Tócsákba toccsanok, virágokra, füvekre
taposva követem magasba tartott fejjel.
A léggömb mind fönnebb száll s mégis akkora,
hogy az eget se látom tőle, a kék eget.
Valami fegyvert vagy legalább egy parittyát
adjatok, mert nem bírom már a virágok s a
füvek átkait, varként eszi bőröm a tócsák
rám fröccsent sara; szeretnék a lábam elé
nézni még egyszer, s ó, hogy szeretném látni
gyerekkorom gyönyörű kék egét, mielőtt még
elsötétedne teljesen, mielőtt még sújtó
villámaival rám dördülne az ítéletidő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése