így ért ez a kései szerelem
elhagy minden racionalitás
felnyílt fekély megint az életem
váltja egymást világos és sötét
remény és reménytelenség dobál
alig éreztem bőröd melegét
az úton mindig térdig ér a sár
sodor sodor az iszapos folyam
ha feldob is újból alábukom
a ragyogás milyen anyagtalan
az a kék ég milyen mélységbe von
az ember megvénül de nem tanul
csak szeretlek reflektálatlanul
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése