mert az ember nem kerülhet bármikor a padlóra,
szükséges kiválasztani az ideális napszakot,
épp csúsztam le a kanapéról,
mert ülni nehéz volt, feküdni pedig kényelmetlen,
tehát gondoltam, a földre gurulok,
és majd csak lesz valami szokatlan,
vagy legalábbis nem annyira megszokott,
mint a kifli ottfelejtett csücske, ahogy koppan a járólapon,
vagy a vajazásra használt kenyérvágókés margarincseppjei,
a csempe hidege biztos, mutat majd valami újat,
gondoltam, mert a kanapé mindig csak ölelni tud,
soha nem lök el, vagy vág hátba rendesen,
a csempe az más, az tudja, milyen fontos a halál,
és mekkora fitty az élet,
meg hogyan kell abbahagyni a sírást percre pontosan,
vagy temetés után rántani egyet a válladon könnyedén,
tudja, milyen viccet kell mondani, ahhoz hogy végképp elkeseredj,
tudja, hogy a bizalom a szellemi gyengülés első jele,
és, hogy minden mosoly vicsorgás, ha közelebbről megvizsgálod.
lecsúsztam hát a csempére,
gerinckoccanós érkezéssel, és levettem magamról mindent,
ami a boldogsághoz kötött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése