Li-Young Lee: Early in the Morning

While the long grain is softening

in the water, gurgling

over a low stove flame, before

the salted Winter Vegetable is sliced

for breakfast, before the birds,

my mother glides an ivory comb

through her hair, heavy

and black as calligrapher’s ink.

She sits at the foot of the bed.

My father watches, listens for

the music of comb

against hair.

My mother combs,

pulls her hair back

tight, rolls it

around two fingers, pins it

in a bun to the back of her head.

For half a hundred years she has done this.

My father likes to see it like this.

He says it is kempt.

But I know

it is because of the way

my mother’s hair falls

when he pulls the pins out.

Easily, like the curtains

when they untie them in the evening.

Rab Zsuzsa: Dúdoló

Felhővé foszlott az erdő,

söprik nyers szelek.

Heggyé tornyosult a felhő.

Hol keresselek?

Korhadt tönkön üldögélek,

nyirkos fák alatt.

Nem tudom már, merre térjek,

honnan várjalak.

Virrasztom a fák tövében

szunnyadó telet.

Éneklek a vaksötétben

lámpásul neked.

Clint Margrave: Toad dies and goes to heaven

 in memory of Gerald Locklin (1941–2021)

Nobody is more surprised than he is.

First of all, Toad doesn’t believe in heaven,

and secondly, even if he did,

he never expected to visit.

In fact, he’s minorly disappointed.

Has he failed to achieve the properly

debauched life he so often courted?

But the food tastes good.

And you can drink all the frothy beer you want

and never have to go the bathroom.

The salads are made just the way he likes them too,

with lots of crunchy iceberg lettuce

and a good Roquefort dressing.

(But who is he kidding?

Nobody eats salads here.)

At least there aren’t any white clouds,

or saints with haloes,

just a dive bar with a few pretty angels.

They even have a poetry night!

And though the audience is dead

and the open mic literally goes on forever,

this time it isn’t annoying,

but filled with names like Dante and Homer

and Shakespeare and Szymborska …

“Hello Toad,” says his old pal Bukowski,

who approaches the bar and pulls up a stool.

“Good to see you again, Hank,” says Toad,

as they clink their glasses and take a drink,

not to their health, but ours.

Lackfi János: Itt vagyok

Itt vagyok a szomszéd szobában, ne zavarjon,

hogy nincsen ajtó, nem mentem messzire.

Ami megesett, annak meg kellett esnie.

Nem értitek, és én sem értem pontosan,

mért éppen most, mért éppen így oson

feljebb az élet egy másik emeletre,

vagy miért zuhan lejjebb néhánnyal, ebbe

azért ne menjünk bele, mert innen valahogy 

másképp van a fent és a lent, felzuhanhatok

vagy emelkedhetek zuhanvást lefelé.

Nem levegő, amit most lélegzek, zselé,

vagy valami hasonló állagú massza.

Talán ikrás fény, ezt esszük kanalazva.

Képzeld, az új szomszédom itt az Isten,

nem hülyéskedem, először én se hittem,

de a kaputelefonra a neve ki van írva,

felcsöngetek hozzá, talán kinyitja.

Beszélj hozzám nyugodtan, ne zavarjon,

ha válaszolok, vagy ha csak a gangon

küldök galamb-burukkolást, ha bólogatok

neked a falombbal, vagy elvakítalak,

mint függönyrésen keresztül a nap.

Itt vagyok a szomszéd szobában, nem utaztam

vonaton, repülőn, az álmaidban hosszan

visszatérek még, járkálok a fejedben,

mielőtt végleg el kellene mennem.

Lackfi János: Billentyűk

Te odalenn zongorázol

én verset írok idefenn

hogyha egymáshoz közelednénk 

gyermekeink közénk pörögnek

a te szoknyádba kapaszkodnak

az én ingembe akaszkodnak

kik öleléseinkből lettek

meghiúsítják ölelésünk

mire este lesz elaludtál

mikor reggel lesz én még alszom

majd beleöljük billentyűkbe

te odalenn a zongoránál

én idefenn számítógépnél

amit elmondanánk egymásnak

egyetlen nagy ölelkezésben.

Jeffrey McDaniel: Letter To The Woman Who Stopped Writing Me Back

I wanted you to be the first to know - Harper & Row

has agreed to publish my collected letters to you.

The tentative title is Exorcist in the Gym of Futility.

Unfortunately I never mailed the best one,

which certainly was one of a kind.

A mutual friend told me that when I quit drinking,

I surrendered my identity in your eyes.

Now I'm just like everybody else, and it's so funny,

the way monogamy is funny, the way

someone falling down in the street is funny.

I entered a revolving door and emerged

as a human being. When you think of me

is my face electronically blurred?

I remember your collarbone, forming the tiniest

satellite dish in the universe, your smile

as the place where parallel lines inevitably crossed.

Now dinosaurs freeze to death on your shoulder.

I remember your eyes: fifty attack dogs on a single leash,

how I once held the soft audience of your hand.

I've been ignored by prettier women than you,

but none who carried the heavy pitchers of silence

so far, without spilling a drop.

James Wright: Hook

I was only a young man

In those days. On that evening

The cold was so God damned

Bitter there was nothing.

Nothing. I was in trouble

With a woman, and there was nothing

There but me and dead snow.

I stood on the street corner

In Minneapolis, lashed

This way and that.

Wind rose from some pit,

Hunting me.

Another bus to Saint Paul

Would arrive in three hours,

If I was lucky.

Then the young Sioux

Loomed beside me, his scars

Were just my age.

Ain't got no bus here

A long time, he said.

You got enough money

To get home on?

What did they do

To your hand? I answered.

He raised up his hook into the terrible starlight

And slashed the wind.

Oh, that? he said.

I had a bad time with a woman. Here,

You take this.

Did you ever feel a man hold

Sixty-five cents

In a hook,

And place it

Gently

In your freezing hand?

I took it.

It wasn't the money I needed.

But I took it.

Vermes Nikolett: Herka egyedül marad

Erős lány vagy te, Herka.

Kicsit sírsz majd, és felállsz,

mondta, és letette a telefont.

Herka aznap huszonhatszor

sétált le-fel a tizedik emeletről.

Szívós csajok nem lifteznek.

A lépcsőn felejtett szívdobogást

zihálás nyomta el, negyven

lakás visszafojtott lélegzettel

figyelte a születésnapos lányt.

A legfelső emeleten mindig

megállt lerázni magáról 

a könnyeket, mint a folyóba

dobott macskák a gyilkossági 

kísérlet után a Kapos partján.

Először a kilencedik 

emeleten élő asszony észlelte

a vizesedő falat, később

hetedikről kiszólt egy lány:

leázik a praktikeres tapéta!

Megnyugtatta: a biztosító fizet.

Huszonöt kör után megsüllyedt

a bányászoknak épített ház.

Nem merte felvállalni, erősnek

kellett lenni, nem tehetett mást.

Jorge Luis Borges: Poem Written in a Copy of Beowulf

At various times I have asked myself what reasons

moved me to study while my night came down,

without particular hope of satisfaction,

the language of the blunt-tongued Anglo-Saxons.

Used up by the years my memory

loses its grip on words that I have vainly

repeated and repeated. My life in the same way

weaves and unweaves its weary history.

Then I tell myself: it must be that the soul

has some secret sufficient way of knowing

that it is immortal, that its vast encompassing

circle can take in all, accomplish all.

Beyond my anxiety and beyond this writing

the universe waits, inexhaustible, inviting.

-- translated by Alastair Reid

Polgár Kristóf: Utolsó műtét a MÁV kórházban

Másik bolygóról nem így állnak a Göncölök és

eltéved, aki a sarki fényt keresi. Ilyen

viszonyok mellett kiszáll a kóbor áram és

keres más játékot.

A kapualjban visszakérem a kabátom.

Automatára állítom az élességszabályozót,

még egyszer szembevakuzom magunkat

indulás előtt. A képen piros a szemem,

rajtad látszik, hogy vacogsz.

Autóban ülök, befordulok a

balzsamozóba, odaadom a ruhám,

aláírok valamit és lefekszem egy

fertőtlenített ágyra.

A felhőtlen pihenés szakértője vagyok.

A fények és a légkör most vár. Megálltak

holdak és kertjükben minden csillagok.

Altatásban minden más. Békésen

búg a csontfűrész, ecetszagú masszává

érnek a velők. Mindent hallani.

Üres a folyosó, a váróban

valaki lapoz.

Borsi Bálint: Megszokod

Kihúzzuk ezt is, mint a zápfogat,

az ember megszokásból bízva bíz,

unottan majszol, filmet válogat,

az idő nyúlós, olcsó szilvaíz,

a ház előtt – de messze! – sok virágnak

betonra hull a még több szirma kint

az együttélés egyre komplikáltabb

a Netflix sóhajt, are you still watching

deréktájt ott tanyáz’ a renyhe háj,

de itt-ott pár kilót már meg se szólsz,

ha mégis, én se szívom mellre már,

lakásba zár a súlyos este nyolc

de mint a zápfogat, kihúzzuk ezt

habár az együttélés komplikált

a garzon szűkül, közbe nő a test,

pocak feszíti szét a gomb likát,

és szűkül minden, szűkül egyre tényleg,

az utca ház csupán, a ház szoba,

és vasárnapra kedd jön, keddre péntek,

de mennék bármi okból bárhova,

mert kint már szirma hull a sok virágnak

és bent már azt se tudjuk, mit miért,

a fejünkben koboldok konspirálnak,

és egyre hangosabb a nyitnikék,

és cipősdoboznyi lesz a garzon

a pókhálóba’ bízva bíz a légy

és ráncokat hagy minden hét az arcon

a kisszobából átjössz, visszamégy,

mígnem félni szépen lassan épp csak,

aztán végül nem is lesz okod,

arcokat látsz, telve lesz a négyhat,

Jó lesz. Aztán újra megszokod.

Jack Gilbert: The Abandoned Valley

Can you understand being alone so long

you would go out in the middle of the night

and put a bucket into the well

so you could feel something down there

tug at the other end of the rope?

Nora Alleyn: Mourning

sadness

under the skin

sometimes

there is no skin

only sadness 

Eszenyi Fanni: Kristóf

felveszi a telefont és meséli

most Mosonmagyaróváron

előtte Budapesten

körülötte a vonatfülkében mindenki

kikapcsolja a zenét

nem tekergetik tovább a híreket

figyelnek figyelik

képzeljük el több ágy van rábízva

mint ahányadik félévében jár

számolgatni kezdünk

az érettséginek bárhonnan nézzük

csupán három éve

„Haver, ha ezt túléled, nyáron rohadtul

bebaszunk Antalfán” – biztatni próbáljuk

először nevet fel hisztérikusnak hangzik

pedig tudjuk hogy hálás

magam elé képzelem ahogy a száját

összeszorítja a lábfejét rázza és úgy meséli

tegnap beszélgettem egy bácsival

folyamatosan azt kérdezgette

„Doktor úr, ugye meg fogok gyógyulni?”

végül is mindig ezt kérdezgetik – teszi hozzá –

én meg bólogatok mint a sulidiszkóban

meg a színjátszó körön kilencedikben

mikor még volt díszterem

éjjelente ha hugyoznom kell a fürdőszoba tükre

előtt is ezt a bólogatást gyakorlom

persze Lajos bácsi minden rendben lesz – bólogatom el másnap

szerencse hogy csak szemmel kell mosolyogni

hasznos a maszk nem zavar

senkit nem zavar ha megrezdül az arc

a száj össze a kéz ökölbe szorul megtanultam

hazugságokat igazolni szemvillanással

hogyan mondja a szem persze Lajos bácsi

miközben a számokat látja a mérőn

hogy mire teljesen elfogy az oxigén

hogy mire megnyugtatja a lányait a telefonban

hogy mire ők azt felelik „holnap találkozunk\"

hogy mire reggel lesz

elalszik

és belőlem is kitörhet hogy kurvára nem

lesz minden rendben Lajos bácsi

és hogy még orvos sem vagyok csak valaki aki

gimiben nagyon szerette Kovács tanárnőnél a biológiát

Alice Stori: How it feels

Twisted. A sweater wrung

           in a towel to dry. Gnarled.

A tree stump where leprechauns

           might hide in a pot of gold. Contorted

           around its center like a Chinese acrobat.

Convoluted, wound up, bent: my tongue

           when speaking from my heart

Parti Nagy Lajos: Egy hosszú kávé

Ma ősz van és vasárnap,

avarszag és dohányzom,

az asztalkán fajanszban

még gőzölög az égbolt,

egy öntöttvas fotelben

ülök a cifra balkon,

kavarva hosszú kávét,

míg végre lusta tükrén

eloszlik és bedrappul

mint kondenzált ökörnyál

a kedvem égi mása.

