Midőn a reggel, e mindig pofátlan
idétlen bohóc ott terem szobádban,
és reflektorával rád néz a nap,
s bőszen anyázol a paplan alatt,
és kinézel kócos-morcos fejeddel
párnád pihe-puha bugyraiból,
de tűrnöd kell, hogy kiröhög a vekker,
hiába csapod le: újra beszól,
olyankor bárhol hálj a nagyvilágban,
földön, matracon, vagy a franciaágyban,
vagy kezed mellett ott az esti bor még,
(mint házibulik másnap-reggelén,
felülsz és kérded: “hol vagyok te jó ég?”
“Az éjjel mi a frászt is tettem én?”),
vagy úgy érzed, nem vagy otthon sehol,
s a Közterület-fenntartó locsol,
s arra ébredsz, park melletti padon,
röhögnek rajtad, hajléktalanon,
ki csuromvizes öltönyben felébredsz,
s már vár az asszony, ma is, jaj, verés lesz,
vagy simán csak, hálószobádban, otthon,
épphogy ébredsz, s már gondolkodsz a gondon:
akkor az éj, s az örökkévalóság,
mint csésze kávé kiömlik kezedből
kifli a félhold - hullanak a morzsák,
(visszaalszol még) s mindet úgy szeded föl,
hogy félálomban, önmagadba látván,
tudod már, arra fogsz gondolni gyáván,
egész nap, hogy miért a karma láza,
és macskád, mely lábszárad karmolássza,
miért a tej, mely tűzhelyedre kozmál,
ébrenléted,mit folyton visszahoznál
álmodból, amíg pirítod a zsemléd,
hűtőd ha nyitod, s úgy csap meg a nemlét
hidegen, mint a régi téli fagy,
s bár szeretnéd, valahogy mégse vagy,
mert újra ott a kérdés, milliónyi,
miért a kelés, reggeli zuhany,
miért a táskád, miért benne holmi,
miért a fény, mely szobádba zuhan,
mért teszi kávéd eléd úgy a kedves
hogy tudod, pont így többé sohasem lesz,
miért a hajnal zümmögése, árnya,
miért az ezernyi szépség, a fák,
miért az utca, mely mintha arra várna,
hogy újra kiskölyökként fussad át,
miért a kérdés annyi más helyett,
miért a nap, mely újra elveszett?
Miért a Minden - kérdezed, haver:
s észre sem veszed: ekkor illan el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése