Hosho McCreesh: Cicada

Sick of his own face,
sick of his skin, of the dark,
he crawls outside himself
to sing—
a better poet than most.

Nemes Nagy Ágnes: Amikor

Amikor én istent faragtam,
kemény köveket válogattam.
Keményebbeket, mint a testem,
hogyha vigasztal, elhihessem.

Nizar Quabbani: Untitled

Yesterday I thought of my love for you
I remembered suddenly
drops of honey on your lips
I licked the sugar off the walls of my memory

Kenneth Koch: Permanently

One day the Nouns were clustered in the street.
An Adjective walked by, with her dark beauty.
The Nouns were struck, moved, changed.
The next day a Verb drove up, and created the Sentence.
Each Sentence says one thing—for example, “Although it was a dark rainy day when
        the Adjective walked by, I shall remember the pure and sweet expression on her face
        until the day I perish from the green, effective earth.”
Or, “Will you please close the window, Andrew?”
Or, for example, “Thank you, the pink pot of flowers on the window sill has changed color
        recently to a light yellow, due to the heat from the boiler factory which exists nearby.”
In the springtime the Sentences and the Nouns lay silently on the grass.
A lonely Conjunction here and there would call, “And! But!”
But the Adjective did not emerge.
As the Adjective is lost in the sentence,
So I am lost in your eyes, ears, nose, and throat—
You have enchanted me with a single kiss
Which can never be undone
Until the destruction of language.

Király Odett: Változatok egy szerelemre

Futó-szonett

Sokat futottam eddig életemben
az esélytelen férfiak mögött.
A rajt előtt még szinte önfeledten
rimánkodott az összes üldözött.
Akit megkaptam, tüstént elzavartam.
hamis címemnek mindenki bedőlt.
S a kéj után az éjszakába varrtan
rohantam tovább, önmagam elől.

Lehet, meg kéne állni már és főleg
szögre akasztani futócipőmet,
tán jól jönne egy szelídebb viszony.
Futógépről álmodom mostanában,
királylányként egy szűk toronyba zártan,
hol végre utolér Melanion.


Aranyalmák és álmok

Ahogy rád néztem, úgy zsaroltalak
mindig. Nem álltál ellen, nem tehetted.
A köztünk lévő hallgatás szabad
utat nyitott a félelemnek.
Egy kedves szóval megölhettél volna.
Vagy máshogyan: a gáz, a víz, az áram,
a konyhakés… utolérhetett volna
egy fulladás a sűrű éjszakában.
De nem bántottál, nem bántottalak.
És ma sem bántjuk egymást, jó ez így.
Csak tekintetem, félelmem nem állod.
Így rohanunk: széthullva, mint a régi
aranyalmák s a még régebbi álmok.

Connie Bensley: Apologia

My life is too dull and too careful -
even I can see that:
the orderly bedside table,
the spoilt cat.

Surely I should have been bolder.
What could biographers say?
She got up, ate toast and went shopping
day after day?

Whisky and gin are alarming,
Ecstasy makes you drop dead.
Toy boys make inroads on cash
and your half of the bed.

Emily Dickinson, help me.
Stevie, look up from your Aunt.
Some people can stand excitement,
some people can't.

Mary Oliver: How I Go to the Woods

Ordinarily I go to the woods alone,
with not a single friend,
for they are all smilers and talkers
and therefore unsuitable.

I don’t really want to be witnessed talking to the catbirds
or hugging the old black oak tree.
I have my ways of praying,
as you no doubt have yours.

Besides, when I am alone
I can become invisible.
I can sit on the top of a dune
as motionless as an uprise of weeds,
until the foxes run by unconcerned.
I can hear the almost unhearable sound of the roses singing.

If you have ever gone to the woods with me,
I must love you very much.

Mezei Katalin: Ami tökéletes

Csak ami nincs,
csak az tökéletes.
Élünk panasszal,
hiányokkal tele,
és csak a nincs
döbbent rá azután,
hogy az a tökéletlen
- az az élő, halandó -
mennyire kellene.

Warsan Shire: 34 Excuses for Why We Failed at Love

1. I’m lonely so I do lonely things
2. Loving you was like going to war; I never came back the same.
3. You hate women, just like your father and his father, so it runs in your blood.
4. I was wandering the derelict car park of your heart looking for a ride home.
5. You’re a ghost town I’m too patriotic to leave.
6. I stay because you’re the beginning of the dream I want to remember.
7. I didn’t call him back because he likes his girls voiceless.
8. It’s not that he wants to be a liar; it’s just that he doesn’t know the truth.
9. I couldn’t love you, you were a small war.
10. We covered the smell of loss with jokes.
11. I didn’t want to fail at love like our parents.
12. You made the nomad in me build a house and stay.
13. I’m not a dog.
14. We were trying to prove our blood wrong.
15. I was still lonely so I did even lonelier things.
16. Yes, I’m insecure, but so was my mother and her mother.
17. No, he loves me he just makes me cry a lot.
18. He knows all of my secrets and still wants to kiss me.
19. You were too cruel to love for a long time.
20. It just didn’t work out.
21. My dad walked out one afternoon and never came back.
22. I can’t sleep because I can still taste him in my mouth.
23. I cut him out at the root, he was my favorite tree, rotting, threatening the foundations of my home.
24. The women in my family die waiting.
25. Because I didn’t want to die waiting for you.
26. I had to leave, I felt lonely when he held me.
27. You’re the song I rewind until I know all the words and I feel sick.
28. He sent me a text that said “I love you so bad.”
29. His heart wasn’t as beautiful as his smile
30. We emotionally manipulated one another until we thought it was love.
31. Forgive me, I was lonely so I chose you.
32. I’m a lover without a lover.
33. I’m lovely and lonely.
34. I belong deeply to myself .

David Bergman: The Artist Is No Physician

“The figure should be natural and relaxed,”
  asserted Mucha to his drawing class,
but didn’t tell that he bent the Job girl’s fingers
  back into a knuckle-breaking arabesque
and thereby crossed her smile with a wince,
or how his son complained of feeling deformed
after sitting for his father. The truth is
that beauty pursued from a single angle
  has never added to a person’s comfort.

Finy Petra: Szeptember és szeptasszony

Nem lepődnék meg,
Ha egyszer az egyik unkaöcsém a három közül,
Aki egyben az egyik keresztfiam is a kettő közül,
Azt mondaná az apjának,
Aki az egyik testvérem a hét közül,
Hogy írjak verset a szeptemberről,
Amelyik az egyik hónap a 12 közül.
Olyannyira nem lepődnék meg, hogy

Egy könnyed mozdulattal, mint
Aki már készült a kérdésre,
De ügyesen leplezi,
Avagy amikor hasonlóan tervezetlenül,
Csupán félórája szorongatva szegény állatot,
Gilisztát ránt elő Barnabás,
Az egyik keresztfiam a kettő közül,
Hogy az egyik nővérét megijessze a kettő közül,
Úgy kapnék én elő egy papírkukacot a zsebemből,
Hajtogatnám ki megfontoltan,
Köhhentenék egyet,
Nem mintha kaparna a torkom,
Vagy különösebb torokfájdalmaim lennének,
Inkább csak a hatás kedvéért,
És el kezdeném neki olvasni a
Szeptember és szeptasszony c. verset.
Mire ő, nem lepődnék meg,
Ha éppenhogy merengő tekintettel,
A szemembe nézne,
Aztán a szememen túl is,
Nagyjából a lelkem mértani középpontjába,
És egyszerűen csak ennyit mondana,
Írsz majd verset a novemberről is?
És írsz majd neki gyereket is?

Finy Petra: Resurrectio

Párnából álmokat szippantani,
Levegőt levegőnek nézni,
Napnak a szemébe bámulni,
Jó mélyen a szemébe,
Hogy zavarában elpiruljon,
És alkonyt hozzon végre,
Mert ez a világosság elviselhetetlen

Csak vajba döfni kést,
És semmi másba, és semmi másba

Halottainkkal gyakran beszélgetni,
És ölelésüktől sem menekülni,
A sírkövek üzeneteit jól elolvasni,
Majd a felhőkbe vésni őket,
Virágbimbót csukva hagyni,
Nem kíváncsiskodni a tavasz felől,
Ha akar, egyszer úgyis eljön,
És akkor már nem lesz több kifogás,
Örülni kell az életnek

Harapófogóval csak szöget tépni,
És semmi mást, és semmi mást

A szélnek kinyitni szívünket,
Hadd seperje ki belőle az átkokat,
Még azokat is, melyeket
Vérrel festenénk fel a falra,
Fához úgy lapulni, hogy kezünk is
Gyökeret eresszen,
Ugyanabba a folyóba kétszer lépni,
Hogy tiszta legyen a léptünk,
És még tisztább a fejünk,
Szivárványba belekapaszkodni,
Mintha anyánk keze lenne

Vagonokban csak biciklit szállítani,
És semmi mást, és semmi mást

Levélsuttogáskor fület hegyezni,
És hallgatni a nedvek meséit,
Szomorú mesék ezek,
Ne szégyelljünk sírni rajtuk,
Homokszemekre festeni képeket,
Ezek a képek vidámak,
És könyörtelenül könnyűek,
A könyvekből kitörölni a betűket,
A nyelvekről lemosni a szavakat,
Azokat is, melyeket unokáinknak őriztünk,
Hogy legyen mivel harcolniuk,
Villával emlékekbe szúrni,
És ráérősen elmajszolni azokat

Kemencébe csak kenyeret tenni,
És semmi mást, és semmi mást

Lelkeket néha összecserélni,
És úgy járni-kelni pár napig,
Fiókáktól tanulni önzést,
Patkányoktól a túlélést,
Ami túl van a halálon is,
Fellázadni azok ellen,
Akik reményeket végeztetnek ki,
Az öregeket elringatni,
És fogatlan szájukba emlőt rakni,
A kisdedeket nem tenni koporsóba,
Mert azok örökké élnek,
Angyaloknak fészket rakni,
Ördögöknek farkát meghúzni,
Varázslók tükreiben nézelődni,
Aztán észrevenni önmagunkat

Gázcsapot csak főzéshez kinyitni,
És semmi máshoz, és semmi máshoz

Hajat soha nem borotválni,
Hagyni, hogy az Üveghegyen túlra nőjön,
Bádogkanalat elhajítani,
Bele az Óperenciás-tengerbe,
A bádogtányért melléje dobni,
Rabruhából szőnyeget szőni,
És azzal repülni a dzsinnek földjére,
Tetoválásra táltos parazsát borítani,
Így égesse ki a fájdalmakat,
Botló lábra griff-karmot növeszteni,
Hogy soha ne szédüljünk meg,
Gyenge kézbe sárkányok erejét adni,
Csontos vállra óriások izmát tapasztani,
Majd jól kihúzni magunkat,
Hamubőrre varázsalma pirosát lehelni,
Üres lelket Szezám kincseivel tömni meg,
Hideg szívünkbe pedig Főnix tüzét lobbantani

És mindent elfelejteni,
És semmit sem felejteni.

Saadi Youssef: Attention

Those who come by me passing
I will remember them,
and those who come heavy and overbearing
I will forget.

This is why
when air gushes between mountains
we describe the wind
and forget the rocks.

Sárközi György: Higgy a csodában!

Mikor szélvész veri el a megfülledt meleget
S a világra hirtelen rámordulnak az egek,
A riadt fák föld alá dugnák cifra ágaik
S már pergő jég öldösi a fáknak virágait,
Higgy a csodában!

Mikor tikkadt éjszaka fú csöndet a falura,
A szérün asztagban áll és álmodik a buza,
S álmában a láng piros kisértetként föllobog,
Döng a harang s locsogó hordóval szekér robog,
Higgy a csodában!

Mikor megjajdul a föld,repedeznek a falak
És a padlót ingani érzed lábaid alatt,
Halálravált asszonyod fut az alvó gyermekért
S emberhangon sír lovad,mert fél és nem tudja mért,
Higgy a csodában!

Mikor baljós üstökös gyúl az égen s ránkmutat,
A küzdők kettétörik és eldobják kardjukat,
Ürgelyukba súgja a költő utolsó dalát
És nyögi a régi nép új urak diadalát,
Higgy a csodában!

Tóth Krisztina: Dosszié

Nem fájt? Figyelsz egyáltalán?
Nem figyeltem. Néztem hanyatt a kanapén, hogy
süt át a fény a színes karikákon:
mint egy templomban, sárga, kék, piros
ólomüveg: lakásban ilyet sose láttam.
Sietni kellett, ötre jött az anyja.
Letolt gatyában ugrált ki utánam,
a kádban guggoltam, ő a csaphoz állt.
Szerintem klassz. Reggelenként a legszebb.
Tizenhat voltam, eltelt még tizenhat,
mellettem állt a piros hetesen:
… az ólomüveg, tudod, az ebédlő
és a nappali közt, azt ugye meghagytátok?
… dehogy hagytuk. Azt még apám csinálta,
színes dossziék a két ablak között,
a vállalattól hozta haza őket…
… én most leszállok, metróval megyek.
Mért lepleződnek le mindig a csodák.
Mikulás. Gólya, Most meg ez.

Vera Pavlova: I Am in Love, Hence Free to Live

I am in love, hence free to live
by heart, to ad lib as I caress.
A soul is light when full,
heavy when vacuous.
My soul is light. She is not afraid
to dance the agony alone,
for I was born wearing your shirt,
will come from the dead with that shirt on.

Alexander Sergeyevich Pushkin: I Have Outlasted All Desire

I have outlasted all desire,
My dreams and I have grown apart;
My grief alone is left entire,
The gleanings of an empty heart.
The storms of ruthless dispensation
Have struck my flowery garland numb-
I live in lonely desolation
And wonder when my end will come.
Thus on a naked tree-limb, blasted
By tardy winter’s whistling chill,
A single leaf which has outlasted
Its season will be trembling still.

Sárhelyi Erika: Áprilisi nyolcas

Én nem ünneplem ma sem a verset.
hagyom, hogy ezt megtegyék helyettem mások.
Poéták - csupa hóbortos szerzet -,
rímbe szedik nekünk e sivár világot.

Ám én a strófát ma sem dicsérem -
míg költemény születik, minden nap ünnep.
Április van, s így könnyű elhinnem,
hogy a rakodópart kövén most is ülnek.

Karen Skolfield: Two sisters

Two sisters walking. One
was molested by their father.
You wonder which is which,
if the one walking faster

spends her life fleeing a house on fire
only she can sense, if the one
with arms crossed over her chest
as if winter lived on in her body?

The shorter hem, or would it be the longer,
trying too late to hide? If the one
with no children or the one with four.
The one who startles when approached

from behind, or the one who laughs
with a hand pressed to her mouth,
afraid the ash will escape.
Both stiffen for the embrace.

Both stare at the shadow behind a man.
Is it the prettier one or the less talkative?
Asking these questions makes you realize
you must think like their father.

You must go back in time and decide
which child is more precious
and what precious means.
You must decide, when forming

the glass shards into laurels,
which child you may crown
without bloodying
your own hands.

Anne Sexton: Small wire

My faith
is a great weight
hung on a small wire,
as doth the spider
hang her baby on a thin web,
as doth the vine,
twiggy and wooden,
hold up grapes
like eyeballs,
as many angels
dance on the head of a pin.

God does not need
too much wire to keep Him there,
just a thin vein,
with blood pushing back and forth in it,
and some love.
As it has been said:
Love and a cough
cannot be concealed.
Even a small cough.
Even a small love.
So if you have only a thin wire,
God does not mind.
He will enter your hands
as easily as ten cents used to
bring forth a Coke.

Reményik Sándor: Omnia mea mecum porto

Hajós Ivánnénak

Mindenemet magammal hordozom.
És ami enyém volt, enyém marad
Innen is, túl is a csillagokon,
Mert lélek vagyok, végtelen, szabad.
Bennem elférnek mind, kik rámhajoltak,
A fák, s a lombok - s az aluvó rét,
Bennem elférnek az élők s a holtak.
Ki vehet el éntőlem valamit,
S szegényebbé ki tehet engemet?
Mindenemet magammal hordozom,
Ha nem vesztettem el a lelkemet!
Felidézem a hegyek szellemét
És a fűszálak kicsiny lelkeit,
S megkérdezem: hány nőtt azóta még.
Nem enyém tán a házam, ha leég,
Vagy véletlenül más foglalta el? -
A kémény most már bennem füstölög,
És illatot a kert bennem lehel.
Bennem hallik az eső kopogása,
Amint veri a hű öreg tetőt.
Bennem van mindennek igazabb mása.
Bennem van mindennek a mennyországa,
Aminek temetője lett az élet,
Bennem jár az angyal a harsonával,
És hirdeti az örök üdvösséget.
Mindenemet magammal hordozom,
És ami enyém volt, enyém marad
Innen is, túl is a csillagokon.

N. Scott Momaday: The Gift

For Bobby Jack Nelson

Older, more generous,
We give each other hope.
The gift is ominous:
Enough praise, enough rope.

Richard Brautigan: Deer Tracks

Beautiful, sobbing, high-geared fucking
and then to lie silently like deer tracks
in freshly fallen snow beside the one
you love. That’s all.

Ágai Ágnes: Szó, ami szó

Nagyon egyszerűen kellene szólni
ebben az agyonbonyolított világban.
Veretes, tiszta, igaz beszéddel
lehántva a sallangokat,
az utánzatok idegen koloncát,
a cifra cikornyák vadhajtásait.
Fehér szavak kellenének,
újra felfénylő, megtalált szavak,
lesikált, erős tölgyfa szavak,
masszívak, faraghatóak,
kemények, érthetők.
Vissza kell adni hitelét,
becsét, szépségét a szónak,
a szóra érdemes szavaknak,
melyekkel szót válthatunk,
és szót érthetünk egymással
jó szóban szűkölködő korunkban.

Constantine P. Cavafy: The Windows

In these dark rooms where I live out
empty days, I circle back and forth
trying to find the windows.
It will be a great relief when a window opens.
But the windows are not there to be found—
or at least I cannot find them. And perhaps
it is better that I don’t find them.
Perhaps the light will prove another tyranny.
Who knows what new things it will expose?

(Translated by Edmund Keeley and Philip Sherrard)

Fedor Tutchev: I love your dear eyes

I love your dear eyes, my friend, 
With their play so bright and wondrous,
When you promptly rise them, and,
Like with a lightning in the wildness,
Embrace at once the whole land.

But there's more fabulous attraction:
The eyes directed to the floor
During the crazy osculation, 
And through the lashes, set before,
The dusk and gloomy flame of passion.

Fedor Tutchev: Szeretem nagy szemed

Szeretem nagy szemed ezer-
fényű játékát: égi csillám
ragyog elő s tűnik el,
ha felütöd, s a röpke villám
egyszerre mindent átölel.

De még vonzóbb, ha szűrve árad
fénye húnyt pilláid közén,
s csók közben, mint komor varázslat,
csak lassan izzik át belém
vad tüze vágyad parazsának.

(Szabó Lőrinc fordítása)