a pizsamádon csillagok, a hátad mögött pótléknak kevés,
tapétának sok posztereken boldog, izzadt emberek,
és elindultál kifelé az utcalámpa hideg fényénél kettévágott,
a szétdobált, hallgató játékokkal teli semmin,
ki a fekete folyosóra, ott csendben felhúztad az első kezedbe
akadó cipőd, csak az ajtón kilépve vetted észre,
hogy az ünneplős az, és a kihalt, szürke kerten át a süket diófa alatt,
a kutyaólt megkerülve egyenesen a telek végében
álló épülethez mentél, egészen a palatetőből épített kerítés
végéig, ott a bejárat, a hold kit érdekel, az új építésű disznóólakhoz,
be a leghátsóba, az ajtajában megálltál, megfordultál és felnéztél
a még szinte frissen gyalult szemöldökfán
lógó hatalmas éticsigára, amit te szögeltél fel oda
aznap délután egyetlen óriási szöggel és két ütéssel,
aztán megkerested az ól sarkában hagyott meszes, horpadt
bádogvödröt, az ajtóhoz húztad, megfordítottad, felálltál
rá, hogy az arcod tenyérnyi távolságban is alig legyen
tőle, és a csillagos pizsamádban és az ünneplő cipődben
a szemöldökfában megtámaszkodva a fel nem oldható
sötétségben azt suttogtad neki, szeress.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése