Marie Howe: Prayer

Every day I want to speak with you. 

And every day something more important

calls for my attention—the drugstore, the beauty 

products, the luggage
I need to buy for the trip.
Even now I can hardly sit here
among the falling piles of paper and clothing, the garbage 

trucks outside
already screeching and banging.
The mystics say you are as close as my own breath.
Why do I flee from you?
My days and nights pour through me like complaints
and become a story I forgot to tell.
Help me. Even as I write these words I am planning
to rise from the chair as soon as I finish this sentence.

Baranyi Ferenc: Festői kérdések

Hova, hova tűntek a színek a nyárból?

Hol a ragyogás a mosoly aranyából?
Hol a csók narancsa, hol van a zöld féltés? ...
Hol a rőt kihívás, hol a kék igézés?
Olyan sötét lett
hirtelen,
kopog a jég
a szívemen,
amit kimondok:
magam se vallom,
amit dalolnék:
magam se hallom,
áttetszők lettünk -
üveg a vízben,
fakult vagy úgy is,
nincs színem így sem.
Hol a rőt kihívás, hol a kék igézés?
Hol a csók narancsa, hol van a zöld féltés?
Titkok tarkasága hol van a szemedből?

Hova, hova tűnt a fény a szerelemből?

Pádraig Ó Tuama: We Should Have Danced

I see her, former colleague
in the baggage area of a
foreign airport.

Oh hi, she says,
looking awkwardly towards the
empty carousel.

Then she decides.
I hear you’re gay now, she says.
are you still a Christian?

Oh how will we tell this story?

She, to her friends, with
sadness, curiosity and prayers
for reorientation and returning.

Me, to mine, with sadness,
anger and prayers for
refocusing the lenses and returning.

And the anger was all mine.
And that question
was all about her.

Should we not just dance instead,
I should have said,
together turn a little waltz in

the chorus of our own bodies
while we wait and wait and wait for something better
than the empty carousel of this question.

How will we tell this story?
How will I tell this story?
With sadness.

With practicings of little ballroom dances
while we wait, confidently,
for what is most important to be returned.

Nemes Nagy Ágnes: Madár

Egy madár ül a vállamon,

ki együtt született velem.
Már oly nagy, már olyan nehéz,
hogy minden léptem gyötrelem.
Súly, súly, súly rajtam, bénaság,
ellökném, rám akaszkodik,
mint egy tölgyfa a gyökerét,
vállamba vájja karmait.
Hallom, fülemnél ott dobog
irtózatos madár-szíve.
Ha elröpülne egy napon,
most már eldőlnék nélküle.

Kányádi Sándor: Volna még

pedig volna még

volna még valami
mondanivalóm
a nyíló nárcisz-
mezőkről például
az alkonyi szélben
riadtan lobogó
hegyi füvekről
a hegyekről a folyókról
égről és földről
a tengerekről
az óceánok alatt
vergődő tűzhányókról
a szerelem végtelen
napéjegyenlőségeiről
amikor az idő is
ellankad mint a patak
ha szomját oltja
benne a szarvas
egyszóval kettőnk
dolgáról az emberiség
nevében volna még
talán volna még

Charles Simić: Dictionary

Maybe there is a word in it somewhere
to describe the world this morning,
a word for the way the early light
takes delight in chasing the darkness
out of store windows and doorways.

Another word for the way it lingers
over a pair of wire-rimmed glasses
someone let drop on the sidewalk
last night and staggered off blindly
talking to himself or breaking into song.

Ada Limón: Love Poem with Apologies for My Appearance

Sometimes, I think you get the worst
of me. The much-loved loose forest-green
sweatpants, the long bra-less days, hair
knotted and uncivilized, a shadowed brow
where the devilish thoughts do their hoofed
dance on the brain. I’d like to say this means
I love you, the stained white cotton T-shirt,
the tears, pistachio shells, the mess of orange
peels on my desk, but it’s different than that.
I move in this house with you, the way I move
in my mind, unencumbered by beauty’s cage.
I do like I do in the tall grass, more animal-me
than much else. I’m wrong, it is that I love you,
but it’s more that when you say it back, lights
out, a cold wind through curtains, for maybe
the first time in my life, I believe it.