Tatár Sándor: Ez az üzengetés...!

        Ha átlényegültem kukacokká,
        ez a vers talán megmarad -
        te olvasod majd e kései postá
        -t, ha épp a kezedbe akad;

        és nem tudhatod, hogy néztem ki, és hogy
        volt-e dús hajam és sok szeretőm,
        és nem lettem-é idő előtt vén trotty,
        s voltam-e vajon eleget friss levegőn…

        Csak ez a vers a tizennégy sorával.
        Mit akar egymástól két idegen?!
        A költő holtan is tolakszik. „Rávall -

        ha van vers, akkor a sorsunk kevésbé komisz??”
        Morózus utánam-jövő! azt üzenem,
        hogy folytatsz engem is, ha nem akarod is.

David Budbill: Dilemma

I want to be
famous
so I can be
humble
about being
famous.
What good is my
humility
when I am
stuck
in this
obscurity?

Szilvási Pál: Az utolsó békeévben

az utolsó békeévben
a székesegyház előtti téren
próbáltuk kitalálni milyen nyelven beszél
a turista miközben én
füstölt csülköt ettem te meg valami mást
aztán a padon
hosszú mondatokat olvastam neked
egy regényből, mert szereted
a felolvasást

az utolsó békeévben
béke volt
néha titkos helyeken megcsókoltalak
vagy csak ültünk a padon
a székesegyház alatt
szerelem igézte a galambokat
készült bennünk egy emberi világ
s csodálkoztunk
hogy itt minden csupa rom

Evellei Kata: Leltár

Egy kissé talán nyugtalanít,
hogy lemaradtam a gyerekkoromról,
félig-meddig átaludva mindent,
és amitől féltem, a konok serdülés is,
mire körülnéztem, nem volt sehol
Jobban oda kellett volna figyelni
Gondoltam, amint a nagyapámat
elcsomagolták egy dobozba,
hogy, mint a kinőtt játékokat,
ne is vegyék már többet elő
Ahogy én is egyre széjjelebb futok,
lassan kezd kínossá válni,
hogy minden egyes névsorolvasáskor
egyre több az igazolt hiányzás
Félő, hogy így sohasem lesz kész a leltár

Robert Frost: A Minor Bird

I have wished a bird would fly away,
And not sing by my house all day;

Have clapped my hands at him from the door
When it seemed as if I could bear no more.

The fault must partly have been in me.
The bird was not to blame for his key.

And of course there must be something wrong
In wanting to silence any song.

Linda Pastan: I Married You

I married you
for all the wrong reasons,
charmed by your
dangerous family history,
by the innocent muscles, bulging
like hidden weapons
under your shirt,
by your naive ties, the colors
of painted scraps of sunset.

I was charmed too
by your assumptions
about me: my serenity—
that mirror waiting to be cracked,
my flashy acrobatics with knives
in the kitchen.
How wrong we both were
about each other,
and how happy we have been.

Vörös István: Ellenségeimhez

Ellenségeim, szóljatok,
bemutatkozhatnátok végre.
Így túl sokat gondolhatok,
ha nem méltattok egyenes beszédre.
Ellenségeim, mondjatok
valamit önmagatokról is.
Hisz annyi mindent mondtatok
rám, bár nem volt reális.
Ellenségeim, legyetek
hűek az igazsághoz, még ha
nem is paktált le veletek.
Hol a tévedésem bizonyítéka?
Ellenségek, kivallani:
nem vagytok jóindulatúak!
Az elfogultság az, ami
a gondolkodásra nem jól hat.
Miért zavar, hogy itt vagyok?
Nem kételkedtek magatokban?
A rosszindulat rám ragyog,
köztetek összekavarodtam.
Kavargok, mint nyáron a hó,
virágeső téli esőben.
Ellenségeim, nem való,
hogy szándékotokat ne értsem

Ted Kooser: In Passing

From a half block off I see you coming,
walking briskly along, carrying parcels,
furtively glancing up into the faces
of people approaching, looking for someone
you know, holding your smile in your mouth
like a pebble, keeping it moist and ready,
being careful not to swallow.

I know that hope so open on your face,
know how your heart would lift to see just one
among us who remembered. If only someone
would call out your name, would smile,
so happy to see you again. You shift
your heavy parcels, hunch up your shoulders,
and press ahead into the moment.

From a few feet away, you recognize me,
or think you do. I see you preparing your face,
getting your greeting ready. Do I know you?
Both of us wonder. Swiftly we meet and pass,
averting our eyes, close enough to touch,
but not touching. I could not let you know
that I’ve forgotten, and yet you know.

Christine Busta: Olajfa Korfu szigetén

Egyik barátom Korfu szigetén,
én nem voltam jelen,
írás és pecsét nélkül,
csak úgy bizalomra
vett egy olajfát nekem.

Ott áll a fa az öböl peremén
s azóta már legbecsesebb tulajdonom,
oly igen enyém, mint semmi más,
mivelhogy nem tartok rá igényt.

Nem tudok vele törődni,
nem fogom látni soha életemben,
de létezik.
Tudom, hogy néz a hajók után,
szállást ad a szélnek s a fénynek,
idegeneket vendégel meg szelíd
olajbogyómmal.
Ott messze bárkinek
könnyedén vendégjogot adhatok,
és az én fa és tenger nélküli
ablakom éjjel, nappal
csupa érkezés és elindulás.

Évről évre szebb lesz az én olajfám.
Titokban már azt kutatom,
ki örökölje.
Hogy Korfumat elérje,
nem kell neki végrendelet.

-- fordította Hajnal Gábor

Áfra János: Félreértések kicsiny tárháza

Azt akarom mondani, ha itt lennél, megnyugodnék,
de azt mondom, az állandó hiánytól zaklatott vagyok.
Azt akarod mondani, mellettem volnál, ha tehetnéd,
de csak azt mondod, nem lehetünk mindenhol, folyton együtt.
Azt akarom mondani, csak várom, hátha te is szeretnél,
de azt mondom, ha beéred kevesebbel, nem is vagyok fontos.
Azt akarod mondani, egyszer még a legfontosabb lehetnék,
de csak azt mondod, muszáj megőrizned önmagadat.
Azt akarom mondani, hogy egymásban többé válhatunk,
de azt mondom, ha nem egyként gondolsz ránk, nincs is értelme.
Azt akarod mondani, hogy majd idővel azzá leszünk,
de csak azt mondod, te már így is túlléptél a határaidon.
Azt akarom mondani, lazulj el, csináljuk kicsit másképp,
de azt mondom, én nem bírom tovább várni, hogy megérkezz.
Azt akarod mondani, legalább kicsit legyek még türelemmel,
de csak azt mondod, már eddig is túl sokat követeltem tőled.
Azt akarom mondani, jó, újra óvatos leszek a vágyaimmal,
de azt mondom, te már megint csak magadra gondolsz.
Azt akarod mondani, szinte bármit megtettél volna értem,
de csak azt mondod, az eddigieknél többet nem várhatok el.
Azt akarom mondani, csak a szeretet maradását várom,
de azt mondom, neked minden más fontosabb maradt nálam.
Azt akarod mondani, te törekedtél, próbáltál, közeledtél hozzám,
de csak azt mondod, bármit tennél, nekem úgysem lenne elég.
Azt akarjuk mondani, együtt még ez az egész jóvátehető,
de végül azt mondjuk, elég volt, a szerelem magában nem elég.

Billy Collins: You, Reader

I wonder how you are going to feel
when you find out
that I wrote this instead of you,

that it was I who got up early
to sit in the kitchen
and mention with a pen

the rain-soaked windows,
the ivy wallpaper,
and the goldfish circling in its bowl.

Go ahead and turn aside,
bite your lip and tear out the page,
but, listen - it was just a matter of time

before one of us happened
to notice the unlit candles
and the clock humming on the wall.

Plus, nothing happened that morning -
a song on the radio,
a car whistling along the road outside -

and I was only thinking
about the shakers of salt and pepper
that were standing side by side on a place mat.

I wondered if they had become friends
after all these years
or if they were still strangers to one another

like you and I
who manage to be unknown and known
to each other at the same time -

me at this table with a bowl of pears,
you leaning in a doorway somewhere
near some blue hydrangeas, reading this.

Linda Pastan: To a Daughter Leaving Home

When I taught you
at eight to ride
a bicycle, loping along
beside you
as you wobbled away
on two round wheels,
my own mouth rounding
in surprise when you pulled
ahead down the curved
path of the park,
I kept waiting
for the thud
of your crash as I
sprinted to catch up,
while you grew
smaller, more breakable
with distance,
pumping, pumping
for your life, screaming
with laughter,
the hair flapping
behind you like a
handkerchief waving
goodbye.

William Stafford: Utazás a sötétben

A sötétben utazva őzet találtam
a Wilson folyó menti úton, nem élt már.
Jobb az ilyet a völgybe gurítani,
szűk az út; a kitérés új halált hozhat.

A kocsi fényében hátrabotorkáltam,
megálltam a nemrég megölt őz teteménél,
merev volt már, és majdnem hideg.
Odébb rángattam, nagy volt a hasa.

Az ujjammal kitapogattam az oldalát, és éreztem -
az oldala meleg; a borja odabenn várta,
még élve, hogy sose szülessen meg.
Habozva álltam a hegyi úton.

A kocsi lámpái előre mutattak,
a motorházban kitartóan berregett a motor.
A kipufogó fénytől vörös füstjében álltam;
körülöttünk hallhattam a figyelő vadont.

Mindnyájunkra gondoltam - ennyi volt a kitérőm -
és belöktem az őzet a folyóba.

--Fordította Oláh János

Dave Margoshes: Birthday

I was born on a day in July, my father liked to say,
when the birds ceased their singing, held their breath,
gathered in silent flocks on the highest branches
the better to see, a day when the rickety earth seemed
to pause on its axis and even the activity of angels
in heaven came to an abrupt stop, as if to note
the occurrence of something extraordinary, my father
said. But no, I protested, I was an ordinary child,
third and last child to my loving parents, first son
with two sceptical sisters to reckon with, born on
an ordinary day in the all-too-ordinary month
of July, but, agreed, in an extraordinary year, when
there was war to contend with, war and fear
and a shifting along fault lines, but still,
an ordinary child born to an ordinary family,
the start of an ordinary life, nothing for birds
to concern themselves with, let alone angels. But
no, my father insisted, the sky held its breath that day,
pulling the air out of his own lungs. I was there,
he said, I saw it.

Kántor Péter: Óda a publikumhoz

Ó, te áhított! Te magasztalt!
Te csodaszörny! Te dzsungel majma!
Te királykisasszony a toronyban!
Szüzek szüze! Bordély madamja!
Te vak! Te süket! Te gyomzabáló!
Te hűtlen, te mindig más babája!
Te tátott száj! Te kipirult arc!
Te tizenkét gyermekes árva!
Te homályos, párás tekintet!
Te el-elakadó lélegzet!
Te vörös tenyere a tapsnak!
Aki mindig mást kényeztet!
Te alvajáró! Te idétlen!
Pörgőcsiga! Vásári csörgő!
Te pislákoló fény a sötétben! –
Rólad álmodozik a költő.

Ladányi Mihály: Mese a cigánylányról

Volt egyszer egy cigánylány
- és hol volt, hol nem volt?:
hát természetesen
a cigánytelepen -
aki belátta,
hogy elõbb-utóbb egy cigányfiú megszereti,
és attól kezdve végig
cigánypurdékat szül majd a szép világnak,
s kezdõdik elölrõl minden ugyanúgy,
mint a következõ háború
a békeszerzõdésekben.
S ekkor
a szép cigánylány úgy határozott,
hogy a sorozatot
fehérbõrû gyerekkel kezdi.
Pedig nagyon kevés pénze volt arra, hogy
egy színmagyar férfit lefizethessen.
Ám
bízott a szerencsében
s nekivágott az útnak.
A községben éppen
nyár vége volt és hetipiac,
s a hetipiacon
színmagyar férfiak ácsorogtak.
A színmagyar férfiak
árpát árultak és
a cigánylány után krákogott mindegyik.
A cigánylány elnézegette õket
és nagyon keserû lett a szíve,
mert mindegyik randa rézbarna volt.
Ugyanis amióta
árpát lehet árulni a piacon,
többet vannak a levegõn a parasztok.
Már-már úgy látszott,
alig van különbség az emberek közt,
s e történetet elolvasva elszomorodunk
a cigánylány balszerencséje láttán;
(- hiszen van bennünk jó adag
rokonszenv a cigány-ügy iránt!)
De szerencsére a segédlelkész éppen
kijött egy kis időre
a halotti anyakönyvek közül a levegőre.
Aznap se keresztelő, se temetés,
így hát jól jött neki,
hogy az állami fizetésnek
õ is mellékereshet egy kicsit.
S nekünk is jó, hogy
ilyen jövőbemutatóan
fejeződhet be a történet.

Dante Alighieri: La Vita Nuova

In that book which is
my memory
On the first page
that is the chapter when
I first met you
appear the words
Here begins a new life

Michael Heffernan: Awake

I lay down in my bed and went to sleep
but only after worrying that the pain
that came up in my chest, seemingly deep
inside it where my heart was, was a plain
signal that I might not survive the night
and could be lying cold beside my wife
when she got up, as she does, with the light,
to start another day in her own life,
while mine was over, unbeknown to us,
including me.  As I was worrying,
I went to sleep and woke up in four hours
to use the bathroom.  Birds had begun to sing.
Two dogs were barking.  Nothing perilous
had come to find us.  What was ours was ours.

Tamási József: Öröklét

Talán csak hiszem
Hogy jól csinálom
Amit éppen csinálok
Legyen az sajtreszelés
Vagy más
Mondjuk villanyszerelés
Mert biztos nem vagyok benne

Öregszem az például egészen biztos
Bár néha elgondolkodom az örökléten
Vasárnaponként szunyókálva macskáimmal
Akkor egészen nyilvánvaló
Hogy nem halok meg soha

Alice Duer Miller: Why We Oppose Votes For Men

1. Because man’s place is in the army.
2. Because no really manly man wants to settle any question otherwise than by fighting about it.
3. Because if men should adopt peacable methods women will no longer look up to them.
4. Because men will lose their charm if they step out of their natural sphere and interest themselves in other matters than feats of arms, uniforms and drums.
5. Because men are too emotional to vote. Their conduct at baseball games and political conventions shows this, while their innate tendency to appeal to force renders them particularly unfit for the task of government.

 (From 1915)

Tóth Krisztina: Tetőtér

Ha aznap este korábban jön haza,
nem is tudom... Vagy hogyha el se megy.
Nem jött éjfélig, de már nem gyerek.
A konyhapulton még kint volt a kaja:

Majd ébressz fel, ha megjössz. Csók: anya.
Reggel hallom, a telefon rezeg,
sötét van még, nehezen ébredek,
és nyitva maradt a háló ablaka,

zuhog az eső, a parkettán kopog...
Kérem, bocsásson meg nekem, hogy így lát!
Egy pizzafutár volt. Hülye dolog.

Ráadásul a zebrán. Kér egy villát?
Egyen nyugodtan, csak arcot mosok.
A lányom mindig imádta a pizzát.

Fecske Csaba: Én+én

vihettem volna
talán többre is de az
már nem én volnék 

Nancy Miller Gomez: Invoking The Muse In Cell Block B

There is a heavy sucking
when the door swings open
and a dull clank when it locks.
The men enter the classroom
and open their notebooks.
One taps the table.
One covers his eyes and yawns.
Another gets up and paces
as if he is circling a flight path.
Sometimes it takes a while for the stories
to come out. But then, a mouthful of tacks,
baby shoes, a bat cracked across a small boy’s arm.
They gather these images like kindling
to try to ignite the darkness.
The walls sweat like a submarine.
The air hangs dank and mossy.
There’s an odd Doppler shift of footsteps
as guards come and go, their shapeless voices rising
and falling in the halls. A fluorescent hum glows
off the greenish paint slopped onto cinderblock
so thick it looks like molded cheese.
A man with broken glasses scans the dictionary.
Raven noose, he says, and writes it down.
Ravenous. His neighbor draws crosses
on the palms of his hands.
The alarm blinks its red eye.
What is true about a swastika
etched into a man’s forehead?
Why does it matter if he still dreams
of nights in a cold stairwell,
pallets burning under a bridge,
the sound of his grandmother singing?
They are still waiting in this moonless place.
Children waiting for mothers,
mothers waiting for children
now grown to have children
waiting for them, waiting for wives
or lovers, a visitor, another day. Nothing.
Each scar provides its own dark facts.
What if the thesis is a bottle smashed
on a body? What if the body
can’t grow wings?
The man with the teardrop
tattooed on his cheek
holds the ink tube of a pen
as if it is breathing,
and stares up at a skylight
so dirty it might be night.

Ginny Lowe Connors: Relic

It was a city once. That much we know.
People began it. Machines mostly ran it.
And faces of the missing accumulated.
They became scraps, weather-stained.
People began it. Machines mostly ran it.
Spoke for them. Told what to do, where to go.
They became scraps, weather-stained.
Dark blue ink on skins of the living
spoke for them. Said Here I am, Here I go.
Etched in pain, mocking light.
Only pigeons still believed in flight.
There were no stars at night.
Just a large, loud mockery of light.
And faces of the missing accumulated.
There were no stars at night.
It was a city once. That much we know.

Ladányi Mihály: A szerelem olykor...

A szerelem olykor jóságosan
leül az asztalomhoz és beleiszik emlékeimbe.
Ilyenkor mondok néhány közhelyet neki, hiszen
az ember tartozik annyival érzelmeinek,
mint egy cipõfûzõnek, amely kitartott akkor is,
midõn a cipõtalp felmondta a szolgálatot.

Kate Sontag: Workshirt Song For A Second Wife

Not the lobster pot
nor the chamber pot
not the driftwood
or the firewood
not the stripped
oak spool towel rack
or the small claw-footed
porcelain tub. Not
the giant bleached green
nautical chart
stapled to a sunny wall
by the window
nor the yellowed stack
of flute music
on top of the upright
piano. Not even
the children’s rainy day
clay animals
in procession on the sill
or the family
photograph tucked
behind the coat tree
at the foot of the shallow
stairwell. When
you climb to unpack,
not any of these
ever takes you quite
so much by surprise
as your husband’s
ex-wife’s workshirt
hanging in the master
bedroom closet
of this island house
they still share.
By now you should be
used to the presence
of such washed out
denim, an embroidered
daisy on one breast
pocket frayed
like the peeling
interior of the sloping
gabled rooftop
each summer
you come up here.
Always on the same
hook, nothing more
than something
she might have cleaned
or gardened in,
or casually thrown over
her shoulders
on foggy Vinalhaven
mornings. This time
offering from the adjacent
pocket a blackened
sprig of rosemary
and a tiny white
button missing
from the torn left cuff.

Rosemary Santos (age 6): Candy Bandits

All around the world
candy has vanished from houses and stores.
Everyone is really sad …
They will get to like: cheese, crackers, rice, bread, and fruit.
It’s for their health, after all!
Their health is a joy.
Sorry, people.
Hope you like all your healthy food!
HA ha ha ha ha ha
Happy April Fool’s Day, folks!