Borbély András: Románia

már vagy kéthe­te vártunk / egy har­ma­dik eme­le­ti lakásban / ko­lozsvár ghe­org­he­ni nevű ne­gyedében, / mely románul úgy hang­zik, mint­ha / ott­hon lennénk gyergyóban (ghe­org­he­ni), / vártunk, vártunk a fűtéssze­relőkre.

És úgy vártunk mi arra a nap­ra,
ment a játék nem kedv­re, nem bab­ra,
üre­sen állt a hűtő, a kam­ra,
ha­jol­tunk ki ab­la­kon a szag­ra,
a szom­szédban füstölt már a hagy­ma-
tokány, a mi konyhánk­ban a mak­ra-
méknak volt ugyan­ilyen a sza­ga.

meg­tud­tuk, hogy a gázórát / a raktárból a sze­relők fölvették. / úton van­nak tehát, vi­gasz­tal­tuk ma­gunk, / va­la­hol a nagy­román ipa­ri pusz­tu­lat­ban jönnek, / mi va­gyunk két szelíd szemű sze­relőknek / a szemüknek világa, a szívüknek a csücske.

Morzsát hin­tettünk az útra,
fris­sen vágott ünő vérével
meg­jelöltük a ka­pufélfákat,
zászlókat len­gettünk,
könnyet is hul­lat­tunk,
– s di­dergő szívünk­ben
ma­gunk­ra ma­rad­tunk:
éhes ke­selyűk nem­csak a morzsát,
a be­tont is fölszedték utánunk,
ünővér szag­lott min­den ka­pufélfán,
for­ra­dal­mak jöttek,
zászlók vet­tet­tek a tűzre,
könnye­ink­kel di­dergő szívünk­ben
jaj megint,
jaj megint ma­gunk­ra ma­rad­tunk.

Sze­relők vére, ku­tyavér,
szer­te­len szívünkért fagy a bér,
szak­adott szvet­terünk ma­kulás,
jaj, minnyá itt van a Mi­kulás,
fűtésünk még sincs be­sze­rel­ve,
jaj, hogy be va­gyunk mi re­zel­ve,
hogy va­jon mit rejt a put­to­nya,
van-e benn’ pu­lisz­ka, tar­ho­nya,

van-e benn’, van-e benn’ GÁZÓRA.

és a sze­relők az­nap sem jöttek meg. / úgy hírlett, egyiküknek szüksége volt egy gázórára, / s éppen a miénket nyúlta le.

Áldást mon­dok-é, vagy átkot,
far­kastörvény­hozók, rátok:
ne szólhas­sa soha szátok,
amit szíve­tek­be zártok,
jaj, sze­relők, jó pajtások,
jaj, országos szi­vatások.

és mi túl vol­tunk már ak­kor a mi lelkünk­ben / min­den tűrés–, ország– és kon­ti­nens-határon, / fe­ledtük jóanyánk intéseit, / haza akar­tunk, ha­za­jut­ni végül,

Túl vol­tunk azon, hogy:

Nem volt csat­la­kozás. Hat óra késést
je­lez­tek és a ful­la­tag sötétben…

Túl vol­tunk azon, hogy

Ha­ran­goz­nak Mo­nos­to­ron.Is­ten, ke­gyel­mes os­to­rom…

És túl azon, hogy

Te­ben­ned bíztunk ele­inkből fogy­va…

És azon is túl, hogy:

A mosógép a le­pedőt
lágyan zúgva csak mos­sa, mos­sa…

elkékült szánkból, mint a jégcsákány, / kez­dett ki­me­re­dez­ni a „meg-nem-gon­dolt-gon­do­lat”. / az erősek­re gon­dol­tunk: oi­di­pusz­ra, dantéra, / ba­las­si­ra, ber­zse­nyi­re, ady­ra például. / s hogy sza­vun­kat ne fe­lejtsük, / min­den álta­lunk is­mert európai nyel­ven / han­go­san éne­kel­ni kezdtünk / fent a har­ma­dik eme­le­ten, / a györgy­fal­vi ne­gyed­ben:


hogy te iu­besc România,
hogy je t’aime Ro­u­ma­nie,
hogy Ich li­ebe Dich,
hogy I love you,
hogy sze­retünk téged,
Édes Románia.