2017. november 20., hétfő

Várady Szabolcs: A halottakkal

A halottakkal óvatos vagyok.
Nem tudom, tudják-e, hogy nincsenek.
Ahogy bejössz az ajtón, rám köszönsz –
hát nem ilyenek a kísértetek.
Mégis: nem csak én vagyok elfogódott.
Úgy teszünk, mintha. Mint a nagybeteg
az ágyban és az ágy szélén kuporgó
próbálja egymást megsegíteni:
oly hitelesen hiteltelenek!

Mennyi időd van? Mennyi van nekem?
Még ugyanolyan őszinte a szájad,
üdvözlő csókját nem csak mímeli.
Valamiképpen vágyhattam utánad.
A hóesésben elveszetten álltunk.
Milyen hideg van. Nem kel még a nap.
Szeretlek. Egyszer azt mondtad: szeretlek.
A hó elolvadt, téged eltemettek,
ez megmarad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése