Tudod, társnőm, az ember
olyan tétova, zavaros képződmény,
még a magamfajta eszélyes lény is.
Hol fatalista, hol csak
szeszélyes és gyenge,
lökdösik pillanatszülte vágyak.
Közben fél is, amolyan
fedett félelem ez, elfedik
feladatok, közeli célok, mert az ember
tervező állat. A tervezés reflex
– mint a nyálkiválasztás vagy a
pupilla szűkülése-tágulása
a fényviszonyoknak megfelelően.
És persze dolgozom: köddarabokat
dolgozok át jéggé.
A fordítás egy szabadabb neme ez:
az ősz lágy, nyirkos impresszionizmusát
eltolom a tél rideg realizmusa felé.
Úgynevezett színházi fordítás ez
a saját belső színpadom számára,
hol én vagyok a rendező,
s nemkülönben az összes szereplő is.
Más aspektusból nézve
már ami a költő és a vers,
úr és szolga viszonyát illeti,
a szolga én voltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése