Ha a valóság te vagy –
idő fogai közé dobott
végtelenség-szilánk,
s én tükörreflex mögé
épített kényes gépezet –,
valaki úgy szűri a fényt,
hogy élessé legyen
a bennem rögzülő csoda:
a rekeszt kinyitja résnyire bennem,
azért, hogy te legyél
a kompozícióban az él.
De aki a tükrön túl belém ég –
te vagy még, vagy fény-idő-zár
hármasának véletlen játéka csupán?
Vagy a megszülető kép
látványából fakadó
világharmónia vagy?
A boldogság titka
ennyi lehet:
rekesz-fény-záridő,
s ami exponál:
a szerelem –
világ nyitogatója.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése