Ez a vers nem rólad szól, hanem arról
a kockás kabátodról, amiben először
láttalak. Nem téged néztelek, csak
a semmibe bambultam, és pont beleestél
a látószögembe. Én még gyakorló felnőtt
voltam, azt mondtad, úgy áll a kezemben
a cigaretta, mint kurváéban a konyhakés.
Köhécseltem, mint egy megrepedt
kipufogócső – torkomban elnyomott
csikkek egymásutánja. Ez a vers nem rólad
szól, csak benne hagytalak, miután hiába
próbáltalak kiönteni az emlékeimbe ásott
lyukakból. Nyers hús voltál, én meg nem
állhattam fel, amíg üres nem volt a tányér,
de amint nem akart már kilökni magából
a gyomrom, soha többé nem vágytam
felszippantani a telihold ezüstös giccseit.
Hozzád akartam érni, de a karom nem ért
át a másfeles sorközön, így a pont a rossz
mondat végére került. Ez a vers nem rólad
szól, hanem a kockás kabátodról. Már
nem hordod, én meg megtanultam
letüdőzni a cigifüstöt, de azért néha még
előfordul, hogy fekete pamutszálakat
köhögök fel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése