Charles Jensen: Summer Ends

I will not name you again.

I will not reduce you like a memory to your smallest parts,
little fantastic machine-heart slaving away its heat
little controlled burn
little smolder-fire wicking toward the dry brush.

I will not replace this moment with the next,
will not exchange you with clocks,
with steady breaths or the tsk-tsk of the nearest metronome
the pulse of lost touches that never made landfall.

I will not end when the summer ends,
this small, small moment bird-like in its nervousness
our bodies near touch-to-touch
there are new nervous octaves nested in my throat

which will be anything for you,
be bird for you,
be timepiece of wrists for you, be shadow and wind for you,
be jeans for you. Licks for you. Oh, summer ends

bemoaning its own misfortune. I sit near you
and the dusk comes on like the dizzy sweet sting of your cologne.

For you I could be the longest day, all of your sunlight,
if for me you made yourself coda,
made nightfall, made yourself nest.

Lackfi János: Éintkezési pontok

Aznap reggel munkába indulva,
ahogy a szűk előszobában
nehéz táskámmal imbolyogtam,
miközben a kölyökkutya
kajlán ott kajtatott keringett furakodott
a lábam és az ajtó,
az ajtó és a táska,
a táska és a lábam,
a lábam és a lábam
közötti térben,
szorult helyzetemben
ráhúztam a kutya lábára a vasajtót,
nyalogatta is még délután sokáig,
de azt én már nem láttam.
te mesélted utólag.
Hajnalban keltél aznap is,
előbb megsétáltattad a kutyát,
aztán lezavartad a reggeli hajrát,
jutott uzsonna minden uzsonnás-zacskóba,
reggeli minden gyomorba,
füzetek könyvek csekkek igazolások minden táskába,
aláírások minden üzenő-füzetbe,
előre kiszámolt kiránduláspénz a borítékba,
gyerektest minden kabátba,
és most a kimerültségtől az asztalra borulva elaludtál ,
a kutya vinnyogására felriadtál rémülten kiszaladtál,
hallottad, ahogy dühödten becsapom az ajtót,
láttad távolodó sziluettemet a drótüvegen át.
Nem tudtad, mindez miért,
aminthogy nem tudtam én sem,
mondtál valamit,
de a szavakat elnyelte az ajtó,
pedig vártam, esetleg kinyitod, utánam jössz,
magyarázatot kérsz és adok a drótüveg túloldalán.
De nem. Végig ez járt fejemben, míg a kormányt tekergetve
magam mögé göngyöltem a környék dombjait,
tarlót sárga fákat trágyahalmot,
szétesett, kusza boglyát, s egy időtlen idők óta
a mezőn kallódó, mind jobban földbe süllyedő furgont,
ez járt fejemben tanítás közben, megbújt a diákarcok
mögötti térben, most azt hiszed,
direkt húztam rá az állat mancsára azt az ajtót,
csak mert a kutya hozzád tartozik,
te akartad álmodtál róla gyerekkorod óta,
te foglalkozol vele eteted tanítod,
jutalmazod ölelgeted szeded nejlonzacskóba a kertben a piszkát,
a te hangodnak engedelmeskedik igazán,
mindinkább azt hittem, azt hiszed, a te lábadra
akartam ráhúzni igazán azt az ajtót,azt akartam, neked fájjon te vonítsál,
vádoltalak magamban,
vádoltam magamat.
Tudtam, csak a könnyű, belül üreges
szürke műanyag telefonkagylót kellene felemelnem,
levegőben ringatózna közben a harmonikaszerű zsinór,
könnyebb lett volna felemelnem azt a kagylót,
mint így cipelnem egész nap ezt a téglával
teli láthatatlan tengerészgyalogos-zsákot,
de tudtam azt is, a telefonkagyló titokzatos fémötvözettel
telt meg belül, felemelni nehezebb bárminél.
Tele volt az a zsák ostoba bosszúvággyal önkínzó fájdalommal,
csak még egy kicsit hidd azt, hogy direkt volt,
míg el nem mondom, nem direkt,
tele volt az a zsák kettőnk szétválogathatatlan nyavalyáival,
súlya estére annyira összetörte
csontom inaim húsomat,
hogy eldőlök, ha neked nem támaszkodhatom
a drótüveg vasajtó belső oldalán,
és testemből kimegy az áram, ha nem kereshetem meg
szájammal az érintkezési pontokat
a nyakadon az orrodon
a homlokodon a szájadon
a lehunyt szemhéjadon.

Szlukovényi Katalin: Hasonlatok a szerelemről

A szerelmes nő nem konzervbarack,
hogy hetekig várjon a kamrapolcon.

A szerelmes nő nem zseblámpa, mit
tetszés szerint kapcsolgathatsz ki és be.

A szerelmes nőt, mint a szaunát,
be kell melegítsd használat előtt
legalább félórával, és ha végül
mégsem jössz, vagy csak másnap, kezdheted
megint felfűteni - örülj, ha közben
nem lett zárlatos, nem égett le végleg.

A szerelmes nőt, mint a cserepes virágot,
naponta öntöznöd kell - csak a kaktusz
bírja nélküled, de aki ilyet kap,
az hét évig nem fog megházasodni.

*

Mintha kölyökkutyát akarnál fényképezni,
folyton elmászkál az érzés,
magyarázhatsz neki, hogy ül, meg lábhoz,
parancsaid és a történések
között kétségkívül fellelhető
némi összefüggés, de semmiképp
nem tetszésed szerint.

*

Olyan vagy, szerelmem, mint egy szelet
friss, finom lazac vastagon lefosva.
Pucolgatlak, igyekszem lekaparni
rólad a híg trutymót, de valahogy
már nem igazán étvágygerjesztő így.

*

Olyan vagy, édes,
mint egy törött csont:
rosszul forrt össze,
de azért járóképes.

*

Sosem leszek már teljes nélküle:
összetartozunk, mint a nyúl két füle.

*

A szerelmes, mint a szaglóhám: kifárad,
megszokja szerelmese jelenlétét,
akár a virágbolti eladó
a virágillatot. Muszáj időnként
ki- és belépned, hogy megint megérezd.

Thomas Lux: I Love You Sweatheart

A man risked his life to write the words.
A man hung upside down (an idiot friend
holding his legs?) with spray paint
to write the words on a girder fifty feet above
a highway. And his beloved,
the next morning driving to work…?
His words are not (meant to be) so unique.
Does she recognize his handwriting?
Did he hint to her at her doorstep the night before
of "something special, darling, tomorrow"?
And did he call her at work
expecting her to faint with delight
at his celebration of her, his passion, his risk?
She will know I love her now,
the world will know my love for her!
A man risked his life to write the words.
Love is like this at the bone, we hope, love
is like this, Sweetheart, all sore and dumb
and dangerous, ignited, blessed - always,
regardless, no exceptions,
always in blazing matters like these: blessed.

Ted Kooser: Walking on Tiptoe

Long ago we quit lifting our heels
like the others—horse, dog, and tiger—
though we thrill to their speed
as they flee. Even the mouse
bearing the great weight of a nugget
of dog food is enviably graceful.
There is little spring to our walk,
we are so burdened with responsibility,
all of the disciplinary actions
that have fallen to us, the punishments,
the killings, and all with our feet
bound stiff in the skins of the conquered.
But sometimes, in the early hours,
we can feel what it must have been like
to be one of them, up on our toes,
stealing past doors where others are sleeping,
and suddenly able to see in the dark.

Szabó T. Anna: Katonadal

Én nem szurkálok szereket,
az én szerem a szeretet,
de most nem vágyom új adagra,
most hagyjatok végre magamra.

Most kicsikét aludni vágyom,
vagy csak úgy dögleni az ágyon,
vagy egymagamban inni, enni,
vagy elfeküdni, nem is lenni.

Aztán felkelni, megfürödni,
nem jönni-menni, tenni-venni,
nem könyörögni, parancsolni,
csak magamban kicsit pancsolni.

Csak egyedül – úgy vágyom erre,
mint katona, ki most szerel le,
és éhem egyre éhesebb lesz,
és éget, mint az égetett szesz.

Feledni gyermeket, szerelmet,
megtagadni az engedelmet,
ne én legyek az, aki ad -
szeressem végre magamat.

Ted Kooser: Carrie

"There's never an end to dust
and dusting," my aunt would say
as her rag, like a thunderhead,
scudded across the yellow oak
of her little house. There she lived
seventy years with a ball
of compulsion closed in her fist,
and an elbow that creaked and popped
like a branch in a storm. Now dust
is her hands and dust her heart.
There's never an end to it.

Lackfi János: Belépni egy házba

Belépni egy házba, szögre akasztani
kalapot, trencskót,
lerúgni cipőt,
hátizsákot bevágni a sarokba
– csupa gravitáció-teszt,
jelzik, hogy földet értünk
Nyitni csapot, tudni, hogy onnan
kihullik a bennfeledett, végenincs ezüstlánc,
ismerni a vécélehúzó forszát, tudni
hol és milyen erővel
rántsuk a kart meg
Tudni, hol tartanak kenyeret, kolbászt,
a pincében sem gyújtani gyertyát,
vaksötétben is biztonsággal megtölteni
a hordó csapjáról poharunkat
Tudni, a kert-sötétből honnan ugrik elő,
mint gazdájának örvendező eb,
egy-egy loncsos bokor, beszedni
kintmaradt ruhákat, tető alá lódítani a
heverő fejszét
Vigyázni magas küszöbre, alacsony
szemöldökfára, úgy nyitni az ajtót,
hirtelen mozdulattal, ne csikorogjon,
lassan ugratni vissza a zár nyelvét
Tudni pontosan, vásárban vett,
sípoló papírkígyóként hol kunkorog
oda-vissza a gyerekek lehelete,
fogat mosni feketén, az arctalan
ásító tükör előtt,
a szokott székre dobni le a ruhát
Kitakarni az ágyban fekvő asszony
álmában is várakozó testét,
egyedül az világlik derengve a házban,
úgy hever ott, mint egy fél alma,
középütt magház,
másik felével pontosan összeillik

Kántor Péter: Hogy magyarázzam meg neked?

Hogy magyarázzam meg neked?
Az ember nem azért él, hogy ne fájjon a foga.
Nem azért dolgozik, hogy legyen pénze kifeküdni a tengerpartra.
Vagy azért dolgozik?
Azért találta fel a vasutat, a repülőgépet, az űrhajót?
Vagy azért találta fel a vasutat, a repülőgépet, az űrhajót,
hogy még többet dolgozhasson? Hogy még többet feküdhessen ki a tengerpartra?
Azért vágatja le a haját, hogy gyorsabban nőjön? Hogy gyorsabban vágathassa?
És a vonatozás? A repülés?
Azt hiszed, ezek csak a tengerpart felé vezető út állomásai?
És ha eljön az aranykor, a világbéke, az egyetemes vakáció,
mindnyájan ott heverünk majd a dalmát tengerparton?
És senkinek se fáj a foga?
Azt hiszed, erről álmodozom a díványon hanyatt fekve, behunyt szemmel?
Igen?
És ki fejti meg, hogy mit rikácsol a tarka tollú kakadu?
És hogy miről hallgat a kis piros hal a part menti vizekben?
Ki illeszti össze az örökké cserepeire hullót?
És ki hagy oda mindent, hogy kövesse útján a szív rigóját?
Ki kapaszkodik a tükörsima jégfalon?
Ki mássza meg a Himaláját?
Ki úszik be mélyebben anélkül, hogy odaveszne?
És ki vész oda szebben?
Du-du-du… – dudorászik a fedőt emelgető gőz.
Azt hiszed, azért cigarettázom, mert messze még az aranykor?

Ted Kooser: A Birthday Poem

Just past dawn, the sun stands
with its heavy red head
in a black stanchion of trees,
waiting for someone to come
with his bucket
for the foamy white light,
and then a long day in the pasture.
I too spend my days grazing,
feasting on every green moment
till darkness calls,
and with the others
I walk away into the night,
swinging the little tin bell
of my name.

Tao Lin: i will learn how to love a person and then i will teach you and then we will know

seen from a great enough distance i cannot be seen
i feel this as an extremely distinct sensation
of feeling like shit; the effect of small children
is that they use declarative sentences and then look at your face
with an expression that says, ‘you will never do enough
for the people you love’; i can feel the universe expanding
and it feels like no one is trying hard enough
the effect of this is an extremely shitty sensation
of being the only person alive; i have been alone for a very long time
it will take an extreme person to make me feel less alone
the effect of being alone for a very long time
is that i have been thinking very hard and learning about existence, mortality
loneliness, people, society, and love; i am afraid
that i am not learning fast enough; i can feel the universe expanding
and it feels like no one has ever tried hard enough; when i cried in your room
it was the effect of an extremely distinct sensation that ‘i am the only person
alive,’ ‘i have not learned enough,’ and ‘i can feel the universe
expanding and making things further apart
and it feels like a declarative sentence
whose message is that we must try harder’

Mesterházi Mónika: Barátok

Barátok. Két író egy hajó fedélzetén,
öt-hat évvel egyikük, hét-nyolc
évvel másikuk halála előtt. Mi lesz itt,
öregem, erről hallgat a röhögéshez szokott
két arc, túl okosak, hogy ne sejtsék,
de nem kell átélniük bujkálást, üldöztetést,
se belehalni tömeggyilkosságba,
bár a nyakkendős megéli majd a csokor-
nyakkendős halálát. Ülnek a hajón,
legyintő mozdulat, de a könyökük összeér,
az egyik a látványra, a másik a gondolataiba néz.

Barátok. Egy költő és egy író a barátság
júniusi napsütésében. Bujkálást,
tömeggyilkosságot, önkényt túlélt két
élő ember, két középkorú férfi, vállasan,
egy napsütötte téren, ha nem is
mosolyognak, mégis ellazul az arcuk.
A költő félig kifordul a képből,
a válluk mégis egy vonalban áll.

Szép középkorúság. A test és egyebek
kiszolgáltatottsága előtt, szabad,
szép középkorúság, megszerzett barátok,
még elég kevés hajszálrepedés, erős közeg,
mi lesz velünk, barátaim, barátaim!

Norman MacCaig: Of You

When the little devil, panic,
begins to grin and jump about
in my heart, in my brain, in my muscles,
I am shown the path I had lost
in the mountainy mist.

I'm writing of you.

When the pain that will kill me
is about to be unbearable,
a cool hand
puts a tablet on my tongue and the pain
dwindles away and vanishes.

I'm writing of you.

There are fires to be suffered,
the blaze of cruelty, the smoulder
of inextinguishable longing, even
the gentle candleflame of peace
that burns too.

I suffer them. I survive.

I'm writing of you.

Kiss Judit Ágnes: Szingli

Még néznek utánad a téren a srácok,
még hamvas a bőr, feszes, izmos a far,
de lásd, nyakadon gyülekeznek a ráncok,
(legjobban egy új anyajegy, mi zavar.)

Még melled alatt nem akad meg a cerka,
és lábdagadást a cipőd nem okoz,
de íme alattomosan derekadra
felkúszik a háj, s belepotrohosodsz.

Mész nap nap után szarakodni a céghez,
helytállsz magadért, noha durva a harc,
s megrándul a szád, ha a tántika kérdez:
szép, hogy hivatás, de babát nem akarsz?

Ha elhagyod egyszer a harmadik ikszet,
nem kellesz a munkaerőpiacon -
ezt dobta a gép. Igazítod a sminked.
Kérőddzön a sok fasz a szingliadón!

Finy Petra: Az apróbetűs élet

csontjaimból madarat hajtogatok, mert tudom, hogy kék az ég,
kiszárítom a felhőket, hogy ne mossa el kezemet az eső,
szeretném azt mondani a fáknak, hogy apám,
de félek, mert nincsenek gyökereim,
meg kellene pofozni a Napot, hogy tanítson meg végre fázni is,
hogyan kell hóviharban táncolni, sajnos azt nem tudom,
felírtam a nevemet egy könyvbe, hogy eszembe jusson, mikor nevetek,
van egy létrám, azzal szoktam csillagokat lopni,
még nem búcsúzhatok, meg kell számolnom a kavicsokat
és te segítesz nekem,
nem vagyok szomorú, csak épp az óceán kicsöppent szememből,
kérlek, adj pár üveggolyót, éppen annyit, hogy az ölemben elférjen,
egyszer majd komoly leszek, és elhívlak teázni,
addig is forraljuk fel a tengert,
hadd mondjam el neked a feketét, már nagyon nyomja a vállamat,
azóta nem tudok repülni, mióta először sírtam,
de erős leszek, még akkor is, amikor eleresztem az összes pillangót

Robin Becker: Morning Poem

Listen. It's morning. Soon I'll see your hand reach
for my watch, the water will agitate in the kettle,
but listen. Traffic. I want your dreams first. And
to slide my leg beneath yours before the day opens.
Wait. We slept late. You'll be moody, the phone
will ring, someone wanting something. Let me put
my hands in your hair. Who I was last night I would
be again. This is how the future holds me, how depression
wakes with us; my body shelters it. Let me
put my head on your breast. I know nothing lasts.
I would try to hold you back, not out of meanness
but fear. Oh my practical, my worldly-wise. You
know how the body falters, falls in on itself. Tell me
that we will never want from each other what we
cannot have. Lie. It's morning.

Weöres Sándor: Eresz alól fecskefia

Eresz alól fecskefia
ide néz, oda néz:
van-e hernyó, hosszu kukac,
ízesebb, mint a méz?

Csőrét nyitja ám,
buzgón, szaporán.
Kis bendőbe mindenféle
belefér igazán.

Juhász Tibor: Otthonzár

Mint akit ütni akarnak, a felé lendülő
kapaszkodók miatt reflexszerűen emeli
fel a karjait. Aztán kapkodva lejjebb
húzza a kabátja ujját, úgy rejti el a foltokat,
mintha saját bűnössége jeleit titkolná.
A leszállók elől a korláthoz bújik, összehúzza
magát, hogy még a sofőr se vegye észre.
Aztán a lépéseit számolja, a lépcsőházban
a fokokat, és egyre görcsösebben szorítja
a zsebében a kulcsokat, hogy megkönnyebbülés
legyen, mikor az egyiket a zárba helyezi.

Warsan Shire: First thought after seeing you smile

come with every wound
and every woman you’ve ever loved
every lie you’ve ever told
and whatever it is that keeps you up at night
every mouth you’ve ever punched in
all the blood you’ve ever tasted
come with every enemy you’ve ever made
and all the family you’ve ever buried
and every dirty thing you’ve ever done
every drink that’s burnt your throat
and every morning you’ve woken
with nothing and no one
come with all your loss
your regrets, sins
memories
black outs
secrets
come with all the rot in your mouth
and that voice like needle hitting record
come with your kind eyes and weeping knuckles
come with all your shame
come with your swollen heart
i’ve never seen anything more beautiful than you.