a lakás mely pontján
bukkansz fel
a következő pillanatban,
és mit fogsz mondani,
valamit a házról,
egy régóta esedékes
orvosi vizsgálatról,
valami gyerekkori emléket,
melyet még sosem meséltél,
s most hirtelen nagyon intenzíven
ugrott felszínre benned.
Számod ott van a mobilomban,
sehogy se visz rá a lélek,
hogy kitöröljem,
akár fel is hívhatnám,
de tudom, nem fog csörögni,
a fiókban hever, lemerült rég,
végül is annyi,
mintha megint itthon
hagytad volna,
minek tartjuk, minek fizetjük akkor,
ennyi erővel élhetnénk
még mindig gyerekkorunkban,
amikor nem léteztek
efféle kütyük,
s képzelet kellett,
hogy elhiggyük arról,
aki eltávozott, hogy ott van,
ahová menni készült.
Naponta többször hívnálak,
olykor el is jutok a legelső körig,
villámgyorsan fellapozlak
a névjegyzékben, majd
ólmos fáradtsággal
veszem tudomásul,
hogy lépre mentem,
hogy magamnak kell eldönteni,
mit vásároljak, rájönni, hova
is kell mennem, s hogy
nem tudom elmesélni, ami
éppen történt,
végül nem hívlak,
hátha épp ledőltél pihenni,
nagyon rád fér.
Azért ez nem így működik,
remélem, tudod, éppenséggel
én is kiléphettem volna
a kettőnk életéből csak úgy,
egyik pillanatról a másikra,
de nem tettem, igaz,
még mindig megtehetem,
veszem a kalapom,
és akkor itt maradsz szépen,
lesel, mint a moziban,
mint például én most.
Különben meg nem is
mész te sehová,
egy lépést se tovább,
és olyan törékeny jéghártya
a jelen, olyan könnyen roppan
hogy rögvest visszaránt
minden, ami eddig történt.
A jövő, az egyenesen
nincsen is, merő agytorna,
kihuny, mire jelen lesz belőle,
s máris múltként
csimpaszkodik bokánkba.
Tetszik, nem tetszik,
innen nincs menekvés,
nem számít, anyakönyvi
kivonatok mit mondanak,
boncolási jegyzőkönyvek
mit hazudnak, hiába
próbál bárki kioperálni
téged belőlem,
már szétterjedtél az egész
szervezetemben,
csak hiszed, hogy egérutat
nyertél ilyen olcsó trükkel,
mint a meghalás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése