Marjorie Maddox: Tape of My Dead Father's Voice from an Old Answering Machine

He keeps telling me he's not at home,
that he'll reply soon. He doesn't know
he's lying, that what's hiding between the space
of words is space he's gone to. He repeats his name,
which is not the name I call him. I call him now,
hear only the unanswerable space answer. Home
is always where we've left, the space that means "before."
I know to keep his voice rewinding until the space
of now begins to answer. At the tone, I can't find a home
for how all space rewinds. Lying, I repeat that I am fine,
take out the home he was, and leave my name.

Lackfi János: Munkamegosztó

Akkora értelmiségi nem lehetsz, hogy el ne mosogass,
és olyan nagy macsó sem, hogy a gyereked
szaros pelenkái felett fintorogj és öklendezz,
gondold csak meg, felelősséggel tartozol azért,
aki belőled származik, és őbelőle származik a
pelenkatartalom, amelyért ilyenformán ugyanígy
felelős vagy, nincs mese, takaríts, takaríts magad
után, utódod után. Felejtsd el, nem zümmög nyomodban
robotporszívó, asszony nevezetű sem, szedd össze
magadat, szedd össze szemeteidet, amit elhullatsz,
ami belőled kihullik, az te vagy, rendezd kidobható
csomagokká, és szabadulj meg tőlük, hajítsd ki a
házon kívüli, váron túli űrbe űrszemétnek.
És igen, poros az ablakpárkány, már megint poros,
sőt, porosabb, mint tegnap volt, ráadásul még
egy kövér légy is odadöglött, direkt a te kedvedért
és mulattatásodra, és én, ebédfőzés, leckében segítés,
mosás, rendrakás, vásárlás Bermuda-sokszögében
ma sem, bizony, ma sem jutottam hozzá az
ablakpárkány-törölgetéshez, nincs más, mint
fogni a kis férfikacsóddal a cseppet sem nőnemű
porrongyot, és két mozdulattal letörölni, utána
kirázni az ablakon, ugye, hogy nem fáj? Ha egyszer
neked ennyire fontos a párkánytisztasági kérdéskör,
rajta, galambom, dobd be magad, rövidebb idő alatt
megvan, mint ha öt percig morogsz magadban
és csapdosol, öt percig meg koslatsz utánam
a lakásban, mint egy hisztis kölök, és jó eséllyel
összekapunk, és így lesz legalább indokod berúgni
vagy elcsavarogni, a párkány meg koszos marad.
Ahogy a szemetet is elég szerintem összesöpörni
a konyha sarkába, és két-három naponta lapátra
tenni, mit vacakoljak vele, engem nem bánt,
s ha téged igen, hát rajta, bogaram, lelki nyugalmad
megér egy lehajlást, erős férfinak meg se kottyan!
A szemétnek nincs neme, a háztartási tevékenységeknek
nincs neme, nincsen nőnemű fakanál és hímnemű csőkulcs,
női merőkanál, férfi cipőkanál, szedd össze magad,
szórd szét magad, vesd elénk magad apró darabokban,
épülj be a falakba, Kőműves Kelemen, nem leszel
egyedül, nőd már ott figyel a két tégla közötti résben.
Az érzéseknek viszont lehet neme, lehet a fájdalomnak,
lehet a haragnak, az undornak, az elkeseredettségnek,
az örömnek, kérdés, átélhet-e nő férfiörömöt,
férfi nőharagot, s ha már kérdés, hát miért ne.
Most mit bámulsz, egy nő neked ne legyen okos?

Linda Hasselstrom: Mulch

A mulch is a layer of organic matter
used to control weeds,
preserve moisture,
and improve the fertility of the soil.
You will not find naked soil
in the wilderness.

I started cautiously: newspapers,
hay, a few magazines;
Robert Redford stared up
between the rhubarb and the lettuce.

Then one day, cleaning shelves,
I found some old love letters.
I’ve always burned them,
for the symbolism.
But the ashes, gray and dusty
as old passions,
would blow about the yard for days
stinging my eyes,
bitter on my tongue.

So I mulched them:
gave undying love to the tomatoes,
the memory of your gentle hands
to the squash.
It seemed to do them good,
and it taught me a whole new style
of gardening.

Now my garden is the best in the
wilderness,
and I mulch everything:
bills; check stubs;
dead kittens and baby chicks.
I seldom answer letters; I mulch them
with the plans I made
for children of my own,
photographs of places I’ve been
and a husband I had once;
as well as old bouquets
and an occasional unsatisfactory lover.

Nothing is wasted.

Strange plants push up among the corn,
leaves heavy with dark water,
but there are
no weeds.

Bajtai András: Kavics

Tegnap éjszaka, miután hazaküldtél,
volt időm átgondolni, hogy mennyire
szeretlek. Nem tudtam elaludni,
a lelkiismeret kutyáinak ugatásától
sokáig forgolódtam tehetetlenül,
akár a kövek Sziszüphosz álmában,
aki nem ismerte a boldogságot,
és elhitte büntetését. A kezemben
egy kavicsot szorongattam, mert
a kő túlzás. A bánat is túlzás, lombtalan
ágai mégis az ablakot verdesték,
amikor megrohantak az emlékek,
olyan könyörtelenül, ahogyan
a kétségbeesés toló hullámai taszítottak
el mellőled néhány órával korábban.
Rád gondoltam. Eszembe jutott,
amikor először sétáltunk hazafelé,
és fülbevalód beleakadt a sötétbe,
ahogyan utoljára mosolyogtál rám
a takaró alatt összebújva a galérián,
aztán pedig, hogy mint egy kavics,
végül olyan esőszürke volt a szemed
a szomorúságtól. Csak annyit kértem,
legyen időm megtanulni a boldogságot,
mert túlzás a kő és túlzás az ég is,
alatta a bánat sokasodó bokraival.
Halkan vettem a levegőt, ahogyan
a szarvasok vonulnak a ködben,
és azt kívántam, bárcsak itt feküdnél
mellettem, mikor hiányod úgy járta
át a lakást, hogy beleborzongtam.
Mennyire szerettem volna akkor
a kavicsot szuszogásodban megforgatni,
majd minél messzebbre elhajítani.

William Stafford: Just Thinking

Got up on a cool morning. Leaned out a window.
No cloud, no wind. Air that flowers held
for awhile. Some dove somewhere.


Been on probation most of my life. And
the rest of my life been condemned. So these moments
count for a lot—peace, you know.


Let the bucket of memory down into the well,
bring it up. Cool, cool minutes. No one
stirring, no plans. Just being there.


This is what the whole thing is about.

A.S.J. Tessimond: Not Love Perhaps

This is not Love, perhaps,
Love that lays down its life,
that many waters cannot quench,
nor the floods drown,
But something written in lighter ink,
said in a lower tone, something, perhaps, especially our own.

A need, at times, to be together and talk,
And then the finding we can walk
More firmly through dark narrow places,
And meet more easily nightmare faces;
A need to reach out, sometimes, hand to hand,
And then find Earth less like an alien land;
A need for alliance to defeat
The whisperers at the corner of the street.

A need for inns on roads, islands in seas,
Halts for discoveries to be shared,
Maps checked, notes compared;
A need, at times, of each for each,
Direct as the need of throat and tongue for speech.

Szilvási Pál: Ma bohème

Zörögve húzom sánta kis kocsim a jégen,
vásárolni megyek csak ide le a sparba.
Kabátot vettem, és egy másikat alája.
Az égbolt rám hajol, mélyen, szürkésfehéren.

Míg rólad álmodom, őszinte éjszakákról,
s rimekre bukkanok, a halhatatlan varjak
csak sétálnak sután, átveszik a hatalmat:
az egyikük Psyché, az a sötét meg Ámor.

De föltámad a szél, kezem zsebembe rejtem,
fáznak emlékeim, s a végtagok is fáznak.
(A gyapjukesztyümet néha otthonfelejtem.)

Magamban áldalak. Átkozom, hogy öregszem.
Cipőmet kibontják az utcák és a házak.
Letérdelek tehát. A szívemben alázat.

Kim Addonizio: Whack Report

A woman at the gym today said to her friend, Most people are whack.
Whack meaning crazy, displeasing, undesirable, stupid, of poor quality,
appalling, masturbatory, laid off, weird, or dead.
Most poets, as it turns out, are generally pretty whack
as in mentally ill. Anne Sexton, for example. Robert Lowell, also quite whack.
I myself am whack about sixty-seven percent of the time,
not counting nights and weekends, when it's more like eighty-two percent.
But let us focus on the beautiful wine glass, eighteen percent full
of sane, delightful, and intelligent fruit and acid. A whiff of rose petals.
Black cherry, pomegranate, cassis, devil's food cake. And limestone. Drink me
and taste my ooids, my hot buttered toast. For we must be ceaselessly whack
as in deranged said another whack poet who became a whack gun runner.
Guns are whack. Much of the world population experiences the whack factor
ninety-nine percent of the time, which can cause excessive thirst, diarrhea, death
and other side-effects. After a while, if you keep saying a word, it kind of loses
its meaning. Whack. Whack. Here come the weed whackers, beheading the grass.

Kántor Péter: Megtanulni élni

Most, hogy megszűnt a két világrendszer csatája,
ledőltek a falak,
kinyíltak a kapuk,
s tapsolhatunk,
hurrá, nem sikerült egy jobb világot építenünk,
nekünk legalábbis nem,
nem igaz, hogy lehet másképp is,
velünk legalábbis aligha,
most, hogy felszabadultunk ez alól az egész alól,
a keresztünk alól,
a diktatúránk alól,
a fél életünk alól,
két kutya rohan egymás felé a mezőn,
farkuk győzelmi zászló,
orrlikaikban eksztázis és rémület vegyüléke,
vajon mit találnak majd egymás hátuljában?
akármit,
most már nem halogathatom tovább,
most már igazán meg kell tanulnom élni,
hát nem?
Végül is tudok evezni, úszni, fára mászni,
megtanultam autót vezetni,
tudom használni a lemezjátszót, a telefonkártyát,
elboldogulok a mosógéppel,
egyszer szorult helyzetben egy kódrendszerű
csomagmegőrzőben hagytam a csomagomat,
és ebből se származott semmi bonyodalom,
ha felvisznek egy akármilyen magas hegyre,
lesíelek onnan egész jól,
nem mint a Zurbriggen, de egész jól,
szívós vagyok, ha szorgalmas nem is,
egyetlen hatalmas elszánással
meg tudom tisztítani mindkét szobában az ablakokat,
valamikor le tudtam vezetni a gömb térfogatát is,
épp élni ne tudnék megtanulni?
A kis dolgokkal fogom kezdeni,
fokozatosan haladok
a kis dolgoktól a nagy dolgok felé,
annyit iszom, amennyi jólesik, nem többet,
nem izgulok, nem idegeskedem,
nem vigyorgok fölöslegesen,
nem esem depresszióba,
nem, mert nem javít a közérzetemen,
és megtalálom a helyes arányt
aktivitás és passzivitás között,
de előbb a kis dolgokkal fogom kezdeni,
ha rám mosolyog egy nő,
nem kötöm vele össze rögtön az életemet,
ha szeretem, összekötöm,
mi történhet?
de ha szoros, meglazítom,
ha laza, megszorítom,
de ha nem érzem jól magam, nem esem kétségbe,
tudatosan törekedni fogok néhány dologra,
hogy jól érezzem magam,
ne túl jól, de elég jól,
reggel kelek, este fekszem,
de nem túl korán,
olyasformán, mint most, csak tudatosabban,
éjfél előtt sose alszom el,
ezen nem fogok változtatni,
kerülni fogom a fölösleges szabályokat,
nem szabom meg, hogy egy nap hány cigaretta,
mindazonáltal nem fogom szándékosan gyilkolni magam,
szokásaim lesznek – vannak,
de ügyelni fogok rá, hogy ne legyek a rabjuk,
lehet, hogy veszek egy kutyát, de lehet, hogy nem,
videót biztos nem,
az embereket szeretni fogom, de csak módjával,
de hogy fogom szeretni őket?
hogy kell szeretni őket?
előbb a kis dolgokkal fogom kezdeni,
és ha észreveszem, hogy fütyörészek, hát istenem!
ha nem, hát nem!
készséges leszek, de ha kell, undok,
az nem lehet, hogy ne tudjak elég undok lenni!
persze mindent a kellő helyen,
erre nagyon oda kell figyelnem,
oda fogok figyelni,
hogy ne legyek se túl szórakozott, se túl pedáns,
se túl őrült, se túl normális,
se arany középutas ne, az se!
a kis dolgokkal fogom kezdeni,
nem leszek maximalista,
megőrzöm a hidegvéremet, a humorérzékemet,
de csak egy bizonyos határig,
az embernek legyenek határai!
lesznek – vannak,
Kelet-Európában nyugat-európai,
Nyugat-Európában kelet-európai,
ettől nem esem kétségbe,
nem bújok ki a bőrömből,
nem robbantom fel a világot,
én nem, sajnálom,
tudom, hogy ez opportunizmus,
de csak fokozatosan haladok,
előbb megtanulok élni,
és ha már megtanultam,
akkor is kerülni fogom a nagy szavakat,
lehet, hogy fellőnek a világűrbe,
ha nem muszáj, inkább ne,
de ha muszáj, ha fellőnek,
és nem öntözhetem tovább a Yukka pálmámat,
akkor is azt fogom majd mondani a kedvesemnek,
hogy öntözze tovább a Yukka pálmámat,
ha már mindenképpen fellőnek,
ha már megtanultam élni.

Kántor Péter: A járdaszélen

Egyszer te
máskor én
ülünk a járdaszélen
azon a bizonyos járdaszélen
padon, kövön, kővé vált széken.

És az istennek se, nem
nem akaródzik felállni
nem akaródzik hazamenni
hova? minek? miért?
újrakezdeni, befejezni.

És aki látja, a másik
a másik gondolatban menekül
fut árkon-bokron
nem érti, érti
cigarettát, tüzet kotor elő.

Ilyenkor nincsenek bírók
nincs közönség
van, aki száz mázsát emel
van, aki háromszázat
nem gyullad ki se piros, se fehér lámpa.

Clint Margrave: To the Student Who Asked Why He Earned a ‘C’ on an Essay about Love

Because love has its own grammar,
its own sentences,
some that run-on too long,
others just fragments.
It uses a language
not always appropriate
or too informal,
and often lacks clarity.

Love is punctuated all wrong,
changes tenses abruptly,
relies heavily
on the first person,
can be redundant,
awkward,
full of unnecessary repetition.

Every word is compounded.
Every phrase, transitional.

Love doesn’t always know the difference
between lie and lay,
its introductions sometimes
lack a well-developed thesis,
its claims go unfounded,
its ad-hominem attacks
call in question
its authority.

With a style that’s inconsistent,
a voice either too critical
or too passive,
love is a rough draft
in constant need of revision,
whose conclusion
rarely gives any sense
of closure,
or reveals the lingering
possibilities of a topic
that always expects high praise,
and more often than not
fails to be anything
but average.

Jane Hirshfield: My Species

even
a small purple artichoke
boiled
in its own bittered
and darkening
waters
grows tender,
grows tender and sweet

patience, I think,
my species

keep testing the spiny leaves

the spiny heart

Mesterházy Balázs: Soha nem látott bálnák hangja 10. [A nyár utolsó napján még megnéztem]

Nagyon beúsztam, jó messzire a parttól, és mielőtt elindultam volna kifelé,
alaposan megnéztem a még éppen hogy látszó fasort.
A nyár utolsó napja volt, tudtam, hogy holnap már nem úszom,
és tudni lehetett, hogy a fákat jövő héten kivágják, lakópark
épül a helyükre. Vagyis tudni lehetett, hogy ezt, így, ezt a képet,
most látom utoljára, és nem is lehet majd többet visszajönni hozzá.
Eszembe jut még, kifelé úszva, hogy egy idő után
így lesz ez majd minden dologgal,
és már nem a dolgok változása miatt.

James Croal Jackson: Getting Sober

If I don’t watch it, this lake
is vodka and I won’t care I don’t
know how to swim. Getting sober
is like that. I go out into the world
and look you in the eyes and say
I’m fine. I’m having a good time
and you go on never knowing
I was half-underwater, that
there was a monster trying
to make its way to the surface
and I had to push him down.

Izsó Zita: Minden házból elviszik a lányokat

Apám puszta kézzel töri fel a jeget a mosdótálban,
hogy le tudja tisztítani rólam a vért.
Miközben a szakadt ruhámban próbálom
eltakarni előle a mellemet, ordít,
hogy ő megmondta, ne a havazást bámuljuk,
hanem zárkózzunk be a pincébe, míg haza nem ér,
mert a katonák minden házból elviszik a lányokat.
Utoljára akkor kiabált így,
amikor meg akartuk lepni azzal, hogy fánkot készítünk,
de véletlenül bekapcsolva hagytuk a sütőt, és majdnem leégett a ház.
Bárcsak elpusztult volna akkor az otthonunk.
Akkor most nem lennének falak, amibe apám
addig üti öklét, míg véres nem lesz,
és miközben kirángatták, nem koppant volna a küszöbön
a húgom feje.

Kántor Péter: Az üvegfal előtt

Egy hétköznap este volt,
felszaladtatok látogatóba,
közel is laktunk, meg aztán
volt egy kis felhozni való tészta is,
együtt néztük a híradót,
egy kicsit beszélgettünk, nem sokat,
hogy miről, arra már nem emlékszem,
csak mikor elmentetek, már mentetek,
egyszer csak mintha tegnap lett volna,
olyan tökéletesen tisztán láttam
azt a kórházi termet az üvegfallal,
ahol ötéves koromban skarlátosan
álltam az üvegfal előtt szó nélkül,
és néztem, ahogy mentek, mentek el,
mi pedig maradunk, sok beteg gyerek.

Haász János: Szerelmeslevelek

Ha egy levél a fáról egy másikra esik,
azok a szerelmeslevelek,
mondta Nóri, és letett a földre
egy szép vörösbarna levelet.
Sokáig néztük a fát,
és közben megfogta a kezem.
Aztán én lehajoltam,
és rátettem egy levelet az ő levelére.

David Wagoner: The Silence of the Stars

When Laurens van der Post one night
In the Kalihari Desert told the Bushmen
He couldn't hear the stars
Singing, they didn't believe him.  They looked at him,
Half-smiling.  They examined his face
To see whether he was joking
Or deceiving them.  Then two of those small men
Who plant nothing, who have almost
Nothing to hunt, who live
On almost nothing, and with no one
But themselves, led him away
From the crackling thorn-scrub fire
And stood with him under the night sky
And listened.  One of them whispered,
Do you not hear them now?
And van der Post listened, not wanting
To disbelieve, but had to answer,
No.  They walked him slowly
Like a sick man to the small dim
Circle of firelight and told him
They were terribly sorry,
And he felt even sorrier
For himself and blamed his ancestors
For their strange loss of hearing,
Which was his loss now.  On some clear nights
When nearby houses have turned off their televisions,
When the traffic dwindles, when through streets
Are between sirens and the jets overhead
Are between crossings, when the wind
Is hanging fire in the fir trees,
And the long-eared owl in the neighboring grove
Between calls is regarding his own darkness,
I look at the stars again as I first did
To school myself in the names of constellations
And remember my first sense of their terrible distance,
I can still hear what I thought
At the edge of silence were the inside jokes
Of my heartbeat, my arterial traffic,
The C above high C of my inner ear, myself
Tunelessly humming, but now I know what they are:
My fair share of the music of the spheres
And clusters of ripening stars,
Of the songs from the throats of the old gods
Still tending even tone-deaf creatures
Through their exiles in the desert.

Kántor Péter: Denkmal

Wien, Albertinaplatz

Mint egy földhöz lapuló, széles hátú kutya,
öreg, szakállas bécsi zsidó
négykézláb a kockakövön.
1938-ban, az Anschluss után,
fogkefével pucolta a bécsi járdát,
mosolygó járókelők nézegették.
1988-ban bronzba öntötték.
Kisgyerekek lovagoltak rajta: Gyia, paci!
Muszáj volt szögesdrótot rakni rá.
Öreg, szakállas bécsi zsidó,
most már nem kell aggódnod,
véd téged a szögesdrót.

Charles Simic: Hide and Seek

Haven’t found anyone
From the old gang.
They must be still in hiding,
Holding their breaths
And trying not to laugh.

Our street is down on its luck
With windows broken
Where on summer nights
One heard couples arguing,
Or saw them dancing to the radio.

The redhead we were
All in love with,
Who sat on the fire escape,
Smoking late into the night,
Must be in hiding too.

The skinny boy
On crutches
Who always carried a book,
May not have
Gotten very far.

Darkness comes early
This time of year
Making it hard
To recognize familiar faces
In those of strangers.

Acsai Roland: Nem mese

Kevesen tudják, de
 Hófehérke ma is él,
 és egy Apple-boltban dolgozik.
 A boszorkány megint
 bepróbálkozott nála
 egy mérgezett iPhone-nal.

Kevesen tudják, de Hamupipőke
 ma is él,
 a kicsi és formás lábával,
 meg a magassarkú üvegcipőjével
 főleg a láb- és cipőfetisiszták
 kattintanak videóira
 a felnőtt oldalakon.

Kevesen tudják, de Csipkerózsika
 ma is él,
 és egy akupunktúrás rendelőt
 működtet,
 mert a virágbolt nem jött be neki,
 azóta pollenallergiája van,
 de az orvosa szerint
 valószínűleg pszichés,
 hogy az alvászavarról ne is
 beszéljünk.

Kevesen tudják, de a Jégvarázs
 Elzája ma is él, méghozzá ő is itt,
 Budapesten. Nem is mondom el,
 hol dolgozik, úgyis kitalálják.
 Igen, a Jégbüfében.
 De csak azután ment oda, hogy
 A Family Frosttól kirúgták.

Kevesen tudják, de a kis hableány
 ma is él, ember lett belőle,
 pedikűröshöz jár,
 és egy kisállatkereskedésben eladó,
 az akváriumok előtt minden este
 hosszasan áll zárás után,
 ilyenkor mindig nosztalgiája van,
 aztán hazasiet, mert várja a
 férje.

Ők azok, akik minden este
 mesét olvasnak a gyerekeiknek,
ők azok, akik a szoptatás
 után nem rakják vissza a kiságyba,
ők azok, akik családban nevelik a gyerekeiket,
ők azok, akik egyedül, mert elváltak,
ők azok, akik az örök életben hisznek,
ők azok, akik befizetik a gázszámlát,
ők azok, akik templomban házasodtak össze,
 és sohasem kellett elválniuk,
ők azok, akik negyven fölött szültek, mert későn
 találták meg az igazit,
ők azok, akik jógaórára járnak, és politizálnak,
ők azok, akik sírnak, és azok, akik nevetnek,
ők azok, akik főznek, és azok is,
 akik a kínaiból hozzák az ebédet,
ők azok, akik élnek, amíg meg nem halnak.

Haász János: A Róla Elnevezett

A róla elnevezett iróniának lehet csak betudni,
gondolta a sors,
lábát egy wellness szálló jacuzzijába lógatva,
elégedetten kortyolgatva
az egyébként elégedettségre kevés okot adó hotel
bárszekrényében talált konyakot,
hogy mióta az emberek a kezükbe vették
a sajátjukat,
azóta neki már csak a sorstalanság osztályrésze.

És hogy miféle finom fintora az önmagának,
hogy életjáradékát
csekély összegű
lottónyereményekkel kell kiegészíteni,
és hálás lehet - ki másnak? -
a jó sorsnak,
hogy mindig akad egy-két jó tippje.

Hogy aztán efféle helyeken dorbézolja el,
feltörekvő műkörmösök és lecsúszott nepperek
semmi igényt ki nem elégítő társaságában
azt, amit neki rendelt még önmaga,
ez az igen gyakran kissé túlértékelt,
de legalább róla elnevezett
Sors-terv.

Linda Pastan: Somewhere in the World

Somewhere in the world
something is happening
which will make its slow way here.

A cold front will come to destroy
the camellias, or perhaps it will be
a heat wave to scorch them.

A virus will move without passport
or papers to find me as I shake
a hand or kiss a cheek.

Somewhere a small quarrel
has begun, a few overheated words
ignite a conflagration,

and the smell of smoke
is on its way;
the smell of war.

Wherever I go I knock on wood—
on tabletops or tree trunks.
I rinse my hands over and over again.

I scan the newspapers
and invent alarm codes which are not
my husband’s birth date or my own.

But somewhere something is happening
against which there is no planning, only
those two aging conspirators, Hope and Luck.

E. E. Cummings: You Are Tired (I Think)

You are tired,
(I think)
Of the always puzzle of living and doing;
And so am I.

Come with me, then,
And we’ll leave it far and far away —
(Only you and I, understand!)

You have played,
(I think)
And broke the toys you were fondest of,
And are a little tired now;
Tired of things that break, and —
Just tired.
So am I.

But I come with a dream in my eyes tonight,
And knock with a rose at the hopeless gate of your heart —
Open to me!
For I will show you the places Nobody knows,
And, if you like,
The perfect places of Sleep.

Ah, come with me!
I’ll blow you that wonderful bubble, the moon,
That floats forever and a day;
I’ll sing you the jacinth song
Of the probable stars;
I will attempt the unstartled steppes of dream,
Until I find the Only Flower,
Which shall keep (I think) your little heart
While the moon comes out of the sea.

Bertók László: Mi marad meg?

Ruhaszárító kötelek,
zsíros edények mértanában
mi marad meg a szerelemből?
Ha majd foltozott álmainkat,
lelkünk minden fehérneműjét
idegeinkre teregetjük,
mi marad meg a szerelemből?
Ha majd külön kis lábasunkban
sütjük-főzzük ehetetlenre
régi vágyaink maradékát,
mi marad meg a szerelemből?
Ha majd a megszokott ruhákat
vesszük magunkra reggelente,
s meztelenséget látunk mégis,
hogyha egymás szemébe nézünk,
mi marad meg a szerelemből?
Ha majd ízetlen lesz az étel,
mert láthatatlan nyílvesszőkkel
átlózzuk be az asztal lapját,
mi marad meg a szerelemből?
Mi marad meg a szerelemből?

Marge Piercy: The visible and the in-

Some people move through your life
like the perfume of peonies, heavy
and sensual and lingering.

Some people move through your life
like the sweet musky scent of cosmos
so delicate if you sniff twice, it’s gone.

Some people occupy your life
like moving men who cart off
couches, pianos and break dishes.

Some people touch you so lightly you
are not sure it happened. Others leave
you flat with footprints on your chest.

Some are like those fall warblers
you can’t tell from each other even
though you search Petersen’s.

Some come down hard on you like
a striking falcon and the scars remain
and you are forever wary of the sky.

We all are waiting rooms at bus
stations where hundreds have passed
through unnoticed and others

have almost burned us down
and others have left us clean and new
and others have just moved in.