Ez nem törülköző, ez a pulóverem, amibe beletörlöd
az arcod, pedig rajtam van. Ez nem pont így volt,
de emléknek így is elég. Ez nem szép, ez csak egy
lila foltos cigarettapapír, hagymát vágtam, mielőtt
sodortam, lila hagymát, ez az égő lila semmi
Ez nem az agyam, ez az instant kávé, ez nem az
éjszaka lesz, csak majd kikapcsolom a monitort.
Ez nem csend, csak a polcra dobált könyvek
gerincét olvasgatom hátradőlve. Ez nem az, hogy
tényleg nem vagy itt, hanem csak mondjuk
kimentél előre, mert mindjárt kész a fürdővíz,
én meg mondtam, hogy jövök rögtön, de ezt még,
amíg vetkőzöm, meghallgatom. Valami zenét.
Ez mondjuk annak a szövege. Illetve nem pontosan.
de versnek így is elég. Ez nem is zene,
ez csak valami, amit vetkőzés közben magamban
mondogatok, olyan halkan mintha csak
a lila szám remegne a túl sok úszástól.
Ez nem vers, ez a szélben a szembe házról
- most bontják vagy épül? - elszabadult,
hétemeletnyi, zöldes, műanyag védőháló,
belegabalyodtam. Ezeket mondom, miközben
a gerincedre, a meztelen hátadra gondolok,
és valamire, ami mint egy befejezetlen mondat,
be nem váltott ígéret, most már mindig
lesz közöttünk. Aztán meg arra, hogy ha védőháló,
miért nem véd meg semmitől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése