Mikor félig leszedve már az asztal,
és a süteményes szalvéták fölött
még töltesz egy pohárral, és elengednéd magad:
a házigazda előveszi verseit.
Hány mappa lapul hány lakásban?
Hány múltban eltemetett régi napló,
hány kitépett noteszlap?
Mennyi túlcsorduló, megfogalmazhatatlan pillanat
ragadt a félköríves csészefolt alá?
Én nem tudok nevetni rajtatok,
ügyetlen rímek, mikrofonba búgott rossz hasonlatok.
Én is voltam kamasz, és ti se nőttetek még fel,
a hajatok hiába őszül.
Hiába állapodtatok meg,
a régi tévedések szóra bírnak.
Pedig hiába mondod ki, a szó attól még
nem lesz a tiéd, és a jelentése pláne.
A házigazda felnéz, és kivár.
Még nem tudja, milyen hatást szeretne,
s míg arcunkra fagy a bíztató mosoly,
ő hangtalan lapoz. És csak lapoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése