hintázott a bukóra nyitott ablakon.
Később kicsukták: a légkondi csak akkor működik,
ha minden ablak zárva kilincsre.
Csigolyáról csigolyára egyenesítette ki a hátát,
szárnya nincs még, csak az éles lapockacsúcs,
mégis ráérősen és valahogy kecsesen rugaszkodott el,
kérges nyaka körül borzolta csak fel a tollait.
Lifttel jött vissza, szerzett belépőkártyát is.
Kezében szorongatta, nem tudta, hova tűzze,
teste pihetollakkal volt tele, hisz most kezdi növeszteni
újra szárnyait, s a kérget se sikerült levedleni még.
Mindig belül kellene lennie, de nem bírja.
Óránként 10 perc talán neki is jár.
Most amúgy is nehezebb, itt az átalakulás, és
melegriadó is van, csak jövő hét közepére jöhet enyhülés.
A takarítóknak rejtvényeket rajzol a monitor mögé a porba.
A túlórázóknál az asztal szélére kuporodik, és
guggolva ringatja az asztalt,
hogy a nyikorgásnak ritmusa legyen, és dúdol,
hogy a monitor zúgásának dallama legyen,
és a képernyőre tapadt arcra ráfúj néha:
egy gondolatot vagy csak hogy pislogjon, ha látja,
hogy a percenkénti pislogások száma
már megint nyolc alá csökkent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése