Leo Marks: A Code Poem For The French Resistance

  The life that I have is all that I have
  And the life that I have is yours.
  The love that I have of the life that I have
  Is yours and yours and yours.

  A sleep I shall have
  A rest I shall have,
  Yet death will be but a pause,
  For the peace of my years in the long green grass
  Will be yours and yours and yours.

Charlotte Mew: Sea Love

 Tide be runnin' the great world over.
 'Twas only last June month I mind that we
 Was thinkin' the toss and call in the breast of the lover
 So everlastin' as the sea.

 Here's the same little fishies that sputter and swim,
 Wi' the moon's old glim on the grey, wet sand:
 An' him no more to me or me to him
 Then the wind goin' over my hand.

Mario Benedetti: Ahora todo está claro

Cuando el presidente, cualquier presidente
se preocupa tanto
por los derechos humanos

parece evidente que en ese caso
derecho no significa facultad
o atributo
o libre albedrío
sino diestro
o antizurdo
o flanco opuesto al corazón
lado derecho en fin

en consecuencia
¿no sería hora
de que iniciáramos
una amplia campaña internacional
por los izquierdos humanos?

Sara Teasdale: The Look

 Strephon kissed me in the spring,
   Robin in the fall,
 But Colin only looked at me
   And never kissed at all.

 Strephon's kiss was lost in jest,
   Robin's lost in play,
 But the kiss in Colin's eyes
   Haunts me night and day.

Nikki Giovanni: I'm not Lonely

 i'm not lonely
 sleeping all alone

 you think i'm scared
 but i'm a big girl
 i don't cry
 or anything

 i have a great big bed
 to roll around
 in and lots of space
 and i don't dream
 bad dreams
 like i used
 to have that you
 were leaving me
 anymore

 now that you're gone
 i don't dream
 and no matter
 what you think
 i'm not lonely
 sleeping
 all alone

John Donne: Jó reggelt!

Hogy élhettünk, te meg én, mielőtt
szerettük egymást? Hortyogtunk-e rég,
mint a hétalvók, vagy mint csecsemők
szoptuk vidéki örömök tejét?
Igy volt, s mindez az öröm árnya csak,
ha szépet láttam, téged láttalak,
minden szépségbe már beléálmodtalak.

S most jó reggelt, felébredt lelkeink,
kik egymást még félénken nézitek;
és mindenben szerelmetek kering
s egy kis zugból a bárhol-t érzitek.
Felfedező uj földet látogat,
más térképen néz új világokat -
világod én vagyok, s világom már te vagy.

Ha összenézünk, hű szivet mutat
egymás szemében két ábrázatunk;
nincs éles Észak s elhajló Nyugat -
jobb féltekéket hol találhatunk?
Csak az halhat meg, ami már megunt;
ha két szerelem egy, ha a magunk
szerelme nem lazul, ugy meg se halhatunk.

(Vas István fordítása) 

Shel Silverstein: It's Dark in Here

 I am writing these poems
 From inside a lion,
 And it's rather dark in here.
 So please excuse the handwriting
 Which may not be too clear.
 But this afternoon by the lion's cage
 I'm afraid I got too near.
 And I'm writing these lines
 From inside a lion,
 And it's rather dark in here.

Dylan Thomas: Do not go gentle into that good night

Do not go gentle into that good night,
Old age should burn and rave at close of day;
Rage, rage against the dying of the light.

Though wise men at their end know dark is right,
Because their words had forked no lightning they
Do not go gentle into that good night.

Good men, the last wave by, crying how bright
Their frail deeds might have danced in a green bay,
Rage, rage against the dying of the light.

Wild men who caught and sang the sun in flight,
And learn, too late, they grieved it on its way,
Do not go gentle into that good night.

Grave men, near death, who see with blinding sight
Blind eyes could blaze like meteors and be gay,
Rage, rage against the dying of the light.

And you, my father, there on the sad height,
Curse, bless me now with your fierce tears, I pray.
Do not go gentle into that good night.
Rage, rage against the dying of the light.

Dylan Thomas: Csöndben ne lépj az éjszakába át

Csöndben ne lépj az éjszakába át,
Szikrázzon vén korod, ha hull a nap.
Dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.

A bölcs bár végül rendjén lát homályt,
Mert nem volt villám-cikázó ajak,
Csöndben nem lép az éjszakába át.

A jó, ki hullámüttön jajt kiált,
Hogy zöld öblön csepp tett is lángra kap,
Dúl-fúl, ha megszakad a napvilág.

A vad, ki naphoz kapkod s búg imát,
S ím késve eszmél: csupa kín a nap,
Csöndben nem lép az éjszakába árt.

A zord tudja, bár verje vaksiság,
Hogy lehet meteor-szemű ki vak,
Dúl-fúl, ha megszakad a napvilág.

Apám, míg lábad bús oromra hág,
Düh s könny között átkozd vagy áldd fiad.
Csöndben ne lépj az éjszakába át,
Dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.

(Nagy László fordításában)

Anonymus: An Epicure, Dining at Crewe

An Epicure, Dining at Crewe,
found quite a large mouse in his stew,
said the waiter, ’Don’t shout,
and wave it about,
or the rest will be wanting one, too!’

Ashley Wylde: Screaming

No, you do not have to be nice. You do not have to be nice. You do not have to let go of what you believe in to placate someone who violates you. No one is entitled to undermine you, your beliefs, your values, your desires, your well being, your self, and you do not have to be nice about it. Say no. Practice saying no. Practice saying the truth and when the question is an attack and your truth is no, then scream from the top of your proverbial lungs even if all that squeaks out of your vocal chords is a subdued, “I’d rather not.” I’d rather not is a step on the way to no, and no is a step on the way to growth. You are not a step, you are not a means, you are an end. You can say no! You can say: no! God, no! Fuck no! Never! No, no, no, that does not work for me, I want nothing to do with that, how fucking dare you, don’t ask me again, for the last time, NO! You do not have to be nice about your no if the niceties have been abandoned to form the offer. No is yours. No is your power. No is your freedom. No is your right; so write it. Write that scathing poem about the best friend who never took her eyes off the love of your life. Write that song that howls “you’re worthless,” “don’t call me,” “what you did will never be okay,” “I don’t forgive you,” “your apology means shit,” “you hurt me.” Don’t water down your anger to benefit those who never held your feelings close. Break things. Break things! Scream.

"You own everything that happened to you. Tell your stories."

Tell your stories. Don’t lie to save face, or hide the truth to protect them, don’t sell your self worth for the price of one ticket for the easy ride… this ride is not easy. Write the letter that ends the friendship that never reached out when you were drowning. Make the call that leaves your tongue tasting bitter, your worth is bigger, your self is bigger, your happiness is so much bigger. So don’t sit on it. Don’t hold on to it. Don’t keep it in bottles or jars on your shelf, because these parts of your story are real, and no, you do not have to be nice. You do not have to be nice. Write the poem. Write the poem and take it to the rooftop and scream it until your lips are aching or your fingers are numb and tell everyone who will listen, because you don’t have to take responsibility for the way you’ve been wronged. Tell your stories. Tell them true.

"If people wanted you to write warmly about them, they should have behaved better."

Rafael Alberti: Siempre que sueño las playas

Siempre que sueño las playas,
las sueño solas, mi vida.
...Acaso algún marinero...
quizás alguna velilla
de algún remoto velero...

Rafael Alberti: Each time I dream beaches

Each time I dream beaches,
I dream them solitary, my life.
...Maybe a sailor...
perhaps a little sail
of a remote sailboat...

(Translation from here: es2en)

Izumi Shikibu: Why did you vanish…

Why did you vanish
into empty sky?
Even the fragile snow,
when it falls,
falls in this world.

Translation by Jane Hirshfield

Allen Ginsberg: Song

The weight of the world
       is love.
Under the burden
       of solitude,
under the burden
       of dissatisfaction
       the weight,
the weight we carry
       is love.
Who can deny?
       In dreams
it touches
       the body,
in thought
       constructs
a miracle,
       in imagination
anguishes
       till born
in human—
looks out of the heart
       burning with purity—
for the burden of life
       is love,
but we carry the weight
       wearily,
and so must rest
in the arms of love
       at last,
must rest in the arms
       of love.
No rest
       without love,
no sleep
       without dreams
of love—
       be mad or chill
obsessed with angels
       or machines,
the final wish
       is love
—cannot be bitter,
       cannot deny,
cannot withhold
       if denied:
the weight is too heavy
       —must give
for no return
       as thought
is given
       in solitude
in all the excellence
       of its excess.
The warm bodies
       shine together
in the darkness,
       the hand moves
to the center
       of the flesh,
the skin trembles
       in happiness
and the soul comes
       joyful to the eye—
yes, yes,
       that’s what
I wanted,
       I always wanted,
I always wanted,
       to return
to the body
       where I was born.

Alekszandr Puskin: Tatjána levele Anyeginhez

Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond ez eleget?
Méltán tarthatja hát jogának,
Hogy most megvessen engemet,
De ha sorsom panaszszavának
Szívében egy csepp hely marad,
Nem fordul el, visszhangot ad.
Hallgattam eddig, szólni féltem.
És higgye el, hogy szégyenem
Nem tudta volna meg sosem,
Amíg titokban azt reméltem,
Hogy lesz falunkban alkalom,
S hetenként egyszer láthatom;
Csak hogy halljam szavát, bevallom,
Szóljak magához, s azután
 Mind egyre gondoljak csupán,
Éjjel-nappal, míg újra hallom.
Mondják, untatja kis falunk,
A társaságokat kerűli,
 Mi csillogtatni nem tudunk,
De úgy tudtunk jöttén örülni.
Mért jött el? Békességesen
Rejtőzve mély vidéki csendbe,
Tán meg sem ismerem sosem,
 S a kínt sem, mely betört szivembe;
Tudatlan lelkem láza rendre
Enyhülne tán s leszállana,
 S akit szívem kíván, kivárva,
Lennék örök hűségü párja
S családnak élő, jó anya.
Másé!... A földön senki sincsen,
Kinek lekötném szívemet.
 Ezt így rendelte fenn az Isten...
Tied szívem, téged szeret!
 Ó, tudtam én, el fogsz te jönni,
Zálog volt erre életem;
 Az égieknek kell köszönni,
Hogy sírig őrzőm vagy nekem...
Rég álomhős vagy éjjelemben,
Látatlan is kedveltelek,
Bűvöltek a csodás szemek,
 Rég zeng hangod zenéje bennem...
Nem álom volt; színezgető!
Beléptél, s ájulásba hullva,
 Majd meglobbanva és kigyúlva
Szívem rád ismert: ő az, ő!
Nem a te hangod szólt-e újra,
Ha egy-egy csendes, bús napon
 Ínséges szívekhez simulva
Vagy imádságban leborulva
Altattam égő bánatom?
 Nem te vagy itt árnyék-alakban,
S nézel reám e pillanatban
 Az áttetsző homályon át?
Nem te hajolsz párnámra éjjel,
Suttogsz: szerelemmel, reménnyel
Enyhíted lelkem bánatát?
 Ki vagy? Őrangyal vagy te, féltőm?
Vagy ártóm és gonosz kisértőm?
Döntsd el hamar, hogy lássak itt.
Lelkem talán csak vágya csalja,
Tapasztalatlanság vakít,
 S az égi kéz másként akarja...
Hát jó. Sorsom gyanútlanul
Gyónásommal kezedbe tettem,
Előtted könnyem hullva hull,
Könyörgök: védj, őrködj felettem...
Gondold el, mily magam vagyok,
Nincs egy megértő lelki társam,
Így élek néma tompulásban,
 Én itt csak elpusztulhatok.
Várlak: emeld fel árva lelkem,
Nézz biztatón, ne adj te mást –
Vagy tépd szét ezt az álmodást
Kemény szóval. Megérdemeltem.
Végzem! Átfutni nem merem,
Megöl a félelem s a szégyen,
De jelleme kezes nekem,
Bízom: a sorsom van kezében...

(Áprily Lajos fordítása)

Carol Ann Duffy: Valentine

Not a red rose or a satin heart.

I give you an onion.

It is a moon wrapped in brown paper.

It promises light

like the careful undressing of love.

Here.

It will blind you with tears

like a lover.

It will make your reflection

a wobbling photo of grief.

I am trying to be truthful.

Not a cute card or a kissogram.

I give you an onion.

Its fierce kiss will stay on your lips,

possessive and faithful

as we are,

for as long as we are.

Take it.

Its platinum loops shrink to a wedding-ring,

if you like.

Lethal.

Its scent will cling to your fingers,

cling to your knife.

Roger McGough: Summer With Monika

ten milk bottles standing in the hall
ten milk bottles up against the wall
next door neighbour thinks we’re dead
hasn’t heard a sound he said
doesn’t know we’ve been in bed
the ten whole days since we were wed
noone knows and noone sees
we lovers doing as we please
but people stop and point at these
ten milk bottles a-turning into cheese
ten milk bottles standing day and night
ten different thicknesses and
different shades of white
persistent carolsingers without a note to utter
silent carolsingers a-turning into butter

now she’s run out of passion
and theres not much left in me
so maybe we’ll get up
and make a cup of tea
then people can stop wondering
what they’re waiting for
those ten milk bottles a-queuing at our door
those ten milk bottles a-queuing at our door

Dulce María Loynez: Si me quieres, quiéreme entera

Si me quieres, quiéreme entera,
no por zonas de luz o sombra...
si me quieres, quiéreme negra
y blanca. Y gris, y verde, y rubia,
quiéreme día,
quiéreme noche...
¡Y madrugada en la ventana abierta!

si me quieres, no me recortes:
¡quiéreme toda... o no me quieras!

Ogden Nash: The Parent

Children aren’t happy with nothing to ignore,

And that’s what parents were created for.

Anna Swir: A Woman Writer Does Laundry

Enough typing.
Today I am doing laundry
in the old style.
I wash, I wash, rinse, wring
as did my grandmothers and great-grandmothers.
Relaxation.

Doing laundry is healthful and useful
like a washed shirt. Writing
is suspect.
Like three interrogation marks
typed on a page.


translated from the Polish by Czeslaw Milosz and Leonard Nathan

Baló Levente: Hova lehetne elindulni

Hova lehetne elindulni
ilyen eszeveszetten szeles időben, 
cserepek repülnek a háztetőkről,
valaki dobálja, de rosszul céloz,
ma még nem halt meg senki.
Ami késik, nem múlik,
mondta nagyanyám
nyolcvan év tapasztalattal a hátán.
Fehérlik a bőre, 
a lába körül ugráló kutya fekete. 

Elég is lenne ez a két szín,
hogy kifessük a még
üresen maradt felületeket.

Hallottam a rádióban,
hogy volnának még alternatívák is.
Kérdezz-felelek alapon.
Például elképzelni,
milyen színű a szeretet,
mert azt osztogatják 
úton-útfélen, kéretlen-kelletlen
kapásból-fatálból, aszaltszilvából
(vigyázz, a magját kiköpd!)

Robinson Jeffers: Cremation

It nearly cancels my fear of death, my dearest said,
When I think of cremation. To rot in the earth

Is a loathsome end, but to roar up in flame — besides, I am used to it,
I have flamed with love or fury so often in my life,
No wonder my body is tired, no wonder it is dying.
We had a great joy of my body. Scatter the ashes.

Yehuda Amichai: Forgetting Someone

Forgetting someone is like forgetting to turn off the light
in the backyard so it stays lit all the next day

But then it is the light that makes you remember.

Daisy Zamora: Vision of your Body

In the dimly lit room I had a brief glimpse of bliss: sight of your naked body like a god reclining. That was all.

Quite unaware you got up to get your clothes just naturally while I shuddered like the earth split open by lightning.

Daisy Zamora: Visión de tu cuerpo

En la habitación apenas iluminada tuve una dicha fugaz: la visión de tu cuerpo desnudo como un dios yaciente. Eso fue todo.

Indiferente te levantaste a buscar tus ropas con naturalidad mientras yo temblaba estremecida como la tierra cuando la parte el rayo.

Orhan Veli Kanık: The Visitor

I was so bored yesterday evening
two packs of cigarettes did absolutely nothing for me.
Tried to write, wrote nothing.
For the first time in years I played the violin,
walked around,
watched people play backgammon
and made appropriate comments,
sang songs off key,
caught flies — a matchboxful.
Finally, dammit!
I came here to see you...

Wendy Cope: Bloody Men

Bloody men are like bloody buses —
You wait for about a year
And as soon as one approaches your stop
Two or three others appear.

You look at them flashing their indicators,
Offering you a ride.
You’re trying to read the destinations,
 You haven’t much time to decide.

If you make a mistake, there is no turning back.
Jump off, and you’ll stand there and gaze
While the cars and the taxis and lorries go by
And the minutes, the hours, the days.

Nikola Vaptsarov: Búcsú

Majd álmaidban meg-meglátogatlak,
mint csendes vendég, kit senki sem várt.
Ne hadd, hogy kint az úton ácsorogjak,
az ajtót be ne zárd!

Belépek hozzád, csöndben letelepszem,
s csak nézlek, nézlek a homályon át.
És amikor édes arcoddal beteltem,
megcsókollak és úgy megyek tovább.

(fordította Kardos László)