Néztem a Tiszát és világos lett,
a letehetetlen súly,
amit Pestről Szegedre cipeltem,
valójában én vagyok.
Két madár szállt a vízre,
mellettük egy-egy kavics gyűrűzött,
a négy szárny megrebbent.
Csak a Tiszát néztem.
Elviselhetetlennek tűnt az érzés,
hogy valakihez vagy valamihez
még ezeknél a borús hullámzásba
vissza-vissza kacsázó köveknél is
jobban ragaszkodom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése