és figyeltem, ahogy feloldódik az édes barna pötty
az Adria átlátszó, sós nyugalmában
és egy pillanat alatt végleg eltűnik.
Ma vagyok napra annyi idős,
mondta anyám, mikor befejeztük a reggelit,
mint halála napján az apám volt.
Fejest ugrottam egy szikláról a vízbe.
Tavaly napra pontosan tudtam én is,
mert hetekkel korábban kiszámoltam,
mikor lettem napra annyi idős,
mint az apám volt, amikor megszülettem.
Unalmas hétköznap volt, szerda,
reggel az ágyban kortyolgattuk a kávét,
szúrt a borostád, ahogy megcsókoltalak,
mint bennem a tudat, hogy nem lesz,
ki a homokórát újból megfordítsa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése