2020. április 30., csütörtök

Sharon Olds: The Race

When I got to the airport I rushed up to the desk,
bought a ticket, ten minutes later
they told me the flight was cancelled, the doctors
had said my father would not live through the night
and the flight was cancelled. A young man
with a dark brown moustache told me
another airline had a nonstop
leaving in seven minutes. See that
elevator over there, well go
down to the first floor, make a right, you'll
see a yellow bus, get off at the
second Pan Am terminal, I
ran, I who have no sense of direction
raced exactly where he'd told me, a fish
slipping upstream deftly against
the flow of the river. I jumped off that bus with those
bags I had thrown everything into
in five minutes, and ran, the bags
wagged me from side to side as if
to prove I was under the claims of the material,
I ran up to a man with a flower on his breast,
I who always go to the end of the line, I said
Help me. He looked at my ticket, he said
Make a left and then a right, go up the moving stairs and then
run. I lumbered up the moving stairs,
at the top I saw the corridor,
and then I took a deep breath, I said
goodbye to my body, goodbye to comfort,
I used my legs and heart as if I would
gladly use them up for this,
to touch him again in this life. I ran, and the
bags banged against me, wheeled and coursed
in skewed orbits, I have seen pictures of
women running, their belongings tied
in scarves grasped in their fists, I blessed my
long legs he gave me, my strong
heart I abandoned to its own purpose,
I ran to Gate 17 and they were
just lifting the thick white
lozenge of the door to fit it into
the socket of the plane. Like the one who is not
too rich, I turned sideways and
slipped through the needle's eye, and then
I walked down the aisle toward my father. The jet
was full, and people's hair was shining, they were
smiling, the interior of the plane was filled with a
mist of gold endorphin light,
I wept as people weep when they enter heaven,
in massive relief. We lifted up
gently from one tip of the continent
and did not stop until we set down lightly on the
other edge, I walked into his room
and watched his chest rise slowly
and sink again, all night
I watched him breathe.

2020. április 29., szerda

Székely Szabolcs: Szerelem szorgos kisvasút

szerelem szorgos kisvasút
reménytelen játékvonat
bekeríti a körbeút
a kattogásnyi bokrokat

mintha csak volna hazaút
tenyérnyi domb alá a völgybe
ahol fekete alagút
nyelné magába mindörökre

de újra csak röpíti folyton
a senkiföldje tájakon
hogy új földekre folytatódjon
a mozdonyhúzta fájdalom

s nem érdekli hogy mindig úgy
pont úgy kanyarodnak a sínek
hol nincsen más csak körbeút
sűrű terepasztal a szíved

tavak mozdulnak fák hegyek
tornyosulnak és múlnak el
mellette áll egy kisgyerek
és szótlanul figyel

2020. április 28., kedd

Kim Addonizio: So What

Guess what. If love is only chemistry—
phenylethylamine, that molecule
that dizzies up the brain's back room, smoky
with hot bebop, it won't be long until
a single worker's mopping up the scuffed
and littered floor, whistling tunelessly,
each endorphin cooling like a snuffed
glass candle, the air stale with memory.
So what, you say; outside, a shadow lifts
a trumpet from its case, lifts it like an ingot
and scatters a few virtuosic riffs
toward the locked-down stores. You've quit
believing that there's more, but you're still stirred
enough to stop, and wait, listening hard.

2020. április 27., hétfő

Nagy Zsuka: Halhatatlanság

apa egy csigaház
anya bolyhos szívgyökér
ha jön az eső együtt ázunk
ha süt a nap együtt vagyunk
a fényben

néha elásom őket az erdőben
hogy ne érje őket semmi baj
szólok nekik fogják meg egymás kezét
és suttogjanak egymás fülébe

apa és anya suttognak,
védi őket a föld
gyakoroljuk a feltámadást

aztán kijönnek a földből
megmossák a testüket
felöltöznek és dolgozni mennek

telefonon hívnak vasárnap
hogy kész az ebéd szerdán
megkérdezik van-e mit ennem

aztán újra elhívom őket az erdőbe
azt mondják kellemetlen ez nekik
de értem megteszik ha én ezt akarom

2020. április 25., szombat

Lawrence Schimel: Tündérmesék íróknak: A kis hableány.

"A lány a hangját áldozta a férfiért,
és megtanulta másolni minimalista
stílusát, ahogy órán is tanította.

Egy konferencián találkoztak.
A férfi is előadott és közben,
míg a szenvedélyről értekezett,
az alkotásról, végig a lányt nézte.

Amikor kettesben tartottak műelemzést,
a férfi megdicsérte a formát,
és azt mondta: a lány roppant tehetség.
Mi mindent mutathatna még neki...!
Mély, nyugodt hangja csupa biztatás
és utalás, és a lány vakon követte.

Napestig robotolt, összekaparta
a pénzt hogy elmehessen egyetemre,
ahol a férfi tanít, két műszakban
pincérkedett, hasogatott a lába,
mert éjjel-nappal talpon volt. Nem írt.
De elviselte némán, arra gondolt,
hogy jó volt vele az előadáson,
és milyen ígéretes a jövő.

Aztán egy partin, az első napon
az egyetem előtt, a tanár-diák
ismerkedési esten, jött a férfi,
és bemutatta a feleségének,
aki egyszer szintén írni akart, de
most férje árnyékában éldegélt,
hogy ragyoghasson a díjátadóin,
és félrenézzen, amikor a férfi
tekintete el-elkalandozott."

-- fordította Szabó T. Anna

2020. április 24., péntek

William Waring Cuney: No Images

She does not know
Her beauty,
She thinks her brown skin
Has no glory.
If she could dance
Naked,
Under palm trees
And see her image in the river
She would know.

But there are no palm trees
On the street,
And dishwater gives back no images.

2020. április 23., csütörtök

Lucille Clifton: Cruelty

cruelty. don't talk to me about cruelty
or what i am capable of.

when i wanted the roaches dead i wanted them dead
and i killed them. i took a broom to their country

and smashed and sliced without warning
without stopping and i smiled all the time i was doing it.

it was a holocaust of roaches, bodies,
parts of bodies, red all over the ground.

i didn't ask their names.
they had no names worth knowing.

now i watch myself whenever i enter a room.
i never know what i might do.

2020. április 22., szerda

Barukh: Férfi

fenyvesi gabi
azt kérdezte tel avivban
hogy hogyan
egyezteti össze barukh
a feminizmusát
a zsinagógával
ahova jár

hogyan egyezteti össze
a feminizmusát azzal
hogy egy olyan
mizrahi zsinagógában
imádkozik
ahol a nőket
csak a karzatra
engedik be
és ahol a nők
nem vehetnek részt
az imádkozás közösségi részében

nem számítják be őket a minjánba
vagyis a tíz emberbe
amennyi ahhoz szükséges
hogy bizonyos
csak közösségben elmondható
imákat elmondjanak

nem hívják fel őket a tórához
vagyis csak a távolból
a karzatról figyelhetik
amikor szombaton
vagy más ünnepen
nyilvánosan felolvassák
mózes öt könyvének
egy-egy részletét

a válaszában
barukh két dologról beszélt

az egyik dolog az volt
hogy ő hisz abban
hogy nőknek és férfiaknak
ugyanolyan jogok járnak
egy zsinagógában

és mielőtt izraelbe jött
nagyon várta
hogy itt talál majd
olyan zsinagógát
ahol nőknek és férfiaknak
ugyanolyan jogok járnak
és majd egy ilyen helyen
imádkozhat

és amikor
megérkezett izraelbe
talált is ilyen zsinagógát
az amerikai progresszívek
által alapított kibucokban
ktorában
és lotánban
és barukh imádkozott is velük
és csodálatos élmény volt

egy olyan helyen imádkozni
ahol egy nő vezeti
rabbiként a közösséget
egy igazi cádik
szent ember
és karizmatikus figura
és ahol nagy tudású
nők és férfiak
együtt
egyenjogú felekként
imádkoznak

csodálatos élmény volt
csodálatos liberális élmény
csodálatos politikai élmény

de nem spirituális

barukh nem tudja
hogy a politikai korrektség
vagy a felső középosztálybeli
liberális amerikaiak
civilizáltsága
tette-e
de
ő
távolabb
érezte
magától
istent
közöttük

mint
a papíron
egyszerűbb
civilizálatlanabb
barbárabb
marokkói
és kurd
pincérek
rendőrök
és kereskedők
között

az ő
kevésbé korrekt
és kifinomult
hagyományosabb
zsigeribb
hite
barukhoz
közelebb hozta
istent

és barukh elsősorban
isten miatt megy
a zsinagógába

azért
hogy közösségben
imádkozhasson hozzá

és abban a közösségben
érzi jobban magát
amelyikben az ő lelke
magasabbra tud emelkedni
együtt
a többi lélekkel

függetlenül attól
hogy nők és férfiak
vagy csak férfiak
vagy csak nők
imádkoznak ott

a másik dolog
amit barukh elmondott
a válaszában
az volt
hogy
a zsidó élet központja
az otthon
nem a zsinagóga

és hogy azokban
a hagyományos közösségekben
amilyen a marokkói és a kurd
a zsidó otthon főnöke
elnök-vezérigazgatója
a feleség
az anya

és ezek az otthonok
ritkán jelentenek
egy nukleáris családot

egy-egy otthonban
egymás mellett
egymáshoz közel álló
házakban
nagyszülők
szülők
testvérek
unokatestvérek
és egymillió gyerek
él együtt

ha a bazi nagy görög lagzira gondolunk
közel járunk
a marokkói és kurd valósághoz

ezekben
a kisebb falunyi otthonokban
a feleségek
az anyák
diszponálnak
minden jelentős
logisztikai
pénzügyi
és rituális
kérdés felett

a férfiak
eljárnak dolgozni
eljárnak zsinagógába
miközben
a nők
működtetik az otthont

barukh azt mondta
tel avivban
hogy ő úgy látja
hogy ezekben a közösségekben
nőket és férfiakat
egyforma mértékű
jogok illetik meg

nem ugyan-azok a jogok
de ugyan-olyan mértékűek

barukh úgy látta
hogy a válaszával
nem győzte meg gabit arról
hogy a feminizmus
és egy mizrahi zsinagóga
összeegyeztethető
egyetlen ember életében

judittal is beszélgettek erről
hazafelé a buszon
és barukh azóta
sokat gondolkodott ezen

és arra jutott magában
hogy ő azért tudja
összeegyeztetni
a feminizmust
a mizrahi zsinagógával

mert
férfi

azért tudja összeegyeztetni
mert megteheti
hogy összeegyezteti

mert mind a kettőt
mind a feminizmust
mind a mizrahi zsinagógát

ő választotta

ő döntött

mert dönthetett

mert férfi
mert hatalmában áll
dönteni
a saját élete felett

dönthet úgy
hogy egyszerre
feminista
és
imádkozik egy olyan zsinagógában
ahol a nők
nem egyenjogú tagok

dönthet így
ha neki
spirituális okokból
így megfelelő

ezzel szemben
sem fenyvesi gabi
sem egyetlen nő
nem dönthet így

barukh számára
a feminizmus
úri huncutság

gabi
és minden nő
számára
élet és halál kérdése

ha barukh
fel akar menni a tórához
elmegy egy zsinagógába

egy askenáz zsinagógába
egy mizrahi zsinagógába
egy ortodox zsinagógába
vagy egy progresszív zsinagógába

mindegy

ha fel akar menni a tórához
fel fog menni

ha gabi
vagy egy másik nő
akar felmenni a tórához
akkor találnia kell
egy progresszív zsinagógát

szóval
újra nekifutva
az eredeti kérdésnek
barukh újragondolt válasza ez:

barukh úgy és azért tudja
összeegyeztetni
a feminizmusát
és a mizrahi zsinagógát

mert megteheti

mert férfiként
olyan dolgokat tehet meg
amiket nőként nem tehetne meg

azért
mert férfiuralom van

férfiuralom

ez barukh
őszinte és újragondolt válasza
gabi kérdésére

2020. április 21., kedd

C.G. Hanzlicek: Egg

I'm scrambling an egg for my daughter.
"Why are you always whistling?" she asks.
"Because I'm happy."
And it's true,
Though it stuns me to say it aloud,
There was a time when I wouldn't
Have seen it as my future.
It's partly a matter
Of who is there to eat the egg.
The self fallen out of love with itself
Through the tedium of familiarity,
Or this little self,
So curious, so hungry,
Who emerged from the woman I love,
A woman who loves me in a way
I've come to think I deserve,
Now that it arrives from outside me.
Everything changes, we're told,
And now the changes are everywhere:
The house with its morning light
That fills me like a revelation,
The yard with its trees
That cast a bit more shade each summer,
The love of a woman
That both is and isn't confounding,
And the love
Of this clamor of questions at my waist.
Clamor of questions,
You clamor of answers,
Here's your egg.

2020. április 20., hétfő

Kemény István: A királynál

Tudom, hogy csatára készülsz, uram,
és az időd drága, lehet, hogy ez lesz
az utolsó estéd, vezéreid várnak, mert
stratégiád se tökéletes még, és szolgáid
már készítik pompás de könnyű, talán
utolsó lakomádat, színes sátrukban
pedig sietve szépítkeznek a lányok,
nincs most időd sokat fecsegni, pláne,
hogy az ellenség táborából jöttem,
ott nőttem fel, ott tanultam, ott voltam
szerelmes és ott a múltam, nem áruló
vagyok mégsem, hanem utazó, vándor,
bölcs és szemtelen, most nagyon bátor
és egy kissé meglepett is ettől, de se nem
őrült, se nem részeg, és se megölni, se
eltéríteni nem akarlak téged, egyszerűen
csak jöttem, megkérdezni tőled, hogy
üzensz-e valamit a legszélére,
mert én odatartok éppen, hogy
átszóljak vagy átkiabáljak onnan,
mert meguntam, hogy hallgat az Isten.

2020. április 18., szombat

Ughy Szabina: Harmadik személyben

A napok hónapokká nyúltak
a Nubain és a Contramal után.
A belső udvaron, amit a többiek
kertnek hívtak, tavaszból ősz lett,
kopaszon álltak az ecetfák.
A kezelés lejárt,
kihúzták az infúziókat,
kiszállt az ágyból, hogy
az ágytál helyett végre
szabadon végezhesse dolgát.

Kézmosáskor felnézett
a gyengén megvilágított,
repedt tükörbe. Hirtelen
nem értette, mit lát,
mert ugyan vele mozgott,
de nem ismerte fel
a saját arcát.
Percekig nézte, nézte
a meztelen tekintetet,
a test rettentő maszkjátékát,
s ezentúl, ha magára gondolt,
átváltott harmadik személybe.

2020. április 17., péntek

Linda Hasselstrom: The Only Place

The only place a woman can go to be alone
is the bathroom.
A woman would like to be wrapped in strong arms
when she cries, without having to explain,
or huddle on the couch wrapped in a blanket and a cat.
But all over America, women crouch instead
on a white, cold monument to wasting water.
We lean against a chilled tile wall,
stare at ourselves in an icy mirror,
flush the toilet to cover howls and curses,
brush our teeth twice to cover the taste of anger.
We lock the door, fill the tub with hot bubbles,
take a long time shaving our legs and armpits,
study the way waves break over bulging stomachs.
We scour the sink and rearrange the bottles under it,
refold towels, throw away old prescriptions,
count bandaids and bottles of suntan lotion.
We turn out the lights, stare into candle flames,
light incense, try to pretend we’ve taken our troubles
to a glowing temple, placed them in the lap
of a smiling golden Goddess.

Outside, men who wouldn't know what to do
if a woman curled up in bed and cried
can relax before bloodless images on TV
and think, "She's only in the bathroom
doing some woman's thing."
Behind a locked door, a woman
spins the empty toilet paper roll
like a Tibetan prayer wheel,
chanting "Help me, help me, help me."

2020. április 16., csütörtök

Billy Collins: Embrace

You know the parlor trick.
Wrap your arms around your own body
and from the back it looks like
someone is embracing you,
her hands grasping your shirt,
her fingernails teasing your neck.

From the front it is another story,
You never looked so alone,
your crossed elbows and screwy grin.
You could be waiting for a tailor
to fit you for a straightjacket,
one that would hold you really tight.

2020. április 15., szerda

Orbán Ottó: A létező szocializmusról

A létező szocializmus két legfőbb hibája,
Hogy sem szocializmus nem volt, sem nem létezett.
Az, ami létezett, a sajtszagú, trampli diktatúra,
Mindent a maga méretére kicsinyített:
Házat, utcát, életet, halált. Nem mintha nem
Lett volna a kisszerűségben is szenvedés,
De az is kisszerű volt, elfért olyan mondatokban,
Hogy „kiutazása közérdeket sért” és „ezt mi most
Elvisszük” (egy Jugoszláviában kiadott, magyar
Nyelvű újságot, a vasúti fülkéből, útban Zágrábból
Hazafelé) meg „szerencséje, hogy az őrnagy elvtárs
Tud angolul” (és így saját hatáskörében eldöntheti, hogy
Veszélyt jelentenek-e John Donne versei az államrendre
Nézve). A hülyeség volt kibírhatatlan; az, hogy ebben
Teljék el az életünk, hogy haló porunk fölött is otromba
Szoborrá öntött bronz izomemberek álljanak őrt. A diktatúra
Azzal is gyilkol, hogy belélegzed, hogy élsz,
Hogy egyik nap jön a másik után és mindegyik ugyanolyan,
Hogy meghízol és nem ismersz magadra a tükörben,
Mert az is ő, ahogy utálod, ahogy ellenállsz,
Míg történeted köré az éjszaka írja
A fényregény egyik lehetséges befejezését
Vörös köddé enyésző csillagaival.

2020. április 14., kedd

Nina Cassian: Please Give This Seat To An Elderly Or Disabled Person

I stood during the entire journey:
nobody offered me a seat
although I was at least a hundred years older than anyone else on
     board,
although the signs of at least three major afflictions
were visible on me:
Pride, Loneliness, and Art.

2020. április 13., hétfő

Varró Dániel: Nyúl tavaszi éneke

Mert, jaj, a nyár, mint lepke röppen
és ősszel minden oly riadt,
és télen sűrű, lassú ködben
dideregnek a nyúlfiak.

Tavasz, te cuppanásnyi szikra,
ha tappancsod a sárba lép,
vidorság száll a kis nyuszikra,
s megédesül a sárgarép’.

Bajuszt pödörsz a napsugárból,
s ugrálsz, mint gyönge, lenge nyúl.
Ó, jaj, tavasszal szép a zápor
és sokkal később alkonyul.

2020. április 11., szombat

Romhányi József: Kanszonett

Oh, mint imádlak, bájpofájú süldő;
te konda dísze, sertésól csodája!
Hogy vonz e gonddal mocskolt szép tokácska
s e sárfüggőkkel ékesített fültő.

Még vályút álmodsz, henteregve koszban.
Nem sejted tán, hisz kis disznó vagy most még,
hogy más is van e földön, mint a moslék,
hogy súghatsz-búghatsz nászkanoddal hosszan.

Hússzék elé míg nem szólít a böllér,
míg végröföm az égre fel nem hangzik,
egy hizlaldáért el nem válnék tőled.

De jaj, te engem százszor is megölnél,
ha ülnél orvul mesterséges lagzit,
igent rebegve álnok fecskendőnek.

2020. április 10., péntek

Jeffrey McDaniel: Grace

Glance at a woman on a train platform.
Suddenly we've been married for years.

I know all the delicate nuances
in her nine dialects of silence.

Can pick her from a thousand others
just with a sniff of her neck.

We sit next to each other, as we always have.

Our elbows touch, like the tips of matches.
Exactly the way I remember.

When she says excuse me, this is my stop,
There is nothing awkward about it.

2020. április 9., csütörtök

Edna St. Vincent Millay: Hyacinth

I am in love with him
To whom a hyacinth is dearer
Than I shall ever be dear.

On nights when the field-mice
Are abroad, he cannot sleep.
He hears their narrow teeth
At the bulbs of his hyacinths.

But the gnawing at my heart
He does not hear.

2020. április 8., szerda

Kálnay Adél: Még mindig álmaimról

Azt álmodtam, hogy elveszítelek.
Előttem mentél, s úgy siettél,
hogy ne érjelek utol semmiképp,
aztán befordultál a sarkon.
Kiáltottam utánad,
de hangom erőtlenül halt el,
a lábaimban sem volt erő,
s minden lépésemmel nőtt
bennem a félelem…
Mi lesz most, gondoltam,
elérek-e én is a sarokig,
meglátom-e az ismerős utcát,
ahol először találkoztunk,
ahol a platánok hámló kérgét
mókusok hordták szét izgatottan?
Ezt néztük akkor régen mind a ketten,
s csak nagyon sokára láttuk meg egymást…
Az egész életünk benne van
ebben az utcában, gondoltam,
a platánok méltóságában,
a mókusok játékában, a vénülő házakban,
a délelőtti csendességben,
ami lassan sétál fel s alá,
és be-behajol az árva udvarokba,
a fiatalságom az az utca,
a szerelmem és a reményeim…
Mindjárt ott leszek én is,
gondoltam, ott leszek a sarkon,
onnan majd látni foglak ismét,
ott állsz a mi fánk alatt,
türelmesen, ráérősen álldogálsz,
nézed, hogyan bujkálnak a fények
az ágak között,
meg se rezzensz lépteim zajára,
mintha nem is tudnál rólam,
de magadban mosolyogsz azon,
hogyan próbálok észrevétlenül
eljutni hozzád, a hátad mögé lopózva.
S már ott is voltam a sarkon,
már arcomban éreztem a szellőt,
amit a sűrű lombú fák küldenek
mindig elém fanyar illatukkal…
És akkor láttam,
hogy nincs ott az az utca,
és semmilyen másik utca sem volt,
csak a nagy üresség, a semmi,
és a szemem elé kaptam a kezem,
ez nem lehet, mondtam,
ez nem lehet,nem tűnhetett el,
ami valaha létezett,
s közben tudtam biztosan,
igenis lehet olyan,
hogy minden odavan
egy pillanat alatt,
s akkor sírni kellett nagyon,
s azóta is csak sírok,
hiszen még mindig álmodom.


2020. április 7., kedd

Carol Snow: Tour

Near a shrine in Japan he'd swept the path
and then placed camellia blossoms there.

Or -- we had no way of knowing -- he'd swept the path
between fallen camellias.

2020. április 6., hétfő

Faludy György: Valómnál jobbnak

Valómnál jobbnak, nemesebbnek
játszom előtted magamat.
Attól vagyok jobb, mert szeretlek
s mert felemellek, magasabb.

Az önzés is önzetlenség lesz
közöttünk. Ám mint válhatok
olyanná, amilyennek képzelsz?
Szerelmed cél s nem állapot.

Vibráló partok szélén járok
veled s lesem zárt ajkadat.
Ingem nyílásában virágot

viselek s kést az ing alatt,
és éjjel egy-egy részt kivágok
magamból, hogy megtartsalak.

2020. április 4., szombat

Gyurkovics Tibor: Egy tücsök

Van egy tücsök a kertben,
egyedül énekel,
nem tudom miben bízik,
hogy mit érhet el,
mert ilyen kitartóan
csakis az énekelhet,
aki még utoljára
reméli a szerelmet.

2020. április 3., péntek

Vera Pavlova: 59

Writing down verses, I got
a paper cut on my palm.
The cut extended my life line
by nearly one-fourth.

2020. április 2., csütörtök

Donald Hall: My Son, My Executioner

My son, my executioner
I take you in my arms
Quiet and small and just astir
and whom my body warms
Sweet death, small son,
our instrument of immortality,
your cries and hunger document
our bodily decay.
We twenty two and twenty five,
who seemed to live forever,
observe enduring life in you
and start to die together.

2020. április 1., szerda

Varró Dániel: Elégia a kiránduló kedveshez

Van öt napom csak áhitozni rád.
Pedig nélküled mit sem ér a fájront.
Majd csinálok magamnak egy teát,
s túlcukrozom, mint Kosztolányi Byront.
Van öt napom csak áhitozni rád.

Majd kínrímekkel szadizom magam,
s félő, hogy téged méltán földicsérő
szavak közt elnyel a bizonytalan,
amíg te ki-kiruccansz Dörgicséről.
Majd kínrímekkel szadizom magam.

Majd hörpölöm a nyár hűlt kortyait,
s rágcsálok hozzá mindenféle kekszet.
Majd felidézem régi dolgaid,
hogy melyik ruhádban voltál a legszebb –
majd hörpölöm a nyár hűlt kortyait.

És elmegyek mulatni is, ne félj.
Biliárd dákók, sörök és észbontó
pipik között talál majd rám az éj.
És megnézem a legújabb James Bondot.
Elmegyek majd mulatni is, ne félj.

Aztán csak számolom a perceket,
idegesen kapcsolgatom a tévét,
és dünnyögök, hogy szeret, nem szeret…
elalszom egy légy zümmögése révén.
Aztán csak számolom a perceket.