Dékány Dávid: Banánzöld

Kihangosítottalak, a telefon az arcomon,
alapvetően nincs igazad, de nem szólok közbe,
részeg vagy, kábé egy hónapja nem beszéltünk,
és most igazából mindegy is, mit mondasz,
csak ne tedd le,
mert tudni akarom, hogy épségben hazaérsz.
A banánzöld talpú cipődben vagy, hallom,
minden lépésednél nyikorog,
akár az elhasznált ablaktörlő lapátok,
és ettől még az eső illatát is érzem,
mint amikor megálltunk annál a benzinkútnál.

És tudom, hogy még mindig ott van
az ágyad fölött kifeszítve a zászló,
amit március 8-án éjjel találtunk az utcán,
és amiről azóta sem derült ki,
hogy melyik országé, de álmodban
sokszor még ma is az uralkodói vagyunk.

Tudom, hogy rám gondolsz,
amikor a víz csak annyira sekély,
hogy a lábad még épp leér az iszapig.
Amikor szavannán élő állatokat látsz
lufiból hajtogatva, vagy egy héliumos palackot.

És rám gondolsz, ha belélegzel egy hópelyhet,
vagy amíg eső után átpakolod a csigákat
a járda túloldalára, a sövény biztonságába.

Előttem védetlen vagy, mint egy tárgy,
amit az éjszakai tengerparton
vagy egy koncert utáni, üres stadionban találok.

Mert tudom, hogy azóta senki sem használhatja
a csészét, amit egy elegáns kávézóból loptunk -
abból én ittam mindig, ha nálatok voltam.

Tudom, nemrég valaki másnak
megmutattad az első verset, amit rólad írtam
mert szerinted pontosan olyan, mint ti ketten,
aztán eszedbe jutott az a reggel, amiről szól,
eszedbe jutottam én,
és azóta hiába keres, nem állsz vele szóba.

Tudom, hogy szeretsz.
És hogy a nálad, sőt rajtad hagyott
pulóveremben jársz futni a parkba,
hajnalban, ha nem tudsz aludni.

És még ma is vitákat nyersz a mondattal,
hogy Volo sine brassica purpurea!,
mert latin szállóigének hiszik,
néha ráadásul Catullusnak hazudod,
pedig mi fordítottuk le, és igazából azt jelenti,
hogy Lilakáposzta nélkül kérem!
- azt mindig utáltad a gyrosban.

Közben hazaértél,
felismerem a kapu nyitásának hangját,
aztán a lépteidet a második emeletre,
most meg a villanykapcsolót.
Végig nem figyeltem, hogy miről beszélsz,
pedig ha rajtad múlik, még órákon át folytatod,
mert azóta sem mondtad le a díjcsomagot,
amivel akár napokig beszélhetnénk ingyen.
De nem fogunk.
Mert most leteszem.