Ne mondjátok, hogy kimerült a kincse,
nem némult el a líra, szól azért is.
Lehet, hogy nem lesznek költők, de mindig
leszen poézis.
Amíg a fénynek csókjától kigyúlva
hullám lángja csap égig,
amíg a nap a szétrongyolt felhőket
arannyal vonja végig;
amíg a lég ölében illat árad,
s csupa derű a szél is;
amíg tavasz suhan át a világon,
leszen poézis!
Amíg nem ismerjük az élet titkát,
bár utunk afelé visz,
amíg számító észnél jóval mélyebb
a tenger és az ég is;
amíg az ember ismeretlen útján
indul a messzeségig;
amíg egyetlen rejtély lesz a földön,
leszen poézis!
Amíg a lélek nevet, és az ajkak
búba merülnek mégis;
amíg sírással nem a szemek sírnak,
mikor a lélek vérzik;
amíg egymással fej és szív vitázik
e világ végeztéig;
amíg reménység születik, és emlék,
leszen poézis!
Amíg a szem felelni tud a szemnek,
nemcsak néz, de beszél is;
amíg sóhajra sóhajjal az ajkak
egymás szavát idézik;
amíg létezik egyetlen szép asszony,
leszen poézis!
(Simor András fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése