Joyce Sutphen: Next Time

I’ll know the names of all of the birds
and flowers, and not only that, I’ll
tell you the name of the piano player
I’m hearing right now on the kitchen
radio, but I won’t be in the kitchen,

I’ll be walking a street in
New York or London, about
to enter a coffee shop where people
are reading or working on their
laptops. They’ll look up and smile.

Next time I won’t waste my heart
on anger; I won’t care about
being right. I’ll be willing to be
wrong about everything and to
concentrate on giving myself away.

Next time, I’ll rush up to people I love,
look into their eyes, and kiss them, quick.
I’ll give everyone a poem I didn’t write,
one specially chosen for that person.
They’ll hold it up and see a new
world. We’ll sing the morning in,

and I will keep in touch with friends,
writing long letters when I wake from
a dream where they appear on the
Orient Express. “Meet me in Istanbul,”
I’ll say, and they will.

Benny Andersen: Boldogság

Különös valami a boldogság
vele találkozva egészen
felvidulhat az ember
de elfoghatja szorongás is
ácsorog kicsit csendben
majd óvatosan előbbre lopakszik
akárha valami aknamezőn
s valahányszor anélkül éri lába a földet
hogy levegőbe röpülne
akkor vagy feledi élvezni ezt a boldogságot
vagy azon kesereg hogy nem tudhatja
milyen sokáig fog mindez itt tartani
így mikor végre jelentkezik a kudarc
megkönnyebbülést érez
akárha biztonságba jutott volna
ami bizony szégyenletes
hisz van valami különös a boldogsággal
amivel másképp nem találkozunk
lehet a hiba abban van talán
hogy túlságosan kevéssé ismerjük
jobban el kellene mélyedni benne
azt hiszem tréning dolga lenne az egész.

--- Fordította: Sulyok Vince

Raymond Carver: Gravy

No other word will do. For that’s what it was. Gravy.
Gravy, these past ten years.
Alive, sober, working, loving and
being loved by a good woman. Eleven years
ago he was told he had six months to live
at the rate he was going. And he was going
nowhere but down. So he changed his ways
somehow. He quit drinking! And the rest?
After that it was all gravy, every minute
of it, up to and including when he was told about,
well, some things that were breaking down and
building up inside his head. “Don’t weep for me,”
he said to his friends. “I’m a lucky man.
I’ve had ten years longer than I or anyone
expected. Pure gravy. And don’t forget it.”

Imre Flóra: L'adieu

letéptem ezt már tudhatod
az ösvény itt sötétbe téved
a rím tudja a mondatot
halott az ősz és várni téged

és várni itt a fák alatt
a Dunakorzó gesztenyéi
kis Lou egy levél sem marad
fekete-fehérre cseréli

az ősz az ősz a nyár hevét
kialszik minden nemsokára
a víz elfolyó messzeség
az ősz halott hó hull a fára

levert diófa bánata
az öröm ráadás a jajra
mi volt csak volt idő szaga
a szót sincs ami visszacsalja

az éj leszáll a rúd mihez
a csillagok vannak kikötve
halott az ősz a hó neszez
többé sose és mindörökre

Kántor Péter: A barátságról

A barátságról van szó, ami egy szent vagy milyen dolog
mindenesetre nehezen nélkülözhető, tehát drága
azt tudod, hogy nem árucikk, amit a Luxus Áruházban
esetleg hosszas spórolás után megveszel, s hazaviszed
ellenkezőleg, de nem is színházi produkció:
ma brillíroztál, holnap halványabb leszel kicsit
nem, a barátság más, ahhoz méltónak kell lenni
így hát igyekszel, mondjuk azt: képviseled magadat
és közben figyelsz is, hajaj, majd kiesik a szemed
hihetetlen ugyan, de szövődnek bizonyos kapcsolatok
ennek örültök: a kölcsönös rokonszenv mindig felmelegít
kedves emberek vagyunk – gondolod gyanútlanul
pedig innentől kezdve már csak oxigénpalackkal és
a jetikről… de felfele úgyse igen szokás társalogni.

Clementine von Radics: I stopped going to therapy

I stopped going to therapy
because I knew my therapist was right
and I wanted to keep being wrong.
I wanted to keep my bad habits
like charms on a bracelet.
I did not want to be brave.
I think I like my brain best
in a bar fight with my heart.
I think I like myself a little broken.
I’m ok if that makes me less loved.
I like poetry better than therapy anyway.
The poems never judge me
for healing wrong.

Richard Shelton: If I Were a Dog

I would trot down this road sniffing
on one side and then the other
peeing a little here and there
wherever I felt the urge
having a good time what the hell
saving some because it’s a long road

but since I’m not a dog
I walk straight down the road
trying to get home before dark

if I were a dog and I had a master
who beat me I would run away
and go hungry and sniff around
until I found a master who loved me
I could tell by his smell and I
would lick his face so he knew

or maybe it would be a woman
I would protect her we could go
everywhere together even down this
dark road and I wouldn’t run from side
to side sniffing I would always
be protecting her and I would stop
to pee only once in awhile

sometimes in the afternoon we could
go to the park and she would throw
a stick I would bring it back to her

each time I put the stick at her feet
I would say this is my heart
and she would say I will make it fly
but you must bring it back to me
I would always bring it back to her
and to no other if I were a dog

Simon Márton: Dal helyett II

ha egyszer a konyhaasztalra dőlve
majd mélyen és üresen végre alszom
váratlan fáradva el ahogy legjobban szeretek
és majd csak a tévé ami lenémítva villog
mintha álmodna helyettem és hírek lesznek benne
valahol megint partra vetette magát
néhány bálna de majd nem nézi senki
ahogy a kép előterében a magányos riporter tátog
szürke víz mögötte tanácstalan környezetvédők
jól látszik hogy valaki lefekszik az egyik bálna mellé
szinte hozzábújik mint aki aludni készül
átlagos éjszaka lesz alszom én is végre
mert többé semmi sem jut eszembe rólad
csak marad a megírhatatlan szándék
hogy kéne de már nincs mit
így marad meg végül minden amit nem tudok
a bálnák se tudják miért csinálják csak kell
az érzések meg egyformák mint az állatok
ott a nagyobb vizek íze áll majd kék csomagolásban
az asztalon könyökömnél de eszembe sem jut többé
milyen sós is egy test látod már az is nevetség
ha csak vers marad belőled de akkor írni sem tudok már
fekszem csak hirtelen fáradva el mintha úszás után
mellettem hatalmas kék sötétség
és a parton kinn a vizek lakói mind
tehát a mélyben immár semmi sincs

Kait Rokowski: A Good Day

Yesterday, I spent 60 dollars on groceries,
took the bus home,
carried both bags with two good arms back to my studio apartment
and cooked myself dinner.
You and I may have different definitions of a good day.
This week, I paid my rent and my credit card bill,
worked 60 hours between my two jobs,
only saw the sun on my cigarette breaks
and slept like a rock.
Flossed in the morning,
locked my door,
and remembered to buy eggs.
My mother is proud of me.
It is not the kind of pride she brags about at the golf course.
She doesn’t combat topics like, ”My daughter got into Yale”
with, ”Oh yeah, my daughter remembered to buy eggs”
But she is proud.
See, she remembers what came before this.
The weeks where I forgot how to use my muscles,
how I would stay as silent as a thick fog for weeks.
She thought each phone call from an unknown number was the notice of my suicide.
These were the bad days.
My life was a gift that I wanted to return.
My head was a house of leaking faucets and burnt-out lightbulbs.
Depression, is a good lover.
So attentive; has this innate way of making everything about you.
And it is easy to forget that your bedroom is not the world,
That the dark shadows your pain casts is not mood-lighting.
It is easier to stay in this abusive relationship than fix the problems it has created.
Today, I slept in until 10,
cleaned every dish I own,
fought with the bank,
took care of paperwork.
You and I might have different definitions of adulthood.
I don’t work for salary, I didn’t graduate from college,
but I don’t speak for others anymore,
and I don’t regret anything I can’t genuinely apologize for.
And my mother is proud of me.
I burned down a house of depression,
I painted over murals of greyscale,
and it was hard to rewrite my life into one I wanted to live
But today, I want to live.
I didn’t salivate over sharp knives,
or envy the boy who tossed himself off the Brooklyn bridge.
I just cleaned my bathroom,
did the laundry,
called my brother.
Told him, “it was a good day.”

Várady Szabolcs: A halottakkal

A halottakkal óvatos vagyok.
Nem tudom, tudják-e, hogy nincsenek.
Ahogy bejössz az ajtón, rám köszönsz –
hát nem ilyenek a kísértetek.
Mégis: nem csak én vagyok elfogódott.
Úgy teszünk, mintha. Mint a nagybeteg
az ágyban és az ágy szélén kuporgó
próbálja egymást megsegíteni:
oly hitelesen hiteltelenek!

Mennyi időd van? Mennyi van nekem?
Még ugyanolyan őszinte a szájad,
üdvözlő csókját nem csak mímeli.
Valamiképpen vágyhattam utánad.
A hóesésben elveszetten álltunk.
Milyen hideg van. Nem kel még a nap.
Szeretlek. Egyszer azt mondtad: szeretlek.
A hó elolvadt, téged eltemettek,
ez megmarad.

Ady Endre: Megöltem egy pillangót

Megölök egy pillangót,
Óh, áldott isteni perc,
Szent kéje az ölésnek:
Minden gyűlöletemért
Hal meg e szines féreg.
Ki várja a holnapot:
Igy várja azt a holnap.
Vágjon elé a halál
Minden boldog mosolynak,
Szakadjon meg az erő,
Kezdetén nagy vívásnak,
Ne legyen víg lakoma
Az élet mindig másnak.
Tűz legyen minden arany,
Minden boldog csók méreg.
Szárnyad van, csapkodsz, örülsz?
Hát ezért öllek én meg.
S boldog vagyok, mert öltem.

Charles Bukowski: this kind of fire

sometimes I think the gods
deliberately keep pushing me
into the fire
just to hear me
yelp
a few good
lines.

they just aren’t going to
let me retire
silk scarf about neck
giving lectures at
Yale.

the gods need me to
entertain them.

they must be terribly
bored with all
the others

and I am too.

and now my cigarette lighter
has gone dry.
I sit here
hopelessly
flicking it.

this kind of fire
they can’t give
me.

Mary Oliver: Hurricane (and how to help those affected by Hurricane Harvey)

It didn’t behave
like anything you had
ever imagined. The wind
tore at the trees, the rain
fell for days slant and hard.
The back of the hand
to everything. I watched
the trees bow and their leaves fall
and crawl back into the earth.
As though, that was that.
This was one hurricane
I lived through, the other one
was of a different sort, and
lasted longer. Then
I felt my own leaves giving up and
falling. The back of the hand to
everything. But listen now to what happened
to the actual trees;
toward the end of that summer they
pushed new leaves from their stubbed limbs.
It was the wrong season, yes,
but they couldn’t stop. They
looked like telephone poles and didn’t
care. And after the leaves came
blossoms. For some things
there are no wrong seasons.
Which is what I dream of for me.

Jónás Tamás: A nyolcadik napon

Szagom maradt az egyetlen, mit őrzök féltve még.
Hamis történetek között igaznak maradék.
Talán akad még mozdulat, mi jellemez, kiad.
Minden más elhagy, elmos, elken, megreped, szakad.
Túl szelíd szavak mögött bújok meg én, a vad.
Fáj, hogy nem vagy. Jobban fáj, hogy néha-néha vagy.

Leonard Cohen: Report to R.S.B.

Peace did not come into my life.
My life escaped
          and peace was there.
Often I bump into my life,
trying to catch its breath,
pay a bill,
or tolerate the news,
tripping as usual
over the cables
          of someone’s beauty -
My little life:
so loyal,
so devoted to its obscure purposes -
And, I hasten to report,
doing fine without me.

Fodor Barbara: Romlott

Mostanában kényszeresen ellenőrizgetem
a jegeskávék szavatossági idejét,
mielőtt belekortyolnék valamelyikbe,
tüzetesen megvizsgálom
a kupakon a dátumot.
Nyelvedet mégis
élvezettel ízlelgettem,
amikor áttoltad a számba,
pedig szemmel láthatóan
romlott vagy.

Pula Ferenc: Astoria

Eljátszod hogy milyen a kézfogása,
ahogy összenéztek a villamoson
és hogy vajon tud-e főzni,
vagy legalább azt az egyet
a család hova járhat nyaranta
– a barátnői biztos jójefek,
velük is meginnál egy kávét
csak úgy, szombat délután
az öccsét meg most vették fel filmszakra
és kölcsönkéri majd a jegyzeted,
a kutyája csak rád nem ugat
mikor ősszel összesöpröd a sok levelet
és egyik mama sem néz rád furán
a tetoválások miatt, az apja
csak ugrat, miután harmadjára is mattot ad
így telik el teled, nyarad
aztán csak recseg az a hangszóró,
végállomás, a sok válasz pedig
valahol a Kálvinon marad.

Charles Bukowski: The History of One Tough MF

he came to the door one night wet thin beaten and
terrorized
a white cross-eyed tailless cat
I took him in and fed him and he stayed
grew to trust me until a friend drove up the driveway
and ran him over
I took what was left to a vet who said,”not much
chance…give him these pills…his backbone
is crushed, but is was crushed before and somehow
mended, if he lives he’ll never walk, look at
these x-rays, he’s been shot, look here, the pellets
are still there…also, he once had a tail, somebody
cut it off…”
I took the cat back, it was a hot summer, one of the
hottest in decades, I put him on the bathroom
floor, gave him water and pills, he wouldn’t eat, he
wouldn’t touch the water, I dipped my finger into it
and wet his mouth and I talked to him, I didn’t go any-
where, I put in a lot of bathroom time and talked to
him and gently touched him and he looked back at
me with those pale blue crossed eyes and as the days went
by he made his first move
dragging himself forward by his front legs
(the rear ones wouldn’t work)
he made it to the litter box
crawled over and in,
it was like the trumpet of possible victory
blowing in that bathroom and into the city, I
related to that cat-I’d had it bad, not that
bad but bad enough
one morning he got up, stood up, fell back down and
just looked at me.
“you can make it,” I said to him.
he kept trying, getting up falling down, finally
he walked a few steps, he was like a drunk, the
rear legs just didn’t want to do it and he fell again, rested,
then got up.
you know the rest: now he’s better than ever, cross-eyed
almost toothless, but the grace is back, and that look in
his eyes never left…
and now sometimes I’m interviewed, they want to hear about
life and literature and I get drunk and hold up my cross-eyed,
shot, runover de-tailed cat and I say,”look, look
at this!”
but they don’t understand, they say something like,”you
say you’ve been influenced by Celine?”
“no,” I hold the cat up,”by what happens, by
things like this, by this, by this!”
I shake the cat, hold him up in
the smoky and drunken light, he’s relaxed he knows…
it’s then that the interviews end
although I am proud sometimes when I see the pictures
later and there I am and there is the cat and we are photo-
graphed together.
he too knows it’s bullshit but that somehow it all helps.

Charles Bukowski: Balloons

I saw too many faces today
faces like balloons.

at times I felt like
lifting the skin
and asking,
“anybody under there?”

there are medical terms for
fear of height
for
fear of
enclosed spaces.

there are medical terms for
any number of
maladies

so
there must be a medical term
for:
“too many people.”

I’ve been stricken with
this malady
all my life:
there has always been
“too many people.”

I saw too many faces
today, hundreds of
them

with eyes, ears, lips,
mouths, chins and so
forth

and
I’ve been alone
for several hours
now

and
I feel that I am
recovering.

which is the good part
but the problem
remains
that I know I’m going to
have to go out there
among them
again.

Ragnar Helgi Ólafsson: Bátorításként azoknak, akik nem találják magukat a saját idejükben (avagy: A jövőben #3)

A jövőben
mikor az időutazás már lehetséges lesz:
Az emberek ugyanúgy kocsmáznak majd,
de vissza-visszaugranak majd az időben cigizni egyet.
Sokaknak lesz munkája vagy gazdasága a saját jelen idejében
de a szabadidejükben más időkbe utaznak majd.
A jövőben
könnyen előfordulhat
— bizonyos estéken —
hogy éppen senki nem lesz ott.

-- Dunajcsik Mátyás fordítása

Raymond Carver: Fear

Fear of seeing a police car pull into the drive.
Fear of falling asleep at night.
Fear of not falling asleep.
Fear of the past rising up.
Fear of the present taking flight.
Fear of the telephone that rings in the dead of night.
Fear of electrical storms.
Fear of the cleaning woman who has a spot on her cheek!
Fear of dogs I’ve been told won’t bite.
Fear of anxiety!
Fear of having to identify the body of a dead friend.
Fear of running out of money.
Fear of having too much, though people will not believe this.
Fear of psychological profiles.
Fear of being late and fear of arriving before anyone else.
Fear of my children’s handwriting on envelopes.
Fear they’ll die before I do, and I’ll feel guilty.
Fear of having to live with my mother in her old age, and mine.
Fear of confusion.
Fear this day will end on an unhappy note.
Fear of waking up to find you gone.
Fear of not loving and fear of not loving enough.
Fear that what I love will prove lethal to those I love.
Fear of death.
Fear of living too long.
Fear of death.

I’ve said that.

Pardi Anna: Ágak körül a virradat

Nem lehet egyetlen szív dobogásába
rejtőzve
kibírni az életet,
nem lehet minden este egyazon az úton
hazamenni,
s pihenni térni egyedül,
nem lehet minden reggel azzal kelni,
hogy elfogy az idő,
és nem marad utánunk senkisem,
nem lehet nem résztvenni, nem cselekedni,
valamilyen sorsot ki kell verekedni,
ki kell szenvedni
mindenkinek.

Szegedi Fanni: Szét

A decemberi békítő tárgyalás után,
mivel a szülők álláspontja változatlan maradt,
kiküldték a hivatalos papírokat a házasság felbontásáról.
A gyerek felszaladt a levéllel a szobájába
és a karácsonyi csokoládés kalendáriumának
hátralévő tizenkét ablakát felszaggatta,
és a majdnem kéthetes várakozást
egyszerre tömte a szájába.
Mindig is érdekelte, hogy a szülők elválnak-e,
látott már ilyet a tévében, sokszor játszott
el a gondolattal, hogy egyszer az egyiknél,
másszor otthon aludjon, és egy idő után a család
nagyobb legyen.
Igen, mindig akart egy kistestvért, ami majdnem lett is,
de csak vaklárma volt, mert a szülő valójában felfázott,
az orvos ezt nézte félre, ami mondjuk érthető,
mert még a gyerek is tisztán látta az ultrahangos fotón
a körvonalakat.
Már hetek óta becsomagolta
a szülők ajándékát egy cipős dobozba, amit közösen Anyának és Apának
címzett képlékeny kézírásával.
Most mit csináljon?
Hogy válhat el egy doboz?

Dennis O’Driscoll: Middle-Class Blues

He has everything.
A beautiful young wife.
A comfortable home.
A secure job.
A velvet three-piece suite.
A metallic-silver car.
A mahogany cocktail cabinet.
A rugby trophy.
A remote-controlled music centre.
A set of gold clubs under the hallstand.
A fair-haired daughter learning to walk.

What he is afraid of most
and what keeps him tossing some nights
on the electric underblanket,
listening to the antique clock
clicking with disapproval from the landing,
are the stories that begin:
He had everything.
A beautiful young wife.
A comfortable home.
A secure job.
Then one day.

Clementine von Radics: Mouthful of Forevers

I am not the first person you loved.
You are not the first person I looked at
with a mouthful of forevers. We
have both known loss like the sharp edges
of a knife. We have both lived with lips
more scar tissue than skin. Our love came
unannounced in the middle of the night.
Our love came when we’d given up
on asking love to come. I think
that has to be part
of its miracle.
This is how we heal.
I will kiss you like forgiveness. You
will hold me like I’m hope. Our arms
will bandage and we will press promises
between us like flowers in a book.
I will write sonnets to the salt of sweat
on your skin. I will write novels to the scar
of your nose. I will write a dictionary
of all the words I have used trying
to describe the way it feels to have finally,
finally found you.

And I will not be afraid
of your scars.

I know sometimes
it’s still hard to let me see you
in all your cracked perfection,
but please know:
whether it’s the days you burn
more brilliant than the sun
or the nights you collapse into my lap
your body broken into a thousand questions,
you are the most beautiful thing I’ve ever seen.
I will love you when you are a still day.
I will love you when you are a hurricane.

Faludy György: 1956. november

Az ég mint kormos, csillagtalan kürtő,
a lápföld sík és pőre.
Vagy százan vánszorgunk a Fertő mellett
és igyekszünk előre.

Mellettem kövér, szovjet tiszt civilben,

rumszag árad belőle.
Egy gyermek sír. Patakon gázolunk át,
s nem leszünk nedves tőle.

Majd: osztrák lámpák, mentőkocsik, szendvics,
mosolygó, piszkosszőke
járőr. Mögöttünk puskaszó, sötétség,

remények temetője.

Furcsa haza. Az ember fellélegzik,
mikor kiér belőle.