával ellenőrizte, ég-e -

már a szerszámosládák ki-be rendezésekor

megéreztem a hátamban és az arcom

beálló ráncain, ahogy a nagyanyám ülne itt.

Nem akarom még látni, amit percek óta nézek,

nem akarom tudni, amit tudok, remélem,

hogy nem robbanunk fel még, megiszom

ezt a kávét, és a munkámhoz visszaülhetek.

Judith Viorst: The Pleasures of an Ordinary Life

I've had my share of necessary losses,
Of dreams I know no longer can come true.
I'm done now with the whys and the becauses.
It's time to make things good, not just make do.
It's time to stop complaining and pursue
The pleasures of an ordinary life.

I used to rail against my compromises.
I yearned for the wild music, the swift race.
But happiness arrived in new disguises:
Sun lighting a child's hair. A friend's embrace.
Slow dancing in a safe and quiet place.
The pleasures of an ordinary life.

I'll have no trumpets, triumphs, trails of glory.
It seems the woman I've turned out to be
Is not the heroine of some grand story.
But I have learned to find the poetry
In what my hands can touch, my eyes can see.
The pleasures of an ordinary life.

Young fantasies of magic and of mystery
Are over. But they really can't compete
With all we've built together: A long history.
Connections that help render us complete.
Ties that hold and heal us. And the sweet,
Sweet pleasures of an ordinary life.

Judith Viorst: When Asked If I Thought That I'd Finally Got It Together

I had it together on Sunday.
By Monday at noon it had cracked.

On Tuesday debris

Was descending on me.

And by Wednesday no part was intact.

On Thursday I picked up some pieces.

On Friday I picked up the rest.

By Saturday, late,

It was almost set straight.

And on Sunday the world was impressed

With how well I had got it together.

But spare me the cheers and applause,

For as the world turns

Every sixty-plus learns

That among life's immutable laws

Is one that we're bound to be bound to

Right through to the end of our days:

That although we may get it together,

Together is not how it stays.

Peer Krisztián: Vigyázok rád

Érzelmileg megérint egy kő.
Különleges, de melyik kő nem az.

A kezembe fogom, hazáig sétálunk.

Érzem a tenyered melegét.

Izzad, cserélünk.

Eddig még, amit hazahoztam,

ahogy mindenki más,

a Dunába mártottam a köveket,

hogy megélénküljenek színeik.

De ezt nem fogom.

Judith Viorst: A Wedding Sonnet for the Next Generation

He might compare you to a summer's day,
Declaring you're far fairer in his eyes.

She might, with depth and breadth and many sighs,

Count all the ways she loves you, way by way.

He might say when you're old and full of sleep,

He'll cherish still the Pilgrim soul in you.

She might--oh, there are poems so fine, so true,

To help you speak of love and wows to keep.

Words help. And you are writing your own poem.

It doesn't always scan or always rhyme.

It mingles images of the sublime

With plainer words: Respect. Trust. Comfort. Home.

How very rich is love's vocabulary

When friends, dear friends, best friends decide to marry.

Turi Tímea: Bevezetés az imádkozásba [Mikor csordultig volt a szívem...]

Mikor csordultig volt a szívem, írni kezdtem:
és láttam, hogy ez jó.

De másnap visszaolvastam:

és rájöttem, hogy rémes.

Amit az egyik nap igaznak hiszel,

a másik nap hamisnak tűnhet.

Minden ott kezdődik, hogy elválasztjuk

az őszinteséget és a hazugságot.

De a kettő közötti határvonal

egy vibráló lézervonás csak,

amire rá-ráugorhat a macska,

de nem kapja el soha.