Él bennem egy hatéves, aki azóta is rágja a körmöm.
Az orrát piszkálja, ha senki sem látja, és akácfák
virágjából eszi ki az édes bibét. A homokozóban
elásott kincsek után kutat, és űrkatapultnak hívja a
hintát. Ha át kell mennie a zebrán, csak a csíkokra
léphet, különben beesik a szakadékba, és a szőnyegek
közti padló is láva. Összefogdossa a cserebogarakat,
elkapja a szöcskéket, fára mászik és apró halakat fog
zsebpecával, de retteg az oltástól, anya, kérlek, jó
leszek, csak ne kelljen. Úgy tesz, mintha sárkány
lenne, és füstölne a szája, de az csak a pára a hideg
reggeleken. Az idegen nyelvű szövegeket édesen
halandzsázza, félrehallott szavaknak ad új értelmet.
Ősszel vadgesztenyét gyűjt, ő se tudja, minek, és nem
talál elég nagy lapot, amire lerajzolhat mindent, amit
szeret, ezért a falra kanyarítja bizonytalan vonalait,
látod, apa, ez vagy te, ez anya, ez az öcsi, ez meg a
kutyánk, akit csak én látok. Él bennem egy hatéves,
aki most nutellás szendvicset majszol az állatkertben,
megkínálná a kecskéket is, de lebeszélem róla,
helyette bemutatlak neki, együtt nézitek meg a kis
zsiráfbébit, milyen aranyos, mondod nekem, de kire
gondolsz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése