mindíg az múlik el
Szentisten! Hát már nem is emlékeztek,
ahogy kiszántották egy barbár napon
azt a játszóteret
a nyargalászó gyermekkor alól?
S ahogy abba az egyetlen
és örökkévaló ölelésbe
szinte beleölelhetett máris a következő?
— És nem is egyetlen!
S hogy az után a gyönyörű és halni-érdemes
és végérvényes szomorúság után
még képesek voltunk arcpirulás nélkül
tovább élni és még örülni is?
— Ám ezt sem végérvényesen.
Hát nem szorul ökölbe a markotok:
hogy mindíg az múlik el
ami csodaszép volt?
És sose gondoltatok még arra
hogy talán
nem is mi örülünk barátaim
s nem is mi vagyunk tán szomorúak
hanem csupán megtörténik velünk
az öröm is meg a szomorúság is
meg az ami olyan csodaszép?
Meg az hogy elmúlik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése