Hecker Héla: A nagybetűs igazság

A nagybetűs igazság
nem ront ajtóstól a házba
nem veri be a városkapukat
nem röhög a képedbe
a nagybetűs igazság
valójában csupa kisbetűből áll
mint a sarki ház falán a szó
„közért” végigsimít a vörösre
zokogott arcodon és azt mondja
minden rendben lesz akkor is
ha nem robbantasz ki forradalmat
az igazság azt mondja magáról
hogy ő tulajdonképpen olyan
mint a reggeli kávé vagy a nap első
ölelése semmivel sem szembesít
a serkenő szőrszálakat észre sem veszi
csak annyit akart mondani
hogy egyél már végre valamit.

Clementine von Radics: Untitled

I thought leaving you would be easy,
just walking out the door
but I keep getting pinned against it
with my legs around your waist and it’s like
my lips want you like my lungs want air,
it’s just what they where born to do so
I am sitting at work thinking of you
cutting vegetables in my kitchen
your hair in my shower drain
your fingers on my spine in the morning
while we listen to Muddy Waters, I know
you will never be the one I call home
but the way you talk about poems
like marxists talk of revolution
it makes me want to keep trying.
I’m still looking for reasons to love you.
I’m still looking for proof you love me.

William Thomas Moore: Moss

what will happen
now? she asks.
now, i say,
now,
the dishes will pile
up in the sink
and there will
be only one
pair of shoes
at the door.

Simon Márton: Arról, hogy mi jó

 

                                              Czesław Miłosznak

A téli szombat délelőttök, amikor semmi dolgunk.
Az egyszerű, matt, nehéz porcelánok.

Egy kényelmes szék. Egy nyaklánc felcsatolása.
Az ablakpárkányon álló, antik ezüst hamutálban a hó.

A percekig tartó, felszabadult, abbahagyhatatlan nevetés.
A sirályok éjszakánként a hidak felett.

Amikor azt hiszed, nincs nálad tűz, mégis találsz a zsebedben.
Nézni, ahogy mások horgásznak.

A körte. A ribizli. Az agavék csöndje.
Életedben először venni le valakiről a pólót.

A kihalt utcák karácsonykor. Egy rendes kávé.
Az ecset nyoma egy ötszáz éves képen. Fejből tudni bármit.

Egyedül utazni egy üres buszon. A régi akciófilmek. A régi híradók. A kocsiból elsőként látni meg a tengert.

Felnézni a Sarkcsillagra. Beágyazni. Éhesen ébredni.
A százéves lexikonok naivitása. Amikor inkább hazasétálsz.

Amikor ez a park, amiben éjszakánként úgy fuldoklom,
mint a halott katonalány tüdejében az eltévedt bogár,
a kelő napban felragyog.

Joseph Bathanti: Jesus Meets The Women

They bump into Him shopping in Bloomfield.
It’s how many years? He’s skin and bone.
The hair. The beard. Some kind of radical.
But still He shows respect, kisses each one,
inquires about their health, tells them to pray,
ask anything in His name and it’s theirs.
They laugh. He’s probably on drugs, they say.
His poor widowed mother. Thirty-three years
old, a grown man, and still can’t settle down.
The little bit He makes He gives away,
while poor Mary sits in one room downtown,
practically on welfare, day after day.
They don’t mention the thorns or bloody cross.
He’s not a bad kid, just a little lost.

Pilinszky János: Fabula

Hol volt, hol nem volt,
élt egyszer egy magányos farkas.
Magányosabb az angyaloknál.

Elvetődött egyszer egy faluba,
és beleszeretett az első házba, amit meglátott.

Már a falát is megszerette,
a kőművesek simogatását,
de az ablak megállította.

A szobában emberek ültek.
Istenen kívül soha senki
olyan szépnek nem látta őket,
mint ez a tisztaszívű állat.

Éjszaka aztán be is ment a házba,
megállt a szoba közepén,
s nem mozdult onnan soha többé.

Nyitott szemmel állt egész éjszaka,
s reggel is, mikor agyonverték.

Székely Magda: Szakadék

Ki vasárnapi levesét
étvággyal ette, vagy a járda
szélén nyugodtan álldogálva
elnézte foltnyi arcukat,
míg botladoztak a menetben,
míg vonultak, a föld lakatlan
tájainál magányosabban,
a téli Dunapart felé,

mit tudja az, miféle sziklán,
milyen szakadék peremén,
lábujjhegyen micsoda partok
kopár fokain állok én,
s hogy elszakithatatlanul
milyen erő köt ide engem,
hogy mit emelek vállamon
magányosan és elveszetten?

De így igaz: most én magam
tartom fel őt a két karomban.
S ha nem nyúl értem senkisem,
és izmom végül összeroppan,
és kicsúszik lábam alól
az emberség végső karéja,
ha nem nyúl értem senkisem,
lezuhanunk a szakadékba.

Shane Koyczan: To This Day

and if you can’t see anything beautiful about yourself
get a better mirror
look a little closer
stare a little longer
because there’s something inside you
that made you keep trying
despite everyone who told you to quit
you built a cast around your broken heart
and signed it yourself
you signed it: ‘they were wrong’”

Martin Willitts, Jr.: Greetings From Syracuse

All postcards say, I wish you were here; but I don’t.
You’d be bored here. There’s nothing to do,
and plenty of it. Boredom is habit forming. Besides,
you’ve known folks going where you can’t,
then bragging upon it—like they were something
and you ain’t. Come on. I know you’re thinking that.
Those people are not all that monumental. All cards
proclaim the same exact mumble-jumble, yada, yada.
Wish you were here, blah, blah, blah. As if you care.
You want to send them a finger in the mail,
but the post office lists fingers as hazardous material.
So, here’s a postcard that doesn’t wish you were here
where you can watch factories turn to rust. That
and a nickel still leaves you two cents too short.

Haász János: Véletlenül

Véletlenül megtudtam, hogy
Petra nagyon,
de nagyon-nagyon szereti
a véletleneket.
Saci mondta el, aki pedig
a kakaós csigát szereti
nagyon, de nagyon,
És nálam pont volt egy.
Jó cserét csináltunk.
Sacinak ízlett
a kakaós csiga,
Petra pedig
tényleg nagyon örült,
amikor másnap az edzése után
véletlenül összefutottunk
a sportcsarnok előtt.
Mert éppen arra jártam.
Akkor már úgy félórája,
fel és alá.

Rick Lupert: Rules For Poetry

Never use adjectives
unless you’re trying to describe something
and you don’t want to do it the hard way.
Never use the word “forever.”
It reminds people they’re going to die
and the last thing you need is people distracted
by their mortality during your poem.
Write what you know
unless you’re a fool, in which case
look to the internet, and write about something there.
Avoid vowels
and their angry sister
the letter Y.
Avoid cliché.
On the other hand …
Learn the difference between
epigraphs,
epigrams and
episiotomies.
Use as few words as possible.
In fact, hand out blank sheets of paper
and tell people it’s your finest work.
If you ever use the phrase “darkness in my soul”
be prepared for me to come to your house
and kill you.
If you’re going to write in form, do it right.
For example, as I understand it, a haiku
is eight hundred words written while
sitting on a cheesecake.
Line breaks are important,
but use them carefully. Once you’ve broken a line
its parents will never forgive you.
Finally, go to poetry workshops.
Sometimes they serve food and
you can’t write poetry if you’re dead
because you forgot to eat.

