hogy kigyúlnak a fények, és mégis a sötét
telepszik meg halkan a fák sűrű lombjain,
utcák kövén, letűnt hű szerelmek romjain.
Hanem hogy előtte még sugárzó vérvörösbe
öltözik az ég, s a Napot magába ölelve,
mint szerető a kedvesét, a Föld nyugodni tér.
Előtte lángcsókkal elköszön, s milliónyi fehér
csillaglámpást varázsol az égbolt köpenyére.
Tudod Kedves, nem attól lesz szép az élet,
hogy: mi volt. Hanem hogy ami jön, hogyan
éled. Az idő-vonat úgyis gyorsan elrohan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése