ahogy gyerekkoromban az eső szélét.
Lélekszakadva rohantam, hogy elérjek oda,
és lekuporodva
megpillanthassam végre a határt:
egyik oldalán esik, a másikon nem.
De az eső mindig elállt,
mielőtt felfedezhettem volna határait,
és újra eleredt,
mielőtt megtudtam, meddig tart a derűs ég.
Nem ér semmit felnőttnek lenni.
Fejvesztve szaladok most is
a hely felé,
ahol leülhetnék egy percre figyelni
a választóvonalat jó és rossz között.
De a rossz mindig eláll,
mielőtt felfedezhetném határait,
aztán újra égszakadás-földindulás,
mielőtt megtudnám, meddig tart a jó.
Keresem a rossz legelejét
ezen a földön, rendre
hol borús, hol napos időben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése