Barukh: Csoda nap

tegnap

a jeruzsálemi villamoson

miután becsukódtak az ajtók

egy turistalány

váratlanul kiabálni kezdett

angolul

hogy ne induljon el a villamos

nyissák ki az ajtókat

keresztül verekedte magát

az utasokon

és mikor ajtókhoz ért

nyomni kezdte

az ajtónyitó gombot

és közben tovább kiabált

egyre kétségbeesettebben

néhány utas felé fordult

és mondták neki

hogy már

nem fog kinyílni az ajtó

és tényleg

alighogy kimondták

a villamos elindult

a lány szemét elöntötték a könnyek

kétségbeesetten

érthetetlenül magyarázni kezdett

hogy két megállóval korábban

a telefonját

elvették?

elvesztette?

odaadta valakinek?

és hogy azonnal

vissza kell mennie oda

az egyik utas

azt mondja neki

hogy az a hadavidka nevű megálló

és hogy ott van egy

lost and found office

egy talált tárgyak osztálya

próbálja meg ott

egy másik utas

azt kezdi el magyarázni

hogy hogyan tud visszajutni

a hadavidka megállóhoz

egy harmadik utas

tíz sékelt nyújt neki

mire két másik utas is

nyújt neki tíz-tíz sékelt

a hadavidkáig vissza

a villamosjegy ára egyébként

öt sékel

egy hatodik utas megkérdezi

hogy mi a telefonszáma

a turistalánynak

és amikor ő diktálni kezdi

az utas elkezdi bepötyögni

a saját telefonjába

hogy felhívja

hátha valaki felveszi

és akkor megtudhatják

hogy hol van

a turistalány

még nem ér a szám végére

amikor a villamos befut

a következő megállóba

megáll

kinyílnak az ajtók

és az utasok

kitódulnak

a turistalány

zokogni kezd

nincs telefonja

nem tudja elérni a társait

nem tud tájékozódni

és azok az utasok

akikkel az előbb még

együtt utazott

most leszállnak

és újra egyedül marad a bajban

de a hatodik utas

azt mondja neki

hogy szálljanak le együtt

és hívják fel a telefonját együtt

és a turistalány bólogat

mert a sírástól

nem tud válaszolni

és ahogy leszáll

és megáll a peronon

a hatodik utas mellett

minden második

leszálló utas

odalép hozzá

ránéz

a szemébe

és annyit mond neki

hogy ne aggódjon

minden rendben lesz

barukh egy olyan országban nőtt fel

ahol hasonló esetben

egy villamosnyi bamba utas

néz vissza a bajba jutott emberre

akár turista

a bajba jutott ember

akár odavalósi

az érzésekről nem árulkodó

maximum rosszalló

bamba arcok látványa

beleégett barukh retinájába

annyiszor látott ilyet

fő-emlékké vált

és valahányszor szülőföldjére gondol

ez a kép

mindig megjelenik

a szeme előtt

barukh egy olyan országban nőtt fel

ahol hasonló esetben

mindig van

egyetlen

utas

de

mindig

csak egyetlen

aki a bajba jutott segítségére siet

a többiek

érzésekről nem árulkodó

maximum rosszalló

bamba arccal
néznek

a jeruzsálemi villamoson tegnap
barukh egyetlen bamba arcot sem látott

és bár
a tanácsok
amiket az utasok adtak
nagyrészt nem tűntek
különösebben hasznosnak
egyetlen hasznuk biztosan volt

a turistalány nem érezte
hogy egyedül van a bajban

barukh közel három éve él izraelben

túl van már azon az időszakon
amikor mindent szupernek látott
új hazájában

amikor minden szuper volt
amit új honfitársai csináltak

már nem minden szuper

mert sok minden nehéz

az új haza

az új élet

az új honfitársak között

sokszor kurvanehéz

de van két serpenyő

és az egyik serpenyőben
zöldell a májusi dunántúl
szemerkél az eső
az augusztus végi balatonon
és szakad a hó a decemberi szegeden

de a villamoson
érzésekről nem árulkodó
maximum rosszalló
bamba arccal
néznek
az utasok
a bajba jutottra

és egymásra

a másik serpenyőben pedig
ott van egy kurvanehéz új élet

új honfitársakkal

viszont ott van a villamosos eset

meg az a másik eset
amikor a szomszéd kurd nagymama
este kéretlenül elmeséli juditnak
hogy esküvőre megy az egész család
és úgy kéri meg juditot
hogy nézzen rá
addig a házra
amíg távol vannak
mintha judit is családtag lenne

meg az a másik eset
amikor barukh áll a lépcső tetején
egy סתם lépcső tetején
jeruzsálemben a belvárosban
és a telefonját nyomogatja
amikor egy öregúr
a kezét nyújtja felé
hogy barukh segítse fel a lépcsőn
és barukh felsegíti
aztán megsimogatja az öregúr hátát
ahogy az a botjára támaszkodva
tovább botorkál

és ott van az az eset is
amikor barukh elszundít
a zsinagógában
a szombatfogadáson
mert ezekben a ספרדי
és מזרחי zsinikben
olyan rohadt kényelmesek a székek
hogy jól esik bennük
péntek este elszundítani
miközben a többiek
valamelyik zsoltárt mormolják
aztán valaki megérinti
barukh vállát
hogy már az עמידה jön
amit állva kell mondani
és barukh feláll
és mondja

és ott van az az eset is
amikor a barukh mögött ülő
nyolcvanas öregúr szundít el
ugyanígy
és most barukh
érinti meg az ő vállát
hogy az עמידה jön

és így tovább

és amikor barukh
egy ilyen nap végén
összefut a főbérlőjével
a ház előtt
és megbeszélik
hogy melyiküknek
milyen napja volt
milyen gondjai vannak
elsősorban anyagi természetűek
és hogy melyiküknek mire kellene
sürgősen sok-sok pénz
akkor barukh
úgy búcsúzik el főbérlőjétől
hogy mindennel együtt
ez egy יום נס volt
egy csoda nap
és a főbérlő
megkönnyebbülten felnevet
mert tényleg az volt

Székely Szabolcs: 44.

A modem fénye a nappaliban, ahol alszom,
(aludjak legalább én, másnap munka lesz),
hunyorognak zölden a gombostűfejnyi lámpák,
ritmustalanul, mint egy óraüzlet hosszú
évek óta szétcsúszott kattogásai. Fölöttük
a tévé őrlámpájának folyamatos pirosa,
alattuk a hálózati elosztó kapcsolójának
narancssárga fénye. Felsír a kisebb,
megyek át hozzád, mire kinyitom a hálószoba
ajtaját, már feléd fordulva hallgat újra,
szája és nyelve vákuumot szorít az éjszakára,
szopik és nyel, szopik és nyel és belealszik,
halkan horkolsz, a szája sarkán a tej, a szád
sarkán a nyál. Hátam mögött villódzó csillagok.

Dorothy Parker: But Not Forgotten

I think, no matter where you stray,
That I shall go with you a way.
Though you may wander sweeter lands,
You will not soon forget my hands,
Nor yet the way I held my head,
Nor all the tremulous things I said.
You still will see me, small and white
And smiling, in the secret night,
And feel my arms about you when
The day comes fluttering back again.
I think, no matter where you be,
You’ll hold me in your memory
And keep my image, there without me,
By telling later loves about me.

Simon Armitage: I am Very Bothered

I am very bothered when I think
of the bad things I have done in my life.
Not least that time in the chemistry lab
when I held a pair of scissors by the blades
and played the handles
in the naked lilac flame of the Bunsen burner;
then called your name, and handed them over.

O the unrivalled stench of branded skin
as you slipped your thumb and middle finger in,
then couldn’t shake off the two burning rings. Marked,
the doctor said, for eternity.

Don’t believe me, please, if I say
that was just my butterfingered way, at thirteen,
of asking you if you would marry me

Papolczy Péter: A rakodó

Emlékszel, névnapodra egyszer
Ajándékként egy szonettet vittem.
Megírtam benne, mennyire tetszel,
Tizennégy sor volt, rímelt, meg minden.
"Faszarikám, zárva a virágbolt?"
Ezzel a kérdéssel szúrtál szíven.
Meg "A szüleimnek igaza volt".
Bár azt nem árultad el, hogy miben.
Karácsonykor magamért kiteszek,
Egy egész ciklus lesz a fa alatt.
Még flancos díszzacsit is veszek,
Remélem, hogy ez majd sikert arat.
Mert mondjanak bármit is anyádék,
A szonett-kötet becses ajándék.

Stanley Kunitz: The Portrait

My mother never forgave my father
for killing himself,
especially at such an awkward time
and in a public park,
that spring
when I was waiting to be born.
She locked his name
in her deepest cabinet
and would not let him out,
though I could hear him thumping.
When I came down from the attic
with the pastel portrait in my hand
of a long-lipped stranger
with a brave moustache
and deep brown level eyes,
she ripped it into shreds
without a single word
and slapped me hard.
In my sixty-fourth year
I can feel my cheek
burning still.

Borbély Szilárd: Levélnyomat

Hogy ahogy múlnak a napok,
van abban valami nehéz.
Van, amikor könnyebb,
van, amikor nehezebb.
Az ember teszi a dolgát.
Csak arra gondol,
amire gondolnia kell.
Beosztja a napot.
Igyekszik korán ágyba kerülni.
Igyekszik fáradt lenni,
mire lefekszik.
Igyekszik nem gondolni
a következő napra.
Tudja, az a dolga, hogy éljen.
Elfordítja a kulcsot,
nyitja a csapokat,
hallgatja a rádiót,
lassan issza a kávét.
Néz ki az ablakon.

Locker Dávid: Kinőtt

Először nem tűnik föl.
Csak hazamész, és a
kisboltban magázni kezdenek.
Hazamész, és a suli előtt
vedelő srácok már nem ismerősek.
Hazamész, és hogy asztalhoz
ülhess, a garázsból hoznak széket.
Hazamész, és matracon alszol el.

Kiülsz a gyerekkor szélére:
a Vértes felett az ég szorítja hátad,
mint apád satuja az elrepedt éveket,
és a rétről, ahol
világháborúsdit játszottatok,
lelóg a lábad.
És rájössz,
nem férsz már ide.

Gerald Locklin: The Iceberg Theory

all the food critics cate iceberg lettuce.
you’d think romaine was descended from
orpheus’s laurel wreath,
you’d think raw spinach had all the nutritional
benefits attributed to it by popeye,
not to mention aesthetic subtleties worthy of
verlaine and debussy.
they’ll even salivate over chopped red cabbage.
just to disparage poor old mr. iceberg lettuce.

I guess the problem is
it’s just too common for them.
it doesn’t matter that it tastes good,
has a satisfying crunchy texture,
holds its freshness,
and has crevices for the dressing,
whereas the darker, leafier varieties
are often bitter, gritty and flat.
it just isn’t different enough and
it’s too goddamn american.

of course a critic has to criticize:
a critic has to have something to say.
perhaps that’s why literary critics
purport to find interesting
so much contemporary poetry
that just bores the shit out of me.

at any rate, I really enjoy a salad
with plenty of chunky iceberg lettuce,
the more the merrier,
drenched in an italian or roquefort dressing.
and the poems I enjoy are those I don’t have
to pretend that I’m enjoying.

Donald Justice: Men at Forty

Men at forty
Learn to close softly
The doors to rooms they will not be
Coming back to.

At rest on a stair landing,
They feel it
Moving beneath them now like the deck of a ship,
Though the swell is gentle.

And deep in mirrors
The rediscover
The face of the boy as he practices trying
His father’s tie there in secret

And the face of that father,
Still warm with the mystery of lather.
They are more fathers than sons themselves now.
Something is filling them, something

That is like the twilight sound
Of the crickets, immense,
Filling the woods at the foot of the slope
Behind their mortgaged houses.

Nagy Zsuka: Töredékek egy házasságból

felsorolás
kék-zöld a mellem, a hasam,
az arcom, a testem, a szívem,
az ágyam, a házam, az egész életem.

fokozás
semmi baj nem volt, aztán fenyegetőzött,
ordítozott, lekurvázott, odavágott
a falhoz, belém rúgott, aztán még egyet,
még egyet, és még.

remény
ha nem ivott, mindig virágot hozott.
letérdelt elém, és megígérte, soha nem
üt meg.

szégyen
hét év öltéseivel a szívemben
is hittem neki. csak ne kelljen
elmondanom senkinek, hogyan
élünk.

házasság
mint a véraláfutások a hasamon,
úgy szívódnak fel a hónapok.
mint leszakadt vese, lógok
a házasság szent kötelékén,
összeverve.

Gyurkovics Tibor: Csoda

Anyám azt mondta mindig:
– Látod a kertben azt a szép virágot?
– Nem – mondtam. Nem volt ott semmi.
– Majd meglátod.

Áfra János: hegesztés

a terítő alatt puszit adtam neki
ebéd után, aztán együtt vetkőztettük
le a barbimat, hagytam, hogy magához
ölelje a délutáni alvás alatt, én
a puha, zöld maciját kaptam cserébe,
ébredés után az udvaron játszottunk,
akkor történt, az óvoda végébe
szaladtunk, a nagy piros kerítéshez,
nem volt más, csak mi láthattuk
kukucskálva az igazat, hogy odaát,
az ovin túl apró sárkányok élnek,
egy bácsi valami gépet irányítva
szülte és szülte őket, mi meg csak
néztük, ahogy cikáznak a fények,
ott álltunk, és képtelenek voltunk
belátni, hogy többet nem tudunk
majd ugyanott állni, nem nézhetjük
meg újra őket, de jó belegondolni,
hogy együtt szorult össze a gyomrunk

Serfőző Simon: Maradj velünk

Szerelem,
ki egymásnak
hűséggel
adóztatsz minket,
ki emberpárt
vágyunkkal
egymáshoz fektetsz,

s áldasz a jóval,
fölvirradsz
virágokban,
kibomlasz az ágakon
tiszta levelekben:
maradj velünk
a fölkelő
nappalokban,
s minden időben.

Alison Luterman: I Confess

I stalked her
in the grocery store; her crown
of snowy braids held in place by a great silver clip
her erect bearing, radiating tenderness,
the way she placed yogurt and avocadoes in her basket,
beaming peace like the North Star.
I wanted to ask, "What aisle did you find
your serenity, do you know
how to be married for fifty years, or how to live alone,
excuse me for interrupting, but you seem to possess
some knowledge that makes the earth burn and turn on its axis."
But we don’t request such things from strangers
nowadays. So I said, "I love your hair."

Billy Collins: The History Teacher

Trying to protect his students' innocence
he told them the Ice Age was really just
the Chilly Age, a period of a million years
when everyone had to wear sweaters.

And the Stone Age became the Gravel Age,
named after the long driveways of the time.

The Spanish Inquisition was nothing more
than an outbreak of questions such as
"How far is it from here to Madrid?"
"What do you call the matador's hat?"

The War of the Roses took place in a garden,
and the Enola Gay dropped one tiny atom on Japan.

The children would leave his classroom
for the playground to torment the weak
and the smart,
mussing up their hair and breaking their glasses,

while he gathered up his notes and walked home
past flower beds and white picket fences,
wondering if they would believe that soldiers
in the Boer War told long, rambling stories
designed to make the enemy nod off.

Jónás Tamás: A szerelemről

Most valami olyasmit szívesen mondanék, hogy
jó a láz, de a nyugalomnál semmi sem jobb.
Vagy: az az ég, ami szégyenkezve lángolt,
meteort sírt, igaz, de távol volt, és tárgy volt.
Vagy: minden szereplő, végül is, felcserélhető,
s ilyen sztorit szül bármelyik hely és bármelyik idő.
A lány se szép, se csúnya, a fiú alig erősebb,
és mindig lesz kultúra, ki érti-félti őket.
Tíz év múlva vége, ha most nem is múlt el még,
és akkor lesz majd forró a most csak langyos emlék.
És mondanám még azt is, hogy épp az a szép benne,
hogy akkor múlna el, ha vége sose lenne.
De ez se igaz, az se igaz, egy valós: hogy fájnak.
S szerelemből, nem a csendből születnek a tárgyak.

Margaret Atwood: Late Night

Late night and rain wakes me, a downpour,
wind thrashing in the leaves, huge
ears, huge feathers,
like some chased animal, a giant
dog or wild boar. Thunder & shivering
windows; from the tin roof
the rush of water.

I lie askew under the net,
tangled in damp cloth, salt in my hair.
When this clears there will be fireflies
& stars, brighter than anywhere,
which I could contemplate at times
of panic. Lightyears, think of it.

Screw poetry, it's you I want,
your taste, rain
on you, mouth on your skin.

Borbély Szilárd: A bizalomhoz

Agathon három éven át követ tartott
a szájában, amíg a hallgatást meg nem
tanulta. Amikor már tudott hallgatni,

úgy döntött, hogy a türelmet is meg-
tanulja, de nem volt hozzá türelme. Valaki
mindig felbosszantotta. Ha egyedül

élhetnék! – mondta. Kivonult hát
a pusztába. Messziről hordta a vizet.
Egy nap, miután a kancsót megtöltötte

Az kiborult. Ismét megtöltötte. De ismét
kiborult. Majd harmadszor fáradt
hiába. Ekkor türelme hirtelen elfogyott,

és ő is kiborult. A cserépedényt meg
összetörte. Később magába szállt és
bocsánatot kért tőle. És a kancsó meg-

bocsátott neki. És így oktatta: "Senkiben
se bízz! Nincs kártékonyabb érzés
a bizalomnál. Szülője minden indulatnak!" –

mondta a cserép. Ekkor visszatért az emberek
közé. És íme, ettől fogva bölcs volt
a megértésben, fáradhatatlan a munkában,

Takarékos az ételben. "A kutyához légy
hasonló, aki ha zaklatják, kimegy." És távozott
az életből miután elunta a világ zaklatásait.

Pénzes Tímea: pictorok, ecsetek

milyen arcvonásokat festünk
egymásra éveink során,
mennyi karc és kacaj,
vészterhes s játszi láng
borítja idővel testünk-lelkünk,
egymás árnyképe vagy tükre leszünk,
mennyi gyengéd és durva
ecsetvonás simul némán
ráncosodó bőrünkre,
s jajong vagy csitul tőle a bőr,
gyógyír lesz vagy apró tőr?

egymás festői és ecsetjei vagyunk,
s tőlünk függ, szárnyal-e vagy
lehervad a dalunk,
hogyan húzzuk az ecsetvonásokat,
színeset rajzolunk, avagy zordat,
hogyan keverjük a színeket,
hogyan adagolunk,
hogy az ecsetvonások alatt
megmaradjon a családszín alap,
és nehogy véletlen gyászrajzot firkantsunk,
inkább egy tündér álmát –
veletek együtt tanulom
a színkeverés tudományát.

Pat Parker: For The White Person Who Wants To Know How To Be My Friend

The first thing you do is to forget that I'm black.
Second, you must never forget that I'm black.

You should be able to dig Aretha,
but don't play her every time I come over.
And if you decide to play Beethoven- don't tell me
his life story. They make us take music appreciation, too.

Eat soul food if you like it, but don't expect me
to locate your restaurants
or cook it for you.

And if some Black person insults you,
mugs you, rapes your sister, rapes you,
rips your house or is just being an ass-
please, do not apologize to me
for wanting to do them bodily harm.
It makes me wonder if you're foolish.

And even if you really believe Blacks are better lovers than
whites- don't tell me. I start thinking of charging stud fees.

In other words- if you really want to be my friend- don't
make a labor of it. I'm lazy. Remember.