Kántás Balázs: Hozzám értél

Mikor hozzám értél
a bőröm többé nem rács volt
létem és a külső lét között

a hangszerek mind egyszerre szóltak
a víz egyszerre forrt és fagyott

az iszony kizárta magát az ajtón
a falevelek zöldebbre festették magukat
a szobám falán függő Byron-kép elmosolyodott
a szomszédban vonyító kutya felröhögött

az élet rájött a saját értelmére
a halál a szekrény alá rejtőzött

Lackfi János: Haspóló

Anyu mérgelődik,
hogy a mai lányok
hasa folyton kilóg a nadrág
meg a póló között,
csuda, hogy nem kapnak
vesekövet és hólyaghurutot,
mindenféle húgyúti bajt,
majd ha felfáznak,
és hétrét görnyedve
véreset vagy
gennyeset pisilnek,
akkor megnézhetik magukat.
Apa szerint anyának
bizony igaza van,
ő is mindig fejcsóválva,
guvadó szemmel nézi
a kilógó hasakat.
Pedig szerintem
van haszna a dolognak.
Ha az ilyen lányokon
vakbélműtétet kell végrehajtani,
le se kell hozzá
vetkőzniük.

James Henry Leigh Hunt: The Glove and the Lions

King Francis was a hearty king, and loved a royal sport,
And one day as his lions fought, sat looking on the court;
The nobles filled the benches, and the ladies in their pride,
And 'mongst them sat the Count de Lorge, with one for whom he sighed:
And truly 'twas a gallant thing to see that crowning show,
Valour and love, and a king above, and the royal beasts below.

Ramped and roared the lions, with horrid laughing jaws;
They bit, they glared, gave blows like beams, a wind went with their paws;
With wallowing might and stifled roar they rolled on one another;
Till all the pit with sand and mane was in a thunderous smother;
The bloody foam above the bars came whisking through the air;
Said Francis then, "Faith, gentlemen, we're better here than there."

De Lorge's love o'erheard the King, a beauteous lively dame
With smiling lips and sharp bright eyes, which always seemed the same;
She thought, the Count my lover is brave as brave can be;
He surely would do wondrous things to show his love of me;
King, ladies, lovers, all look on; the occasion is divine;
I'll drop my glove, to prove his love; great glory will be mine.

She dropped her glove, to prove his love, then looked at him and smiled;
He bowed, and in a moment leaped among the lions wild:
The leap was quick, return was quick, he has regained his place,
Then threw the glove, but not with love, right in the lady's face.
"By God!" said Francis, "rightly done!" and he rose from where he sat:
"No love," quoth he, "but vanity, sets love a task like that."

Craig Kenworthy: I Am An Innocent Bellman

The visiting exotic dancers liked room service
before their two shows a night, before trying not
to look too bored as 21st birthdaying college boys
at a downtown club elbowed each other, pulled
out small bills, a shameless passing thrill
at least until they had their own daughters.
I took meals to these women, my other duty warding
off guys who appeared at our front desk asking if
“those strippers might be staying here?” my usual
response a blank look that came easy for me, a harmless
blob so unlikely to ever appear at one of the “girls” tables
that the blonde one, who always smiled at me as she
passed through the lobby, thought it would be funny
one night if she answered my usual three sharp knocks
and call wearing nothing, nothing at all, her soft
teethed laugh holding even as she and I got as close
as we ever would, kneeling down together to address
the remains of a tuna melt, small salad, dressing
on the side and a Diet Coke, which had all cascaded
through the open doorway onto the once upon
a time beige Best Western carpet, the full tray
of her dinner having fallen from the heights
of my shaken, still unschooled
Nebraska boy’s hands.

Maria Wine: Minden versben ég egy apró lámpa

A szobában és az időben
a földben és a tengerben
az emberekben és az állatokban
mindenben amit a természet
és emberi kéz alkotott
van egy vers
ami úgy izzik akár egy lámpa

ha kitartóan keresed
talán rálelsz egy lámpára
saját sötétséged legmélyén is.

--Fordította: Ferencz Mónika

Mather Schneider: County

I was in jail for a month.
I was amazed at how much fun
my fellow inmates could have.
Once a week we were marched down to a room
the size of half a basketball court
and ordered to exercise.
There was a basketball backboard
painted on the wall, but no hoop
and no ball. One time
the inmates started playing football
with 20 socks rolled up together
and soon they were having such a good time
that the guards ordered everyone
to surrender their socks.
I remember the stupid, pulpy hatred
on the faces of those guards
as if we were the worst
possible waste of human life.
I wanted to kill them, honestly,
but what bothered me most
was that no one else did.
Instead of getting angry
they just started
playing soccer
with their rubber slippers.

Turi Tímea: Körútzár

„Íme, az ország két részre szakad,
a korán kiáltókra és a későn kapcsolókra,
a nemtudtoktisemmitre és a mindentudókra,
a félelemkeltőkre és a rettegőkre.

Íme, az ország két részre szakad,
a játszótérre és a harcmezőre,
az áldozatokra és a bűnbakokra,
a nincstelenekre és az elfordulókra.

Íme, az ország megreped középen,
roppan és elsüllyed, lelet lesz jövőre,
két részre szakad, ha túl akarsz élni,
húzódj az egyikbe, ne maradj középen.

Most minden közvetlen, most minden jelentés,
az ország szétszakad, tükör szeli ketté:
két partja két tábor, kettő részre szakad:
a félelemre és a félelemre.”

Turi Tímea: A hírfolyam

Ödüsszeusz úgy ment el, mintha el sem ment volna.
Hiába volt távol, mindig feltöltött egy képet,
megosztott egy bejelentkezést onnan, ahol épp volt:
a gyanútlan szemlélő úgy érezhette,
ugyanúgy köztünk van, olyan közel, olyan távol,
mint a szomszéd városban lakó régi osztálytárs.
Csak a tenger, az ragyogott valószerűtlenül a háttérben,
csak az utcák voltak meglepően tiszták.
És biztos volt pár poszt, amit úgy állított be,
hogy ne lássa senki más, csak ő.

Andrew Kane: How to Be a Dog

If you want to be a dog, first you must learn to wait. You must wait
all day until somebody returns, and if somebody returns late, you
must learn to wait until then. Then you must learn to speak in one
of the voices available to you, high and light or mellow thick and
low or middle-range and terse. Whichever voice you learn to speak,
you will meet somebody who does not like you because of it, they
will be wary or annoyed or you will remind them of something or
someone else. Once you have learned to speak you must learn not to
speak unless you absolutely must, or to speak as much as you feel
you must regardless of how many times you are told to stop, or sit,
or placed behind a door—this will depend on what kind of a dog you
want to be. And indeed there are many kinds. It may not feel as though
you get to choose, and that too is a kind of dog. Next you must learn
to relinquish all control over everything you might wish to control. You
must learn to prefer to be led about by the neck on a piece of string,
or staked to a neglected lawn by a length of chain. You must learn, once
you have sampled the freedom of a life without a chain, that it is better
to return and be chained again. Or you may learn that it is not—
a fugitive is also a kind of dog. Of course you must learn to love, to
love always and love entirely and to be wounded by nothing so much
as the violence of your own love. You must learn to be confused but
never disappointed by a deficiency of love. You must give up your
children and not know why. You must lose yourself wholly in activity;
you must never feel an itch that you do not scratch. You must learn how
to wait at the foot of the bed and hope, silently, that somebody is drunk
enough or lonely enough to invite you up, and you must learn not to show
your excitement too much or overplay your hand. If you want to be a dog,
you must learn to believe that you are not in fact a dog at all.

Rupi Kaur: [i don't know what living a balanced life feels like]

i don’t know what living a balanced life feels like
when I am sad
i don’t cry I pour
when I am happy
i don’t smile I glow
when I am angry
i don’t yell I burn

the good thing about feeling in extremes is
when I love I give them wings
but perhaps that isn’t
such a good thing cause
they always tend to leave
and you should see me
when my heart is broken
i don’t grieve
i shatter

Kézdi Imola: befőztem

befőztem tizenkét év
viharos szerelmet,
bódult aggodalmat,
hústépő ölelést.
tartósítószer-mentes,
fájdalmas finomság.
nem halunk éhen.
tele a karma.

Szabó T. Anna: A mai nap

1.
Képzeld, mi történt. Kora délelőtt,
amint utaztam új lakást keresni,
és azon tűnődtem, hogyan tovább,
míg üres szemmel bámultam a boltok
januári, kopott kirakatát,
és annyi minden eszembe jutott –

hirtelen tényleg csak a semmit láttam:
a házak közül épp kirobogott
a villamos, a hídra ráfutott,
s a megszokott szép tágasság helyett
köd várt a láthatatlan víz felett –
döbbenten álltam.

Köd mindenütt: a szorongás maga
ez a szűk, hideg, fehér éjszaka;
éreztem, hogy most ez az életem:
hogy gyorsan megy, de nem én vezetem,
hogy megtörténik, de mégsem velem,
hogy ott a látvány, s mégsem láthatom,
hogy sínen megyek, biztos járaton,
de hídon: földön, vízen, levegőben,
és felhőben is, mint a repülőben,
s a valóságnak nincs egyéb jele,
mint kezemben a korlát hidege.

Két hosszú perc, míg újra volt mit látni.
És most úgy érzem, megtörténhet bármi.

2.
Hogy folyt a könnyem! Nem tudtam, mi van,
csak feküdtem alattad boldogan.
Egy másik város, egy régi lakás.
És ezután már soha semmi más.

Elvesztettem, de megtaláltalak.
Csak azt vesztettem el, mi megmarad.
Nem az ég nyílt meg, hanem az ölem.
Jöttél az úton, indultál velem.

3.
Levágott hajad sepregetem össze.
Tizenhat éve együtt. Hány helyen.
Terek, lakások. Nézegetem: őszül.
Jaj, életem.

Szemétlapátra. Hogy lehet kidobni?
Inkább szálanként összegyűjteném.
Jó, tudom: soha semmit se dobok ki.
De hát: enyém!

Fenyőtűk közte. Nyáron napraforgó
pöndör szirmai. Hogy hull minden el.
Forog a föld is velünk, körbe-körbe.
Nem érdekel.

4.
Nem érdekel csak a nyakad, a vállad.
Ahogy megyünk egy téli hídon át,
összefogódzva. Ahogy hazavárlak.
Csak vándor hordja hátán otthonát.

Nem érdekel, hogy hol leszünk, csak együtt.
A csupasz padlón, széken, asztalon.
Én nem akarok igazán, csak egyet,
de azt nagyon.

5.
Képzeld, mi történt. Érzem, hogy öregszem.
Házunk a várunk, így gondolkozom.
Pedig nem kősziklára építettünk,
hanem utazunk, egymás melegében,
a ködös hídon, egy villamoson.

És azt érzem, hogy megtörténhet bármi,
mint akkor, ott, az első éjjelen.
Pedig csak sín visz. Köd van. Ki kell várni.
Ahova te mész, oda jöjj velem.

Tóth János Janus: Idős krónikus beteg

Mögötted hetven év,
ezernyi kín, bukás,
fel-fellobbanó hév,
újra nekifutás,
a családi gondok,
a gyermeknevelés,
és ültettél fát is,
de lásd milyen kevés
a küzdelmek sora, a megannyi heg,
mert ma nem vagy más, csak elhunyt,
idős, krónikus beteg.
Szavakba zárt közöny,
meddő statisztika,
a kormány szócsövön
finom kis praktika,
mely sugallja, mondja,
hogy érted már nem kár,
a szám leporolva,
kész a mai leltár,
a GDP könnyebbül, a nyugdíj elszendereg,
ma elhunyt megint egy idős,
krónikus beteg.