Pedig szép itt a Herbsttag,

ahogy körülkeríti,

mint birtokát a gazda

a parkot és a kertet,

hogy majd planíroz, ásat,

és télre házat épít

e zöldből és vörösből,

ahonnan úgy hiányzol,

hisz csak neked, ha egyszer,

ha egyszer még, neked csak,

valami házat, allét,

napórát lusta tűvel,

hová a hosszú árnyék

magát befűzni boldog,

s szakadt zakóm zsebébe

a forró őszi holdat

bevarrja éjszakára.

Rainer Maria Rilke: Őszi nap

Uram: itt az idő. Oly hosszú volt a nyár.

A napórán fektesd el hosszú árnyad

s engedd az orkánt a pusztára már.

Még csak néhány kövér gyümölcsöt éressz,

adj nékik még két délies napot,

hogy belük napfénytől lenne édes,

míg a tüzét borrá változtatod.

Kinek nincs háza, annak sose lesz tán,

ki egyedül van, egyedül marad,

hosszú leveleket ír és olvas eztán,

vagy bús allékban járkál hallgatag

s bámulja a fakó napsugarat.

-- Kosztolányi Dezső fordítása

Tóháti Zsuzsa: Hirtelen, sokat

Azt kérdezted két korty között,

hogy híztam vagy fogytam-e hirtelen, sokat,

amitől a combomon megjelentek azok a striák.

Ötvenkét kiló voltam akkor, te meg még nem

ismertél elég régóta, hogy tudd,

én sovány és nyurga vagyok.

Kamasznak is inkább olyan voltam, mint egy vizslakölyök.

Nem tudtam, mit kezdjek a hosszú karjaimmal,

és hülyén álltak rajtam a nadrágok,

mert ami derékban jó volt, az bokánál lötyögött.

Aztán elment apám, és én próbáltam gyorsan nőni,

vagyis inkább hirtelen, sokat,

hogy gyerekből végre felnőtté legyek,

és elkövethessem sorban a saját hibáimat,

hirtelen, sokat.

Ekkor jelentek meg a combomon a striák,

de te csak a csíkokat vetted észre,

azt nem, hogy bebábozódok, ha veled vagyok,

mint egy teljes átalakulással fejlődő rovar,

és csak remélhetem, hogy egyszer én is imágó leszek.

A koleszban ültünk az ágyamon, és ittuk az

olcsó bort, hirtelen, sokat.

Elmagyaráztad, hogy szerinted furcsák az emberek,

mert a külső alapján döntik el azt is,

kivel barátkoznak és kit kerülnek el.

Aztán sóhajtottál; te is így teszel.

Engem meg elöntött a boldogság, mert igaz,

ott vannak a striák a combomon

(pedig nem híztam és nem fogytam soha

hirtelen, sokat),

és inkább merev báb vagyok melletted,

mintsem pillangó (ha egyáltalán),

de itt ülsz velem az ágyamon,

így nyilván azok közé tartozom,

akikkel barátkozni érdemes.

Azt is mondtad, hogy szeretsz velem beszélgetni.

Azt hiszem, nem vetted észre, hogy én inkább

csak végighallgatom a nagy monológokat.

Nem beszéltem hozzád egyszer sem,

sokat.

Kortyoltál a borból és kifejtetted, hogy

miért fontos neked a nacionalista politika.

Itt végképp hallgattam nagyon,

nekem erről nem volt véleményem.

Csak ültem ott, és ittam veled,

és arra vártam, hogy megbeszéljük,

hogy akkor mi is van kettőnk között.

Mikor már majdnem elfogyott a bor,

és te elmondtál szinte mindent,

ami aznap este eszedbe jutott,

odahajoltál hozzám,

és csaknem összeért a szánk.

Akkor éreztem először,

hogy változnunk kellene,

hirtelen, sokat.

Cid Corman: There Are Things to be Said

There are things to be said. No doubt.

And in one way or another

they will be said. But to whom tell.

The silences? With whom share them

now? For a moment the sky is

empty and then there was a bird. 

Sonya Sones: in the morning

there's

this golden moment

when the sun

licks through the gauze

fluttering at my window

warming my eyelids to opening

this golden moment

when I'm not yet awake enough

to remember

that there are things

I would rather

forget.

Borsi Bálint: Kösz, de nem

Kiscicákat kösz, de nem.

Nem kell se bolyhos kiscicó,

se másmilyen: se karmolós,

se perzsaszőnyeg-piszkító.

Se vernyogós, se nyávogós,

se allergén reakció,

se hullató, se viszkető,

se prüszkölő, se hapcizó.

Ha patkányod van, átveszem,

a madárpókod élhet itt,

csak egy valamit kösz, de nem:

a kiscicáid mégpedig.

A krokodilod gondozom,

a varangyoddal elleszek,

a lódarazsad maradhat,

csak kiscicák nem kellenek.

Még akkor sem, ha szép cicák

és tesznek-vesznek viccesen,

és ölbe gömbölyödnek aztán,

jól elférve kis helyen,

és dorombolnak hálásan

és jó puhák a mancsaik

és az a foltos még emellett

tündérien kancsalít...

jó, azt az egyet hagyd csak itt.

Sara Teasdale: Understanding

I understood the rest too well,

And all their thoughts have come to be

Clear as grey sea-weed in the swell

Of a sunny shallow sea.

But you I never understood,

Your spirit's secret hides like gold

Sunk in a Spanish galleon

Ages ago in waters cold.

Wislawa Szymborska: Kora reggel

Még alszom,

de közben sorakoznak a tények.

Fehérlik az ablak,

szürkül a sötétség,

a szoba kikászálódik a homályos térből,

ingatag, sápadt sávok

keresnek támaszt benne.

Sorban, sietség nélkül,

mert szertartás ez,

földerengenek a mennyezet és a falak síkjai,

elválnak a formák,

egyik a másiktól,

bal oldal a jobbtól.

Virradnak a tárgyak közötti távolságok,

csicseregnek az első csillogások

egy poháron, egy kilincsen.

Már nem csupán tűnik, hanem egészen van

amit tegnap félretoltak,

ami a padlóra esett,

ami a keretbe fér.

Csak a részletek

nem kerültek még a látómezőbe.

De vigyázat, vigyázat, vigyázat,

sok jel mutatja, hogy visszatérnek a színek

és a legkisebb dolog is visszanyeri saját árnyékát

árnyalatával együtt.

Túl ritkán csodálkozom ezen, bár kellene.

Rendszerint az elkésett tanú szerepében ébredek,

mikor a csoda már végbement,

a nap beiktatódott

és mesteri módon reggeliséggé vált a hajnaliság.

-- Csordás Gábor fordítása

Székely Szabolcs: 3.

Nekikészülni egy kérdésfeltevésnek,

és választ várni rá – épp jókor tenni fel,

roncsolás nélkül tenni fel, szemérmes

hazudozás nélkül és szemérmetlen

őszinteségnek tűnő mellébeszélés nélkül

tenni fel, a legmélyebb kapcsolódásokhoz

szükséges, kitárulkozásnak látszó

szemfényvesztés nélkül tenni fel;

hogy kérdés maradjon, ami kérdés

akart lenni, ne legyen kérés vagy kérkedés,

szexuális ajánlattétel, önsajnáltatás

– ez majdnem annyira lehetetlen vállalkozás, mint

igent mondani egy embernek, és közben

nem engedni meg a létező fájásnak, hogy legyen.

Hafiz: Two puddles chatting

It rained during the night

And two puddles formed in the dark

And began chatting.

One said,

 

“It is so nice to at last be upon this earth

And to meet you as well,

 

But what will happen when

The brilliant Sun comes

And turns us back into spirit again?”

 

Dear ones,

Enjoy the night as much as you can.

 

Why ever trouble your heart with flight,

When you have just arrived

And your body is so full of warm desires.

And look:

 

So many meadows of soft hair are

Planted upon you.

 

Why ever trouble yourself with God

When He is so unjudging

And kind

 

Unless you are blessed and live

Near the circle of a

Perfect One?

Kaveh Akbar: Despite my efforts even my prayers have turned into threats

Holy father I can’t pretend

I’m not afraid to see you again

but I’ll say that when the time

comes I believe my courage

will expand like a sponge

cowboy in water. My earth-

father was far braver than me — 

coming to America he knew

no English save Rolling Stones

lyrics and how to say thanks

God. Will his goodness roll

over to my tab and if yes, how

soon? I’m sorry for neglecting

your myriad signs, which seem

obvious now as a hawk’s head

on an empty plate. I keep waking

up at the bottom of swimming

pools, the water reflecting

whatever I miss most: whiskey-

glass, pill bottles, my mother’s

oleander, which was sweet

and evergreen but toxic in all

its parts. I know it was silly

to keep what I kept from you;

you’ve always been so charmed

by my weaknesses. I just figured

you were becoming fed up with

all your making, like a virtuoso

trying not to smash apart her

flute onstage. Plus, my sins

were practically devotional:

two peaches stolen from

a bodega, which were so sweet

I savored even the bits I flossed

out my teeth. I know it’s

no excuse, but even thinking

about them now I’m drooling.

Consider the night I spent reading

another man’s lover the Dream

Songs in bed — we made it to

“a green living / drops

limply” before we were

tangled into each other, cat

still sleeping at our feet. Allow

me these treasures, Lord.

Time will break what doesn’t

bend — even time. Even you.

Faludy György: Tanuld meg ezt a versemet

Tanuld meg ezt a versemet 

mert meddig lesz e könyv veled?

Ha a tiéd, kölcsönveszik,

A közkönyvtárban elvesztik,

s ha nem: papírja oly vacak,

hogy sárgul, törik elszakad,

kiszárad, foszlik, megdagad

vagy önmagától lángra kap,

kétszáznegyven fok már elég-

és mit gondolsz, milyen meleg

egy nagyváros, mikor leég?

Tanuld meg ezt a versemet.

Tanuld meg ezt a versemet, 

mert nemsokára könyv sem lesz,

költő se lesz és rím se lesz,

és autódhoz benzin se lesz,

és rum se, hogy leidd magad,

mivel a boltos ki se nyit,

s kivághatod a pénzedet,

mert közeleg a pillanat,

mikor képernyőd kép helyett

halálsugarat közvetít,

s mert nem lesz, aki megsegít,

ráébredsz, hogy csak az maradt

tiéd, mit homlokod megett

viselsz. Ott adj nekem helyet.

Tanuld meg ezt a versemet.

Tanuld meg ezt a versemet, 

s mondd el, mikor kiöntenek

a lúgtól poshadt tengerek,

s az ipar hányadéka már

beborít minden talpalat

földet, akár a csiganyál,

ha megölték a tavakat,

s mankóval jön a pusztulás,

ha fáján rohad a levél,

a forrás dögvészt gurguláz

s ciánt hoz rád az esti szél:

ha a gázmaszkot felteszed,

elmondhatod e versemet.

Tanuld meg ezt a versemet, 

hogy elkísérjelek. Lehet,

s túléled még az ezredet,

s pár kurta évre kiderül,

mert a bacilusok dühödt

revánsa mégse sikerül,

s a technológia mohó

hadosztályai több erőt

mozgatnak, mint a földgolyó-

memóriából szedd elő

s dúdold el még egyszer velem

e sorokat: mert hova lett

a szépség és a szerelem?

Tanuld meg ezt a versemet.

Tanuld meg ezt a versemet, 

hadd kísérlek, ha nem leszek,

mikor nyűgödre van a ház,

hol laksz, mert nincs se víz, se gáz,

s elindulsz, hogy odút keress,

rügyet, magot, barkát ehess,

vizet találj, bunkót szerezz,

s ha nincs szabad föld, elvegyed,

az embert leöld s megegyed-

hadd bandukoljak ott veled,

romok alatt, romok felett,

és súgjam néked: tetszhalott,

hová mégy? Lelked elhagyott,

mihelyest a várost elhagyod.

Tanuld meg ezt a versemet.

Az is lehet, hogy odafenn 

már nincs világ, s te odalenn

a bunker mélyén kérdezed:

hány nap még, míg a mérgezett

levegő az ólomlapon

meg a betonon áthatol?

s mire való volt és mit ért?

Hogyan küldjek néked vigaszt,

ha nincs vigasz, amely igaz?

Valljam meg, hogy mindig reád

gondoltam sok-sok éven át,

napfényen át és éjen át,

s bár rég meghaltam, most is rád

néz két szomorú, vén szemem?

Mi mást izenhetek neked?

Felejtsd el ezt a versemet!

Ruth Stone: Another Feeling

Once you saw a drove of young pigs

crossing the highway. One of them

pulling his body by the front feet,

the hind legs dragging flat.

Without thinking,

you called the Humane Society.

They came with a net and went for him.

They were matter of fact, uniformed;

there were two of them,

their truck ominous, with a cage.

He was hiding in the weeds. It was then

you saw his eyes. He understood.

He was trembling.

After they took him, you began to suffer regret.

Years later, you remember his misfit body

scrambling to reach the others.

Even at this moment, your heart

is going too fast; your hands sweat.