Howard Nemerov: Lion & Honeycomb

He didn't want to do it with skill,
He'd had enough of skill. If he never saw
Another villanelle, it would be too soon;
And the same went for sonnets. If it had been
Hard work learning to rime, it would be much
Harder learning not to. The time came
He had to ask himself,  what did he want?
What did he want when he began
That idiot fiddling with the sounds of things.

He asked himself, poor moron, because he had
Nobody else to ask. The others went right on
Talking about form, talking about myth
And the (so help us) need for a modern idiom;
The verseballs among them kept counting syllables.

So there he was, this forty-year-old teen-ager
Dreaming preposterous mergers and divisions
Of vowels like water, consonants like rock
(While everybody kept discussing values
And the need for values), for words that would
Enter the silence and be there as a light.
So much coffee and so many cigarettes
Gone down the drain, gone up in smoke,
Just for the sake of getting something right
Once in a while, something that could stand
On its own flat feet to keep out windy time
And the worm, something that might simply be,
Not as the monument in the smoky rain
Grimly endures, but that would be
Only a moment's inviolable presence,
The moment before disaster, before the storm,
In its peculiar silence, an integer
Fixed in the middle of the fall of things,
Perfected and casual as to a child's eye
Soap bubbles are, and skipping stones.

Kiss Ottó: Visszafelé hull a hó

Az ember jóból és rosszból van
összegyúrva.
Fehérből meg feketéből.
Ezért van az, ha rajtakapsz
valami rossz dolgon, mindig
szürke leszek.
Akkor csak állunk
egymással szemben, mozdulatlanul.

Tehát távolodunk, de közeledünk is.

Eddig háromszor
mentem világgá.

Először az ajtóig,
azután  a szomszéd házáig,
legutoljára meg
a lakótelep széléig.

Ha megint
világgá megyek,
nem fordulok vissza többé,
mert úgyis hazatalálok,
hiszen a Föld gömbölyű.

Tegnap Márió, az új szomszédunk
kisfia azt mondta, hogy
egy kislányt csak akkor
lehet megszeretni, ha az
mindent kétszer mond.

Az én mamám viszont azt mondta,
hogy ezek gyerekes dolgok,
és a gyerekes dolgokat
egy magamfajta nagylány
már nem hiszi el.

És én a mamának adok igazat.
És én a mamának adok igazat.

Márió megfigyelte,
hogy este
teljesen fölöslegesen szaladgál
a parkban,
teljesen fölöslegesen űzi
a park egész hosszában
a csillagokat vagy a Holdat,
mert azok azután is csak
ugyanabban a messzi távolban
maradnak.

A játékban az az igazságos,
hogy bármi lehetek.

Ha akarom, orvos,
ha akarom, beteg,
ha akarom, kalauz.

A játékban csak az
nem igazságos, ha
Márió is éppen az akar lenni,
ami én. Olyankor
mindig folyó leszek,
kilépek a medremből,
és mindenkit elöntök:
az orvost, a beteget
és még a kalauzt is.

Csak pont Máriót
nem tudom elönteni,
mert ő akkor mindig hajó lesz.

és ez az, mi a játékban
nagyon nem igazságos.

Ma szerencsés napom volt:
találtam ez négylevelű lóherét.

Márió azt mondta,
hogy régen, amikor
az apja meg az anyja
elváltak,
ő kutyát kapott ajándékba.
megkérdeztem a papát,
hogy velük mi van,
de azt felelte,
hogy ők soha nem válnak el,
mert annyira szeretik egymást.

A kutyát már
meg sem említettem.

Tegnap Márióval
lementünk  tóhoz.
Már esteledett, amikor
a vízben megjelentek a csillagok.
Márió azt mondta,
meglátom, éjszaka mindet
kihalássza nekem onnan,
ha mégis maradna néhány
a rossz látási viszonyok miatt,
azokat majd reggel összeszedi.

Ma délelőtt is a tó felé mentünk,
és tényleg nem voltak ott a csillagok,
de Máriónál sem láttam egyet sem.

Akkor meg azt mondta,
hogy otthon őrzi őket
az üvegszekrényben,
de nézzek csak ki majd estére
az ablakomon,
addigra mindet felrakja nekem az égre.

Az óvodában minden jó,
csak a grízkása nem jó.
Veszek belőle egy kanállal,
a kezem nem reszket,
a kanál nem reszket,
de a grízkása reszket.

És ami reszket,
azt én nagyon nem szeretem.

Amikor a doktor nénihez értünk,
anya levette a kabátomat,
meghámozott,
mint egy narancsot. Milyen édes
ez a gyerek, mondta a doktor néni,
pedig savanyú arcot vágtam,
és féltem is egy kicsit.
Legszívesebben az ágy alá
bújtam volna,
vagy a szoba sarkába,
hogy csalogassanak elő,
a doktor néni és anya,
becézzenek meg simogassanak
a szavakkal, hogy érezzem:
jön elő belőlük a szeretet,
és megtalál,
hiába bújok el.

Ha nem viselem
mindig a szemüvegemet,
felnőtt koromban sem
leszek előrelátó?

Ha valaki csuklik,
az azt jelenti,
hogy emlegetik.
Ezt egy néni mondta
a buszmegállóban.

Anya meg azt mondta,
hogy biztosan
apa emleget minket,
azért csuklottam.

és amikor mindnyájan,
a néni,
anya
meg én is
emlegetni kezdtük
az autóbuszt,
azonnal meg is érkezett.

Egy nagy, kék, csuklós.

Máriónak
meg a biciklinek
vannak hátrányai.
A biciklin nem lehet játszani,
Márión meg nem lehet biciklizni.

A vonatsínek
egymás mellett
mennek,
de valahol messze
összeérnek.
Apa szerint
csak a végtelenben.

Apa és anya
is egymás mellett
mennek,
én meg középen,
mert én vagyok a végtelen,
ahol ők összeérnek.

Márió apukája
régen vadász volt
és százból százszor lelőtte
röptében a vadkacsát.

Az én apukám
sosem volt vadász,
de azért százból százszor
ő is lelné
röptében a vadkacsát,
még a vaddisznót is,
ha az a buta állat
nem lenne olyan
földhözragadt.

Ha a házunk egy nagy léggömb lenne,
akkorára fújnám, hogy minden barátom,
még a Márió is elférjen benne.
Azután közösen pumpálnánk,
hogy a játszótér, a park,
sőt még a lakótelep is beleférjen.

Így a mi házunk az egész világ lenne.

Nyáron a Nap olyan önzetlen,
úgy osztogatja a barnaságot,
mint én az óvodában a vajas kiflit.
Az uzsonna, tudom, sohasem fogy el,
mert anya mindennap beletesz
valami finomat a táskámba.

De félek, hogy a Nap
egyszer teljesen kifehéredik.

Te rossz vagy apa, meg anya is,
mert sohasem vagytok itthon,
amikor este hazajöttök,
fáradtak vagytok,
elküldtük aludni,
sohasem játszotok velem,
pénzt adtok,
hogy vegyek magamnak játékot,
de minden gyereknek
ugyanolyan játéka van,
és nekem nem kell ugyanolyan játék.

A nagypapa viszont jó,
mert ő mindig itthon van,
játszik velem,
sohasem mondja, hogy fáradt,
nyáron a Márióval elvisz a nyaralóba,
kukoricaszárból csinál nekünk
varázskardot
meg fosztásból varázsbabát,
hogy ripsz-ropsz,
az égből szeretetet varázsoljunk a földre.

Reggel, amikor megcsípi a dér
a kertet, a növények hirtelen
kinyitják szemüket, és rácsodálkoznak
az ablakomra. Ilyenkor legszívesebben
csokorba kötném a jégvirágokat,
s mint egy óriás vázába,
beletenném őket a zöldbe.

De nem tudom, enyémek-e a jégvirágok.

Amikor nagy leszek, veszek egy tájat.
Fenyvesekkel és patakkal.
A szélén szélmalom lesz,
a közepén rét.
Nagy, kerek és piros.

Apa, én tudok repülni!
Jól van, azt is tudom,
hogy minden gyerekkel
előfordul álmában,
én viszont igazán tudok repülni.
De csak akkor, ha anya nincs itt,
és te sem vagy itt, sőt senki,
még a Márió sincs velem.

Ez azóta van így,
mióta a nagypapa meghalt.
Ő azt mondta nekem egyszer,
hogy csak mi ketten tudunk repülni,
a nagypapa meg én,
és azt is mondta, hogy ő nemsokára
nagyon messzire fog repülni,
talán vissza sem jön ide a kissámlira.
De a nagypapa nem mondott igazat,
mert amikor ti nem vagytok itthon,
és a Márió sincs velem,
akkor behunyom a szemem
és csapkodni kezdek a szárnyaimmal,
és a nagypap ott ül a kissámlin,
és mosolyog, mosolyog, és csak ő hiszi el,
hogy tudok repülni.

Anya sem, Márió sem,
és te sem, apa.

Van olyan reggel,
ami nem hoz holnapot?

Az igazi dolgok
nagyon mélyen vannak.
A feneketlen tó
fenekénél is mélyebben.
A szívem körül valahol.

A mélység, az ugyanolyan,
mint a magasság.
Csak máshonnan kell nézni.

Van egy kidöntött fa
az ablakom előtt.
Tavasszal, amikor minden
rügyezik meg virágzik,
zöldágak nőnek rajta.
Olyankor arra a lányra gondolok,
akinek nagy a hasa és mindig
szomorúan járkál a lépcsőházban.

Amikor több fa lesz, mint ember,
a szomszédok néznek majd
egymásra, akár a tanyán a tehenek,
és nem fogják tudni, hogy most mi van.

A gólya
sokkal okosabb
az embernél,
mert nemcsak
a vízben meg a földön jár,
de repülni is tud.
Nemhiába
hitette el mindenkivel,
hogy ő hozza a kisbabát.

Amikor hazaértünk,
anya visszahallgatta
a rögzítőt.
Apa üzent a kiküldetésből,
de csak annyit,
hogy szép a Tisza,
olyan, mint egyszer régen.
Anya erre sírni kezdett,
sok víz folyt le
a szeméből,
de nem volt szomorú,
inkább szép volt.
Olyan,
mint a Tisza egyszer régen.

A bábuk közül
a marionett hasonlít
legjobban az emberhez.
Minden ízét
külön zsinór segítségével
lehet mozgatni,
és felülről irányítható.

Márióra
hiába mondok csúnyát,
legfeljebb megsértődik
és elmegy. De aztán
mindig visszajön.

Márió egy bumeráng.

Tudod apa, az lenne jó,
ha eggyel többször jönnél haza,
mint ahányszor elmész.

Az este
olyan sűrűn villámlott,
hogy azt hittem,
nappal van. De eső
nem esett,
és az ég sem dörgött.
Gondolom,
nem voltak mérgesek
ott fenn,
csak nem bírtak elaludni,
és kapcsolgatták a lámpát.

Ami nem történik meg,
az az éjszaka.
És ami megtörténik,
az a nappal.
Hogy egyszer
teljes világosság legyen,
előbb-utóbb mindennek
meg kell történnie.

Amikor apa legutoljára összecsomagolt,
úgy csináltam, mintha aludnék.
De hallottam, hogy azt mondja neked:
a kocka el van vetve.

Mire apa hazajön,
sok kis kocka lesz?

Anya szerint
először minden férfi
megígéri,
hogy lehozza
nekünk a csillagokat,
aztán pedig úgy tesznek,
mintha nem is tudnának
az egészről semmit,
még csak olyan
szót sem ismernek,
hogy csillag,
de én
biztosan tudom,
hogy anya
csak azért mondja ezt,
mert apa miatt
most nagyon szomorú.

Jön az árvíz,
mondta anya.
Jön az árvíz,
mondta,
és félrenézett.
Jön az árvíz,
idézte riadt tekintettel
Petőfi Sándort,
pedig akkor még csak
patakokban
folyt arcáról a könny.

Tudod, anya, az lesz az igazi dráma,
ha nem találom meg az
emlékkönyvemet.

A szeretet barkákban lakik.
Barkák pedig nincsenek.
Vagy ha vannak is,
errefelé igen ritkák.

Mióta a papa elköltözött,
anya szigorúan diétázik.

Vasárnap délután én is
szigorúan diétáztam.

Főleg négytől hatig.

Mostanában
nagyon buta lettem.
Körülbelül annyit értek a világból,
amennyit egy hangya ért belőlem.

Mostanában csak remélem,
hogy a világ nem fog
a fejemre taposni.

Anya, ne sírj már!

Hiszen az igazgyöngyök
is láncra vannak tűzve.

Magányosabb vagyok, mint egy hős.

Amikor sok csillag van az égen,
kiosonok az udvarra, hintára ülök,
és elképzelem, amint suhanok a fekete
űrben. Ha a  szkafanderen keresztül is
hallanád, amit ilyenkor mondok,
biztosan velem tartanál.

Apa,
a távolság is lehet szkafanderből?

Nem tudom, Máriónak
mi a terve a csillagokkal,
mindenesetre én tegnap
egyedül voltam lenn a tónál,
délben, hogy biztosan
ne legyenek ott.
A vízben csak a Nap fürdött,
és olyan volt,
mint a műanyag narancs
Márió üvegszekrényében.

Amikor vacsoráztunk,
anya lefestette a Napot,
persze csak szavakkal,
de a képzeletemben nem a Napra,
hanem legjobban egy csillogó
hógolyóra hasonlított,
a felhő pedig,
mert az is volt a festményen,
egy tintahal képében
úszott nyugat felé,
le a tenger mélyére,
oda, ahol sötét van.
Csak a hógolyó
ragyogott fent továbbra is,
mintha mindig ott akarna maradni,
akár apa  nagy fehér tányérja
a konyhaszekrény tetején.

Szeretem, ha hull a hó.
Azt is szeretem, amikor
apa eljön hozzánk, de nem
szeretem, amikor elmegy.
Olyankor a szívemben
visszafelé hull a hó.

Anyától apáig egyetlen út vezet,
az, amelyiken a hatos autóbusz megy.
De ez a járat azóta nem közlekedik,
mióta apa feleségül vette anya
régi barátnőjét, a Cédát.

A boldogság az,
amikor sokat kapunk.
A fájdalom az,
amikor ezt mind elveszik.
Én nem akarok boldog lenni többé,
mert az egyszer nagyon
fájni fog.

Én mindig mindennel
egyetértek,
és soha semmivel
sem értek egyet,
mert én önmagammal
is mindig
ellentétes véleményen
vagyok.

Egyszer
többször
nyúltam valamiért,
de elérnem nem sikerült.
Aztán a valami
megsajnált: eltűnt
a közelemből.

Az a rét, amelyik nagy, kerek és piros,
az nem rét.
Legföljebb egy kidurrantott gumilabda.

Ma vettünk egy kutyát, aki
anya szerint sokkal többet játszik
majd velem, mint a papa valaha is.
De szerintem a Terri egyáltalán
nem hasonlít a papára.
Négy lába van és sokkal alacsonyabb.

Ha átjön a Márió apukája,
akkor Terri mindig az ágy alá bújik,
mert nagyon fél.
Ha nagy  vihar van, Terri akkor is
az ágy alá bújik, mert az égnek
pont olyan csúnya színe van,
mint a Márió-papa nadrágjnak.

A Terri mostanában nagyon beteg.
És ráadásul valami külföldi
betegsége van.
Az állatorvos azt mondta, hogy
diagnózis.
És ez most már biztos.

Tegnap anya találkozott Szupermennel.
Mindjárt mondta is neki,
hogy a Terri beteg.
Szupermen nagyon sajnálta a dolgot,
de nem tudott segíteni,
mert éppen évi rendes szabadságát
töltötte.

Semmi dráma.
Csak áll az ember a csendben.

Azt mondta a Márió, hogy a spenótot
és a répafőzeléket kimondottan szereti,
csak azért nem eszi meg őket,
mert olyan nagyra nő, hogy ha
lefelé néz, elszédül.

A Máriónak, tudod, sok mindenben
igaza van.

Szupermen ma reggel
hirtelen visszajött a szabadságról.

Vagy a gyógyszerek segítettek,
nem tudom.

Csak az a biztos, hogy a Terri
teljesen meggyógyult.

Úgy érzem magam,
mint a hal,
akit kihorgásztak.
Márióval egy zsinór köt össze,
ami láthatatlan,
de mégse lehet elszakítani.

Régen, amikor az emberek még
némák voltak, a halak gyűlést
tartottak, sajnálkoztak egy csomót
az emberek miatt, aztán nekik adták
a beszédet. Ezt anya mondta.
Én meg azt mondom, ha kicsit nagyobb
leszek, összegyűjtöm a szavakat egy
műanyag zsákba, és beleöntöm őket a
tengerbe.
Hadd beszéljenek ezután a halak is.

Babits Mihály: Ha nem vagy ellenállás

Úgy élj, hogy a lelked is test legyen
melyen színeket ver vissza a nap.
Foglalj magadnak tért a levegőből,
határozott helyet az ég alatt.

Mert semmi vagy, ha nem vagy ellenállás.
Vigyázz, ne fújjon rajtad át a szél!
Őrizzed árnyékodban szent, komoly
s nyugodt dolgok biztos lélekzetét.

Úgy élj, hogy a lelked is test legyen!
Fordíts hátat a politikus vének
karának, s szögezz mellet a bolond
fiatalok gyanakvó seregének.

Vesd meg a lábad, az idő gonosz,
s egy bal léptedre les már a vadon.
Ne táncolj minden ősz füttyére, mintha
virág volnál a saját sírodon.

Ha meghalsz, a lelkedből is virág nő
s ing-leng a hitvány jövendők szelében.
De makacs csontod a virág alatt
üljön súlyosan és keményen.

Howard Nemerov: The Vacuum

The house is so quiet now
The vacuum cleaner sulks in the corner closet,
Its bag limp as a stopped lung, its mouth
Grinning into the floor, maybe at my
Slovenly life, my dog-dead youth.

I’ve lived this way long enough,
But when my old woman died her soul
Went into that vacuum cleaner, and I can’t bear
To see the bag swell like a belly, eating the dust
And the woolen mice, and begin to howl

Because there is old filth everywhere
She used to crawl, in the corner and under the stair.
I know now how life is cheap as dirt,
And still the hungry, angry heart
Hangs on and howls, biting at air.                        

Louise Erdrich: Grief

Sometimes you have to take your own hand
as though you were a lost child
and bring yourself stumbling
home over twisted ice.

Whiteness drifts over your house.
A page of warm light
falls steady from the open door.

Here is your bed, folded open.
Lie down, lie down, let the blue snow cover you.

Borbély Szilárd: Az anatómiához

Miként a részek, úgy vagyunk
a vágy szálára fűzve. A test
színháza összerak és szétszed
minden este. Rejtett doboz
vagyunk mi is, adat adatra
festve. Mágnesszalag, memória
tart össze, mint a lepke
két szárnya közti részletet,
és verdes könnyű teste. Mert
így lebeg és így csapong a víz
fölött repesve. Színes lapokra
írt nevek, csupasz izomzatokra, mint
tűzbe hulló lepke az, hogy metaforává
legyen, s a nyelv burkát levesse.

Edna St. Vincent Millay: Spring

To what purpose, April, do you return again?
Beauty is not enough.
You can no longer quiet me with the redness
Of little leaves opening stickily.
I know what I know.
The sun is hot on my neck as I observe
The spikes of the crocus.
The smell of the earth is good.
It is apparent that there is no death.
But what does that signify?
Not only under ground are the brains of men
Eaten by maggots.
Life in itself
Is nothing,
An empty cup, a flight of uncarpeted stairs.
It is not enough that yearly, down this hill,
April
Comes like an idiot, babbling and strewing flowers.

Somlyó Zoltán: Várlak

A sárkányfejű szigonyos kályhát
befűtöm. Dél van. Fütyörészek.
Meleg lesz, csöndes, buggyanó meleg
ez a bolond boszorkányfészek.

Szorosan összekötözök
két unatkozó bársonyszéket:
itt te fogsz ülni, itt meg én...
Rendezgetek. És fütyörészek...

Itt te fogsz ülni, itt meg én;
zimankós szívem összerázod,
bolond fejem öledbe hull,
s a könnyeidet magyarázod...

Zimankós szívem megpendül,
mint éle jó, hevert acélnak -
Sok ránc lesz majd a szőnyegen
s a bársonyszékek elalélnak...

És átkozol majd és gyűlölsz
s a csókjaidat megtetézed...
... A sárkányfejű szigonyos kályha
ropog. Várlak. És... és fütyörészek.

Seishi Yamaguchi: [haiku]

out to the ocean goes
the cold winter wind
there is no place to return

(Seishi Yamaguchi haiku-verse)

Előtted nyílt víz.
Hátad fagyos szél veri.
A tél foglya vagy.

(Fordította: Kriaszter Attila)

Jeges, téli szél
vágtat a tenger felé -
nincs már vissza út.

(Holló Krisztina fordítása)

Dorianne Laux: Moon in the Window

I wish I could say I was the kind of child
who watched the moon from her window,
would turn toward it and wonder.
I never wondered. I read. Dark signs
that crawled toward the edge of the page.
It took me years to grow a heart
from paper and glue. All I had
was a flashlight, bright as the moon,
a white hole blazing beneath the sheets.

Philip Terman: Walking to Jerusalem

Pedometer attached to her belt, your mother, spry and strong
at eighty, joins the other Methodist Church members
in calculating the 5,915 miles, no matter the weather, to add up
all the way from Linesville, Pennsylvania to Jerusalem.
They need not worry about miracles or pausing
at the signs of the cross. They need not stop for security
to check their purses for weapons. They need no visa
nor baggage, no money to exchange for shekels, no guide-
book, no guide. They need no ancient tongue or prophecies.
They are, simply, day by day, walking, mile after mile:
the sink to the table, uptown to the post office, down
the block to visit the sick neighbor. Sundays to and from church.
And when they walk far enough, adding up their pedometers
together, they will arrive in Jerusalem. And keep walking.

Áprily Lajos: Ajánlás

Ne haragudj. A rét deres volt,
a havasok nagyon lilák
s az erdő óriás vörös folt,
ne haragudj: nem volt virág.

De puszta kézzel mégse jöttem:
hol a halál nagyon zenél,
sziromtalan csokrot kötöttem,
piros bogyó, piros levél.

S most add a lelked: karcsu váza,
mely őrzi még a nyár borát –
s a hervadás vörös varázsa
most ráborítja bíborát.

Wendy Cope: Valentine

My heart has made its mind up

And I’m afraid it’s you.
Whatever you’ve got lined up,
My heart has made its mind up
And if you can’t be signed up
This year, next year will do.
My heart has made its mind up
And I’m afraid it’s you.

Ágai Ágnes: Télvíz

Hideg van. Szürke ég.
Egymáshoz bújó, fázós fellegek.
A Nap hivatalos ügyben
tárgyalásra ment.
Ülök a szobában.
Két deci forró szeretetre vágyom.

Lackfi János: Faggató

Mitől old el a mai est
mihez köt majd a reggel
s a közti vízből rád mi les
éjszaka mondd mi veszt el
lesz-e átvinni még hajó
láncot csörgetni révész
partot ér-e a korhadó
vagy majd keresse régész
s ha csónakodnak bérlete
lejár újítni hol kell
mondd tudod-e mi köt ide
tudod-e majd mi old el?

Olav H. Hauge: Don't Come to Me With the Entire Truth

Don't come to me with the entire truth.
Don't bring the ocean if I feel thirsty,
nor heaven if I ask for light;
but bring a hint, some dew, a particle,
as birds carry drops away from a lake,
and the wind a grain of salt.

Barbara Crooker: Sustenance

The sky hangs up its starry pictures: a swan,
a crab, a horse. And even though you’re
three hundred miles away, I know you see
them, too. Right now, my side
of the bed is empty, a clear blue lake
of flannel. The distance yawns and stretches.
It’s hard to remember we swim in an ocean
of great love, so easy to fall into bickering
like little birds at the feeder fighting over proso
and millet, unaware of how large the bag of grain is,
a river of golden seeds, that the harvest was plentiful,
the corn is in the barn, and whenever we’re hungry,
a dipperful of just what we need will be spilled.

Todd Swift: Közérdekű közlemények

Azt javasolják,
az ajtókeret
alá állj
földrengéskor,
mert a házban
az a legbiztosabb hely.

Figyelmeztetnek,
hogy tűz esetén
soha ne lifttel
próbálj lemenni,
mert megáll
a legforróbb emeleten.

Azt ajánlják,
hogy villámláskor
feküdj le,
míg el nem múlik,
és soha ne
állj fa alá.

Végigolvastam
a füzetet,
de arra nincs tanács,
hogyan feküdjek
biztonságosan
melléd.

Fordította: Gerevich András

Pat Schneider: Middle-Age

The child you think you don’t want
is the one who will make you laugh.
She will break your heart
when she loses the sight in one eye
and tells the doctor she wants to be
an apple tree when she grows up.

It will be this child who forgives you
again and again
for believing you don’t want her to be born,
for resisting the rising tide of your body,
for wishing for the red flow of her dismissal.
She will even forgive you for all the breakfasts
you failed to make exceptional.

Someday this child will sit beside you.
When you are old and too tired of war
to want to watch the evening news,
she will tell you stories
like the one about her teenaged brother,
your son, and his friends
taking her out in a canoe when she was
five years old. How they left her alone
on an island in the river
while they jumped off the railroad bridge.

Amy Lowell: Opal

You are ice and fire,
The touch of you burns my hands like snow.
You are cold and flame.
You are the crimson of amaryllis,
The silver of moon-touched magnolias.
When I am with you,
My heart is a frozen pond
Gleaming with agitated torches.

Biró Krisztián: Az optimista

Az óvodából ismerjük egymást

amikor elõször repülni akart
és elõször nem ment, õ bosszúból
törött lábakat rajzolt egy madárnak
Az én nagybátyám májkómában halt meg
és az egészbõl annyit tanultam
hogy a szárnyverdesés egy kényszermozgás
Most már mindketten a földön járunk
nem dobálunk csillagokat kövekkel
nem bízunk abban, aki nem remeg
és tudunk láblóbálás nélkül ülni
mindazon, amit eddig elértünk
Ma azt mondta, hogy minden fejben dõl el
és én pont ettõl félek igazán

Scott Watson: Letter To John

I believe

you when
you say
it is a
burden--
but I
would
encourage
you
with the fact
that what
is burdensome
is also productive
gainful
in other ways.

If we did not

bear
or accept
this burden
we would
never see
ourselves
or anyone else,
which is
the reason
to continue
with our own
death
at hand

Jacquie Williams: About Poetry

I just want to tell you about poetry

because I don’t really know what it is
Mr Ramsbottom my teacher said it was
stuff that rhymed,
had verses
and it was neat and tidy
we used to learn
daffodils and
I must go down to the sea again
to the lonely sea and the sky
and that sort of thing
they don’t write poetry like that any more

now they can stand up and say two words

and it’s a poem
it’s a real good poem
you have to know which 2 words to say though
and you have to say them right
so that people know it’s a poem

any how

for something to do
I’ve written you a poem

Birds sing in sky

My brain flys by
wondering why
we live and die

that poem had 14 words

Marija Cvetajeva: Tetszik nekem

Tetszik, hogy nem magától lángolok,

Tetszik, hogy nem miattam ég a láztól,
Hogy Földgolyónkon bizton állhatok,
S magát sem féltem semmi sorscsapástól.
Tetszik, hogy bárhogy bármit mondhatok,
És nemtörõdöm lomposság se gátol,
Nem önt el pír, s csöppet sem izgulok,
Ha ujjunk néha összeér magától.
Tetszik továbbá az, hogy fesztelen
Ölelget bárki mást, hiába nézem,
S nem vetne kárhozat tüzére sem,
Ha nem magával csókolózom éppen.
Hogy, kedvesem, kedves, szelíd nevem
Sem éjjel, sem nappal nem ejti – semmiképpen...
Hogy halleluját ünnepélyesen
Nem értünk zengnek templom hûvösében.
Most tiszta szívembõl hálát adok,
Hogy – öntudatlan! – ezt kapom magától,
Hogy éjjelente nyugton alhatok
A naplementi gyér találkozástól,
Hogy kint a holdfény nem reánk ragyog,
Hogy nap fejünk fölött sosem világol, –
Hogy – sajnos! – nem magától lángolok,
Hogy – sajnos! – nem miattam ég a láztól!  

--fordította: Galgóczi Árpád